Pesti Hírlap, 1933. július (55. évfolyam, 146-171. szám)
1933-07-01 / 146. szám
lloda, július 1., szombat. PESTI HÍRLAP3 Még negyvennyolc óráig eltarthat, amíg megtalálják az eltemetett bányászokat. Szombaton emelődarut építenek a munka meggyorbására. Négy ember valószínűleg nyomban meghalt. Solymár, jún. 30. (A Pesti Hírlap tudósítóidtól.) A solymári bányaszerencsétlenség tizenegy áldozatának megmentésére szerda délután óta szakadatlanul folyik a mentési munka, azonban mindinkább kevesebb a remény arra, hogy élve találják meg őket. Szerdán éjféltájban érkezett az első hír a bányaszerencsétlenségről. A Pesti Hírlap kiküldött munkatársa azonnal gépkocsin Solymárra sietett, hogy helyszíni tudósításban számoljon be a borzalmas szerencsétlenségről. Az első éjszaka. A vaksötétségbe borult Pilisszentiván község lakói, akik még ébren az utak mentén vagy a házak kapujában tartózkodtak, annyira a rémület hatása alatt állottak, hogy még a bányatelepre vezető utat sem tudták megmutatni. Kisebb emelkedésen keresztül jutott el a gépkocsi a bányatelepre, ahol a Solymár-akna van, innen körülbelül két kilométerre fekszik a régi Erzsébet-akna, amelyet harmincöt évvel ezelőtt nyitottak meg, de évekkel ezelőtt megszüntették benne a munkát és eltömték. Szerdán délielegy óra tájban azonban víz tört elő, amelynek következtében föld- és iszapomlás temetett el tizenegy embert. A beomlott aknához vezető utat csendőr őrzi, embercsoport áll itt szótlanul, megdermedve a rémülettől, aggódva várja a hír a tizenegy bányász sorsa felől. A solymári bányatelep sötétbe borult épületei közül csak itt-ott tör elő némi világosság, a gépek dübörgése azonban elárulja, hogy mindenki ébrend... és folyik a munka, a Solymár-akna felől az elzárt legalsó földalatti folyosón keresztül próbálkoznak előrehatolni. Az iszappal elöntött és beomlott Erzsébet-aknánál dolgoznak a felvonógépek, hordják fel a földet, iszapot, hogy így jussanak közelebb a betemetett emberekhez. A Pesti Hírlap munkatársa éjjel két órakor beszélt Kuzén Antal bányaigazgatóval, aki akkor jött fel a mentési munkák színhelyéről. Az igazgató elmondotta, hogy néhányan emberi hangokat hallottak és így remélik, hogy az omlás következtében nem haltak meg nyomban a szerencsétlenek. Munkájában Kovács mérnök váltotta fel. Meneküljünk! Több csapat dolgozott a föld mélyében, amikor az omlás történt. A bányászok, amint a légnyomást megérezték, kétségbeesve kiáltották: — Meneküljünk! A munkások — akik több mint másfélszázan dolgoztak lent az aknában — azonnal meneküléshez láttak és a felvonó vitte őket fel a föld színére. Trizna Gusztáv aknász volt az első, aki feljutott és jelentette oldalán, de az a bokor szétzüllött már, azonkívül, vagyis azonfelül valami foszlott apró strucctoll is szerepelt a kalapocskán, az a toll a közepén el volt törve, úgy fityegett alá a nénikének a rezgő fejére. Ez a kalapocska maga megérdemelte, hogy a két pengőt odaadjam. Nem is két pengőt érdemelt volna, kétezret. Húszezret. Kétszázezer pengőt legalább, hogy nekieredjek, összeszedjem egy országos körúton ahány ilyen boldogult bársonykalapocskát találok szerencsétlen nénikék fején, elvigyem őket nénistül egy gyönyörű, gyönyörű gyermekkertbe, amit ezeknek a nyolcvanesztendős szegény árva gyermekeknek alapítottam. Jaj de röstellem, hogy tovább is kell mesélnem . . . Bemegyek abba a papírüzletbe, azután még a trafikba is bementem, a trafikból is kijöttem, indultam visszafelé, a híd felé. Hát amint megint ott vagyok a hirdetőoszlopnál, megint megállít az én nénikém, elkezd megint pityeregni: — Bocsánatot kérek, drága jó uram, méltóztassék meghallgatni, szerencsétlen özvegyasszony vagyok, senkim ezen a kerek világon, elhalt az egyetlenegy lányom is, aki még eltartott . . . így pityeregte volna végig szórul-szóra megint a mondókáját, de bizony dolgom után kellett menni, a közepén túl már nem tudtam meghallgatni. Elég neveletlen fráter vagyok. Azt is megvallom, pirulva, hogy másodszor már nem adtam oda a két pengőt, bár tudhattam, hogy két pengő jön a pityergésnek a végén. Bocsásson meg, édes nénikém, gavallérnak indultam én valaha, ma is gavallér volnék, drága jó nénikém, csak engedné ez a goromba, buta élet, de kérdezze meg akárkitől, micsoda nehéz sorsunk van nékünk papírpusztítóknak is, a jó Isten szent nevére kérem, aranyos jó nénikém, kegyedet, ne haragudjék meg rám, tegyen egy nagy jótéteményt, drága kis bársony madaram, olybá vegye aranyos csöppségem, hogy megint odaadtam pápaszemre azt a két pengőt, bizony Isten, mondom, kötelességem lett volna, hiszen ország-világ láthatja, milyen nagy szüksége volna rá, lelkecském, igazán, hogy megvegye két pengőért azt a pápaszemet. (Felvételeink a Képes Pesti Hírlapban,) a bányaigazgatóságnak, hogy a víz áttört és iszap tömte el az akna folyosóját. Az utolsó, aki megmenekült, Berényi Frigyes bányász. Az iszapbeömlés őt is az aknában érte. Először önkéntelenül rohant kifelé, de eszébe jutott, hogy otthagyta a kabátját, visszaugrott érte és ekkor az iszap majdnem egészen betemette. Menekülő bányásztársai húzták ki az iszapból és mentették meg az életét, utána már senki sem került a felszínre. A bányaigazgatóság azonnal intézkedett, hogy a mentési munkát megkezdjék és azonnal felolvasták a névsort. Ekkor kiderült, hogy tizenegy embert tmetett el az iszap és sorsuk ismeretlen. A következő bányászokat temette el az iszapáradat: Cserni Ignác 56 éves vájár, két gyermek atya. Bézendorfer Ferenc 28 éves vájár, nős, két gyermek atyja. Maráti István 45 éves vájár, nős, egy gyermek atyja. Trizna Gáspár 20 éves csillés, nőtlen. Albrecht Vencel 46 éves vájár, nős, két gyermek atyja. Marloch István 34 éves vájár, nős, három gyermek atyja. Patta Ottó 28 éves segédvájár, nős, egy gyermek atyja. Richolm János 25 éves segédvájár, nős. Szőts János 32 éves csillés, nős. Drevenka Pál 25 éves csillés, nős és Szlávik Mihály 21 éves csillés, nőtlen. Élnek ? Meghaltak ? A solymár-pilisvörösvári bányák népe szomorú Péter és Pál napjára virradt, mindenki szívszorongva gondol eltemetett bányásztársaira. A zuhogó esőben is lázasan folyik a munka. Az egyik eltemetett bányász, Trizna Gáspár rokona, az elsőnek megmenekült Trizna Gusztáv, percekig sem akar pihenni, inaszakadtdig dolgozik verejtékezve. Öreg nyugdíjas bányászok jelentkeznek munkára, a bejárat közelében pedig megrendítő csoportosulást látunk. Asszonyok, gyermekek simák, férfiak szemei könnyesek. Kétségbeesve találgatják: — Élnek? Meghaltak? Egy régi ház közelében sötét üreg tátong, amelyet deszkapalló hidal át. Ez a bejárata az Erzsébet-aknának, ahol a földomlás történt. Hol reménykednek, hol mindenről lemondva, zokognak. A szakértők sem tudják, élnek-e, halnak-e a szerencsétlen bányászok. A szakértők véleménye szerint az iszap tizennyolc atmoszférikus nyomással zúdult be és már a légnyomás is elpusztíthatta a szerencsétleneket, a levegő hijján is megfulladhattak, szénsavgáz is megölhette őket. Az akna szintjével valamivel magasabban fekvő vájt üregekben, az úgynevezett ereszkékben, esetleg meghúzódhattak, ha ugyanoda el tudtak jutni, azonban ez is nagyon kétséges A szivattyúk az iszapömléskor kifogástalanul működtek, percenként háromezerhétszáz liter vizet szivattyúztak ki. A tisztviselők igyekeznek megnyugtatni az eltemetett bányászok hozzátartozóit, biztatják őket, hogy menjenek haza pihenni, ne gyötörjék magukat. De minden szó hasztalan. Minden hozzátartozó ottmarad a beomlott akna bejáratánál. A mentési munka fáradhatatlanul tart, mindegyre előbbre törnek a munkások. Derékig merülnek el az iszapban, de azért tovább vájják, lapátolják, talicskázzák a nagy erővel szétterülő iszaptömeget. Reggel hét órakor fölcsillan a remény a szemekben. Kopogás hallatszik az akna mélyéből. Két hosszú, három rövid koppanás. Bányász jeladás, amely azt jelenti, hogy: „életben vagyunk" A jeladást rögtön visszaadják, de nem érkezik rá válasz. Valóban él még valaki és az kopogott? Vagy csak a véletlen verte föl a koppanás zaját az ismeretlen bányásírból? Senki sem tudja megmondani. Pénteken délfelé, amikor már hatvan méternyire nyomultak előre a bányászok, az Erzsébet-aknán keresztül egy másik irányból is megindult a munka, azonban még mindig nyolcvan méternyi hosszúságon kell eltakarítani az iszapot. Bármilyen nagy erővel végzik is a munkát, csak szombaton reggelre remélik elérni azt a helyet, ahol megközelíthetik az eltemetett bányászokat. Eddig mindössze egy törött csákányra bukkantak, talán valamelyik bányász veszthette el menekülés közben. Négy bányász halálát bizonyosra veszik. A mentési munka csak lassan haladhat előre, mert a vájatok, amelyekben az előretörés történik, két méter negyven centiméter szélesek és három méter magasak és egyszerre csak két-három munkás dolgozhat bennük. A munka rovvant kimerítő, mert a munkások térdig vízben haladnak és az iszap és a földtörmelék állandóan életveszéllyel fenyegeti őket, mert minden csákányütésre nagy tömegekben omlik le és zuhan előre a földtömeg. Innen ezért gyakran váltják az elől dolgozó munkásokat A mentési munkát tíz mérnök vezeti. Pénteken munka közben megtalálták egy vízmentes bányászkabát ujját és találtak egy bányász karbid-lámpát, amelyről a rajta levő számról megállapították, hogy Cserni Ignácé volt. A már előbb talált törött csákány számáról megállapították, hogy az Besendorfsz Ferencé volt. Az 1930-ban épített cementfal, amelyet az Erzsébetaknában a víznyomás és az iszap teljesen szétnyomott, most hatalmas torlaszokat alkot. Az éjszaka folyamán egy ilyen húsz méter hosszú cementtorlasz állta f el az útját a törmelékben dolgozó munkásoknak, úgyhogy csak rendkívül erőkifejtéssel tudtak áthatolni rajta. Úgyszólván egész éjszaka ennek az eltakarításán fáradoztak és emiatt mindössze csak öt métert haladhattak előre. Reménykedő megítélés szerint szombaton eljuthatnak addig a helyig, ahol a bányászok lehetnek, de minthogy könnyen lehetséges, hogy még több ilyen cementtorlasz akad az útjukba, még két napig is eltarthat, amíg a szerencsétlenség tulajdonképpeni színhelyére eljuthatnak. Négy bányász halála már bizonyosra vehető, mert kiderült, hogy Besendorfer, Cserni, Batta és Drevenka bányászok az elfalazott akna közelében dolgoztak, úgy hogy minden valószínűség szerint már halottak, mert a szétnyomott cementfal törmelékei agyonzúzták őket. Ha a többi hét ember el tudott jutni az úgynevezett szellőző aknákba, akkor azoknak életbenléte még remélhető, de hogy el tudtak-e menekülni odáig, az teljesen bizonytalan. Péntek délután a pénzügyminisztérium bányászati osztálya részéről dr. Schmidt Sándor bányafőtanácsos és Ajtay Zoltán bányamérnök mentek ki beomlott bányához, hogy megtartsák a vizsgálat. Le is szálltak a mentési munka színhelyére, egészen a vájatokig és alapos megvizsgálás után az ő javaslatukra elhatározták, hogy szombaton reggel az Erzsébet-akna fölé egy nagy emelődarut építenek, hogy annak segítségével gyorsabban szedhessék ki a beomlott földet és iszapot és így próbálják megközelíteni a bányában rekedt szerencsétlen embereket. A munka változatlan erővel folyik tovább és a bánya többi részében épúgy megy a munka, mintha semmi sem történt volna. A falu lakói egyébként valósággal dermedt némaságba süllyedtek, nem sírnak, nem zokognak már, egészen bizonyosra veszik, hogy hozzátartozóik és bányászbajtársaik meghaltak. Az „Ustasa“ szervezet tizenkét tagja a belgrádi rendkívüli bíróság előtt. Rukavina főhadnagy visszavonta a rendőrség előtt tett vallomását. Belgrád, jún. 30. (A Pesti Hírlap tudósítójának távirata.) A horvát „Ustasa“ (felkelő) szervezet 12 tagja került csütörtökön a rendkívüli államvédelmi bíróság elé azzal a nagy zendüléssel kapcsolatban, amely tavaly ősszel zajlott le a Lika-tartomány fennsíkján és a Velebit-hegységben. Rukavina József nyugalmazott főhadnagy, aki a fővádlott, az ügyész vádirata szerint nagyszabású fegyvercsempészést szervezett meg, a becsempészett fegyvereket eloszttatta a horvát lakosság között és az Olaszországban élő horvát emigránsok bizalmi férfia volt. A többi vádlottat is, akik közül néhányan az olasz Zárába menekültek, fegyvercsempészéssel, fegyverek elrejtésével és oly mozgalom támogatásával vádolják, amelynek célja Horvátországnak Jugoszláviától való elszakítása volt.. A vádiratban szerepel a brusani-i csendőrkaszárnyának a múlt év szeptemberében történt megtámadása, amikor bombákkal és revolverekkel megrongálták a kaszárnyát. Rukavina József beismerte, hogy Olaszországba menekült barátainak kedvéért, fegyvereket csempészett Horvátországba, de nem tudta, hogy barátai elszakító mozgalmat is folytatnak. A per tárgyalása előreláthatóan egy hétig fog eltartani. A pénteki tárgyaláson befejezték Rukavina fővádlott kihallgatását. A vizsgálóbíró előtt annak idején részletesen ismertette a felkelés tervét. E szerint a horvát emigránsok a Lila tartományban nagyobb zavargásokat akartak szítani, hogy ily módon alkalmat adjanak Olaszországnak a rend helyreállítása érdekében való fegyveres közbelépésre. Az emigránsok erre vonatkozóan ígéreteket kaptak olasz részről. Független horvát államot akartak alapítani, amely aztán szövetséges viszonyba lépett volna Olaszországgal. A horvát emigránsok a mostani jugoszláv-olasz határon fekvő Triglav-hegyet ígérték az olaszoknak, akik viszont a fiumai kikötőt ajánlották fel Horvátországnak. Amikor a pénteki tárgyaláson Bukavina elé tárták ezt a vallomását, kijelentette, hogy előbb rendőri kényszer alatt tette meg, majd a vizsgálóbíró előtt csak azért ismételte meg, mert attól félt, hogy a vallomás visszavonása esetében megint átadják a rendőrségnek. Jól és olcsón nyaral a Balatoni Riviérán! 70 kat. holdas parcellázás az Alsóörs és Balatonfüred között elterülő parti területen. Új fürdőteleplétesítés, kitűnő gyógyvizek, előnyös építési lehetőségek. Négyszögölenként C pengőért, kedvező fizetési feltételekkel! Kérjen díjtalan ismertetőt! Balatoni Riviera Hoek igazgató parcellázó vállalata, I., Horthy Miklós út 15/c. Telefon: 6938 01 5713