Pesti Hírlap, 1939. szeptember (61. évfolyam, 199-223. szám)

1939-09-14 / 209. szám

6 kárpátaljai területek visszacsatolásával kapcsolatos nemzetközi kérdések szabályozásáról szóló javasla­tokat. A költségvetést a bekövetkezett események miatt valószínűen csak október 1—5 között terjeszti be a pénzügyminiszter.­ A legmelegebb napokban is — mondta a miniszterelnök — mindennap délutánon­ként, éjszakánként folytattuk a költségvetési tárgya­lásokat, mivel igen jelentékeny megtakarításokat kell az u. n. polgári költségvetésben elérni. Ezek­ nagyon sok lemondást jelentenek nemcsak a minisztereknek, de jómagamnak is sokszor keservesen estek, de nincs mit tennünk. A megtakarításokat nagyon komolyan át kell gondolni s ha majd valamennyi tárca költség­vetését letárgyaltuk, még egyszer átnézzük a költ­ségvetést, hogy összevessük a leszállításokat. A csökkentéseket ma bizonnyal mindenki meg­érti, mert ha valaha, ma értjük meg, hogy hadsereget kellett felállítanunk s a sietség, amellyel cselekedtünk, nem volt ok nélkül való. Másrészről pénzünket készen kell tartani, nem szabad olyan tartalékokhoz nyúlni, amelyek felhasználása az ország kárára lehet. — Megmondtam mindazt —­ fejezte be szavait a miniszterelnök —, ami politikánk irányát megszabja s amihez a cselekvéseket mindnyájunknak alkalmaz­nunk kell és alkalmazzuk is. Bízom a nemzet erejé­ben, önérzetében, önfeláldozásában, türelmében, nyu­galmában, magyarságában és hazafiasságában és ab­ban, hogy mire Európa átesik ezeken a nehéz időkön, a magyar nemzet felemelt fővel állhat. A miniszterelnök szavait lelkes tapssal és éljen­zéssel fogadták. A bel­aun­kások özvegyeinek b­iztosítása Báró Vay László a párt osztatlan bizalmát hangoz­tatta, majd gróf Teleki Mihály földmivelésü­gyi mi­niszter ismertette a mezőgazdasági munkások özvegyei­nek biztosításáról szóló javaslatot. Az elv az, hogy minden biztosított munkás özvegye 60 éves korától járadékban részesül; az összeg az elhalt férj járadéká­nak fele lesz. Járadékban részesülnek azok az özve­gyek, akik után a munkavállalói járulékot 15 évre le­rótták, ezenkívül azok özvegyei, akik a törvény életbe­léptetésekor 65-ik életévüket elérték. Méltányossági eseteket is megállapít a javaslat. Ami a fedezetet illeti, a földbirtokosok hozzájárulása, amely a földadó 1214 százalékos pótléka volt, 25 százalékra emelkedik. Az állam az eddigi hozzájárulással együtt 6,45 millió, a törvényhatóságok 1,2 millió pengőt viselnek. A pártértekezlet után pártvacsora volt Az európai sajtó a szlovákiai magyarok tömeges kiüldözéséről Az európai sajtó foglalkozik a szolvákiai magya­rok tömeges kiüldözésével. Erről számol be az olasz Regime Fascista, a Popolo di Roma. Az angol lapok is beszámolnak arról, hogy sok szlovák katonaszöke­vény lépte át a magyar határt. A párisi sajtó egy része budapesti Havas-jelentésben beszámol arról, hogy Magyarország az esetleg területére menekülő idegen katonák lefegyverzése céljából megerősítette határőrségét. A Figaro röviden jelenti, hogy a ma­gyar kormány feltétlenül fenntartja eddigi állás­pontját. A KEGYELMES ÚR ROKONA REGÉNY IRTA SZITNYAI ZOLTÁN (60) ■— Már nem kell hazudnod nekem, Gábor, soha többé nem kell hazudnod. •— gúnyos kis mo­sollyal mondta s olyan keserves igyekezettel játszva meg a közönyt, hogy a könny majdnem kicsordult a szeméből. Gábor bárgyún nézett rá pillanatokig. — Hiszen én nem hazudok, — mondta aztán. — Robayval tanácskoztam a pártban csaknem mostaniig. Illetve, hogy egész pontos legyek, a pártból előbb még Kublicshoz mentem. — Megint hazudsz. — Klára tekintete mély­séges megvetést sugárzott. — Kublics itt várt té­ged velem együtt és nincs tíz perce, hogy innen elment. — Kublics itt várt veled, engem? ... Ez le­het, hogyne, mert én nem is találtam őt otthon. Egy szóval sem mondtam azt, hogy beszéltem is vele. — Hadd Gábor — mondta Klára fáradtan. — Erre nincs szükség, te nem tartozol nekem magya­rázattal, te már szabad ember vagy és én nem azért jöttem hozzád, hogy ebben korlátozzalak. — Fáj, amit mondasz és ha nem is akarod ... — Ne folytasd, márkát előbb is egészen bele­zavarodtál, nem akarlak hazudozónak látni, ebbe még nem éltem bele magamat. — De kiér, én csakugyan . . . — Nézd Gábor, én egy félórával ezelőtt tele­fonon kerestelek a pártban, magával Robyval be­széltem, ő mondta, hogy nem vagy ott s ha ott lettél volna, arról tudnia kellett volna. — Hát te voltál? — kiáltott fel Gábor elké­pedve és haraggal. — Micsoda gazság, pimaszság! — Gábor, ne szinészkedj, kérlek . . . külön­ben rögtön itt hagylak. — Nem hiszed? Bebizonyítom. Ott ültem Rá­­bay szobájában, amikor veled beszélt. Jól emlék­szem arra, amit mondott. Elisméttem szóról-szóra. Azt mondta: — Végtelenül sajnálom, hogy nem szolgálhatok vele . . . Aztán meg: — Bármily vi­gasztalhatatlan vagyok, de csak azt ismételhetem meg, hogy itt nincsen. Nekem egy pillanatig az volt az érzésem, hogy te vagy . . . Ugye te vol­tál? Klára elcsendesülten felelte: — Én voltam . . . Belátom, hogy tévedtem. Bocsáss meg, hogy megbántottalak. Gábor a lány kezéhez nyúlt, mely csak a lo­­vagias béke pillanatnyi érintését fogadta el és si­etve kiszabadította magát a férfi kezéből. — Kiér, boldogtalan vagyok nélküled — sza­kadt ki Gáborból a keserűség — rettentően magá­nyos és ugy látszik a sors is . . . — Azért jöttem Gábor — vágott a szavába Klára és ismét közömbös és hideg volt a hangja —, hogy átadjam neked ezt az okmányt, amit Kublicsnak sikerült felkutatnia. Ő is szeretett volna beszélni veled, de már nem tudott megvárni. Az Írást, melyet keztyüs kezében tartott, át­nyújtotta Gábornak. — Olvasd el — mondta, amikor Gábor olva­­satlanul a zsebébe süllyesztette az iratot. E pilla­natban csak Klára érdekelte, még az idő tudata is megsemmisült benne, az időé, melynek múlását már hiába jelezte a boltozatról lelógó óra hosszú, fekete mutatója. — Olvasd el! — ismételte Klára parancsolóan. — Többé nincs okod tartani senki­től, te csakugyan rokona vagy Kirgiz Ákosnak. — A fiú külső zsebéhez nyúlt és kihúzta abból a szélével kibújó írást. Kibontotta, gyors és majd­nem izgatott mozdulattal, melyben utolsó rette­gése szabadult fel azoknak a félelemben töltött óráknak, melyek alatt ezt az írást hajszolták Kub­­liccsal együtt. A célszalaghoz beérő, győztes halá­losan boldog mosolya volt az arcán, amint Gábor elé tartotta az iratot: — Gratulálok, Gábor. Az óra percmutatója épp keresztülballagott a huszadik perc utolsó pillanatának kapuján. Gábor épp felnézett az órára, a papírról vetett önkénte­len pillantással, aztán káprázó szemei előtt ro­hanó betűk kék színű keskeny szalagja tett bizony­ságot egy régi történetről. Hát mégis? Ó, milyen csodálatos! Rokona Kirgiz Ákosnak, de az apjá­nak is igaza volt, amikor makacsul állította, hogy ,,más ág, más vér“. Ez a régi, örökbefogadási ok­mány a hiteles, csak azt árulta el, hogy majd het­ven esztendővel azelőtt Gábor nagyapja örökbe fogadta fiának házitanítóját, Tarcza Istvánt, akiből így Kirgiz István lett. Ez volt Kirgiz Ákosnak az apja. De az irat arról már nem adott felvilágosítást, hogy ezt a körülményt Gábor apja milyen okból titkolta olyan makacsul a gyermekei előtt. Régies mondatokkal szövegezett pár sorból állt az egész írás és mégis hosszú percekbe tellett, mire Gá­bor végigolvasta. Mintha csak most érezte volna át mindazt a veszélyt, mely őt fenyegette. Idegei, valahol a szívbimbó táján, mint valami bomlott szeizmográf, szaporán lüktetni kezdtek az izmai között. Az ember esetleg nem fél és nem retten meg a veszélytől, de a veszedelemből való sza­badulás pillanata megrázza a legerősebb férfit is. Most sírni szeretne . . . Két fogsora közé kapta és rágni kezdte az ajkait. A lányra nézett, majd ismét az órára. Percek múltak csak el, melyek mégis óráknak tetszettek. Milyen édes kényelemmel bal­lag az idő, ha már elmúlt a veszély, amelynek jö­vetelét jelezte. Klára arcán csöndes meghatódás, halkan örvendező, gyöngéd mosoly jelent meg. — Köszönöm — mondta halkan Gábor, de a kesztyűs kezet most is hiába kereste (Folytatjuk..) Pre&Ti hírlap­­jai) szeptember 14. uuivmu A labdarúgó kutya (Gyuri barátom nővérének, aki állatkedvelő fiatal hölgy, van egy kutyája, Bingónak hívják. Tulajdonosának leírása szerint torzonborz pofájú, szegletes fejű, sealyham-fajta. Ami alább követ­kezne, nem én mondom el, hanem Izabella asszony, a kutya gazdája.) Az én Bingóm örökké jókedvű, furcsa jó­szág. Mindig és mindenáron játszani akar. Főként labdával. Egész labdaraktára van már neki. Az ismerősök is gyarapítják ezt a raktárt, gyakran kap ajándékot és mindig labdát. De megtörtént már két izben is, hogy a raktárt saját maga gyara­pította. Mikor levitték sétálni, labdáival tért vissza. Talán a környékbeli gyerekek valami labdája gu­rult el, úgy, hogy nem tudták megtalálni. Bingó megtalálta és hazahozta Ezek közül a labdák közül szokott kiválasztani egyet-egyet, ha a footballhoz kedve támad. Bingó szenvedélyes labdarúgó. Ellenfél-kapunak a köny­vespolc alját használja. A labdát odaorrolja a szoba közepére és nagy lendülettel nekiguruja a köny­vespolc aljának. Bár nagy már a gyakorlata, nem igen könnyen tud gólt lőni. S ha sikerül neki, akkor kényszerszünetet tart. Kurta lába nem elég hosszú ahhoz, hogy ismét elékaparja a labdát, a feje pedig nem fér a polc alá. Ilyenkor tehát várnia kell, míg valaki elékotorja neki a labdát. De ha ez megtörtént, fáradhatatlanul újra kezdi. Az igazi nagy mérkőzések akkor vannak, mi­kor egy-egy vendégem maga is kedvet kap a játék­hoz. Akkor jön a haddelhadd. A vendég beáll ka­pusnak, Bingó támad. Gólt igyekszik lőni. A ven­dég véd és visszarúgja a labdát, Bingó ráveti ma­gát a visszarúgott labdára, beállítja és megint lő. Felesleges mondanom, hogy nem a lábával dolgo­zik, hanem fejel. Orrával, homlokával taszítja a labdát. Nem értek a labdarúgás finomabb árnya­lataihoz, nem is igen járok mérkőzésekre, mind­össze azt tudom erről a testedzésről, amit Pluhár­­tól hallok néha a rádión. Tudom tehát, hogy ,,fe­jelés 11 is van. Nos, kötve hiszem, hogy a kétlábú játékosok között akadhat Bingónál jobb fejelő. A ruganyos labda nem is marad meg mindig guruló iramban a talajon, hanem olykor a levegőbe is téved. Ennek aztán a berendezés adja meg az árát. Az ilyen vendégmérkőzésnek legutóbb egyik gyer­tyatartóm esett áldozatul. De nem ezt akarom elmondani, hanem Bingó labdarúgó-kísérletét a skót kutyával. A skót kutya nem igazi, hanem műkutya. Fe­kete pamutból van és ugyanakkora, mint Bingó. Ismerőstől kaptam ajándékba. Mikor mint ajándék a házhoz került a skót, meg simogattam. Ettől a pillanattól kezdve Bingó azonnal ellenséges in­dulatot táplált a skót ellen, őszinte féltékenységből. Nem­ támadta meg ugyan, de látszott, hogy harag­szik rá. Néha leült elébe és ellenségesen farkas­­szemet­ nézett vele negyedórákig. Provokálván te­kintett rá és várta, hogy a skót támadjon. Akkor aztán jogos önvédelemből széttépi. De a skót nem támadt soha. Az ellenséges viszony elintézet­len maradt. Próbáltam őket összebarátkoztatni, de nem sikerült. Bingó heves ellenszenvet mutatott és hátrált. De a kutyával is megtörténik, hogy unja ma­gát. Bingó egy napon szerfelett unatkozott. Velem akart mindenáron egy kis labdarúgást játszani, de én nem állottam kötélnek. Ekkor tanakodva szétnézett a szobában és tekintete a skóton akadt meg. Alacsony kis asztalon szokott áldani a skót. Bingó oldalt kacsintott rám, hogy látom-e. Úgy tet­tem, mintha nem látnám. Akkor odalopódzkodott, két első mancsával felkapaszkodott az asztalka sze­léhez, megfogta fejénél a skótot és lehúzta a földr­e. Es min gyárt villámgyorsan hátraugrott, hogy minden veszedelem ellen fedezze magát. Néhány percig várt, hogy mi lesz. A skót a földön hevert és nem mozdult. Bingó aztán el­szánta magát és óvatosan megközelítette. Elkezdte szaglászni, fejét nynduntalan gyorsan vissza­rántva, hátha a skót harapni fog. De a skót nem harapott. Bingó megint megfogta, ezúttal a fülé­nél és kivonszolta a szőnyeg közepére. Én kíván­csian figyeltem, mi lesz. Bingó átment a másik szobába és elővette leg­újabb labdáját. Odahozta a skóthoz és nem messze tőle letette a szőnyegre. Akkor nagyot vakkantott és ellökte a labdát. A labda nekigurult a szék lá­bának, onnan pedig éles szögben más irányba pat­tant. Bingó feszülten várt. De a skót meg sem moccant. Mozdulatlanul hevert a szőnyeg közepén. Az én Bingóm szinte megcsóválta a fejét. Leg­alább is rosszallan ezt tette volna, ha ember volna. Mindenesetre kelletlenül utána ment az elgurult labdának, megkereste a sarokban. Szájába vette, odahozta ismét, letette. Vakkantott és ismét el­­gurította. A labda nekigurult a skótnak. A skót meg sem moccant. Még egy ilyen kísérlet történt. Most m­­r heve­sen. Bingó hangosan izgatva szólította fel a skótot, hogy játsszék vele. Fejét leszegte előtte a földre, mórikálta magát, haragosan és követelően csaholt. Semmi eredmény. Ekkor Bingó otthagyta a hasznavehetetlen skótot és hozzám lépett. Megállt előttem és hossza­san elugatta a történteket. Ezt m ugatta: — Hát látod, én téged imádlak. Te arra azzal felelsz, hogy idegen vetélytársat hozol nekem a házba. És még ha valamirevaló ebet hoznál, nem­ mondom. Legalább játszanám vele. De egy ilyen haszontalan, buta dögöt hozol, alá még footballozni sem tud? Miféle, eljárás ez? Be kellett látnom­, hogy Ringónak igaza van. Azzal igyekeztem hibámat jóvátenni, hogy magam álltam ki vele labdarúgó-mérkőzésre. Aztán, mivel éppen cocktdil-vendégeket vártam­, ellenfelet sze­reztem neki, még­pedig külföldit. Egymásután kettőt. A fiatal Chamberlain volt akkor Budapes­ten. Szívesen játszott Bingóval egy meccset. Le­vertek egy hamutartót. .4 másik nemzetközi mér­kőzést Bogner Willyvel játszotta Bingó, a német olimpiai sí­bajnokkal. Ledöntöttek a kis asztalról egy tál eszret. A tál nem tört el, az epret megették. A skótra azóta Bingó soha rá nem nézett. Egész életére elintézettnek tekinti. Harsányi Zsolt.

Next