Pesti Hírlap, 1941. november (63. évfolyam, 250-274. szám)

1941-11-01 / 250. szám

Vasárnapi Krónika ! írja Márai Sándor Utazás a békébe­ gy nap Sopronban. A pálya­udvaron nincs kocsi — a vá­rosban mindössze négy taxi köz­lekedik most, s ezek éjjel-nappal foglaltak —, gyalog indulok a Lővérek felé. Ez az első, s majd­nem az utolsó háborús jel, me­lyet az idegen ebben a városban észlel. Sopronnak talán az a szeren­cséje most, hogy kiesik a nagy útvonalakból: Győrben kell át­szállóni a m mellékvasútra, a világ nagy eseményei a fővonalakon robognak el a város mellett. A város nemcsak azért csöndes, mert kevés a taxi. A lelke csön­des. Valami van ebben a város­ban — tapintat, okosság, leszű­­rődött szemlélet, szenvedély­­mentes élettapasztalatok —, ami megérinti az idegent. A Lövér erdeje aranysárga. Ilyenkor a legszebb az erdő, hideg fényben. Alkonyatig járom az erdőt, föl­megyek a Károly-kilátóhoz, messze csillog a Fertő sekély vize, a város, tornyaival, éretten és tömören pihen a keleti Alpok árnyékában, mint egy befejezett remekmű. A levegő él itten, jó­ízű. Az Alpesekből érkezik, Sop­ronban könnyen lélekzik az em­ber. Évtizede jártam itt először, s mindig visszajöttem,, egy-két napra, néha, boldogabb időkben, Bécsből kocsival jövet, csak órákra. Azt az élményt nyújtotta, amit a magyar vidéki városok közül csak Kassa: az öntudatos, teljes és zárt városiasságot. Alko­nyatkor lemegyek az erdőből a városba, s újra megcsodálom a villanegyed szépségét, ápolt ké­nyelmét, az utcák rendjét. Kassa és az erdélyi városok mellett ez legurbánusabb városunk. Az ur­banitás nemcsak az utcák el­rendezése, hanem modor és ma­gatartás is. Ahogy itt köszön­nek, útbaigazítanak, felelnek az üzletekben, mind­ez mély és régi magyar városi kultúra kifejezése. Esztendeje először érzem azt, hogy béke van körülöttem. Egy­­időben Sopront, szombaton és vasárnap, elözönlötték a bécsi turisták; a háború most meg­szűrte ezt az idegenjárást, de a soproniak nem panaszkodnak. Csendben akarnak élni, mert vi­har van. Panaszaik általánosak, néha hiányzik egy és más, de ezek a hiányok átmenetiek. A város szerényen él, de elégedet­ten. Az új polgármestert dicsé­rik. Egy pék ezt mondta: „Min­dig be lehet hozzá menni“. A vá­ros lehetőleg keveset politizál, dolgozik és csendesen él. Szen­vedélymentes város ez. Indula­toktól és vad szenvedélyektől korbácsolt időnkben olyan, mint egy szikláktól védett, szelid ki­kötő, melynek öblében csendesen fodrozik a tenger, mikor az óceá­non vihar reng. Este hatkor végigmegyek a Várkerületen, a környező utcá­kon és tereken. Kevés várost is­merek, mely ilyen öntudatosan őrzi és ilyen szerényen rejti kin­cseit Széchenyi szobra mögött a kaszinó ablakai világítanak. Ez a vidéki kaszinó, nyájas fényeivel, mindig honvágyat ébreszt: pon­tosan igy kellett volna élni, vi­déken, este hatkor külföldi la­pokat olvasni a kaszinóban, s vacsoráig tarokkozni. Benézek a kaszinó ablakán, csakugyan ta­rokkoznak odabenn. A kártya általában unalom, de a tarokk bölcsesség. A tarokkozó ember nem nyerni akar, hanem szem­lélődni és megmaradni. A tér végében a domonkosok temploma már sötét. Csak az ol­tárok előtt égnek az örökmécsek. Néhány magányos ember ül a padokban, ezek a vidéki templo­mok, estefelé, a félhomályban rejtőző magányos, emlékező em­berekkel, ez a legmélyebb emberi közösség Európában. Pontosan így ülnek most hideg templo­mokban emberek, Nürnbergben, Parisban, Stockholmban és Bo­lognában, halottaikra gondolnak, s iparkodnak erőt szerezni az élethez. Most, az idő feladására, megszólal a városban mindenfelé az estharang. A Templom­ utcán megyek végig, a Fegyvertár­­utcán. Mennyi szépség! Ezek a loggiás, árkádos udvarok, ezek a dús faragású homlokzatok, ezek a csendes egyemeletes paloták! Az Esterházyak, az Eggenbergek palotája, a Szent György-temp­lom barokkja, a Várostornyot övező gyönyörű tér, a Storno­­házzal, ahol valamikor Mátyás király, szállott meg, a Kecske­templom gótikus tornya, a Ko­lostor­ utca ősrégi házaival, ezek az ablakok és kapualjak, ezek a zöld olajfestékkel lakkozott, régi nemesi és polgári házak kapui, a Starhembergek és a Zichyek há­za, mindez úgy áll össze városnak, műveltségnek, életformának, mint a Nyugat legérettebb városalkotá­sai, mint Salzburg vagy Ganz. Ez a város szerény, nem beszél sokat, de tudja rangját. S a régi kövek Vichy, október. A magyar közvé­lemény az öröm és elégtétel érzé­sével vette tudomásul a szerenc­se­­kivánatok­ hírét, melyeket Pétain tá­bornagy a szentistváni ünnepek al­kalmából Horthy Miklós kormányzó­hoz és a magyar nemzethez eljut­tatott. Az államfői udvariasság e­lőkötelező gesztusán túl lehetetlen észre nem venni az új Franciaor­szág és hazánk viszonyában lassan kialakuló örvendetes változás jeleit. A Marsall és a Nemzeti Forrada­lom Franciaországa nem a Barthou­­féle köztársaság többé, melyben Alexis Léger úr, a Quai d'Orsay ko­ronázatlan királyaként vezette a tör­hetetlen kisantant-barát és magyar­­ellenes külpolitikát. Elmúlt az a kor, melyben Bénes Eduárd valódi Mac­­chiavelli politikával gáncsolhatott el Parisban minden őszinte közele­dést, s amelyben a magyar igazság mellé való törhetetlen kiállásunkat eleve franciaellenes magatartásnak minősítették. A francia r­épet egy történelmi földrengés, létének legnagyobb vál­sága ébresztette rá, hogy igazságta­lanul viselkedett Magyarországgal szemben és vakon engedte át magát a magyarság ellenségeinek eszkö­zéül. A francia sajtóban 1940 júniu­sa óta egyre gyakrabban merülnek fel a belátás és sajnálkozás hangjai. Egyik nagy francia napilap például a magyar-francia viszony megmér­­gezőiként nyíltan a kisantant sajtó­ügynökségeit jelöli meg és — első­sorban természetesen francia nem­zeti szempontból —, súlyos vádat emel ellenük. Őszinte francia önvád „Hányszor olvastuk — írja e lap — a francia „információs“ ügynök­ségek távirataiban, hogy milyen tö­rékeny a német nemzeti szocialista rendszer! Olvastunk a Birodalom vezetőinek ellenséges érzületéről Franciaország irányában. A lengyel, cseh, román hadseregek erejéről, a kisantant tartósságáról, a német hadsereg „gyenge pontjairól“ stb. S mintha erre a káros tevékenységre a francia újságírók nem lettek volna elegen, a külföld is felállította nálunk saját érdekeit szolgáló ügynökségeit, így történt, hogy Prága pénzén egy hírügynökség dolgozott Párisban, melynek feladata volt­ bebizonyíta­ni, hogy abban a reménytelen or­szágban, melyet Csehszlovákiának hívtak, minden a legnagyobb­­rend­ben van. Ennek az ügynökségnek a táviratai szerint a szudéta-kérdés nem is létezett, a németek sohsem merik majd megtámadni a cseh erődvonalakat s az ország minden kisebbsége szívvel-lélekkel támo­gatja az államhatalmat. És mi volt a valóság? A szlovákok gyűlölték a cseheket, a rutének pedig sohsem kapták meg a békeszerződésben ga­rantált függetlenségüket. Azt igye­keztek a hírügynökségek bebizonyí­tani, hogy Budapesten alig egy-két politikus viseltetett baráti érzelmek­kel Franciaország iránt Mesterke­déseik eredménye az lett, hogy fe­kezett érezni és emlékezni tud, s őriz egy polgári életformát, mely a legértékesebb volt Magyar­­országon az elmúlt négyszáz esz­tendőben. A békét őrzi e bolt­­hajtásos szobákban, a békét, me­lyet a háborúban minden ember külön őriz meg lelkében és éle­tében, ha túl akarja élni a vihart. Sopronnak múltja van, melyről tud, s ezért van jövője is. Hűséges város, de hálás is, most látom: minden utca tele van emléktáblákkal. Megbecsüli fiait. Kis János, a költő-pap, ép­pen úgy emléktáblát kapott itt, mint Berzsenyi, aki az itteni gimnáziumban volt verekedős gyerek, s még mit sem árult el későbbi depressziós lelkialkatá­ból; emléktáblát kapott Rákosi Jenő, Frankenburg és Révai Miklós. Gyóni Géza és Liszt Fe­renc, aki itt koncertezett először, pendelyes gyermek­korában. A város tudja, mivel tartozik a szellemeknek, melyek e kövek között világítottak valamikor. Tiszteli , a betűt és a köveket, mert tudja, hogy az emberi lélek az igaz betűkből és művészi kö­vekből rótt művekben él leg­tovább. A szél a kapuk fölött gyalu­­forgácsot lobogtat: a soproni pol­gár jelzi, hogy szüretelt, s a kapu alatt, hosszú asztalok mellett, ősi jogon kiméri borát a vendé­ha sem sikerült őszinte viszonyt te­remtenünk Magyarországgal, ahol pedig Franciaországnak számtalan értékes barátja élt." Az elmúlt napokban báró Robert de Fabre-Luce nyilatkozott Vichy­­ben a magyar sajtónak. Robert de Fabre-Luce, aki egy évtizeddel ez­előtt, vagyis akkor vallotta, hogy a páriskörnyéki békeszerződéseket re­vízió alá kell venni, amikor ezért még megvetés és gyalázkodás járt jutalmul, ma keserű elégtétellel hi­­vatkozhatik rá, hogy­ igaza lett: ha­zája tragédiájának egyik oka az volt, hogy szembeszállott a történelmi erők természetes fejlődésével és Európa zsandárjának­ szerepére vál­lalkozott. — Tizenöt esztendeje hirdetem — mondotta Fabre-Luce a Pesti Hírlap tudósítójának —, hogy a versaillesi és trianoni békeszerződések foltot ejtenek Franciaország történelmén és szégyent hoznak Európára! Egész történelmünkhöz méltatlan, hogy Franciaország hajlandó volt kitűnő népeket, köztük a magyarokat, a de­mokrata önkénynek kiszolgáltatni, csak­ azért, hogy Németországot „ár­­tá­sra képtelenné“ tegye és hogy olyan mesterséges állam­szörnyeket, mint Nagy-Románia, Csehszlovákia és Jugoszlávia, fenntarthasson. En­gem mindig felháborított a gondolat, hogy egy napon majd megvádolhat­ják a francia népet e hibákért, me­lyeket sohasem követett volna el, ha idejében és becsületesen tájékoztat­ták volna. Az a hazugsághalmazat — fejezte be Fabre-Luce—, az a téve­dés-sorozat, amelyben éltünk, csak olyan szörnyű összeomláshoz vezet­hetett, amilyen 1940-ben be is kö­vetkezett. Báró Fabre-Luceon kívül, akit 1940 tavaszán a Paul Reynaud-kor­­mány mint németbarát gyanúsan, el­fogatott s aki csak akkor került sza­badlábra, amikor Pétain vette kezé­be a hatalmat, még más kitűnő fran­cia közéleti férfiak is tanúságot tet­tek Magyarország iránti rokonszen­­vük mellett. Elsősorban de Monzie és Lémery szenátorokra, De Vienne követre, Xavier Vallatra és Valéry- Radotra gondolunk, akiknek olyan­kor volt bátorságuk magyarbarát­nak lenni, amikor ez még valóban kockázatos kiállást jelentett. A francia sajtó, mely húsz éven át a legnagyobb érdektelenséget ta­núsította minden iránt, ami magyar vagy Magyarországgal kapcsolatos, ma nap-nap után közli az MTI-je­­lem­téseket és a honvédhaditudósító­­század riportfényképeit. A Vaillance, e nagy katolikus hetilap, egész olda­las képsorozatot közölt Kassa bom­bázásáról és honvédeink harcairól Ukrajnában. Lehetetlen meg nem említeni azt a kedves kis történetet, mely szin­tén egyik láncszeme a fejlődő ma­gyarbarátság megnyilatkozásának. A vichy-i Casino színháza külön „ud­vari“ előadásban mutatta be Pétain tábornagy előtt a „Faust elkárhozá­sa“ cím­ű operát. Berlioz remekműve René Chauvets egészen újszerű pen­géknek, akik zsebükben hozzák a borkorcsolyát. Részeg embert sehol nem láttam, de vacsora előtt, uzsonnára, mindenki piros bort iszik — az uzsonna-bor ős­régi magyar szokás, szalonna és kolbász kell hozzá, s akkor na­gyon egészséges. Sopronban ezt is tudják. A Katholikus Konvent bormérésébe térek be, amíg a negyednyolcas, utolsó lövéri tár­saskocsi indulására várok, mert Sopron korán fekszik, nyolckor már nincs közlekedési szerszám a városban. (Mellékesen: itt kap­ni ma talán a legjobb feketeká­vét az országban, az „Itália“ című espressóban, néhány fillér­ért; a pestiek thermosszal viszik innen, e kávém­séges időben, fel az erdőbe a forró feketét.) A Katholikus Konvent bolthajtásos tiszta szobája tele van kvater­­kázó, tarokkozó soproniakkal; nagy a füst, s hangos a kétnyelvű beszéd, mely körülbelül igy hangzik: „Ich hab ihm glagt, er soll zum asztalos gehen und sa­gen, ich lasse megcsináltatni den nachtkaszni, aber nur jutányo­san“. Két nyelven beszélnek, de egy szívvel éreznek: magyarul. Este van, visszamegyek az er­dőbe. A társaskocsi fényszórója ideges fényt dob a sárga októberi lombokra. Az erdő csendes, a hold változik, a szél elállt. Talán itt lehet egy éjszakát gonosz álom nélkül aludni... nagy ajándék ma, Európában f­e­dezésében a legmodernebb színpad­technika alkalmazásával került szín­re. A kabinetiroda e zártkörű be­mutatóra a külföldi diplomatákat is meghívta. Pétain ezen az előadáson nem volt hajlandó az államfői dísz­páholyba ülni, hanem a nézőtér egyik karosszékében foglalt helyet. A „protokolláris aggodalmak“ elsi­multa után megkezdődött az elő­adás, melynek első felvonása tudva­levőleg a Rákóczi-induló hangjai mellett a harci­­dicsőség apoteózisá­­val zárul. A színház vezetősége ezt az alkalmat használta fel egy kis magyarbarát rokonszenv-tüntetésre. Amikor a fináléban a színpad meg­telik hadilobogókkal, minden más nép színei csak egy-egy példányban jelentek meg, a magyar zászlók pe­dig a címertartó két angyallal a színpad közepén, valósággal eltakar­ták a többieket Báró Bakách-Bes­­senyei követ, aki csak az előző nap mutatta be megbízólevelét, örömmel nyugtázta ezt a láthatóan előkészí­tett kis demonstrációt. Hála Istennek, az idők változnak és Franciaországban ma már nem áldozat és nem nehéz kiállás ma­gyarnak lenni. Observator. it m­ag­yar lobogó apoteózisa a vichy-i opera színpadán - A Pesti Hírlap vichy-i tudósítójától . Elrendelték a burgonya igénybevételét A MTI jelenti: A hivatalos lap szombati száma közli a közellátás­­ügyi miniszter rendeletét, amelyben elrendeli a burgonya igénybevételét. A közellátás biztosítása érdekében mindenki köteles a Belföldi Burgo­nyakereskedelmi Egyesülésnek fel­vásárlásra hatósági áron átengedni azt a burgonyamennyiséget, amely a tulajdonos házi és gazdasági szük­ségletét 1942 június 30-ig megha­ladja.­­A főváros burgonyaellátása pén­tekre örvendetesen javult. Míg teg­napelőtt csak egy vagon, tegnap pedig mindössze hét vagon burgo­nya érkezett a fővárosba, pénteken már tizenhárom nagy vagon bur­gonya került piacra, ami tizenkilenc és fél kis vagonnak felel meg. Ez a mennyiség bőségesen fedezi Buda­pest napi szükségletét és remény van arra, hogy a közeli napokban a felhozatal tovább emelkedik majd. A főváros közélelmezési ügyosz­tálya megakadályozza az indokolat­lan burgonyatárolást és ezért utasí­tására egy-egy vásárló személyen­­kint csak egy kg. burgonyát kap­hatott. A jövő héttől kezdve a budapesti élelmiszerkiskereskedők is kapnak burgonyát, amelynek szétosztását ezáltal megkönnyítik. A közélelmezési ügyosztály újból közli a közönséggel, hogy ideges­ségre és nyugtalanságra nincs sem­mi ok, széleskörű intézkedések tör­téntek, hogy a burgonya és a leg­fontosabb más élelmicikkek felho­zatala egyenletes legyen, ezekből a cikkekből való tárolás tehát telje­sen felesleges. AZ ORSZÁG LEGMODERNEBB ÜZLETE • A BUDAI FIÓKJA XI., HORTHY MIKLÓS ÚT 39. Még vehet! Balatonföldváreo villatelkei nagyon kedvező részletre. Minden telek befásítva, villany, vízvezeték csatlako­zási lehetőség. Áraink a legolcsóbbak. Okvetlen kérjen tájékoztatót Balaton­­földvár fürdő rt. pare, irodája, Buda­pest, V., Szabadság-tér 14. Tel. 127-660 K ftUVVTÍSI AT Révai lexikont, vl­ I * I rí rí it 11 Hóman-Szekint magas áron vesz Keleti könyvüzlet, Vil­mos császár-ut 27. 6704 NAGYVÁLLALAT KERES csepeli gyára részére jól számoló, komoly, őskeresztény adminisz­rációs tisztviselőt Kézzel írott ajánlatok Broeitner J. hirdetési irodába, Budapest, IV., Városháza u. 10. „Szorgalmas mun­kaerő 1­879“ jeligére küldendők. Kereskedelmi iskolát végzett, őskeresz­­tény, gyors- és gépírásban jártas fiatal tisztviselőt keresünk. Ajánlatokat ,,Gépgyár 6719" jeligére a főkiadóba kérjük. Textilgyár r. I. keres gyakorlattal bíró keresztény raktárnokot Sajátkezűleg irt. eddigi működést feltüntető ajánlatot ,,Kötszövő 6764" jeligére főkiadóba kérünk. Villamossági nagykereskedés (keresztény cég) keres tőkét, csendes társat. ..Őskeresztény 6831“ főkiadóba. Nagyvállalat igazgatója keresztény (tanusítványos), munkabí­rásának teljes birtokában, általános kereskedelmi és közgazdasági tudás­sal, szervezőtehetség, perfekt német, önálló, diszpoziciós­épes, minden mun­kában alaposan jártas, bankoknál és hatóságoknál jó összeköttetésekkel, állását változtaná. — Meghívásokat kér „All round" jeligére Rudolf Mosse r. t. hirdetővállalathoz, Erzsé­­bet-körút 23. 6858 Ajaxkalapácsot keresünk megvételre. Ajánlatokat leírás­sal. „Fémárugyár“ jeligére Patak hirde­tőirodába, Vilmos császár­ ut 29. 6673 KERESÜNK megvételre 50—200 literig vörösréz vagy aluminium bel­ső rés­szel bíró DUPLIKÁTORT Választ „Duplikator 7129“ jeligére Blockner J. hirdetőirodájába, Vá­rosház­ utca 10. 6861 Textilgyár r. t. keres gyakorlattal biró keresztény raktárnokot Sajátkezüleg irt, eddigi működést fel­tüntető ajánlatot „Kötszövő 6865“ jeligére a főkiadóba kérünk. Bér­lázat keresek 300.000—400.900 P körüli értékben. Telefon _________________358—261._____________6832 Fővárosi pénzintézet felvesz kezdő tisztviselőket és tisztviselőnőket Ajánlatok „Német­­ nyelvtudás előny** jeligére Hausenstein és Vogler rt. hir­­detőirodába, Dorottya­ utca 8. keretnek. Élelmiszeripari R. T. VAGY KFT* KERETET VESZEK. Ajánlatokat „Szakember“ jeligére Balogh hirdetőbe a Szent István-körút 9.

Next