Pesti Hírlap, 1939. szeptember (61. évfolyam, 199-223. szám)
1939-09-14 / 209. szám
6 kárpátaljai területek visszacsatolásával kapcsolatos nemzetközi kérdések szabályozásáról szóló javaslatokat. A költségvetést a bekövetkezett események miatt valószínűen csak október 1—5 között terjeszti be a pénzügyminiszter. A legmelegebb napokban is — mondta a miniszterelnök — mindennap délutánonként, éjszakánként folytattuk a költségvetési tárgyalásokat, mivel igen jelentékeny megtakarításokat kell az u. n. polgári költségvetésben elérni. Ezek nagyon sok lemondást jelentenek nemcsak a minisztereknek, de jómagamnak is sokszor keservesen estek, de nincs mit tennünk. A megtakarításokat nagyon komolyan át kell gondolni s ha majd valamennyi tárca költségvetését letárgyaltuk, még egyszer átnézzük a költségvetést, hogy összevessük a leszállításokat. A csökkentéseket ma bizonnyal mindenki megérti, mert ha valaha, ma értjük meg, hogy hadsereget kellett felállítanunk s a sietség, amellyel cselekedtünk, nem volt ok nélkül való. Másrészről pénzünket készen kell tartani, nem szabad olyan tartalékokhoz nyúlni, amelyek felhasználása az ország kárára lehet. — Megmondtam mindazt — fejezte be szavait a miniszterelnök —, ami politikánk irányát megszabja s amihez a cselekvéseket mindnyájunknak alkalmaznunk kell és alkalmazzuk is. Bízom a nemzet erejében, önérzetében, önfeláldozásában, türelmében, nyugalmában, magyarságában és hazafiasságában és abban, hogy mire Európa átesik ezeken a nehéz időkön, a magyar nemzet felemelt fővel állhat. A miniszterelnök szavait lelkes tapssal és éljenzéssel fogadták. A belaunkások özvegyeinek biztosítása Báró Vay László a párt osztatlan bizalmát hangoztatta, majd gróf Teleki Mihály földmivelésügyi miniszter ismertette a mezőgazdasági munkások özvegyeinek biztosításáról szóló javaslatot. Az elv az, hogy minden biztosított munkás özvegye 60 éves korától járadékban részesül; az összeg az elhalt férj járadékának fele lesz. Járadékban részesülnek azok az özvegyek, akik után a munkavállalói járulékot 15 évre lerótták, ezenkívül azok özvegyei, akik a törvény életbeléptetésekor 65-ik életévüket elérték. Méltányossági eseteket is megállapít a javaslat. Ami a fedezetet illeti, a földbirtokosok hozzájárulása, amely a földadó 1214 százalékos pótléka volt, 25 százalékra emelkedik. Az állam az eddigi hozzájárulással együtt 6,45 millió, a törvényhatóságok 1,2 millió pengőt viselnek. A pártértekezlet után pártvacsora volt Az európai sajtó a szlovákiai magyarok tömeges kiüldözéséről Az európai sajtó foglalkozik a szolvákiai magyarok tömeges kiüldözésével. Erről számol be az olasz Regime Fascista, a Popolo di Roma. Az angol lapok is beszámolnak arról, hogy sok szlovák katonaszökevény lépte át a magyar határt. A párisi sajtó egy része budapesti Havas-jelentésben beszámol arról, hogy Magyarország az esetleg területére menekülő idegen katonák lefegyverzése céljából megerősítette határőrségét. A Figaro röviden jelenti, hogy a magyar kormány feltétlenül fenntartja eddigi álláspontját. A KEGYELMES ÚR ROKONA REGÉNY IRTA SZITNYAI ZOLTÁN (60) ■— Már nem kell hazudnod nekem, Gábor, soha többé nem kell hazudnod. •— gúnyos kis mosollyal mondta s olyan keserves igyekezettel játszva meg a közönyt, hogy a könny majdnem kicsordult a szeméből. Gábor bárgyún nézett rá pillanatokig. — Hiszen én nem hazudok, — mondta aztán. — Robayval tanácskoztam a pártban csaknem mostaniig. Illetve, hogy egész pontos legyek, a pártból előbb még Kublicshoz mentem. — Megint hazudsz. — Klára tekintete mélységes megvetést sugárzott. — Kublics itt várt téged velem együtt és nincs tíz perce, hogy innen elment. — Kublics itt várt veled, engem? ... Ez lehet, hogyne, mert én nem is találtam őt otthon. Egy szóval sem mondtam azt, hogy beszéltem is vele. — Hadd Gábor — mondta Klára fáradtan. — Erre nincs szükség, te nem tartozol nekem magyarázattal, te már szabad ember vagy és én nem azért jöttem hozzád, hogy ebben korlátozzalak. — Fáj, amit mondasz és ha nem is akarod ... — Ne folytasd, márkát előbb is egészen belezavarodtál, nem akarlak hazudozónak látni, ebbe még nem éltem bele magamat. — De kiér, én csakugyan . . . — Nézd Gábor, én egy félórával ezelőtt telefonon kerestelek a pártban, magával Robyval beszéltem, ő mondta, hogy nem vagy ott s ha ott lettél volna, arról tudnia kellett volna. — Hát te voltál? — kiáltott fel Gábor elképedve és haraggal. — Micsoda gazság, pimaszság! — Gábor, ne szinészkedj, kérlek . . . különben rögtön itt hagylak. — Nem hiszed? Bebizonyítom. Ott ültem Rábay szobájában, amikor veled beszélt. Jól emlékszem arra, amit mondott. Elisméttem szóról-szóra. Azt mondta: — Végtelenül sajnálom, hogy nem szolgálhatok vele . . . Aztán meg: — Bármily vigasztalhatatlan vagyok, de csak azt ismételhetem meg, hogy itt nincsen. Nekem egy pillanatig az volt az érzésem, hogy te vagy . . . Ugye te voltál? Klára elcsendesülten felelte: — Én voltam . . . Belátom, hogy tévedtem. Bocsáss meg, hogy megbántottalak. Gábor a lány kezéhez nyúlt, mely csak a lovagias béke pillanatnyi érintését fogadta el és sietve kiszabadította magát a férfi kezéből. — Kiér, boldogtalan vagyok nélküled — szakadt ki Gáborból a keserűség — rettentően magányos és ugy látszik a sors is . . . — Azért jöttem Gábor — vágott a szavába Klára és ismét közömbös és hideg volt a hangja —, hogy átadjam neked ezt az okmányt, amit Kublicsnak sikerült felkutatnia. Ő is szeretett volna beszélni veled, de már nem tudott megvárni. Az Írást, melyet keztyüs kezében tartott, átnyújtotta Gábornak. — Olvasd el — mondta, amikor Gábor olvasatlanul a zsebébe süllyesztette az iratot. E pillanatban csak Klára érdekelte, még az idő tudata is megsemmisült benne, az időé, melynek múlását már hiába jelezte a boltozatról lelógó óra hosszú, fekete mutatója. — Olvasd el! — ismételte Klára parancsolóan. — Többé nincs okod tartani senkitől, te csakugyan rokona vagy Kirgiz Ákosnak. — A fiú külső zsebéhez nyúlt és kihúzta abból a szélével kibújó írást. Kibontotta, gyors és majdnem izgatott mozdulattal, melyben utolsó rettegése szabadult fel azoknak a félelemben töltött óráknak, melyek alatt ezt az írást hajszolták Kubliccsal együtt. A célszalaghoz beérő, győztes halálosan boldog mosolya volt az arcán, amint Gábor elé tartotta az iratot: — Gratulálok, Gábor. Az óra percmutatója épp keresztülballagott a huszadik perc utolsó pillanatának kapuján. Gábor épp felnézett az órára, a papírról vetett önkéntelen pillantással, aztán káprázó szemei előtt rohanó betűk kék színű keskeny szalagja tett bizonyságot egy régi történetről. Hát mégis? Ó, milyen csodálatos! Rokona Kirgiz Ákosnak, de az apjának is igaza volt, amikor makacsul állította, hogy ,,más ág, más vér“. Ez a régi, örökbefogadási okmány a hiteles, csak azt árulta el, hogy majd hetven esztendővel azelőtt Gábor nagyapja örökbe fogadta fiának házitanítóját, Tarcza Istvánt, akiből így Kirgiz István lett. Ez volt Kirgiz Ákosnak az apja. De az irat arról már nem adott felvilágosítást, hogy ezt a körülményt Gábor apja milyen okból titkolta olyan makacsul a gyermekei előtt. Régies mondatokkal szövegezett pár sorból állt az egész írás és mégis hosszú percekbe tellett, mire Gábor végigolvasta. Mintha csak most érezte volna át mindazt a veszélyt, mely őt fenyegette. Idegei, valahol a szívbimbó táján, mint valami bomlott szeizmográf, szaporán lüktetni kezdtek az izmai között. Az ember esetleg nem fél és nem retten meg a veszélytől, de a veszedelemből való szabadulás pillanata megrázza a legerősebb férfit is. Most sírni szeretne . . . Két fogsora közé kapta és rágni kezdte az ajkait. A lányra nézett, majd ismét az órára. Percek múltak csak el, melyek mégis óráknak tetszettek. Milyen édes kényelemmel ballag az idő, ha már elmúlt a veszély, amelynek jövetelét jelezte. Klára arcán csöndes meghatódás, halkan örvendező, gyöngéd mosoly jelent meg. — Köszönöm — mondta halkan Gábor, de a kesztyűs kezet most is hiába kereste (Folytatjuk..) Pre&Ti hírlapjai) szeptember 14. uuivmu A labdarúgó kutya (Gyuri barátom nővérének, aki állatkedvelő fiatal hölgy, van egy kutyája, Bingónak hívják. Tulajdonosának leírása szerint torzonborz pofájú, szegletes fejű, sealyham-fajta. Ami alább következne, nem én mondom el, hanem Izabella asszony, a kutya gazdája.) Az én Bingóm örökké jókedvű, furcsa jószág. Mindig és mindenáron játszani akar. Főként labdával. Egész labdaraktára van már neki. Az ismerősök is gyarapítják ezt a raktárt, gyakran kap ajándékot és mindig labdát. De megtörtént már két izben is, hogy a raktárt saját maga gyarapította. Mikor levitték sétálni, labdáival tért vissza. Talán a környékbeli gyerekek valami labdája gurult el, úgy, hogy nem tudták megtalálni. Bingó megtalálta és hazahozta Ezek közül a labdák közül szokott kiválasztani egyet-egyet, ha a footballhoz kedve támad. Bingó szenvedélyes labdarúgó. Ellenfél-kapunak a könyvespolc alját használja. A labdát odaorrolja a szoba közepére és nagy lendülettel nekiguruja a könyvespolc aljának. Bár nagy már a gyakorlata, nem igen könnyen tud gólt lőni. S ha sikerül neki, akkor kényszerszünetet tart. Kurta lába nem elég hosszú ahhoz, hogy ismét elékaparja a labdát, a feje pedig nem fér a polc alá. Ilyenkor tehát várnia kell, míg valaki elékotorja neki a labdát. De ha ez megtörtént, fáradhatatlanul újra kezdi. Az igazi nagy mérkőzések akkor vannak, mikor egy-egy vendégem maga is kedvet kap a játékhoz. Akkor jön a haddelhadd. A vendég beáll kapusnak, Bingó támad. Gólt igyekszik lőni. A vendég véd és visszarúgja a labdát, Bingó ráveti magát a visszarúgott labdára, beállítja és megint lő. Felesleges mondanom, hogy nem a lábával dolgozik, hanem fejel. Orrával, homlokával taszítja a labdát. Nem értek a labdarúgás finomabb árnyalataihoz, nem is igen járok mérkőzésekre, mindössze azt tudom erről a testedzésről, amit Pluhártól hallok néha a rádión. Tudom tehát, hogy ,,fejelés 11 is van. Nos, kötve hiszem, hogy a kétlábú játékosok között akadhat Bingónál jobb fejelő. A ruganyos labda nem is marad meg mindig guruló iramban a talajon, hanem olykor a levegőbe is téved. Ennek aztán a berendezés adja meg az árát. Az ilyen vendégmérkőzésnek legutóbb egyik gyertyatartóm esett áldozatul. De nem ezt akarom elmondani, hanem Bingó labdarúgó-kísérletét a skót kutyával. A skót kutya nem igazi, hanem műkutya. Fekete pamutból van és ugyanakkora, mint Bingó. Ismerőstől kaptam ajándékba. Mikor mint ajándék a házhoz került a skót, meg simogattam. Ettől a pillanattól kezdve Bingó azonnal ellenséges indulatot táplált a skót ellen, őszinte féltékenységből. Nem támadta meg ugyan, de látszott, hogy haragszik rá. Néha leült elébe és ellenségesen farkasszemet nézett vele negyedórákig. Provokálván tekintett rá és várta, hogy a skót támadjon. Akkor aztán jogos önvédelemből széttépi. De a skót nem támadt soha. Az ellenséges viszony elintézetlen maradt. Próbáltam őket összebarátkoztatni, de nem sikerült. Bingó heves ellenszenvet mutatott és hátrált. De a kutyával is megtörténik, hogy unja magát. Bingó egy napon szerfelett unatkozott. Velem akart mindenáron egy kis labdarúgást játszani, de én nem állottam kötélnek. Ekkor tanakodva szétnézett a szobában és tekintete a skóton akadt meg. Alacsony kis asztalon szokott áldani a skót. Bingó oldalt kacsintott rám, hogy látom-e. Úgy tettem, mintha nem látnám. Akkor odalopódzkodott, két első mancsával felkapaszkodott az asztalka szeléhez, megfogta fejénél a skótot és lehúzta a földre. Es min gyárt villámgyorsan hátraugrott, hogy minden veszedelem ellen fedezze magát. Néhány percig várt, hogy mi lesz. A skót a földön hevert és nem mozdult. Bingó aztán elszánta magát és óvatosan megközelítette. Elkezdte szaglászni, fejét nynduntalan gyorsan visszarántva, hátha a skót harapni fog. De a skót nem harapott. Bingó megint megfogta, ezúttal a fülénél és kivonszolta a szőnyeg közepére. Én kíváncsian figyeltem, mi lesz. Bingó átment a másik szobába és elővette legújabb labdáját. Odahozta a skóthoz és nem messze tőle letette a szőnyegre. Akkor nagyot vakkantott és ellökte a labdát. A labda nekigurult a szék lábának, onnan pedig éles szögben más irányba pattant. Bingó feszülten várt. De a skót meg sem moccant. Mozdulatlanul hevert a szőnyeg közepén. Az én Bingóm szinte megcsóválta a fejét. Legalább is rosszallan ezt tette volna, ha ember volna. Mindenesetre kelletlenül utána ment az elgurult labdának, megkereste a sarokban. Szájába vette, odahozta ismét, letette. Vakkantott és ismét elgurította. A labda nekigurult a skótnak. A skót meg sem moccant. Még egy ilyen kísérlet történt. Most mr hevesen. Bingó hangosan izgatva szólította fel a skótot, hogy játsszék vele. Fejét leszegte előtte a földre, mórikálta magát, haragosan és követelően csaholt. Semmi eredmény. Ekkor Bingó otthagyta a hasznavehetetlen skótot és hozzám lépett. Megállt előttem és hosszasan elugatta a történteket. Ezt m ugatta: — Hát látod, én téged imádlak. Te arra azzal felelsz, hogy idegen vetélytársat hozol nekem a házba. És még ha valamirevaló ebet hoznál, nem mondom. Legalább játszanám vele. De egy ilyen haszontalan, buta dögöt hozol, alá még footballozni sem tud? Miféle, eljárás ez? Be kellett látnom, hogy Ringónak igaza van. Azzal igyekeztem hibámat jóvátenni, hogy magam álltam ki vele labdarúgó-mérkőzésre. Aztán, mivel éppen cocktdil-vendégeket vártam, ellenfelet szereztem neki, mégpedig külföldit. Egymásután kettőt. A fiatal Chamberlain volt akkor Budapesten. Szívesen játszott Bingóval egy meccset. Levertek egy hamutartót. .4 másik nemzetközi mérkőzést Bogner Willyvel játszotta Bingó, a német olimpiai síbajnokkal. Ledöntöttek a kis asztalról egy tál eszret. A tál nem tört el, az epret megették. A skótra azóta Bingó soha rá nem nézett. Egész életére elintézettnek tekinti. Harsányi Zsolt.