Pesti Hírlap, 1937. január (59. évfolyam, 1-25. szám)

1937-01-05 / 3. szám

BUDAPEST, 1937. LIX. ÉVFOLYAM, 3. (19.139) SZÁM KEDD, JANUÁR 5. A­ [Előfizetési áral]: E­gy hónapra 4 pentfcc, ne­gyedévenként 1eu pengő 80 fillér. Helyes pél­­dányszám ári (pálya­udvarokon is 10 fillér,­­vasárn­apon­kent 52 fill., a Pesti Himp Vasár- Jlapja n­él­kn­ 12 fillér Szerkesztőség: Vilmos császár-út 78. Telefon: 1—122—95. Főkiadók: Vilmos császár-út 78. Tel, mint a szerkesztő­­ségnél, Erzsébet-körút 1 Tel: 1—352—96. A fió­kok jegyzékét az apró­­hirdetések élén közöljük / Angolok és olaszok Az örömteljes nemzetközi visszhangból, mely az angol-olasz földközitengeri egyezmény aláírásának hírét fogadja, Magyarország külö­nös bensőséggel kér részt. Minden okunk meg­volt reá, hogy mélyen fájlaljuk a nézeteltéré­seket, melyek e két baráti nemzetet másfél esztendőn át elválasztották egymástól; meg­akadályozták, hogy e két nagyhatalom to­vábbra is együtt dolgozhasson Európa békéjé­nek nagy művén, megrendítették a Népszövet­ség tekintélyét, s mindenképen olyan izgalmi anyagot dobtak a világpolitikába, melyet az amúgy is túlterhelt és veszélyeztetett euró­pai egyensúly nehezen tudott csak e viszony­lag hosszú időn át elviselni. Az angolok és ola­szok, e két hatalmas kulturnemzet, másfél esz­tendőn át ellenséges szemekkel méregették egymást; a szerencsétlen emlékű szankciós kí­sérletnek Anglia volt a Népszövetségben egyik leghangosabb szószólója, s mikor az olasz fegy­verek győzték Abesszíniában, mikor nyilván­való lett, hogy a tények ereje és igazsága előtt kénytelen mindenki meghajolni, aki reálpoliti­kát akar csinálni, mindig maradt még — mind­két részről. •— annyi félreértés és keserűség, amely megmérgezte a nemzetközi légkört, s jóidőre lehetetlenné tett minden egészséges kibontakozást. Az egyezményt aláírták, a két nagy nemzet megegyezett a lényeges kérdé­sekben, melyek kormányaik politikáját és a nemzeti közvéleményt eddig nyugtalanították, s most már nincs semmi akadálya, hogy ango­lok és olaszok — mint a múltban — továbbra is a békés együttműködés politikáját folytas­sák, s együtt keressék az európai kibontakozás lehetőségeit. Az egyezmény öt pontja tulajdonképen rögzít egy meglevő helyzetet, mely mindkét aláíró fél számára előnyös és rokonszenves; egyébként semmi nincs benne, ami új hatalmi helyzet alakulására engedne következtetni, semmi, ami földközitengeri, vagy más konti­nentális hatalmak részére veszedelmes lehetne. Az első pont biztosítja a földközitengeri hatal­makat, így elsősorban Franciaországot, Görög­országot és Törökországot, hogy az aláíró ha­talmak nem terveznek semmi olyat, ami érin­tené a status quo elvét a mediterrán vizeken. Franciaországban elhangzottak ugyan lapvéle­mények, amelyek hangoztatják, hogy az egyez­mény rendelkezései „bonyolultak“, s értékét a végrehajtás mutatja majd meg; ezek a lapvé­lemények bizonygatják, hogy Európa még tá­vol áll a kölcsönös segélyt nyújtó és biztosító általános szerződéstől; de ezek a szkeptikus hangok is elismerik, hogy az angol-olasz egyez­mény az első komoly lépés a megegyezés felé. Az egyezmény második pontja kiemeli, hogy a szerződő felek a földközitengeri hatalmaknak jogait és érdekeit tiszteletben tartják, s elis­meri, hogy hajóiknak szabad bemenetele, kijö­vetele és átkelése a Földközi-tengeren „életbe­vágóan fontos érdeke mind az angol birodalom különféle részeinek, mind Olaszországnak“. Az egyezménynek ez a szakasza kétségkívül en­gesztelő szellemű. Emlékezetes, hogy Mussolini milánói beszédében, mikor a magyar revízió ügyében kinyilvánította döntő állásfoglalását. Figyelmeztette Angliát, hogy a földközitengeri h­ajózás a brit világbirodalomnak egyik vízi útja csak, de Olaszország számára „maga az élet“. A megegyezés szövegéből kitűnik, hogy a végleges szövegezés egyformán hangsúlyozza Anglia és Olaszország földközitengeri érdekeit; mindkét nemzet számára „életbevágóan fontos" a szabad hajózás ezen a tengeren. Bizonyos, hogy ezzel a szövegezéssel Olaszország végle­gesen eloszlatta a brit birodalom esetleges ag­gályait; a két hatalom, az egyezmény szö­vegének szellemében, tiszteletben tartja és el­ismeri egymás vitális érdekeit. A szövegrész­nek ezt az előzékenységét az angol sajtó máris kitűnő elégedettséggel nyugtázza. * Döntő szakasza az egyezménynek természe­tesen a harmadik, mely kizárja a „Földközi-ten­gerhez tartozó területek nemzeti felségjogára vonatkozó status quo megváltoztatását“. Ez a megállapodás végét veti az utolsó hetek huza­vonáinak s egyszer és mindenkorra tisztázza a kételyt, mintha Olaszország a spanyol polgár­háború esélyeiből területi hasznot óhajtana húzni. Ez a pont garantálja Spanyolország terü­leti integritását, akárhogy fordul is a kocka. A rémhíreket, melyek tudni vélték, hogy a Ba­­leárokat olasz önkéntesek szállták meg, nem cá­folhatták erélyesebben, mint ezzel a harmadik szakasszal. Olaszország nem tart igényt a Ba­­leárokra,­­ bármilyen fontos flotta­bázist je­lentene is számára ez a hódítás a Földközi-ten­geren!­­­s akár győz Franco, akár nem, az alá­író hatalmak kötelezik magukat tiszteletben tartani Spanyolország területi felségjogait. Ez a szakasz természetesen nagy mértékben ad mó­dot és lendületet arra, hogy a spanyol semle­gességi egyezményt végre érvényesíteni lehes­sen. A fasiszta kormánynak nincsenek többé hódító szándékai, — mint ezt Mussolini az abesszin imperium birtokba vételének napján félreérthetetlenül kijelentette­ — s Anglia biz­tosítékot kap e szerződésben arra is, hogy Málta, a másik veszedelmes mediterrán flotta-bázis, melyet az olasz irredenta egyidőben nyugtalaní­tott, zavartalanul megmarad angol fennhatóság alatt Végül a negyedik és ötödik befejező be­kezdések hangsúlyozzák, hogy az aláíró hatal­mak tisztelik egymás érdekeit s „megakadá­lyozzák a földközitengeri jóviszony megboly­­gatására irányuló cselekedeteket“. Ennek a megállapodásnak csaknem integráns része az a levélváltás, melyet az egyezmény aláírása előtt Sir Eric Drummond római angol nagykövet és gróf Ciano olasz külügyminiszter fogalmaztak, s, amelyből ugyanilyen nyíltsággal kitűnik, hogy Mussolini — amennyiben ez Olaszország­tól függ — garantálja Spanyolország jelenlegi területének integritását. Az egyezmény s a két levél csakugyan alkalmas arra, hogy Olaszor­szágnak a spanyol polgárháborúval kapcsolato­san vallott felfogását és szándékait minden fél­reértést kizáró módon dokumentálja é­s minden oldalon eloszlassa az eddig felmerült félreérté­seket. Ez a nagyjelentőségű egyezmény tartalma é­s ismerve létrejöttének előzményeit, meg lehets -e... A német-spanyol feszültség miatt súlyos bonyodalom fenyeget a Földközi-tengeren A valenciai kormány hajói rálőttek egy német hajóra, a nemzetiek angol hajók ellen követtek el sérelmeket Párizs, jan. 4. (A Pesti Hírlap tudósítójának távirata.) Itteni jól értesült körökben úgy véleked­nek, hogy Spanyolországban a helyzet már meg­érett a döntésre. Egyrészt Németország szorongatja a tengeren és a tenger felől a vörös kormányt, másrészt Franco tábornok Madrid ellen megkezdte minden eddiginél nagyobb szabású támadását. Pá­rizsi beavatott körökben, mint hétfőn este a fél­­hivatalos Temps is megjegyzi, arra a feltevésre hajlanak, hogy a német kormány meg akarja várni Franco tábornok új támadásának eredményeit és csak aztán válaszol a közös francia-angol jegy­zékre a Spanyolországgal szemben való semleges­ség megvalósítása dolgában. A Quai d’Orsayhez közelálló körökben azt hi­szik, hogy Németország válasza január 12-ike kö­rül­­várható.. Hogy az irányadó francia körökben hétfőn este a spanyol helyzettel kapcsolatban sötétenlátás vált úrrá, az elsősorban a spanyol vizeken történt legutóbbi eseményekkel magyarázható, amelyek teljesen zavarossá tették a helyzet képét. A félhi­vatalos Temps is kénytelen megállapítani, hogy a nap-nap után megújuló bonyodalmak közepette senki sem tudja előre látni, hogy egy hét múlva mi fog kialakulni. Különösen nyugtalanítóan hat­nak a német lapok cikkei, amelyeket itt részlete­sen közölnek s amelyeknek fenyegető hangja ál­talános feltűnést kelt. (Sz.) Spanyol hajók rálőttek a „Pluto“ nevű német hajóra Berlin, jan. 4. Vasárnap érkezett újabb jelentések szerint spanyol vörös hajók Spanyolország északi ten­gerpartja mentén újból megsértették a német felség­jogot. A Pluto nevű német gőzös kapitányának jelen­­­tése szerint két nagy vörös halászgőzös 1936 december 20-án Bilbaótól 21 mérföldnyire északra rálőtt a Plú­tóra, amelyet arra kényszerített, hogy útirányát meg­változtatva, Bilbao felé haladjon. Ebből a jelentésből kiderül — mondják itteni politikai körökben —, hogy a Spanyolországban ural­kodó vörösök már régebben a német kereskedelmi hajók elleni fellépésre utasították hadihajóikat. Ez az utasítás nyilvánvalóan arra az esetre is érvényes, ha a német hajók a spanyol felségjog alá tartozó vizektől messze eső tengerrészen tartózkodnak. A Palos német gőzöst — mint ismeretes — szintén a spanyol felség­jog alá tartozó vizektől messze tartóztatták fel, amit most a vörösök tagadni igyekeznek. A nemzetiek egyik hadihajója rálőtt egy angol tehergőzösre Bayonne, jan. 4. (Havas.) A Blackhill angol teher­­gőzös feltartóztatásáról a következő részleteket je­lentik: Az angol hajó Bayonneból útban volt Santander felé, amikor Lequeiro kikötője közelében a spanyol nemzeti csapatok egyik ágyunaszádja üldözésére in­dult. A hajó felhúzatta árbocára az angol lobogót, en­nek ellenére a spanyol ágyunaszád folytatta az üldö­zést, sőt ágyúiból lövöldözni kezdett az angol teher­­gőzösre. Huszonegy lövést adott le a spanyol nemzeti ágyunaszád a Blockhill tehergőzösre, szerencsére egyik lövedék sem talált. Végül is a baszk kormány egyik őrnaszádja sietett a Blackhill segítségére, mire a nem­zeti ágyúnaszád eltávozott.

Next