Pesti Hírlap, 1936. október (58. évfolyam, 224-250. szám)

1936-10-01 / 224. szám

4 doni követ úr nagyon óvatos felfogásához és következésképen bölcs külügyi belátástól fino­man kibélelt elmével beszüntetett volna min­den revíziós hangot, ez bizonyára azt is jelenti, hogy abban az esetben elmaradt volna sokféle felvilágosító munka, közte a Pesti Hírlap nagy­szerű kiadványai, amelyek ismételten ezer és ezer számra repültek szét különböző nyelveken a világ összes számottevő közéleti tényezőihez s főleg Angliába s amely kiadványok szemlél­tetően győztek meg arról minden normálisan és tisztességesen gondolkozni és érezni tudó embert, hogy a trianoni határok érintetlenül maradása erkölcsi, jogi, politikai, nemzetközi és történeti képtelenség. Ha mindezek helyett egy sorsába beletö­­rődöttnek látszó, hallgató magyar társadalmat és sajgót látott volna a világ, alig lehet kétsé­ges, hogy abban az esetben Eden­ mostani be­szédje nem hangzott volna el. Ezt az erős meg­győződést fejezték ki azok az angol­­urak is, akikkel a legutóbbi napokban alkalmunk volt eszmét cserélni. Mit követel Japán Kínától? London, szept. 30. Az Evening Standard sze­rint Japán a híres 21 pontra emlékeztető messzemenő követeléseket intéz Kinához. E követelések részletei a következőik: 1. Teljes kártérítés és bocsánatkérés a legutóbbi incidensekért, a bűnösök és felelősök legszigorúbb megbüntetésével. — 2. A kínai-japán békét szavatoló állandó biztosítékok nyújtása. — 3. Valamennyi ja­­pánellenes szervezet feloszlatása. — 4. A japánellenes szövegek törlése a kínai tankönyvekből, beszédekből, lap­okból, falragaszokról. — 5. A japánellenes kínai közhivatalnokok elb­ocsátása. — 6. Japán légiforgalmi jogainak elismerése Kina fölött. — 7. A vámtételek mérséklése. — 8. Az öt északkinai tartomány viszo­nyainak rendezése. — 9. Japáni tanácsadók alkalma­zása a vezető állásokban és az összes fontosabb kinai közhivatalokban. — A Reuter-iroda még a következő japán követelésekről tud: 1. Japán csapatokat tarthat a Jangce völgyében a japán lakosság védelmére. — 2. Gazdasági együttműködés. Hir szerint az angol kormány a tokiói angol nagykövet útján állandóan tájékozódik a Japán és Kína között folyó tárgyalásokról. Japán nem szab határidőt a követelések teljesítésére. Kína és Japán viszonya megrosszabbodott. Sanghai, szept. 30. Kína és Japán között a vi­szony aggasztóan megrosszabbodott, a legutóbbi in­cidensek következtében. Csangkaisek tábornagy még mindig Kulingban üdül, de bármely pillanatban haj­landó találkozni Kavagoe japán nagykövettel, hogy megvitassa vele az új helyzetet. A kínai külügymi­niszter a japán kormány előterjesztéseire hír szerint azzal válaszolt, hogy a japánok azonnal távolítsák el a Kínában partraszállított csapataikat, szüntessék meg az északkínai csempészetet, ürítsék ki Fengtait és ne avatkozzanak Észak-Kína belügyeibe. Japán körökben a kínai külügyminiszter követelődző vála­sza igen rossz benyomást keltett. tt Miss Nobody, írta : Pekár Gyula. A többiek mind vihogva mentek el sétálni a nyári est félhomályában, én valami ostoba fü­rt dacával duzzogva maradtam vissza a verandára nyíló nagy szalonban. Odakint a park fái, mint összeömlő festékcseppek a palettán, egyre söté­­tebb egyvelegbe folytak össze s az eliramló gyér világ rohamosan apadt el az öreg bútorokról, me­lyeket egymásután takart le fekete leplével a tol­vajként besurranó éjszaka. Halk köhintés . . . nini, hisz nem vagyok egyedül, persze, az a né­mán kötözgető szürke angol vénkisasszony ül ott a túlsó sarokban, kit méltán gúnyolnak a kastély­ban Miss Nobody „Senki kisasszonynak", mert népszerű jelenéséről sohse vesz tudomást senki s léte a víg tenniszezés, a zajos nyári bálok köze­pette egyáltalán nem számít. Ha a leányok meg a huszárok pletykázás közben meglátták, csak vállat vontak: „eh, beszélhetünk szabadon, nincs itt senki!" . . . Bevallom, én se néztem rá még soha, de most megszólítottam. Ő fel se pillantott, csak épp oly halkan felelt, mintha egy az imént félbe­hagyott bizalmas társalgást folytatott volna: „ön szenved most, hadnagy úr, h­a fáj az ilyesmi, tu­dom, tudom ..." Bólogatva próbált vigasztalni s a növekvő sötétséggel hangja egyre jobban neki bátorodott. Egyszerre aztán hirtelen a zsebken­dője után kapott s elhallgatott. Menekülően kelt fel, de én faggatva tartóztattam s ez oly jól esett neki: „köszönöm . . . oh, ne nevessen ki, de lássa, én is voltam egyszer fiatal . . . legalább fiatalabb, akkor régen. Bárcsak sohse lettem volna! Mert tessék elhinni, csak a szép nőknek való fiatalok­nak lenni, nem az ily magamforma kopott terem­tésnek. Az ilyennek sohse lenne szabad tudatára ébrednie annak, hogy neki is lehetne joga a bol­dogságra. Nincs, nincs! . . . nekünk csak a szen­vedésre van jogunk ..." Bocsánat, hogy egy ily vénlány szerelemről mer beszélni önnek. Szö­köm is már!" „Maradjon!" Ő hálálkodva maradt s félénken melegedett bele emlékeibe. De Huszonöt éves voltam, mikor ahhoz a nagy­úri házhoz kerültem. Keserves gyermekkorom, szo­morú ifjúságom után akkor láttam először szabad eget, zöld erdőt és szívbéli jóságot. Oly jól bántak velem, mint hozzájuk hasonlóval s én a nyári nagy vendégjárás és vig mulatozás közepette életemben először éreztem nagyon boldognak magamat. Az augusztusi hadgyakorlatokra huszártiszteket kvár­­télyoztak be hozzánk s én most is látom, vizitelő nagy parádéban mily fényes sorral állnak ott a szalon parkettjén. Bocsánat, ha elfúlok kissé, de ön megért engem, hadnagy úr . . . hát igen, a tisz­tek közt ott állt ő is, életem egyetlen szerelme. Egy fekete bajuszos, ördöngős képű szikár főhad­nagy, ki diadalmas könnyelműséggel nézett végig a világon. Mikor a grófné mint az ezred leghíre­sebb lovasát üdvözölte, ő csak hanyagul mosoly­gott és veszedelmesen szép ember-ragadozóként mutogatta vakító fogsorát. Szólt a két kis kon­­tesszünkhöz, de oly bizalmas, fensőbbséges ud­variassággal, ami mindjárt vetélytársakká avatta kettejüket. Én menekültem a harmadikkal, a kis Dollyval, s szobámba zárkózva, búsan pillantottam tükrömbe. Eh, csúf vagyok, szegény vagyok, gou­­vernante vagyok! És sírva borultam ágyamra . . . No de annál vigabb napok következtek kisasz­­szonyaimra. Dúlt a vendég a kastélyba, vége­­hossza nem volt a mulatozásnak, csak én nem mer­tem többé a szalonba belépni. Félni kezdtem s nem tudtam többé aludni. Kerültem a főhadnagyot s ha a folyosón véletlenül találkoztam vele, oly szívdobogás vett erőt rajtam, hogy alig tudtam a lábamon megállni. Vájjon észre vett-e ő ebből va­lamit? A társaság mulatott zavaromon s tán ez tette figyelmessé őt is. Egy este hosszan fixíro­zott, majd átjött hozzám: „miért fél úgy tőlem?" Velem forogni kezdett a világ s csak az ifjúság hangos kacajára tértem magamhoz. Akkor hallot­tam, hogy a század rövidesen elrukkol, de a leá­nyok a bucsúestén még egyszer táncolni akarnak ... Az a búcsúbál! Most már tisztán látom: tréfa volt az egész, a heccelő tisztek csak azért ugrattak engem, hogy a nagyobbik kontesszkát, Judithot, bosszantsák. Nem tudom mi eshetett a szerelmes leány s az ördöngős főhadnagy közt, de nyilván összevesztek azon az utolsó estén, mert a szép huszár az egész bál alatt rá se nézett a házikis­asszonyra. Jött a szünet, én a kisszalon ajtajából lestem, az összeesküvő tiszttársak kacagva mint bújnak össze. Már négyesre szólt a cigány hívója, mindenkinek megvolt a maga párja, csak az én főhadnagyom állt a terem közepén árván. Gúnyo­san sandított a kadéttal sétáló Judithra s aztán tüntetően rámnézett. „Még egy pár hiányzik!" kiáltotta a rendező, a „megvan!" felelt ő szinte kihívóan s hozzám lépve, szertartásosan kért fel. Kacaj onnan a mamák felől, én menekültem volna, de a jó grófné biztatóan intett, csak menjek a szép huszárral. Felálltunk a négyesre. „Kinevetnek" ... szorongtam, táncosom azonban veszedelmes mo­sollyal meredt rám: — Miss, maga velem táncol s akkor senki se merjen nevetni! Életem első és utolsó bálja, melyen én, a csú­nya gouvernante, lettem bálkirálynővé! Mert ez lett a tisztek összeesküvésének a vége: nemcsak lefoglalták minden táncomat, de a kisasszonyokat mellőzve, úgyszólván kizárólag velem táncoltak már. A testes őrnagy is udvaromba állt, most is hallom a szavát: „nem is oly csúnya és nagysze­rűen táncol!" Nos, a leányok eleinte mulattak a komédián, de utóbb megharagudtak, sőt később a mamáié is botránkozni kezdtek. Én láttam a Ju­dith sápadt arcát, de szédített az ünneplés má­mora s mire a főhadnagy diadalom koronájaként a cotillout is velem nyitotta meg, kezdtem hinni. PESTI HÍRLAP 1936. október 1., csütörtök. Hodzsa cseh miniszterelnök nyilatkozata a dunai országok együttműködéséről. Kánya külügyminiszter nyilatkozatát úgy tekinti, mint a magyar-cseh gazdasági együttműködés kezdetét. Prága, szept. 30. A városháza üléstermében szerdán kezdődött a Nemzetközi Sajtóegyesü­letek Szövetségének értekezlete. A megnyitó beszédet Hodzsa Milán cseh miniszterelnök mondotta. Üdvözlő szavai után a középeurópai dunai helyzet megítélésében mutatkozó sötétenlátás ellen beszélt. Éppen ma — mondotta — mutatkozik an­nak a józanszándékú törekvésnek sikere, hogy el­simítsák a dunai államok között támadt egyenet­lenségeket. A hírhedt „puskaporos hordó“ eltűnt a Dunamedencéből. A kisantant államoknak a ró­mai jegyzőkönyvet aláírt hatalmakhoz való közele­désének gondolata mindinkább tért hódít. Ha ez bekövetkezik, úgy éreztetni fogja jótékony hatá­sát Németország irányában is. A kezdeményezést legutóbb Csehország ragadta kezébe. Magyaror­szág is a római jegyzőkönyvet aláírt államok so­rába tartozik. Magyarország külügyminiszterének leg­utóbb elhangzott sajtónyilatkozatát — mondotta Hodzsa —, úgy magyarázom, hogy Csehország és Magyarország között is megszűnnek a gazdasági együttműködés akadályai. A július 14-én Bécs és Berlin között létrejött meg­egyezést Csehországban nem hátra, hanem előretett lépésnek tekintik a középeurópai megegyezés felé vezető úton. A kisantant Pozsonyban már megtette az első lépést, amely a gazdasági együttműködés gyakor­lati megvalósulására vezet. Ezzel tanújelét adta belső összefogásának és egyben kereskedelempoli­tikai vonatkozásban megnyitotta az utat a keres­kedelmi törekvések érvényesülésére. Igaz, hogy a cél: Középeurópa gazdasági megszervezése, még messze van, de senki sem cáfolhatja meg azt, hogy a helyes úton járunk. — Középeurópa nemzetei most már kezdenek bízni abban, hogy Középeurópa minden távoli ba­rátságok ellenére csak a középeurópaiaké. A közép­­európai közeledés nem lehet forrása háborús k­­­valitásoknak, hanem regionális szervezetnek kell tekinteni. Csak így építhetünk Középeurópában erős alapot a békepolitika számára. Aki erre a fejlődési folyamatra zavaró hatást gyakorol, sú­lyos felelősséget vesz magára. A legutóbbi valutapolitikai eseményekkel fog­lalkozva dr. Hodzsa kijelentette, hogy Párizs, London és New York között a megegyezés kétség­telenül arra irányuló kísérlet, hogy új rendszerét teremtsék meg a kereskedelmi politikának. Kétségtelen, hogy Közép európában hasonló rendszer elérésére irányuló kísérlet csak akkor ve­zethet kedvező eredményre, ha ez az érdekeltek megegyezésén alapul. Nagyon jó cselekedet lenne, ha megkezdődnének a fáradozások az ilyen irányú megegyezés elérésére. Középeurópa konszolidálása előfeltétele egész Európa konszolidálásának. Roosevelt nagyszabású tervezete a nemzetközi bizalom helyreállítására. Programjának négy pontja: a háborús tartozások végleges rendezése, a kereskedelmi korlátozások megszüntetése, a leszerelés és nemzetközi ezüst-egyezmény. London, szept. 30. Roosevelt elnök állítólag nagyszabású tervezeten dolgozik, amelynek nyil­vánosságra hozatala — így írja a Star — világ­­szenzáció lesz. Roosevelt programot akar adni az egész világnál, és helyre akarja állítani a meg­rendült nemzetközi bizalmat. A program három lgyonosabb posztja a háborús tartozások végle­ges rendezése, a kereskedelmi korlátozások meg­szüntetése és a leszerelés. Szerepel a program­ban még egy negyedik pont is, amely az ezüst­­valuta helyreállítására is szól. A Star jelentése szerint Roosevelt elnök elgondolása erre a négy programpontra nézve a következő: 1. A háborús tartozások kérdését véglegesen rendezik s Amerika csak azt árfeltételt szabja, hogy az adósállamok jóakaratuk bizonyításán meg a revíziós tárgyalások megindulása előtt ki­sebb részlettörlesztést teljesítsenek. 2. A kereskedelmi korlátozások megszünte­tését a védvámok csökkentésével és az árubeho­­zatal kontingentálásának megszüntetésével kell elkezdeni. 3. A nemzetközi leszerelés kiindulópontja a fegyverkezési költségvetések csökkentése lenne. Minden állam kötelezné magát arra, hogy tö­ig százalékkal leszámítja fegyverkezési kiadásait. 4. Nemzetközi ezüst-egyezményt kötnek, amely ismét visszaállítja az ezüstvalutát és szi­lárd értékviszonyt állapít meg a bimetalizmus két valutája, az arany és az ezüst között. A Star értesülését hivatalos helyen még nem erősítik meg s nem látnak fejlődést az angol­amerikai valutakapcsolatok terén sem. Egyelőre még semmi sem mutat arra, hogy küszöbön állana szilárd értékviszony lerögzítése az angol font és a dollár között.

Next