Pesti Hírlap, 1936. december (58. évfolyam, 275-298. szám)

1936-12-01 / 275. szám

BUDAPEST, 1936. Előfizetési árak: Ejre hónapra 4 pengő, ne­gyedévenként 10 pengő 80 fillér. Egyes pel­ei ányszám ára (pálya­udvarokon is) 10 fillér. Vasárnaponként 32 fill., .. Pesti Hírlap Vasár­napja nélkül 12 fillérPesti Szerkesztőség: Vilmos császár­ út 78. Telefon: 1—122—95 Főkiadók: Vilmos császár út 78. Te­l. mint a szerkesztő-­ségnél, Erzsébet-körút 1 Tel. 1—352—96. A fió­kok jegyzékét az apró­­hirdetések élén közöljük Miésten legyen a választójogi törvény– írta Nagy Emil. Szerdán kezdi meg tárgyalásait a pártközi választójogi bizottság. Munkájára minden jó magyar aggodalommal telített élénk várakozás­sal tekint. Mert egyrészt a hazai történeti előz­mények után, másrészt a nemzetünk előtt álló sorsdöntő időkre való tekintettel ez a nagy reformalkotás korszakos jelentőségű, s ha a nehéz problémát sikerül jól megoldani, az fel­becsülhetetlen erkölcsi értéket fog jelenteni az országnak. Ha pedig elhibázzák a dolgot, az megint csak újabb bajok és zavarok forrása lesz, ami hátráltatná azt az egészséges és bé­kés nemzeti fejlődési folyamatot, ami után valamennyien sóvárogva vágyakozunk. Hisszük, reméljük és elvárjuk, hogy min­denki, akinek döntő szava lesz ebben a nagy kérdésben, igen komoly gondolat- és érzü­letvilággal s emelkedett lélekkel fog hozzá a súlyos feladat elvégzéséhez és soha egy pilla­natra se téveszti szem elől az egyetemes nem­zeti közérdeket. Nem szabad annak megtörténnie, hogy bárki, bármelyik részről egyoldalú pártszem­pontokat engedjen felülkerekedni lelkében. Ebben az irányban kétségen kívül fennfo­rog némi veszély. Mert a bizottságban pártemberek ülnek. Már­pedig a pártember általános természetraj­zához tartozik, hogy a pártfenntartási és fejlesz­tési ösztön könnyen olyan észjárásba sodorja, hogy a nemzet jövőjének szélesebb szemhatára figyelembe vétele helyett inkább azt nézi, hogy pillanatnyilag, illetve a legközelebbi jövőt ille­tőleg mit ír elő pártjának az érdeke? Ezt a veszélyt a minimumra kell csökken­teni. Evégből a tervezett törvény tárgyalásá­ban közvetve részt kell vennie az egész társa­dalomnak is. Különösen nemes hivatás vár e tekintetben, a sajtószabadság jogából és köte­lességéből folyóan, a pártszempontoktól min­den irányban mentes független publicisztikára, s ebben a szellemben, ami a Pesti Hírlap szel­leme, már előzetesen meg akarunk jelölni né­mely olyan alapvető szempontot, amiktől — igénytelen nézetünk szerint — semmi szín alatt se szabad eltérni, ha a törvény valóban el akarja érni a közvélemény szeme előtt lebegő nagy nemzeti célt. A törvény egyik fő erkölcsi pillérének kell lennie annak, hogy a választások kérlelhetet­len tisztasága és megalkuvás nélküli tit­kossága feltétlenül biztosíttassék. Az egész ország olyan érthető undorral van eltelve a tisztátalan választások — sajnos — régtől fogva ismert betegsége iránt, hogy ebben a tekintetben félmunkáról — méltán — hallani se akar. Nem kell azt hinni, hogy ez a két foga­lom: tisztaság és titkosság minden eset­ben fedi egymást. Mert ha illetékes egyé­nek csalni akarnak, ezt a mi sok tekintetben primitív falusi viszonyaink között titkos szava­zásnál még könnyebben megtehetik, mint nyíltnál. Ebben a tekintetben bő tapasztalattal látott el bennünket több titkosan lefolyt tör­vényhatósági választás belső rejtelmeinek is­merete. Ebbe a kérdésbe belejátszik az a sajnála­tos erkölcsi jellegű körülmény is, hogy nálunk hosszú időn át nem lehetett nemzeti politikát folytatni, hanem alkalmazkodni kellett a bécsi szempontokhoz. Különösképpen Deák Ferenc 67-es művét általában magukévá tették ugyan a vezető osztályok, ellenben főleg a falusi nép vallásszerűen ragaszkodott továbbra is Kossuth Lajos elveihez. A vezető osztályok — nevezzük intelligenciának — látták, hogy alkotó és örö­kös zökkenések nélküli kormányzást csak 67-es alapon lehet folytatni. Ebből következett, hogy éppen a jól felfogott hazafiság nevében olyan egyének is megengedettnek tekintették főleg a falusi választók szavazásának a meghamisítá­sát, akik a magánéletben egy­vonalnyira se vé­tettek volna a legmagasabb erkölcsi kodex el­len, mert ezek nélkül a csalásos fogások nélkül úgynevezett kormányképes többséget nem lehe­tett behozni a képviselőházba. Ha egyszer egy ilyen erkölcsi felfogás be­leveszi magát egy ország lelki világába, még akkor is nehezen távolodik el onnan, ha idő­közben a viszonyok gyökeresen meg is változ­tak. A világháború vége óta megszűnt a labanc és kuruc, 67-es és 48-as magyar szembenállás, hisz sorsunk intézését most már csak nemzet­közi erőviszonyok befolyásolják, de közjogi szempontok többé nem, s mégis több választá­son át láttuk, hogy a fentebb taglalt és azelőtt érthető erkölcsi téveszme tovább virágzott, amit a Közigazgatási Bíróság különösen a leg­utóbbi választások után nem egy esetben volt kénytelen megállapítani abban a szűk hatósági körben is, amit a törvény számára megadott. Hiába hozzák be tehát a titkos szavazást, ha egyúttal az új törvény kérlelhetetlenül, drá­kói szigorral ki nem irtja a választás irányítá­sához közelállókból azt a régi időből reánk ma­radt felfogást, hogy a képviselőválasztásnál szabad csalni, ez erkölcsi szempontból nem érinti az illető úri mivoltát. Olyan szabályo­kat kell belevinni a törvénybe, hogy ettől egy­­szers mindenkorra mindenkinek elmenjen a kedve. De ez csak az érem egyik oldala. Most szóljunk a másikról, ugyanolyan fenntartás nél­küli őszinteséggel, ahogy szóltunk az elsőről. Az újabb idők tapasztalatai bőségesen megmutatták, hogy a tömegek egyeduralmára alapított nyakló nélküli szélsőséges demokrácia egyáltalában nem váltotta be a régebben hozzá­fűzött világmegváltó reményeket, sőt kitudódott róla, hogy általában zűrzavarhoz és felfordu­lási jelenségekhez visz, s ezeken át a diktatú­rához. A reánk váró sorsdöntő időkben Isten mentse meg attól nemzeti életünket, hogy akár felforgató zűrzavar, akár diktatúrás kísérlete­zés martalékává váljék. A mi jövőnk áldásos alakulása főleg attól függ, hogy sikerül-e közéletünkben olyan egészséges, józan, békésen szociális, igazságo­san népies és feltétlenül alkotmányos evolú­ciót biztosítani, ami gazdasági erőink kibonta­­­kozásával kapcsolatban egyedül lehet arra al­kalmas, hogy kifelé is hatalmas lelki egységbe sorakoztassa egész falunkat a trianoni határo­kon innen és túl. Nem osztozunk azoknak a felfogásában, akik azt hiszik, hogy a kormányzói jogkörnek a kiterjesztése, s a felsőház számára berende­zendő hatékonyabb kerékkötő hatáskör, önma­gukban véve kellő orvosszernek tekintendők, egy rosszul sikerült képviselőház által okoz­ható bajok ellen. Mert nemzetünk olyan sorsdöntő idők előtt áll, hogy mi nem engedhetjük meg azt Horthy Miklós kormányzó szeretetteljes ünneplése Bécsben. A két államfő schönbrunni pohárköszöntőjében az igazságon alapuló béke politikáját és a két állam legszorosabb barátságát hangoztatta.­* Erőteljesen sürgeti az osztrák közvélemény a Magyarországgal elkövetett igazságtalanság jóvátételét. A kormányzó és a magyar kormányférfiak hétfőn éjjel visszautaztak Budapestre.—A magyar főváros lelkesedéssel fogadja a hazaérkező kormányzói párt. — A Pesti Hírlap kiküldött munkatársának telefonjelentése.­­ A Burg és Schönbrunn patinás kövei, ame­lyek látták a fiatal Horthy Miklóst mint a császár és király szárnysegédjét, vasárnap egy ország államfőjét üdvözölték a magas vendég sze­mélyében. A kedves bécsi utcák zászlódíszbe öl­töztek, hogy méltón fogadják a lebilincselően ro­konszenves párt, amely a házastársi kötelék első felejthetetlen éveit töltötte itt, a történelmi leve­gőt lehelő öreg bécsi házak szépséges falai között. E sorok írója abban a szerencsében részesült, hogy ennek a hivatalos jellegű, de érzésben bensősége­sen családias ünnepélynek néhány olyan esemé­nyénél volt közvetlen szemtanú, hogy úgy vél igaz képet adni a kormányzói pár első bécsi napjáról, ha túlteszi magát a megjelent előkelőségek név­sorának száraz adathalmazán s megírja ennek a vasárnapnak apró emberi motívumait, amelyek szépek és felejthetetlenek voltak. Ahogy végig­kísértük a kormányzót az Ismeretlen Katona sír­emlékétől a tengerészemlékműig és a Habsburgok kriptájáig, a katonai kaszinó bensőséges bajtársi találkozójától a nagy schönbrunni estélyig, olyan kedves emberi gesztusoknak voltunk szemtanúi, hogy úgy érezzük, a bécsi vasárnapot magasan ki kell emelni a hivatalos látogatások merevségéből, mert az öreg császárvárosba nem a magyar államfő jött el vendégként, hanem egy ember érkezett meg az ifjúság boldog éveinek színhelyére, ahova annyi emlék fűzi, é­s a nagy város is úgy ölelte magához, mint egy régi barátot, aki ugyan mesz­­szire szakadt, magasra emelkedett. Reggel az üreg Ostbahnhofon. Száraz hideg, barátságtalan téli reggel köszön­­tötte a bécsieket vasárnap reggel. Amikor kime­gyünk a pályaudvarra, már áll a katonai díszsorfal az Imperial-szállodától az Ostbahnhofig. A délszaki növényekkel díszített régi udvari váróteremben együtt van az egész osztrák kor­mány. Az ünnepélyes cilinderek ragyognak a villanycsillárok fényében. Ott áll az urak között, komoly, tanáros szemüvegével Schuschnigg kan­cellár, nyakát vastag szürke sál védi a hideg el­len. Csendes beszélgetésbe merül Schmidt Guidò külügyi államtitkárral és Hülgerth altábornagy helyettes kancellárral. Kint a perronon a magyar követség urai he­lyezkednek el Bobrik Arno követségi tanácsos ve­zetésével. Ott áll Darányi miniszterelnök felesége is az udvari váróteremhez vezető ajtó jobboldalán. Az ajtótól balra a gárdadíszszázad katonái állnak. A vezénylő tiszt Mazera gárdaalezredes — aki egyébként Schuschnigg kancellár sógora, — még egyszer végigmustrálja a legénységet. Az egyik katona ezüst lövészbojtján igazít valamit, hogy mi volt igazítani való, azt bizonyára csak az ő szak­értő szeme látta. A váróteremben a miniszterek között mozgás keletkezik: megérkezett Miklas szövetségi elnök és felesége. Az osztrák államfő fekete perzsa­galléros télikabátot visel, a felesége perzsabundát.

Next