Pesti Hírlap, 1941. december (63. évfolyam, 275-297. szám)
1941-12-03 / 276. szám
8 Pisti Hírlap 1841 rer. X tterfia — Makkai Sándor előadása a falu és a város átalakulásáról. Makkai Sándor egyetemi tanár, volt erdélyi református püspök Debrecenben előadást tartott a társadalmi válságról és az ezzel kapcsolatos falu-város kérdésről. Társadalmi válságunk eddigi vonala, — mondotta Makkai Sándor — a sajátos ősi népi műveltség, a mélykultúra bomlását és átmenetét mutatja egy félvárosi civilizációba és életformába. A falu válságát a város bomlasztó és vonzó ereje okozza, amikor könnyebb élet lehetőségével kecsegteti a falu emberét. De ez magának a városnak is veszedelmet jelent, mert a városba tódulás szaporítja a nyomort és lenyomja a kultúra színvonalát. A jelek szerint egységes magyar nemzeti társadalom még nem alakult ki. Pedig a gazdasági és közigazgatási reformok mellett erre lenne a legnagyobb szükségünk. Annak a meggyőződésének adott kifejezést, hogy az egységes nemzeti társadalom felé való fejlődésben döntő szerepe lesz az egyháznak. — Kainerné Istvánffy Gabriella műteremkiállítása. A Rózsadomb lejtőjén, Kut utca 7. szám alatt mutatja be művészetének új termékeit Rainerné Istvánffy Gabriella, az érdemes állat- és tájképfestő. Műterme ablakából egész gyűjteményét látja az egymáshoz szögellő ódon házaknak, kedves villáknak. Nem csoda, hogyha a legutóbbi esztendőt főként a Rózsadomb s a mögötte fekvő lankas vidék megörökítésének szentelte. Helyszíni tanulmányaiból gyönyörű sorozat olaj- és vízfestmény származott, amelyek művészi élvezeten kívül a „ráismerés örömében“ ringatják azokat, akik fővárosunk intim művészeti szépségei iránt fogékonyak. A kiállításból természetesen nem hiányozhatnak a cicák, „akiket“ Istvánffy karolt fel nálunk ecsettel és palettával. De cicákon kívül számos egyéb állattémát láttunk még, nemcsak művészien, de tárgyi hozzáértéssel is kidolgozottam Néhány szép arckép és akt, végül Nesnera Ida ötletes aprószobrai egészítik ki ezt az intim tárlatot, amely d. e. 11-től kezdve egész nap megtekinthető. (s. I.) — A lélekjelenlét. Regensburgból jelentik. A napokban az itteni pályaudvaron izgalmas esemény játszódott le. Egy ötvenéves asszony fel akart ugrani a müncheni gyorsvonatra, amely már elindult. Nagy sietségében a vonat lépcsőjén megcsúszott és a kocsi alá esett köpenye beleakadt az ajtóba és mivel keresztben feküdt a síneken, a szemtanuk már elveszettnek gondolták. A nő azonban ebben a válságos helyzetben sem vesztette el a lélekjelenlétét: egyetlen rántással kiszakította köpenyét, villámgyorsan a sínek közé feküdt és a földre lapult. Már több kocsi áthaladt fölötte, mire a vonatot megállították és kiemelték a sínek közül. Az asszony lélekjelenlétével megmentette életét. Az esésnél ért apró horzsolásokon kívül egyéb baja nem történt. Kiviteli tilalom — szép nőkre. Santa Fé argentínai város tanácsa rendeletet adott ki, amelynek értelmében a jövőben a városban lakó leányok csak külön engedéllyel mehetnek férjhez. Az engedélyt csak akkor adja meg a tanács, ha a házasságot kötni szándékozó vőlegény igazolja, hogy ő is Santa Fé-beli illetőségű. Köztudomású, hogy az egész amerikai kontinensen Santa Fé dicsekedhet a legszebb leányokkal. A híres város leányainak szépsége messze földről odavonzotta a házasulni vágyó ifjakat és bizony a Santa Fé-i leányok lassan kint kivándoroltak szülővárosukból. Az argentínai város férfi lakossága egy darabig tétlenül szemlélte a helyzetet, most azonban észbe kapott Azt tette, amit minden ország és város megtesz a mai világban, ha félti az aranyát, a nyersanyagját vagy a gyapotját — kiviteli tilalmat léptetett életbe. Santa Fé a leányait félti, így hát a leányok kivitelét tiltja meg. — Halálra ítéltek egy rablógyilkos cigányt. A zombori törvényszék rögtönitélő tanácsa kötél általi halálra ítélte Kolompár József cigány vajdát, aki revolverrel agyonlőtte, majd kirabolta Orsós Kolompár János cigányt. — Közlekedési balesetek. A Mesterutca és a Dandár-utca sarkán egy villamos összeütközött Darula Gábor fűszeres egyfogatu kocsijával. A fűszeres mellett ülő özv. Bosányi Györgyné leesett a kocsiról és súlyos sérüléseket szenvedett. — A Gubacsi-ut és a Szekerész utca sarkán lévő villamosmegállóhoz egy villamoskocsi közeledett. A megállónál egy másik villamos vesztegelt, amelyet a közeledő villamos nem vett észre és beléje futott. A veszteglő villamos pótkocsiján utazó Nemeskéri Jánosné 23 éves ezüstfényezőnő, Zizda Eugénia 31 éves háztartásbeli és özv. Madár Istvánná 41 éves magántisztviselőnő megsérült. — Vigodni Adolf bőrgyáros feleségét a Mussolini-téren elütötte egy taxi. Súlyos zúzódásokat szenvedett. — A vörös 140 millió. (Kerecseny János könyve a bécsi nagy kalandról.) A berlini antikomintern egyezmény aláírása után fokozódó érdeklődés várja a MOVE rendezésében megnyíló bolsevistaellenes kiállítást. E kivételes alkalommal a Nemzeti Könyvtár rendkívül érdekes és páratlanul izgalmas könyvet adott ki Kecscseny János, a neves ellenforradalmár tollából ,,A vörös 140 millió“ cím alatt. A Nemzeti Könyvtár ezzel a füzetével is szolgálja azt a nagyszabású nemzeti megmozdulást, amely hivatva van az egész magyar társadalmat felrázni és nemzeti érzésben megerősíteni. A kötet ára 21 fillér. Kapható a kiállításon és minden könyvkereskedésben, dohánytőzsdében és újságárusnál. «- Papi Jubileum. Meleg ünneplésben részesítette a felsővizivárosi Szent Anna plébánia egyházközsége Molnár László apát, esperesplébános pappászentelésének 40-ik és kerületi működésének 33-ik évfordulója alkalmából. A délelőtti szentmisén az ünnepi beszédet Gáspár Gusztáv hittanár mondotta. Délután a budai Katolikus Körben tartott ünnepségen üdvözölték a jubilánst. Sajtolt fémporból autót és írógépet gyártanak Amerikában. Az 1942 év legérdekesebb amerikai futómodelljei olyan eljárással készülnek, amely a bronzkorszak óta a legeredetibb újításnak nevezhető, öt és félezer éve olvasztják, edzik, kovácsolják és száz különféle módon dolgozzák fel a vasat. De még sohasem gyártottak gépet és gépalkatrészt — préselt fémporból. Pedig ez az anyag — a legújabb megállapítások szerint — sok tekintetben jobb az acélnál. Különösen kiemelkedik két előnye: rendkívül könnyű és porózus volta miatt nagymennyiségű olajat nyel el. A fémpor sajtolásához igen nagy nyomásra van szükség. Hidegen megmerevedve, a „porból készült acél“ még kézzel törhető. Különféle eljárásoknak alávetve, térfogatának húsz százalékára csökken és ekkor éri el rendkívüli keménységét. Figyelemreméltó, hogy német mérnökök a Krupp-művekben már 1916-ban kísérleteztek a préselt fémporral. Kobaltot kevertek gyémánt- és bronzporral. Az eredmény a gyémántnál keményebb anyag lett, amiből különleges fűrészeket gyártottak. A kísérleteket a németek nem folytatták és most Amerikában bukkant fel ez a korszakalkotó újítás. Az új anyagból zajtalanul működő írógépeket is gyártanak, amelyekhez szalag sem kell, mert a porózus betűfelület közvetlenül átitatható festékkel. Egyesületek és előadások Girolamo Ippolito, a nápolyi egyetem tanára a mérnök- és építészegyletben előadást tartott az olaszországi vizierők kihasználásáról. Hangsúlyozta a vizierők fontosságát a szénben szegény Olaszország szempontjából. Vetített képekkel mutatta be Olaszország vizierő-forrásait és a már létesített elektromos központok berendezéseit. A további tervek arra irányulnak, hogy egész Olaszország energiaszükségletét a vizierőkből fedezzék. Az előadást Németh Endre műegyetemi tanár ismertette magyar nyelven és egyben levonta belőle a magyar szempontból figyelemreméltó tanulságokat. Széchenyi István Tudományos Társaság gróf Széchenyi Bertalan elnöklete alatt tartott közgyűlést. Az elhunyt dr. Koós Mihálynak emlékét jegyzőkönyvileg örökítették meg. Dr. Schimanek Emil főtitkár jelentésében rámutatott arra, hogy a Társaság által támogatott kutatómunka már eddig is sok esetben újabb forrásokat nyitott a gazdasági élet fejlődésének. A helyettes főtitkár a vagyoni helyzetről számolt be és jelentette, hogy a Társaság eddig közel 1.200.000 pengőt bocsátott a hazai természettudományok kutatásának rendelkezésére. A Magyar Gyorsírók és a Gyorsírás Barátainak Budai Egyesülete közgyűlést tartott, amelyen elnökké dr. Wagner József gimn. igazgatót, ügyv. alelnökké dr. Kemény Jánost, a Külkereskedelmi Hivatal igazgatóját választották meg. A közgyűlés után dr. Wagner József „Hasonlóság a gyorsírás és a nyelvek tanításában“ címmel előadást tartott. Glatz Oszkár december 3-án, szerdán estei táskor — társasvacsora keretében — „Művészet és élet“ címen előadást tart a Lipótvárosi Társaskörben. A Magyar Gyorsírók Orsz. Szövetsége néhai elnökének, Huszár Károlynak elhunyta alkalmából vasárnap d. e. 11 órakor a református gimnáziumban (Lónyay u. 4/c.) emlékülést tart. A Katolikus Hölgyek Országos Sajtóegyesülete XXX. évi rendes közgyűlését december 13-én, hétfőn délután 6 órakor tartja a Kongregációs Otthon (Horánszky utca 20. sz.) földszinti könyvtártermében. Jótékonyéért karácsonyi vásárt nyit meg december 6-án az Esterházy-palotában a magyarországi Katolikus Nőegyesületek Orsz. Szövetsége gróf Zichy Ha- Jaelné és gróf Hunyady Józsefné vezetésével. A vásár december 6-án estig tart. A Magyar Leszámítoló és Pénzváltó Bank tisztviselőinek gyűjtéséből a bank tisztviselőnői 70 sált, 44 pár érmelegítőt, 1 pár fülvédőt és 530 P-t (106 szeretetcsomag megváltására) adományoztak a fronton harcoló katonák részére a Vöröskereszt útján. A Hangya keretében működő Magyar Szövetkezeti Asszonyliga a helyi asszonycsoportok és a Magyar Köztisztviselők Szövetkezetének fiókárudás útján felhívást intézett a szövetkezeti asszonyokhoz, hogy a hadbavonult katonák részére kössenek érmelegítőket. A felhívás igen szép eredménnyel járt: a szövetkezeti asszonyok áldozatkészsége folytán 2408 pár érmelegitő, számos sapka, sál, lábszárvédő és kesztyű, valamint 844,33 pengő készpénz gyűlt össze. A „Darányi Ignác“ Agrártudományos Társaság csütörtökön 6 órakor a gazdaságtudományi egyetemen .(Szerb u. 23.) felolvasó-ülést rendez, amelyen Girolamo Ippolito olasz egyetemi tanár előadást tart. A Magyar Tűzharcos Szövetség Vili. ker. főcsoportja (Népszínház u. 19.) pénteken este 7 órakor dísztáborozás keretében ünnepli meg a Kormányzó névnapját. Az ünnepi beszédet intéz dr. Tóth András országgyűlési képviselő, tb. elnök mondja. A Turul Szövetség Hunyadi János Bajtársi Egyesülete vasárnap este 1i9 órakor a rákosligeti Polgári Kör helyiségeiben műsoros honvéd-estet rendez. A budai református Nőegylet szombaton és vasárnap jótékonycélú karácsonyi vásárt rendez ,az Iskola u. 16. sz. alatti teremben. Vasárnap este tiz órakor műsoros est lesz, amelyen bevezetőt Haypál Béla mond, előadást Hunyady Sándor tart. Az Orsz. Gyermekvédő Liga (Szentkirályi u. 2.) csütörtökön d. u. 5 órakor Albrecht kir. herceg elnöklésével közgyűlést tart. A Budapesti Szállodaportások és Idegenvezetők Egyesülete közgyűléssel ünnepelte meg tizenötéves fennállását. Az egyesület másfél évtized alatt rendkívül hasznos munkát végzett a magyar idegenforgalom érdekében. Az ünnepi közgyűlés meleg ünneplésben részesítette Molnár Gyulát, a Dunapalota-szálloda főportását, aki az egyesületnek alapítása óta elnöke. Bécs, dec. 2. Gyönyörű operaesték és koncertek torlódnak a Mozarthéten. Mindenütt igyekszünk ott lenni, de bőven kitelne egy második Mozart-hét azokból a zenei eseményekből, ahová nem jut el az ember, ütközés vagy időhiány miatt. Van úgy is, hogy a sors keze dönt Egy rokonszenves, kellemes modorú berlini úr: Herr von Schimpfen, a Reichspropaganda Amt kiküldötte viseli gondját annak a kis újságírótársadalomnak, amelyben vagy egy tucat európai és ázsiai nemzet zenereferensei verődtek össze (japáni és mandzsúriai kollégák is vannak köztünk), az ő irodája látja el az újságírókat jegyekkel és igazolványokkal. Már most megesik, hogy egy este opera, meg nagy koncert is van egyidőben. Hatvannégyen vagyunk újságírók és a két eseményhez a sajtó csak együttesen kap ugyanennyi jegyet. Ilyenkor a jegyek borítékba kerülnek és vaktában húzni kell Nagy kereslet volt a hétfői „Figaro“ előadás után, de persze, a társaság felerésze „csak“ Weisbach szimfonikus koncertjére mehetett el. Valahogy kitudódott, hogy az egyik úr kincset érő Figarójegyét alig hogy megkapta, elajándékozta a szállodai étterem főpincérének. Az eset méltán keltett felháborodást és úgy hírlik, hogy az illető már von Schimpfentől megkapta az útilapot. Engem sokan irigyeltek, mert a Figarót húztam, az előző nap pedig „Don Giovannit“, így eddig négy remek operaelőadást élvezhettem. „Szaktetás a szerélyből“ Az első volt a „Szöktetés a szerályból“. Karl Böhm vezényelt, a feltörekvő német karmester-nemzedék kimagasló tehetsége. Könnyű, biztos ízlésű karmester, meleg kedély, gazdag zenei fantázia, elsőrendű Mozart-dirigens. Állandó vendégkarmesterként működik a bécsi operánál, de teljes jogú részese az itteni nemes művészi hagyományoknak. A „Szöktetés“-ben a német Singspiel életerős szellemét idézi fel, teljes összhangban Fritz von Schuch rendezővel, akinek felfogásában szinte csupán stílusos keretet adó mellékes elem a rokokó kecsesség és a költőileg eszményített emberi történet kap hangsúlyt Reinking díszlete gyönyörű mediterrán hangulata színpadkép és szerencsés elképzelése fölöslegessé teszi a színváltozást Bellonte felseghajtó köpenyben, vitorlás hajón érkezik, Constanza török bugyogó helyett XVIII. századbeli, európai dáma útiruháját viseli, Szelírd pasa fehérhumuszos arab sejk, Ozmin pedig pocakos kertész, széles szalmakalappal. Az általában nagyon jó előadás szereplői közül első helyen a páratlan technikai és szellemi összehangoltságú zenekart volna kedvem ,fölfedezni“, annyira megkapott mindjárt első este a csodálatosan finom és eleven Orchester - hangzás. Az énekesek közül Irma Beilke Constanzáját emelném ki, a meleghumorú, de Ozmin szerepéhez kissé világosszínű basszussal rendelkező Alsent, Anton Darmota lírai tenort, aki azonban igazi formáját, mint Don Giovanni Ottaviója futotta ki. „Don Giovanni“ Erről a „Don Juan“-előadásról sok vita folyt a nemzetközi zenekritikusok társaságában. Volt, aki az egészet elhibázottnak tartotta és például a címszereplő hősben keveselte a nőhódító, nagyvilági „charme“-ot, ellenképében, Leporellóban, a vaskos komikumot. Mások, jómagam is, mindenestül magukévá tették a vezénylő Knappertsbusch nagyvonalú és következetesen keresztülvitt drámai tervét, mely a a cervantesi fájdalmas gúnyt érzi és érezteti Mozart „víg drámájá“ban, a démoni kacaj dermesztő ridegségét, melyet csak a Zebinajelenetben lágyít meg Don Juan mélyen emberi nosztalgiája az igazi szerelem után. Ezt a belső tragikai felkészültségével meggyőző hatású felfogást jól szolgálta az együttes és a rendezés. Schäffler kemény és félelmetes Don Juanja, Anna Braun drámai izzása Donna Annája, Fritz Krenn egyszerű, közvetlen hangú Leporellója, Erich Kunz friss, természetes Mazettája mellett nagyon szépen szerepelt mint Donna Elvira, a mi csengőhangú, kulturált énekű Réthy Eszterünk. Cosi fan futta Külön lapra tartozik a „Cosi fan tutte“ előadása, mert ez a müncheni Állami Opera vendégjátéka volt Clemens Krauss főzeneigazgató, az elegáns, fehérhajú óriás, elhozta egész gárdáját, sőt a díszleteket is, melyek a canaletto-féle velencei városképeket varázsoltak a Staatskioper színpadára. Krausst szeretik a bécsiek és méltán ünnepelték most is ezért a kitűnő „Cosi“ elő-,adásért, mely az olasz rögtönző komédia szellemében nagy és szinte akrobatikus igényeket támasztó szerepek között teremti meg a könyyes és szellemes összjátékot Julius Patzak, az eszményi Mozarttenor diktálta a színvonalat és különösen feltűnt Hilda Güden, a koloratúr-szubrett szerepkörben Adele Kern népszerűségének várományosa. Figaro Mindent betetőzött a hétfői Figaró-előadás. Ez így másutt, mint Bécsben, el sem képzelhető, egészen és lezárólagosan Bécs talajában gyökerező művész-remeklés. A Redoutey, Saal, a bécsi Hofburg csodás gobelinjeivel kárpitozott óriás bálterme, amelyet színházteremmé alakítottak át. Széthúzható függönnyel választottál el a termet, az aranydíszes, fehér faburkolat folytatódik a színpadul szolgáló emelvényen, amelyről hátul kétkarú lépcsőzet vezet a magasba. Rendkívül szellemes módon aknázza ki Fritz Schuh rendezése ezeket az adottságokat. Néhány bútordarab és spanyolfal ide-oda helyezésével változtatja a színteret. Sőt az utolsó képben azzal, hogy áttört spanyolfalakat alkalmaz, egyetlen szál növényzet nélkül, hiánytalanul tudja éreztetni a holdfényben sejtelmes árnyékokat vető rokokó park játékos varázslatát. Az akusztika eleinte kissé rideg — persze, el vagyunk kényeztetve a Staatsoper ideális akusztikájától —, de rövid negyedóra alatt megszokja az ember ezt is és otthon van ebben a mozarti világban, egy tökéletes Figaró-előadás bűvöletében. Kari Böhm ismét remekelt és a tegnapi Don Giovanni, Paul Schäffler, most mint Figaro, talán még nagyszerűbb. Csupa elsőrendű művész, csupa szép hang és illúziót adó megjelenés a színpadon: Maria Reining, Maria Cebotari, Martha Rosh, Ahlersmeyer, Kunz és a többiek, mind a legtisztább Mozart-stílusban énekelnek és játszanak. Oly álomszerű az egész, mint hogyha ők énekelnék az igazi életet, az isteni zenében feloldódó valóságot és mi lennénk valami sötét fantomvilág részesei, akik oda, a szépség honába, szorongó vágyakozással áhítozunk. Lányi Viktor. • Egy új magyar zongoratehetség: Anda Géza. A felfedezés ritka élményében részesülhettek azok, akik kedden, a Vigadó nagytermében, jelen voltak a fiatal Anda Géza első önálló zongoraestjén. Nevét eddig kisebb hangversenyszereplései révén már ismerhették egyesek, de ezzel az önálló estjével most már zongoraművészeink első sorába, még itt is a legelsők közé ugrott, a kiváltságosak tévedhetetlen lendületével. Ez a húszéves zongoraművész hangszerének igazi poétája, mint az, akire játéka leginkább emlékeztet, Sauer Emil. A fiatal Sauer mutathatta csak ezt a formát első hangversenyein: a tökéletesen biztos uralmat a zongora felett, a mesterségbeli tudás tiszta szolidságát, a billentés anyagtalan könnyűségű vagy acélos erejű, de végig egyenletesen kiépített skáláját és mindezeken belül, mindezek felett a tolmácsolás magávalragadó költészetét, belső sugárzását. Schumann Szimfonikus etűdjeiben nem tudtuk, mit csodáljunk jobban: a gazdag érzelemvilágot, a lírai átélés bensőségét vagy a felépítés tudatos egyensúlyát. _ Ugyanígy elragadott Chopin tolmácsolásának mély költészetével, míg Debussy három művében a színkezelés lehelletfinomsága megérzése lepet meg. Még az is becsületére válik a fiatal művésznek, hogy legkevésbé akkor tudott érdekelni, amikor csak bravúrt adott és semmi mást, mint Liszt Spanyol rapszódiájában, mert ezzel is meggyőzött, hogy több mint virtuóz költő. Sauerre még kedves szertelenségei is emlékeztetnek, itt-ott túlságos hangulatcsapongása és az, ahogy a szenvedélyes kantilénákban szinte egész testével énekeli elő a dallamot a hangszerből. A hangverseny lelkes közönsége nagy művészt avatott ezen az estén. f. j. • Új szereplő a „Toscá“-ban. Az Operaház nemrégen felújított Toscaegyüttesének most új Cavaradossija is támadt, Járay József, a széphangú fiatal tenorista, aki vasárnap énekelte először ezt a szerepet. Első jeleneteiben érezhető volt a magától értetődő elfogultság, de az előadás során egyre szabadabban bontakozott iá a fiatal énekes alakítása, úgy ének, mint játék szempontjából. A levéláriát megismételtette a közönség. Toscát Rigó Magda énekelte, Scarpiát Losonczy György. • Mikulás-matinét rendez Mikulás napján d. e. 11-kor az Uránia filmszínház. Műsoron élő számok és színes filmek. Fanoni vezényelt. Udo Dämmert zongoraest ma Z. 8. •X* Schubert—Liszt-est holnap Hírnyv.ZenekarraL Vigadó 8. (Koncert.) • Kamarazene. Hanem zeneszerífs*ket gyakran ér a vád, hogy nerrt tudnak igazi lassú tételt írni, nem tudnak őszintén elmerülni egy „Lento“ vagy egy „Adagio“ hangulatában. Az új muzsika egyik legnagyobb mesterének, Bartóknak második vonósnégyese eleven cáfolat erre a vádra. Ennek a háromtételes műnek két szélső, lassú tételében páratlan mélységeket tár fel a mester. Az első tétel áradóan gazdag vonalvezetése izzó és idegfeszítően drámai tartalmat sűrít. Az utolsó tétel pedig csupa finom és megkapó költőiség. A Waldbauer— Kerpely-vonósnégyes, Bartók első és máig leghívebb tolmácsa most is elsőrangút nyújtott: ez a négy muzsikus hangversenyről hangversenyre közelebb hozza a nagyközönséghez Bartók zenéjét. A hangverseny műsorán szerepelt még Mozart üde C-dúr vonósnégyese és Schubert elragadó „Pisztráng ötöse“. Utóbbiban Dohnányi Ernő játszotta a zongoraszólamot, olyan könnyed, friss természetességgel, hogy magától adódó képzettársítással a hegyi patakok kristálytiszta csobogó vize jutott eszünkbe. A Zeneakadémia nagy terme megtelt, örvendetes jele ez annak, hogy a szép és komoly muzsika híveinek tábora egyre gyarapszik. (mja) • Revürapszódia. (Bemutató a Royal Revüszínházban.) Ha a cím: Revürapszódia, kissé zavarba ejt is, mert külön a „revünek“ és külön a „rapszódiának“ is megvan az értelme, de együttesen semmi a világon, mégis az, ami a cím mögött van, igazán változatos, tarka és szórakoztató, akár revünek nevezzük, akár rapszódiának. A műsor első részében kitűnő artistaszámok váltogatják egymást a színpadon, közöttük különösen Lavaty, a zsonglőr, a 2 Cutty’s és a Gladys-Kusserow táncospár elsőrangúak. Három vérbeli revüjelenet a műsor főerőssége, a Cigaretta-fantázia, amelyben az elragadó Rév Erzsi énekel és táncol az élen, az igazán művészi Kék szerenád — ebben Heinemann jazzzenekar és Vécsey Ernő, a jeles zongoraművész Gershwin híres Rhapsody in blue-ját adják elő pompás hanghatásokkal, de fellép a revüképben a színház amerikai sztárja, Diana Clayton is, azután egy újonnan feltűnt szép magyar táncosnő, Clara Dea. A teljes második részt a Keleti rege című revü tölti ki, különösen az arab akrobaták csoportja és egy gumitestű, pazar humorú akrobatanő száma emelkedik ki az együttesből. Sokat nevet a közönség Kőváry Gyula ötletes konferanszain, főként az időszerű rádióhíreken. (IV) Rövid hírek A Nemzeti Színház igazgatósága közli, hogy vitéz nagybányai Horthy Miklós Magyarország Kormányzója névnapja alkalmából rendezendő ünnepi előadását nem dec. 4-én, csütörtökön este, hanem szombaton, 6-án este fél nyolc órakor tartja. * A Nemzeti Kamara Színház — mint ismeretes — nov. 23-án ünnepelte Marci Sándor „Kaland“ című színműve 325-ik előadását. A darab a legnagyobb érdeklődés mellett halad az újabb jubileumi előadás, a 350-ik este felé. Tekintettel a Nemzeti Színház játékrendjének változására, Márai Sándor nagysikerű színműve csütörtökön, dec. 4-én este is színre kerül Makay Margittal, Lukács Margittal, Rajnai Gáborral, Makláry Zoltánnal, Nagy Istvánnal, Gobbi Hildával a főszerepekben. ■K* A Kér. Szoc. Egyesületek Orsz. Szövetsége dec. 8-án, hétfőn d. u. fél öt órakor munkás előadást rendez az Új Magyar Színházban. Grillparzer Medeája kerül színre. * Puszta Sándor mai szerzői estjén a Zeneakadémiában fellép Raffay Erzsi, Orsolya Erzsi, Kállay Miklós, Fodor János és Dienes Valéria tánckórusa. ... Udo Dämmert, a világhírű német zongoraművész nagysikerű tavalyi bemutatkozása után most ismét ellátogat hozzánk. December 3-iki hangversenyén Liszt-, Schubert- és Chopin-művei mellett bő teret ad a modern magyar és német szerzőknek, így Takács Jenő Rapszódiájának is. A művész legérdekesebb szereplése kétségkívül az a hangverseny volt, amelyen Furtwängler vezénylete mellett bemutatta Csajkovszkij ismeretlen Es-dur zongoraversenyét. Udo Dammert a newyorki egyetem könyvtárában bukkant rá a mű kéziratára és ő volt a világon a legelső megszólaltatója. USA Vigadóban szerdán rendezendő „Repülő-est“ egész műsora a repülésről szól, zenében, szóban, versben, látványosságban, humorban. A legismertebb és legnépszerűbb színészek és színésznők működnek közre az esten és különös érdekessége lesz a műsornak a legújabb repülőgépek miniatűr modelljeinek repülőversenye. Pluhár István konferál. * A Richards Richard Győri Finomposztógyár énekkara a győri Vörös Kereszt javára a gyár kulturházában díszhangversenyt rendezett. A hangversenyen megjelent báró Apor Vilmos győri püspök és megjelentek a vármegyei és a város vezetői is. * SZÍNHÁZ-ZENE A „SzöktetéstőL“ a „Figaróig“ — A Pesti Kirlap kiküldött munkatársinak telefonjelentése *— Érdeklődés „Napi lynkg" Jeligére Balogh hirdetőse, Szent István-körut a. .7762