Pesti Hírlap, 1937. október (59. évfolyam, 223-248. szám)
1937-10-08 / 228. szám
– 1937. október 8., péntek. PESTI HÍRLAP Bizánc A Bizáncot, Herczeg Ferenc nagystílű történelmi freskóját, a művet megillető ünnepi pompával újította fel a Nemzeti Színház. A nemes és előkelő szavakat nemesen és előkelően keltette életre az új együttes A szegedi szabadtéri játékokon láttuk már a darabot, Táray Ferenccel és Tőkés Annával a főszerepekben, s most a Nemzeti Színház színpadán örömmel üdvözöljük e két művész jeles alakítását. A dekadens Bizánc kitűnő színekkel festett gerinctelen züllöttségéből úgy emelkedik ki Turay Konstantin császára, mint egy komor és nagyszerű lovag legendabeli alakja. Az előadás legnagyobb színészi értéke Kiss Ferencnek remek zsoldoskapitánya. A férfiasság és a bensőséges őszinteség e nagy művészett is kitűnőt produkált. Ki kell emelnünk Gál Gyula bravúros öreg török követét és Abonyi Géza riasztóan valóságos, patologikus nagyhercegét. A gazdag pompájú díszletet és a ruhákat gróf Batthyány Gyula tervezte. (sz.) * Új szereplő „Az utolsó fórum“-ban. A megbetegedett fiaáb Veronika helyett szerda estétől Simor Erzsébet játssza a Matolesi-darab hősnőjét. A közönség őszinte tetszéssel kísérte tehetséges játékát. * Operaház. Az Operaház csütörtöki „Bánk bán“ előadásának két új szereplője volt: Laczó István először énekelte a címszerepet, Maleczky Oszkár pedig először énekelte Tiborc szerepét. Laczó, Operaházunk tehetséges, fiatal tenoristája, új nagy szerepében nagyobb súlyt helyezett hangjának és énekének bravúros csillogtatására, mint Bánk bán alakjának játék és énekbeli kiformálására. Hatalmas hanganyaga kétségkívül könnyedén és tisztán cseng, előadása magával ragadó hatással érvényesül, ezek az énekbeli adottságok azonban nem válhatnak ennyire öncéllá, az alak lelki jelenségének rovására. Sajnos, puszta megjelenése sem érzékelteti Bánki alakjának tekintélyét és méltóságát. Művészileg sokkal harmonikusabb volt Maleczky Tiborca. Finom dallammintázással, egyszerű, kifejező hangsúlyokkal emelte ki Tiborc énekszerepét az előadásból. Játéka pedig szinte légkört teremtett a színpadon. Berg Ottó vezényelte az előadást, amelynek többi szereplője Osváth Julia, Budanovits Mária, Vitéz, Sárdy és Farkas volt. (mja.) A P. H. OLCSÓ JEGYAKCIÓJA a Nemzeti Színháznak irodalmi és művészi eseménye ugyancsak 30 százalékos engedménnyel. A Magyar Színház ezidei második érdekes újdonsága, Az utolsó fórum, hétfőn kezdi el akciós sorozatát, Törzs Jenővel. Viszont utolsó ízben kapcsoljuk a Pódium pompás megnyitó műsorát. Új sorozat a Komédiából, ahol a Folies Caprice minden este zsúfolt házat vonz.* Jegyakciós előadásaink rendjét a műsortáblázatban vastag betűkkel emeljük ki. SZÍNHÁZAK OPERA ('/«7) NEMZETI (‘/.4, '/18) VIG ('/»4, 8) MAGYAR ('.4, 8) BELVÁROSI (4, 8) MŰVÉSZ (4, 8) ROYAL (4, 8) VÁROSI (4, 8) Péntek.................. Hovanscsina C. Jézusfaragó ember Szabó a kasté L. Az utolsó fórum V. Szakíts helyettem Királyi vér Gyertyafénynél Magyar nábob (3) Szombat ,. . . . Csongor. A tükör A peleskei Szabó a kastélyban Az Utolsó fórum Szakíts helyettem Királyi vér Gyertyafénynél— — A proletárok Szabó a kastélyban A 101 éves asszony Szakíts helyettem Királyi vér Gyertyafénynél Carmen (Vs4) este . . Pillangó. Magy. ábr. Jézuefaragó ember Szabó a kast. T. Az utolsó fórum C. Szakíts helyettem Királyi vér Gyertyafénynél Falu rossza Minden este, va-PESTI (4, 8) KAMARA (8) ANDRÁSSY (8) TERÉZ ('/,5, 9) PODIUM (V.5, 9) COMÉDIA (‘US, ‘/1 9) ERZSÉBET (8, 9) KISF. (6, 3/V9) Várnap d. u. és este Delila • — Szóm.-tól: Különös Uj műsor Kabaré Folies Caprice Sárga pitykés Sybiu Vig. Szombat d. u.: Gyermekkabaré (1/14). — Terézköruti. Ma: akcióban. — Komédia. Ma és vas. d. u.: akcióban. Peleskei nótárius — Jézusfaragó ember Hunyadi László — Az utolsó fórum — Pódium Eheti újdonságaink sorához vasárnap délután Opera is csatlakozik, a Carmen Anday Piroska felléptével a Városi Színházban. Jövő heti operaelőadásunk a magyar kir. Operaházban lesz a Hunyadi László parádés előadása 30 százalékos engedménnyel. Eseménye jövő hetünknek a Jézusfaragó ember, legény, Popeye (rajzos trükkfilm). — Cigányvár, Zenés trükkfilm. Híradó. Előadások %6, %8. 10. szombat, vasárnap és ünnepnap: %4, %8.;io. ne?). Híradó. Előadások: 146. 928, 9410; szombat, vasár- és ünnepnap: ^4,%6, 948. 10. — Vasárnap délelőtt 11 órakor féláru reprizmatiné: Égi titánok. Corso, Váci u. 9. Tel. 18-28- 18. Muráti, Mezey, Básthy. Kabos: 120-as tempó (Szántó- Szécsen vigjátéka) — Banjokirály (Variété). Híradók. Előadások: szombat, vásár- és ünnepnap :0 4, %6, ^8, 10; a többi napokon %6, V2 8. Vá 10. Omnia, József-körut és Kölcsey-u. sarok. Tel. 130—125. A lázadók kapitánya (Gary Cooper). — Cigány vér (Zenéd filmcsemege.) — Nem vagy legény, Popeye (rajzfilm). Eudiidok: 5, 148, 10; szombat, vasárnap 4, 6, 8. 10. DévVI., Teréz-körút 28. Tel. 125-952 és 121-343. Prolongálva! Torockói menyaszszony (Dayka Margit, Jávor, Kabó, Sziklai Szeréna, Maly). Előadások 6, 8, 10; szombat, vasár- és ünnepnap: 4, 6. 8. 10. Palace, VII., Erzsébet-körút 8. Tel: 136-523. Prolongálva! Hotel Kikelet. Irta: Vadnai László. Rendezte:Gál Béla. Fősz. Tőkés, Turay, Uray, Páger, Kabos, ..Palló, Híradók. Előadások naponta: 11. 2. 4. 6. 8. 10. Az első három előadás mindennap térhelyárakkal! Fórum Filmszínház, Kossuth Lajos utca 18. Tel. 1895-43. 1897-07. 2-ik hétre prolongálva! Férfisors, Fősz.: Jean Galland, Francoise Rosny, Rosine Derean. Irta és rendezte: Edmond Greville. Előadások: i£6. V28, % 10; szombat, vasárnap és ünnepnap: %4. Mi 6. %8, %10. Rádius, VI., Nagymező Utca 22—24. Tel. 129-250 és 122- 098. 120-as tempó. Fősz.: Muráti Lili, MezeyMária, Vizváry Mariska, Básthy, Köpeczi-Boocz, Kabos, Z. Molnár, Híradó. Előadások: 946. 948. 9410; szombat, tanár- és ünnnepnap: 944. 946. 948. 9410. Kamara Filmszínház, Dohány u. 41. Tel. 144-027. Torcokói menyasszony (Dayka, Jávor, Kabos). Előadások :46, 1 48, % 10; szombat, vasárnap 4. 6. 8. 10. Royal Apolló, VII., Erzsébet-körut 45—47. .Tel. 342— 946 és 141—902. Prolongálva! A férfi mind örült. Fősz. Lázár Mária, Jávor Pál, Páger Ant.nl. Híradó. Előadások: 6 8. 10; szombat, vasárnap és ünnepnap: 4. 6. 8. 10. Metro Filmpalota, VI., Teréz-körút 60. Tel. 11-22-30. Prolongálva kizárólagos joggal!/. Botrány a turfon (Gincso., Csikó, Harpo slágervígjátéka. A többi főszerepekben Maureen O'Sullivan, Allando-Uránia Filmszínház, VTII., Ignácóczi út 21. Tel. 146—046. Kém vagy? (Mathias Wieman, Lida Baarova). — A búvár Jövőheti előadások. Opera. Szerda: Hunyadi László. — Nemzeti. Csütörtök: Jézusfaragó ember. — Magyar. Hétfő: Az utolsó fórum. — Terézkőruti. Kedd, csütörtök, péntek, vas.este: Új műsor. — Pódium. Szerda: Kabaré-műsor. — Komédia. Hétfő, kedd, szerda: Folies Caprice.* Jegyárusítás: Vilmos császár-út 18. (T. 1—122—93— 94—95). — Apponyi-tér 5. (T. 1—833—99). — Erzsébetkörut 1. (T. 1—352—96). — Rákóczi-út 1—3. (T. 1—343— 71). — Krisztina-körut 133. (T. 1—509—24). — Horthy Miklós út 29. (T. 2—695—95). — Margit-körút 8. (X. .1— 520—25). SZÍNHÁZAK MŰSORA PÉNTEK, OKTÓBER 8. Operaház. Jovanosina. Mussorgsky 6 képes zened rá mára (Losonczy, Budánovits M., Palló, Kálmán, Laurisin, Závodszky, Toronyi, Rigó M.) (CV 2.( béri.) 7). — Nemzeti. Jézustfaragó ember. Nyirő József 5 képes havasi színjátéka (Somogyi E., Berky JL., Tímár, Lehotay, Abonyi, Hosszú, Kartus, Forgács) .('28). — Vígszínház. Szabó a kastélyban. Armontréti March and 3 tv. zenés vígjátéka (Honthy H., Páger, Medgyaszay V., Komár J., Gárdonyi, Dénes, Ajtay) (L. 2. bérl.) (8). — Magyar Az utolsó fórum. Matolcsy Andor 8 képes színműve (Törzs. Simor E., Földényi, Keresztessy M., Báthory CS, Kovárs T., Patak?) (V. bér! ) (8). — Belvárosi. Szakíts helyetten Bókay János 3 tv.vígjátéka (Mezey M., Rátkai, Latabár K., Dvibos A., Pálóczy, Baróthy) (8). — Művész. Királyi vér. Lengyel Menyhért 11 képes színműve (Titkos I., Góth. Toronyi. Turátrium, II., A Márgit-körút 55. Tel. 153—034 és 154—024. A férfi mind örült. Fősz.: Lázár Mária, Jávor, Páger.Vaszary Piroska...Híradó. Előadások: va 6.,38. V. 10. szombat. vasárnap és ünnepnap: VIA. 1 26. 148. \ijX0. Casino, IV.. Eskü-tér 6. T. 583—102. Orgonavirágzás. Fenóczay A., Mihály fi. Z. Molnár (8). — Royal. Gyertyafénynél. Geyer Siegfried-Kutscher Róbert 3 ív. zenés vigjátéka (Bársony R., Ráday, Kertész D., Pártos, Székely L., Lengyel G.) (8). — Városi. Egy magyar kábeb (Ifi előadás) (3). — pesti. Delila. Molnár Ferenc 3 ív. vigjátéka (Somlay, Darvas L., Muráti L., Básthy, Alály Köpeczi-Boocz) (8). — Andrássy. A ..Különös szerelem zártkörű főpróbája (8). — Terézkörúti. Új műsor (Salamon Rajna A., Kökény I., Gárdonyi, Kőváry, Peti, László, Fenyő, Fülöp, Bérczi) (9). — Pódium. Kabaréműsor (9). — Erzsébetvárosi. Sárgapitykés közlegény. Erdélyi Mihály 3 ív. operettje. (Szécsi H., Tamás, Lovassy K., Csatay J., Sárossy, Érckövy) (6, 9). — Kisfaludy, Sybill. Jacobi 3 ív. operettje (Radnóthy É., Jeney, Petur I., Sik) (6,9). — Komédia: Folies Caprice (Rott, Steinhardt, Solti H., Türk B., Kmochné) (**9), szereplők: Jeanette MacDonald, Nelson Eddi és John Barrymore. Előadások: Vol. 7, Vilo; szombat, vasárnap és ünnepnap: 1g3, 5. 148. 10. City, V., Vilmos császár-út 36—38 Tel. 111-140. Lázadók kapitánya. Rendezte: Henry Hathaway. Fősz.: Garry Cooper. —A Nem vagy MOZIK MŰSORA úszás művészete. Magyar és Fox világhiradók. Előadások: 5. *48, és 10; szombat, vasár- és ünnepnap: 3, 5, 148, %10. Zenés uzsonnájóban Barna jazztio. — Vasárnap d. e. 11-kor: felvinczi Takács Zoltán: „Alkonyatok távol Keleten“. MÁSODHETES MOZIK Admiral. Urilány szobát keres. Lángoló hegyek (M 4, %6 *18, Vs 10). Alkotás. Segítség! örököltem! Díszelőadás a pincében (H4, Vi6, V2S, V 1*10). Belvárosi. Premier (Jobb 1.: Vác. 7. V210; bal t.: 8). Budai Apolló. Premier (Zarah Leander). Chaplin-vígjáték (M25. |fc'7. 9). Capitol. Az utolsó kaland (\\=4. y26, %8. %10). Elit. Elefántboy. Pop* pey, mint szárazdajka (4. 6. 8. 10). Józsefvárosi. Urilány szobát keres. A forrongó KiBudapest I. pénteki műsora. 6.45 Torna, lemezek. 7.20 Étrend, közlemények. 10 Hírek. 10.20 és 10.45 Felölv. 11.10 Vízjelzés. 12 Harangozó időjárás. 12.05 Énekegyüttes, közben hírek. 1.20 Időjelzés, időjárás, vízállás. 1.30 Cigányzene. 2.40 Hírek. 3 Árak. 4.15 Diákfélóra. 4.45 Időjelzés, időjárás, hirek. 5 Útirajz. 5.30 Lemezek. 6.20 Alussorgskij: Hovanscsina c. operája. Szünetekben kb. 8 Usetty Béla felhívása a magyar labdarugó társadalomhoz. Kb. 8.50 Hírek, kb. 9.40 Hírek. Utána időjárás, hírek angolul. 11.05 Cigányzene. 12.05 Hírek. — Budapest II. műsora. 6.40 Gyorsírás. 7.30 Előadás. 8 Szalonzene 9.15 Hírek. 9.40 Katonazene. MIT HALLGASSUNK KÜLFÖLDRŐL? 8 Königsberg, Kreutzer. A granadai éji szállás, opera. 8.10 Bukarest, Giordano: Andrea Chenier, opera. 9 Jack Hylton éd zenekara. na (945. 947. 94 10). Minden vas, d. e. % 11-kor 8. M. * C. matinén: „Légy résen’!*" cserkészfilm. Lloyd Filmszínház. Mami (Fedák, Törzs, Vaszary P.) (944. 946. 948. 94 10). Odeon. Premier (%5, 7, V1.10). Orient. Hét pofon. Variété királyok (V45.7, Mi 10). Otthon. Naplemente előtt. Ujjé a ligetben ... (4, %7, 9) . Rialtó. Rabszolgahajó. Buster, a minta tengerész (HU. HI. 943, 5. H8. % 10). Simplon. Édes a bosszú. Frontharcos találkozó. Badoglio Budapesten (9*4, 06, Vj 8, 9610). Stúdió. Koldus és királyfi. Világhiradó (4. 6. 8. 10) . Tiszti Kaszinó zártkörű Filmszínháza. Okt. 10-én: Édes a bosszú. Előadások ($5 3^7. 9). Tivoli. Premier. Rin- Tin-Tin bosszúja (4, %7. 11 10). Túrán. Urilády szobát keres. Lángoló hegyek (%4, 946. 4^8. 9*10). RÁDIÓ MŰSORA 1£S MŰFOGLEHELET A legkétségbeejtőbb társadalmi és üzleti hátrány megszüntetése „ PROTHESIN“ végre Magyarországon is kapható! „PROTHESIN“ az első műfog-protézis tisztítószer házi használatra, amely 20 percen belül a hamis fog, illetve kivehető szájpadlásról leáztatja a reárakódott ízléstelen utálatot gerjesztő, bűzös fogkövet. A műfog, a szájpadlás ragyog, mintha a fogorvos újonnan tette volna be a szájba. Az összes fogorvosok, fogtechnikusok csodálattal beszélnek a PROTHESIN döbbenetes hatásáról. Minden szaküzletben már kapható! Félévre elegendő mennyiség P 1.80 Magyar központ: Mihály Ottó „MIOPHARMA"gyógyszerárugyár, gyógyárunagykereskedés, Budapest, VI., Podmaniczky-II. Vidékiek: A pénz előzetes beküldése ellenében nálunk is beszerezhető, amíg nincs a szaküzletekben raktáron. * A Belvárosi Színház első ezidei jubileuma. Pénteken este kerül 25-ödször színre a Belvárosi Színházban Bókay János „Szakíts helyettem“ című vígjátéka. * Müller Renate meghalt. Berlinből jelentik: Müller Renate, az ismert német moziszínésznő csütörtökön reggel az egyik berlini szanatóriumban meghalt. ■ * November végére eltűnik a Budai Szinkör. A polgármester intézkedésére a főváros Gazdasági Hivatala csütörtökön meghirdette a Szinkör bontási munkálataira a pályázatot. Tekintettel arra, hogy a pályázat lejárta után a polgármester haladéktalanul dönt a bontási megbízás kiadásáról, előreláthatólag november végére a Budai Színkör végleg eltűnik a Horváthkertből. * Kabos Gyula és a Városi Színház. Kabos Gyula erre a szezonra a Magyar Színházzal kötött szerződést, de mert szerepet az első két újdonságban nem kapott, megállapodást kötött a Városi Színházzal ennek idénynyitó újdonságára. A Magyar Színház igazgatósága ez ellen óvással élt, mire a Városi Színház választott bíróságot kért, amely dr. Tőkés Gyula elnöklete alatt csütörtökön ült össze. ítéletet is hozott, mely szerint Kabos Gyula köteles fellépni a Városi Színház bemutatóján, de azontúl tartozik eleget tenni a Magyar Színház behívójának. Beküldött hírek * A százéves Nemzeti Színház. Ezen a címen dr. Németh Antal előadást tart a Szabad Egyetem mai megnyitásán 8 órakor az Egyetem Ásványtani Intézete (VIII., Múzeum körút 4) földszinti nagy előadótermében. * Adler Adelina megkezdte énekművészeti tanítását. Megbeszélés: I., Gellérthegy utca 1. Telefon: 1509—83.