Pesti Hírlap, 1933. június (55. évfolyam, 123-145. szám)

1933-06-01 / 123. szám

BUDAPEST, 1933 Előfizetési árak: Egy hónapra 4 pengő, ne­gyedévenként 10 pengő 80 fillér. Egyes pél­­dányszám ára (pálya­udvarokon is) 16 fillér, vasárnaponként 32 fil­lér. — Külföldön az előfizetési ár kétszeres LV. ÉVFOLYAM: 123. (18.074) SZÁM: 33 JUH­­ ' AtversKITÖRTÖK: JUNIUS 1. Szerkesztőség: Vilmos császár-ut 78. Telefon: Aut. 122—-95. Főkiadók: Vilmos császár-ut 78. Tel. mint a szerkesztő­ségnél. Erzsébet-körut 1 Tel. J. 352-96. A fiókok jegyzékét az apróhir­detések élén közöljük P­esti Hirlap A magyar föld gyógyító forrásai. Irta : Dr. Vargyas Tivadar, belsőjózsefvárosi plébános. Budapest világvárossá fejlődése során a régi Pestnek és Budának sok patinás emléke esett áldozatul. Eltűnt a Halpiac, nincs Septem­­virátus palotája, nincs Hatvani-utca a Hatvani­kapuval. Teljesen átalakult a régi budai vár kör­nyéke is. Lebontásra kerültek a Bécsi-, a Fehér­vári-kapu, a Ferdinánd-kapu, a Vizi-kapu és egyéb emlékek. Legtovább maradt meg régi érin­tetlenségében a Tabán; nem azért, mintha külö­nös előszeretettel akarták volna megőrizni, ha­nem a városfejlődés lázas iramában nem ju­tott idő és alkalom arra, hogy ezt a területet a városfejlesztés tervébe belefoglalják. Mindig akadt sürgősebben megoldandó feladat. A Tabán jövője élénken foglalkoztatja azo­kat, akik meleg szeretettel kísérik figyelemmel a főváros fejlődésének minden jelentős mozza­natát. A régi Buda történelmi levegőjéből meg­rekedt valami ezekben a tabáni sikátorokban és házudvarokban. Most, hogy eltűnnek a föld színéről, nem közömbös, hogy mi rejlik he­lyükön. A Tabán rendezésével elérkezett az alkalom, hogy jelentősen nagyot alkossunk. Nagy alko­tások rendkívüli nehézségekkel és nagy áldoza­tokkal létesíthetők. Példájául szolgálhat a gran­diózus gondolattal megalkotott Szent Gellért­­szálloda és gyógyfürdő. Mire elkészült, a tény­leges kiadások az előirányzott költségeket mesz­sze túlhaladták. Vehemens támadásoknak és kritikáknak volt kitéve ez a „fölösleges luxus“­­sal megépített remek intézmény. Az idő mégis a nagy stílusban gondolkodóknak adott igazat. Érdemes volt nagy áldozatok árán valóban na­gyot alkotni. Ha napjainkban is idegen nemze­tek nagyjai érkeznek Budapestre, és akár egyes kiváló egyéneket, akár kisebb-nagyobb számú illusztris vendégcsoportot lát hivatalosan ven­dégül a székesfőváros, ebben a Szent Gellért­­szállodában rendezi a fogadásokat azért, mert világvárosok színvonalán álló intézmény ez, amelyben azok a vendégek, kik hazájukban nagy stílushoz szoktak, itt is megtalálják azt. Kizárólag azért említettem fel ezt a példát, hogy örüljünk, ha létesítendő intézmények ter­vezésénél vannak, akik nagy stílusban tudnak gondolkodni és akarnak nagyot alkotni. Budát régente nemcsak „Aquincum“ és „Buda“ neveken jelölték, hanem ezzel a körül­író meghatározással is: „Ad aquas calidas“. Gyógyforrásainak ereje és értéke ismert volt visszanyúlóan a rómaiak­ idejéig. A leggazdagabb gyógyforrások a Gellért­hegy körül fakadnak, olyan bőséggel és a vegy­elemzés által bizonyított olyan gyógytartalom­mal, hogy Budapestet Európa gyógyfürdő-köz­pontjává lehetne fejleszteni, amint ezt József Ferenc királyi herceg a Pesti Hírlapban május 14-én megjelent vezércikkében bizonyította és javasolta. Ne siessük el ennek a gyógyforrásokkal olyan gazdagon megáldott, nagyrahivatott te­rületnek beépítését. A lebontásra kerülő Tabán helyén egyelőre nem szabad egyetlen bérház építését sem megengedni. Terjedelmes parkká alakítandó át, melyben sétaterekkel körülvéve létesíttessenek a gyógyfürdőkkel kapcsolatos szállodák és penziók. Ha valóban világhíresen nagy dolgot akarunk alkotni, nem szabad visz­­szariadnunk attól a gondolattól sem, hogy a Gellérthegy lábánál az összes útban álló épüle­tet is kisajátítsuk. Kisajátításra kellene kerü­l­­niök a Döbrentei­ tér 4., 5., 6. számú négyeme­letes palotáknak, a mögéjük csatlakozó, elöre­gedett, jelentéktelen épületekkel­ egyetemben, úgy hogy ehhez a terephez hozzávéve a Rác­fürdő mai egész épülettömbjét — ezen az egész területen, a Szent Gellért-szállodához és gyógy­fürdőhöz teljesen hasonló, grandiózus szállodát és gyógyfürdőt létesíthessünk a világ legtehe­tősebbjei számára. Tavan nagy parkjában pe­dig, előre megtervezett rendszerrel kijelölt, legalkalmasabb helyeken és sorrendben létesí­tendők a középosztály igényeinek megfelelő gyógyfürdőkkel kapcsolatos szállodák és pen­ziók. Létesítendők ugyanilyen intézmények a kevésbé tehetős társadalmi osztályok részére is, valamint legalább egy teljesen ingyenes gyógyfürdő a szegények használatára. A ta­báni nagy parkot már csak azért sem szabadna bérházakkal beépíteni, hogy ha majd valóban világszerte híressé alakul ki a budapesti gyógy­fürdő-intézmény, a gyógyforrásoknak ezen a területen a szükséges továbbfejlesztés lehető­sége megadassák. Gondoljunk arra is, hogy a csákányok hozhatnak fölszínre olyan törté­nelmi emlékeket, melyeknek fenntartására ép­pen a létesítendő gyógypark területén kell he­lyet hagynunk. Ezért is csak ott és olyan kö­tött formában épülhessenek majd bérházak, hogy azok az egész terepet harmonikus egy­séggé kiegészítsék. Azt mondhatná minderre valaki, hogy bölcselkedni és újságcikkekben fontoskodni nem nehéz. Annál nehezebb, jobban mondva lehetet­len tőke nélkül valamit alkotni. Én úgy vélem, hogy ha önként kínálkozott külföldi tőke, mely a Margitszigeten hajlandó volt volna játékka­szinót létesíteni, mely 25—30 év múltával a fő­város tulajdonába ment volna át, ilyen jelen­tős alkotáshoz, mint a világhírre szánt buda­pesti gyógyfürdő intézmény — szerződéses ha­sonló feltételek mellett — lehet külföldi tőkét találni. A gyógyfürdő-intézmény megalkotá­sára való vállalkozás mindenesetre humánu­sabb, erkölcsösebb, reálisabb tőkebefektetés, mint játékkaszinó létesítése. Egyúttal rentábi­lis tőkebefektetés,­­ mert olyan ember mégis csak kevés van, aki a játék­„szenvedély“-nek rabja, de nagyon-nagyon sok olyan ember van aki valamely betegség révén „szenvedés“-velt osztályosa. Ezek a szenvedők mind-mind gyó­gyulást kereshetnének és találhatnának reudív pest jótékony meleg forrásainál. 1 y 2­5 Hóman Bálint közoktatásügyi miniszter fontos kultúrpolitikai reformokat jelentett be a képviselőházban. Két és félórás beszédében jelentette, hogy egyes egyetemeken bizonyos karokat megszüntetnek.­­ A műegyetemet és a közgazdaságtudományi egyetemet újjászervezik három-három fakultással. — Soron van a föld­művelésügyi költségvetés. A kulturtörténelem kétségtelenül feljegyzi e napot a politikában. Hóman Bálint kultuszminisz­ter, a tudós történetíró napja. Expozét mond. Első bemutatkozója az állami kultúrpolitika hivatalos fórumának. Délután öt órakor kezdi és a kora nyári alkonyat fakuló derengésében végzi hét óra húsz perckor. Nagy teljesítmény. Ez alatt az idő alatt a t. Ház feszült érdeklődése mellett a nem­zeti kulturfejlődés nagyvonalú programjáról, az adott szűk keretek közé illeszthető nevelésügyi, tudománypolitikai tervekről, a kultúrpolitika idő­szerű hiányairól elmélkedik. Intézmények, iskolák, művészet, irodalom vonulnak fel szemléltetően és tudományosan pontos elgondolásainak, felfogásá­nak és ítéletének vonalában. Ez a vonal szabályos, töretlen íve egy tudós gondolati szárnyalásának. Nincsenek benne lírai elhajlások (az ember szinte szeretné, hogy néha légynek!), látszik, hogy tör­ténetíró beszél és gondolkozik, kimérten, módsze­resen, ahogy megszokta alkotó munkája közben. A történeti kutató és adatgyűjtő kitetszik a politikai és kormányférfiúi habitus mögül. Eötvös József, Trefort és Klebelsberg után, hogy többet a nagy elődök közül ne említsünk, egy sajátos, maian új jelenség Hóman, a világ-kultur­­válság magyar kultuszminisztere. Csak kontúrokat ad, utal a lehetőségek szűk horizontjára, rámutat a vajúdó politikára. Csupa egyszerű szemlélet, minden sallang nélkül, őszintén. Páthosz? Azt nem ismeri, nem is akarja ismerni. Az újkor Új stílusa. A képviselő urak órákon át hallgatják. Vájjon tetszik nekik? A törvényhozás csillogó márvány­falait sokszor homályosították már el a még csillo­góbb frázisok,­­ bizonyosan kicsit idegen még ez a hang. Meg kell szokni. Egyelőre a többség lelkesen tapsol. Hivatalból. A minisztertársak, Im­­rédy, Keresztes-Fischer, Lázár Andor elsőknek gratulálnak. A nasty beszéd előtt még Pakots József, Sza­­lóky Navratil Dezső, Kocsán Károly, Kun Béla szólnak a tárca részleteihez. Utána pedig nagy zsongás a folyosón. A képviselő urak próbálják elrendezni önma­gukban a miniszteri expozé benyomásait. Előbb külsőségek kerülnek sorra. A nagy beszéd alatt ugyanis általánosan feltűnt, hogy a miniszter asz­talára egy képviselőházi altiszt egymásután hordja a vízzel telt poharakat. Hat pohár víz váltogatta egymást. A miniszter valamennyit kiitta. Erről jegyzi meg a foh­osón Petracsek Lajos: — Végre egy miniszter, aki vizet prédikál és vizet is iszik . . . Ugratják a folyosón Petrovácz Gyulát, a ke­resztény politika intranzigens harcosát, aki keddi kultúrpolitikai beszédében ismert konzervativizmu­sáról újra bizonyságot tett. Kun Béla, a hódmező­vásárhelyi követ jegyzi meg Petrovácz kultúrpoli­tikai felfogásáról: ■ — Hasonlít ez a felfogás az öreg Podmaniczky János ellenszenvéhez minden reform iránt. Az öregúr a múlt század egyik patriarchája volt. Száz­hároméves korában halt meg. Nagybirtokon gaz­dálkodott Pest vármegyében. Mikor a gőzvasút első ízben jelent meg az országban, az öregúr felhábo­rodva jelentette ki: — Úri­ember nem ül fel erre a masinára! Egyszer aztán valami nagyon sürgős ügyben el kellett utaznia valahova. Mit csináljon? Lovas­­kocsin napokig tartott volna az út. Végre is nehéz szívvel rászánta magát arra, hogy vonatra üljön. Kihajtatott az állomásra, megváltotta a jegyét, de mielőtt felült volna az ördöngös masinára, előre­­sétált a mozdonyhoz és átadott öt forintot a moz­donyvezetőnek. Aztán figyelmeztetőleg mondta neki: — De most már lassan hajtson ám barátom! Kun Béla elbeszélését mindjárt meg is toldja a költői tanulsággal: — Szakasztott igy tett Petrovácz is a kultur­­vitában. Rá akarta venni a kultúra vonatvezetőjét, hogy lassabban hajtson! A miniszteri expozé után a tárca részletes vi­tája nem lankad el. Hóman miniszter kissé pihen utána a miniszteri szobában, ezalatt Petri állam­titkár figyel. Gróf Esterházy Móric, Huszár Mi­hály, Pintér László, Dinnyés Lajos, Lázár Miklós, Szilágyi Lajos és mások kapcsolódnak bele a vi­tába az elhangzott miniszteri expozé kapcsán. Az ülésterem üres visszhangot vet a beszédekre. A honatyák nagy része a budai Várban, a miniszter­­elnök estélyén ismerkedik a nemzetközi újságíró­­kongresszus külföldi delegátusaival. Hóman fáradt, de a képviselő urak is, szeren­csére a vita véget ér, hogy helyet engedjen a föld­mű­velésügyi tárca kétnapos és bizonyára nagyon alapos tárgyalásának.­ Almásy László elnök délután négy órakor nyi­totta meg a képviselőház szerdai ülését. A vallás- és közoktatásügyi tárca költségvetésének részletes vitája került sorra. Navratil Dezső reméli, hogy az egyetemi taná­rok létszámában már további csökkenés nem lesz. Egyetemeink tudományos színvonala olyan magas, hogy világszerte elismerik. Helyesli, hogy az orvos­­tanhallgatók létszámát korlátozzák.

Next