Pesti Hírlap, 1939. augusztus (61. évfolyam, 173-198. szám)
1939-08-01 / 173. szám
BUDAPEST, 1339 LXI. ÉVFOLYAM, 173. (19.903) SZÁM KEDD, AUGUSZTUS, 1 Előfizetés a Képes Vasárnappal és a KépescVi Hírlappal együt egy hóra 4.— pengő negyedévre 10 peng 80 fillér. Egyes példányszám ára 8 fillér vasárnap 12 fillér (a mellékletek nélkül)Pesti Hírlap Szerkesztőség: Vilmos császár-ut 78. Telefon 112-295. Főkiadók: Vilmos császár-ut 78. Tel. 112-295. Erzsébet-körút 1. Tel. 185-296. A fiókok jegyzékét vasárnaponként az apróhirdetések élén közöljük A házszabályrevízió helyeseivel írta Nagy Emil Sok esztendővel ezelőtt tanúja voltam annak a jelenetnek régi választókerületem egyik községében, hogy amikor délceg huszárszázad hangos trombitaszóval haladt a falu felé az országúton, mezőgazdasági munkára kiadott öreg katonaló a trombita hangjára s a lovasoszlop láttára, maga után vonszolva az ekét, elrohant a barázdák közül s szépen, szabályosan odasorakozott a huszárlovak közé. Ilyenforma öncél fogott el engem is, amikor harmincnégyéves képviselői múltam után hátat fordítván a politikai arénának, elolvastam a tudósítást a házszabályrevízió tervéről. Hisz politikai pályám fénykorában, a koalíciós korszak idején, az én nevemhez fűződött a legelső házszabályrevízió. Én adtam be az idevágó indítványt a kormány felkérésére s én indokoltam meg a házszabályrevízió szükséges voltát képviselőházi nagy beszéddel. Kuruc lényünk annyira félt az ilyenfajta revízió minden gondolatától, hogy az én indítványom is úgy szólt, hogy a házszabályok módosítása csakis az akkori koalíciós országgyűlésre érvényes s igy a mi bukásunk után „munkapárt“ névvel újra hatalomra jutott szabadelvű párt a mi általunk keresztülvitt házszabályrevíziónak nem vehette hasznát, hanem újból élülről kellett kezdeni a reformot. Az újabb korszakban tömérdek újságcikkben sürgettem a házszabályrevíziót a valódi parlamenti tanácskozási eszme nevében. A régi Budapesti Hírlapba írt cikkeimben képviselőházunkat éveken át csak Ipogy néven neveztem (Időpocsékoló Országos Gyülekezet). Ilyen múlt után nem tudom megtagadni magamtól, hogy amikor a nagy probléma újra teljes erővel szőnyegre került, én is ne hallassam igénytelen szavamat. Ideiktatom azt a néhány fő elvet, amiket e kérdés megoldásánál — meggyőződésem szerint — szem előtt kell tartani. Mindenekelőtt megállapítom, hogy a házszabályrevízió elsősorban erkölcsi kérdés. Ezt úgy értem, hogy csak annak szabad hozzányúlnia ehhez a reformhoz, aki szive-lelke egész erejével szereti a parlamenti kormányzási rendszert s ezt semmiféle új eszmeáramlat kedvéért cserben hagyni vagy meghamisítani nem hajlandó s akinél a reform a parlamenti tanácskozás hatóerejének és tekintélyének emelésére, nem pedig azok csökkentésére szolgál. Aki nem ilyen belső lelki világgal sürgeti a házszabályok revízióját, az nemzeti szempontból — szerintem — nem igaz ember. A két ellentétes elvi felfogás közötti különbség lényege akörül forog, hogy egyik tábor a képviselők egyéni beszélési jogára és korlátlan beszélési szabadságára helyezi a súlyt, a reform becsületes sürgetésének a hívei pedig a nemzeti összérdeket s az országos tekintetek együttes szemléletére irányuló kooperációs szempontot tekintik irányt adónak. Angliában az utóbbi szellemben oldották meg a kérdést. Hogy nálunk az alkotmányos felfogás folyományaképpen az előbbi szempont népszerűbb, ennek a magyarázata több évszázados közjogi múltunkban gyökerezik, aminek az az alapja, hogy hazai földön megszervezett idegen hatalom ellen folytatott szervezetlen guerilla harcokban merült ki leginkább a nemzeti lélek évszázadokon át. Tehát mindenki, aki a korlátlan egyéni beszélési joggal szemben foglalt állást az egybeműködő egységes tanácskozási szempont javára, olyan színbe került, mintha a nemzet alkotmányos ellenállási erejét akarná gyengíteni. A régebbi primitívebb viszonyok között ez így is volt De a modern állami életben a teendők olyan sokfélesége hárul a törvényhozásra, hogy ma már a kérdés másképpen alakul. Különösen, amikor a mai világban a parlamenti eszmének olyan sok az ellensége, mindent el kell követni, hogy a képviselőház tanácskozó testületi minősége lépjen előtérbe, ami csak úgy lehetséges, hogyha a felesleges időfecsérlésnek még a lehetőségét is eltávolítjuk a képviselőház életéből azért, hogy annak országos tekintélyét és társadalmi presztízsét nemcsak megóvjuk, de emeljük. Tehát annak kell lennie a főelvnek, hogy a Ház egész lelki élete tömörebbé és gyakorlatibbá tétessék, de úgy, hogy amellett se a kritika szabadsága, se a törvényhozási munka alapossága semmi sérelmet ne szenvedjen, sőt, vagy éppen ellenkezőleg, a parlamenti munka hatóereje emeltessék. Ez csak úgy lehetséges, hogy nagyvonalú, általános plenáris vitában a képviselőthez vezető elemei vegyenek részt, a többiek pedig a bizottsági részletes vitának szenteljék minden tudásukat és erejüket, ki-ki olyan kérdésben, amihez ért. Persze, ez sokkal nehezebb feladat elé állítja a képviselőket, mint a mai rendszer. Mert általánosságban szónokolni minden handabandázó, műveletlen hordó ember is tud, de a törvényjavaslatok szövegéhez való részletes hozzászóláshoz már kell tudás és szorgalom. Viszont az általános plenáris vita valóban legyen különböző felfogású politikusok igazi vitája. Az, ami a mai rendszerben történik, hogy általános viták nevezete alatt 60—80 képviselő egymás beszédei között való minden összefüggés nélkül 15—20 vagy néha csak 3—4 képviselő jelenlétében napokon vagy heteken át egyenként elzengje a maga általános felfogását anélkül, hogy voltaképpen a szónokok között vita lenne, hisz egyik szónok rendszerint nincs is jelen a másik beszédjénél, mert erre az egyéni jellegű általános beszédtömegben semmi szükség, ez a rendszer csak a tanácskozás és vita fogalmának a paródiája. A fenti megállapításokból önként következik, hogy aki az általános viták helyes szervezése mellett a bizottsági részletes vitát is korlátozni akarja — kivéve obstrukciós jelenségek fennforgását —, az már nem barátja a parlamentarizmus eszméjének, hanem a képviselőházat szavazógéppé akarja lesüllyeszteni. Annak a helyes rendszernek, hogy az általános plenáris vita legyen a vezető szerepű politikusok tömören kibontakozó valódi vitája, a tömérdek egyéni felszólalások feltétlenül elsekélyesedő, összefüggéstelen vita paródiája helyett, nélkülözhetetlen ellentétele a legszabadabb és legszélesebb körű részletes bizottsági vita megengedése, amiből mindenki kivehesse a maga részét. Aki ezen a téren a képviselők közreműködését korlátozni akarja — ismétlem, obstrukciós tünetek lehetetlenné tételétől eltekintve —, az nem igazi barátja a parlamenti eszmének, hanem ehelyett elárulja, hogy a parlamenti rendszernek nem igazi barátja. Chamberlain nyilatkozata az alsóházban a moszkvai tárgyalásokról, a danzigi kérdésről és a távolkeleti helyzetről Anglia és Franciaország katonai bizottságot küld Moszkvába — A danzigi kérdés nagy aggodalmakat okoz—Anglia nem enged a Távol-Keleten ráháramló kötelezettségeiből és jogaiból A mai helyzet aggasztó Chamberlaint beszéde végén az egész alsóház ünnepelte — A Pesti Hírlap londoni tudósítójának telefonjelentése — London, júl. 31. Augusztus hónapról már hoszszú idő óta az egész világon úgy beszéltek, hogy az „legválságosabb hónapja“ lesz az 1939. esztendőnek. Ennek a kétségekkel várt hónapnak az előestéjén igen érdekes külügyi vita volt az alsóházban. A nyári szünet előtt a mai vita volt az utolsó, amelyen a brit közvélemény képviselői útján véleményét nyilvánította a nemzetközi kérdésekről. A parlament minden valószínűség szerint e hét péntekjén nyári szabadságra megy és hacsak a nemzetközi helyzet nem követeli meg az összehívását, szeptember végéig elnapolva marad. A kormány részéről mindenesetre megtörténtek az elővigyázatossági intézkedések, hogy szükség esetén a parlamentet huszonnégy órán belül össze lehessen hívni. Sir Thomas Inskip gyarmatügyi miniszteren kívül, aki Újfundlandba utazik, a brit kormány tagjai mind Angliában maradnak az egész nyári szünet alatt és lehetőleg London közelében fognak tartózkodni. A brit kormányhoz közel álló körökben ugyan nem várnak komoly bonyodalmakat, de egyes katonai, légvédelmi és el-látási intézkedések mégis terv szerint pontosan előre meghatározott időben megtörténnek. Chamberlain miniszterelnöknek ma délután elhangzott nyilatkozata, amelyben közölte, hogy a brit katonai küldöttség Moszkvába megy, óriási hatást keltett, parlamenti körökben és az egész brit közvéleményben. Londoni diplomáciai körökben ezt a lépést már a háromhatalmi egyezmény megkötése jelének tekintik. A hosszadalmas britfrancia-orosz tárgyalásokból eddig arra következtettek, hogy a megállapodást nem lehet megkötni. A mai külügyi vitában azonban kiderült, hogy az érdekelt hatalmak csupán egy pontban nem tudnak megegyezésre jutni: a közvetett támadás meghatározásában. A vezérkari megbeszélések, mint Chamberlain mondotta, feltétlenül elősegítik ennek az egyetlen nézeteltérésnek az áthidalását. A londoni estilapok feltűnő formában jelentik be a brit katonai küldöttség moszkvai útját és bizakodóan írnak a kiküldetésről. A mai külügyi vitát az ellenzéki szabadelvű párti vezér, Sir Archibald Sinclair nyitotta meg. Őt követte Dalton volt külügyi államtitkár, aki a munkáspárt nevében beszélt. Mindkét ellenzéki szónok elemében volt. A képviselők azt hitték, hogy a kormány nevében Sir John Simon kincstári kancellár fog válaszolni. Dalton célzást is tett erre beszédében. Chamberlain miniszterelnök azonban már Dalton beszéde alatt kijelentette, hogy nem Simon, hanem ő fogja megadni a választ.