Pesti Hírlap, 1937. április (59. évfolyam, 72-97. szám)
1937-04-01 / 72. szám
4 Ezerötszáz millió font fegyverkezésre a béke és a demokrácia érdekében *— Anglia azonban azt mondja, hogy mindenekfelett legerősebbé a demokráciát kell tenni (Igaz! Úgyvan!) Annak a szellemnek kell legerősebbnek lennie, amely a valódi békét akarja. Erre kell a megfelelő erőt és hatalmat megteremteni. Ezért, bár nem szívesen, ezerötszáz millió fontot szánunk fegyverkezésre a béke és a demokrácia érdekében. Ez az angol imperializmus újraébredése, amelynek célja a békének és a kis nemzeteknek megvédése. „A magyar nemzet mellett ott dobog Anglia szíve“ — A mai idők gyermeke megérti Disraeli és Gladstone sikereit, amelyek azon alapultak, hogy mögöttük állt az egész nemzet. Ugyanez történik most is. Mi erősek és hatalmasak leszünk ismét, úgyhogy a kis nemzeteknek nem kell keresniük azt, hogy ki védi meg őket. A magyar nemzet mellett például ott dobog Anglia szíve. (Tetszés.) — Anglia a demokráciát szereti és a kis nemzeteket. Magyarország egy olyan demokrácia, amelyet parlamenti férfiai vezetnek. A parlamentben visszhangzik az önök kívánsága. És ha az önök kívánsága az, hogy békés eszközökkel akarnak célt érni, mi igenis támogatjuk Önöket. Mert meggyőződésem az, hogy nekünk meg kell hallgatnunk az elnyomott kisebbségeknek hangját. A kisebbségi kérdés elintézése után elkövetkezik a revízió ideje is Nézetem szerint az első a kisebbségi kérdés, és hogyha erre sikerült ráirányítanunk a népek figyelmét, akkor elkövetkezik a revízió ideje is. A kisebbségek védelme élő törvényen alapszik. A st. germaini béke jogot ad és igazságot szolgáltat a Magyarországtól elszakított kisebbségeknek. E rendelkezéseknek érvényesülniük kell. Sir Robert Gower és társai, köztük magam is, rögtön teljesítenék az Önök erre vonatkozó kívánságait, hogyha ez módunkban volna. De igen nehéz a mi helyzetünk. — A mi feladatunk az, hogy állandósítsuk a békét. Lehet, hogy Magyarország szenved a békében, lehet, hogy a revízió is szenved, de csak ezen az egyetlen úton lehet előrehaladni. (Igaz! Úgy van!) A béke útja az igazi út és nem az, amelyen fiatalemberek rohannak egymás ellen, hogy egymást gyikolják. — Legyenek tehát önök türelmesek. Az igazság az önök oldala mellett van és a történelem végeredményben mindig az igaz ügynek szolgáltatott igazságot. — Önök egy nagy örökség őrzői, a magyar kultúra őrzői. Ezt nemcsak saját maguk számára kell megőrizniük, hanem az emberiség számára is. Mi volna a világ, ha hiányoznék belőle a magyar tudományosság, a magyar zene, a magyar művészet Ezt a kultúrát önöknek meg kell őrizniük. Ez pedig csak úgy lehetséges, ha önök nem csüggednek, önök végeredményben legyőzték a törököket, akik kétszázegynéhény éve már voltak magyar földön. El fog következni az idő, amikor az önök számára is elhangzik újból az ige: én vagyok az igazság és az élet Én bízom Magyarország jövőjében. A jelenvoltak hosszasan ünnepelték Procter őrnagyot St . mellett három lány áll. Gépiesen kezet fogott velük. Azok egymásután csipogtak. — Irén! — Eta! julis !»¡!·• •••■.; — Olga! | Izmust zavar öntötte el, még el is sápadt Kezét a kebléhez emelte s különös riadt tekintettel nézett le a padlóra. — Rossz kedve van? — kérdezte Jenő. — Nekem. — Olyan különös mama, Irmuska. *— Talán fáj a fejem.— Talán? •— Illetve «s * nem jól érzem magam. Irmus megfordult és odatámolygott a mamájához: — Haza akarok menni. — Ugyan! Ejnye, kislányom. — De igen, mama. Rögtön. Haza akarok menni. Ö, ó! Sír van ezzel a lánnyal? Kubinyi Jenő szaladt taxiért. És ajánlkozott: — Elkísérem a hölgyeket — Nem, köszönöm, nem! ■— és Irmus a fejét is tagadólag rázta. — De hát miért nem vagy hozzám Őszinte? *— faggatta otthon Irmust az anyja. ■— Miért nem mondod meg, hogy mi történt veled? — Nem történt semmi — rebegte Irmus. Talán megbántotta a fiatalember? Irmus egyszerre elkezdett zokogni. És szakadozottan tört ki belőle: — I-igen. Azaz nekem. Vagyis i-igen. Mert azt írta, hogy csak akkor vesz el feleségül, ha előbb férjhez adja a három nővérét. — Na és? •— Hát láttad azt a három lányt? Olyan szörnyű csúnyák, hogy azokat soha, de soha ,tea fogja elvenni ae-e-nak. PESTI HÍRLAP 1937. április 1., csütörtök* TRIPOLISI NOTESZ HÁROM „T44: TEA, TEKXUSBÉKA, TEMETŐ ÍRTA MEGYERY ELLA ** A Pesti Hírlap kiküldött munkatársától — Tea Tripolis, március végén. Afrikaujoncok rendes tévedése, hogy feketekávét keresnek itt is a bazárban, mint a Balkánon, vagy Keleten, pedig az északafrikai arab, berber, beduin egész nap szürcsölt itala, frissítője, néha minden tápláléka, nem a kávé, hanem a tea. A tripolisi five o’clock kelléke mindenekelőtt egy gyékénydarab, úgyis, mint kanapé, amin ülaz ember, úgyis, mint teaszervirozó asztal, s úgyis, mint tűzhely, amelyen a spirituszégő billeg vajmi bizonytalan lábakon, esetleg csak egy parázzsal töltött agyagfaszék, amelyet lapos dróttálcára állítanak. Kékmázas, apró pléhkannában fő a viz s benne a tea, mert ezt itt nem forrázzák, de méregerős, keserű esszenciát készítenek belőle s ezt többször átöntik, keverik, mig a bronzvörös lé elkészül s a vendéglátó teletöltögeti vele a vastag, alig kis borospohárnyi üvegkupicákat. Kockacukor helyett süvegcukor szerepel, amelyet a gazda tördel szét és nyújtja át kinek-kinek, rendesen annyit, hogy valóságos sziruppá sűrűsödik tőle a tea, mert az arab gusztus ép oly barátja édesben a túlédesnek, mint zsírosban a tulzsirosnak. Az ízeket fokozni, komplikálni általában szeretik errefelé s igy még a teába is, melyet a kínai cukortól is zavartalanul bir csak élvezni, a legkülönfélébb idegen aromákat keverik: mentát, narancsolajat, friss narancsvirágot, szerecsendiót s ami a legnépszerűbb: az úgynevezett amerikai mogyoró pörkölt magvait. Nagyon szegény arabok megkínáltak már olyan teával is, amelyet ennek az amerikai mogyorónak a héjából főztek s a fanyar, torkot kaparó csípősséget is úgy tudták felajánlani, annyi méltósággal és szívélyességgel átnyújtani, mint egy-egy vendéglátó nagyherceg. Mert ami fontos — oly hamar megtanulja ezt itt az ember —, nem maga a teaivás, hanem a teaivás ceremóniája: a csendes, nyugodt üldögélés a pálmalegyezővel fújtatott parázs körül, a lassú kortyok közt elejtett egy-két szó, a pihenő és pihentető’ tétleiség, ez a passzív és bölcs semmitsem akarás, mitől olyan irigylésreméltó fölénynyel Csillog’ Itt ez a sok álmosfényü keleti, szempár . . . , A hosszé, néma teázgatásokra gondolok, meszsze fent, észtországi orosz emigránsok között, akik ugyanilyen, mindenből kikapcsolt elmerüléssel ülték körül a szamovárt . . . s nem értem ezt a rokonságot, ezt a titokzatos lélekközösséget Észak- és Dél-Európa és Afrika között ... teknőcök azonban éltek, már amennyire a mocskos kölyökkezekben életről szó lehetett. Rozscipótól ötkoronásnyi nagyságig minden kor- és évjárat képviselve volt a kollekcióban s nézni is rossz volt, amint a jobbsorsra érdemes állatok kidugták sasra emlékeztető, ráncos fejüket a pettyes héj alól és sárga üvegszemüknek akkora kétségbeesésével pislogtak rám, hogy állatvédelmi felbuzdulásból, hirtelen megvettem az egész rakományt . „Boldoguljatok, ahogy tudtok!“ kiáltással széteresztgettem őket a cézári fürdők és bazilikák között ... Ennek a nemes tettnek immár három napja.És most attól tartok, a káröröm, amellyel a tudósokra gondoltam, akik nem egykönnyen fogják majd megfejteni a rejtélyt: hogy került a tengerpartok lakója a márvány és homok birodalmába, a leptis-magnai ásatások közé — mégse egészen indokolt. Magyarázata ennek az aggodalmamnak a tarisznyás arab, aki ma a kávéház-terrasszon teknősbékát árult. — Tartarughe! Tartarughe! — kiabálta s mivel nem hinném, hogy olvasta volna a legújabb kozmetikai receptet, a hollywoodi sztárok szépségparancsát, amely szerint a fürdőszobában tenyésztett teknősbékakolónia kipárolgása a legjobb bőrkonzerváló, alapos a gyanúm, hogy az én felszabadított leptis-magnas példányaimat szedteössze s próbálja most elsütni. Jól van, ha ez a végzetük, másodszor nem lépek közbe. De rosszkedvű leszek és elgondolkodom a sorson, amely menthetetlenül kiszabott utakat ír elő embernek, állatnak egyaránt . . . Temető Ha az ember sokat él mohamedánok között, észrevétlenül kibékül a halál gondolatával, s megszereti ezeket az egyszerű, virágtalan arab temetőket, ezeket a minden dísz nélküli, besüppedt halmokat, amelyeken csak a Mekkátjártság zöld jele képvisel különösebb rangot és megkülönbözttetést. Az élőnek semmi közössége az elköltözöttel, aki meghalt, azt nem siratják, nem sajnálják, nem látogatják, — ez élőnek csak annyi kapcsolata van a túlvilághoz, hogy kemény, rövid copfocskát növeszt, ennél fogva ragadja meg majd a Próféta, hogy a paradicsomba vigye. Ezt az üstököt modernebb, városiasabb arabok egyre jobban száműzik — a parányi falucskákban azonban, ahol most megfordultam, még ott kunkorog minden turbán és fez mögött, alig vastagabban, mint egy zsirosfényű selyemmetring. Járom ezeket az ünnepélyes nyugalmú arab sírkerteket, ahol a halottak Mekka felé fordított arccal fekszenek, hogy feltámadáskor a szent város legyen az, amelyet legelőször megpillantanak. Sok mohamedán temetést láttam s ismerem Mohamed szavait a bűnbocsánatról, amely mindenkinek kijár — minden negyvenedik lépése után egy-egy bűnére vonatkozóan —, aki egy halottat utolsó útjára elkísér. Ismerem a Próféta ígéretét a tíz lépés utáni bűnbocsánatról is, amelyet az kap meg, aki egy halott koporsóját viszi, ezért a furcsa szokás itt, hogy a koporsót percenként leveszik egymás válláról a rokonok és jóbarátok. Ismerem az örök életbe való átlépés egész megbékéltető, inkább örvendetes, mint szomorú tanát, amelyet Allah az igazhívő részére előírt, csak a titokzatos szócskát nem ismerem, amelyet a Korán szerint a halál percében ki kell ejteni, hogy végnélküli boldogság legyen a lélek része. Jó lenne megtanulni ezt a varázsigét ... s előtte végre azt is, amely nem a halál, de az élet boldogságát biztosítja . . . Twknősbéka A világ legnagyobb teknősbékáit a kairói állatkert őrzi. Igen büszke rájuk és én is büszke vagyok, hogy láthattam ezeket a ritka példányokat, különösen a széniort, amely fekvő farkaskutya nagyságúra nőtt s a rácsra fűzött névjegye szerint a száznyolcvanadik tavaszt taposta éppen ijesztő elefánt lábaival. Amit a tripolisi teknősbékákról fel kell jegyeznem az utókor számára, nem a kvalitás, hanem a kvantitás. Annyian vannak, mint máshol a teknőtlen béka. A hotelparkban, ahol dzsezz szól esténként s tüllruhás angol lányok sétálnak frissen beszerzett olasz flörtjeikkel, népi győzzük kikerülgetni őket, arról nem is szólva, hogy közvetlenül az ablakom alatt egész népes család, egész generáció lakik, szerencsére eléggé csendes természettel, eléggé polgári békességgel megáldva. Teknősbéka-rokonszenvemet s hálámat siettem is leróni első kedvező alkalomkor, azzal se törődve, micsoda súlyos fejtörést okozok a jövő természettudósainak ezzel a mentőakciómmal. Az után ugyanis, amelyen autónk robogott, múltkor a leptis-magnai romokhoz Septimius Severus palotái felé, félmeztelen arab gyerkőcök száguldottak velünk versenyt s kisebb-nagyobb teknősbékákat kínáltak megvételre, pontosan úgy, ahogy Egyiptomban szkarabeuszt próbálnak az idegenre rásózni a fáraok mezítlábas utódai. A szkarabeusz, persze, mind hamis s félpiasztert se ér, de legalább kőből van, ezek a szerencsétlen Köszvényes fájdalmaknál rheumatikus fájdalmaknál, idegfájdalmaknál és fejfájásnál, ízületekben és tagokban való fájdalmaknál, valamint meghűléses betegségeknél Togal gyorsan és biztosan hat. Egy kísérlet meggyőz! Togal teljesen ártalmatlan. Minden gyógyszertárban. P 1,80 „Magyarország a rend és nyugalom szigete maradt“ — írja az osztrák félhivatalos lap Bécsből jelentik. A magyarországi belső helyzetről a félhivatalos Wiener Zeitung vezércikkben a következőket írja: — Magyarország belpolitikai helyzete ingalengésszerű mozgásban van. Ezt nem lehet megfékezni merész beavatkozással, hanem csupán nyugodt kézzel. Az eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy Darányi éppen a kellő időben vette át nehéz hivatalát. Amíg Európa többi részét lázas hideglelés emészti, addig Magyarország a rend és nyugalom szigete maradt. Az utórezgéseket Darányi idáig le tudta csillapítani. Bizonyos* kbDSZ ezekst a jce&cate UMvnk