Pesti Hírlap, 1936. január (58. évfolyam, 1-25. szám)

1936-01-01 / 1. szám

BUDAPEST, 1936. LVII1. ÉVFOLYAM, 1. (18,839) SZÁM SZERDA, JANUÁR 1 Előfizetési árak: Egy hónapra 4 pengő, ne­gyedévenként 10 pengő 80 fillér. Egyes pél­dányszám ára (pálya­udvarokon is­) 10 fillér, vasárnaponként 32 fill., a Pesti Hírlap Vasár­napja nélkül 12 fillér Szerkesztőség: Vilmos császár-ut 78. Telefon: 122—95. — Főkiadók: Vilmos császár-ut 78. Tel. mint a szerkesztő­ségnél, Erzsébet­ körút 1 Tel: 352—96. A fiókok jegyzékét az apróhir­detések élén közöljük sara Puskaporos újév. Ágyuk dörögnek, repülőgépmotorok ber­regnek, bombák robbannak, gépfegyverek kát fognak, golyók pattognak — így köszönti az emberiség az újévet. A lelkekben szorongás és félelem, a fekete földrész háborúja nem csap-e át az öreg Európára is, hogy itt is felújítsa a háború borzalmait! A ma élő nemzedék na­gyobbik fele még a saját tapasztalatából tudja,­­ mi a háború. Saját bőrén érezte, hogy a mo­dern pusztító eszközök viaskodásában nem le- s hét senki sem nyertes fél. Mindenki csak vesz­tes, csak szenvedő lehet. A népek maguk min­dig békét akartak és irtóztak a háborútól. Még akkor is, amikor országok harcában nem nép­hadseregek vettek részt, csak — a világhá­ború méreteihez hasonlítva — maroknyi zsol­dos és toborzott katonahad. Ahol nem volt harctér, maga a nép nyugodtan élte a maga mindennapos életét. A harcterek pedig arány­lag igen kicsiny terü­letre szorultak. Egy vár­m­­gye földje elég volt arra, hogy azon eldől­jön egy-egy világbirodalom sorsa. A Waterlooi Csata megvívásához nem kellett nagyobb tér­ség Budapest határánál. Amióta néphadsere­gek vannak, megváltozott a helyzet. Most már minden háború az egész nép szenvedése, az égész nép kockázata. Amióta a modern élet szövevénye, a közlekedési eszközök fejlett tech­nikája a legszorosabb összefüggéseket terem­tette meg Európa országai között, a mi föld­részünkön minden háború, a legkisebb is, az­zal a veszedelemmel fenyeget, hogy világhá­ború lesz belőle. Ezért a népek maguk soha sem aggódtak olyan tömegesen, olyan együt­tesen, olyan közös érzéssel a béke sorsáért, mint manapság. Amikor a bonti újév hajnalán visszate­kintünk az elmúlt esztendőre, semmi okunk rá, hogy sajnálattal búcsúzkodjunk tőle. Valljuk be, ez a távozó év megcsalta a reménységein­ket. Bármilyen rosszul ment is a sorsunk, ma egy esztendeje több okunk volt a megelége­désre, több jogunk a reménykedésre. A világ népeinek éppen úgy, mint nekünk magya­roknak. Hogy itthon maradjunk: m­a egy eszten­deje még nem volt annyira kietlen, annyira sivár a magyar közélet, mint amilyen mos­tanság. So­em volt olyan nagy a meghasonlás, a bizalmatlanság, a pártellentét és a személyes gyűlölködés. Az alkotmány sáncai erősebben álltak, a kormány hatalma gyakorlásában sze­rényebb kereteket engedélyezett magának, nem csináltak még dogmát a többségi elv könyör­telen és kegyetlen kultuszából, nem feszítették annyira túl a húrt, mint ez idő szerint. Több volt a reménysége annak, hogy az egyre nehe­zedő idők, a nagy közös célok végre is össze­kovácsolják a nemzet egységét, a különféle politikai felfogást és világnézeti hitvallást kö­vető magyarok egy­befogását. A nemzetközi életben még sivárabb ké­pet látunk. Ma egy esztendeje itt a tartós béke biztosításának jelszava uralkodott és jogosan bizakodhattunk abban, hogy észszerű megegye­zések eltávolítják tőlünk egy újabb világhá­ború kockázatát. A tapasztaltak után hogyan fogadjuk a küszöbünkön kopogtató új esztendőt! Legyünk bizalmatlanok, legyünk kétségbeesettek, áll­junk készen minden rosszra és minden ször­nyűségre! Csak ezt ne, az Istenért, csak ezt ne! Amikor ezeket a sorokat írjuk, Szilveszter éj­szakáján, terített asztalok körül vigad az em­beriség legnagyobb része, pezsgős üvegek dur­­rognak, poharak összekoccannak, ifjú párok szeme összevillan és egymást kereső kezek bol­dogságot ígérnek. Jól van ez így, még akkor is, ha ez a hangulat csak a gyöngyöző ital és egy magunkról megfeledkező óra bájos ajándéka. Ragadjuk üstökén ezt a hangulatot és ne en­gedjük elröpülni! Higgjünk a jobb jövőben éppen azért, mert a múltunk szomorú volt és a jelenünk fenyegető. Egyszer csak el kell jön­nie a fordulatnak, amely megváltoztatja a vi­lág képét. Egyszer csak fel kell derülnie az értelemnek, amelynek a hiánya annyi bajba, szenvedésbe és megpróbáltatásba sodorta az emberiséget. Most végre mindenkinek érteni«» és látnia kell, hogy szakadék szélére kerültünk. Tovább rohanjunk, hogy a szakadékba zuhan­junk! Ez őrültség volna. Higgjünk benne, hogy még­sem őrültek és gonosztevők irányít­ják az emberiség sorsát. Az abesszin harctereken mindkét fél készültségben áll. Badoglio tábornagy jelenti, hogy nem történt ne­­vezetesebb esemény. — Addisz* Abebában ragaszkod­nak ahhoz, hogy az abesszin csapatok megkezdték a döntő támadást* Badoglo tábornagy mai jelentése szerint az abesszin harctereken nem történt nevezete­sebb esemény. Különféle forrásokból eredő tu­dósításokból azonban arra lehet következtetni, hogy mindkét fél nagyobb hadműveleteket ké­szít elő. Különösen az addiszabebai jelentések hangosak már napok óta és Makalenak három oldalról való körülzárását adják hírül. Ezeket a táviratokat — és erre ismételten felhívjuk a figyelmet — sohasem szabad szóról-szóra venni, mert eddig még egyetlen úgynevezett szenzációs hír sem bizonyult valónak. Éppen ezért a Mit­­kale körülzárolását jelentő táviratoknak sem szabad túl nagy jelentőséget tulajdonítani. Min-­­denekelőtt tudni kell, hogy az abesszin haderők délről Skelikotnál legalább huszonöt kilomé­terre, nyugatról, az Abi-Additól délre levő csa­patok harmincöt-negyven kilométerre, m­íg ke­letről a hegyvonulat lejtőjén, negyven-ötven kilométerre lehetnek Santini tábornok megerő­sített állásaitól. A távolságon kívül figyelembe kell még venni a magas, szakadékos hegyeket, az ol­asz drótakadályokat és a kiépített állásokat teljes tüzérségi felszerelésükkel. Az abesszin hadvezetőség által kiadott je­lentés szerint Fasz Mulugeta hadügyminiszter _____ _ ___ hétfőn már meg is kezde­­te előnyomulását Ma­­kale felé valamenny­i hadcsoportjával. Ez, ha meg lehetne bízni az addiszabebai hivatalos­ban, komoly h­adműive­letek kezdetét jelentené. Fasz Mulugeta a legte­kintélyesebb abesszin hadvezérek egyike, csa­patainak nagy része sor­katonaság és azok a tar­talékok, melyeket Desz­­jéből magához vont, igen kitűnően vannak felszerelve minden te­kintetben. Hiszen való­színű, hogy az abesszi­­nek nem maradnak tét­lenül, de hogy rasz Mu­lugeta teljes haderejé­vel ráveti magát Maka­léra, az alig hihető. A császárnak semmi­féle érdeke nem kivág­ja, hogy hadseregének egyik legjelentékenyebb része a makalei erődvo­nalak előtt elvérezzen. Eddig, Genfben is, min­dig arra hivatkozott ön­érzetesen, hogy az ő hadserege még nem szenvedett vereséget, ennélfogva nem lehet vele úgy tárgyalni, mint legyőzött féllel. Ha azon­ban rasz Mulugeta Ma­isaiénál összeroppan, ami valószínű akkor a császár már nem üthet olyan önérzetesen a kardjára. Az abesszin hadvezetőségnek még mindig az az érdeke, hogy elkerüljön döntő csatákat és kezdemé­nyezései az erőszakos felderítéseken alapul­janak. Ha­rasz Mulugeta előnyomulása igaznak ez a arc­vonal előnyomulás­­ = ==í‹ vissza vonulás Q tártál gyülekezés ÁRA 12 FILLÉR

Next