Pesti Hírlap, 1937. november (59. évfolyam, 249-272. szám)
1937-11-06 / 252. szám
1937. november 6., szombat PESTI HÍRLAP —ftíTfff ■■■ ■ I——B IW * Esti főpróba a Vígszínházban. Nyugdíjintézete javára esti főpróbát tartott a Vígszínház szombat esti újdonságából, az Asszonyokból. A zsúfolt nézőtér különös kíváncsisággal várta, hogy fellép-e Fejes Teri. Fellépett. És vele együtt 3 nagy asszonyi együttes, élén Bulla Elmával. * Heltai Jenő Londonban, Londonból jelentik:Heltai Jenő ide érkezett, hogy személyesen vezesse „A néma levente“ angliai bemutatójának próbáit a londoni St. James-színházban. Az Observer kiemeli, hogy Heltai nevét sok színdarabbal tette híressé és ezenkívül mint termékeny író és számos fontos lap munkatársa is messze földön ismeretes. Hozzáteszi a lap, hogy Heltai otthonosabb ugyan Párizsban, mint Londonban, de folyékonyan beszél angolul és minden nehézség nélkül ellenőrizheti darabja próbáit. * Pekár Gyula emléke. A Nemzeti Kultur Egyesület évadnyitó hangversenyén Gy. Czikle Valéria elnök nagyhatású emlékbezédet mondott Pekár Gyuláról, a NKE díszelnökéről. Szerepeltek: Rakssányi Mária, Medek Anna, a dr. Várady—Czikle triolettjeivel, dr. Melha Armand, Vigh Endre, Népessy Lucia, Zsögön Lenke, B. Novy Anna, Merkler Éva, Losonczi-Schweitzer Oszkár, dr. Kárpáth, Dötsch Zoltán, dr. Rieger Tibor. * „Wallenstein“ dráma a bécsi Operában. A „Svanda“ híres szerzője, Weinberger Jaromir, legújabb operája, „Wallenstein“, e hó közepén kerül bemutatóra a bécsi Operában. A két női főszerepet és pedig Terzky grófnőt Tutsek Piroska, Wallenstein leányát, Theklát, Réthy Eszter éneklik, Wallensteint Jerger Alfréd, Piccolominit Ginrod Fridrich, Terzkyt Godin Imre énekli. Beküldött hírek * A Hadirokkantak, Hadiözvegyek és Hadiárvák Országos Nemzeti Szövetségének XIV. kerületi elnöksége szombat este 16 órai kezdettel tartja hangversenyét a Zeneakadémián. Vitéz dr. Árvátfalvi Nagy István országos elnök tart ünnepi beszédet s fellépnek a magyar kir. honvédelmi minisztérium Regőscsoportja, Bordy Bella, Sashegyi Erzsi, Csejthey Lili, Cselényi József, stb. A hangverseny iránt nagy az érdeklődés. * Előadóest Babits-versekből. Babits Mihály legszebb versei kerülnek a közönség elé november 12-én, pénteken, a Zeneakadémián. Andersen Felicia, Ascher Oszkár, Simonffy Margit és B. Pápay Klára szavalnak, Medgyaszay Vilma a legszebb Babits-zenésítéseket adja elő, Bárdos Lajos Cecilia kórusa pedig az Amor Sanctus himnuszaiból énekel. Schöpflin Aladár a költőről beszél. A nagysikerű „ UTOLSÓIOLIES CAPRICE“n ELŐADÁSA A JÓKAI-TÉRI 1^3? KOMÉDIÁBAN Lipinskaja holnap: új műsor Jegy Rózsavölgyinél (Stúdió.) Magnani mai estje elmarad. * Szombatonként össztáncot rendez az úri fiatalság részére dr. Plank Bella, Andrássy út 24. Tanfolyamok. A Nemzeti Kamaraszínház Pesti Hírlap estje November 14-én, vasárnap este 8 órakor a szenzációs sikerű: KÉK RÓKA _________________________________HERCZEG FERENC REMEKE RENDKÍVÜLI KEDVEZMÉNY PÉNZTÁRAINKNÁL A P. H. OLCSÓ JEGYAKCIÓJA Ma A bor és Éva a Paradicsomban — Három nagy vígjátéksiker — Két vendégjáték — Opera-előadások — Hangversenyek Ma és holnap tizenhárom előadás, műsoron a pesti színházak előadásainak legjava és a Fehér Lili-est a Zeneakadémián. A jövő hét három nagyeseménye: a vígjátéki sorozat a Trudy Shoop vezetésével. A Láznak pénteken volt a 25-ik előadása, zsúfolt nézőtér előtt. Jövő héten is négy előadást kaptunk belőle. Háromszor kapcsoljuk a III. Richárdot, Törzs Jenővel. Hangversenyszerű előadásunk három is lesz. Mindenekelőtt Márkus Dezső vezényletével a nagy zenekart délelőtt a Városi Színházban, 1212 órai kezdettel, legdrágább hely a pengő pénztárainknál. Azután a Magyar klasszikus est a Zeneakadémián. És ma kapcsoljuk a „Kincses Kolosvár estéllyét“, mely ugyancsak a Zeneakadémián lesz. Külön említjük, hogy a Kamaraszínház három jövő heti előadásához a jegyek árusítását holnap, vasárnap kezdjük el. Jegyakciós előadásaink rendjét a műsortáblázatban vastag betűkkel emeljük ki. Jövőheti előadások. Víg. Vas. d. u.: Szabó a kastélyban. — Művész. Hétfő, szerda, péntek, vas. d. u.: Láz. — Kamara. Kedd, szer., vas.: Kék róka. — Városi Színház. Kedd: Álarcosbál (Stracciari és Flesch Ella). Csütörtök: Sevillai borbély és hangverseny (Stracciari). — Pesti. Hétfő, csütörtök: Delila. — Terézkörúti. Hétfő, szerda, péntek, vas. este: Mit járkálsz meztelenül? — Royal. Szerda, csütörtök, péntek, szombat, vas d. u. és este: Trude Schoop. — Pódium. Csütörtök: Új kabaréműsor. — Komédia. Hétfő, kedd, szerda: Folies Caprice. Jegy árusítás: Vilmos császár ut 78. (T. 1—122—93— 94—95). — Apponyi-tér 5. (T- 1—833—99). — Erzsébetkörut 1. (T. 1—352—96). — Rákóczi-út 1—3. (T. 1—343— 71). — Krisztina-körut 133. (T. 1—509—24). — Horthy Miklós-út 29. (T. 2—695—95). — Margit-körut 8. (T. 1— 520—25). Kék róka, Delila, Szakíts helyettem előadásaiból. Azután az operai előadások. Ezek közt egy van az Operaházban, a Pillangó kisaszszony, vasárnap délután (jegyek holnaptól) és kettő, az Álarcosbál és a Sevillai borbély Stracciari felléptével, a Városi Színházban. A harmadik esemény az amerikai táncszínház bemutatkozása SZÍNHÁZAK OPERA (3, '/,8) NEMZETI ('/i4, '/i8) VIG ('hi, 8) MAGYAR ('/4, 8) BELVÁROSI (4, 8) MŰVÉSZ (4, 8) KAMARA (8) VÁROSI (4, 8) Szombat................. Sevillai D. 5. A bor Asszonyok. Bem. b. 3. III. Richard király Szakíts helyettem Láz Kék róka Éva a Paradicsomé. János vitéz A peleskei nótárius Szabó a kastélyban Az utolsó fórum Szakíts helyettem( Iláz— Éva a Paradicsomi). este . . Carmen Az ember tragédiája Asszonyok R. 3. III. Richard B Szakíts helyettem Láz Kék róka Éva a Paradicsomé. Minden este, va-PESTI (4, 8) ROTÁL (4, 8) ANDRÁSSY ('/s4,8 TERÉZ ('/»5, 9) PÓDIUM ('h5, 9) KOMÉDIA ('/»5, 0)9 ERZSÉBET (6, 91 KISF. (6, *19) sárnap d. u. és este Delila Szünet Különös szerelem Mit járkálsz Új kabaré-műsor | Folies Caprice Noszty fiú Sárga pitykés Terézkörúti. Vas. — November 13. este: akcióban. — Magyar klasszikus Komédia. Vasárnap d. u.: akcióban. —est (Vs9). — Városi Színház. Nov. 14-Zeneakadémia. Szombat: Fehér Lili-esz (8/,9). — November 11: Régi Kolozsvári Estély (8). én, vasárnap délelőtt: Zenekari hangverseny Márkus Dezsővel. SZÍNHÁZAK MŰSORA SZOMBAT, NOVEMBER 6. Operaház. A sevillai borbély Köbeini 2 tv. vig dalműve (Pataky, Szabó I., Svéd Maleczky, Székely). — A háromszögletű kalap. Manuel de Falla 1 tv. balettje (Kőszegi, Vera T., Harangozó) (D. bér. 5.) (748). — Nemzeti. A bor. Gárdonyi Géza 3 tv. falusi története. (Kürti, N. Tasnády I., Somogyi O.,Zuhasz. Kabók) (1-8). — Vig. Asszonyok. Clare Boothe 3 fv. színműve (Bulla E., Fejes T., Vízvári M., Gombaszögi E. Sulyok M., Tolnay K., Ladomerszky M., Lengyel G., Márkus M., Szombathelyi B., Ölvedy Zs., Dán E., Haraszthy M., Pártos E., Vagoné M.) (8). — Magyar. III. Richard király. Shakespeare 5 ív. tragédiája (Törzs. Földényi, Laczkó A., Orsolya E., Keresztessy M., Szakál) (8). — Belvárosi. Szakíts helyettem. Bókay János 3 fv. vigjátéka (Mezey M., Rátkai, Latabár K., Dobos A., Pálóczy, Baróthy) (8). — Művész. La,z. Lakatos László 3 fv. színműve (Góth, Nagy, Tarnóczay A., Vizváry M., Toronyi, Szende M, Simonyi M., Szepes L) (8). — Kamara. Kék róka. Herczeg Ferenc 3 fv. szinjátéka (Bajor G, Kiss, Kápolthy A., Rajnai, Jávor) (8). — Városi, Éva a Paradicsomban. Szíl, Gyöngy, Bródy 3 fv. operettje (Neményi L., Raffay E. F. Sziklay Sz., 3 Kabos, Berend, Latabár). (8). — Pesti. Delila. Molnár Ferenc 3 fv. vígjátéka (Som- Íny, Darvas L., Muráti L., Básthy, Mály, Köpeczi-Bope ) (8). — Royal. Nincs előadás. — Andrássy. Különös szerelem. Steve Passern* 3 fv. színműve (Makay M., Hajmássy, Szigeti, Doktor, Sennyei V., Zala K., Bársony É.) (8). — Teréz-köruti. Mit járkálsz meztelenül? (9). Pódium. Novemberi uj müosz (9). Komédia. Folies Caprice (Rott, Steinhardt, Solti H., Türk B. Kmochné) (7fe9). — Erzsébetvárosi. Noszty fia esete Tóth Marival. Mikszáth—Harsány 14 ív zenés vigjátéka (Petur I., Krémer, Ferenczy M., Takács) (6, 9). — Kisfaludy, Sárgapitykés közlegény. Erdélyi Mihály 3 felv. operettje (Szécsi H., Sárossy, Magyary M., Érckövy) H( 6, (9). Kamara Filmszínház, Dohány-u 41. Tel. 144 027 Kölcsönkért kastély. Hirado II. Előadások: 4-6. %8. %10. Metro Filmpalota, VI., Teréz-körút 60. Tel. 11-22-30. Prolongálva! A szőke kísértet (Constance Bennet, Carry Grant, Roland Young). — Bosco és a kannibálok (Színes, rajzos trükkfilm). Hir- palace, VII., Erzsébet-kör ut 8. T. 136-523. 2-ik hétre prolongálva Torockói menyaszszony. Fősz.: Dagga Margit, Jávor Kabos, Sziklay Sz., Mály, Híradó. Előadások naponta: 11, 2, 4, 6, 8. 10. Az első három előadás mindennap félhely árakkal. Savoy, Üllői út 2. T. 146- 040. Lázadók kapitánya (Mury Cooper). Premier-hiradók. Előadások: 14. p.6. V.8. 7410; vasárnap v22-kor is — Vas. d. e. 10 és 7412-kor. Burleszk-matiné, Uránia Filmszínház. Vili . Rákóczi-ut 21. Tel. 146—046. Prolongálva! Uj etet feie warah Leander, Willy Birge.). Magyar és Fox világhíradók. Előadások 5. 748. V210; szombat, vasár- és ünnepnap: 3. 5. 748. V210. — Uzson Húzóban: Barna-jazz. — Nov. 7-én. vas. d. e. *412-kor: Hingh Ruttledge előadása: A Mount Everest meghódítása. MÁSODHETES MOZIK : Admiral, Mami. Kisérő műsor (V24, V26, V28, V210). Alkotás: Mimi, a gazdag ember lánya. Világrekordéról? 1936-ban (74 4 V2 6. *4 8, y216), Belvárosi. Mami (Jobb t.: *2 5. 7, 7410; bal t.: 8), Budai Ápoló. Mami. Kísérő műsor (74 5. *7, 9). Capitol. A lázadók kapitánya (74 4, V2 6, y28, V210). Elit. 3:1 a szerelem javára Lángoló hegyek (4, 6. 8, 10). Józsefvárosi. Mami. Harc a tenger alatt (4. 6. 8, 10). Lloyd. Saratoga (3/44, %6,48. %10). Odeon. Café Metropole. Szegény milliomos. Magyar táncok (*/26, 7. 7s10). Orient. Mimi, a gazdag ember lánya. Magyar táncok (Ti 5. %7, 1/410). Otthon. A család szégyene. A repülés csodái (y4, y26, y28, Vo 10). Rialto. Mami. Harc a tenger alatt (Téli, Tél. 743. 5. 148 • *210). Simplon. Új élet felé (744, ’26, 748. 7410). Stúdió. 3. hétre prolongálva! 120-as tempó (Muráti, Kabos) (2. 4. 6. 8. 10). Tiszti Kaszinó zártkörű Filmszínháza. Nov. 7-én 3:1 a szerelem javára. 9. és 10-én: Ifj élet felé. Előadások kezdete 74 5. *747. 9. Tivoli. Café Metropole. Harc a tenger alatt (744. 7- 6. %8. 10). Túrán. Mami. Kísérő műsor (% 4, 346 348, ?416). Előadások: 7 *5. 7, 7410; szombat, vasárnap és ünnepnap: 1/2 3. 5, 748. 10. adó. Előadások 746. 328, 7410; szombat, vasár- és tvn-,nepnap: 744. 746. 748, % 10. — Vasárnap d. e. 11 órakor féláru reprizmatiné: Drága rokonaink. City, V., Vilmos császár-ut 36—38. T. 111-140. Mr. Moto Sanghajban. Fősz.: Peter Lowe. Chaplin mint női szabó. Magyar és amerikai híradó. Előadások: %6, %8, %10; szombat, vasárnap és ünnep: %4. %6. % 8. %10. Omma, Kölcsey-u. 2—4. T. 130—126. Mr. Moto Sanghaiban. Fősz.: Peter Lowe. — A nevadai pokol. Expediciós film Magyar híradó. Hétk . 5, 748, 70.10; szomb., vas. 4. 6. 8. 10. — Vas. rl. e. likőr filmmatiné: Érettségi. Corso, Váci u. 9. Tel. 1828 18. A 111-es (Heltai Jenő regénye, Lázár, Törzs, Jávor, Csortos főszereplésével). Híradók. Előadások kezdete: szombat, vasár- és ünnepnap 744, V26. 74 8. V210; a többi napon: V26. 74 8. 7610. Décsi, VI., Teréz-körut 28. Tel. 125—952 és 121—343. 2-ik hétre prolongálva. A kölcsönkért kastély. Fősz.: Turay Ida, Tolnay Klári, Ráday, Kabos, Rajnay, Vaszary 1*11, Rátkai. Híradó. Előadások: 6. 8, 10; szombat vasárnap és ünnep: 4, 6. 8. 10. Rádius, VI Nagymező utca 22—24. Tel.129 250 és 122 098. Egy lány, aki nyer. Fősz. Jean Arthur. — Poppeys, a tengrész (Trükkfilm). Előadások: 746, %8, %10; szombat, vasár- és ünnepnap: %4, 746 %8, %10. Fórum Filmszínház, Kossuth Lajos-II. 18. Tel. 189-543, 189- 707, 188-528. Felséges szerelem (Fernand Gravet, Joan Blondel), őrségváltás (Színes film.) Előadások: 3.46. 728, %10; szombat, vasárnap és ünnep 744, 746, 748, 1 10). Royal Apolló, VII., Erzsébet körút 45—47. Tel. 342— 946 és 141—902. 2-ik hétre prolongálva. 111-es. Heltai Jenő regénye filmen. Rendezte: Székely István. Fősz.: Törzs: Lázár Mária. Jávor, Csortos, Kajnay. Híradók. Előadások: 6. 8. 10. szombat, vasárnap és ünnepnap: 4: 6, 8, 10. MOZIK MŰSORA MM.LI—NIWWIII 'I I Ml IMII ■ Átrium, II., Margit-körut 55. Tel 153—034 és 154 024. 2 ik hétre ’prolongálva! A kölesünkért kastély. Rendezte: Vajda László. Fősz.: Turay, Tolnay, Ráday, Kabos, Rajnay, Rátkai, Vaszary Biri. Híradó. Előadások: V26, V28, 74 10. szombat, vasár- és ünnepnap 1 64. 746. 748. V210 Casino, IV., Eskü-tér 6. T. 383—102. 2-ik hétre prolongálva! Orgonavirágzás. Fősz.: Jeanette MacDonald, Nelson Eddi és John Barrymore. STRACCIARI a milánói Scala világhírű tenoristája a VÁROSI SZÍNHÁZBAN Kedden, nov. 9-én, este 8 ÁLARCOSBÁL FLESCHELLA vendégfellépésével Csütörtökön, nov. 11-én 1 órakor, A SEVILLAI BORBÉLY és a II. felvonásban STRACCIARI HANGVERSENYE * Gyönyörű gyermekelőadás lesz vasárnap délután 4 órakor a Zeneakadémián. Színre kerül: Tamás bátya kunyhója. I. felv.: Tamás bátya, a rabszolga. II. Tamás bátyát eladják. III. Topsi, a kis néger rabszolgaleány. IV. Újra otthon. Jegyek a Zeneakadémián. MOZI Egy lány, aki nyer Egy film, amelyik ötletes. Már a kiinduló pontja kedves és újszerű ötlet. Egy amerikai milliomos dühében ledobja az erkélyről a felesége cobolybundáját, amely testvérek között is megér hatvanezer dollárt. Egy kedves, szőke „flapper ”-nek a feje bubjára esik a nevezetes szőrme, aki aztán elindul a karrier útján. A bundához kalap kerül, azután lakosztály a legelegánsabb hotelek egyikében, ahol a három fehér telefonon egyszerre jelentkezik a bankár, az ékszerész és az autóügynök. Mindez pedig azért csupán, mert azt hiszik, hogy a bundadobó milliomos szerelmes a szép szőke lányba. Pedig a bankár már el is felejtette, hogy a lány a világon van, nem ő szerelmes a lányba, hanem a fia, az a bizonyos jól ismert film-ifjú, a gazdag ember fia, aki megyárt a film kezdetén ki szokta jelenteni, hogy a maga erejéből, a munkája után akar megélni. Persze, a befejezés: boldog és derűs, de addig sok vihar zajlik le a fejük fölött. A szegény lány szerepében Jean Arthur, kedves, illúziót keltő. E film elme: „Egy lány, aki nyer“ — emlékeztet László Aladár nagysikerű vígjátékéra. „Egy lány, aki mer!“ A címbitorlás mindössze egy betűn múlik. De az egy betű se jelent különbséget, mert hiszen a közmondás is megállapítja: „Aki mer, az nyer!“ (akas.) RÁDIÓ MŰSORA Budapest I. szombati műsora. 6-45 Torna, lemezek. 7.20 Étrend, közlemények. 10 Hirek. 10.20 és 10.45 Felolv. 11.10 Vízjelzés. 12 Harangszó, időjárás 12.05 Postászenekar, közben hirek. 1.20 Időjelzés, időjárás, vízállás. 30 Lemezek. 2.40 Hirek. 3 Árak. 4.15 Mese. 4.45 Időjelzés, időjárás, hírek. 5 Kétzongorás jazz. 5 30 Közv. egy malátagyárból. 6.10 Cigányzene. 7 Herczeg Ferenc: A dolovai nábob Iránya c. színműve. KI. 8.45 Szent- Györgyi Albert egyetemi tanárral, a Nobel-díj nyertesével beszélget Cs. Szabó László. 9.55 Aranyérmes dalársák. Közv. Miskolcról. 1005 Jazz. 11Cigányzene. 12.05 Hírek. — Budapest II. műsora. 5 Szociális Misszió üzenetei. 6.05 Előadás lemezekkel. 6.30 Gazdáknak. 7 Nermi Mária énekel. 7.35 Szalonzene. 9 Lemezek. 9.55 Ügető- s eredmények. MIT HALLHASSUNK KÜLFÖLDRŐL? 9.15 Prága: Nedbal: A Vincéi lér* menyasszony, opera, 10.10 Luxemburg: Fehér* maim csellózik. 11