Pesti Hírlap, 1939. szeptember (61. évfolyam, 199-223. szám)
1939-09-01 / 199. szám
IO Mi újság vidéken? GYŐR. Szabó Imre 27 éves komáromi hentes a csütörtökre virradó éjszakán motorkerékpáron haladt Budapestről Komárom felé. A komáromi vasúti átjárónál nekirohant a rosszul megvilágított sorompónak. Súlyos fejsérüléssel a komáromi kórházba vitték, ahol meghalt. UNGVÁR: Kárpátalja magyarorosz népe sűrű tömegekben zarándokolt el a máriapócsi kegyhelyre, hogy a cseh elnyomatás alóli felszabadulásért hálát adjon a csodatevő Máriának. Körülbelül 15,000 zarándok érkezett Máriapócára, akik közül legtöbben gyalog zarándokoltak, de ezenkívül különvonatot is indítottak részükre. Részt vett a görögkatolikus szertartás szerinti Nagyboldogasszony-napi ünnepen Sztojka Sándor görögkatolikus püspök is. Festőién szép volt a sok nemzeti viseletű zarándok felvonulása, akik 140 processziós kereszttel érkeztek. Hétfőn, Boldogasszony napján Sztojka Sándor munkácsi püspök mutatott be istentiszteletet. Rajta kívül ott volt még Dudás Miklós hajdúdorogi görögkatolikus püspök is, aki magyarorosz nyelvű szentbeszédet mondott. Sztojka Sándor püspök mondott ezután magyar nyelvű szentbeszédet. A szentmise végeztével a pápa és a kormányzó egészségéért fohászkodtak. A magyarorosz nemzeti zarándokok lelkükben gazdagodva s a magyar hazához való hűségükben megerősödve zarándokoltak vissza távoleső falvaikba és községeikbe. ______ — Nagy tűz Londonban. Londonból jelentik. Az angol főváros keleti városnegyedein szerdán este veszedelmes tűz pusztított. Egy elektrotechnikai cég háromemeletes üzemében tört ki a tűz s a lángok pusztulással fenyegették a szomszédos házakat is. A sűrű füstfelhővel a tűzoltók alig tudtak megbirkózni. Közben nagy tömeg verődött össze az égő ház körül, úgyhogy a főváros északi része felé irányuló forgalom elakadt. A tűzoltók húsz fecskendőkocsival vonultak ki a tűz oltásához és végül is sikerült megakadályozni a lángok átterjedését a szomszédos épületekre. A háromemeletes ház teljesen leégett. — A kereskedelmi irányú kiképzés. A Magyar Távirati Iroda jelenti: A vallás- és közoktatásügyi miniszter a középiskolát végzettek részére eddig fenntartott egyéves kereskedelmi szaktanfolyamokat megszüntette. Az érdeklődők tájékoztatására illetékes helyen közüik, hogy azok a gimnáziumot végzettek, akik kereskedelmi irányú, alapos elméleti és gyakorlati kiképzést óhajtanak, beiratkozhatnak a József Nádor Műszaki- és Gazdaságtudományi Egyetem Közgazdaságtudományi Kara kereskedelmi osztályán szervezett kétéves tanfolyamra, vagy a kétéves Kassai Állami Kereskedelmi Főiskolára. Azoknak, akiknek anyagi vagy egyéb körülmények nem engedik meg a kétéves kötött tanmenetű tanfolyam (főiskolai) teljes hallgatását, Vagy csak egyévi tanulmányodat óhajtanak végezni, mind a két helyen megvan a lehetőségük arra, hogy fölvehessék a tanrendből azokat az elméleti tárgyakat és gyakorlatokat, amelyek az egyéves kereskedelmi szaktanfolyamokon is szerepeltek. Ezekből a tárgyakból kollokválnak és a tanév végén leckekönyvkivonatot kapnak, amely a tanulmányok sikeres elvégzését igazolja. Kisebb terjedelmű kereskedelmi képzést óhajtó egyének részére a József Nádor Műszaki- és Gazdaságtudományi Egyetem Közgazdaságtudományi Karának Gazdasági Szaktanárképző Intézete gyakorló kereskedelmi középiskolájával kapcsolatosan (Budapest, V., Alkotmány utca 9—11.) féléves kereskedelmi szaktanfolyam nyílik meg, amelyre fölvehetők a tizenhét évnél idősebb férfiak és nők, akik legalább a középiskola négy osztályát elvégezték. Ennek a szaktanfolyamnak órái délután tartatnak. — Kétévi fegyházra ítéltek egy özvegyasszonyt, özv. Horváth Gyuláné ellen kerítés büntette eílén emelt vádat a királyi ügyészség és ügyében mára tűzött ki tárgyalást a büntetőtörvényszék Krayzell-tanácsa. A tárgyalást a nyilvánosság kizárása mellett tartották meg, az ítéletet azonban már a nyilvánosság előtt hirdették ki. E szerint a törvényszék bűnösnek mondotta ki özv. Horváth Gyulánét üzletszerű kerítés bűntettében és ezért kétévi fegyházra ítélte el. Az ítélet hallatára Horváthné ájultan esett össze. A törvényszék végül úgy határozott, hogy az előzetes letartóztatásban lévő vádlott asszony továbbra is fogságban marad. Úgy az elitélt, mint a kir. ügyész fellebbezést jelentett be. — Halálozás. Nemes Édes Imre ny. székesfővárosi segédhivatali főigazgató augusztus 21-én meghalt. Temetése szombaton délután 4 órakor lesz a farkasréti temetőben. Özvegy patakfalvi Ferenczy B Antoné született nemes Kathmiry Sarolta, Temes megye volt magyar alispánjának özvegye, 68 éves korában augusztus 31-én Budapesten meghalt. Szeptember 2-án délután 5 órakor temetik a kerepesi temetőben. Szilágyi Gyula kir. tanácsos, ny. pénzügyigazgató, augusztus 29-én 91 éves korában Budapesten meghalt. Özvegy zsarolyáni dr. Márton Gézáné szül. Standl Kornélia 80 éves korában, augusztus 29-én, Budapesten meghalt. Felül József, a Pénzintézeti Központ helyettes igazgatója,31 éves korában augusztus 29-én Siófokon meghalt. — Orvosi hírek: Dr. Kelemen Endre v. egyetemi I. tanársegéd, főorvos, szabadságáról megérkezett (V., Gróf Tisza István utca 14. Telefon: 18—14—14). Dr. Hermann Emil, a Magdolna Főhercegnő Poliklinikai Egyesület igazgatófőorvosa, az Újságírók Szanatórium Egyesületének szakorvosa, szabadságáról visszatért és ismét rendel VI., Teréz-körút 2. délután 1—6-ig. Telefon: 112—832. Dr. Hegyi Zsigmond szabadságáról visszatért és rendelését új lakásában V., Pozsonyi út 1. alatt folytatja. Telefon változatlan 115—860. — A Sztankay-nemzetség tagjait felkérjük, saját és ismert Sztankayak lakcímeit összejövetelünk előtt sürgősen közölni szíveskedjenek. Sztankay Lajos, Kecskemét, Széchenyi-fasor 4. ______ — Akinek bélműködése és gyomoremésztése rossz s ezért kedvetlen, levert, végül pedig munkára teljesen képtelen, az használja rendszeresen a már emberöltők óta ismeretes, tisztán természetes „Ferenc József“ keserűvizet , reggelenként felkeléskor egy fél, esetleg egy egész pohárral. Kérdezze meg orvosát ! hcoH non a Iea9 szeptember 1. péltiek SZÍNHÁZ és zene Ahogy tetszik A Nemzeti Színház Shakespeare-ciklusának harmadik estje a Margitszigeten A Szentivánéji álom és A vihar után a harmadik Shakespeare-játék a Margitsziget szabadszínpadán, az Ahogy tetszik. Azt is mondhatnék: az első. Nemcsak művészi rangban, hanem shakespearei szellemben és hitelességben is. A Szentivánéji álom szép volt, tündérjáték volt, látványosság volt. A vihar — kissé félreértve, túlrendezve is — érdekes kísérlet. Ez az Ahogy tetszik, maga Shakespeare, sem több, sem kevesebb. Itt a természetes környezet, a fák, a pázsit, a lombos távlatok, a csillag, a holdfény már nem jól kiválasztott keret a képhez, — itt nem a játékot komponálják és transzponálják a színpadhoz, hanem az az érzésünk, mintha a színpadból és a színpadon születnék meg maga a játék, ez a mézédes lírából, forrásvíz tisztaságú kedélyből és mohos vén tölgyek lombsuttogásának derűs bölcsességéből leszűrt, összeszőtt, ki tudja minő isteni sugallattól ellesett költemény. Ritka találkozása ez igazán a szabadszínpadi játék lehetőségének és a shakespearei játék kötelező törvényeinek, a külső varázsnak, amely nem megy a tartalom rovására és a mély költői szépségeknek, amelyekből semmi sem megy veszendőbe a látvány kedvéért. — Németh Antal, a rendező, úgy tekinthet erre a teljesítményére, ahogy a művész tekint egy-egy kivételes alkotására, amely tökéletes megtestesülése elképzelésének, hibátlan megvalósulása ihletett órái legszebb álmainak: az egész felett ott lebeg Shakespeare szelleme és mosolyog, derűsen, elégedetten, mint ahogy maga ez a játék — ahogy írva és ahogy játszva vagyon — egyetlen csodálatos mosolygás. Nem tudunk, nem lehet senkit kiemelnünk a színészek közül, egytől egyig annyira frissen, szinte a játék tiszta örömével állnak a költemény és a közönség szolgálatában. Jávor Pál elragadó hevű és lendületű Orlandója mellett mégis ki kell emelnünk Uray Tivadar mesteralakítását a mélabús Jacques szerepében, amely ezt a legshakespeareibb szerepet a legshakespeareibb hangon szólaltatja meg. És szólnunk kell Somogyi Erzsi varázsos kedvességű Rosalindájáról, ezer édes ötletével, Olty Magda sugaras kedélyű Cellájáról, Bartos Gyula megrázó mélységű aggastyán-alakjáról a többi — egyformán kitűnő — főszereplő: Turay, Pataky, Major, Timár, Kovács Károly, Gabányi, Pásztor János, Bornemissza Éva, Vándory Margit és Szapáry Sándor mellett... csak most vesszük észre, hogy ideírtuk az egész színlapot. Hozzátartozik azonban ennek a szép és egészen magasrendű művészi teljesítménynek egységéhez Farkas Ferenc zenéje is, amely kitűnően érezteti a költemény barokk lelkét és bukolikus hangulatát, mint ahogy Szabó Lőrinc fordítása is remekműve a Shakespeare-átültetésnek. Fóthy János: * A lőcsei bíró lánya. A rádió csütörtök este közvetítette Peterdy Sándor új 3 felvonásos vidám hangjátékát, amelynek tárgyát éppen úgy, mint két előbbi nagysikerű darabjának, a „Regéci boszorkányának és a „Domine Bogárdi“-nak meséjét a XVII-ik század magyar világából merítette. A Szepesség múltjának, Lőcse városának ősi szokásai, törvényei elevenedtek meg a mikrofonban és régi dalok, mulatságos babonák színes, mozgalmas keretében bonyolódik le a sok vidám jelenettel tarkított szerelmi történet. A rendező, Barsi Ödön kitűnően gondoskodott arról, hogy minden teljes mértékben érvényesüljön. A szereplők nagy kedvvel játszottak. Vizváry Mariska elragadó volt mint öreg dajka. Minden szavából egészséges humor áradt. Kitűnően játszotta Pethes Sándor a verembe csalt udvarlót. A fiatal szerelmeseket Egry Mária és Szabó Sándor sok kedves közvetlenséggel játszották. Holzsányi Rezső, Boray Lajos, Pálóczy László, Sugár Kálmán játékának nemkülönben érdeme, hogy a kitűnő hangjátékot megérdemelt tetszéssel fogadta sokezernyi hallgatósága. * öt sorozat az Operaházban. A m. kir. Operaház 1939 szeptember 30-tól 1940 május 20-ig 125 előadást rendez 5 sorozatban egyenként 25 előadással. Az A sorozat előadásai kedd, a B sorozatéi csütörtöki, a C sorozatéi pénteki, a D sorozatéi szombati, az E sorozatéi mindig szerdai napokon lesznek. Az A sorozatban Wagnernek mind a 10 műve előadásra kerül, egyébként úgy az A sorozat többi 15 előadása, mint az azonos jellegű B, C, D, E sorozat valamennyi 25 előadása a minden sorozatban színte kerülő újdonságokon és felújításokon kívül az Operaház játékrendjén lévő dal- és táncművekből áll lehetőleg arányos elosztásban. A 7 havi részletben fizethető sorozati árak a napiaknál mintegy 40 százalékkal olcsóbbak. * A Filharmóniai Társaság idei évadja. A Filharmóniai Társaság az idei évadban hat hangversenyt fog tartani, októbertől kezdve minden hónapvalamelyik pénteken a m. kir. Operaházban. Mind a hangversenyek számával, mind művészi elgondolásban alkalmat ad arra, hogy felkeltse a nagyközönség általános érdeklődését. * Nyírő József műhelyéből. Mint egyik esti laptársunk kolozsvári tudósítása jelenti, Nyirő József új darabot ír Ut haza címen. Témája: az emigránsok élete. Ugyanezen tudósítás még egy érdekességgel szolgál — új befejezést csinál a Jézusfaragó ember című darabjába. Sőt, uj lesz az egész első felvonás, míg az eddigi második lesz az utolsó. A P. H. OLCSÓ JEGYAKCIÓJA Jegyakciós előadásaink rendjét a műsortáblázatban vastag betűkkel emeljük ki. Komédia Orfeum: naponta két előadás, szombat este, vas. délutáni előadás 1 5-kor kezdődik. Jegyárusítás: Vilmos császár-út 78. (Telefon: 1—122— 93—94—95). — Erzsébet-kort 1. (Telefon: 1—352—96). — Apponyi-tér 5. (Telefon: 1—833—99). — József-körút 30. (TeL: 1—243—71). — Kriztina-körút 133. (Tel.: 1—509—24). — Horthy Miklós-út 89. (Tel.: 2—695—95). — Margit-körút 8. (Telefon: 1—520—25).* SZÍNHÁZAK NEMZETI SZIGET ( ERZSÉBET (5. 8) KOMÉDIA 9) FÉNYES-CIRK. (4, 8) Péntek .............— Ahogy tetszik Zimberi-zombori Röhögő Szept. csodaműsor Szombat............— Ahogy tetszik Zimberi-zombori Röhögő Szept. csodaműsor d. u.— — Zimberi-zombori Röhögő Szept. csodaműsor Vasárnap este— — Zimberi-zombori Röhögő Szept. csodaműsor d. u. és este kivételével akcióban. Vasár- és ünnepnap SZÍNHÁZAK műsora PÉNTEK, SZEPTEMBER 1. Sziget Színpad. Ahogy tetszik. Shakespeare 3 fv. vígjátéka (Turay, Somogyi E., Olty M., Uray, Timár, Jávor, Kovács, Bartos) (8). — Erzsébetvárosi, Zimbori-zombori szépasszony. Erdélyi Mihály 3 fv. operettje (Honthy H., Csortos, Fejes T., Delly, Szondy B., Latabárok, Dajbukát I.) (8). — Komédia Orfeum. Röhögő Olympiász, Lovászy, Kellér, Kőváry, Halász varietérevüje 18 képben (Szilágyi M., Boross, Simonyi M., Misoga) (9). — Fényes cirkusz. Szeptemberi csodaműsor (4 és 8). MOZIK MŰSORA Atrium Filmszínház, Margit-körút 55. T. 153—034, 154— 024. Suez (Annabella, Loretta Young): Amerikai és magyar hiradók. Előadások: V26, M18, M10; szomb., vas., ünnepen: M 14-kor is. Casino Filmszínház, Eskünt 1. Tel. 383—102. Minden vihar elül. Walt Disney színes nagy parádéja. Hiradók. Előadások: M26, V28, V210; szom., vas. és ünnepen ^4-kor is. City, V., Vilmos császár-út 36— 38. T. 111—140. Minden vihar elül. Walt Disney új szines rajzfilmsorozata. Légiháboru. Magyar és Fox hiradók. Előadások %6, %8, %10; szomb., vasár- és ünnepnap %4-kor is._______________ Corsó, IV., Váci u. 8. Tel. 18—28—18. A feleségem karrierje (Joan Crawford). — Fontos, hogy ne fájjon (Riportfilm). Mateyar hiradó. Előadások: *46, *48, M.10; szomb., vas. és v. *44-kor is. ____ Décsi, VI., Teréz-krt. 28. T. 125—952, 121—343. Ultimátum (E. v. Stroheim, Dita Parlo). — Matyólakodalom. Amerikai és magyar világhiradók. Előadások: 6, 8, 10; szomb., vas., ünnep 4, 6, 8, 10.________ Fórum, Kossuth Lajos utca 18. T. 189—543, 189—707. Judit (Bette Davis, George Brent). Előadások: \16, Mi 8, %10; szomb., vas., ünnep *44, *46, ; M28,410. Kamara mozgó. Tel. 144— 027. Ultimátum. Előadások 6, 8, 10; szomb., vas. 4, 6, 8, 10. Palace, Erzsébet-krt. 8. T. 136—323. Toprini nász (Jávor Pál, Kiss Ferenc, Tolnay K.) Fox és magyar hiradók. Előad.: 11, 2, 4, 6, 8, 10; első három naponta félhelyárakkal. Rádius Filmszínház, VI., Nagymező u. 22—24. Tel. 122 —098, 120—654. A Broadway rózsája (Alice Faye, Tyrone Power, Al Jolson). Hiradók. Előadások: %6, %8, %10. Szomb., vas. és a. %4-kor is. Royal Apolló. (T. 14—19—02, 34—29—46). A tökéletes férfi (Simor Erzsi, Jávor Pál). Beszélő kövek (Kulturfilm). Hiradók. Előadások: 6, 8, 10; szomb., vas. és v. 4-kor is. Scala, Teréz-krt. 60. T. 114 —411. Prolongálva! Sacha Guitry: Éjjeli kaland (Raimu, Delubac). Magyar és Fox hiradók. Előadások: %6, %8, %10; szomb., v. és v., %4- kor is Nyitott tető! Uránia Filmszínház, VIII., Rákóczi-út 21. Tel. 146-046. Második hétre prolongálva! Hétpecsétes titok (Willy Birgel). Előadások 5, *48. HOL Vas. és ünnepen 1 3-kor is. Vas. d. e. 11 órakor félhelyárakkal. A berlini olimpiász. I. rész: „Nemzetek ünnepe". MÁSODHETES MOZIK Admiral. Vörös orchideák (Olga Csehova, C. Hora). Éneklő sasok. Hiradó (Mi4, V26, Mi 8, Mi 10). Alkotás. Nagy keringő (Luise Rainer). Híradó (Mi4, M6, M*8, Mz 10). vas. d. e. ll-kor: Tovaris. Astra. Szélhámosnő voltam (^44, MS *48, M*10). Vas. d. e. ll-kor: Hét tenger kikötője. Belvárosi. Szervusz Péter (4, 6, 8, 10). Budai Apolló. Szervusz Péter. A győzedelmes Japán. Hiradó (Mi 5,7, 9). Capitol. Mister Floon (Jouvet, Feuillére). Hiradók (Mi4, Mi6, M28, M10; v. és v.: M12-kor is). Homeros. Tehetséges család (Allan Jones). Hogyan kell tenniszezni. Világhiradók (5, M8, M210). Kertben *48-tól. Józsefvárosi. Szervusz Péter (Páger Simor E.) Nemzetközi varieté. Hiradó (M 4, V2, M18, MslQ). Első előad. mérs. helyárakkal. Lloyd. (V., Hollán u. 7/a. Tel. 111,994). Külvárosi szálloda (Annabella). (Naponta 4, 6, 8, 10; v. és v. 2-kor is). Az első előadás mindennap mérsékelt helyárakkal. Nyugat. Szervusz Péter (Ms5, 7, M.10; Vas. 2-kor is). Odeon. Szervusz Péter (Páger, Simor E.). Táncos éjszakák. Láthatatlan madár. Világhiradó (*45-től folyt., utolsó M.10). Orient. Iglói diákok (Kabos, Jávor, Gervay M.). Táncos éjszakák. Láthatatlan madár. Világhiradó (*45-től folyt., utolsó *410). Otthon. Fiuk városa (Mickey Rooney, Spencer Tracy). Tessék mosolyogni. Hiradó (*44, M.S. *48, *410. Vas. *42-kor is). Első előad. mérs. helyárak. Kialtó. Dédé (Danielle Darrieux, A. Préjean). Álarcos grófnő. Hiradó (*,M211, Mii, 943, 5, *48, M210). Délelőtt 40—70 fill., első d. u.-i előad. mérs. helyárak. Simplon. Három kis angyal (D. Durbin). Hiradó (Ma 4, %6, Ma 8, V210). Tiszti Kaszinó. Szept. 3. Nem loptam én életemben Egry M., Latabár). Szept. 8.: A Condor légió. 10-én: Három kis angyal (Deanna Durbin) (Mt5, *47, 9). pénztárnyitás szept. 1. Tivoli. Szervusz Péter (Páger, Simor E.) Táncos éjszakák. Láthatatlan madár. Világhiradó (*15-től folyt., utolsó M.10). Túrán. Szerelmesek (Jeannette MacDonald, Nelson Eddy), Hiradó (4, 6, 8, 10; v. és 6. 2-kor is). RÁDIÓ MŰSORA Budapest I. pénteki műsora. 6.45 Torna, hírek, közlemények, hanglemezek, utána étrend. 18 Hírek. 10.20 és 10.45 Felolvasások. 11.10 Vizállás. 12 Harangszó, Himnusz, időjárás. 12.10 Cigányzene, közben 12.40 Hírek. 1.20 Időjelzés, időjárás, vizállás. 1.30 Ének zongorakisérettel. 2.30 Hirek. 2.45 Műsorismertetés. 3 Árfolyamok. 445 Diákfélóra, utána ifjúsági közlemények. 4.45 Időjelzés, időjárás, hírek. 5 Hirek szlovák és magyarorosz nyelven. 5.10 Szalonzenei Előadás. 6.30 Bu-Sportközlemények. 7.15 Hirek. 7.25 Harmonikaszámok. 7.45 Előadás. 8.10 Népszerű operarészletek. Közben 8.30 Külügyi negyedóra. 9.40 Hirek, időjárás, szlovák és magyarorosz hírek. 10 Cigányzene 10.40 Hirek német, olasz angol és francia nyelven. 11.30 Havasi dalok hanglemezről. 12.05 Hirek. — Budapest II. műsora. 6.10 Szalonzenekar. 7.30 Felolvasás. 8 Hírek magyar, szlovák és magyarorosz nyelven. 8.20 Hanglemezek. 9.35 Időjárás.