Pesti Hírlap, 1936. szeptember (58. évfolyam, 199-223. szám)

1936-09-01 / 199. szám

BUDAPEST, 1936. UHU. ÉVFOLYAM, 199. (19.037) SZÁM, KEDD, SZEPTEMBER 1 ■ií—­ Előfizetési árak: Egy hónapra 4 pengő, ne­gyedévenként 10 pengő 80 fillér. Egy eg pél­dányszám ára (pálya, udvarokon is) 16 fillér, vasárnaponként 32 fill., a Pesti Hírlap Vasár­napja nélkül 12 fillér Szerkesztőség: Vilmos császár-út 78. Telefon: 1—122—95. Főkiadók: Vilmos császár-út 78. Tel. mint a szerkesztő­ségnél, Erzsébeti körút 1. Tel: 1—352—96. A fió­­kok jegyzékét az aprós hirdetések élén közöljük hirdetések e­e­k­ ! Román kormány Titulescu nélkül. Az újjáalakított Tatarescu-kormány vasár­napról hétfőre forduló éjszakán, pontosan egy órakor, letette az esküt. Különös időpont kor­mányeskü tételére. Az minduntalan megesik más országokban is, hogy kormányalakítási tár­gyalások belehúzódnak az éjszakába, de hogy az államfő döntésének megejtése után, be se várva a reggelt, az új kabinet mindjárt letegye az esküt is, ilyesmiről még nem hallottunk. Ed­dig úgy tudtuk, hogy romantikus szerelmesek szoktak éjszaka esküdni, ha attól félnek, hogy reggelig baj lehet a szerelem biztos házassági alapra helyezése irányában, különösen amikor baj van a kréta körül a szülői beleegyezést ille­tőleg, ismerjük a szofort program fogalmát is, de egy éjjel megalakult kabinet szofort eskü­tétele furcsa esemény s egyúttal gyanút keltő is. Azt mindenesetre mutatja, hogy valami ok­ból nagyon kellett sietni. Ugyan miért? Talán azért, hogy a kabinet egy-két tagja reggelre meg ne rágja a szíjat? Ez a feltevés se lehetet­len, mert a mai Romániában az élen álló politi­kusok életének biztosításáért bizonyára magas díjat szedne a biztosító társulat s aki nagyon szereti az életét, az ott ma ne igen vállaljon mi­niszteri tárcát. De ennél a feltevésnél valószínűbb, hogy valaminő hatalmas tényezőt, vagy tényezőket kellett befejezett dolog elé állítani, mielőtt az új kabinet eskütétele elé akadályokat gördít­hetnének. Hol keressük ezeket a tényezőket? Ha nem csalódunk, ezek egyike a sötétnézésű, szélsőséges erőszakosságokra hajló nemzeti, jobboldali Vasgárda, másik a Riviera napos vi­lágában időző Titulescu, ugyanennek a Vasgár­dának esküdt ellensége, akit úgy kitettek a kor­mányból, hogy lába se érte a földet, legkevésbé a bukaresti anyaföldet. Ha ez a megállapítás helyes, úgy ebből lo­gikailag következik az is, hogy az új román ka­binet egészen sajátszerű képet mutató, merő­ben kompromisszumos alakulat s ha szemügyre vesszük a benne ülőket s azt is, hogy ki-ki mi­lyen miniszteri tárcával a kezében ül ott, úgy ez a kompromisszumos jelleg végleges erővel bontakozik ki vizsgálódó tekintetünk előtt. Ugyanis mint ismeretes, Tatarescu, a régi és új miniszterelnök, főleg amiatt mondott le, mert két miniszterének, Inculetz belügyminisz-­­ ternek és Pop Valér igazságügyminiszternek, a rendért és a közbiztonságért elsősorban felelős két tárca volt birtokosának olyan volt a maga­tartása a túlzóan egyoldalú társadalmi irányban garázdálkodó vasgárdistákkal szemben, hogy viselkedésük következményeképen már-már semmiesetre se volt túlzás kezdődő anarchiát emlegetni. Ezt a két tárcát tehát meg kellett re­formálni. De a kultusz- és nevelési ügyek se voltak jó kézben s ezt is úgy mérlegelte Tata­rescu, mint az ifjúság és főleg a fiatal papjelöl­­­tek politikai elvadulásának egyik előidézőjét. Ebből az okból ennek a három tárcának meg­bízhatóbb gazdát kellett keresni, olyanokat, akik több sikerrel kecsegtetnek Tatarescu fen­nen hirdetett erélyes rendhelyreállító törekvé­sének a mezején. De azért nem kell azt hinni, hogy a rend és közbiztonság helyreállítása és a kezdődő anar­chia szempontjából nem megfelelő minisztere­ket Tatarescu a királyi kegy sugarával feje­ kö­­rül, egészen eltávolította a kormányhatalom színpadáról. Sőt. A vasgárdistákkal szemben túlságosan engedékeny belügyminiszterből tárca nélkül szűkölködő miniszterelnökhelyettest csi­­nált, nehogy a társadalomfelforgató túlzók még így is meg­találjanak neheztelni, a volt belügy­miniszter úr megkapta a Pour le Mérite kitün­tetést is. A volt igazságügyminiszter úr pedig kereskedelemügyi miniszter lett. Viszont bel­ügyminiszterré Inculetz úr eddigi államtitkárát, Vulia Demetert tette meg Tatarescu, amely bel­ügyi alma nem eshetett messze a fájától, de megint csak viszont ennek melléje tettek két elszánt demokrata államtitkárt ellenőrző őrsze­mül, amely intézmény minden felemás kor­mányzati rendszer jellegzetes vonása s kultusz­­miniszter lett Jamandi, a vasgárdisták elszánt ellenfele. Mindez igen csavarosan hangzik. Tatarescu kormányelnök úr ide is fütyült, oda is fütyült, mint Arany János fülemüléje s ide is tekintett, oda is tekintett, ahogy a magyar nóta mondja, hogy egyik se legyen köztük ostoba. Hogy ezután ezzel az új felemás kormány­zati garnitúrával, ezzel a se hal, se hús kor­mánnyal meg tudja-e szüntetni Tatarescu a kezdődő anarchiát s helyre tudja-e állítani a rendet és közbiztonságot, ez nem egészen bizo­nyos, de ez az ő dolga, emiatt ebben a percben ne fájjon a mi fejünk, mert hisz a mai lelki ösz­­szetételű Romániában a mi szempontunkból az egyik irányzat tizenkilenc, a másik egy híján húsz!... De hát Titulescu, az Isten szerelmére, mi lett Titulescuval, akit tizenhét év román hagyo­mányai szerint a váltakozó kormányok nélkü­lözhetetlen külügyi alkotó részének tekintettek, aki minden kormányban olyan feltétlen bizo­nyossággal izgett-mozgott, amilyen bizonyos­sággal éjszaka következik a nappal után­i ,ta­vasz a tél után. Hát lehet kihagyni a sót az étel­ből, a kovászt a kenyérből, az olajat a szardí­niából, a tengelyt a kocsiból, szabad elvágni a szónok nyelvét, a bokszoló öklét, a távfutó lá­bát, már­pedig eddigi román felfogás szerint Titulescu mellőzése ilyenvalamit jelentett volna idáig. És mégis megtörtént az elképzel­hetetlen, Titulescu, egész Románia külügyi esze, kimaradt az uj kormányból. Jellegzetes kaján mosolya megfagyott szép arculatán s haragjá­ban a Riviérán mocsárlázba esett, aminél meg­felelőbb lázt alig lehetett volna kitalálni a béke­diktátum által megduzzasztott Románia legjel­legzetesebb államférfia számára. Ugyan miért kellett ennek a képtelennek látszó mellőzésnek megtörténnie? Aki a fentebbi sorokat figyelemmel szíves­kedett elolvasni, annak a számára a válasz igen egyszerű. Ha egyszer az új kormánynak min­denáron kompromisszumos alakulatnak kellett lennie, ez a törekvés pedig az államfő miniszte­reket kinevező, fentebb részletezett elhatározá­sából egészen nyilvánvaló s ha a Vasgárda és a demokraták, valamint a rend ellen dolgozók és a rend hívei között s az anarchia és a közbiz­tonság egymással szemben álló tényezői között jobbra is, balra is megalkuvó kormányt kellett alakítani, hogy a közbenső úton haladva békés . A hatalmak jegyzéke a madridi kormányhoz. Hennage, aug. 31. A különböző külföldi hatal­mak St. Jean de Luzban tartózkodó diplomáciai kép­viselői jegyzéket juttattak el a madridi kormányhoz. A jegyzék többek között ezeket mondja: „A madridi diplomáciai testület doyenjének kezdeményezésére eszmecserét folytattak a diplomáciai testület tagjai. Az eszmecseréből kiderül, hogy a diplo­máciai testület minden egyes tagja mély részvéttel viseltetik a spanyol polgári lakosság iránt, amelynek a polgárháború során kimondhatatlan szenvedésekben van része. E szenvedések enyhítésére a diplomáciai testület tagjai felajánlják közvetí­tésüket a­ madridi kormánynak. A közvetítés révén remélhetőleg mindkét harcoló fél táborában sikerül oly rendszabályokat és megállapodásokat létrehozni, amelyek politikai vagy katonai beavatkozás nélkül alkalmasak arra, hogy enyhítsék a pol­gári lakosság szenvedéseit.“ A jegyzéket Olaszország, Nagybritannia, Fran­ciaország, Belgium, Csehország, Hollandia, Norvégia, Finnország és Svédország diplomáciai képviselői ír­ták alá. Az Északamerikai Egyesült Államok és Jam­­án diplomáciai képviselői nem csatlakoztak a diplo­­maták lépéséhez. Horthy Miklós kormányzó hazaérkezett. (Felvételeink, a Képes Pesti Hírlapban.) Mások díszlépésben vonultak el előtte. A kor­mányzó gépkocsija Kroisbachban, Heyssler nyu­galmazott ellentengernagy villájánál állott meg. Heyssler régi katonabajtársa a kormányzónak. Rö­vid üdvözlés után Horthy Miklós Heyssler ellen­tengernaggyal autóba ült és megtekintette a Te­­gethoff emlékművét, amely tudvalévőleg annak idején Pólában állt. Az olasz kormány az emlék­művet átengedte Ausztriának, Grácban nemrégi­ben újból felállították és ünnepélyesen felavatták. Az ünnepélyen a kormányzó is képviseltette ma­gát. Az emlékmű megtekintése után a kormányzó Heyssler ellentengernagy kíséretében visszatért Kreissbachba és bajtársánál ebédelt. Rövid pihenő után folytatta útján hazafelé. Délután fél hatkor ért Hegyeshalomra, majd nyolckor Budapestre, ahonnan egyenesen kihajtatott családjához Gö­döllőre. Az osztrák hivatalos lap a kormányzóról. Bécs, aug. 31. A hivatalos Wiener Zeitung vezér­cikkében ezeket írja: A magyar kormányzó egész ittartózkodása idején Ausztriában mindenkinek az volt legfőbb törekvése, hogy a legszívélyesebb módon kifejezésre juttassa azt a nagy tiszteletet és meleg rokonszenvet, amelyet ha­zánk mind a kormányzó személye iránt, mind a ma­gyar nemzet iránt táplál. Most, amidőn Horthy kor­mányzó ismét visszatér hazájába, Ausztria egész népé­nek az a szívből jövő óhajtása kíséri, hogy hazánkban való tartózkodása e néhány nap alatt tiszta örömet és igazi üdülést hozott légyen neki. Horthy Miklós kormányzó vasárnap este ki­lenc órakor hazaérkezett tíznapos ausztriai útjáról. Mint már jelentettük, szombaton este Veldenben látogatást tett Miklas osztrák szövetségi elnöknél, akinek társaságában másfél órát töltött. A látoga­tás után átment Pörtschachba, ahol az Astoria­­szállóban tartottak fenn részére lakosztályt. Pört­­schachban adta vissza Miklas elnök a magyar ál­lamfő látogatását, ahi­ól mintegy húsz percig tar­tózkodott. A­­látogatás után Horthy Miklós kormányzó szürke utcai ruhában hosszabb gyalogsétára indult. Este nyolc órakor tért vissza a szállóba, amelynek nyilvános éttermében kísérőjével, Brunschwick al­ezredessel, megvacsorázott. Vacsora közben ezüst tálcán névjegyet nyújtottak át a kormányzónak. XIII. Alfonz, volt spanyol király küldte, aki ugyancsak Pörtschachban nyaral és üdvözletét tol­mácsolta a magyar államfőnek. A kormányzó azonnal viszonozta a figyelmet és elküldte névje­gyét a volt spanyol királynak. A kormányzó korán nyugovóra tért, mert vasárnap reggel már hat órakor folytatta útját. A szobájában elfogyasztott reggeli után sportruhában lépett ki a szálló kapu­ján és a gépkocsi elindult Klagenfurt felé. Innen a Pack hágón és a Pack Alpokon keresztül foly­tatta útját Grác felé. Egy helyen egy szép erdei, részletnél megállította kocsiját, kiszállt és egy ideig gyalog ment az erdei uton. Grác határában a kor­mányzó autóját az osztrák frontharcosok ötven fő­nyi osztaga fogadta. A tisztelgés után a fronthar­

Next