Pesti Hírlap, 1935. december (57. évfolyam, 274-297. szám)

1935-12-01 / 274. szám

AZ ELNÖK. ÍRTA: HERCZEG FERENC. Tehát Masaryk Tamás Garrigue megelé­gelte a köztársasági elnökséget és fiatalabb váltakra hárítja át fényes terhét? Mikor 1918 december havában, mint az új köztársaság legelső államfője, bevonult a prágai királyi palotába, a csehek győzelmi mámora óriás népünnep alakjában ujjongott és viharzott végig arany Prága utcáin. A cseh politikai álomlátók Masarykban köszöntötték saját nagyszerű diadaluk megelevenedett szim­bólumát. Valljuk be: meg is érdemelt a nemzeté­től minden kitüntetést, mert a csehszlovák köztársaságot tulajdonképen ketten Benessel teremtették a semmiből. Az állam, amely a csehek és tótok nemzeti egységének elméletén épült fel, Masarykék kitalálása. A világháború éveiben csodálatos mun­kát végzett, hogy az ige testet öltsön. Sikerült a szövetkezett és társult hatalmakkal komo­lyan vétetnie a pittsburgi szerződést; minden logika és valószínűség ellenére sikerült hadvi­selő félnek és az antant szövetségesének elis­mertetnie azt a »csehszlovák« nemzetet, mely­nek szlovák alkatrésze akkor még a maga egé­szében vitézül és híven harcolt a monarchia zászlói alatt, ezzel lehetővé tette Masaryk, hogy az összeomló Habsburg-monarchia rom­jaiból kiemelkedjék az ifjú köztársaság. Vi­lágtörténelmi konjunktúrát soha még okosab­ban és kíméletlenebbül ki nem aknáztak, mint tette Masaryk. Prága ünnepelni fogja a távozó elnököt, de rokonszenvvel fogja köszönteni a semleges külföld is, mely benne a kiváló tudóst, a nagy­­koncepció­ju és mesés Szerencséjű­ politikust, a bölcs és békés államfőt tisztelte. Hogy Masaryk maga, ha visszatekint küzdelmekben és győzelmekben gazdag életé­nek utolsó tizenhét esztendejére, meg lesz-e elégedve annak reális és erkölcsi eredményei­vel, arra már nem mernék tűzbe tenni a ke­zünket. Ő tudja, hogy az állam, amelyet megte­remtett, épp annyira »poliglott« ország, mint volt a régi monarchia, melyet éppen ezért élet­­képtelennek mondott és halálra ítélt. Amíg tal­pon volt a Habsburg-birodalom, addig Masa­ryk, mint az osztrák birodalmi tanács és­ a cseh országgyűlés tagja, mint tudós és újság­író, nagy elmeéllel és lendülettel követelte, hogy a monarchia állami és nemzetiségi pro­blémáit a federalizmus alapján oldják meg. Amióta azonban egy öt különböző népből ala­kult állam feje lett, nem akart többet hallani a nemzeti kisebbségek autonóm törekvéseiről. Ha "Ferenc József király idejében olyan ke­gyetlenül üldözték volna az­ autonomistákat, mint Masaryk elnök kormánya alatt, akkor Masaryk tanár talán ugyanabban a börtönben végezte volna életét, ahol ma a legkiválóbb szlovákok egyike, a szerencsétlen Tuba tanár, szenved és sorvad. Vájjon Európa egyik legélesebb szemű embere nem látná, hogy a csehszlovák köztár­saság, mint egységes nemzeti állam, agyrém­nél nem egyéb? Vájjon a bölcsészet, a logika és a történelemtudomány egykori professzora képes volna elhinni, hogy az örök törvények, amelyeket egykor felismert és ráolvasott Ausztriára, érvényüket veszítik Csehországgal szemben? A világ tulajdonképen kétféle Masarykot ismer; az egyik a tudós, a másik az államfő. A tudós történelempolitikai, politikabölcseleti és szociológiai műveiből nyilvánvaló, hogy szer­zőjü­k fennkölt gondolkodású férfi, aki az em­beriség boldogulását az egyéni és társadalmi művelődéstől reméli; a cseh nemzet újjászü­letését pedig a demokrácia és a humanizmus jegyében kívánta előkészíteni. Elvei mellett imponáló nyíltsággal, félelmet nem ismerve, nagyszerű szívóssággal szállt síkra — de csak addig, míg alkalma nem volt, hogy megvaló­sítsa azokat. Masarykkal, az igazság bajnokával, szem­ben áll ma Masaryk, az államfő, aki tétlenül nézte, a gyakorlati politika hogyan dönti fel és tiporja porba azt az épületet, melyen ő egy éle­ten át dolgozott. Igaz, időközönként mintha fölébredt volna a régi Masaryk. Külföldiek, főleg magyarok előtt, nem egyszer célzást tett arra, hogy bizo­nyos színmagyar területeket vissza kellene adni Magyarországnak. A hivatalos és félhi­vatalos sajtó olyankor gorombán rácsapott, ő pedig a ládafiába csomagolta megint sokat em­legetett nyíltságát és bátorságát és melanchó­likus hallgatásba mer­ült. De lehet-e egyáltalában azt kívánni az államfőtől, hogy szolidáris legyen azokkal az elvekkel, melyeket ellenzéki politikus korában hangoztatott? Nincs a két álláspont közt olyan különbség, mint elmélet és gyakorlat között? Ne feledjük, hogy az elvek, melyekért Masaryk egy életen keresztül harcolt, nem a pártpolitikus taktikai szükségletein, hanem a tudós által felismert »örök« igazságokon épül­tek fel. Ha mást nem is, őt magát az igazsá­gai, mindaddig, míg hisz bennük, életre-ha­­lálra kötelezik. A Masaryk-féle igazságok ma már Masaryktól független életet élnek és ha a szerzőjük összetalálkozik velük, a találkozás csak kínos lehet. Az emberi nagyság fogalma elválasztha­tatlan az elvhűség bátorságától. Az elnök em­beri nagysága belefulladt az opportunizmus mocsarába. Ezt okunk van sajnálni, mert az igazán nagy férfi nemcsak egy nép, hanem az egész emberiség értéke. Mint nyolcvanöt éves aggastyán kihur­­colkodik megint a Hradsinból, hogy csendes helyet keressen magának a Múlandóság Palo­tájának előcsarnokában. Ezen a mélabús utján kiesérni fogja népének hálája, amit bőven ki is érdemelt. Habár Prága városa ezúttal alig­ha fog győzelmi mámorban tombolni, Masaryk­­nak joga, hogy örüljön a feléje áradó szeretet­nek, föltéve azonban, hogy hinni tud alkotásá­nak maradandó voltában Hogy tud-e hinni, az az ő titka. . 93ST­ag1 - 1 •• líjyi^y 18 I­­ BUDAPEST, 1935. Előfizetési árak: Egy hónapra 4 pengő, ne­gyedévenként, 10 pengő 80 fillér. Egyes pel­ei­ánys­zára ára (pálya­udvarokon is) 10 fillér, va­sárnaponként 32 fill., a Pesti Hírlap Vasár­napja nélkül 12 fillérPesti Hírlap E9BESS9BES9 LVII. ÉVFOLYAM: 274, (18.815) SZÁM:__________ VASÁRNAP, DECEMBER 1. Szerkesztőség: Vilmos császár-ut 78. Telefon: 122—95. — Főkiadók: Vilmos császár-u­t 78. Tel. mint a szerkesztő­ségnél, Erzsébet­ körút .1 Tel: 352—96. A fiókok jegyzékét az apróhir­detések élén közöljük Az abesszin hadvezetésig szakít a halogató harcmodorral. Amba-Alaginál már az a­ módszer fog érvényesülni. Basz Szejum még nem tudott kapcsolatot létesíteni rasz Kassával.­Szasza-Bane és Dagafmr körül döntő harcok várhatók. Badoglio tábornagy fogadta főhadiszállásán az olasz hadsereghez beosztott külföldi hadi­tudósítókat és nyilatkozata során a következő kijelentést tette: „Elődöm, De Bono tábornagy igen kedvező hadihelyzetet hagyott hátra.“ Ba­­dogliónak ez a kijelentése több mint egyszerű ud­variassági forma, mert De Bono tábornagy tény­leg nagyon komoly és alapos munkát végzett. Eltekintve a hadjárat előkészületeinek hatalmas erőfeszítésétől, az olasz hadsereg mind a két előretörését Tigrében meglepően gyorsan intézte. Az adigráti vonal elfoglalását nagyon céltuda­tosan és erőteljesen haj­totta végre. Igaz, hogy minden hadműveletét a gondos előkészítés jelle­mezte, ami sok időt igé­nyelt, de mikor az adua —adigrati vonalból meg­indította a második tá­madást Makale irányá­ban, a hadtápvonalak a hadsereg mögött olyan kifogástalanul működ­tek, hogy ebben a te­kintetben példaképpen szolgálhatnak. Termé­szetesen ez időbe került, különösen Tigreben, ahol a terep nem éppen alkalmas új utak gyors kiépítésére. Az olasz hadsereg két hónappal a háború után a maka­­lei vonalon áll, 120 kilo­méterre ellenséges terü­leten, rendezett mögöt­tes berendezésekkel, ütőerejének teljes épsé­gében és készen arra, hogy a további előnyo­mulást megkezdhesse. Badoglio tábornagynak ebben a vonatkozásban tényleg semmi panasza sem lehet. Megalapozott helyzetben erős hadsere­get vett át. Ami ezután következik, ez már Ba­doglio tábornok a ráter­mettségén múlik. Az előd, hogy köznapi ha­sonlattal éljünk, szolid és megbízható munkát A harctéri helyzet északon és délen szombaton este.

Next