Pesti Hírlap, 1936. október (58. évfolyam, 224-250. szám)
1936-10-01 / 224. szám
4 doni követ úr nagyon óvatos felfogásához és következésképen bölcs külügyi belátástól finoman kibélelt elmével beszüntetett volna minden revíziós hangot, ez bizonyára azt is jelenti, hogy abban az esetben elmaradt volna sokféle felvilágosító munka, közte a Pesti Hírlap nagyszerű kiadványai, amelyek ismételten ezer és ezer számra repültek szét különböző nyelveken a világ összes számottevő közéleti tényezőihez s főleg Angliába s amely kiadványok szemléltetően győztek meg arról minden normálisan és tisztességesen gondolkozni és érezni tudó embert, hogy a trianoni határok érintetlenül maradása erkölcsi, jogi, politikai, nemzetközi és történeti képtelenség. Ha mindezek helyett egy sorsába beletörődöttnek látszó, hallgató magyar társadalmat és sajgót látott volna a világ, alig lehet kétséges, hogy abban az esetben Eden mostani beszédje nem hangzott volna el. Ezt az erős meggyőződést fejezték ki azok az angolurak is, akikkel a legutóbbi napokban alkalmunk volt eszmét cserélni. Mit követel Japán Kínától? London, szept. 30. Az Evening Standard szerint Japán a híres 21 pontra emlékeztető messzemenő követeléseket intéz Kinához. E követelések részletei a következőik: 1. Teljes kártérítés és bocsánatkérés a legutóbbi incidensekért, a bűnösök és felelősök legszigorúbb megbüntetésével. — 2. A kínai-japán békét szavatoló állandó biztosítékok nyújtása. — 3. Valamennyi japánellenes szervezet feloszlatása. — 4. A japánellenes szövegek törlése a kínai tankönyvekből, beszédekből, lapokból, falragaszokról. — 5. A japánellenes kínai közhivatalnokok elbocsátása. — 6. Japán légiforgalmi jogainak elismerése Kina fölött. — 7. A vámtételek mérséklése. — 8. Az öt északkinai tartomány viszonyainak rendezése. — 9. Japáni tanácsadók alkalmazása a vezető állásokban és az összes fontosabb kinai közhivatalokban. — A Reuter-iroda még a következő japán követelésekről tud: 1. Japán csapatokat tarthat a Jangce völgyében a japán lakosság védelmére. — 2. Gazdasági együttműködés. Hir szerint az angol kormány a tokiói angol nagykövet útján állandóan tájékozódik a Japán és Kína között folyó tárgyalásokról. Japán nem szab határidőt a követelések teljesítésére. Kína és Japán viszonya megrosszabbodott. Sanghai, szept. 30. Kína és Japán között a viszony aggasztóan megrosszabbodott, a legutóbbi incidensek következtében. Csangkaisek tábornagy még mindig Kulingban üdül, de bármely pillanatban hajlandó találkozni Kavagoe japán nagykövettel, hogy megvitassa vele az új helyzetet. A kínai külügyminiszter a japán kormány előterjesztéseire hír szerint azzal válaszolt, hogy a japánok azonnal távolítsák el a Kínában partraszállított csapataikat, szüntessék meg az északkínai csempészetet, ürítsék ki Fengtait és ne avatkozzanak Észak-Kína belügyeibe. Japán körökben a kínai külügyminiszter követelődző válasza igen rossz benyomást keltett. tt Miss Nobody, írta : Pekár Gyula. A többiek mind vihogva mentek el sétálni a nyári est félhomályában, én valami ostoba fürt dacával duzzogva maradtam vissza a verandára nyíló nagy szalonban. Odakint a park fái, mint összeömlő festékcseppek a palettán, egyre sötétebb egyvelegbe folytak össze s az eliramló gyér világ rohamosan apadt el az öreg bútorokról, melyeket egymásután takart le fekete leplével a tolvajként besurranó éjszaka. Halk köhintés . . . nini, hisz nem vagyok egyedül, persze, az a némán kötözgető szürke angol vénkisasszony ül ott a túlsó sarokban, kit méltán gúnyolnak a kastélyban Miss Nobody „Senki kisasszonynak", mert népszerű jelenéséről sohse vesz tudomást senki s léte a víg tenniszezés, a zajos nyári bálok közepette egyáltalán nem számít. Ha a leányok meg a huszárok pletykázás közben meglátták, csak vállat vontak: „eh, beszélhetünk szabadon, nincs itt senki!" . . . Bevallom, én se néztem rá még soha, de most megszólítottam. Ő fel se pillantott, csak épp oly halkan felelt, mintha egy az imént félbehagyott bizalmas társalgást folytatott volna: „ön szenved most, hadnagy úr, ha fáj az ilyesmi, tudom, tudom ..." Bólogatva próbált vigasztalni s a növekvő sötétséggel hangja egyre jobban neki bátorodott. Egyszerre aztán hirtelen a zsebkendője után kapott s elhallgatott. Menekülően kelt fel, de én faggatva tartóztattam s ez oly jól esett neki: „köszönöm . . . oh, ne nevessen ki, de lássa, én is voltam egyszer fiatal . . . legalább fiatalabb, akkor régen. Bárcsak sohse lettem volna! Mert tessék elhinni, csak a szép nőknek való fiataloknak lenni, nem az ily magamforma kopott teremtésnek. Az ilyennek sohse lenne szabad tudatára ébrednie annak, hogy neki is lehetne joga a boldogságra. Nincs, nincs! . . . nekünk csak a szenvedésre van jogunk ..." Bocsánat, hogy egy ily vénlány szerelemről mer beszélni önnek. Szököm is már!" „Maradjon!" Ő hálálkodva maradt s félénken melegedett bele emlékeibe. De Huszonöt éves voltam, mikor ahhoz a nagyúri házhoz kerültem. Keserves gyermekkorom, szomorú ifjúságom után akkor láttam először szabad eget, zöld erdőt és szívbéli jóságot. Oly jól bántak velem, mint hozzájuk hasonlóval s én a nyári nagy vendégjárás és vig mulatozás közepette életemben először éreztem nagyon boldognak magamat. Az augusztusi hadgyakorlatokra huszártiszteket kvártélyoztak be hozzánk s én most is látom, vizitelő nagy parádéban mily fényes sorral állnak ott a szalon parkettjén. Bocsánat, ha elfúlok kissé, de ön megért engem, hadnagy úr . . . hát igen, a tisztek közt ott állt ő is, életem egyetlen szerelme. Egy fekete bajuszos, ördöngős képű szikár főhadnagy, ki diadalmas könnyelműséggel nézett végig a világon. Mikor a grófné mint az ezred leghíresebb lovasát üdvözölte, ő csak hanyagul mosolygott és veszedelmesen szép ember-ragadozóként mutogatta vakító fogsorát. Szólt a két kis kontesszünkhöz, de oly bizalmas, fensőbbséges udvariassággal, ami mindjárt vetélytársakká avatta kettejüket. Én menekültem a harmadikkal, a kis Dollyval, s szobámba zárkózva, búsan pillantottam tükrömbe. Eh, csúf vagyok, szegény vagyok, gouvernante vagyok! És sírva borultam ágyamra . . . No de annál vigabb napok következtek kisaszszonyaimra. Dúlt a vendég a kastélyba, végehossza nem volt a mulatozásnak, csak én nem mertem többé a szalonba belépni. Félni kezdtem s nem tudtam többé aludni. Kerültem a főhadnagyot s ha a folyosón véletlenül találkoztam vele, oly szívdobogás vett erőt rajtam, hogy alig tudtam a lábamon megállni. Vájjon észre vett-e ő ebből valamit? A társaság mulatott zavaromon s tán ez tette figyelmessé őt is. Egy este hosszan fixírozott, majd átjött hozzám: „miért fél úgy tőlem?" Velem forogni kezdett a világ s csak az ifjúság hangos kacajára tértem magamhoz. Akkor hallottam, hogy a század rövidesen elrukkol, de a leányok a bucsúestén még egyszer táncolni akarnak ... Az a búcsúbál! Most már tisztán látom: tréfa volt az egész, a heccelő tisztek csak azért ugrattak engem, hogy a nagyobbik kontesszkát, Judithot, bosszantsák. Nem tudom mi eshetett a szerelmes leány s az ördöngős főhadnagy közt, de nyilván összevesztek azon az utolsó estén, mert a szép huszár az egész bál alatt rá se nézett a házikisasszonyra. Jött a szünet, én a kisszalon ajtajából lestem, az összeesküvő tiszttársak kacagva mint bújnak össze. Már négyesre szólt a cigány hívója, mindenkinek megvolt a maga párja, csak az én főhadnagyom állt a terem közepén árván. Gúnyosan sandított a kadéttal sétáló Judithra s aztán tüntetően rámnézett. „Még egy pár hiányzik!" kiáltotta a rendező, a „megvan!" felelt ő szinte kihívóan s hozzám lépve, szertartásosan kért fel. Kacaj onnan a mamák felől, én menekültem volna, de a jó grófné biztatóan intett, csak menjek a szép huszárral. Felálltunk a négyesre. „Kinevetnek" ... szorongtam, táncosom azonban veszedelmes mosollyal meredt rám: — Miss, maga velem táncol s akkor senki se merjen nevetni! Életem első és utolsó bálja, melyen én, a csúnya gouvernante, lettem bálkirálynővé! Mert ez lett a tisztek összeesküvésének a vége: nemcsak lefoglalták minden táncomat, de a kisasszonyokat mellőzve, úgyszólván kizárólag velem táncoltak már. A testes őrnagy is udvaromba állt, most is hallom a szavát: „nem is oly csúnya és nagyszerűen táncol!" Nos, a leányok eleinte mulattak a komédián, de utóbb megharagudtak, sőt később a mamáié is botránkozni kezdtek. Én láttam a Judith sápadt arcát, de szédített az ünneplés mámora s mire a főhadnagy diadalom koronájaként a cotillout is velem nyitotta meg, kezdtem hinni. PESTI HÍRLAP 1936. október 1., csütörtök. Hodzsa cseh miniszterelnök nyilatkozata a dunai országok együttműködéséről. Kánya külügyminiszter nyilatkozatát úgy tekinti, mint a magyar-cseh gazdasági együttműködés kezdetét. Prága, szept. 30. A városháza üléstermében szerdán kezdődött a Nemzetközi Sajtóegyesületek Szövetségének értekezlete. A megnyitó beszédet Hodzsa Milán cseh miniszterelnök mondotta. Üdvözlő szavai után a középeurópai dunai helyzet megítélésében mutatkozó sötétenlátás ellen beszélt. Éppen ma — mondotta — mutatkozik annak a józanszándékú törekvésnek sikere, hogy elsimítsák a dunai államok között támadt egyenetlenségeket. A hírhedt „puskaporos hordó“ eltűnt a Dunamedencéből. A kisantant államoknak a római jegyzőkönyvet aláírt hatalmakhoz való közeledésének gondolata mindinkább tért hódít. Ha ez bekövetkezik, úgy éreztetni fogja jótékony hatását Németország irányában is. A kezdeményezést legutóbb Csehország ragadta kezébe. Magyarország is a római jegyzőkönyvet aláírt államok sorába tartozik. Magyarország külügyminiszterének legutóbb elhangzott sajtónyilatkozatát — mondotta Hodzsa —, úgy magyarázom, hogy Csehország és Magyarország között is megszűnnek a gazdasági együttműködés akadályai. A július 14-én Bécs és Berlin között létrejött megegyezést Csehországban nem hátra, hanem előretett lépésnek tekintik a középeurópai megegyezés felé vezető úton. A kisantant Pozsonyban már megtette az első lépést, amely a gazdasági együttműködés gyakorlati megvalósulására vezet. Ezzel tanújelét adta belső összefogásának és egyben kereskedelempolitikai vonatkozásban megnyitotta az utat a kereskedelmi törekvések érvényesülésére. Igaz, hogy a cél: Középeurópa gazdasági megszervezése, még messze van, de senki sem cáfolhatja meg azt, hogy a helyes úton járunk. — Középeurópa nemzetei most már kezdenek bízni abban, hogy Középeurópa minden távoli barátságok ellenére csak a középeurópaiaké. A középeurópai közeledés nem lehet forrása háborús kvalitásoknak, hanem regionális szervezetnek kell tekinteni. Csak így építhetünk Középeurópában erős alapot a békepolitika számára. Aki erre a fejlődési folyamatra zavaró hatást gyakorol, súlyos felelősséget vesz magára. A legutóbbi valutapolitikai eseményekkel foglalkozva dr. Hodzsa kijelentette, hogy Párizs, London és New York között a megegyezés kétségtelenül arra irányuló kísérlet, hogy új rendszerét teremtsék meg a kereskedelmi politikának. Kétségtelen, hogy Közép európában hasonló rendszer elérésére irányuló kísérlet csak akkor vezethet kedvező eredményre, ha ez az érdekeltek megegyezésén alapul. Nagyon jó cselekedet lenne, ha megkezdődnének a fáradozások az ilyen irányú megegyezés elérésére. Középeurópa konszolidálása előfeltétele egész Európa konszolidálásának. Roosevelt nagyszabású tervezete a nemzetközi bizalom helyreállítására. Programjának négy pontja: a háborús tartozások végleges rendezése, a kereskedelmi korlátozások megszüntetése, a leszerelés és nemzetközi ezüst-egyezmény. London, szept. 30. Roosevelt elnök állítólag nagyszabású tervezeten dolgozik, amelynek nyilvánosságra hozatala — így írja a Star — világszenzáció lesz. Roosevelt programot akar adni az egész világnál, és helyre akarja állítani a megrendült nemzetközi bizalmat. A program három lgyonosabb posztja a háborús tartozások végleges rendezése, a kereskedelmi korlátozások megszüntetése és a leszerelés. Szerepel a programban még egy negyedik pont is, amely az ezüstvaluta helyreállítására is szól. A Star jelentése szerint Roosevelt elnök elgondolása erre a négy programpontra nézve a következő: 1. A háborús tartozások kérdését véglegesen rendezik s Amerika csak azt árfeltételt szabja, hogy az adósállamok jóakaratuk bizonyításán meg a revíziós tárgyalások megindulása előtt kisebb részlettörlesztést teljesítsenek. 2. A kereskedelmi korlátozások megszüntetését a védvámok csökkentésével és az árubehozatal kontingentálásának megszüntetésével kell elkezdeni. 3. A nemzetközi leszerelés kiindulópontja a fegyverkezési költségvetések csökkentése lenne. Minden állam kötelezné magát arra, hogy töig százalékkal leszámítja fegyverkezési kiadásait. 4. Nemzetközi ezüst-egyezményt kötnek, amely ismét visszaállítja az ezüstvalutát és szilárd értékviszonyt állapít meg a bimetalizmus két valutája, az arany és az ezüst között. A Star értesülését hivatalos helyen még nem erősítik meg s nem látnak fejlődést az angolamerikai valutakapcsolatok terén sem. Egyelőre még semmi sem mutat arra, hogy küszöbön állana szilárd értékviszony lerögzítése az angol font és a dollár között.