Pesti Hírlap, 1937. november (59. évfolyam, 249-272. szám)

1937-11-05 / 251. szám

X 1937. november 5., péntek. PESTI HÍRLAP mmsBBmmssmmssmsmmBmmmsmmmmaammsBSsmmmBstsmmsmsmmmmsBmms T­ irto­-'fohu. A huszadik század embere a maga öntelt gőgjé­ben azt hiszi, hogy immár meghódította a levegőt, hogy mindent tud, ami a repüléssel kapcsolatos. Pedig hiába repül az ember már évtizedek óta, ez mégis csak fiatal tudomány, mert csupán a technikai része oldódott meg, de mindezideig a repülő ember bioló­giája nincs felderítve. A gép úgyszólván tökéletes. Az eszköz, amivel repülünk, megvan, de aki repül, az ember, még nem szokhatott hozzá ilyen rövid idő alatt a repüléshez. Eddig alig foglalkoztak azzal, hogy komolyan és behatóan tanulmányozzák a repülés ha­tását az emberi szervezetre, de most, amikor a repü­lés kezd általánossá válni, előtérbe kerülnek ezek a kérdések. A francia légügyi minisztérium már meg­szervezte az orvosok tudományos kísérleti osztályát, melynek az lesz a feladata, hogy tanulmányozza, mi­lyen változásokat idéz elő a gyakori repülés az em­ber szervezetében, milyen visszahatásokat gyakorol a különböző szervekre. Kikutatják a repülő ember bio­lógiai rejtelmeit, mert több olyan kérdést kell meg­oldani, ami nélkül a repülés mégsem lehet olyan népszerű, mint azt a jövőbelátók jósolják. Fontos kér­dés: le lehet-e egyáltalában küzdeni a szédülést olyan embernél, aki erre hajlamos, ki lehet-e küszöbölni a hányingerérzetet azoknál, akik testi alkatuk és adott­ságuk folytán ezt a legjobb akarat mellett sem tud­ják leküzdeni. Éppen a francia hadseregben igen gya­kori eset, hogy a repülőkhöz beosztott ifjú katona néhány hónapi hiábavaló kísérletezés után kénytelen otthagyni a maga választotta fegyvernemet, mert rosz­­szul lesz a levegőben, elszédül, nem bírja a különböző magasságváltozásokat. Hiába a technikai haladás, az ember még­sem tudja letagadni, hogy néhány ezer évig a földön járt... A közhit azt tartja, hogy a film már meghódította az egész világot, azt tartja, hogy a mozi a Fokföldtől Kamcsatkáig mindenhova eljutott, úgy látszik, ez még sincs egészen . Így, mert Európában is vannak még falvak, ahol a lakosság egy része ma, 1937-ben, még mindig nem látta századunknak ezt a nagy csodáját. Most olvassuk, hogy Kurdschau thüringiai falucská­ban filmelőadást tartottak s ezt felhasználták arra, hogy a teremben egybegyűlt parasztokat megkérdez­zék, vájjon mikor láttak utoljára filmelőadást. Ki­derült, hogy 213 néző közül negyvenen még sohasem láttak mozit, százan pedig most ismerkedtek meg a hangosfilmmel. Sohasem hallottak Greta Garbóról és Clark Gabiéről. Csak azután valami kellemetlenségük ne legyen ebből — Amerikával!­­­­­ Akármilyen kis összeg is, az ember mindig bosz­­szankodik, ha olyan levelet kap, amelyen kevés a bé­lyeg és bü­ntetőportát kell fizetni. Minél nagyobb em­ber valaki, annál sűrűbb a levelezése és így gyakrab­ban fordul elő, hogy bélyeg nélkül, vagy kevés bé­lyeggel kap postai küldeményeket. Most olvassuk, hogy Roosevelt, az Amerikai Egyesült Államok elnöke, az­­ elmúlt esztendőben 9600 dollár büntetésportát fizetett. Az elnök hivatalba lépésekor kijelentette, hogy foglal­kozni kíván minden kéréssel és üggyel, amellyel az­­államok polgárai hozzá fordulnak. A jenkik pedig él­nek is az elnök ígéretével, naponta száz és száz levelet intéznek hozzá, a szegényebbek pedig egyszerilen bé­lyeg nélkül adják fel ezeket a kérvényeket. Az ame­rikai posta azonban nem tesz különbséget egyszerű polgár és a hatalmas ország elnöke között. Roosevelt­­nek is meg kell fizetni a portódíjat, így fizetett az el­múlt esztendőben 9600 dollárt bélyegre. Még­pedig a magánpénztárából, mert az elnöki kiadások költség­­jegyzékében erre nincs alap. Hiába, nem olyan egy­szerű az Egyesült Államok elnökének lenni! L. A. — Treviso herceg előadása a Szépművészeti Múzeum­ban. Csütörtökön délután 6 órakor Treviso herceg francia műtörténész a Societe de la Nouvelle Stevue­ de Ilongrie és a Szépművészeti Múzeum meghívására nagy és előkelő közönség előtt előadást tartott a napóleoni idők kiváló festőjéről, báró Antoine Gros-ról. A közönség mindvégig nagy érdeklődéssel hallgatta Treviso herceg előadását és annak végeztével lelkesen megtapsolta.­­ Felvágta az ereit egy járásbirósági tisztviselő. Maros Károly 56 éves járásbirósági tisztviselő Csepelen, a Tamás­ utca 34. számú házban levő lakásán borotvával , felvágta az ereit. A mentők a Rókus-kórházba vitték. Állapota súlyos. — Halálozás. Vitéz Urai Uray Tibor nyug. huszár­ezredes, november 8-án, 57 életévéb­en, rövid szenvedés után meghalt. Temetése a farkasréti temetőben levő id. családi sírboltba november 5-én délután fél 4 órakor lesz a ref. egyház szertartásai szerint. Verőczei Andrássovich Géza m. kir. gazd. főtanácsos, ny. m. kir. gazd. főfelügyelő, életének 72. évében f. hó .3-án elhunyt. Temetése folyó hó 6-án délután 3 órakor a farkasréti temető halottasházából,­­ Glancz Adolf budapesti kereskedő 70 éves korában elhunyt. Temetése ma, pénteken, 11 órakor lesz a rákos­­keresztúri szr. temetőben. özvegy Mátyálssy Antalné sz. Jelinek Karolina, Bu­dapesten 79 éves korában meghalt. Pénteken fél négy óra­kor temetik az új köztemetőben. Dr. Rucmann Kornél városi orvos, emléklapos hon­­védorvos, a vármegyei törvényhatósági bizottság, az egy­házi és városi képviselőtestület tagja, a II. oszt. ezüst vitézség­ érem és a Károly-csapatkereszt tulajdonosa, Nyíregyházán 44 éves korában meghalt. Csütörtökön dél­után temették az északi temetőben levő családi sírboltba. Markus Hugó, a Wiener Bankverein volt alelnöke, Illusben meghalt. — Az október 13-iki elsötétítési gyakorlat tapasz­talatai. Az október 13-iki elsötétítési és riasztási gya­korlat tapasztalatainak összeállítása és értékelése fo­lyamatban van. Már az eddigiekből is megállapít­ható, hogy a riasztás, a csökkentett világítás és az elsötétítés terén a hatóságok, az intézmények és az üzemek igen sok szervezési, de még több műszaki kérdést világíthattak meg, melyek eredményeit a no­vember második felében több vidéki városban tar­tandó riasztási és elsötétítési gyakorlaton már részben hasznosítani is lehet. Feltűnő a közönség igen nagy­­ érdeklődése, mellyel a gyakorlaton szerzett tapaszta­latainak önkéntes bejelentésével az illetékesek tá­mogatására sietett.­­ A Budapesti ügyvédi Kamara megválasztotta a Kamarák Országos Bizottságának tagjait. A Budapesti Ügyvédi Kamara új választmánya csütörtökön tartotta első i­lését Kövess Béla elnöklete mellett. Ez alkalommal megválasztották az Ügyvédi Kamarák Országos Bizott­ságába kiküldött tagokat, akik a következők: Braun Fe­renc, Arvátfalvi Kam­ István, Kadosa Marcel, Kálnoki- Bede Sándor, Láng Lajos, Pető Ernő, Varannai István, Vályi Lajos, Vekerdy Gáza és Wenczel Árpád. Kijelölték a h­úsz kúriai ügyvédi tanácsi és hatvan bírós és ü­gyvéd­­vizsgabizottsági tagot, akik közül az igazságügy-miniszter fogja az egyes bizottsági tagokat kinevezni. — Bilkei Pap Lajos előadása Pozsonyban, Po­zsonyból jelentik. Csütörtökön tartotta meg nagy ér­deklődéssel várt előadását dr. Bilkei Pap Lajos egye­temi magántanár, Budapest székesfőváros gyógyfür­dőinek igazgató-főorvosa, a Pozsonyi Orvos-Termé­szettudományi Társaság meghívására. Az előadás tár­­­­gya a rheumás betegségek korszerű gyógyítása volt. Az előadó hangsúlyozta a „rheumás“ beteg pontos­­ megvizsgálásának szükségességét és ismertette az úgy­nevezett kombinált kúrákat, amelyeket lassan mint mint „budapesti kúrákat“ ismernek egész Európában. — Az Angol Ipari Jóléti Szövetség igazgatójának elő­adása Budapesten. A Népegészségügyi és Munkásvédelmi Szövetség meghívására St.­ff. Hyde, az Angol Ipari Jóléti Szövetség igazgatója Budapestre érkezik, hogy a­ magyar szociális intézményeket tanulmányozza. Hyde igazgató november 6-án déli 12 órakor a Kereskedelmi és Ipar­kamara dísztermében angol nyelvű előadást tart az angol ipari jóléti törekvések időszerű kérdéseiről. — Vegyünk Charité-sors­jegyet! A Charité polikli­­nika javára hatóságilag engedélyezett tárgysorsjáték hú­zása november 30-án lesz. Sorsjegyek kaphatók a Cha­rité Poliklinikán (Csengery­ utca 69.). Pártoljuk a sze­gény betegek gyógyításával foglalkozó Charitét és vásá­roljunk sorsjegyet! — Megmérgezte magát egy nyugalmazott miniszteri tanácsos. Fabricius Károly 54 éves nyugalmazott minisz­teri tanácsos a Várfok­ utca 8. számú házban lévő laká­sában öngyilkosságot kísérelt meg. Takarítónője hiába kopogtatott a lakás ajtaján. A házfelügyelő fel­feszítette az ajtót és az egyik szoba padlóján eszméletlen állapot­ban találták meg a miniszteri tanácsost. Mellette hevert forgópisztolya öt golyóra töltve, azonban nem revolverrel kísérelt meg öngyilkosságot, hanem — mint utóbb meg­állapították — lum­inállal mérgezte meg magát. Egy pa­­pírszeletre azt írta, hogy idegbaja miatt megy a halálba. Erdélyi rokonai számára egy lezárt borítékban búcsúle­velet hagyott hátra. A mentők a János-szanatóriumba vitték. Kihallgatni még nem lehetett. — Palásthy Marcell meghalt. Csütörtökön reggel az újpesti megyei kórházban hosszas szenvedés után 61 éves korában meghalt Palásthy Marcell, a kitűnő író és hír­lapíró, a 8 órai Ujság fősportrovatának vezetője. Több más fővárosi napilapnak is dolgozott. Az utóbbi években tevékeny írói munkásságot fejtett ki, tárcái és regényei sűrűn jelentek meg a napilapok és folyóiratok hasábjain. Temetéséről a Magyar Újságírók Egyesülete gondoskodik. — Adományok. A Pesti Hírlaphoz legutóbb a követ­kező adományok érkeztek a kormányzóné nyomorenyhítő mozgalma javára: Füredi Oszkár Sopron 27 pengő, Men­der Samu Budapest 20 pengő. ■— Az Állami Térképészeti Intézet Kis Atlaszát kitiltották Csehszlovákiából. Prágából jelentik: A bel­ügyminisztérium a Budapesten kiadott „A T. I. Kis Atlasza“ postai szállításának jogát megvonta és ter­jesztését megtiltotta. — A brassói főgimnázium jubileuma. A brassói római katolikus főgimnázium megünnepli alapításának századik évfordulóját. A volt diákok november 8-ikán este nyolc órakor a Kárpátia-étteremben találkoznak (Ferenciek­ tere) az ünnepségek megbeszélése végett. ÉLELMISZERÁRAK — Gyászistentisztelet dr. Glücksthal Samu emlékére. A pesti izraelita hitközség elöljárósága vasárnap dél­előtt 10 órakor a Dohány­ utcai templomban dr. Glücks­thal Samu emlékére gyászistentiszteletet tart. — Országos nagygyűlést tartanak a jegyzők. A magyar jegyzői kar központi érdekképviseleti szerve, az Országos Jegyzőegyesület november 6-án délelőtt 10 órakor az új városháza központi üléstermében tartja hatvanadik évi közgyűlését, dr. Koncz János csepeli főjegyző, országos elnök vezetésével. A közgyűlés tárgysorozatán nemcsak a jegyzői kar, hanem a magyar falu népét közelről érintő kérdések egész sora szerepel, így Vámos Ferenc kapuvári főjegyző előterjesztése sürgeti újból a közigazgatás ra­cionalizálásának minél gyorsabb ütemben történő meg­valósítását. Kéri a községi tisztviselők létszámának eme­lését, mert a túlterhelt jegyzők már nem tudják megfe­szített fizikai erővel sem kielégíteni a falusi nép érde­keit. Vitéz dr. Fördéncz Sándor aszódi főjegyző az önálló jegyzői betegellátási alap létesítésére tesz indítványt, Mát­hé József táplánfai főjegyző pedig a fizetéscsökken­tések megszüntetését javasolja. Sor kerül azonkívül a jegyzői továbbképző tanfolyamok ügyére és a segéd­jegy­zőknek a VIII. fizetési osztályba való előléptetésének kérdésére is. Dr. Pogány József főtitkár a jegyzői üdülő­­b­sz-alap jelenlegi helyzetéről tesz jelentést. Az ország minden részéből igen sokan jelezték részvételüket a köz­gyűlésre, amelyen a belügyminisztérium és más hatóságok képviselői is résztvesznek. A közgyűlést a Pannóniában közebéd követi. — A bégaszentgyörgyiek (jugoszláv megszállt terü­let) szombaton este 8 órakor tartják összejövetelüket az Erzsébet királyné-szálloda (Egyetem­ utca) különtermében. — Megmérgezte magát a bécsi operaház volt főren­dezője. Bécsből jelentik: Báró Wymetal Vilmost, a bécsi állami operaház hetvennégy esztendős volt főrendezőjét, bécsi lakásán narkótikus mérgezés tünetei között talál­ták. Wymetal a jelek szerint betegsége miatt akart meg­válni az élettől és ezért luminállal megmérgezte magát.­­ A Belvízi Hajóstisztképző Tanfolyam előadásait december elsején kezdi meg. Felvételért folyamodók kérvényüket november 15-éig a közlekedésügyi m. kir. tanfolyamok igazgatóságánál (VIII., Luther­ utca 3.) nyújtják be. A Kereskedelmi Tengerésztisztképző tanfo­lyam előadásait november 29-én kezdi meg. — Filléres gyors Balassagyarmatra vasárnap a nyugati pályaudvarról nem 8.50-kor, hanem 8.05- kor indul. — A nemzetközi fényképkiállításra (Vigadó) ked­vezményes jegyek 50 fillérért kaphatók a Pesti Hírlap Vilmos császár­ út 78. számú és Erzsébet­ körút 1. számú főkiadóhivatalaiban. — Kevés ember gondol arra, hogy a fejfájás gyakran vezethető vissza a rendetlen bélműködésre. Minden intel­ligens ember kötelessége a rendszeres béltisztulásról gon­doskodni. Ezt a legkönnyebben úgy érheti el az ember, ha esténként lefekvés előtt 2—3 szem Artin-dragént vesz be. Másnap reggel könnyű és fájdalommentes széke lesz. — Gutenbrunn Szanatórium Baden, Bécs mellett, a magyar vezető politikai és közgazdasági tényezők kedvelt üdülőhelye, most is tele van vendégekkel. Szobarendelést elfogad a budapesti iroda, Kisfaludy­ utca 6. Telefon: 14—69—S6. — Megóvja szivét! Igyék Hag-kávét, amely legfino­mabb valódi babkávé, amellett koffeinmentes s mindig egészséges. Szív- és idegbetegek is bármikor fogyaszthat­ják. 41.950 orvos ajánlja. — Hangkorrekció a rádiónál. A zenekultúra hatalmas fejlődését a rádiónak köszönheti, de a rádióhallgató mindinkább kifinomult zenei hallása egyre nagyobb köve­telmények elé állította a rádiókonstruktőröket. Így szüle­tett meg a rádiónál az újabban alkalmazott hangkorrek­ció, mely a hangskálát nem egyenletes erősséggel adja, vissza, hanem pontosan az emberi fülhöz alkalmazkodva, a különböző hangfokozatokban az alacsony és mély han­gokat különbözőképpen erősíti. Ezzel automatikusan élet­hűvé válik a muzsika. Mindezek kitűnően megfigyelhetők a hangkorrekciós 88-as és 99-es típusú Orion-rádióknál, melyeket működésben minden Orion rádiókereskedő kész­séggel bemutat. — Vese-, hólyag-, prostata- és végbélbajoknál reggelen­ként éhgyomorra egy pohár természetes ,,Ferenc József“ keserűvíz kiadós, hig­­érülést és kielégítő emésztést ered­ményez, aminek következménye azután jóleső megköny­­nyebbülés szokott lenni. Kérdezze meg orvosát! Iviarianus: rostélyos, leista kg. 220—320. leveshús 148— 240. Borjúhús: comb kg. 320 —380. borjú vésés 200—280. Juhhús: hátulja kg. 152 — 200, eleje 116—160. Sertés­hús: karaj 200—260. tarja, comb, lapocka 172—210, ol­dalas 156­—180, szalonna zsír­nak való 152—172, haj 172 —180, zsir 3­72—3­84. éló baromfi: csirke drb. 100— 250, tyuk 250—350, pulyka 150—270. Tisztított barom­fi: csirke kg. 150—270, lúd és ruca 140—180, tyuk 140 —180. Tojás: tea darabja 10—13, kilója 200—220, főző és apró darabja 8—­10, kiló­ja 180—190. Halak: ponty kg. 120—200, jegek­ 96—140. Tejföl 100—120, teavaj 300 —orv. xeneniuro —öv.­ive­­nyér fehér 42—46, félbarna és félfehér 32—40, barna 20 —22. Szárazfőzelék: bab 32 —52, borsó 36—56, lencse 56 —96. Zöldségfélék: fokhagy­ma 26—40, vöröshagyma 16 —20. fejeskáposzta 12—18. kelkáposzta 10—18. karfiol 14—24. burgonya rózsa, nyá­ri 9—12 Ella 6—8. őszi 7— 9. G­ül bab­a 10—12. sóska 28 —36. paraj 16—24. savanyú­­káposzta 26—36. vegyes zöld­ség 16—20. főzőtök 10—14. sütőtök 10—14. kasarabé­kg. 16. zöldpaprika tölteni való 40-7-60. Gyümölcs:­alma 40 —60, szőlő kötözött 76—150, birsalma 46—80, gesztenye belföldi 32—100, külföldi 56 —88. A karfiol ára csökkent. 13 69. jótékony célú m. kir. állami sorsjáték FŐNYEREMÉNY: 40.000 ar.P. 18.729 nyeremény, 275.000 pengő értékben. Nyeremények: 20.000 ar. P 10.000 ar. P 2-szer 5.000 ar. P 4-szer 2.500 ar. P 6-szor 2.000 ar. P 20-szor 1.000 ar. P és még számos nagyobb és kisebb nyeremény, melyeket mind készpénzben fizetnek ki. Húzás december 3-án. Sorsjegy-árak: Egész: ar. P 3.— Fél: ar. P 1.50 A nyeremények számát és összegét a múlthoz képest emeltük. Kapható minden osztály sorsjegy-főárusítónál, valamint az összes dohánytőzsdékben. Postai rendeléseket a pénz előzetes beküldése után azonnal teljesít a Székesfővárosi m. kir. Pénzügyigazgatóság, Budapest, V., Szalay­ u. 10.

Next