Pesti Hírlap, 1934. február (56. évfolyam, 25-47. szám)

1934-02-01 / 25. szám

2 vezet megszüntetné a Németországra nehezedő kor­látozásokat a légi elhárító ágyúk tekintetében. Az állandó erődök ágyúinak legnagyobb kaliberét nem­zetközi egyezménnyel határozzák meg. c) Tankok. Az első év végével megszüntetendők a 30 tonnás, a harmadik év végével a 20 tonnásnál és az ötödik év végével a tizenhat tonnásnál súlyo­sabb tankok. Anglia hozzájárulna ahhoz is, hogy a rövid szolgálati idejű német hadsereget legfeljebb hat tonna súlyú tankokkal lássák el. d) Szárazföldi ágyuk: Anglia továbbra is a 115 millimétert ajánlja a legnagyobb kalibernek, de a gyors és általános megegyezés érdekében kész hozzá­járulni ahhoz, hogy az új, rövid szolgálati idejű né­met hadsereget 155 milliméteres ágyukkal lássák el. Az első év végével pusztítsák el a 350 milliméternél nagyobb kaliberű ágyukat, a negyedik év végével a 220, a hetedik év végével a 155 milliméternél nagyobb kaliberű ágyukat. Az angol kormány hajlandó ennek megfele­lően e rendezéshez hozzájárulni Ausztria, Magyarország és Bulgária számára szállítható tüzérség és tankok tekintetében. c) Légi haderő. Ha az állandó leszerelési bizott­ság nem határozza el a második év végével a légi haderők megszüntetését, akkor minden hatalomnak lehessenek katonai repülőgépei. Az egyes országok a körülményekhez képest a következő nyolc év alatt fokozatosan szállítsák le vagy emeljék fel légi had­erejüket a megállapítandó színvonalig és végül Németország nyerje el az egyenlőséget a több légi­ hatalmakkal szemben. Ennek meg­felelően e rendezést ajánlja az emlékirat azoknak a hatalmaknak javára is, amelyek­nek most nincs légi haderejük. f) Ellenőrzés: Az angol kormány általános meg­egyezés esetén hajlandó hozzájárulni ahhoz, hogy állandó, automatikus ellenőrzés lépjen hatályba az egyezmény többi kötelezettségével együtt. Végül han­goztatja az emlékirat, hogy a javaslatok célja min­den követelés lehető kielégítése és az általános meg­egyezés előmozdítása. Kiemeli az angol kormány an­nak szükségét, hogy Németország visszatérése Genf­be és a Népszövetség keretébe a megegyezés egyik lé­nyeges előfeltétele kell, hogy legyen. Párizsban a legnagyobb tartózkodást tanúsítják. Párizs, jan. 31. Francia hivatalos körökben a legnagyobb tartózkodást tanúsítják a Londonban ma este közzétett brit leszerelési emlékirat tekintetében. Mindössze annak a kijelentésére szorítkoznak, hogy az illetékes szakemberek figyelmesen tanulmányozni fogják az okmányt abból a célból, hogy a kormánynak lehetővé tegyék, hogy a dolgok tökéletes ismeretében nyilvánítsa nézetét. _______ A XXV. SZÁMÚ „EGYBŐL­ KETTŐT" REJTV­ÉNYSOROZAT PÁLYÁZATI SZELVÉNYE. Az alanti napokon kiszött rejtvényekből a következő betű­k elhagyásával kantom egy szóból kettőt her*d 1. 30 rpr i f. 31 i s . fi. 1 - sn.ei I 7 n njoi I 3 »as *mn. 4 — hgy-egy kockába csak egy betűt szabad beírni. Név: Londonban tárgyalások kezdődnek Magyarország külföldi kölcs­öneiről London, jan. 31. (A Pesti Hírlap tudósítójá­nak távirata.) Az itteni lapok értesülése szerint a napokban tárgyalások kezdődnek Magyarország külföldi kölcsönei ügyében. Magyarország azt kí­vánja, hogy a kamatlábat 5 százalékról mérséklejék 2 százalékra. (Sz.) vanche, Clémenceauék beleestek ugyanabba a győztes hatalmi gőgbe — a hibák megismétlőd­nek a történelem folyamán —, de most meg­fordítva, viszont ők akarták elvenni Németor­szágtól a teljesen német Saar-medencét, ahe­lyett, hogy beérték volna megfelelő szerződések­­kosságú terület. Nagy hibát követett el ezzel Bismarck, hisz a két ország köthetett volna megfelelő szerződéseket is a lotharingiai vas­érc és a saarvidéki szén ipari egyesítésére. De a győztes háború nyomán támadt hatalmi gőg­ben magát az egészen tisztára francia tartó­­egyezés, hogy 15 évi tartamra egyik versengő féle se lett a Saar-medence, se a németeké, se a franciáké, hanem erre az időtartamra a genfi Nemzetek Szövetségének tanácsára ment át a gyámkodó uralom, amelynek a nevében egy öt­tagú kormányzó tanács, élén az elnökkel, gya­korolja az állami szuverenitást az egész tarto­mány felett. Azután 1920-tól számított 15 év múlva a lakosság népszavazással dönt, hogy meg akar-e maradni a mai helyzetben, s ha nem, melyik országhoz óhajt csatlakozni? Vagyis a­ népszavazás nem bír végérvényes jogi erővel, hanem csak a lakosság óhaját fejezi majd ki, amelyet „számbavéve“, majd a nép­szövetségi tanács dönti el a tartomány sorsát végérvényesen. Ez olyan súlyos feladat lesz, amire nem termett a mai Genf. A szavazás­ban minden 20 éves lakos részt vesz, nők és férfiak egyaránt. A népszavazás községenként, illetve kerületenként történik, saját területükre nézve s igy az is megeshetik, ami megtörtént Sziléziában, hogy szétesik a tartomány más­más országhoz. De ez csak a kérdés politikai, államjogi része. Emellett a versaillesi szerző­dés úgy határozott, hogy marjukat a szénbányá­kat, amelyek a Saar-medence voltaképeni köz­­gazdasági értékét alkotják, Németország tarto­zik átengedni Franciaország végleges örök tu­lajdonába, kárpótlásul azért, hogy a németek a háborúban elpusztították a lensi és a valencien­­nesi bányákat. Ez rettenetesen nagy ár volt, te­kintettel arra, hogy ez a két utóbb nevezett bányavidék hamarosan helyreállíttatott s ter­melésük már 1924-ben elérte a háború előtti színvonalat. Azt is megmondja a versaillesi szerződés, hogy amennyiben a 15 év után a Saar-medence mégis Németországhoz kerülne vissza, abban az esetben a németek tartoznak aranyban és teljes értékben visszavásárolni Franciaországtól a szénbányákat, olyan érték­ben, amit egy hármas szakértői bizottság megg fog állapítani, amelynek egyik tagja lesz egy német, másik egy francia s az elnököt a genfi­­ tanács rendeli ki. Miután pedig a szakértő bi­zottság szótöbbséggel határoz, lényegileg olyan értékre fogják becsülni a szénbányákat, ahogy Franciaország akarja. Ezért is hitték a fran­ciák már eleve, hogy a németek úgyse tudják majd visszavásárolni a szénbányákat, még ha a népszavazás javukra ütne is ki... A Saar-medence ma a francia vámterü­lethez tartozik, a francia frank a tartomány pénze s felette értékes beviteli piacot is jelent a francia termelésnek. Franciaország rengeteg tőkéket fektetett be a tartományba, amelyek ér­téke bizonytalanná válnék, ha a terület Német­országhoz kerülne vissza. Azért ma mindent el­követnek a franciák, hogy 1935 után vagy ők kapják meg a Saar-medencét, vagy legalább maradjon fenn továbbra is a mai állapot. Viszont Hitlerék, illetve a Német Front szédületes agitációba kezdett a helyszínen s a Times január 12-iki számában olvastam Knoks elnök jelentését a népszövetségi tanácshoz, amelyben drámai színekkel festi le a Nazi-ter­­ror erejét... Hitlernek el kell mennie a végsőkig, ha saját magán nem akar csorbát ejteni, de Fran­ciaország is bízik. Minden más kérdés háttérbe szorul ma a két ország egymáshoz való viszo­nyában. A Saar-probléma lesz a közeljövőben Európa legaktuálisabb égető kérdése. PESTI HÍRLAP 1934. február 1., csütörtök. Olaszország nézete a leszerelési helyzetről és annak kilátásairól. Az olasz kormány meggyőződése szerint a leszerelés kérdése holtpontra jutott. Róma, jan. 31. (Stefani.) A Rómában január 3-án és 4-én Mussolini és Sir John Simon között foly­tatott megbeszélések során Mussolini miniszterelnök Nagybritannia külügyminiszterének átadott egy ok­mányt, amelyet ma nyilvánosságra hoztak. Az ok­mány összefoglalja Olaszország nézetét a leszerelési helyzetről és annak kilátásairól. Mindenekelőtt megállapítja az okmány, hogy az olasz kormány meggyőződése szerint a leszerelés "kér­dése holtpontra jutott és hogy már majdnem elérték a végső határt, amelyen belül még megoldható. Az olasz kormány szem előtt tartja, hogy milyen nagy veszedelem származik a meg­oldás további halasztásából, így Európa el­lenséges csoportokra oszlik és folyik a fegy­verkezési verseny. Elérkezett az időpont, amikor minden kormánynak magára kell vállalnia a felelősséget és határozottan magáévá kellene tenni egy világosan megállapított álláspontot, amelyről azután számot kellene adnia a közvéleménynek. A jegyzék kijelenti, hogy a leszerelés kérdésében mostanáig követett eljárás a legalaposabb kétségeknek ad táp­lálékot abban a tekintetben, hogy lehetséges-e a megegyezés. Hangsúlyozta, meg kell jegyeznie, hogy Németország, amikor arra szorítkozott, hogy csupán úgynevezett védelmi anyagot kért, egyszersmind abban a helyzet­ben volt, hogy kiemelje, hogy a jogegyenlőség kér­dése mindenesetre különálló kérdés a tényleges lesze­relés kérdésétől. A tényleges leszerelés ugyanis német felfogás szerint a jövőben kizárólag a felfegyverzett hatalmak feladata, tekintve, hogy Németország ezt már teljes mértékben r­égi idők óta megvalósította. Ezért bajos Németországra olyan irányban befolyást gyakorolni, hogy valósítsa meg a leszerelést, amelyre nincs kö­telezve, tekintettel arra, hogy nincs felfegyverkezve. Az olasz kor­mány — folytatja az okmány — hang­súlyozni kívánja, hogy leszerelési politikát folytatott és a jövőben is ilyent akar folytatni. Ennek legutóbb adta a legszembeszökőbb példáját, amikor feltétel nélkül csatlakozott Nagybritannia 1933 március 16-án közölt tervéhez. A kormány a lehető legnagyobb mértékben kívánatosnak tartja a kérdésnek ilyen ér­telmű megoldását. A folyamatban levő tárgyalások belátható időn belül alapos reményt nyújtanak arra, hogy a felfegyverzett hatalmak egyhangúlag elhatá­rozzák­: számbavehető leszerelési rendszabályok foga­natosítását. Olaszország ehhez nem csupán csatlako­zik, hanem egyúttal a legjobb szándékkal arra tü­lekszik, hogy azt haladéktalanul értékesítse, azzal a céllal, hogy Németországnál elérje újrafegyverkezé­sének nagyobb mértékű korlátozását, mint amilyet ellenkező esetben el lehetne érni. Az olasz kormány mindamellett teljesen őszintén kijelenteni kivánja, hogy a siker némi reményével csak a szabatosan meghatározott szándékok kecsegtetnek, ha ezeket a lehető leghamarább meghatározzák és ha ezeket nem kötik olyan feltételekhez és záradékokhoz, amelyeket más hatalmak már eleve nem fogadhatnak el. Ellenkező esetben visszajutna a világ a haszontalan akadémikus vitákhoz. Nyitva hagyva ezt az utat, az olasz kormány a mostani helyzet rendkívüli sürgősségének figyelem­bevételével három alapvető elgondolásra utal, ame­lyek együttesen körülhatárolják a megoldások terét és a lehetséges módozatokat, vagyis a tényleges vi­szonyokat, a jogi helyzetet és a valószínűségek össze­foglalását A tényleges viszonyok körébe tartozik az a veszedelem amely abból származik, hogy hiányzik az esetleges egyezmény és ennek következtében hiányzik a szövetségeken kívüli paritás tényleges megoldása, amelynek célja volna ezt a paritást meg­adni és szabályozni annak módozatait. Ez a kérdés természetesen magában foglalja a szankciók elvét, amelynek egyszerű fontolóravétele megadja a hely­zet komolyságának mértékét. A jogi viszonyok körébe tartozik az a tagad­hatatlan tény, hogy a békeszerződések ün­nepélyesen elismerték Németország és a többi lefegyverzett állam jogegyenlőségét. Az okirat kifejezi aztán azt a meggyőződését, hogy Németország teljesen­­tiszteletben tartaná az esetleg létrejövő, helyesen meghatározott egyezményt. Az a mélyreható átalakító munka és a belső megerő­södés folyamata amelynek Németország most ere­jét szenteli, bajosan volna összeegyeztethető a hatá­rokon túlmenő háborús jellegű kezdeményezésekkel. Az olasz kormány természetesen figyelemben tartja a biztonság kérdésének egyéb, nagyobb mértékben anyagi természetű szempontjait is. Mindezeket figyelembe véve, az olasz kormány még mindig lehetségesnek tartja a leszerelési egyez­mény létrejöttét olyan feltételek mellett, amelyek ki­elégíthetik a világ lelkiismeretét. Az olasz kormány ezután áttér annak az egyez­ménynek részleteire, amelyet megvalósíthatónak tart és amely 199. január 31-éig lehetne érvényben. A leszerelési egyezménynek mindenekelőtt gon­doskodnia kellene a vegyi háború eltörléséről, nem­különben mindazokról az ellenőrző rendszabályokról, amelyekkel elejét lehet venni a vegyi háborúiba való előkészületeknek és kiképzésnek. Másodszor el kell tiltania a polgári lakosság bombázását, figyelembe véve, hogy a légi bombázás eltiltása terén gyökere­sebb rendszabályokhoz lehet majd nyúlni, ha a szá­razföldi, tengeri és légi fegyverkezés kölcsönös össze­függésének szabályozása lehetővé teszi. Ez a rend­szabály minden valószínűség szerint jelentékenyen­­ megkönyíti Németország légügyi egyenlősége kérdé­sének megoldását. Harmadszor a mostani szinvo­­­­nalra kell korlátozni a katonai kiadásokat. Ami a tényleges létszámot illeti, figyelembe veendő, hogy Németországnak 300.000 főnyi katona­ságra irányuló kívánsága attól a körülménytől függ, hogy a többi nagyhatalom nem csökkenti-e tényleges létszámát a MacDonald-tervben javasolt mértékre, hanem fenntartja a mostani létszámokat. Ha jobbnak látják a létszámcsökkentés kérdésé­hez nyúlni elsőnek, Németország késznek nyilatko­zik a fent említett számjegyről tárgyalni. A dolgok mai állapotában, figyelembe véve például Francia­­ország, Lengyelország és Csehszlovákia tényleges lét­­számait, az olasz kormány kételkedik abban, hogy a MacDonald-tervben szereplő arányokat a német ja­vaslatokban Németország javára még módosíthatnák. A védőfegyverek tekintetében az okirat azt tartja, hogy elvben nehéz volna a német kö­veteléseket megtagadni. Éppen ellenkezőleg, akörül lehetne vitába bocsát­kozni, milyenek legyenek a határai és az arányai a védelmi fegyvereknek és a megengedett tényleges létszámoknak. A fenti irányvonalakat követő egyezményben foglalandó engedmények ellenértékét Franciaország azonnal és hatályosan megtalálná abban, hogy egész fegyverkezését megtarthatja. Ez kétségtelenül ele­gendő volna arra, hogy elvitathatatlanul garantálja biztonságát az egyezmény tartamára oly módon, hogy anyagi szempontból ezt a kérdést kedvezően meg­oldottnak lehetne tekinteni.

Next