Pesti Hírlap, 1934. február (56. évfolyam, 25-47. szám)
1934-02-01 / 25. szám
2 vezet megszüntetné a Németországra nehezedő korlátozásokat a légi elhárító ágyúk tekintetében. Az állandó erődök ágyúinak legnagyobb kaliberét nemzetközi egyezménnyel határozzák meg. c) Tankok. Az első év végével megszüntetendők a 30 tonnás, a harmadik év végével a 20 tonnásnál és az ötödik év végével a tizenhat tonnásnál súlyosabb tankok. Anglia hozzájárulna ahhoz is, hogy a rövid szolgálati idejű német hadsereget legfeljebb hat tonna súlyú tankokkal lássák el. d) Szárazföldi ágyuk: Anglia továbbra is a 115 millimétert ajánlja a legnagyobb kalibernek, de a gyors és általános megegyezés érdekében kész hozzájárulni ahhoz, hogy az új, rövid szolgálati idejű német hadsereget 155 milliméteres ágyukkal lássák el. Az első év végével pusztítsák el a 350 milliméternél nagyobb kaliberű ágyukat, a negyedik év végével a 220, a hetedik év végével a 155 milliméternél nagyobb kaliberű ágyukat. Az angol kormány hajlandó ennek megfelelően e rendezéshez hozzájárulni Ausztria, Magyarország és Bulgária számára szállítható tüzérség és tankok tekintetében. c) Légi haderő. Ha az állandó leszerelési bizottság nem határozza el a második év végével a légi haderők megszüntetését, akkor minden hatalomnak lehessenek katonai repülőgépei. Az egyes országok a körülményekhez képest a következő nyolc év alatt fokozatosan szállítsák le vagy emeljék fel légi haderejüket a megállapítandó színvonalig és végül Németország nyerje el az egyenlőséget a több légi hatalmakkal szemben. Ennek megfelelően e rendezést ajánlja az emlékirat azoknak a hatalmaknak javára is, amelyeknek most nincs légi haderejük. f) Ellenőrzés: Az angol kormány általános megegyezés esetén hajlandó hozzájárulni ahhoz, hogy állandó, automatikus ellenőrzés lépjen hatályba az egyezmény többi kötelezettségével együtt. Végül hangoztatja az emlékirat, hogy a javaslatok célja minden követelés lehető kielégítése és az általános megegyezés előmozdítása. Kiemeli az angol kormány annak szükségét, hogy Németország visszatérése Genfbe és a Népszövetség keretébe a megegyezés egyik lényeges előfeltétele kell, hogy legyen. Párizsban a legnagyobb tartózkodást tanúsítják. Párizs, jan. 31. Francia hivatalos körökben a legnagyobb tartózkodást tanúsítják a Londonban ma este közzétett brit leszerelési emlékirat tekintetében. Mindössze annak a kijelentésére szorítkoznak, hogy az illetékes szakemberek figyelmesen tanulmányozni fogják az okmányt abból a célból, hogy a kormánynak lehetővé tegyék, hogy a dolgok tökéletes ismeretében nyilvánítsa nézetét. _______ A XXV. SZÁMÚ „EGYBŐL KETTŐT" REJTVÉNYSOROZAT PÁLYÁZATI SZELVÉNYE. Az alanti napokon kiszött rejtvényekből a következő betűk elhagyásával kantom egy szóból kettőt her*d 1. 30 rpr i f. 31 i s . fi. 1 - sn.ei I 7 n njoi I 3 »as *mn. 4 — hgy-egy kockába csak egy betűt szabad beírni. Név: Londonban tárgyalások kezdődnek Magyarország külföldi kölcsöneiről London, jan. 31. (A Pesti Hírlap tudósítójának távirata.) Az itteni lapok értesülése szerint a napokban tárgyalások kezdődnek Magyarország külföldi kölcsönei ügyében. Magyarország azt kívánja, hogy a kamatlábat 5 százalékról mérséklejék 2 százalékra. (Sz.) vanche, Clémenceauék beleestek ugyanabba a győztes hatalmi gőgbe — a hibák megismétlődnek a történelem folyamán —, de most megfordítva, viszont ők akarták elvenni Németországtól a teljesen német Saar-medencét, ahelyett, hogy beérték volna megfelelő szerződésekkosságú terület. Nagy hibát követett el ezzel Bismarck, hisz a két ország köthetett volna megfelelő szerződéseket is a lotharingiai vasérc és a saarvidéki szén ipari egyesítésére. De a győztes háború nyomán támadt hatalmi gőgben magát az egészen tisztára francia tartóegyezés, hogy 15 évi tartamra egyik versengő féle se lett a Saar-medence, se a németeké, se a franciáké, hanem erre az időtartamra a genfi Nemzetek Szövetségének tanácsára ment át a gyámkodó uralom, amelynek a nevében egy öttagú kormányzó tanács, élén az elnökkel, gyakorolja az állami szuverenitást az egész tartomány felett. Azután 1920-tól számított 15 év múlva a lakosság népszavazással dönt, hogy meg akar-e maradni a mai helyzetben, s ha nem, melyik országhoz óhajt csatlakozni? Vagyis a népszavazás nem bír végérvényes jogi erővel, hanem csak a lakosság óhaját fejezi majd ki, amelyet „számbavéve“, majd a népszövetségi tanács dönti el a tartomány sorsát végérvényesen. Ez olyan súlyos feladat lesz, amire nem termett a mai Genf. A szavazásban minden 20 éves lakos részt vesz, nők és férfiak egyaránt. A népszavazás községenként, illetve kerületenként történik, saját területükre nézve s igy az is megeshetik, ami megtörtént Sziléziában, hogy szétesik a tartomány másmás országhoz. De ez csak a kérdés politikai, államjogi része. Emellett a versaillesi szerződés úgy határozott, hogy marjukat a szénbányákat, amelyek a Saar-medence voltaképeni közgazdasági értékét alkotják, Németország tartozik átengedni Franciaország végleges örök tulajdonába, kárpótlásul azért, hogy a németek a háborúban elpusztították a lensi és a valenciennesi bányákat. Ez rettenetesen nagy ár volt, tekintettel arra, hogy ez a két utóbb nevezett bányavidék hamarosan helyreállíttatott s termelésük már 1924-ben elérte a háború előtti színvonalat. Azt is megmondja a versaillesi szerződés, hogy amennyiben a 15 év után a Saar-medence mégis Németországhoz kerülne vissza, abban az esetben a németek tartoznak aranyban és teljes értékben visszavásárolni Franciaországtól a szénbányákat, olyan értékben, amit egy hármas szakértői bizottság megg fog állapítani, amelynek egyik tagja lesz egy német, másik egy francia s az elnököt a genfi tanács rendeli ki. Miután pedig a szakértő bizottság szótöbbséggel határoz, lényegileg olyan értékre fogják becsülni a szénbányákat, ahogy Franciaország akarja. Ezért is hitték a franciák már eleve, hogy a németek úgyse tudják majd visszavásárolni a szénbányákat, még ha a népszavazás javukra ütne is ki... A Saar-medence ma a francia vámterülethez tartozik, a francia frank a tartomány pénze s felette értékes beviteli piacot is jelent a francia termelésnek. Franciaország rengeteg tőkéket fektetett be a tartományba, amelyek értéke bizonytalanná válnék, ha a terület Németországhoz kerülne vissza. Azért ma mindent elkövetnek a franciák, hogy 1935 után vagy ők kapják meg a Saar-medencét, vagy legalább maradjon fenn továbbra is a mai állapot. Viszont Hitlerék, illetve a Német Front szédületes agitációba kezdett a helyszínen s a Times január 12-iki számában olvastam Knoks elnök jelentését a népszövetségi tanácshoz, amelyben drámai színekkel festi le a Nazi-terror erejét... Hitlernek el kell mennie a végsőkig, ha saját magán nem akar csorbát ejteni, de Franciaország is bízik. Minden más kérdés háttérbe szorul ma a két ország egymáshoz való viszonyában. A Saar-probléma lesz a közeljövőben Európa legaktuálisabb égető kérdése. PESTI HÍRLAP 1934. február 1., csütörtök. Olaszország nézete a leszerelési helyzetről és annak kilátásairól. Az olasz kormány meggyőződése szerint a leszerelés kérdése holtpontra jutott. Róma, jan. 31. (Stefani.) A Rómában január 3-án és 4-én Mussolini és Sir John Simon között folytatott megbeszélések során Mussolini miniszterelnök Nagybritannia külügyminiszterének átadott egy okmányt, amelyet ma nyilvánosságra hoztak. Az okmány összefoglalja Olaszország nézetét a leszerelési helyzetről és annak kilátásairól. Mindenekelőtt megállapítja az okmány, hogy az olasz kormány meggyőződése szerint a leszerelés "kérdése holtpontra jutott és hogy már majdnem elérték a végső határt, amelyen belül még megoldható. Az olasz kormány szem előtt tartja, hogy milyen nagy veszedelem származik a megoldás további halasztásából, így Európa ellenséges csoportokra oszlik és folyik a fegyverkezési verseny. Elérkezett az időpont, amikor minden kormánynak magára kell vállalnia a felelősséget és határozottan magáévá kellene tenni egy világosan megállapított álláspontot, amelyről azután számot kellene adnia a közvéleménynek. A jegyzék kijelenti, hogy a leszerelés kérdésében mostanáig követett eljárás a legalaposabb kétségeknek ad táplálékot abban a tekintetben, hogy lehetséges-e a megegyezés. Hangsúlyozta, meg kell jegyeznie, hogy Németország, amikor arra szorítkozott, hogy csupán úgynevezett védelmi anyagot kért, egyszersmind abban a helyzetben volt, hogy kiemelje, hogy a jogegyenlőség kérdése mindenesetre különálló kérdés a tényleges leszerelés kérdésétől. A tényleges leszerelés ugyanis német felfogás szerint a jövőben kizárólag a felfegyverzett hatalmak feladata, tekintve, hogy Németország ezt már teljes mértékben régi idők óta megvalósította. Ezért bajos Németországra olyan irányban befolyást gyakorolni, hogy valósítsa meg a leszerelést, amelyre nincs kötelezve, tekintettel arra, hogy nincs felfegyverkezve. Az olasz kormány — folytatja az okmány — hangsúlyozni kívánja, hogy leszerelési politikát folytatott és a jövőben is ilyent akar folytatni. Ennek legutóbb adta a legszembeszökőbb példáját, amikor feltétel nélkül csatlakozott Nagybritannia 1933 március 16-án közölt tervéhez. A kormány a lehető legnagyobb mértékben kívánatosnak tartja a kérdésnek ilyen értelmű megoldását. A folyamatban levő tárgyalások belátható időn belül alapos reményt nyújtanak arra, hogy a felfegyverzett hatalmak egyhangúlag elhatározzák: számbavehető leszerelési rendszabályok foganatosítását. Olaszország ehhez nem csupán csatlakozik, hanem egyúttal a legjobb szándékkal arra tülekszik, hogy azt haladéktalanul értékesítse, azzal a céllal, hogy Németországnál elérje újrafegyverkezésének nagyobb mértékű korlátozását, mint amilyet ellenkező esetben el lehetne érni. Az olasz kormány mindamellett teljesen őszintén kijelenteni kivánja, hogy a siker némi reményével csak a szabatosan meghatározott szándékok kecsegtetnek, ha ezeket a lehető leghamarább meghatározzák és ha ezeket nem kötik olyan feltételekhez és záradékokhoz, amelyeket más hatalmak már eleve nem fogadhatnak el. Ellenkező esetben visszajutna a világ a haszontalan akadémikus vitákhoz. Nyitva hagyva ezt az utat, az olasz kormány a mostani helyzet rendkívüli sürgősségének figyelembevételével három alapvető elgondolásra utal, amelyek együttesen körülhatárolják a megoldások terét és a lehetséges módozatokat, vagyis a tényleges viszonyokat, a jogi helyzetet és a valószínűségek összefoglalását A tényleges viszonyok körébe tartozik az a veszedelem amely abból származik, hogy hiányzik az esetleges egyezmény és ennek következtében hiányzik a szövetségeken kívüli paritás tényleges megoldása, amelynek célja volna ezt a paritást megadni és szabályozni annak módozatait. Ez a kérdés természetesen magában foglalja a szankciók elvét, amelynek egyszerű fontolóravétele megadja a helyzet komolyságának mértékét. A jogi viszonyok körébe tartozik az a tagadhatatlan tény, hogy a békeszerződések ünnepélyesen elismerték Németország és a többi lefegyverzett állam jogegyenlőségét. Az okirat kifejezi aztán azt a meggyőződését, hogy Németország teljesentiszteletben tartaná az esetleg létrejövő, helyesen meghatározott egyezményt. Az a mélyreható átalakító munka és a belső megerősödés folyamata amelynek Németország most erejét szenteli, bajosan volna összeegyeztethető a határokon túlmenő háborús jellegű kezdeményezésekkel. Az olasz kormány természetesen figyelemben tartja a biztonság kérdésének egyéb, nagyobb mértékben anyagi természetű szempontjait is. Mindezeket figyelembe véve, az olasz kormány még mindig lehetségesnek tartja a leszerelési egyezmény létrejöttét olyan feltételek mellett, amelyek kielégíthetik a világ lelkiismeretét. Az olasz kormány ezután áttér annak az egyezménynek részleteire, amelyet megvalósíthatónak tart és amely 199. január 31-éig lehetne érvényben. A leszerelési egyezménynek mindenekelőtt gondoskodnia kellene a vegyi háború eltörléséről, nemkülönben mindazokról az ellenőrző rendszabályokról, amelyekkel elejét lehet venni a vegyi háborúiba való előkészületeknek és kiképzésnek. Másodszor el kell tiltania a polgári lakosság bombázását, figyelembe véve, hogy a légi bombázás eltiltása terén gyökeresebb rendszabályokhoz lehet majd nyúlni, ha a szárazföldi, tengeri és légi fegyverkezés kölcsönös összefüggésének szabályozása lehetővé teszi. Ez a rendszabály minden valószínűség szerint jelentékenyen megkönyíti Németország légügyi egyenlősége kérdésének megoldását. Harmadszor a mostani szinvonalra kell korlátozni a katonai kiadásokat. Ami a tényleges létszámot illeti, figyelembe veendő, hogy Németországnak 300.000 főnyi katonaságra irányuló kívánsága attól a körülménytől függ, hogy a többi nagyhatalom nem csökkenti-e tényleges létszámát a MacDonald-tervben javasolt mértékre, hanem fenntartja a mostani létszámokat. Ha jobbnak látják a létszámcsökkentés kérdéséhez nyúlni elsőnek, Németország késznek nyilatkozik a fent említett számjegyről tárgyalni. A dolgok mai állapotában, figyelembe véve például Franciaország, Lengyelország és Csehszlovákia tényleges létszámait, az olasz kormány kételkedik abban, hogy a MacDonald-tervben szereplő arányokat a német javaslatokban Németország javára még módosíthatnák. A védőfegyverek tekintetében az okirat azt tartja, hogy elvben nehéz volna a német követeléseket megtagadni. Éppen ellenkezőleg, akörül lehetne vitába bocsátkozni, milyenek legyenek a határai és az arányai a védelmi fegyvereknek és a megengedett tényleges létszámoknak. A fenti irányvonalakat követő egyezményben foglalandó engedmények ellenértékét Franciaország azonnal és hatályosan megtalálná abban, hogy egész fegyverkezését megtarthatja. Ez kétségtelenül elegendő volna arra, hogy elvitathatatlanul garantálja biztonságát az egyezmény tartamára oly módon, hogy anyagi szempontból ezt a kérdést kedvezően megoldottnak lehetne tekinteni.