Pesti Hírlap, 1938. május (60. évfolyam, 97-121. szám)

1938-05-08 / 103. szám

16 ­ A Fogtechnikusok Országos Szövetsége szom­baton este Gerber Alajos elnöklésével a Kereskedel­mi Utazók Egyesületének dísztermében országos nagy­gyűlést tartott, amelyen Bornemisza Géza iparügyi miniszter képviseletében dr. Nagy Imre miniszteri osztálytanácsos jelent meg. Az elnöki megnyitó után dr. Miklós Ferenc, a szövetség ügyésze rámutatott a fogtecnikus kar sérelmeire, majd határozati javas­latot terjesztett elő, amelyben a fogtechnikusoknak azt a kívánságát adta elő, hogy úgynevezett „véres műtétek“ kivételével a fogtechnikusok a szájban is dolgozhassanak. Csik József országgyűlési képviselő, apátplébános felolvasta a kar érdekében a képvise­lőházban előterjesztendő interpellációját. Müller An­tal országgyűlési képviselő, a Keresztény Iparosok Országos Szövetségének elnöke tartott azután beszé­det, amelyben hangsúlyozta, hogy a megfelelő szak­­képzettséggel rendelkező fogtechnikusok nem zárha­tók el attól, hogy ők a feleket közvetlenül is kiszol­gálhassák.­­ Bán Ferenc író meghalt, írói körökben őszinte részvétet keltett a hír, hogy Bán Ferenc, a finom­­tehetségű író szombaton reggel váratlanul elhunyt. Szívbénulás ölte meg, ötvenhároméves korában. Fia­talon tűnt fel érzékeny megfigyelőképességre valló elbeszélő műveivel. Első regénye „Szerdától­­ szom­batig“ feltűnést keltett irodalmi körökben, azóta is sokat dolgozott, mint novellairó és kritikus. Kenyér­­keresete a hirlapirás volt. A megfeszített munka fel­őrölte gyönge idegzetét s már évekkel ezelőtt le kel­lett tennie a tollat. Felesége, Bán-Kuszka Lili festő­­művésznő gyászolja. A Keresztény ügyvédek Nemzeti Szövetsége név alatt Komamicki Roman és Kovácsy Dénes budapesti ügyvé­dek kezdeményezésére május 6-án új ügyvédi alakulat alakult, amely a pártokon felül áll. A Szövetség az egész ország keresztény ügyvédségét kívánja tömöríteni Szent István! gondolat jegyében, hogy szélsőségektől mentes, egységes keresztény ügyvédi közvéleményt alakítson ki az ügyvédi kamarák autonómiájának megőrzése mellett. — Rejtvényfejtők jutalmazása. A Képes Vasárnap május 1-i számában közölt rejtvények megfejtői közül jutalmat kapnak: Gesztődy Kázmér Pomáz, Mattyók­ u. 3. — Camera Ferenc Budapest, V. Alk­otmány-u. 20. — del­ Medico Pál Budapest, II., Ilaesa-u. 17. — Egert Viola Mátyásföld, Báró Szurmay-u. 18. — Ekker Józsefné Berettyóújfalu, Széchenyi-u. 31.­­— Ghyczy Valéria Budapest, X., Hé­­derváry-u. 46. — Gyarmati János Sümeg. — Kiss Márta U­raiujfalu (Vas m.) — Liebl József Budapest, I. Már­­vány-u. 27. — Nagy Tiborné Budapest, I., Aladár-u. 2/b. •— Major Gábor Pál Mór, Rákosszentmihály, Regele J.-u. 12. — Remenyik Ernőné Dorog. — Sipos Antal Mezőtúr, Timár-u. 6. — Tulipán Gyula Oros. — Dr. Véghely Ala­­dárné Budapest, II., Pasaréti-út 125. Gyermekfestőink közül: Beck Pál és András Buda­pest, IX., Lónyay-u. 15. Erdős György Szarvas, III. Jó­­kai-u. 227. — Fegyveres Ernőké Budapest, IX., Mester-u. 5. — Füzesséry Gyuszi és Jolánka Miskolc, Soltész Nagy K.-u. 52. — Gerencsér Mártika Mezőkövesd, Szomolyai­u. 25. — Hörcsik Boriska Budapest, XIV., Ilosvai­ u. 30. — Bársonyi László Budapest, József-körút 15.— Rignáth Edith Budapest, IX., Daróczi­ u. 52. — Szász Eleonóra, Kőszeg, Leánygimnázium. — Schäffler Judith Budapest, Lepke­ u. 36. — Felakasztotta magát Budapesten egy bécsi ma­gánzó. Dr. Melier Pál 48 éves magánzó, aki korábban Bécsben élt, néhány hónappal ezelőtt Budapestre­­ér­kezett és azóta az egyik dunaparti szállóban lakott. Az utóbbi napokban feltűnően idegesen viselkedett. Szombaton a kora délutáni órákig nem jelentkezett és amikor a szobalány benyitott a szobájába, az ab­lakkilincsre felakasztva találta. Nyomban elvágta a kötelet és segítségül hívta a mentőket. Dr. Meller Pál azonban már meghalt. Az orvosok véleménye sze­rint két órával előbb akaszthatta fel magát. Búcsú­levelet eddig nem találtak és így tettének okát , nem tudják.­­• Halálozás. fd. Molecs Tivadar, a békebeli komá­romi r. kat. egyh. n.v. karnagya, v. főgimn. tanár,, zene­szerző, életének 80­. évében Budapesten elhunyt. Holt te­temét az itteni beszentelés és Csehszlovákiába való szál­lítás után az ottani Szent András-templomból nagy rész­vét mellett május 3-án helyezték a családi sírboltban örök nyugalomra. Dr. Bih­ary Kálmán TIT. fizetési csoport jellegével felruházott Hajdúszoboszlói kir. járásbirósági elnök má­jus 2-án Budapesten elhunyt, temetése szerdán volt a kerepesi temetőben. Sírjánál kegyelettel­jes szavakkal em­lékeztek meg az igazságos bíróról, a bírói és ügyvédi kar, valamint az ősi hajduváros közönségének nevében. Dr. nádudvari Soltész István ny. belügyminiszteri h. államtitkár 72 éves korában Miskolcon meghalt. Deniz Erzsike váratlanul elhunyt, temetése f. hó 7-én volt Balatonbogláron. Az elhunytban dr. Belioz Ákos ny. min. tanácsos, v. országgyű­l képviselő leányát gyá­szolja. Marik Fernőné N­­art­hm­amin Ilonna, Marik Ernő kor­­m­á­ny főtanácsos felesége, e hó 6-án, hosszú, kínos szenve­dés után elhunyt. Temetése kedden, f. bő 10-én d. u. y.1él órakor lesz a X. ker. ujtemető halottasházából. Dr. Jírán László középiskolai unitárius vallástanár 38 éves korában Budapesten meghalt Hétfőn délután há­rom órakor temetik a farkasréti temetőben. Pojoni Pataki­ Károly ny. csendőralezredes, a Ferenc­­József-rend lovagja, több h­adikitüntetés tulajdonosa, 68 éves korában Budapesten meghalt. Szombaton délután te­mették el nagy részvét mellett a farkasréti temetőben. Zára Feodorné szül. Turcsányi Júlia folyó hó 6-án meghalt. Temetése f. hó 9-én d. u. 4 órakor lesz a kere­pesi temetőben. Engesztelő szentmise f. bő 10-én 9 órakor a Ferenciek belvárosi templomában lesz az Urnák be­mutatva. Vajdahunyadi Duma János életének 82-ik évében, rö­vid szenvedés­e után elhunyt. Temetése f. bó 9-én, hétfőn d. u. 4 órakor a kerepesi úti temetőben lesz. özv. Hegedűs Lajosné szül. Igaz Judith f. évi április hó 21-én Gyulán elhunyt. Temetése f. évi április hó 23-án volt a gyulai ref. temetőben. Thuriki Thuránszky Kdéolyné szül. nádasi Kádosy Lívia folyó hó 5-én Kiskunfélegyházán elhunyt. — Művészi síremlékek Gerenday A. és Fia, Fiumei­ út 7. PESTI HÍRLAP­ ­ 1938 május 8., vasárnap Az egyik nagy amerikai filmműteremben éppen történelmi filmet forgatnak. Több mint hetven évvel ezelőtt, III. Napóleon korában játszódik ez a film. A műteremben felépítették a párizsi Odeon nézőterét. Frakkos urak, estélyiruhás hölgyek, egyenruhás ka­tonatisztek, diplomaták ülnek a széksorokban és a páholyokban, az udvari páholyban III. Napóleon és felesége. Csupa korhű egyenruha, frakk és estélyiruha. Az újságíró, mialatt a műtermet felvétel előtt bevilá­gítják, félrevonja a kosztümtervezőt, hogy mestersé­gének titkai iránt érdeklődjön. A jelmezek rajzolója elmondja, hogy az ilyen történelmi film talán a leg­több munkát a ruhatervezőnek adja, mert nagyon kö­rültekintően kell megválogatni minden darabot, hóna­pokig kell könyvtárakban könyveket, régi újságokat bújni, hogy minden a legnagyobb rendben menjen. Mert nemcsak a jelmez fontos, nemcsak a ruhán van­­ a hangsúly, hanem az apróságokon: ékszereken, virá­gokon, kitüntetéseken. Mindennek korhűnek kell lenni, mert a közönség igen szőrszálhasogató Előfordult már, hogy egy történelmi film után levelet írtak a gyár­nak, mert a filmen szereplő egyik hadvezér olyan ki­tüntetést viselt, amit csak a történet időpontja után húsz esztendővel alapítottak. Ezer apró kérdést kell ilyenkor megoldani: a hölgyeknél például fontos, hogy milyen kesztyűt, cipőt, vagy hajdíszt viseltek akkor, az uraknál a gallér, a nyakkendő, a ruhán levő gom­bok, mind-mind döntő szerepet játszanak. „De azért kénytelenek vagyunk egy kis hamisításnak is helyt adni, mert vannak dolgok, amiket a mai szem nem tudna elviselni.“ Ezt mondja a III. Napóleon korában játszódó film jelmeztervezője. S akkor felhívja a figyelmet a nadrágvasalásra, arra a bizonyos éles „bug“-ra, ami a mai elegancia elmaradhatatlan kel­léke. Nos, III. Napóleon korában még nem vasalták a nadrágot élesre, viszont egy mai filmhős nem jelenhet meg úgy a mozivásznon, ahogy az akkori gavallérok jártak. Ugyanez a helyzet a vattázott vállakkal. Het­ven évvel ezelőtt ezt nem ismerték. Az urak lefelé eső természetes vállat viseltek, ami a mai szemnek igen különös volna. Éppen ezért ilyen apró koncessziókat a történelmi filmben is tesznek. Korhűség ide vagy oda, azért III. Napóleon vállát mégis csak kitömik és nadrágját élesre vasalják ... Noel Cameron a neve annak a fiatalembernek, aki most közel félezer csalás és hamisítás miatt áll a lon­doni bíróság előtt. Éveken keresztül követte el csalá­sait Noel Cameron, akit „a hamisítás és csalás mes­tereinek ismert el a Scotland Yard. Ez a nagyremé­nyű fiatalember egy szakmára specializálta magát: postatakarékkönyveket hamisított. A hamis posta­takarékkönyvvel megjelent valamelyik postahivatal­ban és „betétjéből“ felvett tíz vagy húsz fontot. Két évig folytatta ezt a működését, de nem tudtak nyo­mára akadni. Az angol postát már annyira bosszan­totta a dolog, hogy az ismeretlen csaló miatt kénytelen volt az összes régi takarékkönyveket bevonni és úja­kat kibocsátani. De hiába verte magát költségbe az angol posta, Noel Cameron az új takarékkönyvekkel ugyanolyan kitűnő eredménnyel folytatta működését. Végre a 477-ik esetnél elcsípték. Az ügy azért kíván­kozik az „irka-firká“-ba, mert fel kell említeni, hogy a tárgyaláson a bíró nem merte a közönség előtt ki­hallgatni a zseniális csalót, mert félt, hogy ha ez a nagy nyilvánosság előtt elmondja, hogy miként kö­vette el a hamisításokat és csalásokat, többen utánozni fogják. Még jó, hogy az angol posta nem vásárolta meg Noel Camerontól postatakarékkönyvcsalási szaba­dalmát. Ezen sem csodálkoznánk, hiszen éppen most olvastuk, hogy a washingtoni kincstári hivatal a na­pokban vásárolt egy hamispénzgyártó szabadalmat. Annak rendje és módja szerint létrejött az üzlet: a találmány az Amerikai Egyesült Államok tulajdonába ment át. A vevő a washingtoni kincstári hivatal volt, az eladó és feltaláló egy vállalkozó szellemű jenki, aki egyszer már a Sing-Singben is ült hamis pénzgyártás miatt... L. A. — Hősök emléke. A volt m. kir. pozsonyi 13. hon­véd és népfölkelő, valamint a 307. honvéd gyalogezred bajtársi köre június 5-én leplezi le Magyaróváron hősi emlékművét. Jelentkezés május 25-éig Busó Ödön ezre­desnél (Budapest, I. Gaál­ utca 4.) . Elkoboztak egy nyilaslapot. Szombaton hajnalban rendőri bizottság ment a Centrum-nyomdába és ott a vizsgálóbíró utasítására lefoglalta a Magyar Harc nyi­laslap május 9-iki példányait, mert az ügyészség hitfe­­lekezet elleni izgatást látott a lap két cikkében. Az el­járás megindult. — Rejtélyes halál. Dr. Elszász Oszkár kereskedő 48 éves felesége, Bleyer Aranka, a Pozsonyi­ út 4. számú házban lakott édesanyjával. Szombaton este anyja a für­dőkád vizében holtan találta. Egy dobozban fehér por volt, dr. Elszász Oszkárné valószínűleg megmérgezte magát. — Orvosi hírek. Dr. Schulhof Vilmos, az Újságírók Szanatórium Egyesületének orvosi tanácsadója Hévizfür­­dőn megkezdte fürdőorvosi működését. Dr. Farkas Aladár orthopéd-sebész, kórházi főorvos, az Újságírók Szanatórium Egyesületének szakorvosa, rendelőjét 5­., Stothermere-utca 2. (volt Balaton-utca) alá helyezte át. Telefon: 120—966. Némedyné dr. Weisz Sári orvos rendelőjét Váci-utca 11/B. alól Váci-utca 10. szám alá helyezte. Tel. 187­—414. Dr. Freud László rendelőjét V., Pannonia-utca 19. alá helyezte át. Telefon 126—178. Dr. Sciort Imre fogorvos rendelőjét V., Dorottya­ u. 9. alá helyezte át. Telefon II—52—49. Dr.­­Rösskei (Rozmanitz) Lajos bőrgyógyász-szakor­vos rendelőjét áthelyezte VII. ker., Rákóczi-út 24., II. em­. 6. ajtó alá és rendel naponta délután 4—5-ig. Telefon: 145—366. — Másodszor indult a halálba egy tönkrement hajóstiszt felesége. Egy jól öltözött fiatal nő sietett be pénteken a késő éjszakai órákban a Dunapalota szálló előcsarnokába. Ott megtántorodott, majd nagy lélekzetet véve, leült egy asztalkához és ceruzával gyorsan írni kezdett. Az éjszakai portás megszólí­totta, de választ már nem kapott — a fiatal nő össze­esett. A mentők a Rókus-kórházba vitték és ott az orvosok megállapították, hogy megmérgezte magát. A szálló előcsarnokában írt búcsúlevélből kiderült, hogy az eszméletlen állapotban lévő nő S­her­er Kamillo­ hajóstiszt felesége. A fiatalasszony egy íz­ben már próbálkozott az öngyilkossággal: 1936 de­cember 10-én egy Bálvány­ utcai tejcarnokban mér­gezte meg magát. Akkori búcsúlevelében éles han­gon vádolta meg az álláshalmozókat. Férje Balaton­­bogláron volt hajóstiszt, majd önálló vállalatot ala­pított és tönkrement. Scherer Kamillóné első öngyil­kossági kísérlete után felgyógyult, segélyekhez ju­tott, de aztán ismét nyomorba került. Az asszony állapota súlyos.­­ A brennbergbányai bányamunkások megszün­tették az éhségsztrájkot. Soproni tudósítónk jelenti: Szombaton délután véget ért a brennbergbányai tele­pen a pénteken hajnalban megkezdett éhségsztrájk és bérmozgalom. Az ötszáz méter mélységű tárnákból háromszáznegyven bányász a napvilágra jött és nyom­ban megindultak az egyezkedő tárgyalások, amelyek békés mederben folynak. A szombati nap folyamán Brennbergbányára érkezett Aliquander Ödön iparügyi miniszteri tanácsos, a bányahatóság főnöke, akinek megjelenése is hozzájárult ahhoz, hogy a békés tár­gyalások megindulhassanak.­­ Az építőmesterek országos nagygyűlést rendeznek. A Budapesti Építőmesterek Ipartestülete az Ipartestüle­­tek Országos Központjával karöltve és az építőmesterek több egyesületének bevonásával május 9-én az ipartestül­­let Irányi­ utca 17. sz. alatti székházában országos építő­mesteri nagygyűlést rendez. A nagygyűlésen megjelennek a szakminisztériumok képviselői, továbbá a főváros és a Közmunkák Tanácsának a képviselői is. Délelőtt­­10 órakor kezdődik a nagygyűlés, Báthory István ipartestü­leti elnök vezetésével. A nagygyűlést az ipartestület dísz­termében este fél kilenc órakor tartandó ünnepi vacsora fejezi be. — Autóbuszon utazók figyelmébe. Strompf Pál-autó­­buszüzem vonalain a menetrend 1938 május 15-től — iga­zodva a vasúti menetrendekhez — lényegesen megválto­zik, miért is a kellemetlenségek elkerülése végett tanácsos az alábbi menetrendet megőrizni. Autóbuszm­enetrend. Érvényes 1938. május 15-től. Jászberény­—Nagykáta. Jászberényről ind. 5.40, 8.00, 13.00, 18.00; Nagykátára érk. 6.20, 8.40, 13.40,, 18.40; Nagykátáról ind. 7.30, 10.00, 16.40, 19.40; Jászberényre érk. 8.10, 10.40, 17.20 (6. sz. járat vasárnap nem 14.52, hanem 13.35-kor induló vonat­tal csatlakozik), 20.20. MÁV Nagykátáról ind. 6.30, 8.54, 13.53, 13.58, 18.53, 19.30. MÁV Budapest-Keleti p.-u. értz. 8.15, 10.30, 11.50, 15.28, 19.50, 21.07. MÁV Budapest-Ke­leti p.­u. ind. 6.00, 9.00, 7.48, 14.52 (6. sz. járat vasárnap nem 14.52, hanem 13.35-kor induló vonattal csatlakozik). 17.45: MÁV Nagykátára érk. 7.28, 9.59. 9.38. 16.37. 1998. — Jászberény—Jászapáti. .Jászberényről ind. 5.50, 14.00; Jászjákóhalmáról ind. 6.05, 14.15; Jászapátira érk. 6.35, 14.45; Jászapátiról ind. 7.00 (vonaljegy Jászapáti—Nagy­­káta között 3 pengő), 17.00 (vonaljegy­­Jászapáti—Nagy­­káta között 3 pengő); Jászjákóhalmáról ind. 7.30, 17.30; Jászberényre érk. 7.45 (vonaljegy Jászapáti—Nagy­káta között 3 pengő), 17.45 (vonaljegy Jászapáti—Nagykáta között 3 pengő) : közvetlen csatlakozás Nag­ykátán át MÁV Budapest-Keleti p.­u.-ra érk. 10.30, 21.07, 19.50. — Jászberény—MÁV helyi járatokban, Jászberény, Apponyi­­térről ind. 8.35, 12.50, 13.35, 19.10: Jászberény, MÁV-ra érk. 8.40, 12.55, 13.40, 19.15. Jászberény, MÁV-ről ind. 8.50, 13.05, 13.55,­ 19.25. Jászberény, Appon.vi-tézre érk. 8.55, 13.10,­ 14.00, 19.30. — Tét piós­zent m­ir­tori—Tápió­bicske—Nagykáta. Tápiószentmártonról ind. 5.45, 2. és 3. sz. járat csak vasár- és ünnepnap közlekedik. 13.05, 18.00; Tápióbicskéről ind. 5.55,­ 8.15, 13.15, 18.10; Nagy­kátára érk. 6.15, 8.35, 13.35, 18.30; Nagykátáról ind. 7.30, 30.00, 15.20, 19.40; Tápióbicskéről ind. 7.50, 10.20, 15.40, 20.00; Tápiószentmártonra érk. 2. és 3. sz. járat csak vasár- és ünnepnap közlekedik. 10.30, 15.50, 20.10. MÁV Nagykátáról ind. 6.30, 8.54, 13.53, 13.58, 13.53, 19.30. •MÁV Budapest-Keleti p.-u.-ra érk. 8.15, 10.30, 14.50, 15.28, 10.50, 21.07. MÁV Budapest-Keleti p.-u.-ról ind. 6.00, 9.00, 7.48, 13.35, 17.45. MÁV Nagykátára érk. 7.28, 9.59, 9.38, 15.18, 19.38. — Az Országos Kertészeti és Virágkiállításra ked­vezményes belépőjegyek 60 fillérért kaphatók a Pesti Hírlap fő- és fiókkiadóhivatalaiban. — A margitszigeti Palatínus Hotel terrasza megnyílt. Délután és este tánc. — Újpest—Margitsziget—Szent Gellért-tér közötti helyijáratot a Magyar Királyi Folyam- és Tengerhajózási II. 0v. az állomásokon kifüggesztett m­enetrendhirdet­­m­ény szerint május hó 3-ával megindítja. — II. ker., pontyutcai I. keresk. iskola végzett ta­nulóinak egyesülete II., Ponty­ utca 3. sz. alatt az iskola tanári termében tartja, f. hó 15-én, határozatképtelenség esetén 1938 május 22-én d. e. 11 órakor ugyanott XXXIV. évi rendes közgyűlését. Tárgysorozat: 1. Elnöki megnyitó. 2. Titkári jelentés. 3. Alapszabály módosítás. 4. Számvizsgálók jelentése. 5. Zárszámadások. 6. Költség­előirányzat. 7. Tisztújítás. 9. A Kioszba választmányi tagok kiküldése. 9. Indítványok. 10. Elnöki zárszó. Fel­kérjük az összes végzett növendékeket, hogy a közgyűlé­sen okvetlenül jelenjenek meg. — Kékes Szálló megnyílik május 14-én. — Gyomor-, bél-, vese-, máj- és epehólyagbetegek szí­vesen isznak reggelenként egy-egy pohár természetes „Ferenc József" keserűvizet, mert annak hashajtó hatása gyors és biztos, igen enyhe s ezért nagyon kellemes. Kér­dezze meg orvosát. — Fotoszemle címmel új fényképészeti és filmművé­szeti szaklap indult meg Gálvölgyi Róbert szerkesztésé­ben. Az új lap első száma gazdag tartalommal, tetszetős kiállításban most jelent meg és az egyetemes magyar fotokultúrát akarja fejleszteni.

Next