Pesti Hírlap, 1935. április (57. évfolyam, 75-97. szám)

1935-04-02 / 75. szám

4 A kimaradtak kritikája a választási eljárásról. Azok a volt képviselők, akik a vasárnapi válasz­táson kisebbségben maradtak, tele vannak panasszal a nyíltszavazású választási eljárás ellen. Fenyő Miksa, aki mindössze tizenkét szavazattal maradt kisebb­ségben a nagykaposi kerületben, bukásának okairól ezeket mondja: — Értelmes'embernek nyílt szavazás mellett hi­vatalos jelölttel szemben fellépni nem szabad. Erről' gy­­őztek meg a szabolcsi hatóságok, csendőrség, bírák, esküdtek és jegyzők utján, akik a miniszterelnök úr által lélektiprásnak nevezett műveletet igazán töké­letesen művelték. Egyébként csak önmagamnak tehe­tek szemrehányást, hogy ezt az igazságot nem három héttel ezelőtt ismertem föl. Berky Gyula: — Pénteken éjjel kezdődött meg választóim ellen a legbrutálisabb hadjárat. Állásvesztéssel és B-listára helyezéssel fenyegették meg összes közalkalmazott­­hiveimet. Sorra járták az italmérőket és trafikosokat, közölték velük, hogy elvesztik a jogukat, ha reám szavaznak. Szombaton minden községben tilalom el­lenére gyűléseket tartottak. Ezeken a gyűléseken ha­tósági személyek is jelen voltak. Szombaton egész nap valóságos közigazgatási sáskajárás volt kerüle­temben. Nemcsak, a járásbeli közigazgatási és állami alkalmazottak, de idegen járásokból odacsődített egyének, is házról-házra jártak és adó-, valamint ille­­tékvégreh­ajtásokat­­foganatosítottak Egyik kisgazda­­párti hívem, Karlovics József ellen illetéktartozás miatt t­.olicski nagyatádi főjegyző árverést vezetett egész állatállományára. Csököly és Mike községekben h­ázról-házra jártak és azzal fenyegették meg válasz­tóimat, hogy felsőbb utasításra kétszeresére emell­ adójukat, ha re­m mernek szavazni. Fenyegetés, jog­­elvonás, adóvégrehajtás és az adósvédelmi rendelet megszüntetésével való rémítése a választóknak napi­renden szerepeltek egész kerületemben. Az erkölcsi és az anyagi korrupciót olyan mértékig alkalmazták, amilyet húszéves közéleti pályámon, pedig kétszáznál több választáson vettem részt, sohasem tapasztaltam Ezer választómat terrorizálták, másik ezret megfizet­ték, hogy ne szavazzon, ezerötszáz választómat nem engedtél­ az urnához. A választást megpeticionálom, s több köztisztviselő ellen hivatalos hatalommal való visszaélés miatt büntető feljelentést teszek. Kimaradt az új képviselőházból Czettler Jenő is, akinek bukásával kapcsolatban Ernszt Sándor, a kereszténypárt egyik vezére a következőket mon­dotta: — Teljesen érthetetlen előttem, hogyan marad­hatott kisebségben Czettler Jenő. En v­iszítette e­ az­ fSsz­­szes részleteket és épp ezért tartom ezt az eredményt meglepőnek és érthetetlennek. Tudtam, hogy hogyan állott a helyzet 24 órával a választás előtt és joggal vártunk más eredményt. Az, hogy az egyes kerületek­ben a legerősebb harcot kellett vívni jelöltjeinknek, azt természetesnek tartom. De hogy olyan kerületek­ben is kisebbségben maradtunk, amelyek régi keresz­­ténypárti kerületek és ahol a választók többségének bizalma pártunk felé fordult, ennek okait később fog­juk megvizsgálni. A mostani választást egy lépésnek tartom, amely a diktatúra felé vezet. Figyelmeztet­tem embereimet jóelőre, hogy megyünk a diktatúra felé, de nem akartak hinni nekem. Lázár Miklós a tokaji kerület választási harcáról így nyilatkozott: — Kerületem minden szolgabir­ó­ja, jegyzője, ál­lami tisztviselője bizalmas utasítást kapott a főispán­tól, hogy ellenjelöltemet támogassa és engem minden befolyásával nyomjon. Amikor ez sem bizonyult ered­ményesnek, a főispán nyíltan akcióba lépett és köz­ségről-községre járva, szenvedélyes kortesbeszédeket mondott ellenjelöltem érdekében. A főispánnak ez a szerepe természetesen inkább a közigazgatás és az állami apparátus, mint a választók felé bizonyult út­mutatásnak. A szerepeket úgy osztották fel, hogy a közigazgatás egyenként hivatta magához az embere­ket, a szolgabírák és az exponált tisztviselők felesé­geinek egy része pedig községről-községre, házról­­házra járt, megfenyegetve boldog-boldogtalant, ha rám meri adni a szavazatát. Váry Albert hivatalos jelölt Szabadszálláson. Szabadszállásról jelentik: A szabadszállási kerü­letben pótválasztás lesz Váry Albert és a független kisgazdapárti dr. Pongrácz Aladár között. Az egysé­ges párt hivatalos jelöltje, Papp Sándor, aki több mint kétezer szavazatot kapott, kiesett a küzdelemből. A pótválasztáson Váry Albert, mint a nemzeti egység pártjának hivatalos jelöltje veszi fel a harcot, amit a kerület közönsége nagy örömmel vett tudomásul. A kisebbségben maradt Papp Sándor szavazói vala­mennyien lelkesedéssel csatlakoztak Váryhoz, akinek győzelme nem kétséges. Kit támogat a debreceni kisgazdapárt ? Debrecenből jelenti a Pesti Hírlap tudósítója. A Független Kisgazdapárt debreceni szervezete hétfőn este értekezletet tartott, melyen elnöküket, Hegymegi- Kiss Pált egyhangúlag bizalmukról biztosították. Éles felszólalások hangzottak el a választási biztos ellen. Mint jelentettük, elhatározták, hogy petícióval támadják meg a választást. Foglalkoztak azzal is, hogy a párt tagjai melyik jelöltet támogassák. Úgy határoztak, hogy senkit sem befolyásolnak elhatáro­zásában, csak azt kérik a párt tagjaitól, hogy azokat ne támogassák, akik elütötték a kisgazdapártot a vá­lasztáson való részvételtől. PESTI HÍRLAP 1935. április 2., Ledd.58 Kedden és szerdán döntenek véglegesen a budapesti ajánlásokról. A főváros három választókerületében még min­dig az ajánlóívek felülvizsgálásán dolgoznak a válasz­tási bizottságok. Az egyes pártok olyan tömegekben nyújtották be az ajánló aláírásokat, amilyenre eddig még nem volt példa. A nagy verseny eredménye az lett, hogy ha a fővárosi névjegyzékekbe foglalt vá­lasztók teljes számát, 320 ezret vesszük alapul, akkor kereken 4,1 ezerrel több ajánlás és pótajánlás érkezett be eddig a bizottságokhoz, mint ahány választója egy­általában van a fővárosnak. Északi kerület. Az északi kerületben hétfőn reggel 9 órakor hir­dette ki első döntését dr. Lázár Ferenc, a bizottság elnöke. Nagy érdeklődéssel várták a pártok megbí­zottai az eredményhirdetést. A bizottság megjegyzés nélkül elfogadta a Nemzeti Egység Pártjának, a Ke­reszténypártnak, a Szabadelvű és Demokratikus El­lenzéknek és a Szociáldemokratáknak az ajánlásait, ezek a pártok tehát zavartalanul indulhatnak a vá­lasztáson. A Legitimista Néppárt (Friedrich-párt) ajánlásaiból annyit töröltek, hogy még 2758 új alá­írást kell benyújtaniuk. A Kispolgárok és Munkások városi pártjának (Dinicu­ Vidtor pártja) 3505 új alá­írást kell bemutatnia, a nemzeti szocialista pártnak 2972, a Kiár Zoltán-féle szabad polgári pártnak 2406 és Zsilinszky Endre-féle nemzeti radikális pártnak 3832 új ajánló aláírást kell vinniük kedden reggel 9 óráig. A bizottság természetesen nyomban hozzáfog az új aláírások felülvizsgálásához, amit megnehezít az a körülmény, hogy éppen az északi kerületben nyúj­tottak be már az első ajánlásoknál 10 ezer aláírás­sal többet, mint amennyi választója van a kerületnek. A pótaláírások benyújtásával tehát még csak szapo­rodott a kétes ajánlások száma. Dr. Lázár Ferenc elnök kijelentése szerint azonban a bizottság legké­sőbb szerdán estig feldolgozza az újabb anyagot is és végleges döntés kihirdetése szerda estére várható. Déli kerület. A pótajánlás határideje vasárnap este járt le. A kitűzött időpontig a legitimisták (Payr Hugó), a nemzeti szocialisták és a magyar­ párt lényegesen több pótaláírást nyújtottak be, mint amennyit a bi­zottság megkívánt tőlük. A három párt együtt több mint 10 ezer új aláírást vitt be, viszont a Zsilinszky­­féle nemzeti radikális párt, amelynek 3210 ajánlást kellett volna pótolnia, egyáltalán nem jelentkezett. Úgyhogy kivált a küzdelemből és ebben a kerületben csak három párt további sorsáról kell dönteni. Az aláírások felülvizsgálása folyamatban van és előre­láthatólag még kedden este végez velük a bizottság és sor kerülhet a döntés kihirdetésére is. Buda. A budai kerületben szintén vasárnap este volt a pótajánlások benyújtási határideje. Itt valamennyi pótlásra utasított párt jelentkezett, még­pedig hatal­mas tömeg új aláírással. Rassayék a kötelező 822 alá­írás helyett 3200 új ajánlást terjesztettek be, a nem­zeti radikális párt 2917 helyett 3431, a nemzeti szo­cialisták 3045 helyett 3782, a legitimista és­ Friedrich­­párt pedig a hirányzó 1537 helyett 5534 pótajánlást nyújtott be. A 15 ezernél is több új aláírás felülvizs­gálása igen nagy munkát vesz igénybe, úgyhogy leg­korábban kedden hirdetik ki a döntést. A választási bizottságok az ellenzéki, főként a legi­timista ajánlások hitelességét detektívekkel ellenőriztetik. A detektívek az aláíróknál jegyzőkönyvet vesznek fel arról, hogy valóban annak a pártnak írtak-e alá, amelynek ajánlóívén a nevük szerepel. A szokatlan eljárástól igen sokan megijednek. A legitimista párt illetékes helyen biz­tosítást kapott arra, hogy a detektívek kiküldésének nem ijesztő­ a célja, hanem csak az aláírás hitelességének a védelme. Senkinek semmiféle hátránya nem származhat abból, ha igazi aláírását valódinak ismeri el a detektívek előtt. A pestkörnyéki kerületben száztízezren szavaztak. A pestkörnyéki hatalmas választókerület váro­saiban és községeiben vasárnap és hétfőn a legna­gyobb rendben folyt le a szavazás. Az újpesti város­házán rendezkedett be a választási bizottság, élén d­r. Szarka Lajos választási elnökkel és vasárnap reg­gel óta ide futott be százhúsz körzetből a jelentés ar­ról, hogy a szavazás minden különösebb esemény, trendzartankjs, szabályszerűen folyik. . A­ választókerükének kilenc olyan körzete van, ahol a szavazók száma nem haladja meg a hatszá­­zat. Ezekben a körzetekben kivételesen már vasárnap este lezárták a szavazást. A kilenc körzet kilenc ur­náját a hétfőre virradó éjszaka beszállították az új­pesti városházára, ahol a pártok bizalmi férfiainak jelenlétében rendőrök őrizték. Dr. Gönczy Lajos ítélőtáblás tanácselnök, választási biztos és a melléje rendelt bírák jelenlétében azután hétfőn felbontották ezt a kilenc urnát. A pártok nagy érdeklődéssel figyelték a szavazatok számlálását. A kilenc urnából négy újpesti, három pestszenterzsébeti, egy nagytar­­csai, egy pedig rákosligeti. A kilenc urnában összesen ■1­­72 érvényes szavazólap volt. A szavazatok meg­oszlása a szavazólapokon feltüntetett pártsorrend szerint a következő: Hétfőn még 111 körzetben folyt a szavazás, ame­lyet majdnem mindenütt este kilenc órakor fejeztek be. A szavazatok lezárása után a körzeti választó­­bizottságok elnökei aláírták a választási jegyzőköny­vet. Az urnákkal és a választási iratokkal azután rendőrök vagy csendőrök fedezete mellett a válasz­tási bizottság megbízottja elindult a választókerület­hez tartozó városokból és községekből Újpest felé. Minden ilyen fegyveres őrizet mellett szállított urna mögött autók haladtak, amelyekben a pártok meg­bízottai ültek, továbbra is szemmel tartva a szavazó­lapok útját. A késő éjszakai órákig folyt az urnák beszállítása az újpesti városházára, ahol már na­gyobb rendőri készültség várakozott, mert éberen vigyáznak arra, hogy­ az urnák közelébe senki se férkőzhessék mindaddig, míg meg nem kezdődik a szavazatok összeszámlálása A nagy számlálás kedden reggel nyolc órakor kezdődik. Tíz szavazatszámláló csoportot alakítottak, amelyek mindegyikében a választási bizottság egy­­egy tagja és a Választásokon részt vett pártok meg­bízottai ülnek, de minden bizottság mellett ott ül a választási biztos — Gönczy táblai tanácselnök — ál­tal kijelölt bírói megbízott, egy-egy törvényszéki, vagy járásbíró. Az eddigi megállapítások szerint a pestkörnyéki választókerület végleges eredményét szerda este, vagy csütörtök reggel hirdethetik csak ki, hosszabbítani. Hétfőn szintén teljes rendben folyt to­vább a szavazás. Este 9 órakor zárták le a munkát a szavazatszedő küldöttségek. Az urnákat lepecsétel­ték és megfelelő ellenőrzés mellett beszállították a vá­rosháza kis tanácskozótermébe, ahol nyomban hozzá­fogtak a szavazatok megszámlálásához. A késő éjszakai órákban a szavazatszámlálás a következő eredmén­yt mutatta: 21. körzet (kápvakarn­­­ét):­ Fribinyi 130. Esztergályos 1524, érvénytelen 2. 22. körzet (bányakerület): Fabinyi 283, Esztergályos 176, érvénytelen 5. 8. körzet (munkásnegyed): Fabi­­nyi S10, Esztergályos 120,­érvénytelen 11. 4. körzet: Fabinyi 372, Esztergályos 703, érvénytelen 16. 10. kör­zet: Fabinyi 357. Esztergályos 418, érvénytelen 9. 20. körzet: Fabinyi 357, Esztergályos 270, érvénytelen 13. 11. körzet: Fabinyi 491, Esztergályos 695. 2. körzet: Fabinyi 191, Esztergályos IIl. 5. körzet: Fabinyi, 533, Esztergály­os 187. 9. körzet: Fabinyi 510, Esztergá­lyos 327.­­ Győrött számolják a szavazatokat. Győr, ápr. 1. Győrött két napon át tizenhét kör­zetben teljes rendben folyt a titkos szavazás. A zár­órát hétfőn este kilenc órára tűzték ki. Éjfélig két urna számlálásával készültek le. Az első körzet eredménye: Reformnemzedék (listavez. Drobni Lajos) 400 Kereszténypárt (Ernszt Sándor)------ — 199 Szociáldemokrata párt (Malasits Géza) 21S Kilencedik körzet: Drobni----------------------1­2S Ernszt----------------------532 Malasits------------------4­99 Éjjel fél 2 óráig a 17 körzetből nyolc körzet sza­­vazóit számlálták meg. Ezek eredménye: Drobni------­ — —-----2784 Malasits---------------------2601 Ernst ---------------------2597 Bethlen szerdán veszi át Nagykanizsa mandátumát. Nagykanizsáról jelenti a Pesti Hírlap tudósítója. Gróf Bethlen István hétfőn délután Nagykanizsára ér­kezett, ah­ol párthívei fogadták, élükön Szabod­ay György pártelnökkel. Szerdán délután veszi át gróf Bethlen Ist­ván Nagykanizsa egyhangú mandátumát a városház er­kélyéről, ahol dr. Fábián Zsigmond választási elnök, majd Kelemen Ferenc bankigazgató üdvözli a város új képviselőjét. Bethlen egyenes kívánságára sem bankett, sem más ünnepség nem lesz. A volt miniszterelnök még szerdán este visszatér feleségével tökére. Szabadelvű----------------------------------349 Kereszténypárt —----------. .—------2­99­­ Nemzeti egység pártja — — ------till.I Szociáldemokrata — ~ ~- --------------947 Nyilaskeresztes---------- — — ------ii!) Pécsett megoszlanak a szavazatok a kormánypárt és a szocialisták között. Pécs, ápr. 1. (A Pesti Hírlap tudósítójától.) Va­sárnap reggel 8 órakor megkezdődött a titkos szava­zás a pécsi kerületben. A szavazás a lenagyobb rend­ben és nyugalommal folyt, sehol a legcsekélyebb rend­zavarás sem fordult elő. A 22 ezer főnyi választókö­­zönség igen nagy tén­yégek­ben járult­­az urnák elé, úgy­hogy a zárórát vasárnap este 9 óráig meg kellett Az Ipolyszalkai manuááim átadása. Nagymarosról jeresztik: Bensőséges ünnepség kere­tében, a község főterén egybegyű­lt többezer főnyi­­vá­lasztóközönség előtt vasárnap délután adta át Labanc László választási elnök az ipolyszalkai kerület megbízó­levelét Karafidth Jenő ny. vallás és közoktatásügyi mi­niszternek, akit ugyanebben a kerületijén ezúttal ötöd­ször és egyhangúan immár hamnadízben választottak meg képviselőnek. Karaficth Jenő általános tetszéssel foga­dott köszönő beszédében úgy országos, mint helyi vi­szonylatban a megbont­hatatlan érzelmi egység szüksé­gességét hangoztatta.

Next