Pesti Hírlap, 1934. december (56. évfolyam, 271-294. szám)

1934-12-27 / 293. szám

1934. december 29., szombat. PESTI HÍRLAP Tatar esett riadóra a revízió ellen. „Miért szükséges fellépni a revíziós törekvések ellen."­­••• Hogy akarja a liberális kormány megvalósítani a román polgári osztály kifejlődését. Bukarest, dec. 28. (Orient-Radio) Kolozsvárott ma délelőtt miniszteri értekezlet volt, amelyen részt vettek Tatarescu miniszterelnökön kívül In­­culetz belügyminiszter, továbbá Nistor és Lepe­­datu miniszterek, valamint a kormánypárt erdélyi képviselői. Az értekezlet alkalmat adott Tatarescu miniszterelnöknek arra, hogy nagy beszédben vá­zolja a román kormánynak a magyar revíziós tö­rekvésekkel szemben elfoglalt álláspontját. — A revíziós törekvések ellen szükséges fel­lépni, — mondta többek közt Tatarescu —, hogy elkerüljük azt a passzivitást, amelyet lemondás­nak lehetne értelmezni. Határrevízió? Erre vála­­szunk a következő: Előbb a saját lelkiismereteteket vizsgáljátok felül s azt fogjátok találni, hogy lel­kiismereteteket tiz évszázadon át tartó üldözések és a népek történelmében páratlanul álló elnyomás politikája terhelik. Románia határait nem önké­nyesen szabták meg. (?) Ezeket a határokat csak azon a napon lehetne megbontani, amikor az igaz­ság megszűnnék létezni. A kormány programmja történelmi igazság­talanságok jóv­átételének politikája. Ennek a poli­tikának, amely már a liberális párt programjában is benne van, célja, hogy a román többségre tá­maszkodva elősegítse a román polgári osztály ki­fejlődését. A kormány ezt a politikáját a törvé­nyek keretében, békülékeny szellemben igyekszik megvalósítani minden támadó él nélkül a Romá­niában élő egyéb nemzetiségekkel szemben és ezek jogainak csorbítása nélkül. E mellett az építő nemzeti politika mellett a kormány fő gondja a hadsereg megerősítése. A román nemzet határo­zottan a béke politikájának a híve. Nincs semmi, amit más nemzettől elvenni akarnánk. Mi soha­sem leszünk a támadók, de mindig a béke védel­mezőinek oldalán fogunk állani. Békeszeretetünk­­nek azonban nem szabad elaltatnia éberségünket. Soha a fegyvergyárak nem dolgoztak oly lázasan, mint éppen napjainkban. Mindent a hadseregért! Ezek az előkészületek első helyen állnak a kor­mány folytatandó munkájában. A miniszterelnök ezután bejelentette, hogy a nemzeti védelem szük­ségleteinek kielégítése végett a kormány törvény­­javaslatot dolgozott ki, amely évi két milliárd lej pótadó kivetését tervezi. Az új adóról szóló külön törvényjavaslatot az országgyűlés újból való ösz­­szeülése után haladéktalanul a képviselőh­áz elé terjeszti a kormány. Ezek az intézkedések leg­fontosabb biztosítékai határainknak. Jamandi miniszter lemond ? Bukarest, dec. 28. (A Pesti Hírlap tudósító­jának távirata.) Beavatott körök megállapítása szerint a miniszterelnök kolozsvári beszédében válaszolni akart egyrészt a határon túl folyó re­víziós küzdelemre, másrészt arra a hadjáratra, amely napok óta magában Romániában folyik a kormány nemzeti politikája ellen. A beavatottak azt hiszik, hogy a miniszterelnök beszéde követ­keztében Jamandi tárcanélküli miniszter le fog mondani. Ennek az a magyarázata, hogy a mi­niszterelnök megcáfolta Jamandi kijelentését, mert Tatarescunak az a nyilatkozata, hogy az er­délyi városok mindig románok voltak, nyílt ellen­tétben áll a kamarában Jamandi részéről nemrég elhangzott állításokkal. A nemzeti irányú sajtó már napok óta követelte Jamandinak a kormány­ból való eltávolítását. (Sz.) Nemzetközi rendőrség. írta: Pekár Gyula. A Saar-szavazásra vonuló internacionális csa­patok révén most újból időszerűvé válik a nemzet­közi csendőrség vagy rendőrség tizenöt év óta kí­sértő gondolata, sőt azt hiszem, ennek a mostani együttműködésnek a sikere vagy sikertelensége döntő lesz arra a további elgondolásra: lehet-e ezt az in­ternacionális csendőrséget vagy rendőrséget további magasabb fokon azzá a nemzetközi hadsereggé fej­leszteni, melyről a genfi alapítók álmodoztak s mely az eleddig fegyveres szankcióval nem biró Népszö­vetségnek a saját külön haderejévé válhatnék? Mert Wilson és társai annak idején komolyan hitték és övé volt a bátor, ő üldögélt ezen a kis kanapén és mellette nagyapám. Általános elérzékenyedés kisérte az öregasz­­szony szavait és mindenki Adélhez sietett, hol meg­csókolták, hol kezet csókoltak neki. Adél okos gó volt, mindent megértett és folytatta. — Remélem, gyakran lesz ezentúl szeren­csénk, a nyarat pedig valószínűleg nálunk töltik. — Hol? — kérdezték meglepetve. — Nálunk, Franciaországban. 300 000 frak­kért vettem egy villát a tengerparton, Normandiá­­ban, szép kerttel. Remélem, nem vetik meg szerény házamat és a vendégeim lesznek. — Óh, Adél, micsoda szív maga. Mindig azon jár az esze, hogyan okozzon örömet másnak. Gye­rekek, gyertek ide, csókoljatok kezet nagynénétek­­nek. A gyerekek nagy örömmel engedelmeskedtek a parancsnak, a cukordobozok megtették hatásukat. Szívélyesen elbúcsúztak, a viszontlátás reményé­ben. A lépcsőházban pedig a két sógorasszony el­kezdte: — Látod, hogy Pálnak volt igaza. Ti nem akartatok ránk hallgatni. Pál mondta, hogy akit a Sándor választ, az kitűnő nő lehet. A sógor asszony azt felelte rá: — Hát nem én mondtam először, hogy gye­rünk el hozzájuk? Csak nem fogod ezt letagadni?! Az első visszafelelt: — Miénk az érdem, hogy a családi békesség helyreállt. Ezt elvitatni nem engedem. A gyerekek is csipogni kezdtek. — Ilyen finom cukrot még sose kaptunk, mint Adél nénitől. — Mit mondtam én, — szólt a fiú — kinek volt igaza? Lesz-e karácsonyi ajándék vagy sem? — Lesz bizony, még pedig bőven, ahogy én Adél nénit ismerem. A két öregasszony elhallgatott s némi gondol­kodás után az egyik megszólalt: — Látjátok, gyerekek, ha az ember közelebb­ről megismer valakit, csak akkor tudja meg, hogy kiben mi lakik Én azt hiszem, nekünk szerencsénk van, mert Sándor jól választott, mi meg kaptunk egy aranyos, kedves rokont, vallották, hogy a világbékét csak a nemzeti hadse­regek radikális eltörlésével s egy egyetlen — minden tagállam kontingenseiből felállítandó — hatalmas nemzetközi hadsereggel lehet biztosítani, mellyel Genf rendelkezzék. Azóta hosszú, nehéz évek teltek el s a lefeg­verzési konferencia sorozatos kudarcai következtében Genf nem hogy a nemzeti hadseregek eltörlését, de még a Paktumban parancsolóan előírt lefegyverzést se képes megindítani. Franciaország körömszakadtáig ragaszkodik ahhoz, hogy minden egyes nemzet maga a bírája a saját biztonságának s ezzel önműködően elgáncsolja a lefegyverzés min­den lehetőségeit... Én most tiz éve találkoztam először a nemzet­közi hadsereg gondolatával és pedig a Népszövetségi Ligák lyoni nagygyűlésén. Ott akkor mint ..Assis­tance mutuelle“ („kölcsönös támogatás“) jelentkezett a terv s maga az előadó, a humoros angol admirális, hahotázott legjobban, mikor p. o. a javaslat ama szakaszát ismertette, mely előírja, hogy a „Népszö­vetség Tanácsa, amint valamely háborús konfliktus­ról értesül, négy napon belül (!?) köteles eldönteni, ki a támadó, ki a háború nemzetközi bűntettének a büntetendő elkövetője?" A franciák is mérgelődve mulattak a saját tervezetükön: — Őrültség, hogy akarja a Tanács Genfből el­dönteni, négy nap alatt, hogy p. o. egy távolkeleti japán-kínai konfliktus esetén ki a „támadó?" A ja­pánok északról a kínaiak ugyanakkor délről kezde­nek lövöldözni... csak maga az Úristen dönthetné el, ki az igazi bűnös!? Admirális, ön maga se hiszi ezt a bolondságot... — Persze, hogy nem hiszem! — ... de azt se hiszi, ugy­e, hogy mi nagyha­talmak egy reménybeli genfi nemzetközi hadsereg kedvéért lemondjunk, leszereljük nemzeti haderőnket. — Kérem — hunyorított a brit tengernagy — Anglia szívesen leszerel ... — Tudjuk, — de csak a szárazföldi seregét sze­reli le, ugy­e? A flottát nem!? — Természetesen! De még a flottánkat se adjuk oda idegen kommandó alá a genfi nemzetközi hadse­regnek. A mi brit flottánknak csak brit admirális parancsolhat . . . A franciák bosszúsan vetették oda: — Szóval, önök azt akarják, hogy csak angol tábornok lehessen a nemzetközi hadsereg genera­­lisszimusza? Kacaj: — Ránk nézve ez mindenesetre lényegesen egy­szerűsítené a problémát. — Hohó, de hátha mi franciák is ugyanezt akar­nánk s francia generalisszimuszt követelnénk? Az admirális, vállat vont: — Lássák, itt a nemzetközi hadsereg eredendő baja, hibája. Szép az idealizmus, de én mint katona, kénytelen vagyok kijelenteni: egy hadsereg . ... vagy mondjuk, a hadsereg nem interna­cionális népgyű­­lése — a világtörténet eddigi tapasztalatai nyomán a hadsereg csak­ nemzeti eszményektől áthatott nem­zeti sereg lehet s csak egy egyetlen nemzeti vezér nemzeti akarata vezetheti, parancsolhat neki. — Kérem — vitáztak a franciák — a régi nagy hóditók, Caesar, Bonaparte seregében is temérdek idegen nemzet katonáskodott . — Igen, — csapott az asztalra az angol tenger­nagy — de mint annak az egy nemzeti vezérnek az alávetett, meghódított népei! Ezzel szemben a genfi nemzetközi hadseregben nem alávetett népek, hanem csu­pa egyenrangú tagállamok egyenrangú kontin­gensei fognak szerepelni. Katonailag itt a főnehéz­ség nemcsak a fegyelem, a szófogadás, a vezéri sza­bad rendelkezés szempontjából, hanem más néző­pontból is. Ki legyen ennek az egyenrangú elemek­ből kotyvasztott s ennélfogva soha szerves egésszé nem forrasztható sereg-amalgamnak a generálisz­­szimusza? Egyre többen gyülekeztek körénk. Röpködtek a szavak: — Csak valamelyik nagyhatalom tábornokáról lehetne szó . . . — Helyes — tréfált a brit admirális is —, de el tudják önök képzelni azt, hogy nekünk, euró­paiaknak, a mi kényes és történeti hagyományoktól büszke ezredeinknek, p. o. egy japán vagy egy ame­rikai genaralisszimusz parancsoljon? — Hát vegyen akkor Genf egy semleges tábor­nokot! — erősködött az előbbi szóló. — Eh — legyintettek a franciák — ekkora ve­zéri hatalomra a semlegeseknek nincs elég tekinté­lyük. A semleges államok lehetnek okosak, óvatosak, de épp mert nem mertek résztvenni a világháború­ban, nem lehet tapasztalatuk. — Akkor hát — sürödött egy újabb hang — vegyen Genf egy kishatalm­i tábornokot! Harsogó kacaj. A franciák dörömbölve szelle­­meskedtek: — Miért ne mindjárt egy legyőzött államocska tábornokát?! Még csak ez kellene . . . — Amint látják — folytatta az angol admirá­lis — a kérdés eléggé fogas. Óriási hatalom van egy generalisszimusz kezében és ugyan ki láthat bele nem­csak az ő lelkébe, hanem az alája rendelt, de egyen­rangú kontingensek nemzeti szenvedélyeibe is, titkos vágyaiba, titkolt terveibe, rejtett cselszövényeibe? Mert nagyon is emberi dolog az, hogy a genfi sereg fegyveres kontingensei elsősorban a maguk nemzeti pecsenyéjét fogják akarni megsütni a bármily közös harc tüzénél ... minden drákói fegyelem ellenére is egész skálája sejthető itt a fondorlatoknak s egyéni akcióknak! A franciák összenéztek: — Nos, a generalisszimusz szerepe se könnyű. Ő is csak ember s h­a példának okáért nem francia, miként tételezzünk fel nála akkora részre nem hajló tárgyilagosságot, hogy a veszély adott pillanatában ne a mag­a nemzetben csapatokat kimélje, hanem mégis csak inkább minket áldozzon fel? — Kérem, nevetett az angol — én is csak ezt akartam mondani: ha az a generalisszimusz francia, maga se tehet róla, de tudatalatti ösztönösséggel mégis csak inkább a maga francia ezredeit fogja óvni s helyettük majd minket, angolokat, fog me­neszteni a tűzbe. Nem is veszem rossz néven tőle ... De más itt a még fontosabb. Miután a nemzetközi hadsereg egymáshoz csoportosított nemzeti kontin­gensei többnyire mind volt vagy leendő ellenfelek, tőlük se lehet rossz néven venni, ha bizonyos emlé­kek vagy remények hatása alatt gyanakvóan néznek egymásra s valamennyien együtt a generalisszi­­muszra, kinek igazában csak a maga nemzetebeli katonái fognak százpercentes bizalommal szót fo­gadni. A többi bizony csak félbizalommal, félmeg­győződéssel, félbátorsággal fog harcba menni . . . épp, mert nem közvetlenül a hazájukért, hanem csak elvontabb másért, az emberiségért, Géniért, az örök békéért kell vérezniök. Amennyire együvé tar­tozik a haza s a honvédelem fogalma, annyira távol esik egymástól a mindig nemzeti érzésű hadseregek tömeglelkülete az emberiségért, az örökbékéért, pláne a Géniért való hősi halál gondolatától. Csak a nem­­­zeteknek vannak katona­hőseik — az „emberiség­nek“ nincsenek ily héroszai. — Ez igaz — bólintották a franciák —, a nagy német Moltke azt mondotta, „a háború isteni eredetű intézmény“ s mi ma azt kérdezzük, igaza volt-e, el lehet-e az emberiség embervér ontása nélkül? Szavaz­zunk ... csak úgy magunk közt... — Utópia! — zúgott a delegátusok többsége — és nem is az első utópiája a Népszövetségnek! Az emberi fenevadat nem lehet háziállattá szelidíteni... — Vigyázzunk, urak — emelte szavát az admi­rális —, a lita utópiái esetleg holnap már élő való­ságokká lehetnek. Én előadtam a nehézségeket, de minket angolokat a nehézségek csak annál szivósabb küzdelemre tüzelnek. S Anglia a lehetetlent is meg fogja kísérelni, hogy legalább is kevesebb vér foly­jon e földön... . . . íme ez volt most tíz éve a hangulat. A lyoni terv megbukott, eltemette a híres „genfi protokoll“, de tíz év óta az emberiség politikai és gazdasági csődje sokat lefaragott a nemzetek hetvenkedő szu­­verenitásából s a gázháborutól való egyetemes ret­tegés új utakra készteti a világot. Újra időszerű a „lehetetlen megkísérlése“ s legközelebb majd elmon­dom, hogy áll a probléma máma, hogyan képzelik el a szakértők a nemzetközi rendőrségnek állandó nemzetközi hadsereggé való fejlesztését. 3 fél pohár .HU­lílísXínű kis üveg is ! Szervezetünk belső része Akárcsak egy kályhacső, Mindig tisztításra szorul, Akkor, hogyha bedugul. Az Igmándi keserűvíz Gyomor- és béltisztító, Reggelenként fél pohárral Természetes hashajtó.

Next