Pesti Hírlap, 1940. március (62. évfolyam, 49-72. szám)

1940-03-03 / 51. szám

Amikor a mai XII. Pius pápa Horthy Miklós vendége volt Irta : Nagy Emil A mai rettenetes világban, amikor az emberek milliói fegyveresen állanak szemben egymással, s hónapok óta és ki tudja még meddig, mindegyi­küknek teljes akaratereje egyedül arra összpontosul, hogy ki-ki mennél sikereseb­ben tudja végezni az öldöklés munkáját a szemben levők so­raiban, mélyenjáró igaz öröm tölti be lelkünket, valahány­szor a Vatikán ura felemeli a Béke érdekében súlyos és szentséges szavát. De ha mi magyarok, úgy magunk között, egészen őszin­tén szemügyre vesszük belső világunkat, eljutunk annak a beismeréséhez, hogy amikor a Szent Atyának egy-egy nagy­szerű békés megnyilatkozását olvassuk, akarva nem akarva, nem csupán a római katolikus egyház fejét, XII. Piust, a bé­kepápát, idézzük lelki szemeink elé, hanem mi ő benne ma is el­sősorban még Pacelli bíborost látjuk. Mert ezen a néven hó­dította meg ő a mi sziveinket már akkor, amikor az Eucha­risztikus Kongresszus gyönyö­rű, magasztos alkalmából kö­zöttünk megjelent, s édes anyanyelvünkön is hallatta ékesszóló és szivekig ható nagyszerű szavát. Hisz — ha nem tévedek — Egyházunk egész történelmé­nek a során ő az egyedüli pápa, akinek szentséges lábai érintették Szent István kirá­lyunk országának a földjét, azét a Szent Istvánét, akinek az ő nagy előde, II. Szilveszter pápa adta a Magyar Szent Ko­ronát, szuverén keresztény ál­lamiságunk ragyogó közjogi szimbólumát. Az a jelenet, amikor a mi nemzeti szeretettel és hódolat­tal övezett kormányzónk és Pa­celli bíboros — a későbbi XII. Pius — kezet fognak egymás­sal, korszakos jelentőségű kép hazánk történetében. Nemcsak hisszük, de tudjuk, hogy XII. Pius pápa műkö­dése nagy mértékben lesz ál­dást hozó az emberiségre. Ha elibénk idézzük az ő fiatalos lényét, ahogy szinte leszök­kent a vasúti kocsiból, hogy őt fogadó kormányzó urunk felé siessen, az a megnyugtató ér­zés fogja el szívünket, hogy hosszú és dicső élet áll előtte az emberiség boldogulásának a szolgálatában. Talán nem véletlen, hogy Pacelli bíborosnak már a ne­vében is benne van a „Pace", a „Béke“. Annak a baráti kézfogásnak szívélyességét, amellyel Ma­gyarország kormányzójának és XI. Pius pápa legátusának, Pacelli bíborosnak jobbja ösz­­szefonódott a pályaudvaron, még jobban elmélyítette az a vendégszeretet, amellyel, Hor­thy Miklós és hitvese Pacelli bíborost vendégül látták a kongresszus ideje alatt. Pacelli bíboros a királyi palota krisz­tinavárosi szárnyépületében lelt vendégszerető otthonra, ahol megérkezése után a kor­mányzói pár fogadta magas vendégét. Az eucharisztikus kongresz­­szus egyik legünnepélyesebb eseménye az az estebéd volt, amelyet a kormányzó és hit­vese adtak Pacelli bíboros tisz­teletére. A bíboroson és tizen­­öttagú kíséretén kívül ott volt ezen az estélyen a kongresszusra érkezett valamennyi bíbornok, Serédi Jusztinián bíbornok­­hercegprímással az élén a ma­gyar főpapi kar és természete­sen a hadsereg, a közélet és a társadalom igen sok előkelő­sége. A vacsoránál Pacelli bí­boros Horthy Miklóssal szem­ben ült, a bíboros jobbján a Főméltóságú Asszony foglalt helyet. Szívdobogtatóan ünnepélyes pillanatai voltak a vacsorának azok, amikor Magyarország kormányzója szólásra emelke­dett, hogy pohárköszöntőt mondjon Pacelli bíborosnak, a pápa legátusának tiszteletére. Beszédében — többek között — a következőket mondotta a kormányzó: — A nagy apostoli király kilencedik centennáriuma ide­jén műve úgy a lelkiekben, mint az ideig való dolgokban még élő valóság, noha az azóta elmúlt kilenc évszázad meg­próbáltatásokban gazdag volt. Azon a területen, amely az­előtt már eltűnt népek kereszt­­útja volt, Magyarország ellen­állott számos támadásnak, mert a Szent István által meg­vetett alap szilárd volt. A ma­gyar nemzet első apostoli ki­rálya hagyományainak, az is­teni gondviselés által reábízott hivatásnak tudatában mindig diadalmaskodott azok fölött a veszélyek fölött, amelyek hitét és nemzeti létét veszélyeztet­ték és védekezve megvédte a keresztény Európát is. Beszéde végén Magyarország kormányzója poharát emelte a pápa őszentségének fenkölt személyiségére és Pacelli bíbo­ros egészségére. Horthy Miklós beszédére Pa­celli bíboros nagyszabású be­széddel válaszolt. A beszéd vége valóságos fohász volt, hogy a „lovagias és vitéz ma­gyar nép, amely rettenthetetlen­nek és diadalmasnak mutatko­zik még a megpróbáltatások napjaiban is, az igazság és a béke jegyében öntudatos kitar­tással, az együttműködés és a másokkal való megértés szel­lemében haladhasson egy is­tenáldotta jövő felé, saját bol­dogulására és az egész keresz­tény világ javára“. Az ünnepi lakomát nagysza­bású estély követte, amelyen a kormányzói pár bemutatta Pacelli bíborosnak a magyar társadalmi és szellemi élet igen sok kiválóságát. Amikor a pápa követe eltá­vozott Budapestről, Horthy Miklós és felesége vendégsze­rető házából, Magyarország ismét egy nagy és előkelő ba­ráttal mondhatta magát gaz­dagabbnak. Meghódította őt ez a nemzet és az a fenkölt há­zaspár, akikben e nemzetnek minden erénye egyesül. A kormányzói pár ünnepi estebédje a Várban, Pacelli bíboros tiszteletére. Képünkön: a kormányzó pohárköszöntőjét mondja. — Alsó kép: a kormányzóval érkező Pacelli bíboros a Mussolini-téren kö­szönetet mond Szen­di Károly polgármesternek a főváros nevében tolmácsolt üdvözlésért. 1938 május 23-án a kormányzó fogadja a Keleti pályaudvaron az Eucharisztikus Kongresszusra érkező Pacelli bíboros-államtitkárt, a mostani XII. Pius pápát.

Next