Pesti Hírlap, 1941. április (63. évfolyam, 74-97. szám)

1941-04-06 / 79. szám

Minden életnek van egy alap-kérdése. Az ember másról beszél, másfelé érdeklődik, átadja lelkét a világ kérdéseinek és vonzásainak, de minden szava és gondolata mögött él az alap-kérdés, az egyetlen, mely igazán érdekli. Egyiket a mestersége érdekli mindenekfölött, életre-halálra. Másikat egy személy, egy gyermek, vagy egy kedves ember sorsa. Megint most egy eszmény, melyre felesküdött. Telekit, — most már tudjuk, — egészen mélyen, egészen belülről ez foglalta el: mi a magyar? Mi a sorsa? Mit jelent magyarnak lenni, milyen végzet ez, milyen módon és következetességgel kell igazibban, bölcsebben, hűségesebben magyarnak lenni? Ez volt életének alapkérdése. Halálával sem akart egyebet, mint erre a kérdésre felelni és a halál rettenetes parancsszavával kiáltani oda nemzetének: „Maradjunk magyarok!“ Ő is, mint minden tisztességes és lelkiismeretes ember, utálta és megvetette azt a hazafiságot, mely mutogatja magát, beszél érzéseiről. Soha nem mondta: ilyen vagy olyan vagyok. Mindig erről beszélt: mi a magyar? Mit kell tenni, hogy megmaradjon a magyar, reális legyen, előrelátó, önmegóvó? ... Semmi más nem érdekelte. Az elmúlt két esztendőben, a szerkesztőségi munka során gyakran olvastam el a távirati hírügynökség még nyers, részletes kiadásában Teleki beszédeit. Mindig figyelmesen olvastam, s mindig úgy éreztem, a részletkérdés, melyről éppen beszél, a közigazgatási vagy társadalmi problémák — csak másodrendű számára. Minden beszédét mintha azért mondta volna el, hogy feleljen a magyarság sorsdöntő kérdésére, a lét és nemlét kérdéseire. Ez az ember kifelé hűvös volt, mesterségesen fegyelmezett, iparkodott száraz és szenvtelen tanító lenni, mindig veszekedett kissé az osztállyal. Belülről, most már tudjuk, láng égette ezt a lelket. Mi a magyar? — kérdezte folyton, s a tudós alaposságával, de ugyanakkor egy szemérmes szerelmes elfogadott vallomásának szenvedélyével iparkodott felelni. Magyar, — mondotta legutóbb, Szatmáron, — mindenki, aki hűséges a nemzethez és magyarul érez. Tehát érzésekről beszélt a száraz tudós, nem elvont tudományos meghatározásokról. Mintha szakmáját, melyben világszerte is az elsők között emlegették, azért tanulta volna, hogy pontosan, ellentmondást nem tűrő tárgyilagossággal felelhessen erre a kérdésre. Kérlelhetetlen térképeket rajzolt, tintával és vonalzóval, hogy felelhessen a kérdésre: mennyi a magyarság létszáma, hol él, milyen tömbökben, ki számít igazán magyarnak, hogyan viszonylik a magyarság arányszáma más fajtákhoz? Mintával, műszerekkel, táblázatokkal iparkodott a tudós felelni egy kérdésre, melyet élete alkonyán, mikor már a halál gondolatát hordozta szivében, néhány nappal öngyilkossága előtt igy fogalmazott meg: magyarnak lenni anynyi, mint hűségesnek lenni és magyarul érezni. Az utolsó években, mikor Európában földrengésszerűen megváltozott az együttélés rendje, hamis rendszerek leomlottak, újak még nem alakultak ki, a magyarság legjobbjai, tudósok, írók, államférfiak, tudatos önvizsgálattal fordultak e kérdés felé. Egy nemzet legjobb szellemei tisztázni akarták a magyarság fogalmát, meg akarták tisztítani minden mesterséges, politikai és másodlagos tartalomtól, tisztán akartunk látni, kik vagyunk, milyen jogon vagyunk magyarok? ... Ez a nagy önvizsgáló folyamat megszólaltatta a történetírót és a politikust, a költőt és a társadalomkutatót, megszólaltatta a falusi népet és a polgárságot, a főurat és a magányos írót. Egy nemzet lázban beszélt, lelkendezve bizonygatta az élethez való jogát. Legjobbjai szavával beszélt. Teleki cselekedetekkel beszélt, aztán különös, vivődő, önmagával és a végzet árnyaival vitatkozó beszédekben felelt e kérdésekre. Mikor olvastam e beszédeket, mindig úgy éreztem, mintha személy szerint vitatkozna a hallgatóval, vagy olvasóval. Meg akart győzni, téged és engem, mindenkit a világon. Át akart adni egy meggyőződést, mely ezer éve áthatja e nemzet legjobbjait, mely történelmi életérzésünk titkos árama, hogy a magyarra szüksége van a világnak, a magyarság józansága, tehetsége, hűsége, műveltsége nélkül Európa szegényebb lenne, s nem lenne úgy Európa, mint ahogy alakult és fejlődött. Államférfiak általában nemzeti jogokról és kötelességekről beszélnek. Teleki életének munkájában, pedagógiai és államférfias működésében ezek a fogalmak vér és hús valóság voltak. Mint a megszállott, úgy hitt a magyarságban. Érzelgés nélkül, a hitvallók, a halálbamenők zord bátorságával beszélt a nemzethez, nem legyezgette hiúságunkat, nem mondotta, hogy tökéletesek vagyunk, szidott, annak a családtagnak jogával és engesztelhetetlen szeretetével, aki életét adja azért, hogy azok, akiket szid és szeret, életben maradjanak. Mi a magyar? — kérdezte ez években, hirtelen és megdöbbent tudatossággal, egy nemzet, s mindenki iparkodott a maga módján felelni. A költő az égre és a földre mutatott, mely a miénk, a nyárfákra, a pusztára és a hegyekre, s felmutatta a világnak ezt a vad és simulékony, férfias és elhasználatlan, gyönyörű és szemérmes anyanyelvet, mely beszél helyettünk is a világhoz, bizonyítja jogunkat az élethez. A tudós táblázatban mutatta a fajta tisztaságát és keveredését, átalakító, magához vonzó, titokzatosan húzó és kötő erejét. Az államférfi a történelem érveit kiáltotta el, a magyarság szenvedéseit, keresztény hűségét bizonyította. Az író felelt, ahogy tudott, érvekkel és vitákkal, vagy csak úgy, hogy leirt egy magyar tájat, lerajzolt egy magyar lelkialkatot. A vita zajlott, s közben mind éreztük, hogy e válaszok kifejezik és mégsem mondják el tökéletesen, mi a magyar? S ezen a tragikus csütörtök délelőttön, mikor az ország lelke megtelt a gyászhirrel, mert egyik legnagyobb fia, — aki úgy hitt a magyarság életjogában, létezésének valóságában, jövőjének lehetőségeiben, mint csak kevesen és csak a legkülönbek előtte a magyar történelemben, Feldobta életét, úgy éreztük, Teleki felelt az örök kérdésre, pontosabban, mint a költők, a politikusok és a történetírók. Véglegesen felelt, nem lehet többé vitatkozni vele. Mindig tudtuk, de most jobban tudjuk, mi az, magyarnak lenni? Ennyi. Halálos szerelem. Vasárnapi Krónika írja Márai Sándor Mi a magyar? ■■V a rend QjuvpéukUi Európa és a európai gazdaság újjárendjezése teljes Az új Európa alakjának körvonalai máris mutatkoznak. Előkelő szakemberek figyelemmel kisérik a kontinens újjáépítését Eurelátá szemlélődésekben tudósít arról a Berliner Börfen Zeitung egy világviszonylatban is Iegélsőbbrangu Megjelenik heteaktet Xl-sner. Eladási ám példányonként M Előfizetési dija egy évre 78.— pengő, naponta légiposta szállítással. Mutatványszámok és megrendelés ele Budapest, Vn. Bajza-u. 2. Telefon: 2*2—S3*. Az amerikai sztrájkok Washington, ápr. 5. (Német TI) Roosevelt elnök három órán keresztül értekezett a kormány tagjaival a munkásmozgalmakról. Az indiana állambeli Huntington gázálarckészítő gyárában a munkásság beszüntette a munkát. A Ford motorgyár üzemvezetőségének kijelentése szerint a sztrájkoló munkások a riverrougei gyár repülőgéposztályán jelentékeny rombolásokat végeztek. Az így előállott károk 100.000 dollárra tehetők. A sztrájk miatt be kell zárni a Ford-művek mind a tizenhat szerelőműhelyét. Az American Magnesium Company telepén kitört sztrájk következtében a munka teljesen szünetel A gyér fontos repülőgépalkatrészeket készít A Kassa „hazatérése“ óta eltelt két és fél év eredményeiről beszél Puhl Sándor polgármester Három zászló — Mindenki előlépett... — A városi „Önképzőkör“ A csütörtöki fagyűjtők — Ötszobás lakás 1200 pengő bérért —* A városi kiházasítási alap Kassa, április. (A Pesti Hírlap kiküldött munkatársától.) Kassán, a „felvidéki fővárosban“ —• három városháza van. Egy „régi", egy „új“ és egy — „bérelt. A régi városháza épülete a korszerű közigazgatás céljának nem felelt meg. Az új városháza kilencvennégy szobája pedig kevésnek bizonyult ahhoz, hogy a város hivatalait közös fedél alatt helyezzék el. Puhl Sándor polgármester tehát egy szép reggel új városházát bérelt Kassának! Bérbe adta a régi és az új városháza épületét és ezért a bérért kibérelte a MÁV igazgatóság kaszárnyaszerű óriási házának egy részét Az épületben a MÁV és a különböző vasúti hivatalok irodái is kényelmesen folytathatják működésüket A város a bérbeadott kilencvennégy szobáért százhetvenhat szobát kapott anélkül, hogy ez a kitűnő ház és lakáscsere egyetlen fillérjébe került volna. Puhl Sándor a „bérelt“ városházát egykettőre rendbehozatta. A „bérelt" városháza épületében együtt van az egész városi adminisztráció. Az adófizető polgárnak, ha ügyes-bajos dolgában a városi hivatalokat keresi fel, nem kell már hathét épületben járkálnia. A három zászló — A szobákban, földön, falon, ablakokon — minden darab a kassai munkáskéz ügyességét hirdeti — mondja Puhl Sándor polgármester, mialatt átkísér a polgármesteri fogadón. A kis tanácsterem üvegszekrényei előtt azonban meg kell állatnunk. Az üvegszekrények három zászlót őriznek. Az egyiken Kassa címerét töviskoszorú fonja körül. A kassai nők a cseh megszállás ideje alatt titokban hímezték ki ezt a zászlót. A másik zászlót Budapest adta a hazatért Kassának, a harmadikat pedig a hazatért Kassa adja a hazatért Kolozsvárnak. Ez a legszebb a három között. A kassai Steller-nővérek, iparművészkők milánói selyemre valódi arannyal hímezték a két történelmi nevezetességű napot: 1938 november 2 és 1940 augusztus 30. Előbbi Kassa, utóbbi Kolozsvár hazatérésének napja. A kassai MANSZ hölgyei pompás piros-fehér-zöld szalaggal díszítették fel, mert a zászló egyik fele Kassa sárga-kék, a másik fele pedig Kolozsvár piros-kék színében készült el. — A kolozsvári Nemzeti Színház megnyitásának napján adja át Kassa törvényhatósági küldöttsége ezt a zászlót Kolozsvár törvényhatóságának — jegyzi meg Puhl Sándor polgármester. „Egy ranggal mindenki előlépett.. A visszatért Kassa élén báró Schell Péter főispán és Puhl Sándor polgármester személyében a magyar közigazgatási élet két fiatal kitűnősége áll. Az ő érdemük, hogy Kassa külsőleg már kiheverte a cseh megszállást. Nemcsak e cseh feiratok tűntek el, de két és fél év alatt Kassa magyarabb lett, mint volt. — A magyar közigazgatás nagyszabású fejlődését — folytatja a polgármester — Kassán nem ismerték a megszállás alatt. Kassát, amely húsz évig el volt szakítva a magyar hazától, elsősorban tehát közigazgatásilag kellett megszerveznünk. Először a városi státust rendeztük. Hatszáz főnyi tisztviselőkar mellett négyszáz főnyi üzemi alkalmazott és állandó jellegű munkás tartozik a városi státusba. A fizetéseket és a nyugdíjakat is rendeztük. Kassa tisztviselő fizetésre 72.000 pengővel többet költ, mint a csehek idejében. Általában nemhogy rosszabb helyzetbe került volna valaki is, ellenkezőleg — egy ranggal mindenki előlépett! Sőt, a belügyminiszter úr hathatós segítsége révén negyvennyolc új állást töltöttünk be. A hat adókerületre beosztott Kassa polgármester-helyettest, új tanácsnokot is kapott. Kassa, lakossága számát tekintve, Magyarország kilencedik városa... A városi „Önképzőkör“ Kassa polgármestere érdekes újítást léptetett életbe. Nemcsak tisztviselőképző tanfolyamot tart, amelynek a polgármester a legelfoglaltabb tanára, de a város tisztviselői kéthetenként közös összejövetelt is rendeznek. Ezeken az összejöveteleken legalább egyszer mindenki szerepel az előadói emelvényen. A város valamenynyi tisztviselője szabatos előadásban ismerteti saját munkakörét, a polgárság érdekét szolgáló javaslatokat tesz, tisztviselőtársai számára sok érdekes, fontos és tanulságos felvilágosítással szolgál. Az előadást hozzászólások követik. A hallgatóság soraiban ott ül a főispán és a polgármester is. A városi „önképzőköri" ülésnek azután folytatása van a szerényen megtérített fehér asztal mellett: a város tisztviselői megismerik egymást, összebarátkoznak.