Pesti Hírlap, 1937. május (59. évfolyam, 98-120. szám)

1937-05-30 / 120. szám

0 az Új-Lipótvárosban 1—2-13—4 szobás, hallosak, központi fűtés, melegvíz, önálló telekkönyvi tu­lajdonnal, 25 éves adómentességgel, augusztusi be­költözéssel, előnyös fizetési feltételekkel eladók a Pozsonyi-ut 49, Hollán-utca 33 és Hollán-utca 36. számú luxuspalotákban. A Pozsonyi-út és Legrédy Károly-utca sarkán épül negyedik öröklakásos palotánk novemberi beköltözéssel, dunai és parki kilátással. Érdeklő­dés öröklakás-iroda, Hollán-utca 33. Telefon: 29- 33-48 és 29-02-37, vasárnap is. Prospektus­­vilizáció, mely az emberi szellem csodálatos találmányaival öntudatosan szolgálja a hala­dás, a békés, emberibb és felelősségteljesebb élet nagy eszményeit. Az orosz és a német pa­vilion mellett a kiállítás megnyitásának nap­jára csak a Grand Palais-ban elhelyezett „Ta­lálmányok palotája“ készült el csak teljesen és makulátlanul, — ez a csodálatos gyűjtemény, ahol ötmillió Voltos áram csattogtatja szikráit két félgömb között, ahol a látogató szeme előtt felvillannak a modern ezeregyéjszaka csodái, kigyulladnak a bűvös Aladdin-lámpák, feltárul az elektromos Szezám, ahol a levegő csepp­folyós lesz, ahol az atomot szeletelik, mint a szalámit, ahol a folyadékok titokzatos erők hatása alatt szilárd halmazállapotba mennek át, a Palota, melynek környékén a Szajna-­ parti fák nyári lombsátorát behavazzja a mes­­terségési hóesés, az indokolt és dokumentált korlátlanság Palotája, ahol az ember meg­mutatja, mire képes, hová jutott el, s mennyire uralkodik már az elemek és a mindenség fö­lött? Ez a palota a kiállítás igazi értelme,­­ a technika, a művészet és a tudomány varázs­­vesszejének érintésére a korszerű zűrzavarból felvillan a bűvös fény, melynek világításánál észrevesszük, hol tart az ember a világban? Messze tart. Uralkodik az atomok és a tér fö­lött. De ez a nagy távlat tele van rejtélyes út­jelzőkkel, különös jelekkel és útmutatókkal,­­ a csodák között felvillan a szovjet csillag, s­­ szemben vele fenyegetően ragyog a horog­kereszt, a lascló jelképe, a nemzeti zászlókkal szemközt a nemzetköziség zászlaját lengeti a nyáreleji szél. A főpróba megmutatja, hogy az emberiség, mely találkozik a technikai civili­záció nagy kényelmében és rejtettségében, ta­lán soha nem volt még ilyen partokra szakadt, ilyen frontokra állított, ember soha nem volt ilyen reménytelenül messze az embertől, mint a korban, mely már-már nem ismeri a föld­rajzi távolságot. ítészen, vagy félig készen, tető alatt, vagy rabitzfalak között, a kiállítás, mint minden ilyen nagy­ szemle, egy új világkép főpróbája. Körül­ményei és előzményei lehangoló ékesszólással bizonyítják, hogy amit a szellem alkot és ter­vez, azt a politika iparkodik szabotálni; remél­jük, kifejlete és tanulságai lelkesítően bizonyít­ják majd, hogy az embert alkotó szellem erősebb, mint a rombolás szelleme, s az össz­hangot és egységet, mely felé a művészet és a technika törnek, nem tudják megzavarni a kor­szak elkeseredett keresztes­ háborúival. Ez a világkép nincs „készen“, tppoly kevéssé, mint a kiállítás, amely bemutatni iparkodik. De kör­vonalai már derengenek, az összességből, az egyes nemzetek pavillonjai felett. Csodálatos kép, így a messziből is,­­ egységet mutat a tö­redékek fölött és új, soha nem látott fényekkel sugárzik. riandin Bukarestbe utazik Bukarest, máj. 29. (A Pesti Hírlap­­tudósítójának távirata.) A román sajtó értesülése szerint június 7-én­­ Bukarestbe érkezik Flandin Pierre volt francia mi­niszterelnök. Előadást akar tartani, amelynek tárgyát­ azonban még nem közölték a nyilvánossággal. Való­­szinűnek látszik, hogy Flandik, aki tudvalévően ellen­zéki álláspontra helyezkedik a népi arcvonal­lal szem-­­­ben, Bukarestben érintkezésbe lép különböző 'politikus­­­sokkal és pénzügyi szakemberekkel'ík '. PESTI HÍRLAP 1937. május 30., vasárnap. Anna királyi hercegasszony és Darányi Kálmánné felavatták a sashalmi állami szü­kséglakótelep új bölcsődéjét A sashalmi baraktelep, vagy amint a főváros környékének legszegényebb városnegyedét hivatalosan nevezik, az „állami szükséglakótelep“, szombaton dél­ben megható ünnepség színhelye volt. A Magyar Anyák Nemzetvédő Bizottsága ünnepélyesen felavatta a telep „bölcsődéjét“. Az ünnepélyes felavatáson részt­­vett Anna királyi hercegasszony, Darányi Kálmánné, Hóman Bálintné, Fabinyi Tihamérné, Imrédy Béláné, gróf Esterházy Móricné, Szederkényi Anna és sokan mások a Magyar Anyák Nemzetvédő Bizottságának tagjai közül. Az előkelő hölgysereget Pest vármegye részéről Preszly Elemér titkos tanácsos, főispán, a belügyminisztérium részéről dr. Németh Nándor mi­niszteri tanácsos és a helyi hatóságok részéről Mayer Ferenc ny. ezredes, sashalmi főbíró fogadta. A sashalmi állami szükséglakótelepen nagyon sze­gény emberek laknak. Munkások, menekültek, volt hadifoglyok, akik a társadalmi életben nem tudnak elhelyezkedni, a székesfővárosból menekülő nincstele­nek, akiket bírói ítélettel kilakoltattak a lakásukból és akiket a Lakáshivatal a sashalmi állami szükség­lakótelepre utalt be. Több mint háromszáz agg is sze­repel a nagykiterjedésű dazaktábor mintegy négyezer főnyi lakossága között. A tábor bejáratára kitehetik a megtelt táblát. Minden deszkabódé, minden talp­alatnyi hely el van már foglalva. Akik ezelőtt egy félévvel konyha­szobás lakást kaptak, azoknak kis lakásukat már újabb menekültekkel, nincstelenekkel, nyomorgókkal kellett megosztaniuk. Természetesen rengeteg gyermek él a szükséglakótelepen, éppen ezért múlhatatlanul szükséges volt, hogy a nagy daraktábor gyermekei érdekében szociális gondoskodás történjék. Az Országos Stefánia Szövetség megteremtette a telep napközi otthonát, a Magyar Anyák Nemzetvédő Bizottsága pedig most tető alá hozta a telep „bölcső­déjét“. Mikor Anna királyi hercegasszony megérke­zett a telepre, felharsant a cserkészek kürtje és a bölcsőde előtt szép sorjában ott állott már az óvoda, az elemi iskola, a polgári iskola, az úgynevezett munka­iskola, a napköziotthon gyermek- és tanulóserege, fel­vonultak a telep cserkészei és tűzoltói is, a nagy eperfa alatt pedig az ínségesek házizenekara muzsi­kált. Először Mayer Ferenc ny. ezredes, községi bíró köszöntötte az ünnepség közönségét, azután egy kis cserkész, Varga Vilmos elszavalta édesapjának, Varga Bertalannak Magyar sóhaj című versét, majd Küllös Ede sashalmi esperes-plébános és Szederkényi Anna mondottak lelkesítő beszédet a szegény gyermekek támogatásának általános szükségességéről, a gyermek­­nevelés szociális problémáiról, a falu elhagyott árva gyermekeiről. A bölcsőde falán szép vers fogadta Anna királyi hercegasszonyt és a társaságában lévő előkelő höl­gyeket: Nem is anya, ki nem örül A tipegő babának, Áldja Isten gondját, tettét Minden édesanyának! A terep napköziotthonában viszont kétszáz három­négyéves apróság üdvözölte kórusban a vendégeket, mikor a napköziotthon küszöbét átlépték. A napközi­otthon egyébként érdekes látványossággal is kedves­kedett a látogatóknak. A szobák falát Csúzi János menekült festő és a baraktelep lakója, a legismertebb mesék képeivel festette tele. A Piroska és a farkas, vagy a Jancsi és Juliska címü mesék képei épp úgy megtalálhatók a szobák falain, mint a modern Három malac című angol mese illusztrációi. . Az ünnepség befejezéséül a jelenvoltak eléne­kelték a Himnuszt, majd a királyi hercegasszonynak és a miniszterek feleségeinek virágot nyújtottak át a telep lakói: egy-egy szál rózsát. A gyermekek és az aggok egyébként a telep konyhájában a paradicsom­levesből, a metélt tésztából és a parajfőzelékből álló menüből — az ünnepségre való tekintettel — kétsze­res adagot kaptak. Hét repülőgép lezuhant, tíz ember életét vesztette a brit repülőnapon Ötvenhárom hadirepülőtéren, több mint egymillió néző előtt, nyak­törő akrobata repüléseket mutatott be 1350 „repülőerőd“, „repülő­felvonó gép", „repülő karosszék“ . Repülőgépek harcoltak páncél­kocsikkal, várat ostromoltak a légből London, máj­. 29. A légügyi minisztérium a légi haderő népszerűsítésére repülőnapot tartott. Ez al­kalomból megnyitották a legtöbb repülőteret a kö­zönség előtt. Ötvenhárom hadi repülőtéren több mint egymil­lió néző, összesen 1350 vadonatúj repülőgépet, a had­­erőfejlesztési terv legújabb termékeit csodálhatta meg. Láthatók voltak a legújabb rendszerű gépek, mint a Fairey-féle „bukó bombázó“, am­ely óránként nyolcszáz kilométer sebességű és zuhanva csap le cél­pontja fölé, mielőtt bombaterhét leejtené; a Handley- Page-féle „Harrow“ rendszerű, páncéltornyos „repülő erődök“, a Vickers-féle „Wed­lesley“-gépek, melyek csipkeszerű váza a gedetikus elv szerint készült, a Bristol-réte­­„Blenheim“ bombavetők, melyek a "Lord Rothem­ere-féle „Britain First“ minta javított kia­dása, a Gloster-féle­­,Gladiator“ vadászgépek, melyek oly villámgyorsan­­emelkednek, hogy „repülő felvonó­­gépek“-nek nevezik, a „repülő karosszék“-nek becé­zett szélmalomgépek, melyek majdnem mozdulatla­nul tudnak a magasban lebegni s főként megfigyelő szolgálatra alkalmasak. A titkos lajstromra felvett gépek ugyancsak mu­tatványos repüléseket végeztek, de a közönséget nem engedték a közelükbe. Az összes repülőgépek és egész alakulatok nyak­­törő , akrobata repüléseket mutattak be. Különösen érdekes volt az írásbeli üzenetek átvétele, midőn a repülőgépek merész ívben a föld közvetlen közelében két cölöp között suhantak el, a csónak fenekéhez erő­sített kampóval ragadva fel a zsineget, amelyhez az üzenetet kötötték, továbbá a „légi tekézés“, midőn gépfegyverrel lőttek ki a magasból tekebábukat, légi harcok bombavetők és vadászgépek között, „Moly“ rendszerű gépek támadása lehorgonyzott léghajók el­len, repülőgépek harca páncélkocsikkal, ezeknél a bombákat liszttel töltött papírzsákokkal helyettesítet­ték a találatok jelzésére, gyalogsági gépek támadása lövészárkok ellen, várostrom a légből, repülőgépek javítása gázfelhőkben, gázálarcos szerelőkkel, ostro­molt csapatok légi élelmezése ejtőernyőn ledobott élelmiszeres csomagokkal. A Northolt-i repülőtéren ezt a számot azzal tet­ték érdekesebbé, hogy angol nemzeti szinű ejtőer­nyőn palack sört bocsátottak le, amelyeket a windso­ri herceg főzött mint walesi herceg 1932 március 15-én. A sört később a közönség körében jótékony célra el­árverezték. A repülőnapon összesen hét katonai és magán­­repülőgép zuhant le és tíz ember vesztette életét. Az egyik sportrepülőgép, amely részt vett a London és Isle of Man közti Versenyen, nemsokára az elindulás után egy házra zuhant s azt láng borította. A repülő­gép két utasa meghalt, a ház három lakója súlyos égési sebeket szenvedett. A farnboroughi repülőtéren egy katonai repülőgép lezuhant és elégett. Két utasa meghalt. „Független em­b­erekre van szüksége a Héinzcinek“ — m­ondotta l­ázas’ igazságügy márniszter Debrecenből jelentik. Lázár Andor igazságügy­­miniszter fogadta a Turul Szövetségben tömörült bajtársi egyesületek vezéreit, akiknek nevében dr. Varsányi Imre és az ifjúság több vezetője tá­jékoztatta a minisztert az ifjúság helyzetéről. Lázár Andor igazságügyminiszter válaszában hangsúlyozta, hogy a fejlődés záloga ma az, tud-e a fiatalság minél több szellemi kincset szerezni a maga számára. Ezen­ a téren határozottan kedvező jelenséget lát. Van azonban egy másik jelenség, a fogly­i dekadenciának a jele: a fiatalság kevésbbé­ bízik a mátja erejében. Nem annyira a saját erejé­vel való előrehaladásnak lehetősége lebeg előtte, hanem inkább az, hogy minél előbb íróasztalt, havi fizetést, majd nyugdíjat kapjon. Akármennyire diva­tosak ma a közösségi elgondolások, végeredmény­ben azonban mindenkit a saját egyéni szellemi és erkölcsi tulajdonságai predesztinálnak arra, hogy valami legyen belőle. A nemzetnek önálló, saját ere­jével dolgozni tudó, saját maga részére eszközöket teremtő egyénekre, tehát (Ügyetlen emberekre van szüksége, '' ' I)!..­­.Kreike­r Aladár egyetemi tanár, a Turul Szövetség­ magisíltere köszönte meg azokat az útmu­tatásokat, amelyeket a miniszter az­ ifjúság részére adott, .................. ................ Jagodát meggyilkolták, barátnője öngyilkos lett Sztálin kemencének titkai nem kerülnek nyilvánosságra London, máj. 29. Mint a Daily Mail varsói leve­lezője félhivatalos forrásból értesül, Jagodát, az egy­kor rettegett GPU-vezért utóda, Jagov meggyilkolta a moszkvai Ljubjanka-börtön egyik zárkájában. Né­hány órával a gyilkosság előtt meg akarta látogatni Jagodát barátnője, Rosendorf Wanda. Mialatt a bör­tönben okmányait vizsgálták, az egyik börtön­tiszt­viselő felismerte, mire Rosendorf Wanda kézitáská­jából pisztolyt rántott elő és agyonlőtte magát. Jago­dát felszólították, kövessen el öngyilkosságot és mivel ezt megtagadta, Jagov egy börtöntisztviselő jelenlété­ben agyonlőtte. Rosendorf Wanda be volt avatva megölt szerelmese minden veszedelmes titkába és ket­tőjük halála igen kellemetlen helyzettől szabadította meg Sztálint, mert nem fenyeget tö­bbé az a veszély, hogy nyilvánosságra kerülnek azok a botrányok, ame­lyek , Sztálin egykori teljhatalmú kegyencének letar­tóztatásához, majd meggyilkolásához vezettek.

Next