Pesti Hírlap, 1936. augusztus (58. évfolyam, 175-198. szám)

1936-08-02 / 176. szám

1936. augusztus 2., vasárnap. PESTI HÍRLAP i­­ m­ im rí n— I­T — Eay gépkocsi belerohant a vonatba. Olmü­tz­­ből táviratoztak. Az elmúlt éjszaka szerencsétlen­ség­e ért egy gépkocsit, amelyben többen ültek. Lámpadefektus miatt a gépkocsi vezetője nem vette észre az olmütz—prossnitzi vonal egyik vasúti ke­resztezésénél a lebocsátott sorompót. A rohanó gép­kocsi belefutott az egyik éjszakai vonat mozdo­nyába és izzó-porrá tört. A kocsi romjai közül két katonatisztet holtan emeltek ki, egy harmadik tiszt súlyos sérüléseket szenvedett. A kocsi többi utasa könnyebb sérülésekkel menekült.­­ Rendzavarás nélkül telt el Budapesten a kom­munista évforduló. A budapesti főkapitányság augusztus 1-én, az orosz szovjet forradalmi évfordulóján, általá­nos készenlétet tartott. Nemcsak kettőzött őrszemek, járőrök, hanem kerékpáros rendőrök is nagyobb szám­ban ügyeltek a közrendre. A készenlét pénteken dél­után kezdődött és szombaton éjfélkor ért véget. A kom­munista évfordulón rendzavarás nem történt. — Házasság: Kanczler Jolán és dr. Riegler Ti­bor ma délben 12 órakor tartják esküvőjüket Deb­recenben a Főtemplomban. Tanuk: Dr. Buday-Gold­­berger Leó felsőházi tag és dr. Usetty Béla ország­gyűlési képviselő. (Minden külön értesítés helyett). Királyfiai báró Jeszenák­ Pál és néhai neje, csi­­cseri Orosz Adrienne leányát, Melinda Bertát augusz­tus hó 3-án (hétfőn) délután 6 órakor vezeti oltárhoz néhai bellusi Baross Jusztin, Trencsén vármegye volt alispánjának és néhai nejének, kissztankóczi és bel­­lai Szilvay Herminának fia, dr. bellusi Baross Antal Károly királyi járásbiró, Budapesten, a ferencrendi atyák Margit-körúti (23. szám) plébániatemplomá­ban. A polgári esketést, bellusi Baross József, Nógrád vármegye alispánja végezte. Jánossy Jackovits Iván ny. miniszteri tanácsos, a székesfőváros XI. kerületének városbirája és neje, szül. fetseisi Nechay Alma leányát, Mártát, augusz­tus 9-én déli 12 órakor vezeti oltárhoz a pesti gor­kat. templomban (Rózsák-tere 10) néhai Fehér Gyula kir. törvényszéki bíró és neje, iloncai Ilniczky Mar­git fia, Fehér Flemér okt. gépészmérnök. Vámosi Vasváry Géza nyygr. miniszteri tan. és neje, diószegi vattai Horony-Pálfi Margit leánya, Éva és ifj. Uhry Imre karosszériagyáros f. hó 4-én házasságot kötnek. Bédly Irénke (Rákosszentmihály) és nemes Ka­­potsy Sándor F., a ,,Baross Szövetség“ szakosztályi elnöke (Budapest) ma tartják esküvőjüket. (Minden külön értesítés helyett.) Tóth Gyula műszaki tanácsos leányát, Emmy­­két, augusztus 2-án, vasárnap este fél 8 órakor vezeti oltárhoz a városmajori plébániatemplomban dr. Illé­­nyi Kálmán. Ifj. Lechner Jenő építész, dr. Lechner Jenő épí­­tésztanár fia, augusztus 1-én vezette oltárhoz Beér Andreát, dr. Beér Endre közegészségügyi főtanácsos leányát a Lazaristák Nagyboldogasszony-úti kápol­nájában. Pécsi Mária és siroki Siroky Ferenc 19.30 augusz­tus hó 2-án d. u. 0 órakor a városligeti Jáki-kápol­­nában tartják esküvőjüket. Garamszeghi Géczy Magda és Tolpay István au­gusztus hó 8-án fél 1 órakor tartják esküvőjüket a piaristák kápolnájában. Kloss László oki. gépészmérnök és perényi Bo­­horffy Ilonka augusztus 3-án déli fél 12 órakor tart­ják esküvőjüket a kőbányai Szent László-téri plé­bániatemplomban. Bárdos Klári és Somló István ma déli 12 óra­kor tartják esküvőjüket a Dohány­ utcai szr. temp­lomban Goldschmied Lillyke és Hufler Henrik ma dél­után 2 órakor a Rombach­ utcai templomban házassá­got kötnek. (Minden külön értesítés helyett.) Makkai­ Máriát, Makkay (Machalek) Pál ny. őrnagy és neje, Gajdács Ilona leányát i. é. augusztus 2-án déli 12 órakor vezeti oltárhoz a békéscsabai evang. kis templomban Sáska Flemér m. kir. vezér­kari százados, özv. Sáska Józsefné Adorján Anna fia. Katona Péter Mihály és Gruda Iluska augusz­tus 5-én d. u. 5 órakor esküsznek örök hűséget a kis­pesti r. k. plébániatemplomban. Károlyi Mária Katinka és Csiszár Miklós augusztus 8-án, szombaton déli 12 órakor tartják es­küvőjüket a csornai premontrei templomban. Faragó Margitka és Csikós Tóth Sándor 1936 a mezőtúri ref. templomban. (Minden külön értesí­tés helyett.) Gelléri Andor, a Színházi Élet helyettes szer­kesztője és Faragó Baba, a Színházi Élet munka­társa házasságot kötöttek. Ilkovics Edith és Miklós Tibor, Budapest, 1. év július 30-án házasságot kötöttek. (Minden külön ér­tesítés helyett.) Seiber József, Budapest és Hauser Ilus, Mátyás­föld, a mai napon házasságot kötöttek.­ (Minden kü­lön értesítés helyett.) Néhai dr. Walla Béla egészségügyi főtanácsos és verseghi Nagy Edith leányát, Klárát, eljegyezte dr. kistoronyi Benk Arnold p. v. min. osztálytanácsos. Hegedűs Erzsébet gyakorló tanár és Acsay Jó­zsef tanár jegyesek. (Minden külön értesítés helyett.) Simon Béla, oki. kohómérnök eljegyezte Péters Kanéit (Diósgyőr-vasgyár). (Minden külön értesítés helyett.) Brezniczky Edit és Farkas Béla jegyesek. (Minden külön értesítés helyett.) Fodor Éva, Rákospalota és dr. Lóránd Sándor szülész-nőorvos. Újpest, jegyesek. Kiss Irénke (Szakony) és dr. Barcza Béla tb. főszolgabíró (Lenti) jegyesek. Ezüstlakodalom. Kardos Géza nyug. csendőr­­tiszthelyettes és neje, szül. Tóth Rozália Balatonszár­szón tartják házasságuk 25. évfordulóját augusztus 8-án, szűk családi körben. Halmi Gyula Ganz-gyári főtisztviselő és fele­sége, szül. Klemzse Margit augusztus 2-án vasárnap tartják házasságuk 25 éves fordulóját Rákoshegyen. Szabadtéri előadás. Próbák folynak a szabadtéren — így tart már napok óta ez. A rendező sóhajt: — „A premieren. Attól tartok, hogy — záporpróba lesz!“ „Borkiállítás A ceglédi héten borkiállítás is lesz majd — szól egy úr, ki italos — „Remélem, itt nem írják ki ezúttal. Kiállított tárgyhoz nyúlni tilos!“ (—kas.) — Betörések. Pénteken éjszaka betörők felvágták Guttmann Imre ékszerésznek az Erzsébet­ körút 50. szá­mú házban levő üzlete kirakatát. Nagymennyiségű órát vittek el több ezer pengő értékben. Valószínűen ugyan­ezek a betörők hatoltak be Gyepes Győző Erzsébet­ körút 54. számú üzletébe, amelynek lakatját acélvágó ollóval átvágták és a kirakatból nagymennyiségű bőrdiszmóárut vittek el az éjszakai órákban. A rendőrség megindította a nyomozást. — Dr. Buday Kálmán meghalt. Szegedről jelentik: Dr. Buday Kálmán, a neves fiatal történész, aki sza­badságát Szegeden töltötte, a belgyógyászati klinikán asztmatikus rohamban 28 éves korában hirtelen meg­halt. Dr. Buday Kálmán tanulmányait a szegedi, a hei­­delbergi és a bécsi egyetemen végezte. Mint egyetemi tanársegéd, tagja volt a bécsi Collegium Hungaricum­­nak. Történettudományi tanulmányai közül figyelemre­méltó „Báthory István erdélyi fejedelemsége“ című könyve. Vasárnap délután temetik a szegedi belvárosi temetőben. — Özvegy Halom Dezsőné állapota javult. Öz­vegy Halom Dezsőné, dr. Halom Istvánnak, az In­gatlanbank igazgatójának édesanyja — mint ismere­tes — pénteken este rosszul lett az Eötvös Loránt­­utca 32. számú villában, mert a kelleténél több alta­tószert vett be. Bevitték a Svábhegyi Szanatórium­ba, ahol az éjszakai órákban eszméletlen állapotban feküdt. Szombat reggelre visszanyerte eszméletét és állapota annyira javult, hogy most már túl van az életveszélyen. — Civakodás közben agyonszúrta az apját. Jász­berényből jelentik: Czudarik Ernán vendéglős össze­szólalkozott hasonló nevű édesatyjával, aki rátámadt és torkon ragadta. A fiú fellökte apját, majd konyha­kést kapott fel és a földön fekvő öreget szívenszúrta. A vendéglős szörnyethalt. A gyilkos fiút a rendőrség letartóztatta . Megmérgezte magát egy fiatal színésznő. Batta Erzsébet 20 éves színésznő a Légrády Károly­ utca 20. számú házban lévő lakásán megmérgezte magát. A men­tők a Rókus-kórházba vitték. Itt eszméletre térítették, gyomormosást alkalmaztak és miután jobban lett, elbo­csátották. Tettének okát nem mondotta meg. — Vasutasok hajókirándulása. A Magyar Keresz­tényszociális Vasutasok Országos Gazdasági Egyesülete (VOGE) augusztus 15-én, szombaton (Nagyboldogasszony ünnepnapján), Leányfalura családi jellegű hajókirándu­lást rendez. Leányfalun a „Testvériség“ dalegylet köz­reműködésével vasutas műkedvelők, cigány és jazz-ze­­nekar, tánc, társasjátékok és különféle versenyek szó­rakoztatják a résztvevőket. A hajójegy ára oda-vissza személyenként 1.60 pengő. Ebédjegy 1.20 pengő. Jegyek a VOGE központi pénztárnál (Kenyérmező­ u. 6.) kapha­tók. A hajó reggel fél kilenckor indul az Eötvös-térről.­­ Egy svéd gépkocsi balesete. Lundberg Arvid svéd kapitány pénteken este érkezett Stockholmból Budapestre. Szombaton délután Langter Waldemar konzuli titkár tár­saságában a svéd rendszámú gépkocsin elindultak, hogy Budapestről Szegeden át a Balkánra utazzanak. Alig ju­tottak azonban a város túlsó végére, a gépkocsi, amelyet a kapitány vezetett, az üllői­ út és a Slungária­ körút ke­resztezésénél összeütközött a Fabriczky-konzervgyár teher­autójával, amelyet 11 Felső Béla vezetett. Az összeütközés következtében a két követségi tisztviselő kiesett a kocsiból. A mentők mindkettőjüket a Verebély-klinikára vitték. Lányiét Waldemárt az e­lső segélynyújtás után elbocsátot­ták, Lundberg Arvidot is csak azért tartják vasárnapig a klinikán, hogy kivizsgálják, nincs-e belső sérülése. — Életunt. Sasvári Mihály géplakatos 26 éves fe­lesége Kispesten, a Szigetvári­ utca 5. számú házban levő lakásán az egyik szoba ablakfájára felakasztotta magát. Holtan találtak rá. Előkerült a búcsúlevele, amelyben azt írja, hogy nem birja tovább az életet és kéri férjét, bo­csássa meg neki öngyilkosságát. — Orvosi hírek. Dr. vitéz Szecsődy Imre főorvos, az Újságírók Szanatórium Egyesületének idegszakorvosa, ta­­nulmányutjáról visszaérkezett és rendelését megkezdte. (V., Alkotmány­ utca 16., telefon: 12—88—­40). Rendel szombat kivételével délután 3-tól fél 5-ig. Dr. Ilodó László v. egyetemi klinikai tanársegéd, bőrgyógyász-urológus és dr. Bodó Sándor, a kir. József Műegyetem rendelőintézet v. bőrgyógyász-urológus szakor­vosa, rendelőjüket IV., Veres Iválné­ utca 22. I. em. 5. sz. alá helyezték. Rendelés d. u. 3—7-ig. Telefon: 1— 854—85. Dr. Krisch Fekete József belgyógyász szakorvos la­kását áthelyezte XI., Szent Imre herceg­ útja 40-B. szám alá. Rendelője XI. Elek­ utca 26. szám alatt maradt. Új rendelési idő 2—4-ig. Új telefon : 2—595—71. Dr. Petres József szemészfőorvos szabadságáról meg­érkezett ési rendelését újra megkezdte. Rendet IX., Ló­­nyay­ u. 36. I. 1. d. u. 4—5. Telefon : 1—862—81. Dr. Singer Gyula szemész­főorvos szabadságá­ról visszaérkezett. VII., Erzsébet­ körut 40—42. Telefon: 14—13—3­2. Dr. Országit Nándor főorvos szabadságáról megérke­zett és rendelését fog- és száj­betegek részére ismét meg­kezdte. (Vilmos császár­ ut 50.) Dr. Adorján Ferenc orvosi rendelőjét Budapest, VI., Szt. László­ u. 3-a. I. 1. sz. alá helyezte át. T.: 2—906— 72. Dr. Magyary-Kossa (Schweinecker) szabadságáról visszaérkezett és rendelését újból megkezdette. Dr. Zavaros Béla fogorvos szabadságáról megérke­zett. Újból rendel I., Endresz György-tér 4-a. Dr. Dax Hebert főorvos nyaralásából visszatérve, rendeléseit megkezdette II., Margit-körút 58. II. 3., dél­után 4—6-ig. Telefon :1523—59. Dr. Wolf Benes fogorvos szabadságáról megérkezett; rendelését d. e. 10—12-ig, d. u. 3—7-ig I., Alkotás-u. 11. alatt folytatja. — Cipőoccassio. Prima kivitelű cipők 6.—, 8.—, 10—, 12— és 14 pengőért. Münchengrátzi Cipőgyár rt. IV., Kossuth Lajos-u. 15. — Egyes pár prima cipők olcsó árusítása 6.—, 8.—, 10.—, 12.— 14.— árban. Schön és Lustig, V. Deák Ferenc­ u. 8. — Halló! Itt a „Párisi“ hirdetése! Ez áll a Párisi Nagy Áruház lapunk mai számában megjelent hirdetésé­nek homlokán. A 44 év óta fennálló népszerű áruházat úgy a főváros közönsége, mint az egész ország lakonikus rövidséggel a „Párisi“ szóval becézi. Ha egy kis gyermek befordul akár az Oktogon, akár a Vilmos császár­ út kerül az Andrássy-útra, már megszólal kérő hangon a gyermek­száj : Menjünk a „Párisiba“. Aki lila csomaggal felszáll a villamosra, arról mindenki tudja, hogy a „Párlatban“ vé­gezte bevásárlásait. Éjszaka az Andrássy-úton tűzvörös Neonfény ragyogja a „Párisi“ jelzőt. És mivel a „Párisi“ minden egyéb jelző nélkül bent van a köztudatban, az áruház vezetősége joggal elhagyhat minden egyéb megha­tározást és mai hirdetésében csak annyit mond: Halló! itt a Párisi hirdetése!“ Egészen bizonyos, hogy így is el­éri célját, mert minden olvasónk joggal kiváncsi a Párisi hirdetésére. — Rozgonyitól 3 menyasszonyi kép 8 P. Kálvin­ tér 5. — Az Abel-divatházak 25 éves jubileumi vására a város szenzációja. Nagy tömegek állnak állandóan úgy a Rákóczi-út 86. sz. alatt lévő, valamint a Rákóczi-út 4. sz. alatti Ábel üzletek előtt és tényleg igazak a percenként hallható kritikák: „Jaj de édes, jaj de olcsó!“ Mutatóba feljegyeztünk néhány árat: imprimé ruhák 9.80, kazakok gyönyörű mintájú iuiprimekből 11.80, szmoking kosztümök 39.80 stb., stb. Tessék megnézni! — Legújabban mind többet hallani Pesten az új győ­zelmi felkiáltást a pesti szépasszonyok és leányok ajká­ról, mely szintén három V betűvel kezdődő szócskából áll: „Vera Vásáron Vettem!“ és ragyogó arccal, büszkén mu­tatják barátnőjüknek a gyönyörű nyári cipőt vagy szan­dált, szandalettet vagy topánkat, amit a Vera vásáron vettek kevés pénzért, azt lehet mondani: potom áron! — Méteráruk, úri, női, gyermek fehérneműk, pon­gyolák, blúzok, ruhák stb. hihetetlen olcsó áron, elsőrendű minőségben Fábián József cégnél, I., Krisztina-körút S—10. Széll Kálmán-tér sarkán augusztus 3—11-ig, a nyári vásár alkalmából kaphatók. Fióküzlet nincs! — Idősebb embereknél, kiknek székletére rendellenes és fájdalmas, sokszor már 3—4 evőkanálnyi természetes „Ferenc József“ keserűviznek nyolc napon át való hasz­nálata is meghozza a normális bélkiürülést s tartós nő­-­­könnyebbülést biztosít. Az orvosok ajánlják: 25 ÉVES JUBILEUMI ÁBEL RUHAVÁSÁR HÉTFŐTŐL Rákóczi-út 4. Rákóczi-út 86. . 19­­­4

Next