Pesti Hírlap, 1940. június (62. évfolyam, 122-146. szám)

1940-06-09 / 129. szám

6 Pesti Hírlap 1940 jan. 9. vasárnap NAPI HÍREK Henry Bordeaux távirata Paris, jún. 8. (MTI) Henry Bordeaux, az Akadémia tagja, az olasz Szent Móric- és Lázár-rend lovagjainak nevében III. Vit­torio Emanuele királyhoz és császárhoz táviratot intézett, amelyben igazságos és­­ tartós francia-olasz megegyezésre, a test­vérgyilkos háború veszélyének elhárítá­sára, továbbá a latin és keresztény kultúra­­ érdekeinek megoltalmazására hívja fel­­ Olaszországot.­­ Párisban egyébként reménykednek az­­ Olaszországgal való megegyezésben, fel­­­­téve, hogy Reynaud legutóbbi rádióbe­széde megértésre talál Rómában. A Temps szerint az olasz kérdést az összes aggasztó tünetek ellenére a legnagyobb óvatosság­gal kell kezelni. Az olasz diplomácia min­denkor a legnagyobb rugalmassággal al­kalmazkodik a pillanatnyi helyzethez — írja a nagy francia lap . Semmi sem áll útjában annak, hogy a nyugati hatal­mak és Olaszország között függőben lévő kérdések békés után ne nyerhessenek megoldást . Tanügyi címadományozás és előléptetés. (A kormányzó Gyertyánffy Ernő ny. gimn. I tanárnak a gimn. igazgatói címet ado­­­­mányozta; Czárán Dániel, Szmetana Péter és Thirring Gyula a gimn. tanárokat az áll. rendszerű V. f. o. első fokozatának megfe­lelő, 12. f. fokozatba előléptette; megengedte, hogy dr. Márton Béla c. igazgatónak nyu­galomba vonulása alkalmából elismerését tudtul adják. Schütz Antal a Pázmány Péter tudo­­­­­mányegyetem új rektora. Szombaton dél­­­­ben Domanovszky Sándor rektor elnöklé­­­­sével ültek össze a Pázmány Péter tudo­mányegyetem négy karának kiküldött elektorai, hogy megválasszák az 1940-41- ik tanév rector magnificusát, ezúttal a so­ron következő hittudományi kar tanárai közül. A szavazatok összeolvasása után az elnöklő rektor kihirdette, hogy az új rek­tor dr. Schütz Antal, a hittudományi kar nyilvános, rendes tanára. Az új rektort küldöttség kérte fel a méltóság elfogadá­­­sára. Schütz Antal, az újonnan megválasztott rektor a torontál megyei Kistószegen született 1880-ban. Sub Auspiciis Regis avatták hittu­dományi doktorrá. Felszentelése után 12 évig volt középiskolai hittartár Szegeden, később Budapesten, 1916-ban pedig a Pázmány Pé­­ter-tudományegyetem a hittudományi­. karán a dogmatika nyilvános rendes tanárává hívták meg. Tulajdonosa a Corvin-koszorúnak, tag­ja a Tudományos Akadémiának, a Szent Ist­ván Akadémiának, elnöke az Aquinói Szent ' 'Tamás Társaságnak, társelnöke­­ a Magyar Psichológiai Társaságnak és vezető tagja több más tudományos társaságnak. Igen szé­leskörű tudományos és egyházi írói munkás­ságot végez. Imakönyve százezres példány­számban forog közkézen, hittankönyvei pedig 13 kiadást értek el. Az új rektort, aki szep­temberben veszi át hivatalát, megválasztása után az egyetem tanárai felkeresték és meleg ünneplésben részesítették. — Robbanás és tűz egy optikai üzletben. Szombaton délben a Ferenciek terén levő Chmura László látszerész üzletében tűz ütött ki. Háromszáz filmtekercs lobbant lángra és csak a tűzoltók önfeláldozó munkája akadá­lyozta meg a tűz továbbterjedését. A tüzet rövidzárlat okozta.­­ Nyári gond a téli kamra. Aszalás, befő­zés, idényszerű zöldségek ízletes elkészítését mutatják be a Gáziparek VI., Vilmos császár­­út 3. szám alatti bemutató­termében. Június 11-én, kedden délután 5 órakor: spárga­, eg­resleves, töltött saláta, zöldborsós rakott bur­gonya, kapor, zöldborsó eltevése. Június 14-én, pénteken délután 5 órakor, kalarábé sajtmártással, parajfánk-körítés, magyaros öntött saláta, gombával töltött paprika, pör­költ tojás. Sóska, spárga eltevése télire. A nagy érdeklődésre való tekintettel két te­remben párhuzamos előadásokat tartanak. Belépődíj nincs. — Orvosi dír. Dr. Moser Elek kórházi fő­orvos, a Magyar Hírlapírók Országos Nyug­díjintézetének főorvosa rendelőjét Veress Pálné­ utca 10. szám alá helyezte át. Tele­fon: 186—405. — Gyomor- és bélbajoknál, a máj- és az epeutak megbetegedéseinél, reggel fel­keléskor egy pohár természetes „Ferenc József“ keserűvíz, kiváltkép lassan, kor­tyonként elfogyasztva, igazán remek has­hajtó. Kérdezze meg orvosát! — Jótékonyság Napja elnevezés alatt a Va­kokat Gyámolító Országos Egyesület, a Nyo­morék Gyermekek Országos Otthona, a Szociális Misszió Társulat, a Felekezeti Pat­­ronázs Egyesületek, a Szociális Testvérek Társasága és a Katolikus Háziasszonyok Or­szágos Szövetsége jun. 10-én és 11-én gyűjtő­­napot rendez. A Jótékonyság Napja urnáit, perselyeit és körleveleit az emberbarátok adakozó jóindulatába ajánljuk. — Házasság. Szebeny Klára és ifj. dr. Karafiáth Jenő — dr. Karafiáth Jenő titkos tanácsos, főpolgármester fia.— Június 12-én, szerdán délután hét órakor tartják esküvő­jüket a budavári Koronázó-főtemplomban. Dr. Gaál Endre, a Zeneművészeti Főiskola r. tanára, a Magyar Nemzet zenei munka­társa és Dechné Handl Mária Amália ének­­szaktanítónő, a Szfv. Felsőbb Zeneiskola tit­kárnője házasságot kötöttek. Tanuk voltak­, dr. .Enyedy Róbert kir. törv. tanácselnök és Gaol Fe­renc Máv. mérnök. (Minden külön értesítés helyett.) Dr. Gyalmos Elemér szfov. tisztviselő és Maszár Ilonka házasságot kötöttek. (Mit.dgp, külön értesítés helyett.) I .­­ Grósz Zsuzsanna és dr. somogyturi Kunffy Zoltán f. hó 8-án házasságot kötöttek. (Min­den külön értesítés helyett.) Illés Irén és Ughy András (Budapest) f. hó 8-án házasságot kötöttek. (Minden kü­lön értesítés helyett.) Palánkai Adica és dr. Barna József p. v. s. titkár máj. 31-én a rákospalotai r. k. plébá­nia templomban házasságot kötöttek. (Min­den külön értesítés helyett.) Vlaszaty Kata és Prettenhoffer Jenő okt. gépészmérnök e hónap 4-én Győrben házas­ságot kötött. Tóth Paula és Sárosi Ferenc m. kir. hon­védelmi minisztériumi irodafőtiszt június 9-én, vasárnap délután 6 órakor tartják es­küvőjüket a Bakáts-téri plébánia­templom­ban. Ledényi Margit Brigitta és Békés József Bp. Székesfőváros Elektromos Művei mér­nöke, f. hó 9-én, d. u. negyed 7-kor tartják esküvőjüket a Szent István Bazilikában. Katula Irma és Kender István f. hó 9-én, este 7 órakor tartják esküvőjüket a kispesti r. kat. plébánia templomban. (Hősök­ tere.) Lőrin­cz Ilike és­ Marton László, jegyesek. (Minden külön értesítés helyett!) Mátyássy Rózsát eljegyezte zendrei és ge­­rendei Hegedüs­ Etele, László okr. közgazda. Payer Muci és dr. Török Gyula kir. bíró­sági jegyző jegyesek. (Minden külön értesí­tés helyett.) Ócsay Erzsikét Békéscsabáról eljegyezte Grieszhaber Endre ev. tanító. Alsónánán. (Minden külön értesítés, helyett.) Takács Kató és­­Gábor Ferenc jegyesek. — Legalkalmasabb nászajándék egy szép olajfestmény. Hoffmann, Károly-körut 28. (Központi városháza.) — Ítélet a tizenkétvádlottas nyilas­ bün­­perben. A törvényszék ötös tanácsa dr. Szüts Jenő elnöklésével szombaton hirdetett ítéle­tet Vértesi Gusztáv fogtechnikus, a nyilas­keresztes párt IV. kerületi szervezetének vezetője és társai bűnperében. A törvény­szék Vértesi Gusztávot az állami és társa­dalmi rend erőszakos felforgatására irányuló vétségért, továbbá nemzetrágalmazás­i és va­lótlan hitterjesztésének vétségéért négy hó­napi fogházra, Bitskey István cipészmestert, a szervezet helyettes vezetőjét, ugyanezekért a bűncselekményekért három és fél hónapi fogházra, özv. Pásti Istvánná Nagy Flórát, a női szervezet elnöknőjét, államfelforgatásra irányuló izgatás vétségéért feltételesen száz pengő pénzbüntetésre, Pákozdi Sándor föld­­birtokost államfelforgatásra irányuló vétsé­gért, továbbá nemzetrágalmazás és Valótlan hír terjesztésének vétségéért egy hónapi és öt napi fogházra, ugyanezekért a bűncselek­ményekért Mellári Gyula­­ kisbirtokost­­ és Horn Gyulát egy-egy hónapi, Bedogi Lászlót, egy hónapi és két napi, Holzhäuser Lőrinc Soffőrt pedig egy, hónapi és , 22. napi fogházra .Ítélték el. Dénes Gula vádlottat felmentették. Az Ítélet megokolása szerint a vádlottak Szálasi Ferenc­­ eszméit magukévá­ tették, Szálasi eszméit propagálták, . Vágó­ Pál , inter­pellációjának­ szövegét engedély nélkül röp­­irat formájában terjesztették. Az Ítéletnek csupán özv. Pásti Istvánnéra vonatkozó része jogerős.­­ Az ál-lord költekezéseiről vallottak a tanúk. A törvényszék Vályi Nagy­tanácsa szombaton kezdte meg a bizonyítási eljárást az ál-lord Hampton valutabűnpörében. Pap Milán, a Hampton által bérelt Uri-utcai pa­lota kertésze és Nagy István, a palota inasa elmondották, hogy Hampton nagy vacsorá­kat rendezett a palotában, többször nagyobb társaságokkal tért haza és a mulatozás rend­szerint reggelig tartott. A „lord“ értékes ajándékokat és tekintélyes borravalókat osz­togatott. Monetiné Senger Lujza táncosnő, a „lord“ egyik menyasszonya elmondotta, hogy az eljegyzés alkalmával brilliánsgyűrűt ka­pott, majd repülőgépen magával vitte Lon­donba, hogy ott bemutassa szüleinek. Itt is értékes ékszereket kapott tőle. — Mit mondott Hampton, miből él Buda­pesten? — kérdezte az elnök. — Nagy érdekeltségei vannak szappanban és cipőgyárban és sok jövedelmet húz — vá­laszolta a „menyasszony", aki elmondotta még, hogy Hampton özvegyembernek mondta magát és gyerekeiről is beszélt. Lampel György magántisztviselő szerint Hampton azzal dicsekedett, hogy nővére az angol légügyi miniszter felesége, fivére pe­dig Ausztráliában bankelnök és ő minden nagyobb angol vállalatban érdekeltséggel bír. A tárgyalást hétfőn folytatják. M. N. B. eng.­ 1322 és 1329. SZLOVÁKIA Látogató vonat Pozsonyba P 20.­Autocar Szliácsra P 45.­Ú­tle­vél nélküL Jun- 27-től júl. 2-ig. Jelentkezési határidő: június 15. CONTINENTAL József nádor­ tér 8. Telefon: 182-062. A zenekanteúra felállítása Gáspár Antal rajza a vérmesebb művészek vágyálmában: Hóinan miniszter megnyitja a zenészek élés­kamráját. Meleg, zivatarokra hujló idő Az északkeleti lég­áramlás uralma telje­sen véget ért és most már északnyugatról óceáni eredetű levegő áramlik­ felénk. •Az óceáni levegő igen haj­lamos zivatarok kiala­kulására, amit az erő­teljes júniusi napsugár még jobban elősegít. Szombaton a felmele­gedés a fővárosban és Nagykőrösön volt a legerőteljesebb. Itt 27 fokig szökött fel a hő­mérő higany­szála, a közel tíz órán át tartó napsütés hatására. Az ország többi részén ál­talában 25 fokot mér­tek. Egy csaknem tel­jesen derült reggel után erőteljes felhő­képződés indult meg és a kora délutáni órák­ban már hatalmas fel­­hótornyok meredtek az ég felé, amiből sokfelé hullott záporeső, ziva­tarokkal kisérve. Har­kányból borsónagyságú jégesőről érkezett je­lentés. A fővárosban lehullott eső mennyisé­ge négyzetméterenkint öt liter volt. Az ország­nak nagyon sok he­lyén azonban egy szem eső sem esett, pedig a naptár Medárd napját mutatta. A Duna vízhőmérsék­­lete szombaton reggel csak 16, a Balaton vizé­nek hőfoka 18—20 fok volt. Az északnyugati szél uralma most kelleme­sen meleg időt biztosít, elég sok napsütéssel, de sokfelé lesz újra zá­poreső és zivatar. Ezek azonban csak rövid át­meneti lehűlést­ okoz­hatnak. Különösen a kora délutáni órákban kell zivataroktól tarta­nunk. Budapesten június 8- án reggel a legalacso­­nyabb hőmérséklet 12 fok (a normális 13), dél­ben a legért­k­bb fel­melegedés 27 (a normá­lis 24 fok) volt. (Előző nap 15 és 25 fok.) Z. A. & A Meteorológiai Inté­zet jelenti: Budapesten szombaton este 9 óra­kor a hőmérséklet 17 Celsius fok, a tenger­szintre átszámított lég­nyomás 762 mm., mér­sékelten emelkedő. Várható időjárás a kö­vetkező 24 órára: Nyu­gati-északnyugati szél. Felhőátvonulások. Több­felé * (elsősorban a dél­utáni órákban) zápor­eső, zivatar. A hőmér­séklet kissé még emel­kedik.*­­ A nap kel­ 3.47-kor, nyugszik 19.39-kor, a­hola kel 7.22-kor, nyug­szik 22.06-kor. * • Vízállás. Duna árhul­láma Esztergom—Buda­pest között tetőzik. Bu­dapesten alul még to­­­vább árad a folyam. A vízállás az egész ma­gyar Dunán igen ma­gas. A Duna németor­szági szakaszán köze­pes, apadó a vízállás. A mellékfolyók vize ala­csony vagy igen ala­csony, sehol sem árad. Bécs 602 Pozsony 532, Komárom 660, Budapest 631, Paks 535, Baja 605, Mohács 604, Gombos 610, Újvidék 502, Zi­­mony 582. Rába: Szent­gotthárd 23, Ragyogó­sdő —13. Dráva: Barcs 23, Drávaszabolcs 139, Eszék 314. Száva: Bród 660. Tisza: Tiszaujlakig, és Tokaj—Szolnok közt apad, máshol árad, Ti­szaújlakig alacsony, Vásárosnaménytól To­kajig közepes, lejebb magas vízállású. Falu­­szlatina 74, Kisk­­ó, Tekeháza 26, Tiszaújlak 2, Vásárosnamény 226, Tokaj­ 369, Tiszafüred 476, Szolnok 600, Csong­­rád 620, Szeged 669. Szamos:­­ Csenger 196. Bodrog: Sárospatak 252. Sajó: Bánréve 80. Her­­nád: Hidasnémeti 82. Körös: Körösszakál­ 90, Békés 523, Gyoma 600. Maros: Makó 363. Bala-­ toon: Siófok 106. * Ve­lencei tó: Agárd 127. — As újságírónap előkészületei. Serényen haladnak az idei Újságírónap előkészületei. A június 28-ra, péntekre kitűzött nagy nyári mulatság műsora főbb vonásaiban már kiala­kult. A műsor első részében a Rádió teljes technikai felkészültségével, legnépszerűbb kedvenceivel jelenik meg az Angol­ Parkban tartandó ünnepélyen, hogy az idén is talál­kozót tartson a közönség ezreivel és közvet­lenül gyönyörködtesse hatalmas műsorával. A második részben nagyszabású tarka est ke­retében a főváros legnépszerűbb és legkitű­nőbb művésznői és művészei lépnek fel A belépődíj 1 pengő. — A nyíregyházi hatgyermekes hajléktalan család részére Hengye Emma Turkevéről 5 pengőt küldött kiadóhivatalunkba. — A belvárosi mridivatáru-kereskedők és fehérneműkészítők e héttől kezdve szeptem­ber 1-ig üzletüket szombaton déli 2 órakor zárják. — Károly-csapatkeresztigazolás. Felkérem azokat a tiszti vagy legénységi állományú volt bajtársakat, akik a nagyváradi cs. és kir. 37-ik gyalogezred első századában (eset­leg első zászlóalj) vagy a K. u. K 14. In­fanterie Truppendivisionskunde Telefon-Ab­­teilungjánál teljesítettek harctéri szolgála­tot 1914—1917-ig, Károly-csapatkeresztre jo­gosító igazolás céljából címüket Kozma Jó­zsef, Pécs, Mátyás Flórián­ u. 49-2. közölni szíveskedjenek. — Többezer háziasszony használ már vil­lamos-tűzhelyet és legnagyobb elismeréssel nyilatkozik működéséről. A villamos­főzés előnyeiről mindenki ingyenes gyakorlati fel­világosítást kaphat az Elektromos Művek Honvéd­ u. 22. sz. alatti főzőelőadásain. Elő­adások: szerdán délután 5 órakor, tovább: hétfőn, csütörtökön és pénteken délelőtt 10 órakor, amikoris parfé, kuglóf, torta, hús-, halételek és hústalan egytál­étel készítését mutatják be.­­ Meghosszabbították a Nemzetközi Vásár áruszállítási kedvezményét. Az idei Nemzet­közi Vásár építőanyagtőzsdéjének forgalma oly nagy volt, hogy a vásárolt áruk elszállí­tása a szokottnál hosszabb időt vesz igénybe. A kereskedelmi miniszter most hozzájárult ahhoz, hogy a Vásáron eladott áruk eredeti­leg június 6-ig­­ engedélyezett 10 százalékos szállítási kedvezménye jún. 15-ig maradjon érvényben. — Érettségi találkozók. A kézdivásárhelyi rom. kát. statusi főgimnáziumban 1920-ban érettségizettek 20 éves találkozójukat június hó 15-én tartják Budapesten, d. e. 10 órakor a Regnum Marianum-kápolnájában (Dam­­janich­ u. 50.) ünnepélyes szentmise, utána az EFE-ben (Rákóczi-út 15) közgyűlés. Fel­kérem volt osztálytársaimat, hogy a talál­kozón megjelenni szíveskedjenek. Dr. Mina Dezső körorvos, Jobbágyi. A pápai református gimnáziumban 1930. évben érettségizettek 10 éves érettségi ta­lálkozójukat június hó 30-án tartják meg. Az osztálytársak közölték címüket Süle Zsigmond : városi számvevőségi számtiszttel, Pápa, Városháza. A kunszentmiklósi r.ef. Reálgimnáziumban 1930. évben érettségizettek érettségi találko­zójukat 1940 június 30-án tartják Kunszent­­miklóson. Egyben kérem volt osztálytársai­mat, hogy pontos címüket velem sürgősen­ közöljék. Csupor Sándor okt. jegyző, Kun­­szentmiklós. — 55 éves összejövetel. Stegmüller Károly ny. m. kir. áll. felsőépitőipariskolai igazgató. Ferenc József-rend lovagja, szeretettel fel­kéri valláskülönbség nélkül a M. kir. Jó­­zsef-műegyetem mérnöki szakosztályának 1885. évben végzett hallgatóit, hogy 55 éves összejövetel rendezése céljából jelenlegi cí­müket a következő címre: Stegmüller Ká­roly, Budapest, II. ker., Toldy Ferenc­ utca 62. sz. beküldeni szíveskedjenek. — Halálozás: Krupieczi Bauer Gyula tá­bornok, a v. közös 44-es gyalogezred pa­rancsnoka meghalt. Temetése vasárnap déli fél 1 órakor lesz a farkasréti temetőben. Felkérik mind az ezred v. tisztjeit, mind a legénységi állományhoz tartozó bajtársa­kat, hogy negyed 1 órakor az 59-es villamos végállomásánál jelenjenek meg. Wieland György, a Magyar Nemzeti Bank ny. főfelügyelője 64 éves korában, pénteken hirtelen meghalt. Temetése hétfőn fél 5-kor lesz a farkasréri temetőben. Antalffy Gyula főnyi­ref. lelkipásztor 53 éves korában meghalt. Vitéz Zámbory Gyula és felesége, Kovalik Irén Alice fia, Zámbory Ferenc 17 éves ko­rában szombaton, hosszú szenvedés után meghalt. Temetése kedden délután 4 órakor lesz a farkasréti temető­ halottasházából. Köszönetnyilvánítás. Id. Schmidt Ede hen­tesmester halálakor nyilvánított őszinte részvéteket hálásan köszönik: özv. Schmidt Edéné és fiai. Egyesületek és előadások Az Országos Magyar Sajtókamara kiadói és újságírói főosztályai vasárnap délelőtt tartják első közgyűlésüket a Zeneművészeti Főiskola kamaratermében. A Tűzharcos Szövetség vasárnap este fél 8 órakor a Vigadó nagytermében országos ve­zetőségi értekezletet tart. Előadások és egylégi jogászegyl. (Egyet, egy­sek. Vas. Az Ereklyés házj. szem.) Dr. Móra Országzászlónál a II. Mihály (6). — Baross kér. leventeszakasz és Női Tábor (7). — Szt. a 41. sz. Berzsenyi Dá- Antal-bucsu Zuglóban m­el cserk. csap. telje-jun. 16-án 9 ó. Szent­­sit őrszolgálatot. —mise és szentbeszéd, d. Hétfő. M. Tud. Akad. u. 1.7­­5. litánia. II. oszt. (5). — Magy.

Next