Pesti Hírlap, 1938. június (60. évfolyam, 122-144. szám)
1938-06-02 / 123. szám
2 addig, míg az egyes dunai államok közötti politikai kérdések nincsenek tisztázva, minden gazdasági elgondolás keresztülvitelének lehetősége is már eleve kétséges? — Ha ön a politikai problémák alatt a jogegyenlőséget vagy kölcsönös be nem avatkozást érti — felelte a miniszterelnök —, ezeket elvben és gyakorlatilag megoldottaknak tekinthetjük. Tudvalevő dolog továbbá az is, hogy a magyar kormány éppen úgy, mint a magyar közvélemény, milyen nagymértékben érdeklődik a csehszlovákiai, valamint a kisantantbéli magyar nemzetiségek sorsa iránt. Mégis azt kell mondanom, hogy minden tisztulást célzó megoldás leghelyesebb módja az lenne, ha a nemzetiségi kérdéseket mint belpolitikai ügyeket, vagyis a külpolitikai szempontoktól függetlenül, oldhatnák meg. E szempont szem előtt tartása mellett ismeretes, hogy Csehszlovákiában ennek az oly végtelenül fontos problémának megoldása máris folyamatban van, ezek a kérdések az új nemzetiségi statútum alapján nyernek majd végleges közjogi kifejezést. Ezzel kapcsolatban csak mellesleg jegyzem meg, hogy ismerem a magyar belügyminiszter úrnak azt a tavaly júliusban tett nyilatkozatát, mely a magyarországi nemzetiségi kérdés rendezését is megállapította. Mindebből tehát az következik, hogy sorrendi szempontok aligha játszhatnak szerepet. Minden komoly dunai együttműködés ugyanis a gazdasági, valamint a vázolt politikai érdekek egyidejű kielégítését követeli. A külügyminiszter úr által adott tájékoztatásból az tűnik ki, hogy az új nemzetiségi statútum most már rövidesen elkészül. Miután az új statútumot illetően a nemzetiségek álláspontja tulajdonképpen már kezdettől fogva ismeretes, mi a cseh és a szlovák pártok álláspontja, ugyanebben a kérdésben, pontosabban: mennyire lehet kihatással ezeknek a pártoknak a felfogása magának a kormánynak végleges elhatározására? Valóban én is megerősíthetem, hogy a nemzetiségi statútum két hét óta már anynyira készen áll, hogy éppen csak a végleges megfogalmhazásra van szükség. Ezt viszont azért tartottam mindeddig függőben, mert éppen az volt a felfogásom, hogy a megoldásoknak elsősorban maguknak a nemzetiségi pártoknak a felfogásához kell idomulniok. Hogy ez mennyire lehetséges, az a legközelebbi időben fog eldőlni. A magam részéről csak azt jelentem ki, hogy a kormány a legmélyrehatóbban óhajtja végrehajtani a rendezést. Félreértések elkerülése végett azonban azt is rögtön megjegyzem, hogy a csehszlovákiai közvélemény nagy többségével egyetértésben már régebben világosan kifejtettem, hogy mi a csehszlovák államiságnak a hivatása ezen az európai területen. Ez a hivatás nem lehet más, mint az az elv, hogy köztársaságunk ne csak a cseheknek és a szlovákoknak adjon államot, hanem azoknak a nemzettöredékeknek is, amelyek gazdasági vagy geopolitikai okokból a világháború után határaink között rekedtek. Ha tehát a köztársaság egyik legfontosabb hivatása a cseh és szlovák érdekek mellett a más nemzetiségek békés megszervezése is, csak természetes, hogy ez a megszervezés kizárólag a teljes egyenjogúságon alapulhat. Tudom, hogy az egyenjogúság hasonló esetekben úgy a múltban, mint a jelenben is meglehetősen tág fogalom volt. A csehszlovákiai alkotmány azonban módot nyújt arra, hogy a köztársaság összes nemzetiségi ügyeit a jövőben a helyi önkormányzatok útján a legmesszebbmenően rendezze. Talán megemlíthetem azt is, hogy ezt a gyökeres rendezést másfél esztendő óta éppen én propagálom és készítem elő leginkább. Hogy a mostani válság ezt az előkészületben levő rendezést elősegíti-e vagy sem, az nem is annyira politikai, mint inkább lélektani kérdés. Kérdésére azonban mindenesetre kijelenthetem, hogy a vázolt rendezést nemcsak a kormány, hanem a kormányt támogató valamennyi párt is teljes egyöntetűséggel készíti elő. A csehszlovákiai nemzetiségi kérdésből nem lesz puskaporos hordó. — Megerősíti Nagyméltóságod azt az értesülésemet, hogy a csehszlovák kormány sürgősen törli a köztársaság alkatával és a benne élő nemzetiségek jogi helyzetével összeegyeztethetetlen „kisebbség“ kifejezést és azt a „nemzetiség“ fogalma váltja fel? Ha igen, úgy milyen biztosítékokra számíthatnak a nemzetiségek abban a tekintetben, hogy a tökéletes egyenjogúság elvi rendezése után most már a tényleges végrehajtás sem lesz hiányos? — Válaszom erre nagyon rövid: a nemzetiségek lojalitását nem lehet sem elrendelni, sem ellenőrizni. Tudom azonban, hogy miként kell helyes bel- és külpolitikát csinálni: becsületesen és előrelátóan. E probléma tökéletes biztosításához egy további fontos kérdést kell tisztázni: a nemzetiségek egyenjogúsítása az egymás közötti vagy pedig az általános egész csehszlovákiai népességi számszerszámot és azt mondta: — Azért viszem ezt magammal, hogy onnan is gyönyörködjem szép arcodban. Ezért, valahányszor ott dolgom van, te csak maradj itt az ablakban, hogy lássalak. Olajkár Márta szófogadó, engedelmes asszony volt. Hűségesen ott ült az ablakban és valahányszor az ura a bányába ment, a tőle való elbucsuzás percétől ura visszaérkezése mosolygós percéig el nem mozdult az ablakból a világért sem. A bányagróf minden alkalommal kocsin ment a mélyuton a bányába s hogy az asszonyka elhigyje, hogy csakis szerelemből, nem féltésből figyeli, a bányába menet a kényelmetlen kisülésre telepedett, igy szemben ült a bányagrófi kastélynak. De tulajdonképen azért ült igy, mert gondolta, ki tudja, ha a hátsó ülésre telepszem, hátam mögött valaki még beosonhat a kastélyba az asszonyhoz. Az ördögnek — igy szól a legenda — nem tetszett az asszonyka hűsége. Azért egy nyári nap délután, amikor Filátor bányagróf elment és azóta már a tárnában lehetett, a kovácsmester fiának alakját vette fel az ördög, odaállt az ablak alá és könyörögve kisértette az asszonyt. — Mártukám — mondta — hajolj ki az ablakon és csak egyetlen csókot adj, egy utolsót. Világgá megyek, mert itt elemészt a bánat, úgy szeretlek, de bucsucsókod nélkül nem akarok elmenni, Márta. — Még egy csókkal sem vétkezem a hűség ellen — felelte az asszony — mellyel uramnak, férjemnek tartozom. De különben is meglátná, ha megtenném, mert messzelátó van nála és a mélyuton végig egyenesen idelát az ablakra. — Úgy? — sziszegte az ördög — nos, idenézz. — És úgy látta a fiatal asszony, hogy egy hatalmas szénásszekér döcög a mélyuton a bánya felé és zárja el a látást a tárnából a bányagrófi kastélyba. — Most megcsókolhatsz — kisértette az ördög — a szekértől nem láthatja az urad. — Nem, nem! — kiáltotta az asszony és úgy megrémítette az ördöngösség és a kísérteties szénásszékér, melyet fél perccel azelőtt még nem látott és amely most már a mélyút közepén járt, hogy ijedtében elájult és leesett székéről a földre, arány alapján fog történni? Mivel a kulcs megállapításának erről a lényegéről eddig csak keveset hallottunk, a válasznak hézagpótló jelentősége lehet. A kulcs kettős: a számarány elvi megállapítása természetesen a köztársaság összlakosságának arányában történik. A gyakorlati megvalósítás alkalmazásával azonban, éppen olyan készséggel mindig a helyi számarányokat kívánjuk majd a nemzetiségek önkormányzatának rendelkezésére bocsátani. Krafta külügyminiszter úr kifejtette előt tünk, hogy a Csehszlovákia mellett álló szövet-* ségi és baráti tömb milyen szilárd. Nincs azonban okunk kételkedni abban, hogy a Magyarország mellett álló baráti kapcsolatok nem kevésbé szilárdak. Megelégedhetik tehát a prágai kormány azzal, hogy a mellette álló blokkot öncélúnak tekinti, vagy pedig határozott elgondolásai vannak arra nézve is, hogy — különös tekintettel a Népszövetség közismerten gyenge eredményeire — külpolitikai kapcsolatait a nagy európai feladatok sikeres megoldásának szolgálatába állítja? — Nézzük csak, miről is van tulajdonképpen szó. Csak beszélni kívánunk a két blokk közeledéséről vagy pedig helyes politikával tenni is akarunk valamit ennek érdekében? Mivel én azt hiszem, hogy az utóbbi sokkal fontosabb, úgy magát az eszmecserét talán halasszuk későbbi időpontra. — Krofta külügyminiszter úr elméletileg nem tartja kizártnak a kormánynak nemzetiségi tárcával való kiegészítését. Mivel azonban a külügyminiszter úr részletkérdések tisztázását Nagyméltóságodra hárítja, legyen szabad megtudnom, mi az elgondolása ebben a kérdésben a csehszlovák miniszterelnöknek? — Az én álláspontom a következő: e kívánság felvetése nem annyira a kormányzati elv, mint inkább célszerűség kérdése. Nekemtt az a benyomásom, hogy a mi eddigi rendszerünk, mely már a múltban is lehetővé tette, hogy a kormányban például több német nemzetiségű miniszter is helyet foglaljon, célszerűbb, mert kevésbé vezethet ügyköri súrlódásokhoz. Én azonban ennek alapján egy másik megoldást is lehetségesnek tartok. Éspedig azt, hogy ezután minden esetben a kormányba beválasztott különféle nemzetiségű miniszterek, államtitkárok stb. maguk legyenek egyben a mögöttük álló nemzetiségek ügyeinek képviselői. Remélni szeretném, hogy ez a megoldás éppen olyan eredményesnek bizonyul. Doros Ferenc. PESTI HÍRLAP 1938 Június 2. csütörtök1 Az ördög szénásszekere írta Csermely Gyula A radna-szamosérdi népes bányásztelepről nyílegyenes mélyút vezet a hegynek, a bányához. Annak idején, több mint kétszáz esztendővel ezelőtt, Filátor Cornelius bányagróf vágatta ezt az utat, mely vagy nyolcszáz méter hosszú, mindkét oldalt meredek falu, alig másfélölnyi szélességű. Azért vágatta ezt az utat, melynek az innenső végén a bányagrófi kastély áll, túlsó végén pedig a bánya egyik tárnája tátja trapézalakú száját, hogy abból a tárnából, ha dolga volt a bányánál, szemmel tarthassa házát és szépséges ifjú feleségét, egy falusi harangozó leányát. Nagyon érdekes legenda fűződik a leányagrófhoz és a háregyenes mélyúthoz, amelyet vágatott. Filátor Cornelius leányagróf ötvenkét éves koráig agglegény maradt, mert nagyon is húzódozott a nőktől. Már őszülő fejjel meglátta a harangozó leányát és annyira elvesztette az eszét, hogy azonnal megkérte a kezét. És Olajkár Márta is, így hívták a csodaszép harangozólányt, jóllehet félig-meddig már el is ígérkezett a kovácsmester fiának, szintén elvesztette az eszét és igent mondott a bányagrófnak, aki a legnagyobb úr volt a környéken. Filátor uramat már , mint vőlegényt kezdte ki a féltés, tehát azt gondolta magában: — Mi lesz még akkor, ha Mártát idehozom mint feleségemet, nekem meg dolgom lesz a bányában? Ezért még vőlegénysége hónapjai alatt munkába állított száz bányászt és azt a nyílegyenes mélyutat vágatta a kastély és a tárna között, hogy esküvője után, ha fel-felmegy a bányába, messzelátóval fölszerelten megfigyelhesse akár a tárnából is, mi történik odaát a háza körül. És csak azután esküdött meg Mártával, hogy a mélyut, melyet maga mért ki, az utolsó kapavágásig készen állt. Nem titkolta az asszony előtt, hogy a bányából szemmel tartja, amikor ott van, de elhitette vele, hogy csak szerelemből, Isten ments, hogy féltésből tenné. Megmutatta neki a messzelátó A bányagróf ezalatt fent sebtében elvégezte a dolgát, majd kijött a tárnából és szeméhez igazította a távcsövet. Az asszonyka nem ült az ablakban! Erre megtörölte a messzelátó üvegét, hátha abban van a hiba, azért nem lát, de hogy újból a szeme elé tartotta, ő is meglátta a szekeret, ahogy szénával megrakottan a mélyúton a bánya felé nyikorgott. — Hah, az ördöggel cimborás az asszony! — ordított fel a szerelemféltő bányagról és lerohant a tárnából be a mélyútba. Alig tett száz lépést, a szénásszekér hirtelen eltűnt, de feleségét most sem látta a helyén. — Az ördöggel cimborái! — ez a gondolat vert gyökeret a fejében. Nem is ment haza a kastélyba, hanem egyenesen a városba hajtatott és feljelentette az asszonyt, hogy az ördöggel cimborái, ítéljék el! Eddig szól a legenda, mely nemzedékről nemzedékre tovább élt ■— és később, amikor bányagrófok után bányaigazgatók költöztek a kastélyba, sokszor ingerkedtek ezekkel vig poharazás közben az urak: — Nem láttátok az ördög szénásszekerét a mélyutban? Vagy húsz évvel a háború előtt uj igazgató került a bányához, akinek szintén nagyon szép ifjú felesége volt. Ugyanabban a kastélyban lakott s természetesen ismerte az ördög szénásszekeréről szóló legendát s amelyet az asszonyka is ismert. És éppen azért, mert az asszony is ismerte, egy délután, amikor az ura a bányában járt, ő meg az ablakban ült és végignézett a mélyúton fel a tárnáig, ennek feketeségében két csillogó fényfoltott vett észre. — Mi lehet az? — döbbent meg az asszony és egyszerre az eszébe villant: tán a színházi messzelátót vitte magával az uram, annak a két lencséje a két fényfolt és az ablakomat nézi az uram? Nyomban felállt és kereste a távcsövet, de nem találta a megszokott helyén. Másnap és harmadnap: megint azok a fényfoltok a tárnában! *