Pesti Hírlap, 1937. november (59. évfolyam, 249-272. szám)
1937-11-13 / 258. szám
12 SPORT Az FTC-pályán november 11-én délután 2 órakor kezdődő magyar-svájci Európakupa és az ezt déli 12 órakor megelőző magyar-cseh ifjúsági válogatott labdarúgómérkőzésekre jegyek elővételben kaphatók a Pesti Hírlap Vilmos császár út 78. és Erzsébet körút 1. szám alatti főkiadóhivatalaiban. LABDARÚGÁS A magyar válogatott csapat tartalékjaivá dr. Dietz szövetségi kapitány a következő játékosokat jelölte ki: Háda, Miklósi, Balog, Kocsis, Kiss és Polgár. Svájc csapata szombaton délben érkezik meg Budapestre. A svájciak nem tartottak edzőmérkőzést, mert a szövetségük vezetői szerint a csapat oly kitűnő formában van, hogy bármilyen edzőjáték teljesen felesleges.Szombaton az újpesti Phöbus-pályán nemzeti bajnoki mérkőzés lesz a Phöbus és a Nemzeti között. Kezdés negyedháromkor. LEVENTEÉLET A kőbányai új levente-lőtér felavatása. Kőbányán nagy és előkelő közönség jelenlétében avatták fel a „Hollós Mátyás levente-lőtért és otthont“. Az ünnepélyen dr. Vigyázó Géza X. kerületi elöljáró és a testnevelési bizottság elnöke szakszerű beszédben ismertette a levente-lőtér létrejövetelének történetét. A lőtér összesen 50.000 pengőbe került, amelyből 9500 pengőt a különböző testnevelési alapok, a hiányzó összeget pedig részben Kőbánya nagyiparosai, részben pedig kisiparosai adták. Az elöljáró különös melegséggel emlékezett meg Kőbánya kisiparostársadalmáról, akik erejüket meghaladó áldozatokat hoztak a levente-lőtér létesítése érdekében. Utána dr. Némethy Károly tanácsnok a polgármester nevében átadta rendeltetésének a lőteret, amelyet Szent-Iványi Sánida őrnagy vett át. A társaság ezután a leállásokhoz vonult, ahol három magyarruhás kisleány átnyújtotta a honvédelmi miniszter képviseletében megjelent vitéz Kiss Kálmán tábornoknak a fegyvert, amellyel az első felavatólövést is megtették. A nagy számban megjelentek között ott voltak: Böckl altábornagy a honvédfőparancsnokság képviseletében, továbbá Hedry Béla altábornagy, felkap Ferenc fővárosi tanácsnok, Duday Alajos, Thordai Lajos, Zselnszky Tibor és Antalfy Géza kerületi elöljárók és azonkívül majdnem teljes számban a kőbányai nagyvállalatok vezetői. VÍVÁS A MVSz nyugati kerülete Szombathelyen november 20-án délután 5 órakor Bécs város válogatott kard- és tőrcsapatával revánsmérkőzést rendez, amelyen az Osztrák Vívó Szövetséget Brünner Richárd elnök, a MVSz-et pedig dr. vitéz Uhlyarik Jenő százados képviseli. FŐISKOLAI SPORT A MAFC jubileuma. A MAFC szombaton este félhétkor tartja meg a Műegyetem dísztermében jubileumi közgyűlését. Megelőzően sportbemutató lesz a Műegyetem aulájában és tornatermében, a közgyűlés után este negyedkilenckor pedig ünnepi vacsora a műegyetemi menzán. A közgyűlésen dr. Varga József tanárelnök mond megnyitó beszédet. Az ünnepi szónok dr. Szabó Gusztáv volt tanárelnök. A P. H. OLCSÓ JEGYAKCIÓJA Ma operett-bemutató — Tizenkét vígjátékos) A Royal Színház ma mutatja be rendkívül mulatságosnak ígérkező operettjét, Szerelemről szó sincsen címen. Másik mai operett-esténk a Városiban van, az Éva a paradicsomban, Kabos Gyulával. Mai harmadik előadásunk a zeneakadémiai magyar klasszikus-est, válogatottan jó műsorral. Holnap, vasárnap tizenhat előadást nyújt akciónk. Köztük utolsó ízben a Vígszínház operettje, Szabó a kastélyban. Délelőtt a nagy érdeklődéssel várt zenekari hangverseny a Városiban Márkus Dezső vezényletével. A jövő hetet megint a vígjáték-esték dominálják, mégpedig fokozott mértékben, amennyiben tizenkét előadást biztosítottunk a Kék róká-ból, Detiló-ból és Szakíts helyettemből. A két drámai sikerből a III. Richard-ból és a Loiz-ból négy-négy előadást nyújtunk. * Jegyakelós előadásaink rendjét a műsortiblizmában vastag betűkkel emeljük ki. Jövőheti előadások. Magyar. Hétfő, péntek, vas. este: III.Richard király. — Vas: d. u. Az utolsó fórum. — Művész. Hétfő, kedd, péntek, vas. este: Láz. — Pesti. Hétfő, kedd, csütörtök, péntek: Delila. — Kamara. Hétfő, kedd: Kék róka. — Royal. Hétfő, kedd, szerda, csütörtök, péntek: Szerelemről szó sincs. — Terézkörúti. Héfő, szerda, péntek, vas. este: Mit járkálsz meztelenül? — Pódium. Csütörtök: Új kabaré-műsor. * Jegyárusítás: Vilmos császár-út 78. (T. 1—122—93— 94—95). — Apponyi-tér 5. (T. 1—833—99). — Erzsébetkörut I. (T. 1—352—96). — Rákóczi-út I—3. (T. 1—343— 71). — Krisztina-körut 133. (T 1—509—24). — Horthy Miklós-út 29. (T. 2—695—93). — Margit-körut 8. (T. 1— 520—25). SZÍNHÁZAK OPERA (3, '118) NEMZETI ('/14, •1,9) VIG (',4, 8) MAGYAR (3/4, 8) BELVÁROSI (4, 8)| MŰVÉSZ(4, 8) | ROYAL (4, 8) VÁROSI (4, 8) Szombat............... Figaro D. G. Thomas Paine Asszonyok III. RichardSzakíts helyettem Láz Szerelemről Éva a paradicsomb. h. u. . . Pillangókisasszony A bor Szabó a kastélyban! Az utolsó fórum Szakíts helyettem Lázi Szerelemről ,Éva a paratdicsomb. este . . Trubadúr Nb. 3. Jézusfaragó Asszonyok T. III. Richard 0. Szakits helyettem Lázi Szerelemről Éva a paradicsomb Minden este, va-PESTI (4, 8) KAMARA (8) ANDRÁSSY C'14. 8 TERÉZ ('/,5, 9) PODIUM ('/,5. 9) KOMÉDIAC'*5. '1,91 ERZSÉBET (6. 9) KISF. (6, ‘69)sárnap d. n. és este Delila Kék róka Egyetlen éjszakára Sírt járkálsz Új kabaré-műsor Folies Caprice | Viktória Noezty fiú Vig. Vas. d. e.: öcsike (r/nl). — Magyar. Vas. d. e.: Nagy Mária Romanovs táncmatinéja (11). — Városi. Vas. d. e.: Zenekari hangverseny Márkus Dezsővel ((/*12). — Terézkörúti. Vas. este: akcióban. — Komédia. Vas. d. u.: akcióban. — Zeneakadémia. Ma: Magyar klasszikus est (V 1 9). SZÍNHÁZAK műsora SZOMBAT, NOVEMBER 13. Operaház. Figaro házassága. Mozart 4 képes vígoperája (Orosz J., Osváth J., Losonczy, Lendvai, Koréh, Szilvássy M., Fekete, Gere L.) (D. G. bér.) (%8).— Nemzeti. Thomas Paine. Hanns Johst 9 képes szinjátéka (Járőr, Lehotay, Táray, Kürti. 2Lágy, Major) (%8). — Vig. Asszonyok. Clare Boothe 3 fv. színműve (Bulla E., Fejes T., Vízvári M., Gombaszögi E., Sulyok M., Tolnay K., Ladomerszky M., Lengyel G. Márkus M., Szombathelyi B., Ol A©dy Zs., Dán E., Haraszthy M., Pártos E., Vagoné M.) (8). — Magyar. III. Richárd király. Shakespeare 5 fv. tragédiája (Törzs, Földényi, Laczkó A., Orsolya E., Keresztessy M. Szakály) (8). — Belvárosi. Szakíts helyettem. Bókay János 3 fv. vigjátéka (Mezey M., Rátkai, Latabár Jv., Dobos A., Pálóczy, Baróthy) (8). — * Művész. Láz. Lakatos László 3 fv. színműve (Góth, Nagy, Tarnóczay, Szende M., Simonyi M., Szepes L.) (8). — Kamara. Kék róka. Nerczeg Ferenc 3 tv. kínjátéka (Bajor G., Kiss, Rápolthy A., Rajnai, Uray) (8) . — Városi, Éva a Paradicsomban. Solt, Gyöngy. Bródy 3 fv. operettje (Nemenyi L., Raffay E., Sziklay Sz., Kabos, Berend, Latabár) (8). — Pesti, Delila. Molnár Ferenc 3 fv. vígjátéka (Somlay, Darvas L., Muráti L., Básthy, Mály, Köpeczi-Boocz) (8). — Royal. Szerelemről szó sincs. Vaszary Gábor, Sándor Jenő 3 fv. énekes bohózata. (Kertész D., Bárczy K., Verebes E. , Ihász, Keleti, Szalontai F. , Fáy, Major, Verő E.) (8). — Andrássy. Egyetlen éjszakára! Halász Imre. Ixsonczy Dezső 3 fv. zenés vigjátéka (Lázár M., Vaszary P., Hajn.ássy, Kiss M., Bársony E., Z. Molnár) (8). — Teréz körúti. Mit járkálsz meztelenül? (9) . — Pódium. Novemberi új műsor (9). — Komédia. Folies Caprice (Rott, Steinhardt, Solti H., Türk B., Kuncelné) (9). — Erzsébetvárosi. Viktória és a huszárok. Földe?— Ábrahám 3 fv. operettje (Radnóthy É., Jeney, Erős, Harasztosi I.) (69). — Kisfaludy, Noszty-fiu esete Tóth Márival. Mikszáth—Harsány 14 fv. zenés vigjátéka (Petur I., Krémer, Ferenczy M., Takács) (6. 6 9). Casino, IV., Eskü-tér 6. T. 383—102. 2-ik hétre prolongálva! Orgonavirágzás. Fősz.: Jeanette MacDonald, Nelson Eddi és John Barrymore Előadások: ^5. 7. ^10; szombat, vasárnap és ünnep nap: tfe3. 5. ^8. 10. City- VT Vilmos császár-ut 36—38. Tel. 111—140. Egy szélhámos naplója. Fősz.: Sacha Guitry. Két híradó: Mozart és Salzburg. Előadások: kezdete hétk.: %6, %8. *410. Szomb., vas. és ünnep: %4, %6, %8, %10._______ Corso, IV., Váci u. 9. Tel. 18—28—18. Sacha Guitry: Egy szélhámos naplója. — Mozart és Salzburg (kultur film). Hiradók. Hétk.: H6- H8. MIZO. Szombat, vasár- és ünnepnap: Vá4, 6. ^8-%10.__________________ Décsi, VT., Teréz-körút 28 Tel. 125—952 és 121—343. Éjszaka kezdődött. Fősz. Charles Boyer, Jean Arthur. Előadások : 6, 8. 10; szombat, vasárnap és ünnep 4, 6. 8. 10. Forum Filmszínház, Kossuth Lajos u. 18 (Tel. 1—895—431—897—07). Viki. Főszereplők: Bársony Rózsi, Jávor, Kabos Csortos, Rózsahegyi. — A hárem gyöngye. Színes film. Hétk.: \i6, V2B, %10; szomb., vas- és ünnep: \fe4. ^6. V68. «410.__________ Kamara Filmszínház, Dohány-u 41. Tel. 144-027. Éjszaka kezdődött (Charles Boyer, Jean Arthur). Hiradók. Előadások: %6, %8, %10. Metro Filmpalota, VI., Teréz-körút 60. Tel 11-22-30. Prolongálva! A Kéke kiírtét (Constance Bennet, Carry Grant, Roland Young). — Bosco és a kannibálok (Színes, rajzos trükkfilm). Híradó Előadások V46. V28. %10; szombat, vasár- és ünnepnap: V 44. ^46. *ft8. ?410. — Vasárnap d. e. 11 órakor féláru reprizmatiné: A pajkos hercegnő (Jeanette MacDonald, Nelson Eddy). Omnia, Kölceey-u. 2—4. T.~ 130—125. Mr. Moto Sanghaiban. Fősz.: Peter Lorre. — A nevadai pokol. Expedíciót? film Magyar híradó. Hétk.: 5, 14,8. V2IO; szomb., vas. 4. 6. 8 10. — Vas. d. e. 11- kor fim.matiné: Érettségi. Palace, VII., Erzsébet-körut 8 Tel 136—523. A férfi mind őrült. Fősz : Lázár Mária, Jávor, Pager. Eladás kezdete: 11. 24, 6, 8. 10. Három első előadás félhelyárakkal.________________ Rádius, VI., Nagymező utca 22—24. Tel: 129—250 és 122 —098. Hajnalhasadás. Fősz.: Annabella. Francia film Hétk.: \10. %8. ^410. Szomb., vas. és ünnepen: «44. »46. \8. «410.________________________ Royal Apolló, VII.: Erzébet-komt 45—47. Tel. 342— 946 és 141—902. Pusztai siói. Fősz.: Lázár M., Jávor P., Kiss, Csortos Gy., Rózsahegyi K., Mály G. Kisérő műsor: Corvinia, Olaszország havas bérce. Híradók. Előadás kezdete hétk.: 6, 8, 10. Szomb., vas. és ünnepen: 4, 6, 8, 10. Savoy, üllői ut 2. T. 146— 040. Felséges szerelem (Joan Blondell) — Szőkék bolondja (Victor Mc Laglen). Vasárnap délelőtt 10 és 1412-kor matiné. Előadások: *44. */46. V48. */410; vad. V22-kor is. Az első előadás mindennap félhely árakkal. Uránia Filmszínház, Vill., Rákóczi út 21. Tel. 146—046. Anyák és fiuk. (Lil Dagover, Tasnády Mária, W. Fritsch). Magyar ég Fox világhiradók. — Állatok — az ember vadásztársai (kulturfilm). Hétk. 5. *48. V210; szombat, vásár- és ünnep: 843. 5, 148. ^10. — Uzsonnázóban Barna-jazz. MÁSODHETES MOZIK: Admiral. Café Metropole (%4. 6, M*8. V210). Vas. d. e. %11. Copperfield Dávid. Alkotás. Édes a bosszú. New York szive (?fc4. '£6. ^8. 10). Belvárosi. Írország lángokban (Jobb 1.: Vs5. 7. 10; bal t. 8) Budai Apolló. Hotel K. kelet (V.5. %7. 9). Capitol. Angyal (M. Ditrich) (^4. 16 Budapest I. szombati műsora. 6.45 Torna, lemezeik. 7.20 Étrend, közlemények. 10 Hírek. 10.20 és 10 45 Felolv. 11.10 Vizjelzés. 12 Harangszó, időjárás. 12.05 Szalonzenekar, közben hirek. 1.20 Időjelzés, időjárás, vízállás. 1.30 Lemezek. 2.40 Hirek. 3 Árak. 4.15 Felolv. 4.45 Időjelzés, időjárás hirek. 5 Mit üzen a rádió. 5 30 Cigányzene. 6 30 Hangképek a hollandiai jamboreeről. 7.25 Fischer Annie zongorázik. 8 Szigeti József: A vén bakancsos és fia a huszár c. népszínműve. Kb. 9.45 Hirek, időjárás. 10.10 Cigányzene. 11.10 Jazz. 12.05 Hirek. — Budapest II. műsora. 5.50 Gazdáknak. 630 Lemezek. 7.45 Katonazene. 9.05 Hirek. MIT HALLGASSUNK KÜLFÖLDRŐL? 7.40 Hilversum I., Streuss R.: Rózsalovag, opera. 815 Stockholm: Hangképek a Hortobágyról. %8, %10). Elit. Uj élet fele (4, 6, 8, 10). Józsefvárosi. Hotel Kikelet. A csodaforrás (4, 6, 8, 10). Vas. d. e. Vilkor S. M. C. matiné- Lloyd. A néma vár (%4, %6, 948, *%10). Odeon. Hotel Kikelet. Harc a tenger alatt (Vfe5, 7, V2IO). Orient. Párizsban szerettem beled. Harc a tenger alatt (’43. *410). Otthon. Hotel Kikelet. A természet titkai (H4. V26. V28. *410). Rialtó. Borneo. Ember ember ellen (*411. %1, %6, 5. *48. V210). Simplon. Torockói menyasszony (V24. 146. 148 *410). Studio, 6. hétre prolongálva! 120-as tempó (Muráti Kabos) (2, 4, 6, 8, 10). Tiszti Kaszinó zártkörű Filmszínháza, November 14. Torockói menyasszony. 16-án Botrány a turfán. 17-én: Felséges szerelem (*45. %7, 9). Tivoli. Borneo. Ember ember ellen (*44. *46. *48. 10) Túrán. Hotel Kikelet (%4. &6. 8 % 10). RÁDIÓ MŰSORA MOZIK MŰSORA Atrium, II., Margit-körut 55. Tel. 153—034 és 154—024. Pusztai szél. Fősz.: Lázár M., Jávor P., Kiss K., Csortos Ky. Rózsahegyi K-» Mály GKisérő műsor. Corvinia, Olaszország havas bérce. Hiradók. Előadások kezdete: V26, %8, 1/^10. Szomb., vas. és ünnep: ^4, 1^6. Vi 8, ^10. PESTI HÍRLAP 1937. november 13., szombat. TERMÉSZETJÁRÁS A vasárnapi kirándulások MTE: 1. Diójenő. Csővár 8.30 nyugati p. u. V. dr. r»«-»o XT • fi 1 wk A ■» _ V.VárnkMt RblU.« CWl k 1 h P CTC fiit _ T- 8* nyos. Királyháza. Királykut, Diósjenő. T. 6-kor nyugati p. u. V. Bányai Béla. — 2 Szentendre, Izbég. Pilisszent- 1 lászló, Paprét. Tahi. T. 7 kor Margithid budai hidfő. V. Tombor László. — 3. Esztergom. Vaskapu. Barátkut. Marótigerinc. Hoffmann forrás. Klastrompuszta, Csév. T. 6-kor nyugati p. u. V. Szabó Imre. — 4. Pomáz. Oszoly. Macskabar- rang. Kevélyek. Üröm. Óbuda. T. 7.15 Margithid budai hídfő. V. Marsovszky Tibor. — 5-Diósjenő. Királyháza. Diósjenő Renee. — Ősi ki hegyek, kor Berlini-tér. V. Schnirer. BTE: 1. Csúcshegy. T. 8-kor Berlini-tér. V. Székely. — 2. Budai hegyek. T. 8.30 Berlinitér. V. Datmarné. — Alpin .1 Budai hegyek. T. 7.30 Berlini tér. V. Miskolczi. — 2. Solymár. T. 8 30 hűvösvölgyi v. v. á. V. Székely. — GFB: T. 7.30 Flórián-tér. V. Boskovita. — Budai: Klotildliget, Trézsikut, Klastrompuszta, Csév. T 6.30 nyugati p. u. V. Lakatos. — MTF: Kevélyek, Oszo.v. Pomáz. T. 9 kor Aqua-T. 5.50 nyugati p. u. V Mé,cum. V. Kopfstein. — MM: Száros Sándor. * I Kevélyek. Oszoly. Hűvösvölgy. BBTE: 1. Bánk. Vágáshegy T. 7.45 Margithid budai hidfa. Romhányhegy, Szalókamajor. V. Pauluez. Cserhát. Becske. Tókornyu- KERAK: Csúcshegy, Kálvágáti p u. V dr. Pauloviceriahegy. Pesthidegkut. Hüvos- Andor.’— 2. Piliscsaba Posta- völgy. T. 8.30 Berlini-tér. V- rét. Klastrompuszta. Csév. T 1 Bopkovicz. 6.20 Margithid budai hidfő. Új ügyvédek TE: 1. Budajenő. Nagy Gyula. Kutyahegy^ Pilisedentiván. Hűvösvölgy. T. 8-kor Margit-körut. 87. előtt. V. dr. Mayersberg. — 2. Nógrád. Csóványos Diósjenő. T 6-kor nyugati p. u. V. dr. Pozsgay. BOTE: Zsiroshegy. T. 9.30 hűvösvölgyi v. v. á. V. dr. Róznáné. ügyvédek SE: Budakeszi. Nagykovácsi. T. 9.30 Margitkörút 87. előtt. V. dr. Weiberger. Banksportliga. Hitelbank: Budai hegyek. T. 8.30 Széll Kálmán-tér. V. Laczkó. V2- Hűvösvölgy. Sziklafal, Nagykopasz. Kiekopacz Torbágy. T. 7.45 Széll Kálmán-tér. V. Vogl. Kárpát-Egylet. Központ : Bor-j— PK: Diósjenő. Börzsöny. T. zsöny. T. 6-kor nyugati p. u. 6-kor nyugati p. u. V. Stir* V. Komlódi L. — Budai heiling. gyek. T. 8-kor déli p. u. V. FTC: Hűvösvölgy. Zsiros-Miklóssy Emmi. — Csuczhegy hegy. Nagyszénás. Nagyková- T. 9 kor Széll Kálmán tér. V. Icsi. Hűvösvölgy. T. 8 kor Széli Halászné. — Nagyvillám. T. Kálmán tér. V. Romhányi. BSE: Zsámbék Tök. Jenő Telki. Nagykovácsi- T. 7.30 Széna-tér. V. Márkus Gábor. Postás: 1. Zsámbik. Páty. Hűvösvölgy. T. 8-kor Margitkörút 87. előtt.. V. Gyelán Győző. — 2. Juliannamajor. Nagyszénás. Hűvösvölgy. T. 9.30 hűvösvölgyi v. v. a. V dr. Benedek Szabolcs. Phöbus: Farkasrét. ördögorom. Frankhegy. Csillebérc. Magaskő. Makkofmária. Normafa Diszmófö. Zugliget. T. 9- kor Berlini tár. V. Horváth MORE: 1. Börzsöny. T. 6-kor nyugati p. u. V. Hacker és Schmidl. TÉLI SPORT A műjégpálya látogatóit igen súlyosan érinti a Hősök-tere múlt hetekben megkezdett átépítése. A BKE jégcsarnoka megközelíthetetlenül körül van bástyázva homok- és kőtorlaszokkal és a tartós esőzés minden közlekedést megakaszt. Az éppen a legrosszabb időben megkezdett munka félbeszakadt és a korcsolyázósport hívei reményüket vesztve várják a munka folytatását és befejezését, mert addig a BKE közeli nagy eseményeinek látogatása teljesen lehetetlen. A gyomorfájás és gyomornyomás, rossz emésztés és fehér nyelvlepedék, halvány arcszín és kedvetlenség igen sok esetben hamarosan megszűnik, ha bélműködésünket reggelenként egy-egy pohár természetes „Ferenc I József" keserű vízjel ,rendbehozzuk. Kérdezze meg orvosát. LÓVERSENY A szombati megyeri galopp-versenyek Az utolsóelőtti versenynapra kerül a sor szombaton, mert másnap, vasárnap bezáródnak a megyeri pálya kapui és véget ér az ezévi galopp-versenyidény is. A Festvidéki Versenyegylet a szombat-vasárnapi versenyekre érdekes programot állított össze. Sok ló indulására van kilátás. Persze a mély, átázott talajon egy két nagyobb meglepetéssel és formaváltozással is számolni kell. Harmadik nap. November 13. 1 Hadseregi gátversenyhond kép. ULO 1’. 2E.10 m. 1 Árpád húsz. Mankó 76 2 Árpád húsz. Chalba 68 3 Bem lov. t. Négus 60 4 Bem lov. t. Brezova 61 Vz 5 Klapka tűz. Vivo 60 6 Bem Czinka Panna 59 Tip. Négus—Brezova. II. Megyeri dij. 1000 P. 1850 m. 1 Fehér Ernő Resista 60 2 Fodor Csókos Julis 51 3 Garae A. Agfa 47 4 Gede I. Bon-Pál 64 5 Györffy M Kiszombor 47 6 Hitch Gy. Idler 65 7 B Kobol-R. Sirály II. 54 8 4. Pécsi v—o. Maros 53 9 V. Sibrik 8 Nanking 62 10 Szigeti M Ragazzo 68 11 Tapolcs ist. Padisah 65 Tip. Ragazzó—(Sirály II.)— Resista, III. Megyeri nagy gátverseny. 6000 P. 2400 m. 1 Bognár E. Dánia 63 2 Clara ist. Honvéd 68 3 Csernovits A. Herta 67 4 Gábor tűz. Wall-abit 70 5 Györffy UI Lilla 62 6 Gr. Nádasdy F. Fóth 57’/2 7 Palotai ist. Argument 57'/2 8 Palotai ist. Mese 61 9 Szigeti N. Soubrette 63 Tip: Fóth—Waita-bit. IV. Eladó kétévesek versenye. JOOO P. 1100 m. 1 Bárczay S. Páncél 44'/2 2 Csernovits Wasdaru 52'/2 3 Fodor A. Kegyetlen 52 4 Gábor tűz. Dálnok 46 5 Jánossy Szúnyog ki. 46'/2 1 7 Pauly H. Sárkány 48 8 Tóth G. Pitypalaty 47'/2 9 Gombolni E. Pozsir 43 10 Bartos A. Babvirág 41 '/2 II Tapolcs, Stelim Pasa 40 Tip: Pozör—Babvirág. Rakovszky Iván a Budapesti Ügetőverseny Egyesület élén. A BÜE-nél az elnökválság rövidesen megoldást nyer: Rakovszky Iván titkos tanácsost, volt belügyminisztert választják meg elnöknek. Jelenleg az elnöki teendőket az igazgatóság megbízásából Kohut Adorján látja el. Rakovszky a lovassportban elismert szakember, a lovaspólóban és a concours-sportban eddig is jelentős szerepet töltött be. Mint kitűnő földbirtokos a lótenyésztéssel is foglalkozik. Részt vett nagyobb távhajtásokban, most pedig bevonul az ügetőversenyzés területére is. Egyelőre mint elnök, de valószínűleg rövidesen, mint futtató is. Greney I. Pandora 587Jeszenszky Ronal 488N. Kiss G. Panama 49/29 Kövér A. Nóra 45 10 Lukács S. Hawaii 50/2 11 Marich Addis Abeba 43 12 Gr. Nádasdy Fütykös 52 [Tip: Hawaii—(Páncél)—Nóra. V. Welter-hendikép. 1000 P. 1600 m. 1 Hadik húsz. Pártfogó 61 2 B. Kobel-B. Sirály II. 60'/2 3 Rubin 8. Bálozó 58'/2 4 Lukács S. Minek? 57* * * * * * */2 5 Benson A. Kópia 57 6 Geist Gy. Bonne nuit 55 7 Tapolcs ist. Padisah So'/g 8 Hadikh Limanova 54 9 Szondy tűz. Carmen 52/2 10 Boglár ist. Albusz 52'/2 11 Gombolni E. Tekergő 51 12 Smuthy Sweetheart 50'/2 13 Palotai ist. Bomba 50’/2 14 Pauly H. Gyergyó II. 50 15 Dr. Székely Kannibál 50 16 Ulmer T. Sherry 50 17 F. Sziklay Sz. Salome 47 18 Szilassy L. Camélia 44 19 Dinka I. Coal 42'/a Tip. Gyergyó II.—Bomba. VI. Hendikep. 1200 P. 1000 m. 1 Clara ist. Epizód 63 12 Borbényi I. Sylva 57'/^ 3 Lukács L. Napfelkelte 56 14 Jeney I. Bokréta 53 5 Palotai ist. Argument 53 16 Nardai A. Hédié 48