Pesti Hírlap, 1939. március (61. évfolyam, 49-74. szám)
1939-03-29 / 72. szám
12 * A Ferenc József alapítvány zenei díjának nyertese. A fiatal zeneszerzők munkásságának jutalmazására alapított és a főváros által fenntartott Ferenc József koronázási jubileumi alapítvány 1938—39. évi zenei díjának odaítélése ügyében most döntött a bizottság. A 2000 pengős díjat eddigi zeneszerzői működése jutalmazásául Pongrácz Zoltánnak ítélte a bizottság; Geszler György, Hajdú Mihály és Pécsi Sebestyén zeneszerzőket pedig dicséretben részesítette. Pongrácz Zoltánnak és a dicséretben részesített zeneszerzőknek műveiből a főváros április 16-án, vasárnap hangversenyt rendez, a kitüntetett fiatal komponisták műveiket maguk fogják vezényelni. * Jótékonycélú főpróba. Az Andrássy Színház pénteki újdonságából, a Paprikáscsirke” c. zenés újdonságból csütörtökön este 8 órakor nyilvános, fizetett főpróbát tart, amelynek jövedelme a Magyar Színház nyugdíjintézetének jut. * Előadóest: Rene Valery előadóművésznő vasárnap este fél kilenc órakor tartja a Zeneakadémia kamaratermében hangversennyel egybekötött előadóestjét. Közreműködnek: Basilides Mária, Fedák Sári, Hegyi Emánuel, Lánczy Margit és Felvinci Takács Alice. * Előadás Ausztráliáról, Ausztráliáról tart vetítettképes előadást vasárnap d. e. 11 órakor dr. Cholnoky Jenő a Royal Apollóban. Pozsonyi díszhangverseny ma 7. 09. MOZI Göbbels miniszter látogatása a Hunnia filmgyárban Kedden délután Göbbels német propagandaügyi miniszter Kádas Károly iparügyi miniszteri osztályfőnök társaságában meglátogatta a zuglói Hunnia filmgyárat. A gyárban dr. Nagy Sándor igazgató fogadta és kísérte végig. Amikor a műterembe lépett, az „öt óra negyven“ című magyar bűnügyi dráma felvételei folytak és éppen egy izgalmas gyilkossági jelenet beállítását végezte a rendező Tóth Endre. A felvételek néhány percre abbamaradtak, annál is inkább, mert Göbbels miniszter a felvevőgép előtt álló magyar filmcsillagban Tasnády Máriát, régi kedves berlini ismerősét üdvözölhette. Takács Antal, az új magyar film producere ezután bemutatta a miniszternek a film főszereplőit, köztük Kiss Ferencet és Makay Margitot. Göbbels miniszter hosszasabban elbeszélgetett a magyar művészekkel és érdeklődött a magyarországi filmgyártás lehetőségeiről. A miniszter több, mint egy óra hosszat tartózkodott a filmgyár telepén, majd eltávozásakor elismerését fejezte ki a tapasztaltak fölött. A P. H. OLCSÓ JEGYAKCIÓJA Ma öt előadás — Szombaton három délutáni előadás — Kedden Utolsó tánc A korábbi sikerek közé ékelt új siker, az Angol bank nem fizet, megfogta a közönséget kacagtató erejével. A Nemzetiben holnap ismét a népszerűvé lett Ludas Matyi, míg a Vígben az öt színházak műsora venedik felé tartó pompás Gróf kisasszony. A Magyar Színház változatlanul telt házak előtt adja az Erzsébetet, míg a Belvárost a Földindulást. Szombaton öt előadás. Két estén: a nagy sikerrel felújított Cigánybáró és a végtelenül mulatságos Egy bolond százat csinál. A délutániak sorában is szerepel, úgyszintén a Grófkisasszony és a Földindulás *• Jövőheti előadás. Kamara. Kedd: Utolsó tánc. * Jegyakciós előadásaink rendjét a műsortáblázatban vastag betűkkel emeljük ki. * Jegyárusítás: Vilmos császár út 78. (Telefon: 1—122 —93—94—95). — Apponyi-tér 5. (Telefon: 1—833—99). — Erzsébet-körut 1. (Telefon: 1—352—96). — József-körut 30. (Tel.: 1—343—71). — Krisztina-körut 133. (T. 1—509—24). — Horthy Miklós-út 29. (Tel.: 2—695—95). — Margit-körut 8. (Telefon: 1—520—25). Terézköruti (145, 9). Naponta: Elő az okmányokkal! (A „Pódium“ vendégjátéka). — Komédia (145, 149). Naponta: Esti átképzés. — Szerda: akcióban. SZERDA, MÁRCIUS 29. Operaház. Magyar ábrán ' dok. — Coppelia. — Poloveci táncok (A Népművelési Bizottság előadása) (968). — Nemzeti. A makrancos hölgy. Shakespeare 3 fv. vigjátéka (Tasnády I., Kiss, Gál, Ághy E., Lehotay) (IV. 14. bérl.) 8). — Víg. Ezer hold pipacs. Ignácz Rózsa 4 fv. vigjátéka (Makay M., Tolnay K., Ajtay, Bihary, Vágóné M., Dán E., Ladomerszky M., Zátony) (C. bérl.) (8). — Magyar. Erzsébet, Szilágyi László, Huszka Jenő 3 fv. daljátéka (Lázár M., Fejes T., Zimonyi M., Földényi, Szilassy, ifj. Latabár A., Szakáts, Somogyi N.) (8). — Kamara. Utolsó tánc. Herczeg Ferenc 4 fv. szinjátéka (Bajor G., Pethő, Szabó M., Rajnai, Ungvári, Tassi, Pethes) (8) . — Belvárosi. Földindulás. Kodolányi János 3 fv. szinműve (Páger, Vaszary P., Eszenyi O., Mihályfi, Boray, Szende M., Egyed L., Bacsányi P.) (8). — Royal. Egy bolond százat csinál. Szüle Mihály, Walter László 3 fv. zenés bolondsága (Kertész D. Latabár K., id. Latabár Á., Lantos I., Libertini É., Berky, Major) (96 9). — Andrássy. Nincs előadás. — Pesti. Az Angol Bank nem fizet. Békeffi István, Stella Adorján, Bródy Tamás 3 fv. zenés komédiája (Turay I., Komár J., Ráday, Dénes, Gárdonyi, Köpeczi-Boocz, Kőváry, Bárdi) (8). — Városi. Nincs előadás. — Terézkörúti. Elő az okmányokkal! (A „Pódium“ vendégjátéka) (9) . — Komédia. Esti átképzés (969); sár- és ünnepnap: 9 44, 966, 968, 9610; a többi napon: 966 968, 9610______________________ Décsi, VI., Teréz-krt. 28. T. 125—952. 2-ik hétre prolongákra! Válóperes lány. Híradók. — Bevonulásunk Ruszinszkóba. Előadások: 6, 8, 10; szom., v., v. : 6, 8, 10. Fórum, Kossuth Lajos utca 18. T. 189—543, 189—707. Szerelem zsarnoka (Francoise Rosay, herceg Troubetzkoy). Előadások: 966, 968, 1210; szom., v. és v.: 964, 966, V. 8, 10__________________ Kamara mozgó: T. 144—027. Asszonyok a rendelőben. Előadások: 6, 8, 10; szomb., vasárnap: 4, 6, 8, 10. Palace, VII., Erzsébet körút 8. Tel. 136—523. Hét szál rózsa (Páger, Kabos, Egri M.) Paramount és magyar híradó. Előadások: 4, 6, 8, 10; szomb., vas. és ünnepnap: 2, 4, 6, 8, 10. Az első előadás mérsékelt helyárakkal. Vasárnap délelőtt 11 órakor matiné: Asszony a lejtőn. Félhelyárak. _____________ Rádius Filmszínház, VI, Nagymező u. 22—24. Tel. 122 —098, 129—564. 2-ik hétre prolongálva! Egy pesti éjszaka. Danielle Darrieux Budapesten készült világfilmje. Amerikai és magyar hiradók. Előadások: 94 6, 94 8, 9410; szom., vas., ünnep 944, 946, 948, 9410. Royal Apolló. Tel. 141—902, 342—946. 4-ik hétre prolongálva! A nagy keringő (Luise Rainer). Híradó. Bevonulásunk Ruszinszkóba. Előadások: 946, 928, 9410; szomb., v. és v.: 4, 6, 8, 10. — V. d. e. 11. Mécs Alajos: A csodálatos Japán.__________________ Savoy, Ullői-út 2. Tel. 146 —040. Alibi (Erich v. Stroheim, Albert Préjean). Premier híradó. — Kenguruk országa. — Híradóban a Ruszinföld hazatérése. Előadások: 9£ 4, Vu 6, Y2 8, 9610; vas. 962- kor is. Az első előadás félhelyárakkal.___________________ Scala, Teréz krt. 60. T. 114 —411. Suez (Annabella, Loretta Young, Tyrone Power). Világhiradók. Előadások: 946 968, 940; szomb., v. és V. 3-kor is.______________________ Uránia Filmszínház, VIII., Rákóczi-út 21. Tel. 148—040. Ma 5 órakor utoljára: Bors István (Páger, Tolnay). 9 órakor díszelőadás: A varieté csillagai (Bordy, Jávor, Páger, Simor, Szeleczky). Magyar és Fox világhiradók. Vas. d. e. 11-kor: Mécs Alajos hírlapíró előadása: Lybia (Filmkisérettel). MÁSODHETES MOZIK Admiral. Pusztai királykisasszony. Vigyázz, ha jön a bika (Rajzfilm) (H4, H6, 148, H 10). Vas. d. e. H 10 és H12. Rajzfilmmatiné. Alkotás. Táncolj és szeress (lé4, lé 6, %8, Jé 10). Astra. Kék róka (144, 146, 148, H10). Belvárosi. Réztábla a kapu alatt (4, 6, 8, 10). Budai Apolló. Őfelsége szerelmes (Gusti Huber) (H5, %7, 9). Capitol. Szegény gazdagok (Uray, Szeleczky, Mály) (lé 4, 126, lé 8, lé 10). Elit. Szerelmes századok (Sacha Guitry). A titokzatos Szahara. Hiradó (4, 6, 8, 10). Homeros (Herminaut 7. Tel. 296—178). Flotta a viz alatt. Tengeralatti őrjárat. Farmer apó macskája. Hová fejlődött a sport (Hétk. :5, 7, (210; vas. és v.: Mitől folyt) Józsefvárosi. Réztála a kapu alatt (H4, V26, lé 8, lé 10). Lloyd. Tilos utakon (4, 6, 8, 10). Nyugat. Őfelsége szerelmes. Magyar ábránd (lé 7, 7, 1410). Odeon. Pusztai király kisasszony (145 ,7, 1410). Orient. Gyimesi vadvirág. A fantom trubadúr (145, 147, 1410). Otthon. Rozmaring. Madárszerelem (144, 146, 148, 1410). Kiáltó. Pusztai királykiasszony. Vadnyugati betyárvilág (léll, H1, H 3, 5, 148, H10). Simplon. Francia szobalány. Fényes kisérő műsor. Diadalmas honvédségünk bevonulása Kárpátaljára (H4, H6, lé 8, lé 10). Stúdió: Tilos utakon. Hiradó. Naponta: 11, 2, 4, 6, 8, 10.) Héti első 3, vas. és v., első 2 előadás félhelyárakkal. Tiszti Kaszinó zártkörű filmszínháza. Március 29- én: Flotta a víz alatt. 30- án: Tilos utakon (H5, 34, 9). Tivoli, őfelsége szerelmes. Alpesi komédia (145, 7, 110). Túrán. Réztábla a kapu alatt, Hiradó (4, 6, 8, 10). Vas. d. e. 11. Rajzfilmmatiné. SZÍNHAZAK OPERAHÁZ (3, 148) NEMZETI (144, 148) VÍG (144, 8) MAGYAR (144, 8) KAMARA (4, 8) BELVÁROSI (4, 8) ROYAL (4, 149) ANDRÁSSY (144, 8) PESTI (4, 8) VÁROSI (4, 8) Szerda . . Magyar ábr. Makrancos IV 14. Ezer hold C. Erzsébet Utolsó tánc Földindulás Földindulás Egy bolond— Az Angol Bank Csütörtök. Péntek . . Hegyek alj. B 20. Ludas Matyi Grófkisassz. M. Ezer hold L. Erzsébet Utolsó tánc Egy bolond Főpróba Az Angol Bank Hangverseny Krisztus C. 21. Makrancos V 14 Erzsébet Utolsó tánc Földindulás Egy bolond Paprikás csirke Az Angol Bank d. u.— — Grófk. 1. sz. b.— ■— Földindulás Egy bolond —,— Szem. este Márta D. 21. A fiatalok I. 15. Ludas Matyi Ezer hold pipacs Erzsébet Utolsó tánc Földindulás Egy bolond Paprikás csirke Az Angol Bank Cigánybáró d. «• Pillangókisassz. Francia szobai. Ezer hold T. Erzsébet Utolsó tánc Földindulás Egy bolond Mondj igazat! Az Angol Bank Az Angol Bank Cigánybáró este Otelló Nb. I. 8. A fiatalok VIII K Erzsébet Utolsó tánc Földindulás Egy bolond Paprikás csirke MOZIK MŰSORA Atrium Filmszínház, II., Margit-krt. 55. Tel. 153—034, 154—024). Asszonyok a rendelőben. Metro-Goldwyn-film. Fősz.: Barrymore. — 3 jó pipa (Szines trükkfilm). Amerikai és magyar hiradók. (Bevonulásunk Ruszinszkóba). Előadások: 946, 968, 9610; szomb., vas., ünnep: 944, 946 96 10. City, V., Vilmos császár ut 36—38. Tel. 111—140. Asszonyok a rendelőben (Lew Ayres, Lionel Barrimore). — A három jó pipa. Híradó. Előadások: 946, 948, 94 10; szomb. vas. és ünnepnap: 944, 946, 948, 94 10. Corso, IV., Váci u. 8. Tel. 18—28—18. Mesterdalnokok (Ritz Brothers-bohózat). Híradók, Előadások szombat, va « •in»ttn 1 'Imii...... RÁDIÓ MŰSORA Budapest I. szerdai műsora. 6.45 Torna, hírek, hanglemezek. Utána étrend, közlemények. 10 Hírek. 10.15 és 10.45 Előadások. 11.10 Vízállás. 12 Harangszó, Himnusz, időjárás. 12.10 Cigányzene. Közben kb. 12.30 Hírek. 1.30 Beszkárt zenekar. 2.35 Hírek. 2.50 Műsorismertetés. 3 Árak. 3.30 Előadás. 4.15 Diákfélóra. 4.45 Időjelzés, időjárás, hírek. 5 Szlovák és ruszin hírek. 5.10 Kálmán Mária hegedül. 5.40 Előadás. 5.55 Jazz. 6.30 Előadás. 7 Kétzongorás hangverseny. 7.50 Csevegés. Utána felvidéki indulók lemezről. 8.30 Szlovákiai Magyar Házak Mozgalom Javára rendezett hangverseny közvetítése a Zeneművészeti Főiskola nagyterméből. Utána kb. 9.45 Hirek, Időjárás. 10 A Mezőgazdasági Kiállítás és Tenyészállatvásár díjazási eredményei. 10.áfc Cigányzene. Közben kb. 10.40 Német, olasz, angol és francia hírek. 11.30 Tánclemezek. 12.05 Hírek. — Budapest II. műsora. 6.10 Szórakoztató lemezek. 6.50 olasz lecke. 7.20 Sakkelőadás. 8 Hirek. 8.30 Szalonzenekar. 9.40 Időjárás. 9.55 Hangverseny folytatásának közvetítése a Zeneművészeti Főiskoláról. (*ta II MiKLfl® 1939 márcis 29, szerda BSBMBSBBBS —JU---------L • Jackie kiegyezett. Jackie Coogan, az egykori film-csodagyerek, tudvalevőleg perelte anyját és mostohaatyját, akiktől csekély négymillió dollárt követelt azon az alapon, hogy a pénzt ő szerezte filmezésével. A kedves mama egy fillért sem akart adni, de most mégis megegyezett a fiával. Jackie beéri százhuszonötezer dollárral. Nem sok, de legalább megint összeköltözhetik kis feleségével, akit kénytelen volt hazaküldeni, mert nem tudta eltartani. • A gorilla. A Ritz fivérek, akik tudvalevőleg groteszkül vicces filmekben szoktak játszani, legközelebb a „Gorilla“ című filmben játszanak. Ebben rémes és tréfás részek váltakoznak. A Gorillát Lugosi Béla, a magyar színész játssza, akit „hollywoodi szörnynek" szoktak nevezni. Anita Louise és Edward Norris szentimentális szerepeket kaptak. • A francia forradalom. Egy francia filmgyár a francia forradalom kitörésének százötvenedik évfordulója alkalmából nagy filmet készít az akkori eseményekről. Maurice Cannonge, aki a lisieuxi szent Terézről készült filmet rendezte, vezeti a munkálatokat HÓFEHÉRKE ÉS A 7 TÖRPE rendes helyárakkal csütörtöktől KAMARÁBAN. Előadások naponta 4, 6, 8 órakor. Szombat 4, 6, 8 és 10, vasárnap 2, 4, 6, 8 órakor. SPORT A labdarúgóbajnokság „B“-csoportjaiban erős küzdelem folyik A „B“ nemzeti bajnokság két csoportjában vasárnap egész sor jelentős mérkőzést tartottak. A nyugati csoportban féltucat ponttal vezető szombathelyi Haladás Sopronban szerepelt háromezer néző előtt akiknek sorában a különvonattal érkezett szombathelyiek is helyet foglaltak. Sopron egy pontot elhódított a vendégektől, akiknek elsősége azonban így sem forog veszélyben. Eredmény 1:1 volt. A nyugati csoport többi eredménye: Lampart— Rákoskeresztúr 4:0, UTE—Postás 5:1, Beszkárt—Pénzügy 2:0. A keleti csoportban a nemrégiben még öttagú élcsoport most már kettőre csökkent A csepeli „WM“ négyezer néző előtt 5:1 arányban győzött Diósgyőr ellen, a Törekvés pedig közel kétezer néző előtt legyőzte az FTC csapatát 2:1 arányban és így most ez a két győztes vezet az élen egyformán 27—27 ponttal. Csak egy ponttal maradt el tőlük a Salgótarjáni BTC, s amely 3:2 arányban győzött Szegeden a SzAK ellen. A többi eredmény: Pereces—Csepeli MOVE 4:1, Debreceni Vasutas—Mezőtúri AFC 2:1, Szentlőrinc— Váci SE 2:1, Mávag—V. Remény 2:1. Sporthírek Magyarország asztalitennisz-bajnoki mérkőzéseit befejezték. Bajnoki címet szereztek: férfiegyesben Sehmidl ÚTE, férfipárosban Sehmidl—Sós ÚTE, női egyesben Sipos Annus PSL, női párosban Sipos PSL—Mednyánszky MTK, vegyespárosban Sehmidl UTE—Sipos PSL, ifjúsági egyesben Kraus ,v Miskolci Előre, ifjúsági párosban Farkas—Soltész Miskolci Lev. E., II. o. férfiegyesben Sidó DSC, II. o. férfipárosban Braun—Újlaki MTK. Az elődöntő nagy meglepetése Sós 3:1 arányú veresége volt klubtársától, Schmidltől. A vasárnapról elmaradt Salgótarján—Bocskai bajnoki labdarúgómérkőzést április 2-án rendezik meg Salgótarjánban. Helmut Fischer 59.2 mp-es időt ért el a 100 méteres gyorsúszásban a brémai versenyen. Plath új rekordja 400 méteren 4 p 47.6 mp, Joachim Balke uj európai rekordja a 200 méteres mellúszásban 2 p 37.4 mp, a brémai gyorsúszóstaféta Plath, Langwitz, Heidel, Fischer összeállításban 4 p 00.5 mp-el megjavította a magyar európai rekordot. Vendégszerepelt a svéd Björn Borg, akinek ideje 200 méteren 2 p 12 mp és 400 méteren 4 p 47.5 mp, 200 méteren Borg után kilenc német úszó ért el 2 x 20 mp-en belüli időt. Svájc labdarúgócsapata a magyarok elleni vasárnapi mérkőzésen a következő játékosokból áll: Huber (Grasshoppers)—Stelzer (Lausanne), Lehmann (Grasshoppers)—Springer, Vernati, Rauch (valamennyi Grasshoppers)—Bickel, Sydler (Lausanne), P. Aebi (Grenehen), Trello Abegglen, G. Aebi (Servette). Tartalékok: Schlegel (Young Fellows) kapus, Guinchard (Servette) fedezet és Walachek (Servette) csatár. A berlini jégünnepélyen, amelynek mindhárom napján hatezernél több néző zsúfolásig megtöltötte a sportpalotát, Tertik a harmadik helyet foglalta el Faber és Rada mögött, míg Killay a hatodik helyen végzett. A női versenyben Veicht az első Pusinger és Husítek előtt, a két Botond-nővér a 16 résztvevő között a kilencedik és tizedik helyre jutott. A Horthy Miklós Nemzeti Repülőalap nemrégen hat darab Bücker Jungmann-típusú 100 lóerős iskolagépet rendelt Németországból a magyar sportrepülő-kiképzés számára. Ezek a gépek most megérkeztek, s ugyanekkor ért Budapestre a BSzKRT sportrepülő-szakosztálya által rendelt Bücker Jungmeister-típusú műrepülőgép is. Ez a géptípus volt az elmúlt évi műrepülő-versenyek legjobban bevált repülőgépe. A MÁV Sport Liga országos vasutas ökölvívóbajnokságai most kerültek eldöntésre. Vasutasbajnoki címet nyertek: légsúlyban Podány Bp. Vas., bantamsúlyban Bondi Bp. Vas., pehelysúlyban Szabó Bp. Vas., könnyűsulyban Énekes I. Bp. Vas., váltósulyban Szilágyi Szeged, középsulyban Zsidó Törekvés, kisnehézsulyban Farkas IV. Bp. Vas. és nehézsúlyban Nagy Bp. Vas. A szlovákiai magyar sportegyesületek elnökei. A’ Szlovákiai Magyar Testnevelési Szövetség tisztújító közgyűlésén gróf Révay János földbirtokost választották meg a szövetség elnökévé. A Pozsonyi Torna Egylet elnöke gróf Esterházy János lett. Az Országos Testnevelési Tanács legutóbbi elnöki ülésén Prém Lóránd az elnöki székből üdvözölte vitéz Béldy Alajos ezredest, a tanács tagját abból az alkalomból, hogy a dicsőséges magyar honvédség élén ő érte el először Magyarország történelmi határát a Kárpátok bércén, a Vereckei szorosnál.