Pesti Hírlap, 1940. szeptember (62. évfolyam, 198-222. szám)
1940-09-12 / 207. szám
A Pesti Hírlap 1940 szept. 12. csütört. — Halálozás. Paksi Blaha Anna 55 éves korában hosszú szenvedés után f. hó 11-én elhunyt. Temetése f. hó 13-án délután 4 órakor lesz a rákoskeresztúri temető halottasházából. Az elhunytban Kottari Oszkár, a Pesti Hírlap főtisztviselő is sógornőjét gyászolja. Tábory Gyula ny. szőv. tisztv. szept. 7-én rövid szenvedés után elhunyt. özv. Komollói Biró Sándorné 80 éves korában Kisújszálláson meghalt. Gáspár Béla igazgató-tanító, tart. százados, több vitézségi érem tulajdonosa 45 éves korában Nagykállón meghalt. Fegyveres István, a Budapesti Gőzmalom főtisztviselője szept. 10-én 55 éves korában meghalt. Temetése csütörtökön délután 4 órakor lesz az óbudai temetőben. — Orvosi dir. Dr. Czukor Miklós nőorvos II., Hattyu u. 4. sz. alatt ismét rendel. Telefon: 167—586. — Most ültessen szamóca (eper) palántát, 25 drb.— P. Monori Mag, Rákócziút 7. szám. Egyesületek és előadások Az Országos Társadalombiztosító Intézet a Zöldkeresztes védőnői tanfolyam elvégzésére nők számára öt ösztöndíjas helyre pályázatot hirdet. A kérvényeket szept. 17-ig lehet benyújtani az intézet gondozó szolgálatához (Tisza Kálmán tér 19.) ahol bővebb felvilágosítást adnak. A Magyarországi Turán Szövetség, Hargitaváralja jelképes székely község és a Magyar Fajvédők Országos Szövetsége abból az alkalomból, hogy Bulgária Dobrudzsa egy részét visszakapta, küldöttség útján tisztelgett Toseff budapesti bolgár követnél. Az Egyesült Női Tábor erdélyi szemináriumot rendez abból a célból, hogy a visszacsatolt területek és az anyaország lakossága között a lelki kapcsolatot elmélyítse. Az erdélyi szeminárium keretében a fiatal erdélyi értelmiség szine-java tart előadásokat. Többek között felolvas: Bözödy György, Gyallay Pap Zsigmond, Mester Miklós, Vargha László, Cholnoky Jenő ünneplése. Meleg ünneplésben részesítették a Magyar Turista Egyesület és a Magyar Földrajzi Társaság elnökét, dr. Cholnoky Jenőt, a kiváló földrajztudóst 70-ik születésnapja, valamint magas kitüntetése alkalmából. Ünnepelték Pap Dénest és Vörös Tihamért, a Magyar Turista Egyesület alelnökeit is kitüntetésükkel kapcsolatban. Különféle. Az Iskolánkívüli Népművelési Bizottság ..Kisanyák Iskolája“ egészségű, és ped. tanfolyamára, valamint a gyárgondozónői tanfolyamra a felvételek megkezdődtek. Bővebb felvilágosítást ad Baloghy Mária igazgatónő (Bimbó u. 3. T. 157—182) reggel 8—10-ig. SAKK Rovatvezető: MARÓCZY GÉZA 2234. sz. feladványba vezérlövészével b7-re Schlatkó Józseftől. Vijfejlődik és ekkor huságos: Kc2. Vél. Tb5 és szária zárja a lövész é8, Fh6, Hd2 és é3, gy. vonalát, a helyes lépés c5. c4 és g3 (10). Sötét:,7. . . . Hbd7 volt). 8. a3 Kd4, Vg8, Th5, Hc6 és (közelebb fekvő folytags, gy: d5, d6 és g6 (8).'tás az azonnali dc51), Matt 2 lépésben. 18. . . . a6 (itt már szük*séges volt a csere d4-en). A júliusban közölt F.c.5- 10. bbFa7 feladványok megfejté-^ tövesz jobban allana iu. 5997 c7 1 ICb7* c7(Sn). 11. Fb2 dc4, 12. U2S.stl. vasi 2229. sz. H.C45. 13. HdG (a huszárlépést a lövész hiánya ezről tette lehetővé és bár a huszárlépés az általános szabályok elleni, mert a világos huszár négy lépést veszít, hogy a helyén álló lövészt cserélje, az adott helyzetben mégis úgyszólván az egyetlen, ami a vezetést kézben tartja). 13. . . . Kh8 (számításba jött 13. . . . h6 is, de világos mindenképpen előnyben marad, a tett lépés kikényszeríti a cserét c8-on). 14. H:c8. B:c8, har- 15. Vb3. Vc7. 16. Bad Bfd8. 17. Bfdl c5 (sötét 1. Kg7! Tgb, 2—7 a király a8-ra megy a sakkokra. 7------Tdll 8. h8 torony! (a vezér behúzásra patt áll elő), 8. . . . Td7, 9. Tg8 és nyer. 2230. sz. 1. Vf6! 2231. sz. 1. Ha2!.* A júniusban és júliusban közölt feladványokat 147-en fejtették meg helyesen, sokan elbuktak a 2229. sz. végjáték megfejtésénél, elkerülte figyelmüket a patt lehetőség. Könyvjutalomban részesültek mincan. * [állása rosszabb, a ve- A Bad-Berghauseni szerszárnyi csatárállása német sakkbajnokságig vezérlövész hiánya eredménye: Kieningers miatt gyenge és a vérésg, P. Schmidt 10^2. jég okozója, a tett lé- Gilg és Richter gyíj pés helyett számításba Kohler 9. A résztvevők jött 17. . . . h6 és tőszáma 16 volt.vábbi várakozó lépés). * 18. Hg5 Hd5, 19. Fc4 Játszották a mester- V:g5, 20. F:d5 Hc7, 21. képző főtorna döntője-B:c8 B:c8, 22. Fb7 Bm, ben. Világos: Macelle 23. Vd3 h5, 24. F:a6 Bg4, Ferenc. Sötét: Dr. Lind 25. Vfl Hf5. 26. Fc8 Bc4, ner László. 1. d4 Hf6. 2. Hf3 e6. 3. Hbd2 d5. 4 c4 Fe7, 5. e3 0—0. 6. Fd3 c5. 7. 9—0 Hc6 (a huszárlépés nem jó, sötét 27. F:f5 V:f5. 28. Bd5 f6. 29. B:b5 Bc2. 30. Fd4 Vc8. 31. F:a7. Va6. 32. Bb8. Kh7. 33. V:a6 sötét feladta. színház és zene látszik a sors Harsányi Zsoltnak, mint a Vígszínház direktorának is, szapora a levelezése. El lehet képzelni, micsoda vaskos és súlyos postaküldeményeket talál naponta a Vígszínházban, igazgatói íróasztalán. Darabok érkeznek, ismert és ismeretlen, nyilvános és titkos, valódi és álszerzők küldik be kézirataikat. Az igazgató egyet sem hagyhat figyelmen kívül, hátha ott akad igazi értékre, ahol nem is várja. A minap egy kis vasmegyei faluból érkezett egy dráma. Hodászy Gábor jáli földbirtokos irta és elküldte Harsányinak azzal a kéréssel: ha jónak találja, adja elő. „Játszik a sors“ a címe. Harsányi Zsolt elolvasta a darabot. Rendkívül tehetséges írásnak találta, ha még nem is volt előadásra alkalmas. Levelet írtásba és darabírásra buzdította a szerzőt, mert bizonyosra vette, hogy második darabja már olyan lesz, hogy siker reményével színre kerülhet. Hétfőn délben visszajött a levél a Vígszínházba. A borítékon rajta volt a posta jelzése: Címzett meghalt. Játszik a sors, néha kegyetlenül. . . Megszüntetik a főpróbákat a budapesti színházak. Ezen a héten három színház tart bemutatót és egyik sem tart főpróbát. A Nemzeti Színház szabadtéren már bemutatott új Teli Vilmosát mutatja be szombaton, ugyanekkor a Magyar Színház Vaszary János vígjátékából — Az ördög nem alszik — tart premiert, a Vígszínház pedig Harsányi Zsolt, Zágon István és Eisemann Mihály „XIV. René“ című operettjéből. Feltűnő jelenség, hogy a bemutatókat egyik színházban sem előzi meg főpróba és pedig nemcsak a megszokott nyilvános főpróba marad el, hanem még a zártkörű is. A budapesti színházak most már végérvényesen szakítani kívánnak a főpróbák régi intézményével. Ezt azzal indokolják, hogy a főpróbáknak az idők folyamán olyan nagy törzsközönsége fejlődött ki, hogy mármár lehetetlenség volt a jegyigényléseknek eleget tenni. A magánszínházak nyilván saját legjobban felfogott érdekükben cselekesznek, amikor — nem először ugyan, de most legalább egyértelműleg, a főpróbák megszüntetését határozták el. A Nemzeti Színház pedig arra az álláspontra helyezkedett, hogy ezután csak újdonságaiból tart főpróbát, felújításokból és klasszikus darabokból nem a Furtwängler és a bécsi Filharmónia Budapestre jön. Budapest hangversenyéletének mindig kiemelkedő eseménye volt a bécsi Filharmónia vendégszereplése Furtwängler Vilmos vezénylete alatt. Az utóbbi években Furtwängler a budapesti filharmóniai zenekart vezényelte többizben, az idei hangversenyévad során azonban ismét a bécsi filharmóniai együttes élén ad hangversenyt nálunk és pedig — ezúttal először — az Operaházban. A Magyar Filharmóniai Társaság nyolc bérleti estjének keretében tartják meg a bécsi filharmonikusok hangversenyét, amelynek műsorát Furtwängler régi és újabb német zeneszerzők alkotásaiból állítja össze. * Kolozsvár: boldog szerelem. Ez a címe egy szép és időszerű lírai versnek, amelyet Liszt Nándor, a Nemzeti Színház titkára írt A kolozsvári bevonulás örömére szerdán este a költeményt mind a Nemzeti Színház, mind a Kamaraszínház színpadán az előadás kezdete előtt nagy hatással szavalta el Lehotay Árpád. » Bérletváltás az Operaházban. A m. kir. Operaház 1940 október 1-től 1941. május 21-ig 125 előadást tart bérletben, és pedig öt sorozatban egyenként 25 előadással. A bérleti árak a napiaknál mintegy 40%-kal alacsonyabbak. Bérletjegyek még e héten válthatók. Rövid hírek A Nemzeti Színház új darab műsorra tűzésével gazdagította érdekesnek ígérkező játéktervét. Németh Antal elfogadta Erdős László „Sárkuti zendülés“ című falusi drámáját. A Városi Színházban az idén is megrendezik a hagyományos ifjúsági előadásokat. A tervek szerint a következő magyar és külföldi írók darabjait adják elő: Herczeg Ferenc: A híd; Csathó Kálmán: Te csak pipálj, Ladányi; Goethe: Faust; G. Hauptmann: A bunda. A szerepeket a Nemzeti Színház tagjai vállalták. A közeljövőben Budapestre jön a berlini Schiller-Theater társulata. Az elmúlt évben már nagy sikerrel vendégszerepelt nálunk a színház. Az idén is nagy érdeklődés előzi meg az előadásokat. A Budapesti Egyetemi Énekkar ünnepélyes keretek között nyitotta meg kedden este fennállásának harmincötödik évét. Próbák és az új tagok fölvétele minden kedden és pénteken este 7—% 10-ig Üllői út 20. sz. alatt. * A Színművészeti és Filmművészeti gyakorlatos vizsgák időpontját szeptember 25-ére és 26-ára tűzte ki a vizsgabizottság. Kérvényeket szeptember 18-áig lehet benyújtani a Színművészeti és Filmművészeti Kamaránál (Budapest, VI., Bajza utca 18.) A vizsga pontos idejéről a szabályszerű kérelemmel jelentkezettek posta útján kapnak értesítést. MOZI Fizkai intézetben Décsi A legfurcsább filmek egyike, amit valaha láttunk, de kétségtelenül a legművészibbek közül való. Izgalmas és mulatságos, fantasztikus és emberi, szellemes elgondolásban és kivitelben egyaránt — egyszóval francia film a javából. Egy diákinternátus indiántörténetekből megkótyagosodott három nebulója gyerekes, kalandos útiterveken töri a fejét. Az egyik titkozatos módon eltűnik s utána a másodiknak is nyoma vész. A harmadik, a legidősebb és legbátrabb bűntettet szimatol — nem ok nélkül, mert közben egy részeges tanár gyanús körülmények közt szörnyet hal — s egy különc angol nyelvtanárral szövetkezve, kinyomozza az intézet közelében működő pénzhamisító bandát. Megkerül persze a két gyerek s a fiuk leleplezik a banda fejét is — egészen váratlanul az intézet direktora fejében. A mese maga csak szegényes váz a tömérdek erős hatású, sokszor finom humorú részlet mellett s valamennyi szereplő, az érdekes Stroheimtől a legkisebb diákszereplőkig remekel a tökéletesen rendezett összjátékban. Az ínyenceket feltétlenül, de lehet, hogy a nagyközönséget is el fogja ragadni a film. (—a—) Dél Csillaga City—Omnia Egy brazíliai szerencsevadász óriási gyémántot talál az őserdőben és a mérhetetlen értékű kincset szerelmesének ajándékozza, akitől azonban a gyémántbánya tulajdonosa elkoboztatja... — ezzel indul ez a Rio de Janeiróban és Amsterdamban játszódó film. A gyémánt kalandos útja párhuzamosan fut egy nemkevésbé regényes és kalandos szerelemmel, amíg a gyémánt vissza nem kerül eredeti tulajdonosának, sőt mindkét tulajdonosának kezébe. Igen érdekesen, ötletesen felépített, sok váratlan és változatos helyzettel fűszerezett film ez, rendezésével, játékával és fényűző kiállításával amerikai filmekre emlékeztet. Egy gyönyörű táncosnő, a német-mexikói La Jana játssza és táncolja a főszerepet, s még a nagy hollywoodi filmcsillagok közt is ritkán akad ilyen tüneményes szépség. (Tragikus halála előtt készült utolsó filmje ez.) Nemcsak a gyémánt, hanem La Jana is megérdemli a Dél Csillaga nevet. — A híradókban már a dicsőséges erdélyi bevonulás néhány szép felvételét is látjuk és a mozi homályában az öröm boldog könnyei öntik el szemünket. (—y) Szombaton új műsor Tttrk Berta, Komlós Vilmos, Barna And, Fodor Arthur, Misoya, Kompothy, Loren« A szerkesztésért felelős : Dr. LÉGRÁDY OTTÓ főszerkesztő SZÍNHAZAK NEMZETI (1/a4, '/?») VÍG (Vai, 8) I KAMARA (8) MAGYAR (V*l, 8) FÖV. OPERETT 0/a4, 8) PESTI (5, 9) ERZSÉBETV. (5, 8) KAMARA VAR (V79) KOMÉDIA f1/25,/29. Csütörtök . . Döbrönte V. 1.— Minden jó Tokaji aszú Bécsi gyors 30 éves magy. kab. Sárgarigófészek Borúra derű Lassan a Péntek . . Döbrönte VI. 1.— Szülők lázadása Tokaji aszú Bécsi gyors 30 éves magy. kab. Sárgarigófészek Borúra derű Lassan a Szombat . . Teli Vilmos B. 2. XIV. René Sz. e. bér. Ki a harmadik? Az ördög nem Bécsi gyors 30 éves magy. kab. Sárgarigófészek Borúra derű Uj műsor Vas d- U' Rabagas XIV. René— Tokaji aszú Bécsi gyors 30 éves magy. kab. Sárgarigófészek Borúra derű Uj műsor este: Teli Vilmos I. 2. XIV. René V. Ki a harmadik? Az ördög nem A. Bécsi gyors 30 éves magy. kab. Sárgarigófészek Borúra derű Uj műsor SPORT Az OTT irányelvei az erdélyi sport bekapcsolására Az OTT foglalkozott a hazatért erdélyi országrész sportjával és körlevélben közölte a sportszövetségekkel a figyelembeveendő szempontokat. A dr. Prém Lóránt ügyvezető alelnök által aláírt körlevél a sportélet folyamatossága érdekében a bekapcsolás formaságmentes gyors végrehajtását írja elő. Működő sportegyesületeket, amennyiben a románok által elfogadott alapszabályokkal rendelkeznek, minden alabdság mellőzésével kell felvenni a sportszövetségekbe. Sportlétesítmények esetleges kárait azonnal ki kell küszöbölni s erre az OTT anyagi támogatást nyújt. A sportéletnek azonnal meg kell indulnia és a különböző sportágakban a legközelebbi idénykezdésig átmeneti intézkedésekkel biztosítandó a sporttevékenység megkezdése. A labdarugó-bajnokság »«»közelebbi mérközései Gyors egymásutánban, hétről-hétre pereg a labdarúgóbajnokság filmje. Most vasárnap már a negyedik forduló van soron. A fővárosban négy mérkőzés lesz és mind a négy iránt fokozott mértékben nyilvánul meg a sportbarátok érdeklődése. A Ferencváros az esti mérkőzések győztesével, a Törekvéssel találkozik. A labdarúgás hívei számára egyszerűen érthetetlen, hogy az esti tornán oly kitűnően szerepelt kőbányai vasutascsapat most miért szerepel a bajnoki sorrend végén. A Ferencváros a múltak tapasztalatai alapján rendkívül óvatos, vigyáz arra, hogy meglepetés ne érje és különben is be akarja bizonyítani külön klasszisát az esti torna győztese fölötti győzelemmel. A bajnokság élén álló Újpesthez a Gamma látogat el. A budai csapat veszélyes ellenfél, játékosai kitűnő képességűek és így az újpesti mérkőzés kétségkívül magas színvonalú lesz. A második helyezett újonc csepeli WMFC a Beszkárt ellenfele. A mérkőzés érdekessége, hogy mindkét csapat rendkívül gólképes. Végül igen nehéz ellenfelet kap a Kispest a salgótarjáni BTC-ben, amelynek meglepően előkelő. * * * helyezése van a lista végén veszteglő Kispesttel ellentétben. A fővárosi csapatok közül vidéken szerepel az Elektromos, ellenfele a Szolnoki MÁV. Nagyvárad atlétáinak stafétája Budapestre Erdély egy részének felszabadítása emlékére a nagyváradi sportegyesületek atlétái szombaton tömegstafétát indítanak Budapestre. A 261 km-es utat 26 futó teszi meg és pedig minden futó tízszer egy kilométert fut. Induláskor és érkezéskor mind a 26 futó szerepel. A rendezők terve szerint Nagyváradról a kora délelőtti órákban indulnak el a futók és az esti órákban érkeznek meg a magyar fővárosba, ahol a Hősök emlékkövénél, a Szabadság-téri Országzászlónál és Kelet szobránál helyeznek el koszorút. A vasárnapi Ferencvárosi Törekvés nemzeti bajnoki labdarúgómérkőzésre jegyek elővételben kaphatók a Testi Hírlap főkiadóhivatalaiban. Egy héttel a szegedi magyar-jugoszláv úszóverseny után a magyar úszók a vízilabdacsapattal és néhány női úszóval együtt a jugoszláv tengerparti Splitben szerepelnek. A labdarúgók „B“-válogatottjai szerdán edzést tartottak. A jövő héten már a jugoszlávok ellen felkészülő nagycsapat jelöltjeit is edzésre gyűjtik egybe. Szilassy és Jusis Varesében szerepel, ahol a női párosban eljutottak a döntőig. A Beszkárt szombati atlétikai versenyén a szövetség sok atléta indulását rendelte el, tekintettel a közeli magyar-finn viadalra. ROYAL VARIETÉ (4, 8). Tapsról-tapsra. — Szombattól: Uj műsor. — FŐVÁROSI CIRKUSZ (4, 8). Naponta kétszer: Pickart déltengeri revüzenekara és a három Turul. SZÍNHÁZAK műsora Nemzeti. Döbrönte kürtje. Eszterhás I. 3 f. szinm. (Tőkés A., Kiss, Jávor) (V. 1. békl.) (U18). — Kamara. Minden jó, ha jó a vége. (8). — Magyar. Tokaji aszú. Szilágyi, Eisemann 3 f. zen. vigj. (Fedák L., Rózsahegyi, Zimonyi M.) (8). — Fővárosi Operettszinház. Bécsi gyors. Adonyi Keller L.—Sándor J. 3 f. operettje (Kiss M., Gombaszögi E., Latabár K.) (8) — Erzsébetvárosi. Sárgarigófészek. Erdélyi M. 3 f- operettje (Honthy H., Csortos, Fejes T.) (8). MOZIK MŰSORA ATRIUM (T. 153—034). Erzsébet (T.46, YzB, 9410; szo., v., ün. Yz4-kor is). CASINO, Eskü-ut 1. (T. 383—102). Csak egyszer élünk (46, V8, 9410; szám., vas., ün. Yz 4-kor is). CITY (T. 111-140). Dél csillaga. — Részletek az erdélyi bevonulásról (% 6, % 8, % 10; szó., vas. és ún. % 4-kor is). CORSO (T. 182—818). Válaszúton. — Bevonulás Erdélybe (T,46, 8,48, ^10; v., ü. 4-kor is). DÉCSI (T. 125—952). Fiuk az intézetben (6, 8, 10; szó., v., ü. 4-kor is). FORUM (T. 189—543). Nápoly a csókok tüzében (226, 148,410. szó., v., u. 14-kor is). HÍRADÓ (T. 222—499). Magyar, Luce, Ufa, Rajzos híradók. — A bécsi döntés. — Részletes riportok Erdélyből. D. e. 9-től éjfélig folyt. KAMARA (T. 144-027). Napoleon házassága. — Bevonulás Erdélybe (11, 2, 4, 6, 8, 10. Első három mérsékelt). PALACE (T. 221—222). 2-ik hétre prof. Bulldog Drummond titkos szolgálatban. — Weekend (11, 2, 4, 6, 8, 10). Az első három mérsékelt. RADIUS. (T. 122—098). Csak egyszer élünk (*46. %8, %10; szám., vas. és u. t.44-kor is). OLCSÓ JEGYAKCIÓNK Ma hat előadás szórakoztatja közönségünket. A jövő hét eseménye a Nemzeti Színházban csütörtökön a Döbrönte kürtje első bérleti előadása, amelyhez pénztáraink 30% kedvezménnyel árusítják a jegyeket minden kategóriából. Jövőheti előadások. Nemzeti. Csütörtök: Döbrönte kürtje. — Kamara. Hétfő: Ki a harmadik? — Kedd: Minden jó, ha jó a vége. Jegyakciós előadásaink rendjét a műsortáblázatban vastag betűkkel emeljük ki. Jegyárusítás: Vilmos császár-út 78. (Tel. 1—122—95—94—93). — Erzsébet-körút 1. (Tel. 1—352—96). — Apponyi-tér 5. (Tel. 1—833—99). -— Krisztina-körút 133. (Tel. 1-598-24). — Horthy Miklós-ut. 29. (Tel. 2-995-11). — Margit-körut 8. (Tel. 1—529—25)« ROYAL ,APOLLO (T. 222—002). 2-ik hétre prof.I Erzsébet királyné. — A történelmi Erdély (*46, 148, % 10; szó., v., ún. 4, 6. 8. 10). SCALA (T. 114—411). Csintalan férjek (%6, 108, 9410; szó., vas., ún. 3-kor is). URANIA (T. 146—046). Bécsi történetek. — A honvédség Erdély földjén (5, Y4.8. 9,410; szám. v. és v. 3-kor is). V. d. e. 11. Hohner harmónika verseny. MA SOD HETES MOZIK Admiral. Nagy keringő (H4. V46, V28, 1410). Alkotás. Gunga Din (H4. V46, V48. H10). Astra. Trópusi mámor (·44, 5, ·48, *410). Belvárosi. Jesse James (4. 6, 8, 10). Budai Apolló. Erdélyi kastély (‰45, %7, 9). Capitol. Hulló csillagok (·24, 146, ·48, 1410). Elit. N. N. és társa (4. 6, 8, 10). Homeros. Jesse James (%5, 7, 1 410). Ipoly. Erdélyi kastély (V24, 146, V28, 1410). Józsefvárosi. Erdélyi kastély (·44, Y7 6, Y7 8, Y210). Lloyd. S. O. S. Sahara (‹44, % 6, Y28, V210). Odeon. Erdélyi kastély (‡,45, %7, % 10). Orient. Várlak (·43, ‚547, ·410). Otthon. János vitéz(‹446, 448, ·410). Rialtó. Erdélyi kastély (11, 1, 3, 5, *48, ‹410). Simplon. Halálos tavasz (·44, ·46 ·48, ·410). Tivoli. Erdélyi kastély (Úfi, 7, ·410). Túrán* Éjfű után (4, 6. 8) 100 RADIO MŰSORA Budapest I. csütörtöki műsora. 6.40 Ébr., torna. 7 Hir, étrend, hangl. 10 Hir. 10.20 és 10.45 Felolv. 11.10 Vizj. 12 Harang, időj. 12.10 Hangl. Közben 12.40 Hir. 1.20 Időj., vízállás. 1.30 Táncz. 2.30 Hir. 2.45 Műsorism. 3 Árf., 4.15 Ruszin hallg. 4.45 Időj., hir. 5 Hir szlov. rusz. ny. 5.15 Honvédműsor. 6.10 Szalonzene. 7.15 Hir magy. és rom. ny. 7.25 Cigányz. 8.10 Helysz. közv.-nek fenntartva. 9 Hir idegen ny., majd idő. Budapest TI. 4.15 Hangi. 8 Hir. ügető, hir szlov. és ruszin ny- 8.25 eve* 1. 8.55 Verdi: Vonósnégyes SJ. Előad. SM idő.