Pesti Hírlap, 1938. február (60. évfolyam, 25-47. szám)
1938-02-20 / 41. szám
* PESTI HÍRLAP 1938 február 20., vasárnap 38 MOZI * Az „örök titok“ film díszbemutatója. Az eucharisztikus világkongresszusra készült „örök titok“ című film ünnepi díszbemutatója február 24-én, csütörtökön este 18-kor lesz az Urániában. Az ünnepi díszelőadás rendezősége ezúton is felhívja mindazok figyelmét, akik számára meghívót küldött, hogy a meghívóhoz mellékelt jelentkezési lapot forduló postával küldjék be, mert csak hétfőn, február 21-én délig fogadnak el jelentkezést, mivel a díszbemutatóra érvényes jegyeket már hétfőn délután kikézbesítik a jelentkezőknek. A P. H. OLCSÓ JEGYAKCIÓJA Ma és hétfőn húsz előadás — Nők barátja — Julia sorozat Ma és hétfőn húsz előadás, a javából. Első ízben ma este a Nők barátja. Az érdeklődés oly nagy, hogy még két előadást szereztünk belőle. Az Operaház a jövő heti szerdán kívül eljuttatta hozzánk a jövő vasárnap délutáni előadást is. A diadalmas Kék rókából újabb négy előadást. Míg a nap mint nap zsúfolt házakat vonzó Júliának valamennyi előadását megkaptuk. Holnap, hétfőn, első ízben kerül az Egyetlen éjszakára este a Magyar Színház műsorára és utolsó előadása lesz A rossz asszonynak. És utolsó hétfője, lesz holnap a Déligyümölcsnek. A Városi Színház rendkívül érdekes műsorral pénteken Ábrahám II. Jazz-hangversenyét tartja. Bekapcsoltuk. Jegyakciós előadásaink rendjét a műsortáblázatban vastag betűkkel emeljük ki. * Jövőheti és további előadások. Kamara. Kedd: Kék róka. — Zeneakadémia. Márc. 6 (vas.) d. e.: Márkus Dezső hangversenye (Vd2).* Jegyárusítás. 9—2-ig: Vilmos császár-út 78. (T. 1— 122—43—94—95). 9—6-ig: Rákóczi-út 1—3. T. 1—33—71). — 71). — Apponyi-tér 5. (T. 1—833—99). — 10—5-ig: Erzsébet-körút 1. (T. 1—352—96). SZÍNHÁZAK OPERA (3, 1/s 8) NEMZETI (*/*4. */s8) VIG ('/.4, 8) MAGYAR (‘/s4, 8) KAMARA (4, 8) BELVÁROSI (4, 8) MŰVÉSZ (4, 8) VÁROSI (4, 8) . d. u.. . Vasarnap^gte Seberez: Pesti kara. Godiva Hajnali vendég Egyetlen éjszakára Kék róka Amerikai komédia Déligyümölcs Julia Trubadúr (Közt. e.) A nők barátja Hajnali vendég Ketten egyedül C. Kék róka Amerikai komédia Délgyümölcs Julia Hétfő...................... A nők barátja F. 8. Hajnali vendég Egyetlen éjszakára Kék róka Amerikai komédia Déligyümölcs Hangverseny Kedd..................... A láng A. 19. Emb. trag. (Ifj.) (147)Hajnali vendég B. 8.Ketten egyedül I. Kék róka Amerikai komédia Déligyümölcs Julia Szerda .................. Parasztb. Sylvia A nők barátja Hajnali vendég Ketten egyedül M. Kék róka Dr. Barabás Irén Déligyümölcs Traviata Csütörtök............ A nürnbergi (Vsz) A nők barátja D. Hajnali vendég D. 8.Ketten egyedül O. Kék róka Amerikai komédia Déligyümölcs Julia Péntek.................. Mába királynője C. 18 Zivatar A. Hajnali vendég L. 8.Egyetlen éjszakára Kék róka Dr. Barabás Irén— Jazz-hangverseny Szombat............... Trubadúr D. 18 Zivatar ■őrs István Bem. b. 7. Ketten egyedül Kék róka Dr. Barabás Irén Vacsora a Ritz. Pr-b. Julia A mosoly országa Süt a nap Hajnali vendég Egyetlen éjszakára Kék róka Amerikai komédia Déligyümölcs Rigoletto (‘/14) este . . Sevillai. Csizmás Nb. A nők barátja Bors István T. 9. Ketten egyedül Kék róka Dr. Barabás Irén Vacsora a Ritz. V. Julia Minden este, va-ANDRÁSSY (1/,4, 8) PESTI (4, 8) TERÉZ (Vi 5, 9) PÓDIUM ('/15, 9) ROYAL (4, 8) KOMÉDIA ('/«5.V.9) ERZS. (Vi4, fi, 9) RISE. (‘/«4, !/‚6. *1*9) sárnap d. u. és este A hölgy hozzám A rossz asszony Karneval 1938 Farsangi műsor— Ha minden kötél Ezred babája Magdaléna Nemzeti. Szombat d. u.: Csalódások (Ifj. előadás). —Vasgyár. Ma d. e.: Nádasdy-táncmatiné (11). — Művész. Ma d. u. és este: akcióban. — Pesti. Ma d. u., hétfő: akcióban Csütörtök: akcióban. — Péntektől: Márciusi műsor. — d. e.: Olcsó regény d. e.: Nagy Jenő — Keddtől: nincs Komédia. Ma d. u.: (A Színművészeti Akadémia vizsgája) ('/all). — Vig: Jövő 40 éves színészi jubileuma (11). — Andrássy. Ma d. u., előadás. — Terézkörúti. Ma este, hétfő, szerda, péntek hétfő, kedd, szerda: akcióban. vas. d. e.: Gézengúz (‘/dl). — Mahétfő, szerda, péntek, szombat: vas. vas. este: akcióban.. — Pódium SZÍNHÁZAK műsora - cn&.-.re, -a* . mmlT.—UMI !| VASÁRNAP, FEBRUÁR 20. Operaház. Seherezade. Rimszkij—Korszakov 4 képes balettje (Szalay K., Kőszegi, Brada, Hidas H.). — Pesti karnevál. Liszt 1 felv. táncjátéka (Szalay K., Harangozó, Szabó I., Kőváry, Mally, Kőszegi). — Csárdajelenet. Hubay—Lányi Viktor 2 részes táncképe (Vera I., Bordy B., Zsedényi, Harangozó, Kőszegi) (3). — Trubadúr. Verdi 8 képes dalműve (a Köztisztviselők Színházegyesületének előadása ('68) — Nemzeti Goldiva. Kállay Miklós 3. felv. szinjátéka (Kiss, Szörényi E., Ónodi, Berky L., Abonyi, Lehotay) ($64). — A nők barátja. Ifj. Dumas 3 felv. vigjátéka (Uray, Mikay M., Berky L., Tímár, Gózon, Lehotay, Szörényi É.). ($68). — Vig. Hajnali vendég. Fodor László 5 képes szinjátéka (Muráti, L. , Ráday, Somlay, Somló, Sulyok M. Ladomerszky M., Gárdonyi, Zátony, Greguss) ($64 és 8). — Magyar. Nádassy-táncmatipé. (D. e. 11.) — Egyetlen éjszakára. Eri-Halász Imre, Losonczy Dezső 3 felv. zenés vigjátéka (Lázár M. , Vaszary P., Hajmássy, Kiss M., Bársony E., Z. Molnár) ($64). — Ketten egyedül. Vaszary János 3 felv. vigjátéka (Lázár M., Törzs, Hajmássy, Pataki, Bilicsi, Szaplonczay M., Kormos M., Szigeti, Földényi, Berczy) (C. bér.) (8). — Kamara. Kék róka. Herczeg Ferenc 3 felv. szinjátéka (Kiss (d. u.: Pethes), Olty M., Rajnay, Uray (este: Jávor) (4 és 8). — Belvárosi. Amerikai komédia. Aszlányi Károly 3 felv. komédiája (Mezey M., Latabár K., Rátkay, Nagy, Soltész A., Vidor F.) (4 és 8). — Művész. Nagy Jenő 40 éves művészi jubileuma (d. e. 11). — Déligyümölcs. Birabeau 3 felv. vígjátéka (Góth, Peéry P., Boray, Simonyi M., Toronyi, Puskás, Berky, Dobos A.) (4 és 8). — Városi Julia. Ábrahám Pál 9 képes operettje (Honthy H., Somogyi N., Delly, Dénes, Kertész D., Solty) (4 és 8). — Andrássy. A hölgy hozzám tartozik. Pierre Weber, Eisemann Mihály 3 felv. zenés komédiája (Kabos, Z. Molnár, Vaszary P. Dénes, Simor E., Szakáts, Sennyei V., Kiss M.) (1,4 és 8). — Pesti. A rossz asszony. Bókay János 3 felv. szinjátéka (Tolnay K., Vizváry M., Orsolya E., Básthy, Beleznay M., Ajtay, Szombathelyi B., Sulyok M.) (4 és 8). — Terézköruti. Karnevál 1938. (945 és 9). — Pódium. Farsangi műsor ($65 és 9). — Royal. Nincs előadás. — Erzsébetvárosi. Ezred babája ($64, 6, 9). — Kisfaludy. Magdaléna. — Aranymadár ($64, 946, $9). HÉTFŐ, FEBRUÁR 21. Operaház. Nincs előadás. — Nemzeti. A nők barátja. (F. 8. bér.) ($68). — Vig. Hajnali vendég (8). — Magyar. Egyetlen éjszakára (8). — Kamara. Kék róka (8). — Belvárosi. Amerikai komédia (8). — Művész. Déligyümölcs (8). — Városi. Hangverseny Bruno Walter vezénylésével (8). — Andrássy. A hölgy hozzám tartozik (8). — Pesti. A rossz asszony (8). — Teréz körúti. Karnevál 1938 (9). — Pódium. Farsangi műsor (9). — Royal. Nincs előadás. — Komédia. Ha minden kötél szakad ($69). — Erzsébetvárosi. Ezred babája (6, 9). — Kisfaludy. Magdaléna. Aranymadár (6, $19). MOZIK MŰSORA Atrium, II., Margit-körút 55. Tel. 153—034 és 154—024. Marika (Fősz.: Jávor, Perczel, Szepes). Hiradok. Előadások: 1 6, Vi 8, H10. Szombat és vasárnap; 14, éi. 6.fel. arifc Casino Filmszínház, Eskünt 1. Tel. 3—831—02. A Noszti-fiu esete Tóth Marival (Fősz.: Rajnai, Jávor, Szörényi, Gózon, Makláry). Híradók/ Előadások: ,$66, 68. SPORT Franciaország: is csatlakozik a japán olimpiát ellenzők táboráha Anglia, erősen készül az 1940-ik évi olimpiász megrendezésére Párizsból jelenti a Pesti Hírlap tudósítója. Francia sportkörökben, de a hivatalos sportfórumok előtt is élénk visszhangot keltett az angol Atlétaszövetségnek az a határozata, hogy bojkott alá veszi a tokiói olimpiát és mindent elkövet, hogy Kairóban, az olimpiai kongresszuson Japánt megfosszák az 1940. évi olimpia megrendezési jogától. A franciákat különösen mélyen érintette lord Burgley-nek, az angol sportélet legnépszerűbb vezérének az a kijelentése, hogy nem egyeztethető össze az olimpia szellemével az, hogy háborús országban tartsák meg a béke szimbólumát jelentő olimpiai játékokat. Kérdést intéztünk a francia Olimpiai Bizottság főtitkárához, aki a következőket mondotta: — A Francia Olimpiai Bizottság mindeddig nem foglalkozott hivatalosan ezzel a kérdéssel, de kétségtelen, hogy francia sportkörökben igen erős a hangulat a japán olimpia ellen. Az Olimpiai Bizottság feltétlenül tárgyalni fogja ezt a problémát, mielőtt kiküldöttjei elutaznának Kairóba. De ha Kairóban Japán ellen döntenének, vagy — amit még valószínűbbnek tartok — Japán visszaadná a megbízatást, akkor sem valószínű, hogy akadna vállalkozó nemzet, amely megrendezné az olimpiát, mert a hátralevő két év nem elegendő a nagyszabású világsport esemény előkészítéséhez. Labdarúgás. Budapest—Párizs városközi mérkőzse Párizsban. ökölvívás. Aalborg: Magyar-dán válogatott mérkőzés. Sí. Nemzeti műlesiklóbajnokság a Kékestetőn. Torna. A BTC Iszer-vándordíjas versenye. Klotild u. 17. délután 4 órától. A III. ker. TVE dísztornája a Lajosutcai leánypolgári iskola tornatermében délután 0 órától. Vivás. Az MTK jubiláris és világbajnoki válogató kardversenye. UTE-vivóterem, d. e. 9 és d. u. 5 órától. Az UTE II. o. tőrversenye. Megyeri út, Kulturház délelőtt 9 és délután 5 órától. Vasárnapi sportesemények. Atlétika. Az UTE toborzóversenye. Jelentkezés az újpesti Tungsram-kulturházba délelőtt 10 órakor. Az MTE toborzóversenye. Rákospatak fél 11 óra. Birkózás. Budapest—Délnyugati kerület válogatott mérkőzés Kaposvárott. Dorogon országos junior verseny. Jégsport. Gyorskorcsolyázó rekordjavítási kísérletek. Műjég reggel 8 órakor. Utána és előtte KISOK gyorskorcsolyázó bajnokságok. Délután 3 órától ugyanott tehetségkutató műkorcsolyázó verseny. Kézilabda. A teremlabdabajnokságok döntői: Beszkárt—Elektromos, MTE,VÁC, Nemzeti Tornacsarnok este 6 órától. $610; szombat és vasárnap: $64, $66, $610.____________ City, V., Vilmos császár ut 36—38. T. 111—140. Modern Sámson (Fősz.: Harry Baur, Gaby Morlay). Ritka madarak (Kulturfilm). Híradók. Előadások: %6, %1, $410; szombat és vasárnap %4, %6 $48, $410. Corso, IV., Váci u. 9. Tel. 18—28—18. Greta Garbo, Charles Boyer: Walewska grófnő. Híradó. Előadások szombat, vasár- és ünnepnap $64, $66, $*8, 10. A többi napokon $66 $68, $110. _______________ Bécsi, VI., Teréz-körút 28. Tel. 125—952 és 121—343. Szeretlek. Fősz.: Jan Kiepura és Eggerth Márta. Híradó. Előadások 6, 8, 10; szombat, vasár- és ünnepnap 4, 6, 8, 10. Kamara mozgó, Dohány-u. 41. Tel. 144—027. Szeretlek (Eggerth Márta, Jan Kiepura) Híradó. Előadások: %6, $48, $410; szombat, vasár-és ünnepnap 4, 6, 8, 10.______ Fórum Filmszínház, Kossuth Lajos-u. 18. Tel. 1—895—43, 1—897—07. Maga lesz a férjem. Fősz.: Agay, Jávor, Kabos, Csortos. — Színes Popeye rajzfilm. Előadások: $46 $68, $410; szombat, vasárnap és ünnep: $64, $66, $68, $410. Metro Filmpalota, VI., Teréz-körút 60. T. 11—22—30. Harmadik hétre prolongálva! Walewska grófnő (Rendezte: Clarence Brown. A főszerepekben: Greta Garbo, Charles Boyer). Hiradó. Előadások: $46, $68, $410; szombat, vasár- és ünnepnap: 3, $46, $68, $410. — Vasárnap délelőtt 11 órakor féláru reprizmatiné: Féltékenység (Jean Harlow, Myrna Loy, Clark Gable)._________________________ Omnia, Kölcsey u. 2—4. T. 130—125. Modern Sámson. Irta H. Bernstein. Fősz.: Harry Baur és Gaby Morlay. Magyar és Fox hiradók. Előadások: 5, $48, $610; szombat, vasárnap 4, 6, 8, 10. Palace, VII., Erzsébet-körut 8. Tel. 136—523. Prolongálva! Orgonavirágzás. Fősz Jeanette McDonald, Nelson Eddy. Előadások naponta: U 2, $657, $610. Első két előadás fél helyárakkal. Radius, VI., Nagymező u. 22—24. Tel. 129—250 és 122— 098. Hindu síremlék (Fősz.: La Jana, Kitty Jantzen, Gustav Diessl, Theo Lipgen, Alexander Gölling, Fritz van Dongen. Rendező: Richard Richberg. Hiradók. Előadások: $65. 7, $610; szombat, vasárnap 2, $65. 7, $610. Vas. d. e. 11-kor matiné: Micky és Lilly Symphonie. Royal Apolló, VII., Erzsébet-körút 45—47. Tel. 342— 945 és 141—902. Marika. Fősz. Perczel Zita, Szepes Lia, Jávor Pál. — Sirályok magánélete. Hiradók. Előadások: 6, 8, 10; szombat, vasárnap 4, 6, 8, 10. Savoy, Ullei-at 2. T. 146— 040. 2-ik hétre prolongálva! Táncrend (Pierre Blanchar, Marie Bell). Premier hiradók. — Vasárnap d. e. 10 és $612- kor matiné. Előadások: $64, $66, $68, $610; vas. V212-kor is. Első előadás félhelyárakkal. Uránia Filmszínház, VIII., Rákóczi-út 21. Tel. 140—046. Szerelem ... bosszú .... halál... (Richard Willm, Vera Korene). — Az Adria tenger mélyén. Magyar, és Fox világhiradók. Előadások: 5, $48, $610; szombat, vasár- és ünnepnap: 3, 5, $48, $610. — . Márc. 6-án d. e. 11. dr. Völgyesi: Az állati hipnózisok embertani vonatkozásai. MÁSODHETES MOZIK Admiral. Éjfél után (Lesslie Howard). Kisérő műsor (V.: $62, $64, $66, $68, $610. D. e. $610 és W 612: Szivek szimfóniája). H.-től: Az ismeretlen lány ($64, $66, $68, $610). Alkotás. A néma vár (Annabella). (V.: $62, $64, $66, $68, $610. D. e. 11: Tomi, a megfagyott gyermek. H.: $64,66, $68, $610). Astra. Tokaji rapszódia (Rózsahegyi, Lehotay). A kislány verve jó (V.: $62, $64, $66, $68, $610. V. d. e. 11: A vörös Pimpernel. H.: $64, $66, $68, $610). Belvárosi. A falu roszsza (V.: jobb t. $63, 5, $41, $610; bal t. $64, 6, $69. H.: jobb t. $65, 7, $410; bal t. 8). Budai Apolló. A falu rossza. Bécsi melódiák (V- 1, 3, I&C, $68, $410). 11.-től: Egy szélhámos naplója. Déltenger hősei ($65, $47, 9). Capitol. 5-ik hétre prolongálva! 100férfi, 1 kislány (V.: $62, $64, $66, $68, $410; H.: $64,$66, $68, $410). Ent. La Habanera (Zarah Leander). A Drina vadvizei (V.: 2, 4, F.: 8, 10; H.: 4, 6, 8, 10). Józsefvárosi. A falu rossza. Szépség—egészség. Világesemények (V.: %2 $44, %6, $48, $410; H.: $45, $47, $410). Kultur. Tokaji rapszódia. Fényeskisérő műsor (V.: *42, %4, s/16, %8, $410). H.-től: Gasparone, a természet titkai. Popeye trükkfilm ($65, 7, $410). Lloyd. A táncrend (V.: 2, 4, 6, 8, 10. H.: 4, 6, 8, 10). Nyugat. Mai lányok. Rin Tin Tin, a hegyek hőse (V.: 2, 4, 6, 8, 10. H.: $65, 7, $6,10). Odeon. A falu rossza. Hollywoodi sztárverseny (V.: $62, $64, $66, $68, $610. V. d. e. $611; Szentivánéji álom. H.: $65, 7, $610) Otthon. Az ismeretlen lány. Bosko és a kannibál. Világ- i események (V.: $62, $64, $66 $68, $610. H.: 4, $67, 9). Kiáltó. Az asszony és az orvos. Halálexpresz (V.: 10, 12, 2, 4, 6, 8, 10. H.: $611, $61, $43, 5, $48, $610). Simplon. La Habanera (Zarah Leander). Allatkert a tenger alatt (V.: $62, $64, $66, $68, $610. H.: $64, $66, $68, $610). Stúdió. A vörös Pimpernel visszatér. Hiradók (Naponta: 11, 2, 4, 6, 8, 10). Hétköznap az első 3, vas. az első 2 előadás félhelyárakkal Tiszti Kaszinó zártkörű filmszínháza. Febr. 20-án: La Habanera. 22—23.: Tárcrend. 24-én: A vörös Pimpernel visszatér ($65, $479). Tivoli. A falu rossza. Síparádé. Spanyol szigetek (V. $42, $44, $46, $48, $410. D. e. 11: Szentivánéji álom. H.: 4, $47, $410). Túrán. Éjfél után (Lesslie Howard). Halálexpress (V. $42, $44, $46, $48, $410. D. e. 11. Elfelejtett ember (Jean Hesholt). H.-től. Az ismeretlen lány. Kisérő műsor ($44, $46, $48, $410). RÁDIÓ MŰSORA Budapest I. vasárnapi műsora. 9.30 Hírek. 10 Egyházi ének és szt. beszéd. 11.15 Evangélikus istentiszt. 12.20 Időjelzés, időjárás, vízállás. 12.30 Zenekari hangv. Közben kb. 1 Közvetítés Berlinből a német birodalmi ülés megnyitása és Hitler kancellár bevezető mondatai. 2 Lemezek. 3 Gazdáknak. 3.45 Takács Alice hegedül. 4.15 Előadás. 4.45 Cigányzene. 5.45 A Fehér Hollók műsoros estje. Kb. 7 Hitler kancellár beszédének magyar nyelvű ismertetése. 7.30 Dr. Imre József előadása a szemkimélésről. 8 Sport. 8.10 Két kis operett. Utána kb. 9.15 Hírek. 9.40 Cigányzene. 10.30 Zenekari hangv. 12.05 Hirek. — Budapest II. műsora. 11.15 Szalonzene. Kb. 1—3.30 Közvetítés Berlinből a német birodalmi ülésről. Hitler kancellár beszéde. 5.15 Előadás. 7 Jazz. 8.10 Hírek. 8.35 Lemezek. MIT HALLGASSUNK KÜLFÖLDRŐL? 6.20 London: Kerntler Lajos zongorázik. 7.15 Stuttgart, Strauss: Denevér, operett. 7.10 München, Pfitzner: Loreley, opera. 9 Brüsszel , Saint-Saens: Sámson és Delila, opera. Budapest I. hétfői műsora. 6.45 Torna, lemezek. 7.20 Étrend, hírek. 10 Hírek. 18.20 és 10.45 Felolv. 11.10 Vizjelzés. 12 Harangszó, időjárás 12 Harangszó, időjárás. 12.05 Balalajka, közben hírek. 1.20 Időjelzés, időjárás, vízállás. 1.30 Postászenekar. 2.48 Hírek. 2.55 Műsorok. 3 Árak. 4.15 Diákfélóra. 4.45 Időjelzés, időjárás, hírek. 5 Közvetítés a lispei olajkutakról. 5.30 Zenekari hangú. 6.35 Áprily Lajos előadása. 7 Magyar nóták. 8 Babits, a költő. 9 Szalonötös. Közben kb. 9.30 Hirek, időjárás. 10.25 Bartók Béla zongorázik. 11 Hirek németül. 11.05 Tánclemezek. 12.05 Hirek. — Budapest II. műsora. 7 Német lecke. 7.30 Előadás. 8 Hirek. 8.25 Lemezek. MIT HALLGASSUNK KÜLFÖLDRŐL? 6.55 Bécsi, Verdi: A végzet hatalma, opera. 10.35 Droitwich: Chamberlain angol mnniszterelnök beszél