Pesti Hírlap, 1934. december (56. évfolyam, 271-294. szám)
1934-12-27 / 293. szám
1934. december 29., szombat. PESTI HÍRLAP Tatar esett riadóra a revízió ellen. „Miért szükséges fellépni a revíziós törekvések ellen."••• Hogy akarja a liberális kormány megvalósítani a román polgári osztály kifejlődését. Bukarest, dec. 28. (Orient-Radio) Kolozsvárott ma délelőtt miniszteri értekezlet volt, amelyen részt vettek Tatarescu miniszterelnökön kívül Inculetz belügyminiszter, továbbá Nistor és Lepedatu miniszterek, valamint a kormánypárt erdélyi képviselői. Az értekezlet alkalmat adott Tatarescu miniszterelnöknek arra, hogy nagy beszédben vázolja a román kormánynak a magyar revíziós törekvésekkel szemben elfoglalt álláspontját. — A revíziós törekvések ellen szükséges fellépni, — mondta többek közt Tatarescu —, hogy elkerüljük azt a passzivitást, amelyet lemondásnak lehetne értelmezni. Határrevízió? Erre válaszunk a következő: Előbb a saját lelkiismereteteket vizsgáljátok felül s azt fogjátok találni, hogy lelkiismereteteket tiz évszázadon át tartó üldözések és a népek történelmében páratlanul álló elnyomás politikája terhelik. Románia határait nem önkényesen szabták meg. (?) Ezeket a határokat csak azon a napon lehetne megbontani, amikor az igazság megszűnnék létezni. A kormány programmja történelmi igazságtalanságok jóvátételének politikája. Ennek a politikának, amely már a liberális párt programjában is benne van, célja, hogy a román többségre támaszkodva elősegítse a román polgári osztály kifejlődését. A kormány ezt a politikáját a törvények keretében, békülékeny szellemben igyekszik megvalósítani minden támadó él nélkül a Romániában élő egyéb nemzetiségekkel szemben és ezek jogainak csorbítása nélkül. E mellett az építő nemzeti politika mellett a kormány fő gondja a hadsereg megerősítése. A román nemzet határozottan a béke politikájának a híve. Nincs semmi, amit más nemzettől elvenni akarnánk. Mi sohasem leszünk a támadók, de mindig a béke védelmezőinek oldalán fogunk állani. Békeszeretetünknek azonban nem szabad elaltatnia éberségünket. Soha a fegyvergyárak nem dolgoztak oly lázasan, mint éppen napjainkban. Mindent a hadseregért! Ezek az előkészületek első helyen állnak a kormány folytatandó munkájában. A miniszterelnök ezután bejelentette, hogy a nemzeti védelem szükségleteinek kielégítése végett a kormány törvényjavaslatot dolgozott ki, amely évi két milliárd lej pótadó kivetését tervezi. Az új adóról szóló külön törvényjavaslatot az országgyűlés újból való öszszeülése után haladéktalanul a képviselőház elé terjeszti a kormány. Ezek az intézkedések legfontosabb biztosítékai határainknak. Jamandi miniszter lemond ? Bukarest, dec. 28. (A Pesti Hírlap tudósítójának távirata.) Beavatott körök megállapítása szerint a miniszterelnök kolozsvári beszédében válaszolni akart egyrészt a határon túl folyó revíziós küzdelemre, másrészt arra a hadjáratra, amely napok óta magában Romániában folyik a kormány nemzeti politikája ellen. A beavatottak azt hiszik, hogy a miniszterelnök beszéde következtében Jamandi tárcanélküli miniszter le fog mondani. Ennek az a magyarázata, hogy a miniszterelnök megcáfolta Jamandi kijelentését, mert Tatarescunak az a nyilatkozata, hogy az erdélyi városok mindig románok voltak, nyílt ellentétben áll a kamarában Jamandi részéről nemrég elhangzott állításokkal. A nemzeti irányú sajtó már napok óta követelte Jamandinak a kormányból való eltávolítását. (Sz.) Nemzetközi rendőrség. írta: Pekár Gyula. A Saar-szavazásra vonuló internacionális csapatok révén most újból időszerűvé válik a nemzetközi csendőrség vagy rendőrség tizenöt év óta kísértő gondolata, sőt azt hiszem, ennek a mostani együttműködésnek a sikere vagy sikertelensége döntő lesz arra a további elgondolásra: lehet-e ezt az internacionális csendőrséget vagy rendőrséget további magasabb fokon azzá a nemzetközi hadsereggé fejleszteni, melyről a genfi alapítók álmodoztak s mely az eleddig fegyveres szankcióval nem biró Népszövetségnek a saját külön haderejévé válhatnék? Mert Wilson és társai annak idején komolyan hitték és övé volt a bátor, ő üldögélt ezen a kis kanapén és mellette nagyapám. Általános elérzékenyedés kisérte az öregaszszony szavait és mindenki Adélhez sietett, hol megcsókolták, hol kezet csókoltak neki. Adél okos gó volt, mindent megértett és folytatta. — Remélem, gyakran lesz ezentúl szerencsénk, a nyarat pedig valószínűleg nálunk töltik. — Hol? — kérdezték meglepetve. — Nálunk, Franciaországban. 300 000 frakkért vettem egy villát a tengerparton, Normandiában, szép kerttel. Remélem, nem vetik meg szerény házamat és a vendégeim lesznek. — Óh, Adél, micsoda szív maga. Mindig azon jár az esze, hogyan okozzon örömet másnak. Gyerekek, gyertek ide, csókoljatok kezet nagynénéteknek. A gyerekek nagy örömmel engedelmeskedtek a parancsnak, a cukordobozok megtették hatásukat. Szívélyesen elbúcsúztak, a viszontlátás reményében. A lépcsőházban pedig a két sógorasszony elkezdte: — Látod, hogy Pálnak volt igaza. Ti nem akartatok ránk hallgatni. Pál mondta, hogy akit a Sándor választ, az kitűnő nő lehet. A sógor asszony azt felelte rá: — Hát nem én mondtam először, hogy gyerünk el hozzájuk? Csak nem fogod ezt letagadni?! Az első visszafelelt: — Miénk az érdem, hogy a családi békesség helyreállt. Ezt elvitatni nem engedem. A gyerekek is csipogni kezdtek. — Ilyen finom cukrot még sose kaptunk, mint Adél nénitől. — Mit mondtam én, — szólt a fiú — kinek volt igaza? Lesz-e karácsonyi ajándék vagy sem? — Lesz bizony, még pedig bőven, ahogy én Adél nénit ismerem. A két öregasszony elhallgatott s némi gondolkodás után az egyik megszólalt: — Látjátok, gyerekek, ha az ember közelebbről megismer valakit, csak akkor tudja meg, hogy kiben mi lakik Én azt hiszem, nekünk szerencsénk van, mert Sándor jól választott, mi meg kaptunk egy aranyos, kedves rokont, vallották, hogy a világbékét csak a nemzeti hadseregek radikális eltörlésével s egy egyetlen — minden tagállam kontingenseiből felállítandó — hatalmas nemzetközi hadsereggel lehet biztosítani, mellyel Genf rendelkezzék. Azóta hosszú, nehéz évek teltek el s a lefegverzési konferencia sorozatos kudarcai következtében Genf nem hogy a nemzeti hadseregek eltörlését, de még a Paktumban parancsolóan előírt lefegyverzést se képes megindítani. Franciaország körömszakadtáig ragaszkodik ahhoz, hogy minden egyes nemzet maga a bírája a saját biztonságának s ezzel önműködően elgáncsolja a lefegyverzés minden lehetőségeit... Én most tiz éve találkoztam először a nemzetközi hadsereg gondolatával és pedig a Népszövetségi Ligák lyoni nagygyűlésén. Ott akkor mint ..Assistance mutuelle“ („kölcsönös támogatás“) jelentkezett a terv s maga az előadó, a humoros angol admirális, hahotázott legjobban, mikor p. o. a javaslat ama szakaszát ismertette, mely előírja, hogy a „Népszövetség Tanácsa, amint valamely háborús konfliktusról értesül, négy napon belül (!?) köteles eldönteni, ki a támadó, ki a háború nemzetközi bűntettének a büntetendő elkövetője?" A franciák is mérgelődve mulattak a saját tervezetükön: — Őrültség, hogy akarja a Tanács Genfből eldönteni, négy nap alatt, hogy p. o. egy távolkeleti japán-kínai konfliktus esetén ki a „támadó?" A japánok északról a kínaiak ugyanakkor délről kezdenek lövöldözni... csak maga az Úristen dönthetné el, ki az igazi bűnös!? Admirális, ön maga se hiszi ezt a bolondságot... — Persze, hogy nem hiszem! — ... de azt se hiszi, ugye, hogy mi nagyhatalmak egy reménybeli genfi nemzetközi hadsereg kedvéért lemondjunk, leszereljük nemzeti haderőnket. — Kérem — hunyorított a brit tengernagy — Anglia szívesen leszerel ... — Tudjuk, — de csak a szárazföldi seregét szereli le, ugye? A flottát nem!? — Természetesen! De még a flottánkat se adjuk oda idegen kommandó alá a genfi nemzetközi hadseregnek. A mi brit flottánknak csak brit admirális parancsolhat . . . A franciák bosszúsan vetették oda: — Szóval, önök azt akarják, hogy csak angol tábornok lehessen a nemzetközi hadsereg generalisszimusza? Kacaj: — Ránk nézve ez mindenesetre lényegesen egyszerűsítené a problémát. — Hohó, de hátha mi franciák is ugyanezt akarnánk s francia generalisszimuszt követelnénk? Az admirális, vállat vont: — Lássák, itt a nemzetközi hadsereg eredendő baja, hibája. Szép az idealizmus, de én mint katona, kénytelen vagyok kijelenteni: egy hadsereg . ... vagy mondjuk, a hadsereg nem internacionális népgyűlése — a világtörténet eddigi tapasztalatai nyomán a hadsereg csak nemzeti eszményektől áthatott nemzeti sereg lehet s csak egy egyetlen nemzeti vezér nemzeti akarata vezetheti, parancsolhat neki. — Kérem — vitáztak a franciák — a régi nagy hóditók, Caesar, Bonaparte seregében is temérdek idegen nemzet katonáskodott . — Igen, — csapott az asztalra az angol tengernagy — de mint annak az egy nemzeti vezérnek az alávetett, meghódított népei! Ezzel szemben a genfi nemzetközi hadseregben nem alávetett népek, hanem csupa egyenrangú tagállamok egyenrangú kontingensei fognak szerepelni. Katonailag itt a főnehézség nemcsak a fegyelem, a szófogadás, a vezéri szabad rendelkezés szempontjából, hanem más nézőpontból is. Ki legyen ennek az egyenrangú elemekből kotyvasztott s ennélfogva soha szerves egésszé nem forrasztható sereg-amalgamnak a generáliszszimusza? Egyre többen gyülekeztek körénk. Röpködtek a szavak: — Csak valamelyik nagyhatalom tábornokáról lehetne szó . . . — Helyes — tréfált a brit admirális is —, de el tudják önök képzelni azt, hogy nekünk, európaiaknak, a mi kényes és történeti hagyományoktól büszke ezredeinknek, p. o. egy japán vagy egy amerikai genaralisszimusz parancsoljon? — Hát vegyen akkor Genf egy semleges tábornokot! — erősködött az előbbi szóló. — Eh — legyintettek a franciák — ekkora vezéri hatalomra a semlegeseknek nincs elég tekintélyük. A semleges államok lehetnek okosak, óvatosak, de épp mert nem mertek résztvenni a világháborúban, nem lehet tapasztalatuk. — Akkor hát — sürödött egy újabb hang — vegyen Genf egy kishatalmi tábornokot! Harsogó kacaj. A franciák dörömbölve szellemeskedtek: — Miért ne mindjárt egy legyőzött államocska tábornokát?! Még csak ez kellene . . . — Amint látják — folytatta az angol admirális — a kérdés eléggé fogas. Óriási hatalom van egy generalisszimusz kezében és ugyan ki láthat bele nemcsak az ő lelkébe, hanem az alája rendelt, de egyenrangú kontingensek nemzeti szenvedélyeibe is, titkos vágyaiba, titkolt terveibe, rejtett cselszövényeibe? Mert nagyon is emberi dolog az, hogy a genfi sereg fegyveres kontingensei elsősorban a maguk nemzeti pecsenyéjét fogják akarni megsütni a bármily közös harc tüzénél ... minden drákói fegyelem ellenére is egész skálája sejthető itt a fondorlatoknak s egyéni akcióknak! A franciák összenéztek: — Nos, a generalisszimusz szerepe se könnyű. Ő is csak ember s ha példának okáért nem francia, miként tételezzünk fel nála akkora részre nem hajló tárgyilagosságot, hogy a veszély adott pillanatában ne a maga nemzetben csapatokat kimélje, hanem mégis csak inkább minket áldozzon fel? — Kérem, nevetett az angol — én is csak ezt akartam mondani: ha az a generalisszimusz francia, maga se tehet róla, de tudatalatti ösztönösséggel mégis csak inkább a maga francia ezredeit fogja óvni s helyettük majd minket, angolokat, fog meneszteni a tűzbe. Nem is veszem rossz néven tőle ... De más itt a még fontosabb. Miután a nemzetközi hadsereg egymáshoz csoportosított nemzeti kontingensei többnyire mind volt vagy leendő ellenfelek, tőlük se lehet rossz néven venni, ha bizonyos emlékek vagy remények hatása alatt gyanakvóan néznek egymásra s valamennyien együtt a generalisszimuszra, kinek igazában csak a maga nemzetebeli katonái fognak százpercentes bizalommal szót fogadni. A többi bizony csak félbizalommal, félmeggyőződéssel, félbátorsággal fog harcba menni . . . épp, mert nem közvetlenül a hazájukért, hanem csak elvontabb másért, az emberiségért, Géniért, az örök békéért kell vérezniök. Amennyire együvé tartozik a haza s a honvédelem fogalma, annyira távol esik egymástól a mindig nemzeti érzésű hadseregek tömeglelkülete az emberiségért, az örökbékéért, pláne a Géniért való hősi halál gondolatától. Csak a nemzeteknek vannak katonahőseik — az „emberiségnek“ nincsenek ily héroszai. — Ez igaz — bólintották a franciák —, a nagy német Moltke azt mondotta, „a háború isteni eredetű intézmény“ s mi ma azt kérdezzük, igaza volt-e, el lehet-e az emberiség embervér ontása nélkül? Szavazzunk ... csak úgy magunk közt... — Utópia! — zúgott a delegátusok többsége — és nem is az első utópiája a Népszövetségnek! Az emberi fenevadat nem lehet háziállattá szelidíteni... — Vigyázzunk, urak — emelte szavát az admirális —, a lita utópiái esetleg holnap már élő valóságokká lehetnek. Én előadtam a nehézségeket, de minket angolokat a nehézségek csak annál szivósabb küzdelemre tüzelnek. S Anglia a lehetetlent is meg fogja kísérelni, hogy legalább is kevesebb vér folyjon e földön... . . . íme ez volt most tíz éve a hangulat. A lyoni terv megbukott, eltemette a híres „genfi protokoll“, de tíz év óta az emberiség politikai és gazdasági csődje sokat lefaragott a nemzetek hetvenkedő szuverenitásából s a gázháborutól való egyetemes rettegés új utakra készteti a világot. Újra időszerű a „lehetetlen megkísérlése“ s legközelebb majd elmondom, hogy áll a probléma máma, hogyan képzelik el a szakértők a nemzetközi rendőrségnek állandó nemzetközi hadsereggé való fejlesztését. 3 fél pohár .HUlílísXínű kis üveg is ! Szervezetünk belső része Akárcsak egy kályhacső, Mindig tisztításra szorul, Akkor, hogyha bedugul. Az Igmándi keserűvíz Gyomor- és béltisztító, Reggelenként fél pohárral Természetes hashajtó.