Pesti Hírlap, 1940. április (62. évfolyam, 73-97. szám)
1940-04-21 / 90. szám
BUDAPEST, 1940 LXII. ÉVFOLYAM, 90. (20.116) SZAffl____________.» VASÁRNAP, ÁPRILIS 21 Ke* ü%| mm jgm mm m 18 i ä m n mm, s&emks évre 7 pengő" 506 flífér" SC Sir W Ü |ÉsÉP B M fii/'- fffi mofcs Ä-Ä Sfc ÜSS P P % I 1 fff I H I ÜU £E.H£ä u 16 ■ ■ Bm Hs Emberek és katonák Irta Hercceg Ferenc Csakis olyan hadsereg, amely káprázatos gyorsasággal, milliméternyire egybevágó szabatossággal és semmiféle akadálytól vissza nem riadó lendülettel teljesíti a hadvezetőség parancsait, vállalkozhatott Dánia és Norvégia megszállására. Mindenesetre egyike marad ez a hadtörténelem lélegzetelállító fejezeteinek. Előrelátható, hogy idővel egész irodalom fog keletkezni, amely a hőskölteménybe illő vállalkozás katonai vonatkozásait taglalja. A mi véleményünk szerint azonban az északi expedíciónak voltak lélektani feltételei is, amelyek a siker szempontjából döntő jelentőségűek. Az a virtuóz fölény, melyet a német hadvezetőség a pszichológiai vonatkozások ismerete és kihasználása körül tanúsított, talán nem volt kevésbé fontos járuléka a győzelemnek, mint a csapatok vitézsége és katonai tudása. A kérdés katonai oldala természetesen a szakírókra tartozik, mi ezúttal csak egykét lélektani szempontra szeretnők felhívni a figyelmet. A német hadvezetőség bizonyára tisztában volt vele, hogy olyan csapatokkal fog szembe kerülni, amelyeknek katonai szellemét kikezdte már a hosszú békeállapot. A politikai szabadság, amelyben a skandináv népek régóta élnek, éreztette hatását a hadsereggel, elsősorban persze a tisztikarral is és megteremtette a politizáló katona kínos típusát. Természetesen minden szabad embernek és így a katonának is megvan az a joga, hogy véleményt alkosson magának a politikai helyzetről. Ha politizáló katonáról beszélünk, arra a tisztre gondolunk, aki nyíltan vagy titokban pártpolitikát csinál a legfőbb hadura, az adott két esetben a királya által képviselt irány ellen. Bár erre nézve nincsenek adataink, annyit mégis tudunk, hogy úgy a dán, mint a norvég hadseregben számos lelkes híve volt a nemzeti szocializmusnak. A támadó németeknek ez óriás előnyük volt, mert míg náluk otthon a nemzeti szocializmusösszefogó erő, mely az egész németséget egyetlen acéltömbbé kalapálja össze, addig más országban az erők megbontásának eszköze, a hadseregben érzelmileg ketté választja a tisztikart, kölcsönös bizalmatlanságot kelt és kétkedéssel tölti el a hadsereget saját harcképességét illetően. A politizáló hadsereg mindenkire nézve veszedelmes, csak éppen az ellenségre nézve nem és az ország biztonsága szempontjából jobb, ha semmiféle hadsereg nincs, mint ha politizál a hadsereg. Az északi népek erős szervezetűek, férfiasak és bátrak, szóval, a világ legjobb katonaanyaga. A német hadvezetőség azonban tudatában volt annak is, hogy úgy Dániában, mint Norvégiában olyan tisztekkel lesz dolga, akikben a hosszú béke idején a bürokratikus szellem elterebélyesedett a katonai szellem kárára. Mi jellemzi a bürokratát? A felelősségtől való félelem. Tehát a kezdeményező szellem fogyatékos volta, az Ügyek végleges elintézésének halogatása. Az egyenruhás bürokrata a háborúban nem a győzelemre, hanem a szolgálati szabályzatra gondol. És mellékesen még különböző hadipótlékokra, előmenetelre, kitüntetésekre. Az a német őrnagy, aki elbeszélte az újságíróknak, a hajóra rakott csapattal hogyan nyomult be sötét hajnalon a kopenhágai kikötőbe, utolsó pillanatig azt várta, hogy a kikötő bejáratát védő nehéz ütegek tűz alá veszik a hajót. Ha megteszik, miként ez kötelességük lett volna, Kopenhága ugyanakkor sem menekül meg a megszállástól, az első német csapat expedíciója azonban mindenesetre a tenger fenekén végződik. (Biztos, ha finn ütegek őrködnek azon a helyen, akkor máskép történt volna.) A németek, az őrnagy elbeszélése szerint, szinte csodálkoztak, mikor a hajójuk bántatlanul elsiklott az ütegek előtt. Miért nem lőttek? Dán katona nem nyilatkozott erre vonatkozóan, de mi némi fantáziával rekonstruálni tudjuk a tényállást, anélkül, hogy attól kellene félnünk, túlságosan eltértünk a valóságtól. Az őrség mindenesetre észrevette a kéretlen vendégeket és biztos, hogy a legénység vitatkozni kezdett, miféle kísérteties hajó ez. Felköltötték altisztjüket, ha az nem szenvedett történetesen álmatlanságban és az altiszt bizonyára azt mondta: Parancs szerint tulajdonképpen rögtön meg kellene indítanunk a tüzelést, lehet azonban, hogy németek és akkor nagy kellemetlenség lenne belőle, mert hiszen Németországgal mi békében élünk. Az is lehetséges, hogy ez a hajó megkapta az engedélyt, hogy bejöjjön a kikötőbe, de minket elfelejtettek értesíteni. Ilyen apró hanyagság megesett már máskor is és azért nem lehet még az alvó város közepén öreg gránátokkal lövöldözni. Az altiszt azonban tudta, mi a rend és rögtön felköltötte a szolgálatban levő tisztet az őrszobában. A tiszt, miután megértette, miről van szó, habozás nélkül telefonált a kikötő- parancsnoknak. Három órakor hajnalban azonban minden becsületes kikötőparancsnok alszik és mire majd fel fog ébredni, a német csapat már partot ért, a legénység apró osztagokra szakadt és rohamlépésben megindult az alvó város különböző pontjai felé, hogy gépfegyvereket állítson a királyi palota, a főposta, a miniszteri paloták és a kaszárnyák előtt. A tüzértiszt és a kikötőparancsnok még a telefonon lógtak, mikor a dán főváros már német kézbe került. Német kézbe esett, mert a német katonák nem sokat gondolkoztak, mikor cselekedniük kellett. Az ő katonai sikereik egyik titka, hogy bele mernek vágni olyan hihetetlenül vakmerő vállalkozásokba, aminekre polgári fejjel gondolkodó ember nem tarthatja őket képeseknek. Mert ők katonák, tetőtől talpig katonák, parancsszóra cselekednek, a politizálást pedig rábízzák azokra, akik vezetik őket. Reynaud a délkeleteurópai békéről és a Földközi-tenger kérdéséről „Németországnak semmiféle terve nincs Délkeleteurópával szemben“ — mondja Berlin — Angol-szovjetorosz gazdasági tárgyalás készül Válságos történelmi időkben, az események egymásutáni kataklizmák formájában követik egymást. Hosszú-hoszszú idők múlnak el látszólag eseménytelenül — ez az előkészítés szakasza —, azután egyszerre megmutatkozik az eredmény: döntő változások tornádószerű gyors munkája, így volt ez a finn harctéren, így van ma is Norvégiában ahol az első napok drámai fejleményei után csigalassúsággal formálódnak ki a további történések. A sorsa miatt aggodalmaskodó emberiség szempontjából olyan ez, mint a gyógyászatból ismert forró és jéghideg vizet váltogató zuhany; a történelmi dráma hosszú feszültségei és aránylag rövidebb krízisei azonban nem gyógyítják, hanem még betegebbé teszik az emberiség idegzetét. Ebből a szempontból az eseménytelen és bizonytalanságot sugárzó feszültségek talán még kellemetlenebbek, mint az egymást kergető események lélegzetfojtó áradata. A türelmetlenek számára nem lehet elégszer idézni Stanley angol hadügyi államtitkár egyik nyilatkozatát, amelyik a háború egyik megelőző kínos feszültségének korszakában így intette a türelmetlenkedőket: „A hadtörténelem fele olyan csatákból áll, amelyeket a kezdeményezés erejének hiánya következtében vesztettek el. A hadtörténelem másik fele azonban olyan csatákból áll, amelyeknek az elvesztését a türelmetlenség okozta.“ A türelmetleneknek mindenesetre várakozniok kell addig, amíg a döntő események megkezdődnek Norvégiában. A norvégiai események mostani időszaka a különféle partraszállások időszaka parancsoló erővel megköveteli az érdekelt felek legszigorúbb titoktartását. Nagyobb seregek partraszállásáról mint a legnehezebb és legtöbb körültekintést követelő hadműveleti tényről emlékezik meg úgy a stratégia, mint a hadtörténelem. Az ilyen partraszállások kockázatossága és nehézsége pedig nem csökkent, hanem növekedett a technika fejlődésével. A legutolsó nagy partraszállási hadművelet éppen a mai angol háborús csúcsminiszternek, Churchillnek kezdeményezésére 1915-ben, a Gallipoli-félszigeten történt. Itt az antanthatalmak 108 hajót használtak föl 80.000 főnyi hadsereg partratételére. A török ágyúk tüzében ez akkor sem volt könynyű művelet, bárha a repülőgépek akkor még nem jelentettek komoly fenyegetést, a német tengeralattjárók pedig nem zavarták meg az aegei tenger vizét. Bizonyos, hogy ma hasonló nagyságú sereg elszállítására nem elegendő ugyanolyan tonnatartalmú hajóraj. Gallipoli idejében még ismeretlen fegyvernem volt a motoros hadosztály, Gallipolinál a szövetségeseknek csak korlátolt számban volt szükségük teherautókra, a világháború idején még nem készültek föl a hadviselők arra a példátlan anyagpazarlásra, amely a mai küzdelem első megnyitó játékait jellemezte. Egy partraszállás előkészítése és végrehajtása tehát sok időt igénybevevő művelet Először a csapatokat és a behajózandó hadigépeket és hadiszereket kell összegyűjteni a kijelölt kikötőkbe. Azután a megfelelő számú szállítógőzöst és hadihajót kell ugyanoda csoportosítani. Olyan intézkedések ezek, amelyek bőséges alkalmat adnak a kémek működésére. Természetes, hogy a behajózás napokba kerül. Most következik az átkelés, ez nem történhetik meg hadihajók és repülőgépek tömeges kísérete nélkül. Az átkelés érdekében mozgósított anyaghoz tessék tehát hozzászámítani azt a sokezer tonna szenet, benzint, lőszert, amire a vízi- és légi hadifelkészültségnek szüksége van. Végül következik az átszállítás legnehezebb és legkockázatosabb része: a partraszállás. Igen sokszor a parti ütegek tüzében. Gyorsan partra kell vetni az előörscsapatokat, amelyeknek az a feladatuk, hogy a hadsereg zömének sokkal körülményesebb partraszállását biztosítsa. Újabb és újabb előretolt csapatrészekkel kell biztosítani ennek a műveletnek zavartalan menetét, a repülőgépek állandóan az égen cirkálnak, hogy megfigyeljék, ellenséges flotta vagy léghraj nem hoz-e váratlan veszedelmet. Csak ha mindez megtörtént, ha többé-kevésbé szerencsés körülmények lehetővé tették, hogy az idegen hadsereg baj nélkül partraszálljon, kezdődhetik meg a nagy csaták felé vezető felvonulás. Mindezek a nehézségek úgy az egyik, mint a másik felet érintik, de természetesen különböző mértékben. Minél nagyobb a kiindulási hely és a célpont között a távolság, annál nagyobbak a nehézségek. Az adott esetben a németeknek rövidebb, az angoloknak és franciáknak hosszabb, vízből és levegőtől veszélyeztetett utat kell megtenniük. A történelem eddigi folyamán nem volt sikeres partraszállás a hadiflotta fölénye nélkül. Napóleon majdnem ott pusztult Egyiptomban, amikor Nelson a gyenge francia hadihajórajt Abukir mellett elsüllyesztette. Ugyancsak Napóleon pár évvel később, bárha a boulognei táborban már hetek óta várakozott az angliai átkelésre hivatott expedíciós sereg, rögtön lemondott a vállalkozásról, amint hírül vette, hogy Nelson Trafalgarnál szétverte a francia flottát és útban van a brit vizek felé. Az angolok még most is ebben a történelmi tanulságban bizakodnak, míg a németek a földrajzi fekvés kedvezősége és az első lépések meglepő ereje mellett az új fegyvernemben, a légi flottában reménykednek. Az angol aknák és tengeralattjárók a szűk Skagerrakban is sok gondot okoznak a németeknek, ugyanezek a gondok azonban az ellenkező oldalon is megvannak s a Kattegatban lerakott német aknák megnehezítik a német átkelés veszélyeztetésére törekvő angol flotta munkáját. Komolytalan minden olyan kísérlet, amely máris meg akarná vonni a most folyó partraszállások mérlegét. Józan komolysággal csak a következőket lehet megállapítani. Az említett tényezők következtében mind a két fél nagy nehézségekkel küzd, eddig úgy látszik, sem a németek, sem az angolok nem lépték túl a későbbi nagyarányú partraszállások biztosításának kereteit. Az ellenfelek partraszállásának helye már jelzi a későbbi előnyomulások irányát és az ütközetek valószínű helyeit, addig is mindaz, amit a harctérről jelentenek, nem egyéb, mint előőrsök mérkőzése, vagy az a törekvés, hogy a küzdő felek a nagy küz