Pesti Hírlap, 1940. június (62. évfolyam, 122-146. szám)
1940-06-20 / 138. szám
NJIPI HIPSK — Az Amerikába szóló leveleket Szibérián át továbbítják. A postavezérigazgatóság közli, hogy a külpolitikai helyzetre való tekintettel az amerikai államokba szóló levélpostai küldemények továbbítását egyelőre a szibériai útvonalon biztosította. Ettől függetlenül felhasználja a Görögországból június 24-én New Yorkba induló amerikai hajót is. Ehhez a hajóhoz Észak-, Közép- és Dél-Amerikába szóló levélpostai küldeményeket a Budapest 72. sz. postahivatal legkésőbben 20-án este 10 órakor továbbít. Spanyolországba és Portugáliába az olasz posta közvetítésével levélpostai légiküldemények továbbíthatók. — Kitüntetés, kinevezés. A kormányzó megengedte, hogy dr. Kiss Endrének, Kecskemét főispánjának, dr. Liszka Bélának, Kecskemét polgármesterének és dr. Labancz Ferencnek, Kecskemét tanácsnokának a honvédség érdekében kifejtett eredményes működésükért elismerését tudtul adják; egyúttal a bányakapitányságok fogalmazói személyzetének létszámába dr. Pehm Kálmán kassai lakost bányahatósági főtanácsossá nevezte ki. Hatmillió pengő újabb forgótőkét kap a nagytétényi sertéshizlalda. A fővárosnak Nagytétényben működő hatalmas élelmezési intézménye, a Magyar Sertéshizlaló és Húsipari Rt. legújabb mérlegében 91.400 pengő veszteséget mutat ki, úgyhogy az előbbi évről áthozott hiánnyal együtt a most kimutatott veszteség 167.566 pengőre emelkedik. A mérleg jelentés 784.000 pengő árvízkárról számol be, amiből 572.100 pengő a sertésállományban bekövetkezett kár, 54 300 pengő a takarmánykészletnél előállott károsodás és 32.230 pengő esik a mentési és eltakarítási munkálatokra. Miután azonban a vállalat a megmentett sertésállomány hizlalását fokozott mértékben folytatta, az előállott károk legnagyobb része megtérült. A jelentés kiemeli még, hogy a nagytétényi sertéshizlaldának nagyobb tőkére van szüksége, hogy közélelmezési feladatának megfelelhessen. Az alaptőkeemeléssel kapcsolatos megoldás helyett a vállalatot megfelelő összegű forgótőke hitellel fogja ellátni a főváros. Budapest zsírellátásának minimális biztonsága heti 1000 darab nehéz zsírsertés termelését teszi szükségessé. A vállalatot tehát olyan hitelkerettel kell ellátni, amely egyszerre 30.000 darab sertés hizlalását teszi lehetővé. ilyen állomány ellátásához pedig 7.174.000 pengő forgótőkére van szükség. Minthogy a sertéshizlalda már rendelkezik 1,2 millió pengő forgótőke hitellel, a Községi Takarékpénztár útján a főváros most további hat-, millió pengő forgótőkekölcsönt bocsát a vállalat rendelkezésére. . . 7 . — Közjegyzői kinevezés. Az igazságügyi miniszter dr. Allesz Ernő egri közjegyzőhelyettest Pétervásári...közjegyzővé szevezte ki. — A Természetvédelmi Tanács elnöke. A fölsimivelésügyi miniszter a néhai Kaán Károly ny. államtitkár, ítélyébe az Országos Természetvédelmi Tanács elnökévé dr. Cholnoky Jenő ny. r. tanárt nevezte ki. — Ezüstmisés prelátus. Pehm József prelátus, zalaegerszegi apát-plébános most ünnepelte pappászentelésének negyedszázados évfordulóját. A jubilánst Grősz József megyéspüspök meleghangú táviratban üdvözölte. A 36-os országos bizottság szerdán ülést tartott és elfogadta a P. K. felülvizsgálattal kapcsolatos rendelkezésekről, a házrészvénytársaságok, házszövetkezetek felszámolásával kapcsolatos illetékkedvezményekről és a mezőgazdaságnak nyújtandó kedvezmények hatályának meghosszabbításáról szóló rendeleteket. A főváros vállalja a kislakásépítkezések törzdöletkiadásait. A kislakásépítkezésekben érdekelt vállalkozók megjelentek Morvay Endre alpolgármesternél és arra kérték a fővárost, hogy az anyagárak megdrágulása kötkeztében előálló ráfizetés alól mentesítse őket, mert különben a 21 kislakásos bérház építésével nem tudnak a tervezett időre, auusztus 1-re elkészülni. Az alpolgármester ráejlentette, hogy a főváros át fogja vizsgálni a vállalkozók számításait és az előre , látott többletkiadások megtérítésére inárdések történnek, sőt a munkák sürgősolytatásának biztosítására a vállalkozók kellő összeget kapnak meg e héten. A hulladékpapiros felhasználásának és forgalmának korlátozásáról az iparügyi miniszter rendeletet adott ki. Semmiféle hulladékpapirost nem szabad olyan fűtőberendezésben fűtésre felhasználni, amelynek rostélyfelülete (tüzelőtér alapterülete) az egynegyed négyzetmétert meghaladja. Nem vonatkozik ez a rendelkezés a hulladékpapirosnak a tűz meggyújtásához való felhasználására. Belföldi Hulladékpapirost csak a Magyar Papirosipari Nyersanyagbeszerző Korlátolt Felelősségű Társaság, ennek bizományosai és olyan kereskedő vásárolhat, aki iparjogosítványa alapján hulladékpapirossal kereskedik. — Gyilkosság. Sopronból jelentik: Fábián Ferenc ny. igazgatótanítót takarítónője a lakásán vértócsában, holtan találta. Megállapították, hogy a magányosan élő hatvanhatéves tanítót, több késszúrással már előző nap meggyilkolták. A nyomozás megindult. — „Ez lett a vesztünk!” Véres verekedés volt kedden éjszaka a Soroksári út 98. szám alatti vendéglőben. Antal József és Habán István hentessegéd nótát parancsolt seleginynak. Habán magyar nótát akart, Antal pedig „Ez lett a vesztünk“ címü dalt akart a huzatni. Ezen összekülönböztek és bicskát ragadva, egymásnak mentek. Mindketten súlyosan megsebesültek. A mentők a Szent Istvén-kórházba szállították őket. Ma ez így tart . Gáspár Antal rajza A mindjobban állandósuló csapadékos időjárásra való tekintettel a Beszkártnál komoly megfontolás tárgyát képezi a viszonyoknak megfelelő, új kocsitípus rendszeresítése. Mint a tanácskozó szobából * kiküldött tudósító megbízhatóan jelenti, szó van U 6-os, U 4-es, U 4-es, U 44 stb. üzembehelyezéséről. Viharos nyári siker Villám csapott be a színkörbe. A direktor felnéz az égre. No csakhogy egyszer énnálam is „Beütött“ valami végre. (Hesz.) — Apák és fiuk. (Komitzer Béla kétkötetes riportsorozata.) Az újságírói övetősség, a riporteri szívósság nem mindennapi méretű és értékű eredménye az a két díszes kötet, amelyben Komitzer Béla „Apák és fiuk“ címmel összefoglalta két magyar nemzedék, a mai és a tegnapi magyarság jellemrajzát, ötvennégy riportban ugyanennyi nagy magyar férfiról szól ez a két kötet és ezekről a férfiakról fiaik beszélnek, fiaik, akik apjuk nyomdokaiba lépve szintén előkelő szerepet játszanak a magyar életben A tegnapról beszél tehát itt s a ma. A kötet élén kormányzónk édesapjáról találunk érdekes és magyarságot bán megragadó erejű jellemrajzot, amelyet vitéz nagybányai Horthy István lovassági tábornok röviddel halála előtt mondott tollba Komitzer Bélának, ennek a tehetséges újságírónak, aki nemcsak úgy választotta meg könyvének hőseit, a nagyhírű magyar apákat és nem kevésbé kimagasló jelentőségű fiaikat, hogy általuk a múlt és a jelen Magyarországának valóságos keresztmetszetét kapja az olvasó, hanem azzal a szándékkal is, hogy mindegyik apa és mindegyik fiú más más főszerepét játssza annak a nagy és örök színjátéknak, amelynek neve magyar élet. A könyv elé dr. vitéz József Ferenc kir. herceg írt előszót, aki édesapjának, József kir. hercegnek írói portréját is adja. A tegnapi és a mai magyar élet kimagasló egyéniségei közül ott találjuk a két kötetben — többek közt — Frigyes kir. herceg írói arcképét, amely fiának, Albrecht kir. hercegnek elbeszélése nyomán készült. Herczeg Ferenc vallomását édesatyjáról, továbbá a politikai, társadalmi, irodalmi és művészeti élet, nagy magyar államférfiak, katonák, papok, írók és művészek érdekes vallomásait édesapjukról. A szép és nagyszabású munka, gazdag fényképanyaggal, pompás kiállításiján a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Társaság kiadásában jelent meg. — Hősök emléke. A veszprémi megyei Mezőkomárom községben József kir. herceg vasárnap avatta fel a község 52 hősi halottjának emlékművét. A törvényhatóság nevében Berky Miklós alispán üdvözölte a királyi herceget, aki ünnepi beszédet mondott, majd megkoszorúzta az emlékművet. — A debreceni Tisza István tudományegyetem rektorává dr. Mitrovics Gyulát, dékánná a hittudományi karon dr. Kállay Kálmánt, a jog- és államtudományi karon dr. Szádeczky Kardos Tibort, az orvostudományi karon dr. Jankovich Lajost, a bölcsészettudományi karon pedig dr. Tankó Bélát választották meg. A Hálókocsi Társaság bemutatta legújabb magyar gyártmányú kocsijait. A Nemzetközi Hálókocsi Társaság tíz legújabb magyar hálókocsija most készült el. Egy-egy újtípusú hálókocsi előállítási ára mintegy háromszázezer pengő. A Társaság jún. 19-én vette használatba a kocsikat bemutató út keretében. A vadonatúj hálókocsikból és modern étkezőkocsikból álló szerelvény szerdán délután indult Siófokra, majd rövid otttartózkodás után visszatért Budapestre. Hauser Károly, a Wagon Lits budapesti osztályfőnöke fogadta a vendégeket, akik , közt., megjelent, vitéz nagybányai Horthy István, a MÁV elnöke, Valkay Bertalan osztályfőnök, Bánhegyi István és dr. Tüske Jenő, igazgató ,a kereskedelmi minisz térium képviseletében, valamint az Országos Magyar Idegenforgalmi Hivatal, Budapest Idegenforgalmi Irodája, a Budapesti Gyógyhelyi Bizottság, a Ganz-gyár, az IBUSz, a Mester képviselői, a német, olasz és francia vasutak budapesti képviseletei, valamint a magyar sajtó képviselői. A vendégeket a Társaság az étkezőkocsikban’ uzsonnára és vacsorára látta vendégül.. A bemutatóit uj kocsiknak'.a.legnagyobb sikere volt. — Házasság. Dr. Sándor Ferenc sebészorvos és Garai Emma, dr. Garai Dezsőék leánya, kedden házasságot kötöttek. MíseSma Lilly és dr. Tauber László orvos jegyesek. —~A rádió helyszíni közvetítése az Újságirónapon. Június 28-án, pénteken technikai felszerelésével, bemondóival és népszerű sztárjaival kivonul a rádió az Angol Parkba, hogy az Újságirónapalkalmával ott tartsa meg előadását és onnan, közvetítse azt. Arádió nagyszabású műsora 8 órakor kezdődik. A címe „Szerelmi ciklus". A műsor keretét K. Halász Gyula szerkesztette és ő írta az összekötő szöveget is. A rádió műsorának szereplői a következők: Cselényi József, Dénes György, Fedák Sári, Fellegi Teri, Kovács Jolán, Mecseki Rudolf, Mezey Mária, Nagy Izabella, Nagy-Pál László, Orosz Vilma, Rigó Magda és Szabó Sándor. . Rendezi Kiszely Gyula. A zenei kíséretet Polgár Tibor, a rádió szalonzenekara és Oláh Kálmán cigányzenekara látja el. Konferál Filótás Lili és dr. Legenyei József. Belépődíj 1.— pengő. — Bosszúból leszúrta a főjegyzőt. Schlang Jenő jászárokszállási cipész, aki a világháborúban megrokkant, megleste a községháza előtt Nennda József községi főjegyzőt és késével hasbaszúrta. A főjegyzőt életveszélyes állapotban a jászberényi kórházba vitték, a merénylőt pedig a járókelők tették ártalmatlanná. Kihallgatásakor előadta, hogy tíz évvel ezelőtt orvosi vélemény alapján megvonták tőle a rokkantjáradékot, ami ellen felebbezett, de véleménye szerint a főjegyző nem terjesztette fel illetékes helyre kérését. Tettét bosszúból követte el. A csendőrség a merénylőt a szolnoki ügyészség fogházába kísérte. —Halál a kávéházban. Mentzer Arnold, a Pestvidéki Kőszénbánya Rt. 59 éves nyugalmazott főtisztviselője szerdán este a Belvárosi kávéházban összesett. A mentők a Rókus-kórházba szállították, ahol meghalt. Nem lesz hűvösebb, de újabb zivatarok jönnek A szerdai nap annyi javulást hozott hazánk időjárásban, hogy a dunántúli megyékben már csak egészen kevés helyen és csak kis menynyiségben voltak lecsapódások. A középső, de különösen a keleti országrészekben még mindig sok kiadás záporeső hullott. A fővárosban is volt, különösen a budai részeken a délutáni órákban kiadós zápor, a hőmérséklet az ország nyugati és északi felében Csak SJ77 fokig emelkedett, a tiszántúli részek valamivel melegebbek élisal. Ott ismét elérte a hőmérséklet a 71 fokos nydras határt, időjárási, helyzét kissé átalakult. Az északi légáramlás várt megerősödése nem következett be, sőt a keleti megyékben újból élénkebb lett a meleg délkeleti levegő beáramlása és a lehűlés megakadt. Ezzel a kedvezőnek, mondható fejlődéssel szemben azonban sajnos, számítani kell arra, hogy hazánk továbbra is a hűvösebb és a délkeleti melegebb légáramlásoknak határán marad és ezután is esőre hajló időt kap. Csütörtökön is lesz még sokfelé, külösősen a keleti és középső részeken, zápor, eső és zivatar. A Metif'-'rólógiai Tntáv 7.et szerdán este 9 órakor a hőmérséklet 17 Celsius fok. A tengerszintre átszámított légnyomás 759 milliméter, mérsékelten emelkedő irányzatú. Várható időjárás a következő 21 órára. Mérsékelt, keleties szél. Több helyen még eső, zivatar. A hőmérséklet kissé emelkedik. * A nap kel 3 46-kor. nyugszik 19.44-kor, a hold ke! 19.14-k®r. nyugszik 4 23-kor Vízállás. Duna: Dunapantélóig árad, lejesib apad,. Paksié közepes, lejebp magas vízállásu. Bécs 5St Pozsony 38?, Komárom 424. Budapest 3*1. Paks 373. Baja 42, Mohecs 4TS. Gombos 338. V! vidék .*«. Z.1mony 619. Rába: Szentgotthárd 120. Dráva: Barcs 48, Drávaszabolcs 116, Eszék 330. Száva: Bród 250. Tisza: Tiszaújlakig és Záhony— Szolnok között árad, máshol apad, Tiszaújlakig alacsony, Vásárosnamény-Szolnok között közepes, lejebb magas vízállású. Paluszlatina 98, Visk 66, Tekeháza lop. Tiszau.Uak 60, Vásárosnamény 316, Tokaj 413. Tiszafüred 370, Szolnok 410, csongrád 459, Szeged 542. Szamos: Csenger 316. Bodrog: Sárospatak 307. Sajó: Bánréve 103. Hertád: Hidaanémeti 156. Kőrös: Körösszakáll 81,Békés 368. Gyom« 434. Maros: Makó 266. Balat«-*- '■"?'*ο!*■ vii. v.s’imn- ’ cei tó, Agárd 137. Pesti Hírlap 1940 jan. 30, csütörtök ^ Szinte hírek A Vatikán hivatalos lapja, a Bolbetino dela Citta del Vaticano közli, hogy Franciaország és Anglia szentszéki követei a Vatikánváros területére költöztek Olaszországnak a háborúba való belépése következtében. Belgium és Lengyelország szentszéki követei szintén Vatikán államban fognak elhelyezkedni. A Daily Worker, a szélső szocialista angol munkásság hivatalos lapja, cikket közöl: a lap egyik munkatársa megírja, hogy a napokban a Savoy-hotelben, London egyik legelőkelőbb éttermében villásreggelizett. A számla 11 shilling és 6 pennyt tett ki és ehhez 3 és fél shilling borravalót számítottak. A menü a következő fogásokból állott: füstölt lazac, hal, hideg rosztből, kétféle körítéssel, gyümölcs és vegyeskrém. Mindehhez csak egy kis üveg bort ivott. A lap következő oldalán megindító hangú felhívást közöl, amelyben adományokat kér a munkásság nélkülöző tízezreinek. Narvik, a sokat emlegetett norvég kikötőváros, amely most Norvégia többi részével együtt a németek kezére jutott, nemcsak vasércéről, hanem halászatáról is híres. A narviki fjordokban található a világ legpompásabb lazaca és pisztrángja. Gazdag amerikaiak és angolok tavasszal és nyáron itt horgásznak s nagyon sokan villákat, kastélyokat építettek Narvik környékén, hogy évente néhány hetet teljes kényelmben ott tölthessenek, kedvenc sportjuknak élve. A westminsteri herceg és Roxbourghe herceg saját yachtjukon halásznak a narviki fjordok közt. Axel dán herceg is gyakran keresi fel a híres halászvidéket, amely természeti szépségeiről is nevezetes. Világhírű tájképfestők e környéken sokszor kerestek témát alkotásaikhoz. A szegedi 18 ik honvéd határvadász zászlóalj jan. 30-án avatja fel a szegedi vasutas stadionban u.i csapatzászlóját, amelyet a Magyar Dolgozók Hivatásszervezetének szegedi csoportja ajánlott fel. A nemzeti érzésű munkásság ezzel is bizonyítani kívánja a honvédséggel való egybeforrását, amikor munkások összegyűjtött filléreiből elkészített zászlót ad annak a határvadász zászlóaljnak, amely városát védi. A lélekemelő ünnepen dr. Varga József ipar- és kereskedelemügyi miniszter is megjelenik, miután hitvese elvállalta ,a zászlóanyai, tisztséget. A kormányt valószínűleg több tagjával képviselteti magát. Az ünnepély délelőtt 10 órakor kezdődik. A szegedi 18-ik honvéd határvadász zászlóalj tisztikara és legénysége a zászlóavat.. .ünnepségre ezután hivja meg összes, tartalékos bajtársait. — Bárd Miklós emléke. A nagykőrösi Arany János Társaság mozgalmat indított levelei Kozma Ferenc, a Bárd Miklós írói néven ismert költő emlékének megörökítésére. Eddig 2300 pengő gyűlt össze, amelyből a társaság az Arany János-parkban Bárd Miklós-emlékművet állíttat fel. — AWolfner-alapítvány. A Wolfner Gyula és Társa budapesti cég még a háború alatt a honvédség harctéren elesett vagy elhalt hivatásos tisztjei és tisztviselői után hátramaradt özvegyek és árvák segélyezésére létesített alapítvány kamatainak pótlására az 1940 évben is 1500 pengőt bocsátott a honvédelmi miniszter rendelkezésére. Segélyben csak azok részesülhetnek, akik a segélyre való rászorultságukat hitelt érdemlően igazolni tudják. A honvédelmi miniszter a segélyezés feltételeire és a pályázás módjaira nézve a Budapesti Közlönyben pályázatot is tett közzé. — Rendőri hírek. Balogh Kálmán 47 éves szabómester a Horthy Miklós-hídról a vízbe vetette magát. Kimentették és a Rókus-kórházba szállították. Sárváry Julia 20 éves varrónő az Erzsébet-hídon felvágta ereit és a Dunába akart ugrani. A járókelők megakadályozták tettét. Reménytelen szerelme miatt akart megválni az élettől. — Csekovics Irén 27 éves háztartásbeli ismeretlen méreggel megmérgezte magát. — Kerek József molnár 26 éves felesége nagymennyiségű aszpirintablettával megmérgezte magát. — Kovács János házfelügyelő, aki a Liliom utca 10. sz. házban lakik, betegsége miatt nagymennyiségű altatóval megmérgezte magát. Súlyos állapotban szállították a Rókus-kórházba. Egyesületek és előadások A Júniusi Bajtársak az ellenforradalom kitörésének évfordulóján, vasárnap reggel 4410 órakor, emlékünnepélyre gyűlnek össze a Ludovika Akadémián. Különféle, Margitszigeten csat. mesedélután 5 ó. Oszkár bácsi Móra Ferenc-mesét mond. — Biharmegyeiek és Nagyváradiak Szöv. jun. 30 d. e. 10 ó. Nagyvárad védőszentje, Szent László eml. mise (Mátyástemplom). — Találkozó: Bencés Diákok Egyes. Csat. 8 ó. Csákodi rend. — Pestszenterzsébeten a 8. sz. „Turul“ cserkészcsapat fennállásának 25. évfordulóját ünnepelte. Dr. Javornitzky Jenő min. tanácsos méltatta az ünnepelt cserkészcsapatnak, egyben Bálint Béla rendőrfelügyelőnek, a cserkészparancsnoknak 25 éves munkásságát- FERENC JÓZSEF keserű .