Pesti Hírlap, 1937. április (59. évfolyam, 72-97. szám)

1937-04-01 / 72. szám

4 Ezerötszáz millió font fegyverkezésre a béke és a demokrácia érdekében *— Anglia azonban azt mondja, hog­y mindenek­­felett legerősebbé a demokráciát kell tenni (Igaz! Úgy­­van!) Annak a szellemnek kell legerősebbnek lennie, amely a valódi békét akarja. Erre kell a megfelelő erőt és hatalmat megteremteni. Ezért, bár nem szíve­sen, ezerötszáz millió fontot szánunk fegyverkezésre a béke és a demokrácia érdekében. Ez az angol im­perializmus újraébredése, amelynek célja a békének és a kis nemzeteknek megvédése. „A magyar nemzet mellett ott dobog Anglia szíve“ — A mai idők gyermeke megérti Disraeli és Glad­stone sikereit, amelyek azon alapultak, hogy mögöttük állt az egész nemzet. Ugyanez történik most is. Mi erősek és hatalmasak leszünk ismét, úgyhogy a kis nemzeteknek nem kell keresniük azt, hogy ki védi meg őket. A magyar nemzet mellett például ott dobog Anglia szíve. (Tetszés.) — Anglia a demokráciát szereti és a kis nemze­teket. Magyarország egy olyan demokrácia, amelyet parlamenti férfiai vezetnek. A parlamentben vissz­hangzik az önök kívánsága. És ha az önök kíván­sága az, hogy békés eszközökkel akarnak célt érni, mi igenis támogatjuk Önöket. Mert meggyőződésem az, hogy nekünk meg kell hallgatnunk az elnyomott kisebbségeknek hangját. A kisebbségi kérdés elintézése után elkövetkezik a revízió ideje is Nézetem szerint az első a kisebbségi kérdés, és hogyha erre sikerült ráirányítanunk a népek figyel­mét, akkor elkövetkezik a revízió ideje is. A kisebbsé­gek védelme élő törvényen alapszik. A st. germaini béke jogot ad és igazságot szolgáltat a Magyarország­tól elszakított kisebbségeknek. E rendelkezéseknek ér­vényesülniük kell. Sir Robert Gower és társai, köztük magam is, rögtön teljesítenék az Önök erre vonatkozó kívánságait, hogyha ez módunkban volna. De igen nehéz a mi helyzetünk. — A mi feladatunk az, hogy állandósítsuk a békét. Lehet, hogy Magyarország szenved a békében, lehet, hogy a revízió is szenved, de csak ezen az egyetlen úton lehet előrehaladni. (Igaz! Úgy van!) A béke útja az igazi út és nem az, amelyen fiatalemberek rohan­nak egymás ellen, hogy egymást gyikolják. — Legyenek tehát önök türelmesek. Az igazság az önök oldala mellett van és a történelem végered­ményben mindig az igaz ügynek szolgáltatott igaz­ságot. — Önök egy nagy örökség őrzői, a magyar kul­túra őrzői. Ezt nemcsak saját maguk számára kell megőrizniük, hanem az emberiség számára is. Mi volna a világ, ha hiányoznék belőle a magyar tudo­mányosság, a magyar zene, a magyar művészet Ezt a kultúrát önöknek meg kell őrizniük. Ez pedig csak úgy lehetséges, ha önök nem csüggednek, önök végered­ményben legyőzték a törököket, akik kétszázegyné­­hény éve már voltak magyar földön. El fog következni az idő, amikor az önök számára is elhangzik újból az ige: én vagyok az igazság és az élet Én bízom Ma­gyarország jövőjében. A jelenvoltak hosszasan ünnepelték Procter őr­­nagyot St . mellett három lány áll. Gépiesen kezet fogott ve­lük. Azok egymásután csipogtak. — Irén! — Eta! julis !»¡!·• •••■.; — Olga! | Izmust zavar öntötte el, még el is sápadt Kezét a kebléhez emelte s különös riadt tekintet­tel nézett le a padlóra. — Rossz kedve van? — kérdezte Jenő. — Nekem. — Olyan különös mama, Irmuska. *— Talán fáj a fejem.­­— Talán?­­ •— Illetve «­s * nem jól érzem magam. Irmus megfordult és odatámolygott a ma­májához: — Haza akarok menni. — Ugyan! Ejnye, kislányom. — De igen, mama. Rögtön. Haza akarok menni. Ö, ó! Sír van ezzel a lánnyal? Kubinyi Jenő szaladt taxiért. És ajánlkozott: — Elkísérem a hölgyeket — Nem, köszönöm, nem! ■— és Irmus a fejét is tagadólag rázta. — De hát miért nem vagy hozzám Őszinte? *— faggatta otthon Irmust az anyja. ■— Miért nem mondod meg, hogy mi történt veled? — Nem történt semmi — rebegte Irmus. Talán megbántott­a­ a fiatalember? Irmus egyszerre elkezdett zokogni. És szaka­dozottan tört ki belőle: — I-igen. Azaz nekem. Vagyis i-igen. Mert azt írta, hogy csak akkor vesz el feleségül, ha előbb férjhez adja a három nővérét. — Na és? •— Hát láttad azt a három lányt? Olyan ször­nyű csúnyák, hogy azokat soha, de soha ,tea fogja elvenni ae-e-nak. PESTI HÍRLAP 1937. április 1., csütörtök* TRIPOLISI NOTESZ HÁROM „T44: TEA, TEKXUSBÉKA, TEMETŐ ÍRTA MEGYERY ELLA *­* A Pesti Hírlap kiküldött munkatársától — Tea Tripolis, március végén. Afrikaujoncok rendes tévedése, hogy feketekávét keresnek itt is a bazárban, mint a Balkánon, vagy Keleten, pedig az északafrikai arab, berber, beduin egész nap szürcsölt itala, frissítője, néha minden tápláléka, nem a kávé, hanem a tea. A tripolisi five o’clock kelléke mindenekelőtt egy gyékénydarab, úgyis, mint kanapé, amin ül­­az ember, úgyis, mint teaszervirozó asztal, s úgyis, mint tűzhely, amelyen a spirituszégő billeg vajmi bizonytalan lábakon, esetleg csak egy parázzsal töltött agyagfaszék, amelyet lapos dróttálcára ál­lítanak. Kékmázas, apró pléhkannában fő a viz s benne a tea, mert ezt itt nem forrázzák, de mé­regerős, keserű esszenciát készítenek belőle s ezt többször átöntik, keverik, mig a bronzvörös lé el­készül s a vendéglátó teletöltögeti vele a vastag, alig kis borospohárnyi üvegkupicákat. Kockacukor helyett süvegcukor szerepel, ame­lyet a gazda tördel szét és nyújtja át kinek-kinek, rendesen annyit, hogy valóságos sziruppá sűrűsö­dik tőle a tea, mert az arab gusztus ép oly barátja édesben a túlédesnek, mint zsírosban a tulzsiros­­nak. Az ízeket fokozni, komplikálni általában sze­retik errefelé s igy még a teába is, melyet a kí­nai cukortól is zavartalanul bir csak élvezni, a legkülönfélébb idegen aromákat keverik: mentát, narancsolajat, friss narancsvirágot, szerecsendiót s ami a legnépszerűbb: az úgynevezett amerikai mogyoró pörkölt magvait. Nagyon szegény arabok megkínáltak már olyan teával is, amelyet ennek az amerikai mogyorónak a héjából főztek s a fa­nyar, torkot kaparó csípősséget is úgy tudták fel­ajánlani, annyi méltósággal és szívélyességgel át­nyújtani, mint egy-egy vendéglátó nagyherceg. Mert ami fontos — oly hamar megtanulja ezt itt az ember —, nem maga a teaivás, hanem a tea­­ivás ceremóniája: a csendes, nyugodt üldögélés a pálmalegyezővel fújtatott parázs körül, a lassú kortyok­ közt elejtett egy-két szó, a pihenő és pi­hentető’ tétle­iség, ez a passzív és bölcs semmit­­sem akarás,­ mitől olyan irigylésreméltó fölény­nyel Csillog’ Itt ez a sok álmosfényü keleti, szem­pár . . . , A hosszé, néma teázgatásokra gondolok, mesz­­sze fent, észtországi orosz emigránsok között, akik ugyanilyen, mindenből kikapcsolt elmer­üléssel ül­ték körül a szamovárt . . . s nem értem ezt a ro­konságot, ezt a titokzatos lélekközösséget Észak- és Dél-Európa és Afrika között ... teknőcök azonban éltek, már amennyire a mocs­kos kölyökkezekben életről szó lehetett. Rozs­cipótól ötkoronásnyi nagyságig minden kor- és évjárat képviselve volt a kollekcióban s nézni is rossz volt, amint a jobbsorsra érdemes állatok ki­dugták sasra emlékeztető, ráncos fejüket a pet­­­tyes héj alól és sárga üvegszemüknek akkora kétségbeesésével pislogtak rám, hogy állatvédelmi felbuzdulásból, hirtelen megvettem az egész ra­kományt . „Boldoguljatok, ahogy tudtok!“ kiál­tással széteresztgettem őket a cézári fürdők és bazilikák között ... Ennek a nemes tettnek immár három napja.É­­s most attól tartok, a káröröm, amellyel a tudó­sokra gondoltam, akik nem egykönnyen fogják majd megfejteni a rejtélyt: hogy került a tenger­partok lakója a márvány és homok birodalmába, a leptis-magnai ásatások közé — mégse egészen indokolt. Magyarázata ennek az aggodalmamnak a ta­­risznyás arab, aki ma a kávéház-terrasszon tek­nősbékát árult. — Tartarughe! Tartarughe! — kiabálta s mi­vel nem hinném, hogy olvasta volna a legújabb kozmetikai receptet, a hollywoodi sztárok szépség­parancsát, amely szerint a fürdőszobában tenyész­tett teknősbékakolónia kipárolgása a legjobb bőrkonzerváló, alapos a gyanúm, hogy az én fel­szabadított leptis-magnas példányaimat szedte­­össze s próbálja most elsütni. Jól van, ha ez a végzetük, másodszor nem lé­pek közbe. De rosszkedvű leszek és elgondolko­dom a sorson, amely menthetetlenül kiszabott uta­kat ír elő embernek, állatnak egyaránt . . . Temető Ha az ember sokat él mohamedánok között, észrevétlenül kibékül a halál gondolatával, s meg­szereti ezeket az egyszerű, virágtalan arab teme­tőket, ezeket a minden dísz nélküli, besüppedt halmokat, amelyeken csak a Mekkátjártság zöld jele képvisel különösebb rangot és megkülönbözt­­­tetést. Az élőnek semmi közössége az elköltözöttel, aki meghalt, azt nem siratják, nem sajnálják, nem látogatják, — ez élőnek csak annyi kapcsolata van a túlvilághoz, hogy kemény, rövid copfocskát növeszt, ennél fogva ragadja meg majd a Próféta, hogy a paradicsomba vigye. Ezt az üstököt modernebb, városiasabb arabok egyre jobban száműzik — a parányi falucskákban azonban, ahol most megfordultam, még ott kun­korog minden turbán és fez mögött, alig vasta­­­gabban, mint egy zsirosfényű selyemmetring. Járom ezeket az ünnepélyes nyugalmú arab sírkerteket, ahol a halottak Mekka felé fordított arccal fekszenek, hogy feltámadáskor a szent vá­ros legyen az, amelyet legelőször megpillantanak. Sok mohamedán temetést láttam s ismerem Mo­hamed szavait a bűnbocsánatról, amely minden­kinek kijár — minden negyvenedik lépése után egy-egy bűnére vonatkozóan —, aki egy halottat utolsó útjára elkísér. Ismerem a Próféta ígéretét a tíz lépés utáni bűnbocsánatról is, amelyet az kap meg, aki egy halott koporsóját viszi, ezért a furcsa szokás itt, hogy a koporsót percenként leveszik egymás vál­láról a rokonok és jóbarátok. Ismerem az örök életbe való átlépés egész meg­békéltető, inkább örvendetes, mint szomorú ta­nát, amelyet Allah az igazhívő részére előírt, csak a titokzatos szócskát nem ismerem, amelyet a Ko­rán szerint a halál percében ki kell ejteni, hogy végnélküli boldogság legyen a lélek része. Jó lenne megtanulni ezt a varázsigét ... s előtte végre azt is, amely nem a halál, de az élet boldogságát biztosítja . . . Twknősbéka A világ legnagyobb teknősbékáit a kairói állatkert őrzi. Igen büszke rájuk és én is büszke vagyok, hogy láthattam ezeket a ritka példányo­kat, különösen a széniort, amely fekvő farkasku­tya nagyságúra nőtt s a rácsra fűzött névjegye szerint a száznyolcvanadik tavaszt taposta éppen ijesztő elefánt lábaival. Amit a tripolisi teknősbékákról fel kell jegyez­nem az utókor számára, nem a kvalitás, hanem a kvantitás. Annyian vannak, mint máshol a tek­­nőtlen béka. A hotelparkban, ahol dzsezz szól es­ténként s tüllruhás angol lányok sétálnak frissen beszerzett olasz flörtjeikkel, népi győzzük kike­rülgetni őket, arról nem is szólva, hogy közvet­lenül az ablakom alatt egész népes család, egész generáció lakik, szerencsére eléggé csendes ter­mészettel, eléggé polgári békességgel megáldva. Teknősbéka-rokonszenvemet s hálámat siettem is leróni első kedvező alkalomkor, azzal se törődve, micsoda súlyos fejtörést okozok a jövő természet­­tudósainak ezzel a mentőakciómmal. Az után ugyanis, amelyen autónk robogott, múltkor a leptis-magnai romokhoz Septimius Se­verus palotái felé, félmeztelen arab gyerkőcök száguldottak velünk versenyt s kisebb-nagyobb teknősbékákat kínáltak megvételre, pontosan úgy, ahogy Egyiptomban szkarabeuszt próbálnak az idegenre rásózni a fáraok mezítlábas utódai. A szkarabeusz, persze, mind hamis s félpiasztert se ér, de legalább kőből van, ezek a szerencsétlen Köszvényes fájdalmaknál rheumatikus fájdalmaknál, ideg­fájdalmaknál és fejfájásnál, ízü­letekben és tagokban való fájdal­maknál, valamint meghűléses be­tegségeknél Togal gyorsan és biz­tosan hat. Egy kísérlet meggyőz! Togal teljesen ártalmatlan. Minden gyógyszertárban. P 1,80 „Magyarország a rend és nyugalom szigete maradt“ — írja az osztrák félhivatalos lap Bécsből jelentik. A magyarországi belső helyzetről a félhivatalos Wiener Zeitung vezércikkben a követke­zőket írja: — Magyarország belpolitikai helyzete ingalengés­­szerű mozgásban van. Ezt nem lehet megfékezni me­rész beavatkozással, hanem csupán nyugodt kézzel. Az eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy Darányi éppen a kellő időben vette át nehéz hivatalát. Amíg Európa többi részét lázas hideglelés emészti, addig Magyar­­ország a rend és nyugalom szigete maradt. Az utórez­géseket Darányi idáig le tudta csillapítani. Bizonyos* kbDSZ ezekst a jce&ca­te UMvnk

Next