Pesti Hírlap, 1934. február (56. évfolyam, 25-47. szám)
1934-02-01 / 25. szám
4 Hangok az új hazából. Érdekes olvasnivaló fekszik előttem. Nagy csomó pályamunka. A pályázatot az Amerikai Magyar Népszava írta ki. Részt vehettek olyan fiatal magyarok, akik már odakint születtek az Egyesült Államokban. Hat kérdésre kellett felelniük. A következőkre: Hol tanult meg magyarul? Szeretne-e ellátogatni Magyarországra és miért? Mit tud Magyarországról és a magyar népről? Miért kell minden amerikai magyarnak büszkének lenni származására? Tudja-e, hogy milyen súlyos igazságtalanság történt Magyarországgal a világháború után? Mit tehetne véleménye szerint a második generáció (tudniillik a már kint született fiatal magyarok nemzedéke) Magyarország érdekében? Erre a hat kérdésre kellett felelniük a pályázóknak. A győztes részére egy budapesti intézmény tűzte ki a díjat: a Magyarok Világkongresszusának állandó szervezeti irodája. Ez az iroda igen kitűnően működik. Azon fáradozik, hogy a messzi országokba szakadt magyarokat világszerte megszervezze, régi hazájukkal állandó kapcsolatban tartsa őket, magyar olvasni valóról, magyar műkedvelő színdarabokról gondoskodjék számukra, fajuk tudatát ébren tartsa bennük. Ez az iroda tűzte ki tehát az amerikai magyar újság pályázatának díját: a győztes ingyen jegyet kap hajóra és vasútra New Yorktól Budapestig és vissza. Átlapoztam ezeket a pályázatokat, amelyek kezem közé jutottak. Lehetetlen meghatottség nélkül olvasni őket. A legszembetűnőbb, hogy mindenik pályázó anyanyelve gyanánt tanulta a magyart. Mikor kint jártam az Egyesült Államokban, nem szereztem ilyen jó tapasztalatokat, mert számos amerikás magyar család odakint született gyermekeivel alig tudtam magyarul beszélni. Javarészük már angolul gondolkozik. De hogy azok a fiatalok, akik ezen a pályázaton részt vettek, még magyar nyelvűek maradtak, az természetes, hiszen ezek adják az Amerikai Magyar Népszava olvasótáborát. A Trentonban lakó Bencze Erzsébet ezt mondja: „Bár Amerikában, kis bányahelyen születtem, olyan magyar szellemben neveltek szüleim, hogy angolul csak akkor tanultam meg, mikor ötéves koromban iskolába kezdtem járni. Két évig voltam angol iskoláiban, de amikor szüleim Trentonba kerültek, öt évig a helybeli Szent István-iskolába jártam. Majd ezen idő alatt, mikor a High Schoolba jártam, a magyar nyelvet már majdnem elfelejtettem, de újra megtanultam akkor, midőn egy helybeli magyar hetilap szerkesztőségében mint gépírónc nyertem alkalmazást. Az angol levelezésen kívül magyarul is kellett írnom és megvallom, hogy eleinte nehezen ment a magyar helyesírás és fogalmazás, de csakhamar átestem a kezdet nehézségein és ma már, dicsekvés nélkül mondhatom, semmi nehézséget nem okoz többé.“ A Chicagóból való Humayitus ezt írja: „Tizenöt éves koromban egy itteni magyar származású ügyvédnek a marhatrás-olvasásból és beszédből leckéket adtam.“ Kokády Gizella Jackson Heightsből így ír: „Csak aki Mégis egy órával előbb rak tüzet, mint ahogy hazajövök. Nem tudja, anyus, hogy semmi nem olyan drága, mint a tüzelő? — Tudom, lelkem, de gondold meg, egész nap hideg lakásban vagyok és én már egy öreg, gyenge asszony vagyok. — Ezt én mind tudom. De háromszáz pengő csak háromszáz pengő. Havonta ötven pengő bundarészletet fizetek belőle és nem tudok egy új délutáni ruhát csináltatni. Csönd . . . Angyal repült keresztül a szobán. A bánat angyala . . . kor tudtam meg, hogy idegen nyelvet beszélek, mikor óvodába kezdtem járni és egy szót sem értettem angolul, mert idehaza csak magyarul beszéltek hozzám.“ A pályázatok általában jó magyarsággal íródtak, de persze olyan is akad közöttük, amelynek döcögésén megérzik, hogy inkább angolul gondolkozik már, aki írta. Arra, hogy szeretnének-e Magyarországra ellátogatni, valamennyien a sóvár vágyakozás hangján felelnek. Borsos Berta Morgantownból írja: „Tizenketten vagyunk testvérek s egy amerikai magyar lelkész gyermeke nem gondolhat arra, hogy tanulmányait Magyarországon folytassa. De nem szeretnék addig meghalni, míg meg nem látom azt a csuda országot.“ Kovács Andor Brownsvilleből: „Nem tudom, hogy a délibáb mi lehet. Az uzsoki szorost, ó, ha megláthatnám. Horthy kormányzót, Gömbös miniszterelnököt magyar díszben szeretném meglátni. És egyszer szeretnék egy kis nádfedeles házikóban aludni, ahol van búboskemence.“ Laky László Youngstownból ,’Egy barátom az ősszel utazott haza, én is elkísértem a hajóra, úgy fájt a szívem, hogy én nem mehettem ővele.“ Érdekesen vizsgáznak a pályázók abból is, hogy mit tudnak szüleik volt hazájáról, így ír egyik pályázó: „Amikor iskolába kezdtem járni, még megvolt az ellenszenv a háborúból kifolyólag és csak az utolsó tíz évben kezdték itt elismerni a magyarokat és rendkívüli tehetségüket. Az új generáció most már meg tudja különböztetni a magyart az osztráktól. Magyar programot játszanak a rádión, magyar íróktól is vannak a színdarabok, a mozik és könyvek.“ Egy fiatalember a következőkben ad számot arról, hogy mit tud Magyarországról: „A magyarok jó verekedők a háborúban. Árpád vezér hozta őket Ázsiából. Most már nehéz kikutatni, honnan eredtek a magyarok. Azt nem értem, hogy sírva vigadnak és dalolva dolgoznak. A lányok, asszonyok minden faluban sok ruhát szednek magukra. Bokrétás kalapot viselnek a legények és cipő helyett csizmát. Rézfoltos, ólmosbot a gavallérok sétapálcája. A pásztoremberek lobogós ingujjba rejtik a bot súlyosabb végét. Egészségesebb nép, mint az amerikai. A trianoni szerződésről viszont igen jól vannak informálva. Látnivaló, hogy a mi revíziós propagandánk az amerikai magyarok között ügyesen és derekasan dolgozik. Mind hangoztatják, hogy további erős felvilágosító munkára van szükség. Van, aki azt indítványozza, hogy szervezzük meg a cserediákok intézményét. Van, aki magyar egyetemet szeretne végezni, hogy otthon „magyar misszionárius“ legyen belőle, ha nincs pénze, ~... • • Petró Elza, newyorki magyar hölgy, a következőképpen képzeli a revíziót: „A Népszövetségi Ligához kell folyamodni, hogy a magyarokkal igazságot tegyen. Ezt azért alapították, hogy a jövőben ne legyen háború és ezért, ha az amerikai második magyar generáció kérvényt küldene a Népszövetséghez és meggyőzné arról, hogy a magyarok még harcolnának is szent földjükért, hogy a világot is előre segítsék kultúrájuk adományaival, akkor Magyarország a Népszövetség útján bizonyára visszakapná elvesztett területeit vérontás nélkül.“ Végül ideírok még egy mondatot Borsos Berta pályázatából: „A nyári iskolában azt tanítom a gyerekeknek, hogy Isten választott népe a magyar.“ Harsányi Zsolt, a háznak. Mindennap legalább egy óra hosszat poshad az étel. A mama bűmnbánattal mentegetődzött. — Bocsáss meg, szivem! Miután te nem akarsz piacra járni, krumplit, hagymát vásárolni, valakinek mégis csak be kell szerezni a napi élelmet. Ez a valaki a te szegény, alázatos anyád, aki reggel nyolctól délután háromig dolgozik a hivatalában és azután még kénytelen útközben bevásárolni. Azért mégis illene, hogy megcsókolt. A mama nagy kegyesen kap egy duzzogó csókot. Azután kihúz a szatyorból egy selyempapirosba csavart virágot és siet a beteg leányához. Tél volt és az orgona minden külön virágocskája egyenként fázott és búsan csodálkozott rajta, hogy miért kellett neki ebben a hideg, szomorú világban kinyílni? — A születésnapodra, — mondta a mama és hosszan megcsókolta beteg gyerekét. Asztalhoz ültek, de közipén a mama maga szolgálta ki a beteget, hogy a másik kettő nyugodtan egyék. És fáradhatatlanul beszélt, kérdezett. Mindent akart tudni, ami itthon történik. Minden gyerek merő panasz és a mama merő vigasztalás és részvét. Hiszi, hogy minden gyerekének csak jót tartogathat a sors és ezt igyekszik beléjük szuggerálni. Felrázza őket, a maga erejét, hitét, akaratát csöpögteti beléjük és nincs egy szemrehányó szava, egy panasza, egy szenvedő sóhaja. Pedig a szitomerő seb, fizikuma, összeomló fáradság. Hirtelen azt mondja: — Magdus, láttam egy kis kötött ruhát! Azt megveszem neked, ha addig élek is. A beteg leánya tiltakozik: — Itt az ideje, hogy a mama is vegyen már magának valami új darabot! De a urul kész a válasszal: — Nem kell nekem semmi! Csak nektek legyen, szegénykérm. Csönd. Angyal repült keresztül a szobán. Az anyasziv angyala . .. III. A mama felkapaszkodott a harmadik emeletre. Mindkét keze tele csomaggal. Az aktatáskából kelkáposzta és sárgarépa kandikált ki. Egy viaszkosvászon szatyorban lisztet, cukrot, rizskását hozott. Egy papiroscsomagban zsírszalonnát cipelt. A mama ötvenesztendős, hájas asszony. Kezdődi asztmáját és érelmeszesedését gondosan titkolja a három gyereke előtt. Lánykorában hivatalnok volt egy gyárban. Itt ismerkedett meg az urával és ennek halála után a gyár ismét szolgálatába fogadta. Nagyszerű munkaerő volt. Kettő helyett tudott dolgozni. Eszes, pontos, becsületes. A vezérigazgató lélegzeni sem tudott nélküle. . A gyerekeivel baj volt. A kisebbik leánya csonttuberkulózissal feküdt már két esztendeje. A huszonnégy esztendős tanítónő leányának nem volt állása. A fia még gimnazista, de gyenge tanuló és ideges gyerek. Mielőtt becsöngetett volna a mama, az ajtó előtt megállott és elmosolyodott: — fémesen ki fogok kapni Magdától. Későn jövő .. Csakugyan. Magda duzzogva fogadta. Fárífmn?-vel. cráv"l t-és"hb miltrzhtofi ház . nal. Manby fr"kor ebé-Vünk Eznmn élet. Fogadjon anyus cselédet, én nem fogok főzni ennek PESTI HÍRLAP 1934. február 1., csütörtök. A kémek munkában. A pénz vagy szerelem áldozatai. Minden országnak vannak titkai, minden katonai vezetőségnek vannak rejtegetnivalói. Új fegyverek, erődítések, elkészült támadási vonalak, mozgósítási tervek, a csapatok elhelyezkedése mind olyan titkok, amelyeket hét lakat alá zárva őriznek. Természetes, hogy az ellenséges államok éppen ezeket a dolgokat törekszenek megszerezni, ezeket akarják megismerni. Ezért semmi pénzt nem sajnálnak. Ha pedig a pénz nem vezet célhoz, vannak más eszközök, amelyekkel meg lehet közelíteni azokat a férfiakat, akikre ezek a titkok bízva vannak. A legnagyobb szolgálatot teszik a kémszolgálatban az érdekelteknek a nők. Szinte bámulatos, hogy mennyi fortélyt, ravaszkodást, mennyi szívósságot és vakmerőséget tudnak kifejteni, csakhogy a rájuk bízott feladatot minél sikeresebben megoldják. A világvárosok lüktető élete, rengeteg emberáradata megkönnyíti a munkát. Sem Londonban, sem Párizsban, vagy Berlinben nem kelt nagyobb feltűnést, ha az egyik kis palotába új lakó költözik. Talán valahonnan vidékről jött, vagy pedig külföldről. Leginkább amerikai dúsgazdag nők szoktak átrándulni kissé, hogy minél több dollárt költsenek el fényes estélyekre, zajos mulatságokra, jótékonysági ünnepélyekre. Kezdetben csak kevés kocsi áll meg a kivilágított kis palota előtt, de csakhamar híre megy az új tulajdonos gazdagságának, vendégszerető kedvességének, de különösen a szépségének a hite. A vendégek szaporodnak és nem sok idő múlva már igen előkelő és sokat szereplő befolyásos egyének is szívesen felkeresik a — rendesen — fiatal özvegyet, vagy valamelyik magasrangú amerikai katonatisztnek, dúsgazdag vállalkozónak elvált feleségét. Ha a kémszervezet megbízottja már eddig eljutott, most már könnyebb úgy intézni a dolgok menetét, hogy az illető, akire szükség van, szintén bekerüljön a társaságba. Most következik a színjáték lírai része. Vagy sikerül lángra lobbantani az illető férfi szívét és a kacérság, a ravaszkodás, a tettetés fegyvereivel annyira elkábítlni, hogy akaratnélküli báb, minden gazságra képes elszédített alak legyen. Vagy pedig a nő játssza meg a lángoló, szerelmest és így kábítja el a férfit. Amikor a játszma sikerült, talán már másnap hirtelen kiürül a palota, a személyzet elszéled, az özvegy, vagy elvált asszony eltűnik. A legtöbb kémkedési -és hazaárulási bűnügy középpontjában nő állott. A ragyogó szépségű Mata Ilari, a titokzatos Marie Louise Martin, akinek Batllie Stewart, a skót tiszt lett áldozata és aki meggyalázva, tönkretévea Flower sötét börtönébe juttatta rajongó szerelmesét. Hambon asszony, a helsingforsi előkelő társaság körülbálványozott alakja, akiről későbben kiderült, hogy a tengerészeti minisztérium tolmácsával és külföldi siffrirozott táviratok állandó kezelőjével meghitt viszonyban volt. A kémszervezet áldozata lett Paavo Pentikainen, a cipőtisztítóból előkelő katonai rangra emelkedett tiszt, a finn hadsereg egyik legkiválóbb tagja, aki — mint utólag kiderült — roppant fontos okmányokat lopott el egy szép asszony mosolygó szeméért. Ez a szép aszszony Amerikából jött és Helsingforsban lopott személyi okmányokkal szerepelt. Franciaországban a közelmúltban lepleztek le egy messzeágazó kémszervezetet és a titokban folytatott vizsgálat szálai egy Lydia Stahl nevű szláv származású nőhöz vezettek. Bámulatos az az odaadás, amellyel Lydia Stahl dolgozott. Idegen nyelveket tanult meg, komoly tanulmányokat folytatott, mikor elfogták, akkor az ó kinai művelődés történetével foglalkozott és mindezt csak azért, hogy minél jobban magához láncolja Martin tanárt, a francia hadügyminisztérium egyik fontos osztályának vezetőjét, akitől bizonyos okmányokat kellett volna megszereznie a szovjet megbízásából. A kémeknek a titkok megszerzésén kívül van még egy roppant nehéz feladatuk: a tudomásukra jutott anyagot kellő helyre juttatni. A kémelhárító irodák és szervek bámulatos dolgokat tudnak beszélni a csodás ötletekről, amelyeket a furfangos kémek használnak. Előfordult, hogy az egyik kém megbízóinak egyszerű, igénytelen, kakukmadaras órát küldött. Mikor a kis madárka kipattant fészkéből, hogy elkiabálja: hány óra van, a beavatottak mást hallottak. A madárka kiáltása Morse-jeleket adott le és ezek összeállítása titkos üzenet volt. Volt eset, hogy a gramofonlemezek közvetítették a híradást. Ha a lemezeket lepergették, valamilyen ismert keringő, vagy más zenedarab hallatszott. A beavatottak azonban egy bizonyos vegyiszerrel lemosták a felső réteget és a forgó lemez a gramofonja alatt most már valamely megszerzett titokról közölt híreket. Az egyes múzeumokban kis, selyem-csipke zsebkendőket őriznek. Csak a figyelmes szemlélő veszi észre, hogy a kendőbe térképek, utak vannak belefilmezve vagy beleszőve. Vagy ki sejtené, hogy amikor a megfigyelt egyéntől valaki tüzet kér és az haragosan egy egész skatulyával ad át neki, akkor már titkokat "árult el A gyufák, akárhogy vizsgálják is meg őket, nem mutatnak semmit. De ha meggyújtják őket, akkor már beszélnek annak, aki érti titkos nyelvüket. A gyufa lángja különböző színű. Hány piros, hány zöld vagy más szinü láng lobban fel. és mindez híradás, válasz egy kérdésre. Vagy kiderült, hogy a szerencsétlen rokkant üvegszemében volt elrejtve az üzenet. Ilyen és ezekhez hasonló fogások bizonyítják a kémkedők ötletességét. Nehéz, fáradságos, veszélyes pálya és mégis akadnak mindig, akik"ráadják magukat sértett hiúságból, pénzvágyból, vag-y elvakult szerelemből. Más lapra tartoznak azok, akiket hazafias önfeláldozás vezet. Mert ilyenek is vannak. Az igaz hogy elenyészően kevesen.