Pesti Hírlap, 1939. március (61. évfolyam, 49-74. szám)

1939-03-01 / 49. szám

BUDAPEST, 1939 LX­. ÉVFOLYAM 41. (19.779) ,AM SZERDA, MÁRCIUS 1 Előfizetés a Képes Va­sárnappal és a Képes Pesti Hírlappal együtt egy hóra 4.— pengő, negyedévre 10 pengő 80 fillér. Egyes pél­dányszám ára 8 fillér, vasárnap 12 fillér (a mellékletek nélkül)Pesti Hírlap Szerkesztőség: Vilmos császár-ut 78. Telefon 112-295. Főkiadók: Vil­mos császár-ut 78. Tel. 112-295. Erzsébet­ körút 1. Tel. 135-296. A fió­kok jegyzékét vasár­naponként az apróhir­detések élén közöljük Tizenkilenc év Szerdán, március elsején évfordulóhoz ér­keztünk. Tizenkilencedik éve, hogy a magyar nemzetgyűlés Magyarország kormányzójává megválasztotta nagybányai Horthy Miklóst, a Szegeden megalakult magyar nemzeti hadsereg vezérét. Akkor, tizenkilenc évvel ezelőtt a magyar történelem legsötétebb napjait éltük. Cseppfo­lyós és bizonytalan volt körülöttünk minden, ami rendezett világban szilárd és állandó szo­kott lenni. Bizonytalanok voltak az ország ha­tárai. A magyar békeküldöttség Párisban vívta csatáját Benes és társai hazugsághadjárata és azok ellen az embertelen és oktalan feltételek ellen, amelyek azután a ránk kényszerített trianoni békeszerződésben gyilkos és igazságta­lan keretek közé szorították a magyar nemzet életműködését. Bizonytalan volt az ország belső helyzete. Volt ugyan nemzetgyűlésünk, amely a régi magyar képviselőház és főrendi­ház örökösének tekintette magát, de nem volt államfőnk s hiányoztak azok a törvények, ame­lyek a régi magyar alkotmányosságot hozzá­­idomították volna a megváltozott viszonyok kényszerűségéhez. Az egymást követő forra­dalmak és ellenforradalmak megrontották a nemzet belső fegyelmét, aláásták a törvények tiszteletét. Nyugtalanság és bizonytalanság ülte meg a lelkeket. A központi hatalom elsorvadt és nem tudta megfékezni a felelőtlen szélsősé­gek kilengéseit. Kicsinyhitűség, lemondás, két­ségbeesés vált úrrá az országon, sokan voltak — és nem is a legrosszabbak —, akik kétségbe­estek a nemzet jövője miatt. A nemzetgyűlés határozata ilyen viszonyok között bízta nagybányai Horthy Miklósra az ország kormányrúdj­át. Ha volt valaha megtisztelő megbízás, amelyben több volt a nyomasztó nehéz köte­lesség, mint az öröm, akkor ez a kormányzói megbízás ilyen volt Gyengébb lélek bizonyára elfutott volna előle. Horthy Miklós azonban vállalta a megbízást és vállalta a megbízásba foglalt történelmi hivatás minden terhét. Ke­mény katona volt, aki nem riadt vissza a ve­szélyektől. Igazi férfi volt, akinek a lelkét nem marta ki a csüggedés. Erős lélek volt, aki hinni és bízni tudott abban az időben, amikor a leg­kitűnőbb hazafiak is csüggedt bátortalansággal hajtották le a fejüket. Letette az esküt a nem­zetgyűlés színe előtt. És ezzel leverte az első szilárd beton pillért az ingoványba. Ez a pil­lérverés volt a kezdete minden alkotó munká­nak, ami azóta történt. A mai nemzedéknek nem kell sokáig ma­gyarázni Horthy Miklós munkájának az érté­két. Hiszen ez a nemzedék szemtanúja, haszon­­élvezője volt ennek az országépítő munkának. A munka eredménye: új Magyarország épült az uj tatárjárás nyomában. Horthy Miklós ve­zetése alatt a nemzet erejét megfeszítve dolgo­zik azon, hogy helyrehozza az uj Mohács, az ország új felosztásának következményeit. Horthy Miklós országlásának tizenkilence­dik esztendeje volt a leggazdagabb események­ben, aggasztó feszültségekben és eredmények­ben. A soproni népszavazás, az elszakításra ítélt Nyugat-Magyarország egy részecskéjének megmentése ütötte az első kicsiny, de sokat ígérő rést a trianoni szerződés barbár igazság­talanságán. Most, a tizenkilencedik évben pe­dig már nemcsak egy kicsiny rést, hanem tá­tongó szakadékot sikerült hasítani a trianoni rendelkezéseken. Visszatért Magyarországhoz az elszakított északi rész igen tekintélyes da­rabja. Egymillió magyarral, bőven termő, gyö­nyörű értékes földsávval gyarapodott az ország gazdagsága. Uj hit szállta meg a magyar lel­keket, annak a bizonysága, hogy az igazság immár elindult s ezt az igazságot nem tartóz­tathatja többé föl külső erőszak. El fog jönni a nap, amikor a magyar nemzet nemcsak rész­törlesztést kap jogos követeléseinek kielégíté­sére, hanem hozzájut mindahhoz, amit nem ta­gadhatnak meg tőle a tisztességes és igazságos gondolkozású emberek. Horthy Miklósnak, a szegedi vezérnek, a megválasztott kormányzó­nak az állam élén töltött tizenkilencedik éve hozta meg a magyar lelkek másik hő­vágyá­nak teljesedését, a magyar nemzeti hadsereg fölszabadulását a trianoni korlátozások alól. Ami a forradalmak évében Szegeden még csak Horthy Miklós rögtönzése volt, a semmiből megalkotott magyar nemzeti hadsereg sze­münk láttára teljesedik ki minden modern esz­közzel fölszerelt igazi hadsereggé, Európa egyik legjobb és legértékesebb haderejévé. Ez a had­sereg biztosítéka annak, hogy azt, ami már a miénk, sikeresen meg tudjuk védeni akárki el­len. És megerősödése annak a reménynek, hogy a jövőben is teljesedni fognak a nemzet re­ményei. A fénypontok mellett térjünk rá azokra a jelenségekre is, amelyek a nemzet örömére az utóbbi időben némi árnyékot vetettek? A nem­zetközi helyzet állandó bizonytalanságára, amely egyik válsághullámot a másik után bo­csátja rá Európára? Azokra a belső izgalmakra és mesterségesen szított nyugtalanságokra, amelyek — ha halvány másolatban is — igen gyakran emlékeztetik az embert Horthy Miklós kormányzásának első esztendeire? Nyugodtan kitérhetünk erre is, mert tudjuk, hogy ezek csak eltűnő árnyékok. Addig, amíg Horthy Miklós van a parancsnoki hídon, kemény kéz fogja a kormányt, nem kell félnünk a záto­nyoktól. Horthy Miklós nyugodt bölcsesége, le­higgadt államvezető képessége eddig is meg­mentett bennünket attól, hogy a nemzetközi politikában hazárdőr kockázatokat vállaljunk vagy a nemzet veszedelmét jelentő helyzetbe sodródjunk. Ha ez sikerült neki eddig, még in­kább sikerülni fog ezután, amikor óvatos és kö­rültekintő államfői politikáját az erejében egyre gyarapodó nemzeti hadsereg támogatja. Ugyanezt lehet elmondani a belpolitikai nyug­talanságokról. A magyar államfő egy igen ké­nyes és fenyegetőnek látszó helyzetben csak az imént, pár héttel ezelőtt bizonyította be, hogy a belső harcok közt is megtalálja azt az utat, amely a nemzetet a káros szenvedélyek lecsil­lapításához vezeti. ő, aki bölcs és mérsékelt a nemzetközi politikában, bölcs és mérsékelt tud lenni a belpolitikában is. Változatlanul marad az, ami eddig volt, a legfontosabb és legérté­kesebb rögzített pontja a nemzeti életnek, a törvénytiszteletnek, a szilárd rendnek, az al­kotmánynak, az állami létnek. Ezért a nemzet hálásan és elismeréssel ün­nepli a szerdai évfordulót. Azana spanyol köztársasági elnök lemondott A középspanyolországi haderők vezénylő tábornoka közölte vele elutazása előtt, hogy a háború a köztársaság számára végleg elveszett Lehetséges, hogy a polgárháború még ezen a héten véget ér Páris, febr. 28. (Inf.) A spanyol polgárháború drámája elérkezett az utolsó felvonáshoz. Azana köztársasági elnök beadta lemondását s lemondó­leveléből kiderül, hogy a spanyol köztársasági hadsereg felelős vezetői most már maguk is elve­szettnek tekintik a háborút. Minden jel arra mu­tat, hogy a középspanyolországi tartományok na­pokon belül megadják magukat és a spanyol pol­gárháború még ezen a héten véget ér. Azana elnök hétfőn délelőtt írta alá a lemondó levelet, közvetlenül azután, hogy sógora kíséreté­ben, Párisból jövet, megérkezett a savoiai Alpok­ban fekvő Collonges-sous-Saleve városkába. A le­mondólevél, amelyet Azana a spanyol Cortez hi­vatalban levő elnökéhez, Martinez Barriohoz in­tézett, Collonges-sous-Saleveből van keltezve 1939 február 27-étől. A történelmi okmány szövege a következő: — Amióta a középspanyolországi haderők ve­zénylő tábornoka és a hadműveletek felelős veze­tője a miniszterelnök jelenlétében közölte velem, hogy a háború a köztársaság számára visszavon­hatatlanul elveszett, és mielőtt még a kormány a vereség következményeként azt javasolta nekem, hogy utazzam el Spanyolországból s ezt az eluta­zásomat meg is szervezte, kötelességemnek tar­tottam, hogy a miniszterelnök személyén keresz­tül azt ajánljam és javasoljam a kormánynak, hogy kössön azonnal békét emberies feltételek mellett, mert csak így tudja megkímélni a rendszer védel­mezőit és az egész országot újabb és céltalan ál­dozatoktól. — Korlátolt hatalmi eszközeim keretében én magam is ebben az irányban dolgoztam, de nem értem el semmi határozott eredményt. A burgosi kormánynak a külföldi hatalmak és különösen Franciaország és Anglia részéről törvényes kor­mányként történt elismerése megfosztott engem a szükséges nemzetközi­ jogi képviselettől, amelynek segítségével tisztségem hivatalos gyakorlása kere­tében tudomására hozhattam volna a külföldi kor­mányoknak mindazt, amit nemcsak lelkiismeretem parancsol nekem, mint spanyol embernek, hanem azt is, ami népünk óriási többségének leghőbb ki­­­í­vánsága. — Minthogy az állam politikai gépezete — parlament, pártképviselet, stb. — megszűnt, sem Spanyolországban, sem Spanyolországon kívül nem állnak rendelkezésemre a szükséges tanácsadó és határozathozó szervek ahhoz, hogy tovább gyako­rolhassam államfői tisztségemet és olyan kormány­zati ténykedéseket kezdeményezhessek, amilyene­­­ket az adott körülmények feltétlenül megkövetel­nek.­­ Ilyen körülmények között lehetetlenné vált számomra, hogy megtartsam tisztségemet akárcsak névleg is, noha erről a tisztségemről még Spanyol­­országból történt elutazásom napján sem mondot­tam le, abban a reményben, hogy a közbenső időt ki lehet majd használni a béke érdekében. Átnyúj­tom tehát Nagyméltóságodnak, mint a cortez el­nökének a köztársaság elnöki tisztségéről való le­mondásomat, hogy Nagyméltóságod levonhassa a szükséges következtetéseket ebből a lemondásból. Kelt Collonges-sous-Saleve, 1939 február 27-én. Aláírva: Manuel Azana. Azana elnök lemondása után a spanyol köz­­társasági alkotmány értelmében most a cortez el­nökének, vagyis Martinez Barriónak kellene át­vennie a lemondott elnök örökét. Martinez Barrio szándékairól kedden délután még semmit sem tud­tak Párisban. Jólértesült politikai körökben azon­ban azt hiszik, hogy Martinez Barrio nem vállalja az elnöki tisztséget, illetve ő is beadja lemondá­sát.

Next