Pesti Hírlap, 1935. március (57. évfolyam, 50-74. szám)

1935-03-14 / 61. szám

1935. március 14., csütörtök. PESTI HÍRLAP — Több adót fizettünk. Honffy Lajos székesfővárosi adóhivatali igazgató elkészítette a kimutatást a főváros pénztárainál befizetett állami adókról is. A kimutatás szerint február havában állami adóban 11,088.394 pengő, különadóban 1,203.088 pengő, összesen tehát 13,113.785 pengő folyt be. Ez az összeg 831.074 pengővel kevesebb, m­int amennyi az 1934. év februárjában befolyt. Az év első két hónapjában az állam részére a főváros pénztárainál 39.960.304 pengő folyt be, 64.843 pengővel több, mint az előző év hasonló időszakában. Más hatóságokat illető adók és díjak címén februárban 135.813 pengő, az év első két hónapjában 195.592 pengő folyt be. Állami és fővárosi adó címén együttesen 22,946.024 pengő folyt be februárban, az 1934. év februárjának 21,946.360 pengőjével szemben. Az év első két hónapjában a főváros közönsége 35.720.455 pengőt fizetett állami és fővárosi adóban, míg az elmúlt évnek ugyanebben az időszakában csak 33.226.731 pengő, a különbözet teh­át majdnem harmadfél millió pengő. 1­63 ajánlat érkezett a főváros útépítési munkála­­taira. A főváros vezetősége pályázatot hirdetett az idén elvégzendő útkarbantartási és egyes útépítési munkála­tokra. Jórészt karbantartási munkákról van szó, mert az új útépítéseket a költségvetésből a deficit eltüntetése érde­kében annak idején törölték és úgy határoztak, hogy ezt a tervezett 20 millió pengős beruházási kölcsönből hajtják végre. Egyes sürgős útépítéseket és a nélkülözhetetlen karbantartásokat mégis a költségvetés terhére kell elvé­gezni és e munkák értéke is meghaladja a 900.000 pengőt. A versenytárgyalás tegnap délben járt le, összesen 63 ajánlat futott be, ezek közül 43 a követőmunkákra és 18 az aszfaltburkoló munkák és javítások elvégzésére. Az ajánlatokat felbontották és már ma hozzáfogtak az át­vizsgáláshoz, hogy az idő felszáradására a döntés meg­történhessen és az összes munkákat megkezdhessék. — A X. kerületi elöljáró Üdvöz­ése. A kőbányai köz­művelődési telep intézőbizottsága, amelynek a legszámot­tevőbb kőbányai kulturális és jótékonysági egyesületek és intézmények vezetői a tagjai, testületileg üdvözölte dr. Vigyázó­­lézát, a kerület új elöljáróját hivatalba lépése al­kalmából. Sziebert Imre kormánytanácsos beszédében rá­mutatott arra, hogy Kőbánya perifériális helyzete miatt nagyban különbözik a többi kerülettől; itt az elöljárónak azt a szerepet kell betöltenie, mint egy vidéki városban a polgármesternek. Nemcsak hatósági vezető embernek kell lennie, hanem együtt kell élni és éreznie a társadalommal, részt kell vennie törekvéseikben, kulturális és szociális megmozdulásaikban. Kőbánya mindig megbecsülte elöljá­­róit és a jóindulatért szeretettel és hálával fizetett. Kérte, hogy ezek a gondolatok és érzelmek vezessék a kerület felén és akkor tisztelet, megbecsülés és rokonszenv fogja övezni. Dr. Vigyázó Géza meleg szavakkal köszönte meg az üdvözlést. Arra fog törekedni, hogy úgy hivatalában, mint a kerület közéletében a polgárság érdekeit szolgálja és minden nemes törekvést előmozdítson. — Újabb építkezések. A polgármester március 4—11-e is űzött, a következő építési engedélyeket adta ki: Vári Jenőné II Fillér-u 27. kétemeletes bérvilla, Szívós Erzsébet és Sándor TIT., Szentes-utca 30.633. hrsz.. Szeitler József XII., Zöldmál­­-Üilő 13.598. hrsz.. Schweiz Lajos VI., Heller Ferenc­ u. 26.574. hrsz. földszintes családi házak. ___________________________ ­ggad­­ja. • ) A HELYETTES MENYASSZONY. (23) ÍRTA: BERTA RUCK. Boldog álmodozásba merülve mondott búcsút az anyai mosolyú majorosnénak, aki barna szemé­vel olyan helyeslően, nagy tetszéssel tekintett a fiatal pár után. Természetesen most is jegyeseknek tekintette őket. Boldog álommal ült vissza ismét az autóba, amelynek párnái valósággal forrók voltak a rátűző naptól. Mialatt a kocsi lassan haladt a dombok között a kanyargás után az országút felé, George szinte gépiesen kormányozott. Nemcsak, h­ogy kitűnő vezető volt, hanem jóformán álmában is el tudott volna vezetni bármilyen autót Sussex bármelyik országútján, mert hiszen ez a környék volt a Broomfield-család kedvenc vasárnapi kirán­dulóhelye. Fecskék repültek a kék magasságban, a nap olyan volt, mint az arany. George-ot ismét hatalmába kerítette a rossz­kedv. Ismét harag fogta el. Nem annyira férfiúi megalázottságában haragudott Stellára, hanem in­kább azért, mert érezte, hogy milyen hallatlanul nagy tévedést követett el. George eddig biztosra vette, hogy Stellával való veszekedései csak felüle­tes nézeteltérések voltak, hogy alapjában véve Stella szereti. És, hogy a viharos jegyesség annál boldogabb és megértőbb házasságban fog végződni. Nos, most Stella a legnagyobb kíméletlenséggel lep­lezte le, hogy mi volt az oka gyakori szeszélyes, érthetetlen kirobbanásainak: nem ő volt az igazi és sohasem tudta boldoggá tenni. Szép kis meglepetés! Az a másik férfi, akivel most eljegyezte magát, boldoggá tudja tenni Stellát. Az a másik talán majd tud is bánni vele... Annak a gyűrűjét majd nem fogja minden pillanatban visszaküldeni. Annak a másiknak majd elismeri a férfiúi fölényét, a paran­­csolási jogát... — Szép kis meglepetés! — gondolta magá­ban újra. Ugy­e, különös?­ — hallotta maga mellett ! Híven legfőbb hivatásához, az Operaház min­den módon igyekszik gyarapítani műsorának hazai vonatkozású részét. Minthogy jeles magyar dalmű­vek ritkán és nehezen születnek, időről-időre a ma­gas művészi színvonalra fejlesztett táncos sereget állítja csatarendbe és kiváló zeneköltőink meglévő szimpfónikus alkotásait balettköntösben igyekszik színpadképessé tenni. Liszt, Weiner és Dohnányi után most Kodály Zoltán folytatja a sort. A szer­dán este bemutatott „Kuruc mese“ mozgalmas ba­­lettképeit Harsányi Zsolt hímezte, hozzáértő, gon­dos kézzel, az értékes zenei kanavászra. Nem volt könnyű dolga, mert a minden változtatás nélkül egymás mellé helyezett két Kodály-mű stílusbeli ellentéteit kellett egybefüggő cselekménnyel áthi­dalnia. A megoldáshoz valóban „talpraesett“ írói ötlet segítette. A két képből álló első részt a „Ma­rosszéki táncok“ szin­ népi dallamforrásának vilá­gába helyezte, egy Rákóczi-korabeli nemesi családi kastélyba, ahol a nemesi család ifjú lányát pipes labanc kérőhöz akarják erőltetni. A lány azonban kuruc daliába szerelmes. Agyafúrt nagybácsija és cselédasszonya segítségével fiúruhában elszökik a kuruc táborba. Változik a helyszín és változik a muzsika is: a „Galántai táncok“ toborzó­ eredetű muzsiká­jából eléggé szervesen bontakoznak ki a táborban játszódó katonás jelenetek. Ezek során — hogy a mesét mi is végig meséljük — a szökevény leány üldözésére érkező úri családot a kurucok fogságba ejtik s a váltságdíjul kierőszakolt szülői beleegye­zés után végül lakodalmas táncra perdülhet az egész társaság. Ügyesebben, leleményesebben, szinte ütemről­­ütemre menő pontossággal, adott zenét „megtánco­­sítani“ aligha lehet. És jobb munkatársakat Kodály és Harsányi részére nem kívánhatnánk Millos és ismét tudatára ébredt, hogy nincs egyedül az autóban. Az aranyvöröshajú lány, aki nem Stella volt, ott ült a közelében. Lányos hangja — nem Stelláé —■ visszacsengett a fülében. —• Bocsánatot kérek, Betty. Mire mondtad az előbb, hogy különös? — Amit láttam. — Micsodát? Vagy úgy, arra az ezüst gömbre gondolsz? — George, egészen komolyan mondom, hogy láttam. Tisztán láttam! — Kezével az ég felé mu­tatott, melynek kékségébe belehasítottak a keringő fecskék, a rohanó dombokra, messze sötétlő jege­nyefákra. — Olyan tisztán láttam, mint ott azt a tornyot, azt a háztetőt. Igen, magamat láttam, fehér szőrmével díszített piros ruhában . . . soha életem­ben nem volt ilyen szép holmim! És mindig ilyes­mire vágyódtam ... és valamit tartottam a kezem­ben, előbb nem láttam tisztán, hogy mit, de azután ez is kivilágosodott. Egy kicsi, alvó, édes pólyás­­baba volt... ha láttad volna az édes, rózsás arcocs­káját! Hangjának különös csengésére George fájdal­mas szúrást érzett a lelkében. George számára, az otthon, a fészek fogalma egyúttal a gyermeket is jelentette. Ő is, mint minden igazi férfi, vágyódott arra, hogy gyermekei legyenek. Egy alkalommal szeretett volna Stellával beszélni erről a kérdésről, de Stella kacagva tiltakozott. — Ugyan, George, ne tedd magadat nevetségessé! Hogy lehetsz ilyen ósdi! — Stella úgy viselkedett, mintha tréfának venné az egészet. George képtelen volt megtudni ettől a kifogástalanul öltözött divathölgytől, hogy tulajdonképpen a valóságban mi is a véleménye a gyermekről, mert hiszen azt már mégsem tudta el­hinni Stellának, amikor kijelentette, hogy az ő szá­mára Toby, a kövér francia fekete buli éppen any­­nyit jelent, mint egy gyermek. Nem, tisztára lehe­tetlen volt kiismerni Stella valódi érzéseit. De most egyszerre világosan látott. Stella még akkor sem akart volna gyermeket, még akkor is vissza­vettent volna az anyaság gondolatától, ha ez nem jelentett volna átmeneti akadályt karrierjében és nagyvilági életében. Míg itt, a kis bugát, egészen átfűti az elra­gadtatás a gondolatra, a távoli, gyerekes remény­ségre, hogy egyszer majd egy kis gyermeket tart­hat a karjai között! George egészen tisztán látta ezt. De azért mégis rosszkedvűen kérdezte: — Talán bizony sze­reted ezeket a kis bögőmasinákat? — Olyankor nem szeretem őket, ha bőgnek —­ felelte Betty napfényes mosollyal. — De miért bőg­nének, ha jól ellátják őket és nincs semmi bajuk? Ez a kicsi baba olyan volt, mint egy kis angyal —­ eltekintve a hajától. Ha nekem gyermekem lenne, szeretném, ha egészen sötét lenne a haja. — Gyors, öntudatlan mosolya elárulta George-nak, anélkül, hogy egyetlen szóval is mondta volna, hogy a férfi, akit Betty szeret, sötéth­ajú. — De azért így is bor­­zasztóan édes volt! — Csak nem akarod velem elhitetni, hogy csakugyan láttál valamit abban a gömbben? — Csak nem képzeled, hogy nem mondok igazat? Talán nem hiszed, hogy az ember nélul beleláthat a jövőjébe? — Drága gyermekem, én mindig nyitva tar­tom a szemem — felelt George, de alapjában véve nagyon mindegy volt neki a dolog. — Az ember néha a legkülönösebb történeteket hallja álmokról és előérzetekről, még egészen értelmes, józan, ki­egyensúlyozott emberektől is. Az a kép, amit a gömbben láttál, bizonyosan a fénytörésnek valami különös játéka lehetett, amelynek a nyitjára nem lehet olyan egyszerűen rájönni. Vagy talán a ma­jorosnénak a félig öntudatlan szuggesztiója volt, hogy azt láttatta veled, amit éppen láttatni akart. De Betty makacsul rázta a fejét, mindaddig, míg csak vörös fürtjei ki nem bújtak a sapkája alól és a haja megcsillant a napfényben, mint a legszebb tüzopál. A lelke mélyén nem hitt egyik magyarázatnak sem. Nem mondott ellent to­vább, de arra gondolt megdönthetetlen hittel és meggyőződéssel, bízva a rá várakozó nagy boldog­ságban: — Most csakugyan egy pillantást vetettem a jövömbe, amint mindig szerettem volna! (Folytatjuk rt Őfensége inkognitóban A velszi herceg elutazott, de a legenda tovább él. Holnay a Fórumban kerül szinre Bolváry Géza remek filmalkotása: Őfensége inkognitóban, amelynek története a tiroli havasokban játszódik, főszereplői pedig: Magda Schneider és Wolff Albach Hetty. Rajtuk kívül három népszerű komikus kacag­­­tatja meg a közönséget: Hans Moser, Theo Lingen és Richard Romanovszky. A film zenéjét­ Franz Grothe szerezte s így. Bolváry rendezése, Grothe zenéje és a két népszerű főszereplő alakítása nyomán, biztosnak látszik a­ siker. A holnapi premierre és egész hétre jegyek] előre válthatók. SZÍNHÁZ és zene. Kuruc mese. Az Operaház új táncjátéka Kodály zenéjére.­­Aurélnál, aki a koreográfiai megvalósításban ugyancsak minden lehetőséget kiaknázó ötletesség­gel alkalmazta a korhűnek tetsző stilizált magya­ros táncmotívumokat, ifj. Oláh Gusztávnál, aki nem csak tervezni, hanem valósággal „játszatni“ is tudja a megkapóan szép díszleteket és jelmezeket, meg Ferencsik Jánosnál, aki Kodályhoz, a zene­ filológushoz, illő komolysággal s Kodályt, a kőie­töt megértőn tolmácsoló lendülettel vezényelt. /V! magánszereplők, elsősorban Szalay Karola, Vécsey Elvira, Harangozó Gyula, Kőszegi és Csányi re­mek alakításai, s a balettkar kitűnő munkája is hozzájárult a „Kuruc mese“ bemutatójának szép sikeréhez, amelynek az új magyar zene minden barátja őszintén örülhet. Más kérdés, hogy ez-e a leginkább célhoz vezető módja a magyar népi tánc művészi kialakí­tásának s „cselekményes“ balett helyett nem kel­­lett volna-e inkább tisztán figurális mozdulatjá­tékkal tolmácsolni Kodály zenéjét. Érzésünk sze­­rint ez lett volna a művészibb megoldás. Ív. * Két magyar hegedűművész került a döntőbe a varsói nemzetközi hegedűversenyen. Varsóból je­lentik: Szerdán ért véget a Wieniawski születésének­ századik évfordulója alkalmából rendezett nemzet­­közi hegedűverseny első része, amelyen húsz nem­zet hegedűművészei közül nyolcvanan vettek részt. A nemzetközi versenybíróság ítélt arról is, kik kel minek a döntőbe. Az öt versenyző magyar fiatal hegedűművész közül Magyar Tamás és Fenyves­ Lóránt jutott a döntőbe. * A cipész drámát Hans Sachs nürnbergi mes­terköltő és cipészmester óta talán Arnold Ridley az első cipő-szakmás a színműirodalomban. Binning­­hamban színészkedett kevés sikerrel s azért Lon­donba ment, ahol cipőüzletet nyitott, ü­zes óráiban megírta a The Ghost Train (A kisértet-vonat) című drámát, amelynek váratlan nagy sikere volt. Több nyelvre le is fordították, filmet is csináltak belőle. Azóta más drámát is írt. Legújabban a „Glory the ..."* (Dicsőség legyen . . .) című színműnek volt próba­bemutatója a Művészklubban, nagy siker mellett. Csak később fogják a nagy nyilvánosság előtt ját­­szani. 13

Next