Pesti Hírlap, 1940. május (62. évfolyam, 98-121. szám)
1940-05-01 / 98. szám
Csáky külügyminiszter erélyes hangú nyilatkozata a magyar-szlovák viszonyról „Nemzeti becsületünk védelmében nem fogunk habozni cselekedni sem“ — Szüllő Géza a felsőházban szóvátette a szlovákiai magyarság elleni erőszakoskodásokat A felsőház keddi ülésén Szüllő Géza általános figyelem közben tette szóvá napirend előtt a szlovákiai magyar kisebbségek ellen legutóbb elkövetett sérelmeket. — Sohasem volt — úgymond — Magyarország külpolitikai viszonylatban nehezebb helyzetben, mint most. Meg kell őriznie korrekt semlegességét, meg kell tartania erős, nemzeti állam kereteit és ezt a feladatát a kormány kitűnően látja el. Nem azért szólalok fel, hogy hullámokat kavarjak fel, hanem azért, mert bizonyos esetekben a türelem gyávaságnak, a hallgatás pedig beleegyezésnek tűnhetik fel. Negyvenéves politikai múltam alapján hivatkozhatom arra, hogy mindig a nemzetiségek közötti jó viszony ápolását tűztem ki célomul. 1938-ban, amikor a régi Magyarország egy területét Isten segedelmével és a magunk erejével vissza tudtuk kapni, államunk szomszédjává lett az új, független Szlovákia. A magyar állam ezeréves kultúrájával és ezer esztendős múltjához híven igyekezett a legkorrektebben és a legnobilisabban ápolni ezt a szomszédi viszonyt, de azonnal látnia kellett, hogy ez a törekvés csak egyoldalú volt. Az egyoldalú tapintatot gyávaságnak, vagy meghunyászkodásnak is vélelmezhetik azok, akik azt meg nem tudják érteni. A helyes kormányzáshoz kultúra, a kultúrához pedig idő kell. Akik ma vezetik Szlovenszkó politikáját, sokkal fiatalabbak, semhogy elegendő idejűk lett volna arra, hogy ezt a kultúrát ilyen rövid idő alatt elsajátítsák, ami azonban nem zárta ki, hogy a politikában azokat az irányokat el ne sajátították volna, amelyekben benne van az ártó szándék és a volt ellenlábas tönkretételének vágya. „El akarják égetni a mi államunkat“ — Az önálló Szlovákiában másfél év óta olyan tüneteket látok, amelyeket eddig csak a bizottságban említettem meg, de most kénytelen vagyok a nyilvánosság elé lépni. Szlovákia protektorátus alatt álló állam, amelynek protektora a német birodalom és ennek a birodalomnak mi hű barátaivagyunk. .Éppen azért feltűnő, hogy a protezsáltak egészen máskép viselik magukat, mint ahogyan azt a Protektor szelleme megköveteli. Szlovenszkóban a hamu alatt parázs ég, ezt a parazsat pedig trízzé akarják lobbantani azok, akik el akarják égetni a mi államunkat. Mi magyarok, mind Szlovenszkóban, mind itt mindig észrevettük azokat a tűszurásokat, azokat az ellenünk kibocsátott falánkokat, amelyeket a kormány, a sajtó, vagy a szlovákság velünk szemben jónak látott alkalmazni. Ezek azonban az állam fenségét nem érintették és ezeket számba nem vettük, rájuk nem reagáltunk, mert a jó modor mi reánk kötelező. Most azonban a kereskedelmi tárgyalások újrafelvétele előtt szükségesnek látom a közvélemény tájékoztatását arról a magatartásról, amelyet észleltem. Pozitív tüneteket hozok fel, amelyek már pattanásig feszítik a húrt. „Ki kell tépni a nyelvét annak, aki magyarul beszél. Április 25-én Nyitrán a hivatalos jellegű Hlinka-párt gyűlést tartott, amelyen Kosec Imre elmozdított bánkeszi katolikus plébános előadást tartott a magyarországi szlovákok helyzetéről. Szörnyű hamis híreket mondott el, dolgokat, amelyek nem felelnek meg a valóságnak. Utána azonban az egész népgyűlés, hatósági vezetés mellett, az odairányított tanítók, tanárok, ifjúság teljes asszisztenciájával a nyitrai városháza elé vonult és a városháza hitles erkélyén megjelent dr. Turcek Zolt, a Hlinka-gárda vezére, különben,Jamure sógora és óriási taps között jön ki, hogy aki Nyitrán vagy Szlokóban magyarul beszél, annak ki kelli a nyelvét és aki magyarul beszél a társaságban, abba bele kell fojtania . (Felkiáltások: Hallatlan!) Ugyanak Pozsonyban a magyar követség elé onultak az egyetemi hallgatók és azkossegédek. A rendőrség lábhoz tett gyverrel állt és az ő felügyelete mellettverték a tüntetők a magyar követség okait és sértő kiáltásokat kiáltottak a gyar nemzet felé. Mind Nyitrán, mind egész Szlovenszkóban mindenfelé röpalákat osztottak ki és mindenütt hántatták, hogy a szlovák nép jogosasona mostani Magyarországnak Vácig, Misolcig, a Tiszáig és egészen Szolnokig erjedő területe és majd fegyverrel vessük el (Nagy zaj.) Olyan röpcédulákat osztogattak, amelyeket leteszek a Ház asztalára. A szlovákok veszélyes játszmába kezdtek . A machináció tovább tart. Protektoruk hatalmában bízva, veszélyes kártyajátszmába kezdtek a szlovákok, akiknek egyik része azt a játszmát játssza, hogy álhírekkel lehetőleg megrontsa Magyarország és a német birodalom közt a jó viszonyt, hogy ez hasznot jelentsen neki, a másik részük pedig abban mesterkedik, hogy a német protektorral szöges ellentétben álló államcsoporttal keressen megegyezést, hogy ezáltal magának hasznot tudjon teremteni. Pozitíve tudom, hogy a Spanyolországban lévő szlovák ügyvivő tárgyalásba bocsátkozott Madridban az ottlévő, a Benes-féle irányzatot még a régi csehszloák, vagyis a német érdekekkel ellentétes politikát képviselő csehszlovák követtel. Ez a hír megjelent az olasz Tribunában is. A szlovákok mindenütt azt hangoztatják, hogy a szlovákiai német iparvállalatoknak az ottlevő magyar nemzetiségű szlovák állampolgárokat el kell bocsátaniuk, mert ezt a német ipari vállalatok kívánják így. A magyar nemzetiségű szlovák állampolgárokat, akiket onnan kiutasítani nem lehet, igyekeznek mindenünnen kiutaltatni és vagy elbocsátják őket, vagy arra kényszerítik, hogy önként elhagyják helyeiket, úgyhogy az éhenhalásnak vannak kitéve. Odáig mennek a német protektorban bízva ezek a közéleti tényezők, hogy a német hadvezetőség megmozdulásait félremagyarázzák és ha bizonyos német csapatokat ide vagy oda tesznek, ezt olyanképpen tüntetik fel, mintha ennek árnyékában volna az a fizikai erő, amelynek segítségével Magyarországtól elvehetik mindazt a területet, amelyet Magyarország a bécsi döntés után visszakapott. Ez nem magyar belügy, hanem nemzetközi kérdés . A magyar ázsiai, ezeresztendős nép, nem türelmetlen, tudja, mi a várás és mi a türelem...Tudja, hogy aki haragszik, annak nincsen igaza.. A türelem és a gyávaság, a hirtelen cselekvés és a megfontolás között a különbség az értelem és ez az értelem megvan bennünk, de nincs meg mindenkiben. A feltörekvő tömegeknél szükséges adott pillanatban az önérzetes Gróf Csáky István külügyminiszter a következő választ adta a felszólalásra: — Magyarország volt az első állam, amely elismerte az újonnan megalakult szlovák köztársaságot 1938-ban. A rákövetkező hónapok folyamán megkíséreltük, hogy a békülékenység politikáját folytassuk és szlovák szomszédunkkal helyreállítsuk azt a testvéri viszonyt, amelyben a két nemzet évszázadokon keresztül élt. Nem tagadom, hogy sok keserű pillanatot okozott a magyar kormánynak és talán még több csalódást a magyar nemzetnek, hogy a baráti jobb, amelyet a szlovákok felé nyújtottunk, nem talált megfelelő fogadtatásra, sőt a szlovákság egyes — igaz, hogy csekély — rétegei a magyarság közeledését először gyanakvással fogadták, később egyenesen rosszakaratú rágalmakkal igyekeztek lehetetlenné tenni. Tavaly a gazdasági tárgyalások megindítása, amelynek sikere talán erős megrázkódtatásoktól óvta meg a fiatal szlovák államot, újólag bizonyítékul szolgálhatott volna arra, ha ugyan egyes körök megengedték volna, hogy a magyarság magatartását a szlovákság minden néprétege megismerje —, hogy a magyar kormány a legnagyobb önuralommal csak arra törekszik, hogy elfogadható szomszédi viszonyt teremtsen Szlovákiával. A magyar kormány több ízben kifejezésre juttatta az országgyűlés színe előtt, hogy a béke és nyugalom kedvéért sok minden fölött szemet huny és hajlandó a türelmet a végletekig gyakorolni, hiszen minem egyes mai vezetők hibáit, tévedéseit, taktikázását nézzük, hanem a két baráti nemzet jövőjét . „Van egy határ, amelyen a pohár megtelik“ — Nem egy adatról tudomásom van azok közül, amiket Szüllő Géza felhozott és méltóztassanak elhinni, hogy a kormány nem elégedett meg azzal, hogy a tényeket vagy a tetteket egyszerűen tudomásul veszi. Ebben az igen veszélyes és bátor fellépés, mert a türelmet elviselő esetleg gúny tárgyává lehet. Nem engedhetjük meg véreink védelmében, hogy gúny tárgyává tegyék azt, ami az ő szívükben megszentelt fájdalom. (Általános helyeslés.) Ezért hoztam ide az okmányokkal beigazolt tényeket, hogy kérjem a kormányt, amelynek magatartása iránt teljes bizalommal vagyok: éljen a kezében lévő hatalommal és értesse meg, hogy ezek a megnyilvánulások immár nem az ott élő magyar kisebbség, vagy az itt élő magyarság belügye, hanem nemzetközi kérdés. Az élettér eszméje által befolyásolt áramlatban a magyar állam által többé ilyen dolgok el nem tűrhetők és azért hoztam fel ezeket, hogy a velünk baráti viszonyban lévő német birodalmi kormány nyíltan dezavuálhassa azokat, akik az ő intencióival ellentétben cselekszenek. (Általános helyeslés.) Értesse meg a kormány, hogy a magyar állam, ha kicsiny is, de jogaira támaszkodva erős azokkal szemben, akik jogait sértik, vagy nemes gesztusát nem értik meg. Szüllő beszédét az egész felsőház hatalmas tapssal és helyesléssel fogadta, külpolitikai helyzetben azonban, amelyben egész Európa és talán Ázsia sínylődik, kettőzött óvatosságra és önuralomra van szükség és ennek érdekében méltóztassanak megengedni, hogy a magyarszlovák viszony jelenlegi stádiumának részletes és teljesen beható taglalásától jelenleg eltekintsek. Mint régi európai nemzet tudjuk, hogy mi a kötelességünk földrészünk eme sarkában, de annak is tudatában vagyunk, hogy van egy felső határ, amelyen a pohár megtelik és akkor esetleg olyan intrikákat és okvetetlenkedéseket is megfelelő módon utasítunk vissza, amelyek mellett egyelőre csak vállvonogatva megyünk el. Türelmünk határa ott ér véget, ha a Szlovákiában lakó magyarság jogait az emberi élethez és vagyonához, továbbá a magyar alattvalók szlovákiai vagyonát és jogait nem tartják csorbítatlanul tiszteletben. (Általános helyeslés.) . . Nem fogunk habozni cselekedni sem“ — Harmadik államokban, vagy zárt ajtók mögött elhangzott ígéreteknek, nem kevésbbé szép beszédeknek és újságcikkeknek megszűnünk jóindulatúlag hitelt adni, ha a szolvákiai magyar kisebbséget, hazánk fiait vagy a magyar állam méltóságát komoly, sérelem éri. Ne igyekezzenek ellenünk fél- vagy egész hivatalos szlovák személyek a német birodalmat, Szlovákia protektorát állandóan kijátszani, mert mi teljesen megbízunk a magyar-német barátság szilárdságában és azokban a tényezőkben, amelyeken ez a barátság felépül. Remélem, hogy a szlovákok egyes vezetői nem tévesztik el lehetőségeik mértékét illetőleg felső határát és komolyan számolnak azzal, hogy a nemzeti becsület védelmében, amelyhez számítjuk véreink életének és joainak megóvását, nem fogunk habozni cselekedni sem, ha szomszédaink a józanság utolsó szikráját is elveszítik. (Általános helyeslés.) — A magyar kormány a nemzet egyetemével mindig arra törekedett, hogy a megmaradt szűkös örökségből legalább azt, ami nekünk a legnagyobb értéket jelenti, az európai gondolkodást, a várni tudást, a hitet és a rendíthetetlen bizalmat a jövő iránt, valamint elsősorban a nemzeti becsületet, amely éppen a mai napokban olyan nagy értéket képvisel, csorbítatlanul, úgy, amint elődeink ránkhagyták, ruházzuk át az utódokra. (Éljenzés és taps.) Ennek a vezérelvnek a szemmeltartása mellett fogunk igyekezni úgy cselekedni, ahogyan az leginkább az ország javára válik. Veszélyes volna azt föltételezni, hogy gyengék vagyunk, vagy gyengéknek érezzük magunkat, mert minden életrevaló és életre hivatott nemzet elérkezhetik ahhoz a határhoz, amikor az erkölcsi elvek érdekében minden kockázatot vállal és a meggondolás vagy pillanatnyi haszonteóriát félrelöki. (Taps.) Csak azok a népek nem támadnak fel, amelyek nem tudnak vagy nem mernek élni. Célszerűbbnek látszanék, ha inkább az erő öntudatát látnák az érdekeltek a magyar kormány amaz elhatározásában, hogy úgy és akkor cselekszik, amikor az neki a leghasznosabbnak látszik és nem akkor, amikor erre provokálni szeretnék. Amikor Szüllő Gézának, aki hosszú évek tapasztalatai alapján bizonyára komoly okból szólalt fel a magyar-szlovák viszony kérdésében, köszönetet mondok, hogy alkalmat adott szerény megjegyzéseim megtételére, még csak azt kívánom megállapítani, hogy a magyar kormány továbbra is a türelem és a béke politikáját kívánja folytatni szlovák szomszédjával szemben. Hosszantartó éljenzés és általános helyeslés fogadta a külügyminiszter beszédét. A mezőgazdasági demagógia ellen A legkisebb gazdasági munkabérekről szóló törvényjavaslatot tárgyalta ezután a felsőház. Téglássy András helyesli a javaslatot, de szerencsétlennek tartaná a szociálpolitikát, amely egy elesett nemzetréteget egy másik réteg lerántása árán akarna felemelni. Szóvátette, hogy az utóbbi időben, a mezőgazdasági demagógia példátlan arányokat öltött. Báró Inkey Pál a kerettörvény alkotást csaknem alkotmányellenesnek tartja. A javaslatban előírt eskü, amelynek szövegét meg nem jelölik, a kerettörvény fogalmán is túlmegy. A gazdasági rend alaptörvénye a gazdasági életben nyugalmat kíván. A javaslat csekély változást jelent azok számára, akiknek névleg javát szolgálná, ezért a javaslatot nem fogadta el. Báró Fiáth Tibor aggodalommal tekint a törvény jövője elé, általánosságban mégis elfogadja. Lelkiismeretleneknek tartja azokat, akik bele akarják vinni a közhangulatba a földbirtokososztály elleni gyűlöletet. A kormánynak ezekkel szemben a legerélyesebben, kell fellépnie. Gróf Jankovich-Bésán József egyetért a javaslat általános célkitűzésével. Rámutatott olyan intézkedésekre, amelyek nem szolgálják a több termelésre való serkentést és nem biztosítják a termelés jövedelmezőségét. L. Bálint György elfogadta a javaslatot és a mezőgazdaságfejlesztő törvényjavaslat sürgős beterjesztését kívánta. Legfelsőbb gazdasági tanács Gróf Teleki Mihály földmivelésügyi miniszter válaszolt ezután a felszólalásokra. Utalt arra, hogy a népi erők minden vonalon való megerősítésére van szükség. A falusi lakosságnak avárosokba való fel- Gróf Csáky István válasza