Pesti Hírlap, 1939. május (61. évfolyam, 99-122. szám)

1939-05-02 / 99. szám

1939 május 2. kedd fiatalság millió torokból felharsanó tiltakozó kiáltás­sal válaszol. — Csak fenyegessen és lármázzon továbbra is az a bizonyos másik világ, úgyis el fog bukni azon, amin minden kísérlete eddig meghiúsult: a német egységen. Lezártam azt az időt, amelyben az élő nemzedék fia­talságának szégyenkeznie kellett. Büszkék lehettek azokra az emberekre, akik ma Németországot vezetik és én is éppen ilyen büszke akarok lenni rátok, akik Németország jövőjét jelentitek. Ezért gyűltünk össze ma ezen a napon, amely egykor a német szétszakadás napja volt, ma pedig a német nép­közösség napja. A mai napon hitet teszünk népünk és az ezeréves nagy­német birodalom mellett. Hitler a háborús uszítókról A Luftgartenben a nemzeti ünnepnap alkalmából tartott tömeggyűlésen Hitler kancellár, mint minden évben, most is beszédet mondott. Emlékeztetett arra, hogy május elsejét a nemzeti szocializmus tette ismét a német népközösség ünnepévé. A mostani május else­jének megünneplésére főleg az a tudat indítja, hogy egy év óta a német néptársak új milliói tértek vissza a birodalomba. A nemzeti szocialista forradalom fel­adatát új világ felépítésében látja és a régit csak akkor távolítja el, ha a jobb már készen áll, hogy helyébe lépjen. Az egész nemzeti szocialista gazdasági pro­gram és a gazdasági felismerések élére az az elv lé­pett, hogy a nép csak azt élheti fel, amit magának fel­dolgozott. Ez nem pénzkérdés, hanem kizárólag ter­melési probléma. — Németországban részben sovány földre négy­zetkilométerenként 150 ember esik, ennek folytán nem engedheti meg magának azt a fényűzést, hogy erejét szétforgácsolja. Életre-halálra egymásra vagyunk utal­va, s ha valaki nem értené ezt meg, fel kell ismernie a világ többi részének állásfoglalásából. Nem tevé­kenykednek-e ismét a régi bekerítő politikusok, rész­ben olyan emberek, akik 1914-ben is csak a gyűlöletet ismerték? Ez ugyanaz a nemzetközi háborús uszító­­csoport, amely már akkor is folytatta üzelmeit. — Nem szükséges hangsúlyoznom, hogy szeretem a békét. Tudom, hogy bizonyos nemzetközi sajtó nap­ról napra hazudik, háborúra uszít s gyanúsít és rá­galmaz minket. Ez engem nem akadályoz, mert is­merem ezeket a kreatúrákat, részben innen ismerem Néha szinte úgy tűnik fel, mintha ezek különleges agyparaziták volnának, mert pontosan tudják, hogy mi történik az én agyamban. Azt a beszédet például, amelyet most önök előtt mondok, Tabouis asszony már tegnapelőtt pontosan tudta. Még akkor is, ha én magam nem tudtam volna, a legbölcsebb asszony tudta. Nincs semmi, amit az ujságírás kreatúráinak ez a fajtája ne tudna. Ha azután állításaikat megha­zudtolják, azonnal új feltevéssel állanak elő, — ez régi zsidó fogás. Ezek az emberek hólabda-rendszer szerint hazudnak tovább. Ez idő szerint a legutóbbi hazugság az, hogy az a 20.000 német, akinek annak­idején Marokkóban kellett volna partraszállania, most Libériában szállt partra. Göbbels a szellem szabadságáról Göbbels a birodalmi kulturkamara ülésén többek között ezeket mondotta: — A német nép ez évben erős nemzetközi feszült­ségek között üli meg május elsejei nemzeti ünnepét. Maga a nép teljesen immunis attól a nemzetközi uszí­tástól és háborús hisztériától, amelyet a londoni, pá­risi és newyorki hazug sajtó rendszeresen folytat és űz. A német nép saját erejében biztos és szilárd. Az új nemzeti szocialista Németországban karöltve halad a hatalom felépítése a kultúra felépítésével. A szellem szabadsága a tekintélyállamokban valóban odáig ter­jed, amíg nem ütközik nemzeti érdekekbe. Ha ezt a szabadságot a demokráciában ennél a pontnál nem is korlátozzák, korlátozzák ott, ahol ellentétben áll a tő­kés érdekekkel. Tavasz írta Pados Pál Meleg fény ömlött az égből, bő, dús kévék­ben, a fák még nyers és ritkás lombjain át csak úgy zuhogott a park kavicsos útjára. Millió és millió tüzes nyíl pattogott a színes kavicsok meg­csillanó hátán. Az orgonabokrok bódultan illatoz­tak. A levegő nehéz volt, szinte fojtó. És fent az ég kék, szinte fehér ezüstbe olvadó. A zöld gyep felett apró kis párafüggönyök lebegtek reszketőn, vibrálva. A fák és bokrok ágai közt madarak tril­láztak, rekedten az eszeveszett boldogságtól. Minden élt, zihált, ujjongott a tavasz ébredő má­morától részegen . . . — Szeretsz . . .? — Szeretlek . . . — Hogyan . . .? — Nagyon . . . — Örökké . . .? — Örökké . . . Ott ültek a fehér padon, az egyik orgona­bokor oldalánál. Félighunyt szemmel nézték egy­mást, a fiatalság tiszta rajongásával. Szinte nem is tudták, mit mondanak egymásnak. A szavak gát nélkül szakadtak ki szívükből. Megrészeged­tek a tavasz és az élet illatától. A fiú felemelte kezét, és reszkető, ügyetlen mozdulattal simította végig a leány arcát. És ezt susogta: — Milyen szép vagy . . . A leány lehunyta szemét. Olyan jóleső volt, ahogy ez a meleg hullám elömlött rajta. Valahon­nan bentről, egész mélyről indult el. Lassan kö­vette gondolatban az útját. Most a szívemnél van . . . Most a torkomban . . . Most a fejemben érzem ... Óh . . . Megborzongott... Megremegett a boldogságtól... Még soha nem volt így ... A ta­vasz vagy a szerelem... A napfény, vagy a fiú simogatása ... A madárkoncert, vagy a szelíden susogó hang . . . Nem tudta, de nem is akart ezen gondolkozni ... Csak belehullani ebbe a részeg, mámoros áradatba . . . A fiú beszélt, összefüggéstelenül, boldog szé­dülettel: — Olyan boldog vagyok ... Könnyűnek érzem magam ... Most szeretném behunyni a szememet, és így maradni... Soká...Örökké... Hallgattak. A bokrok között harsogott a madártrilla. Könnyűtestű rigók hintáztak a virágtól terhes ágakon. Egy kis széncinke ugrándozott a kavicso­kon. A leány odanézett. Szelíd mosoly futott az arcán, odasugta a fiúnak: — Nézd . . . Az felrezzent. Tekintetével követte a madárka vidám ugrándozását. Elmosolyodott ő is, így ma­­radtak soká, átölelve egymást, mozdulatlanul. A leány szólalt meg: — Milyen édes . . . A fiú rábólintott: — Az . . . A leány csak úgy maga elé susogta. — Rigó . . . A fiú mosolygott: — Dehogy . . . Cinke . . . A leány megrázta fejét: — Ugyan ... Hogy mondhatsz ilyet . . . Rigó az . . . — De édes, — a fiú hangja szelíd volt, ok­tató, — ez közönséges cinke . . . Azok ott, a bok­rok ágain rigók, az a szines tollú málinkó ... Az a fekete tollú meg fekete rigó ... Ez pedig itt cinke . . . A leány makacskodott: — Dehogy is cinke ... Én csak ismerem . . . A múlt héten tanultuk állattan órán ... A ta­nárnő be is hozott mindenfajta madarat . . . A fiú csak mosolygott: — Ez pedig cinke . . . — Nekem hiába mondod, — a leány kihúzta karját a fiúéból, — mert én ezt jobban tudom ... — Ugyan . . . Ugyan . . . A fiú hangjában már volt egy kis fölény. A leány mingyárt megérezte. Méltatlankodva fa­kadt ki: — Úgy . . . ? Szóval nem hiszed el, hogy rigó . . . ? — Nem . . — Nem . . . ? — Nem . . . Hideg csend szakadt közéjük. Valami der­medt ellenségeskedés. Egy pár percig hallgattak mind a ketten. Aztán a fiú szólalt meg, szelíden, magyarázkodva. . . . A rigó nem is ilyen . . . Ennek a tollában fényes csíkok vannak ... És ez ugrál is ... Ez a cinke ... A legközönségesebb cinke . . . Ezret is láttam már, mikor falun voltam nagyapámnál a nyári vakációban . . . Mert ő vidéken lakik . . . A leány lehunyta szemét. Nem is figyelt a fiú szavaira. Tehetetlen haragot érzett. Megrázta fejét: — Nem bánom, akárhányat is láttál ... Ez azonban rigó . . . A fiú nevetett, most már idegesen­— Ne légy ilyen nevetséges . . . — Nem vagyok nevetséges . . . — De igen . . . — Rigó . . . — Cinke . . . Csend lett megint. De most már keserű, ellen­séges hallgatás. Úgy ültek egymás mellett, mint akikben valami megszakadt. Még érezték egymás csókját, de fanyar, szétvesztő keserűséggel. Már hátat fordítottak egymásnak. De tekintetük kö­vette a madárka szeszélyes ugrándozását. Égett, lázongott mind a kettő. A fiú arra gondolt, micsoda ostobaság, hogy itt, ezen a gyönyörű napfényes ünnep délelőttön ilyesmin veszekednek. Karjába kellene kapni a leányt, összecsókolni, nevetni, nevetni hangosan, vidáman ... De csak ült, mozdulatlanul, fájó ke­serűséggel . . . A leány összeharapta a száját. Óh, hogy ne­vetséges . . . hogy ő nevetséges . . . Megborzon­gott, keserűséget érzett, gyötrő megalázást . . . Csak ültek, háttal egymásnak. A fiú felnevetett, erőltetett vidámsággal: — Cinke . . . A leány nem is felelt. Megfordult, végigmérte a fiút. Lesújtón, megvetőn. Aztán felállt. Hideg volt, nyugodt. Megfordult, lába alatt éleset csi­­kordult a kavics. A madár pedig ijedt rebbenés­­sel tűnt el a bokrok sűrű ágai között. A leány még visszanézett: — Rigó . . . ? A fiú leszegte fejét. Csak halkan, alig hall­hatóan morogta: — Cinke . . . A leány könnyedén vállat rántott és már ment is. Még vissza se nézett. A fiú ott maradt a padon. Lehajtott fejjel. Szivében egy összeomlott világgal . . . Tavasz volt, április . .. PESTI HÍRLAP 3 Angolországban május közepén 200 ezer embert hívnak be katonai szolgálatra Chamberlain nem adott felvilágosítást az angol-orosz tárgyalásokról London, máj. 1. (Magyar Távirati Iroda.) A had­ügyminisztérium elkészítette a behívások tervét az új hadkötelezettségi törvényjavaslat alapján. Május közepén hívják be a húsz-huszonegy éves korosztályt, körülbelül 200.000 ifjút, akik póttesteikhez vonulnak be tizenhárom heti előzetes kiképzésre. Ennek be­fejeztével a rendes haderő egységeihez osztják be őket, ahol a hat havi szolgálati idő hátralévő része alatt legintenzívebb harcászati kiképzést kapnak, s ez alatt az idő alatt a rendes haderő katonáinak szín­vonalát kell elérniük. Az összes újoncok teljesen azo­nos kiképzésben részesülnek rendre, rangra, társa­dalmi osztályra vagy iskolázottságra való tekintet nélkül, az önkéntesi intézményt nem vezetik be az angol hadseregbe. Az alsóház ülése Az alsóházban az ellenzék az angol-orosz megbe­szélésekre vonatkozó kérdések özönével árasztotta el a miniszterelnököt, aki annak kijelentésére szorítko­zott, hogy Lord Halifax szombaton fogadta a szovjet­nagykövetet. A felek javaslatokat kaptak. A megbe­szélések tovább folynak. Részletekbe nem bocsátkoz­­hatik, miután más kormányokat is figyelembe kell venni ebben az ügyben. Boothby kérdésére kijelentette Chamberlain, hogy nem vezeti be a kötelező nemzeti szolgálati lajstromot, utalással az e javaslat ellen korábban felhozott ér­vekre, amelyek változatlanul fennállanak. Price (munkáspárti): Hajlandó-e a miniszterelnök nem­ érinti ASPIRINA TABLETTÁT míg a vevőhöz nem jut. Csak gyógyszertárakban kapható.­­ a BAYER . 6 . a balkáni országok között a támadás elleni együttmű­ködés megerősítését fontolóra venni? Mit tehetne a Románia, Bulgária és Görögország között fennálló olyan kérdések elintézésének előmozdítására, mint Dobrudzsa és az Égei-tengerhez vezető út Bulgária számára Dedeagacsnál? Chamberlain miniszterelnök: Az angol kormány a legnagyobb fontosságot tulajdonítja a balkáni egység elvének, de úgy véli, hogy a hivatkozott kérdéseket elsősorban az érintett országok közötti tárgyalás útján kell elintézni. Price: Felvetette-e az érintett országok bárme­lyike ezeket a kérdéseket az angol kormánnyal szem­ben? Chamberlain: Erre a kérdésre csak előzetes beje­lentés után felelhetek. A mai rendkívüli minisztertanács két és fél óra hosszat tartott. Oroszország angol-francia-orosz védőszövetséget javasol A Daily Telegraph diplomáciai levelezője szerint Sir William Sheeds moszkvai angol nagykövet néhány nap múlva megkezdi a végső megbeszéléseket Litvi­­novval a szovjet javaslatokról, amelyek főbb vona­laikban a következők: 1. Az angol-francia kezesség kiterjesztése a Balti­­tengertől a Fekete-tengerig terjedő államkörzetre. 2. Ennek ellenében Moszkva kész a lehető legna­gyobb katonai segítséget ígérni Angliának és Francia­­országnak nyugateurópai kötelezettségeik teljesítésére, beleértve Belgium, Hollandia és Svájc megvédését. 3. Teljes katonai védőszövetség létesítése a Szov­jet, továbbá Franciaország és Anglia között Francia­­ország, vagy Anglia elleni támadás esetére.

Next