Pesti Hírlap, 1939. augusztus (61. évfolyam, 173-198. szám)

1939-08-05 / 177. szám

10 — A proletárdiktatúra túszainak hála­adó szentmiséje a gyí­jtőfogházban. Akiket a proletárdiktatúra húsz év előtt hazafias magatartásukért és valláserkölcsi meg­győződésükért túszokként, vagy politikai foglyokként internált és bebörtönzött a budapesti központi gyí­jtőfogházban, azóta minden esztendőben, de különösképpen az idei huszadik évfordulón hálaadó szent­misére jöttek össze a gyű­jtőfogház kápol­nájában. A több mint százötven volt túsz és politikai fogoly fele jelent meg, a gyűjtőfogház kertjében dr. Szűcs Imre h. igazgató fogadta és kísérte fel őket a kápolnába. A hálaadó szentmisén, amelyet Ramslik István gyű­jtőfogházi lelkész mu­tatott be, a megjelentek sorában ott vol­tak : gróf Károlyi György volt fiumei kormányzó, Zsembery István, az Actio Catholica országos alelnöke, Hindy Zoltán MABI igazgató, dr. Dömötör László, a Hangya alelnöke, Ambrózy Ágoston tör­vényszéki bíró, Sáródy János, a vidéki rendőrfőkapitányság detektívfőnöke, Elek Menyhért miniszteri osztálytanácsos, Tar­­nap Béla községi főjegyző és mások. A szentmise után a miséző lelkész imát mon­dott és Te Deumot internált, majd a mise végeztével­ a megjelentek megtekintették azokat a cellákat, amelyekben húsz év előtt hosszabb-rövidebb ideig szenvedték el rabságukat. (Felvételünk a Képes Pesti Hírlapban.) A Saarpfalz körzetvezetője termésbe­­takarítási munkálatokra rendelte ki a hi­vatalnokokat. Berlinből jelentik : Burokei, Saarpfalz nemzetiszocialista körzet veze­tője, elrendelte, hogy a párt valamennyi alkalmazottjának és hivatalnokának azon­nal abba kell hagynia hivatali tevékenységét és segítenie kell a termésbetakarítási munkálatokban. Azt akarom­­ — szól Bürckel felhívása —, hogy a legközelebbi tiz nap­­ alatt senki sem üljön az íróasztaloknál, hanem mindenki s künn legyen a földeken. — Bekenye rendőrfőtörzsőrmester merénylőjét legalább tiz évre szigorított dologházba utalták. Ajtai Farkas János rovottmultu cigány a fegyházból kiszabadulva, az ugyan­csak rovottmultu Nyári Lakatos Istvánnal együtt számos betörést követett el. Tavaly júliusban, egy éjjel, amikor zsákmányukat biztonságba akarták helyezni, Bekenye Imre rendőrfőtörzsőrmester és Figura Gyula, rendőrfő­törzsőrmester meglepte a betörőket. Ajtai Farkas János és Nyári Lakatos István az igazoltatás elől el akart me­nekülni, Bekenye Imre azonban elfogta Ajti Farkast. A cigánylegény ekkor kitépte magát a rendőr kezei közül, majd pisztolyt rántva elő, közvetlen­ közelről kétszer, rá­lőtt Rekettyére, aki a­ lövések következtében nyakán és lapockáján súlyosan megsérült. Ajtai Farkas ezután a két rendőrfőtörzsőrmester segítségére siető rendőrökre és Várkonyi Ignác javadalmi őrre is rálőtt, de golyói sze­rencsére iieiurttik­áltak. A büntetőtörvényszék annak idején Ajtai Farkas Jánost több emberen elkövetett szándékos emberölés bűntettének kísérletéért és többrendbeli lopás bűntettéért legalább nyolc évig tartó szigorított dolog­házra ítélte. Nyári Lakatos István egy évi börtönbünte­tést ka­pott. A Tábla Ajtai Farkas büntetését legalább tíz évig tartó szigorított dologházra, Nyári Lakatos István büntetését, legalább három évig tartó szigorított dolog­házra emelte fel. A Kúria Bella tanácsa most a Tábla ítéletét jogerőre emelte. — Agyonütötte a villamosáram. Braunsteiner Ferenc 40 éves lakatosmester pénteken este a Csurgói­ út 28. száz­adi házban villanyszerelési munkát végzett. Munka köz­ben megérintette a magasfeszültségű villamosáramot és abban a pillanatban élettelenül zuhant le a létráról. Nyom­ban­ a mentőket hívták­, akik már nem tudtak segíteni, mert a hosszas élesztési­­kísérlet sem bizonyult eredmé­nyesnek. Braunsteiner Ferenc holttestét a törvényszéki orvostani intézet szállították. —­ Halálozás. Németh Kálmán nyug.­ezredes 86 éves korában f. hó 3-án meghalt. Vasárnap, 6-án délután fél öt órakor temetik a farkasréti temetőben. ötömösi Magyar Imre ny. szolgabíró, pénzügyi tit­kár, 67 éves korában Budapesten meghalt. Szerdán te­mették el a farkasréti temetőben. Takács István mecsekjánosi esperes-plébános, a pécsi egyházmegye aranymisés papja, 74 éves korában meghalt. Szabó Arnold v. jószágfelügyelő 77 éves korában Szigetujfalun meghalt. Dr. Lányi Móric ügyvéd 64 éves korában Budapesten meghalt. Temetése f. hó 6-án, vasárnap délelőtt fél 11 óra­kor lesz a rákoskeresztúri szr. temetőben. Németh Vilmosné szül. Reichtenberg Mariska 54 éves korában Szentgotth­árdon meghalt. — Csepel és szennycsator­nája. Kaptuk a következő le­velet: „Csepeli kereskedők va­gyunk, üzleteink a Rákóczi Ferenc-útra nyílnak, amelyen a HÉV csepeli vonala halad végig. A sínek mentén jó, széles csatorna húzódik, amely minden kérésünk ellenére födetlen maradt és így csak a házkapuk elé emelt, kisebb átjárók biztosítják a gyalo­gosközlekedést. Ez a csatorna kellemetlen és egészségtelen szagával valósággal megfertőzi a­ környék levegőjét és ettől eltekintve, számos balesetet okoz. Az utóbbi két hét­ben például egy férfi eltörte a lábait, és egy nő bokája kibicsaklott, amikor a­ gyalogjáróról a csatornán átugorva az úttestre akartak jutni. Csütörtökön délután azonban minden eddiginél súlyosabb szerencsétlenség történt: egy munkásasszony 18 hónapos kislánya, akit távollévő anyja egy másik gyerek őrizetére bízott, beesett a födetlen csa­tornába. Ha mi nem sietünk oda és nem húzzuk ki, fel­tétlenül megfullad. Bevittük az egyik üzletbe, de ötször kellett meleg vízben megfü­reszteni, majd letussolni, hogy végül, a mesterséges légzés alkalmazása­ után magához térjen. A Pesti Hírlap nyilvánossága utján kérdezzük az illetékes hatóságoktól: meddig tűrik még, hogy ez a fe­­detlen szennycsatorna, ne csak a közlekedést akassza, meg. Tűrném emberéleteket is, veszélyeztessen.7“ (Aláírások.I KESZTYŰS KÉZZEL (Gáspár Antal rajza.) Nem bánom, ha beszélsz, csak ne szopd az ujjadból. PESTI HÍRLAP 1939 augusztus 5. szombat Vadeveztem a feleségemmel Csepel mellett kikötöttem. Nem mondhatják tehát mégse, hogy házasságunk óta csak Nejemnek van kikötése. Pillanatfelvétel a strandon A színésznő fejest ugrik, Az igazgató is látja, S felsóhajt: ,,Bár nálam volna Egy ilyen jó — beugrása.“ (sima.) — Angol frontharcosok Franciaországban. Londonból jelentik: Az angol frontharcos szövetség, a British Legion 1100 tagja pénteken este Franciaországba utazott. Az an­gol frontharcosok a francia frontharcos szövetség vendé­gei lesznek. Mi újabb hőhullám Tegnap az idei nyár hatodik hőhulláma kö­szöntött ránk. Az idei nyarat tehát mint igen meleg időszakot könyvelhetjük el. Nem minden nyáron fordul ugyanis elő, hogy ilyen sokszor fejlődjék ki nagy meleg. Jellemzője azonban az idei nyárnak, hogy az egyes meleg időszakok nem tartottak sokáig, mert Nyugatról a hűvösebb óceáni levegő betörése gyorsan véget vetett en­nek. Most is hasonló lesz a helyzet. München és Nürnberg környékén pénteken reggel, Ostmark­­ban a déli órákban már sokfelé esett az eső és a hőmérséklet csak 20—25 fok volt, így tehát Közép-Európára most felhősebb és esősebb na­pok köszöntenek, viszont Angliában, ahol — mint már múltkor beszámoltunk — hetek óta esős volt az idő és a felmelegedés állandóan 20 fok alatt volt, most szárazabb és melegebb idő kezdődött. Hazánkban pénteken a nappali órákban mind­össze erőteljes felhőképződés tudott kialakulni, eső azonban nem hullott. A késő esti órákban Szolnok és Debrecen vidékén már távoli villogás volt látható. A felmelegedés, mint már fent em­lítettük, ismét a trópusi hőséget érte el. Kapos­vár, Pécs és Szeged vidékén 35 fokot, a Duna— Tisza közén és Budapesten 33 fokot mértek. Ezek az értékek 8—10 fokkal haladják meg az évszak­nak megfelelő hőmérsékleteket. Augusztusban nehezebben alakul ki ilyen nagy meleg, mert a nappalok már rövidülnek, az éjszakák viszont nőnek. Egyelőre arra kell számítani, hogy a me­leg tovább tart, sőt egy-két helyen még fokozódik is, de ezzel együtt erőteljesebb lesz a nappali felhőképződés és zivatarokra való hajlam. Budapesten augusztus 4-én reggel a legala­csonyabb hőmérséklet 18 (normális 16), délben a legerősebb felmelegedés 33 (normális 27) fok volt. (Előző nap 16 és 30 fok volt.) (Z. A.) ■K­A Meteorológiai Intézet jelenti: Budapesten pén­teken este 9 órakor a hőmérséklet 25 Celsius fok, a tengerszintre átszámított légnyomás 759 mm, gyengén emelkedő irányzatú. Várható időjárás a következő huszonnégy órára: Mérsékelt szél. Nyugaton és északon több felhő. Több helyen, főleg az ország nyugati felében, záporeső, zi­vatar. A hőmérséklet alig változik. * Vízállás. Duna: Gombosig apad, lejebb árad, Pak­­sig alacsony lejebb közepes vízállása. Bécs 0, Pozsony 181, Komárom 311, Budapest 256, Paks 175, Baja 278, Mohács 315. Rába: Szentgotthárd —26. Dráva: Barcs —47, Drávaszabolcs 61, Eszék 122. Száva: Bród 64. Tisza: Tiszaújlak—Csongrád között apad, máshol árad, alacsony vízállású. Aknaszlatina 56, Tekeháza —28, Tiszaújlak —60, Vásárosnamény —74, Tokaj 15, Tisza­füred 44, Szolnok 82, Csongrád 15, Szeged 71. Szamos: Csenger —14. Kőrös: Kőrösszakáll —20, Békés —86, Gyoma —64. Maros: Makó —15. Balaton: Siófok 68. Velencei tó: Agárd 73. — Remény- és örömtüzek a Balaton körül. A Balatoni Egyesületek Szövetségé­nek kezdeményezésére, már évek óta re­­ménytüzek gyúltak Szent István napjának előestéjén a Balaton körül. E tüzek a magyar feltámadást, az ezeréves magyar határok visszaállításába vetett törhetet­len hitet és bizalmat jelképezik. Ez idén is Szent István napjának előestéjén, augusztus 19-én este 1 9 órakor fel fog­nak gyűlni a reménytüzek, de már az öröm­tűzekkel együtt, amely örömtü­zek a húszévi idegen uralom alól felszabadult országrészek visszatérése fölött érzett örö­münk jeléül gyűlnak ki. A szervező­­bizottság tájékozásul ezúton is közli, hogy a tűzrendészeti szabályok betartásával az gyújthat remény-, illetve örömtü­zet, aki a tüzek helyét a helyi szervezőbizottság­nak előzetesen bejelenti. A Balaton part­ján végig folynak már az előkészületek, hogy e hazafias ünnepélyt minél méltóbb keretek között tartsák meg.­­ Az Angol Útlevél Ellenőrző Hivatal (Petőfi­ tér 3.) hétfőn, augusztus 7-én, az angol nemzeti ünnepen nem fogad feleket.­­ Az arany vitézségi éremmel kitün­tetettek vasúti kedvezménye. A MÁV igaz­gatósága közli, hogy a­ kereskedelem- és közlekedésügyi miniszter az arany vitéz­­ségi éremmel kitüntetetteknek, saját sze­mélyére évenként hatszor oda- és vissza­utazásra jogosító illetékmentes vasúti sza­badjegyet engedélyezett. A szabadjegyeket az ország egész területére kiterjedően a Budapest déli üzletvezetőség (Keleti pályaudvar érkezési oldal, I. emeleti ta­nácsterem) fogja kiszolgáltatni.­­ A hazafias érzésű svábok felvonulása lesz Klein Antal paksi beszámolója. Klein Antal orsz. képviselő paksi beszámolóján a hazafias svábság az ország legkülönbö­zőbb részeiből nagy csapatokban fog egybegyűlni, hogy hitet tegyen magyar érzelme mellett. Tolna megye kü­lönböző községeiből, Bácskából és Budapest környékéről indulnak a legnagyobb csapatok. Budapestről a Keleti pályaudvarról vasárnap reggel 6 óra 25 perckor indul­nak a paksi ünnepségen résztvenni szándékozók. — Tizenkét napja a levegőben. New Yorkból jelentik. A Moody-testvérek időtartamrepüléséről újabb érdekes adatokat jelentenek. A két repülő már tizenkét napnál hosszabb idő óta tartózkodik a levegőben. Ez alatt az idő alatt az élelmiszert és üzemanyagot állandóan a repülőtéren ide-odaro­hanó autóról veszik fel. A repülőgép rádióval is fel van szerelve és legújabban új ajtót kértek a repülők, mert a régi ajtó elromlott.­­ Százezer dinár egy menyasszonyi ruháért. Belgrád­­ból jelentik: Kruzsevóban két angol tudós százezer di­nárt ajánlott fel egy menyasszonyi ruháért. A két tudós a Balkánon tanulmányúton van és ritkaságokat gyűjt. Ez a menyasszonyi ruha utolsó példánya egy híres b­ruzsevói népviseletnek. Ezt a délszerbiai várost régebben a miacok lakták, egy római eredetű néptörzs, amely már ötven éve teljesen kipusztult. A miacok évszázadokon át megőriz­ték Kruzsevóban faji jellegüket és a török uralom ide­jén híres kereskedők voltak. Kruzsevó egyike volt akko­riban a török birodalom leggazdagabb városainak. A nők ruháit a miacoknál arannyal és drágakövekkel ékesítet­ték s különösen a menyasszonyi ruhák voltak nagyon dí­szesek. A kihalt törzs gazdagsága lassanként teljesen ve­szendőbe ment az új lakosok kezén és ma már ez az egyetlen régi miac menyasszonyi ruha Kruzsevóban. Az angol műgyűjtők ajánlatát az a szegény család, amelynek a nevezetes ruha birtokában van, nem fogadta el, mert azt reméli, hogy még magasabb összeget is kaphat a ritka emlékért. — Óvás! Az utóbbi időben gyakran találkozunk a va­lódi Diana-sósborszesz silány utánzataival, melyekkel egyes lelkiismeretlen egyének a jóhiszemű vásárlókat fél­revezetik. Vásárlása alkalmával gondosan ellenőrizze, váj­jon valódi Diana-sósborszeszt kap-e? — Mindenki könyve. Ezt a nevet a Pengős és­ Félpen­­gős Regények hódították el maguknak, mert az érdekesség izgalmát választékossággal párosítják és ezért minden igényt kielégítenek. Nagy népszerűségük most nyáron kulminál, amikor a közönség a legjobb, legélvezetesebb olvasmánnyal fűszerezi szabadságát.­­ Az öregemberek betegségeinél és a neuraszténiások bajainál, kiváltkép, ha azok renyhe bélműködéssel és meg­zavart anya­gcsereforgalommal állanak összefüggésben, ak­kor reggelenként egy-egy pohár természetes „Ferenc József" keserűvíz sokszor igazi jótétemény! Kérdezze meg orvosát! Élelmiszerárak kicsinyben Marhahús: rostélyos, felsál nyer, fehér kg. 42—46, fél­­kg. 160—260, leveshúsok (tar- fehér 34—38, félbarna 32—36, fa, csontos oldalas, szegye) barna 20—22. Szárazfőzelék: 100—200. Borjúhús: comb sze­­lencse kg. 44—96, borsó 30—56 letelve kg. 260—320, vésés 180 fehér aprószemü bab 38—14. —280. Juhhus: hátulja kg. 140 Zöldségfélék: Gülbaba bur­­—180, eleje 100—150. Sertés- gonya kg. 12—14, nyári rózsa­hús: karaj hosszú, rövid kg. 12—14. Ella 10—12, paradi- 210—270, tarja, comb, lapoc­­csom közönséges 8—14, vo­­ka kg. 172—208, oldalas 136— röshagyma makói 10—16, fok­ 164, zsirszalonna 136—148, háj­hagyma 18—32, fejeskáposzta 148—164, zsír 148—160. Elő ba- hazai 16—24, kelkáposzta 16— romfi: tyuk drb. 200—350, 28, savanyukáposzta 32—40, csirke 100—250. Tisztított ba- petrezselyem és sárgarépa ve­­romfi: tyuk kg. 150—200, csir­­gyesen csom. 6—18, kalarabé­ke 220—360, lúd 150—200, ki- zöldjével drb. 3—8, sóska kg. zott ruca 150—200. Tojás: tea 20—28, paraj 20—28, zöldbab 10 drb-ig 8—9, 11 drb-tól kg. 30—44, főző tök 6—10, uborka 140—150, főző és apró 10 drb. 12—36, zöldpaprika tölteni va- 6—8, 11 drb-tól kg. 135—145, ’ó 20—44, fejessaláta drb. 6— Halak: ponty élő nagyság sze- 10, zöld tengericső 3—8. Gya­­rint kg. 140—240, jegekt és mölcs: közönséges alma váló­­nem élő 110—180. Tej és tej- gazott 14—46, fajkörte 30—56, termékek: teljes tej (kanna- közönséges 20—30, kajszika­­tej) lit. 30, tejföl 110—120, rack 12—30, őszibarack 20—100 teavaj édes tejszinből tömb. szőlő 30—70, sárgadinnye 10 kg. 320—340, paszt. 360—370, —30, görögdinnye 20—28, ring­­tehéntúró sovány 60—80, Ka­­lé 20—70.

Next