Pesti Hírlap, 1942. február (64. évfolyam, 26-48. szám)

1942-02-01 / 26. szám

Előfizetés* ára 1 hónap- ISS1I 111111? UK | « ! ifi ffE • S 'S&.646) szám. Kiadja a Ta 2 P 50 fillér. Két hó- Kg» Wx «SP*®- ’^sjtggP® BjBfS gjaSAságHB fgb­l 318 HM1| igw I, i­­1 pesti Hírlap r,-t. Előál­llapra 5 P. Negyedévre ggggHh BBS Sg§ ||§S S |||| S SMB BBS Ww HS|| Htja a Légrády Testvé-T P 30 fillér. Félévre 14 pgS8aa2pBf VMSk ffgf Wm |$S3gg§P^ K Mm HE Wmmm rém r.-t nyomdája. Szer. P 60 fillér. Egy évre $pjÉa|aly WfisBS* il Ml IBS Mg WmMOF vesztöség és földadóin 29 P 20 fillér. Egyel jg|Pfisi*^ SKg Hjg­­gSa |Ég|! Egffij ® Budapest, V.. Vilmos cs­atár ára hétköznap 10 WBMa felSdeSf WgSjj,­­■---------'jgag| ÍÉrai IkfSíBSí aW ut 78. T.: 112—295 és Er­fillér, vasárnap 18 fillér RR& BWfBg iSW |&S §®C­ iVS'07/1.'/a\ ~4 »Ml SagS Bjggá 1B» f$lí 9 mE­lsébe­t-körút 1. T : 225-68* (a pályaudvarokon 1») VBV ____ | ■ ___________________ VfffoyyUgX ________________________________________________________ Politika és művészet írta Kercseg Ferenc Politikusok hatalmi éhsége, valahányszor zivataros időkben jelentkezett, a múltban annyi bajt szerzett az országnak, hogy természetesnek kell találnunk, ha az államhatalom ma, midőn ugyancsak zord időket élünk, szorosabbra fogja a gyeplőt. A polgári szabadságjogok ideigle­nes megszorítását ilyen időkben nem kell külön megindokolni. A legkisebb áldozat, amit ma­gyar ember ma a hazájának hozhat, az, hogy közös sorsot vállal polgártársaival és jégre teszi egyéni ambícióit. A nemzeti fegyelem megszo­rításával szükségképpen együtt jár egyes foglalkozási ágak tes­tületi megszervezése, hogy mű­ködésük a központból ellenőriz­hető és szükség esetén irányít­ható legyen. Ebből a szempont­ból, nem kötjük magunkat el­múlt idők jelszavaihoz és elmé­leteihez, hanem egyedül a köz­érdeket tekintjük. Ha egy rend­kívüli intézkedés hasznára van a köznek, akkor jó — ha nem, akkor rossz. Ezek előrebocsátása után meg kell mondanunk, hogy meggyő­ződésünk szerint az összes fog­lalkozásokat, melyeknek tartal­ma művészi alkotás, kivételes elbánásban kell részesíteni. Nem riaszt­a főjogokat követelünk a művésznek, hanem tekintettel alkotó munkájának hajszálfi­­nomsága, bonyolult és érzékeny föltételeire, éppen közérdekből biztosítandónak véljük azt a légkört, melyben a művészet egyáltalában meg tud élni. A művészi alkotásnak mások a föltételei, mint minden polgá­ri munkának, a művész sok te­kintetben kívüle is áll a polgári társadalomnak. Ha ezt nem ve­szik figyelembe és rákényszerí­tik a gazdasági alapon fejlődött értelmiségi foglalkozások szá­mára kigondolt sablonokat, ak­kor könnyen elnyomorodik az a képessége, mellyel szolgálatokat tud tenni a társadalomnak. Fölmerül a kérdés, várjon a művészet ér-e annyit az ország­nak, hogy érdemes lenne a ked­véért megbolygatni a lelkek „egységes frontját?“ Meggyőző­désünk szerint ez mindenütt le­het kérdés tárgya, csak éppen Magyarországon nem, ahol az irodalom, a képzőművészet, nem különben a színművészet, a nemzeti élet elsőrangú fontossá­gú megnyilvánulásának bizo­nyult. Ami a magyar népben igazán eredeti, értékes és vonzó, ami a magyar lélekben szár­nyaló és az örökkévalóság felé tör, ami leginkább alkalmas arra, hogy világszerte rokon­­szenvet és tiszteletet szerezzen nemzetünknek, az többnyire művészi formában jelentkezik. Most nem a cenzúráról van szó. A cenzúra nem öli meg az emberben a művészt, legrosz­­szabb esetben csak megnehezíti érvényesülését. A cenzortól min­denki olyan halhatatlan lehet, akár Petőfi Sándor. A mi aggo­dalmaink a kormány égisze alatt alakuló és az autonómia látsza­tát megóvó művészkamarák gondolata ellen irányulnak. Az ilyen kamaráknak módjukban van, hogy mélyen belenyúlja­nak a művészi alkotás műhelyé­be. Tapasztalás szerint művész­nek nem tanácsos hatalmat adni a művésztársai fölött. Nem pedig azért, mert legyen bár maga az Hitler birodalmi vezérlés kan­cellár pénteki beszédének egyik leghatásosabb és legfontosabb ré­sze az volt, amelyben megokolta azt, miért vette vállára a hadve­zetés minden felelősségét. — Még közelebb akartam ke­rülni katonáimhoz — mondotta — és ma biztosítani akarom őket; tu­dom, hogy ők mit teljesítenek, de tudom azt is, hogy a legnehezebb­jén már túl vagyunk. A hideg volt a keleti ellenfél nagy reménye. Ezt a reményét nem fogja valóra váltani. Négy hónap alatt csak­nem Moszkváig és Leningrádig jutottunk előre. Négy téli hónap most már elmúlt. Az ellenfél né­hány kilométernyire egyes helye­ken előrejutott és ott vérben és emberéletben hekatombákat áldo­zott. Ez talán közömbös is,­ azon­ban néhány hét múlva délen már megtörik a hideg és a tavasz to­vábbvonul majd észak felé. Elér­kezik az óra, amikor a talaj ismét kemény és szilárd lesz, amikor megverjük az ellenfelet. Azt ugyanis mondhatom: a katona, aki elől van, érzi toronymagas fölé­nyét az oroszok fölött. Sértés len­ne, ha az orosszal hasonlítanék össze. A döntő az, hogy az átállí­tás támadásról védelemre sikerült és én mondhatom: Ez sikerült! Ez az arcvonal áll. És e mögött az arcvonal mögött áll ma a hozzá méltó német haza. Hitler a legnagyobb őszinteség­gel megmondta, hogy korántsem lehetett elég a fagy elleni véde­lemre, amit előkészítettek. Ennek következtében fehívást intézett a német néphez önkéntes adomá­nyokért. Ennek a gyűjtésnek pél­dátlan sikeréről szólva, megálla­pította, hogy a felhívás és adako­zás szavazás volt, még­pedig az igazi demokrácia szavazása. S ez­zel kapcsolatban szólt a legtöké­letesebb bizalommal a háború be­fejezéséről is. — Ma, január 30-án csak egy­ről biztosíthatom önöket — mon­dotta —, miként végződik ez az év, nem tudom. Vajjon vége lesz-e vele a háborúnak, nem tudom. Egyet azonban tudok: bárhol je­lentkezzék is az ellenfél, ebben az esztendőben ismét meg fogjuk verni, épúgy, mint eddig. Ez ismét a nagy győzelmek esztendeje lesz. Még összehasonlítást sem szabad tennünk például Nagy Frigyes idejével. Nagy Frigyesnek oly túl­erő ellen kellett harcolnia, amely elfogulatlanság és igazságszere­tet: élénk képzeletű és forró­vérű kollégái mindig olyan ver­senytársat fognak benne látni, aki politikai úton törtet föl azokra a magaslatokra, ahová művészi képességeivel f­ölj­utni nem tudott. Az igazi művész egyébként magában és mások­ban sokkal jobban tiszteli a függetlenséget, semhogy mű­vésztársai körében politikai igazságok képviselője lehetne, mert a kormány ismerhet ugyan száz szempontot, amely fonto­sabb a művészetnél, de a művész maga, ha méltó kíván lenni erre a névre, első­sorban mégis a tehetségben látja hivatásának igazolását és értékmérőjét, valósággal nyomasztó volt. Miénk a világ legerősebb hadserege és a legerősebb légi fegyvere. Olyan ellenféllel állunk szemben, aki ta­lán számszerűtt fölényben van, de tavasszal számszerint egyenran­gúak leszünk vele. Fegyver tekin­tetében ismét leverjük és akkor ismét a mi időnk következik. Németország szövetségeseiről is rendkívül meleg hangon emléke­zett meg Hitler vezér és kancellár. Örömét fejezte ki, hogy a német hadsereghez oly sok szövetséges is csatlakozott ebben a háborúban, amely ma már Európa háborúja. A Hitler-beszéd hatása világszerte megnyilatkozik. A Führer szavai Németországban mély benyomást keltettek. A szom­bati német sajtóra nagy hatással vett a Führernek az a kijelenté­se, hogy személyileg vállal és visel mindenért minden felelősséget. *A Völkischer Beobachter többek kö­zött ezt írja: „Kemény elszántság­gal és a győzelem bizonyosságá­val halad a Vezér a maga útján és Németország útján. Tudja, hogy népe minden akadályon át, minden hullámhegyen és még in­kább minden hullámvölgyön ke­resztül követi. Tudja, hogy ez a nép az edzett népekhez tartozik, a felemelkedő népekhez, melyek­nek jövője biztos.“ . Belgrádban a szerb hírszolgá­lati ügynökség „Európa Führerje szólott“ címen közöl magyaráza­tot Hitler beszédéhez. Majd töb­bek között ezeket írja: „Minden európai ma csak azt kívánhatja, hogy sikerüljön az a nagy mű, amelyért most Keleten és más arcvonalakon a csaták tüzében küzdenek. A harc kérlelhetetlen. Hogy ki lesz a győztes, az minden nemzeti érzésű szerb számára már belső bizonyosság. Győztes csak a rend hatalmai által újjáalakított Európa lehet.“ Olaszországban a közvélemény­re szintén nagy hatást tett Hitler vezér és kancellár beszéde. Rá­mutatnak arra, hogy a nagy be­széd történelmi párhuzamot vont Olaszország és Németország kö­zött, amelyek nemzeti felemelke­­■­désük, gazdasági és szociális for­radalmak folyamán párhuzamos utakon haladtak. Az olasz nép teljes mértékben érzi ezt a pár­huzamosságot és tudja, hogy rend­kívül fontos történelmi tényről van­­ szó, mert mindannyiszor, ahányszor a századok folyamán a Tekintetbe kell venni azt a körülményt is, hogy a művész már a lelki alkatánál fogva is erősen szubjektív, rendszerint fanatikusan ragaszkodik saját méltóságához és a maga művé­szi hitvallásához, ezért hajlandó eretneket látni mindenkiben, aki másként gondolkodik, mint ő. Ki emlékszik még Courbet festő egykor hírhedt nevére? ő volt az, aki 1871-ben rávette a párisi kommün­ár­dókat, hogy döntsék le a Vendôme-oszlopot. A rombolás mint politikai tün­tetés szerepelt a köztudatban, de Párisban tudták, hogy Cour­bet esztétikai okokból pusztí­totta el a Napoleon-emléket. Felháborítóan rossznak találta rómaiság és a germánság együtt­haladt, együttműködésüknek dön­tő kihatása volt egész Európa tör­ténelmi fejlődésére. S a berlini beszédnek a hármas egyezmény végső győzelmébe vetett feltétlen hite ugyanaz a hit, amely az olasz fegyveres erőt minden arcvonalon kötelessége teljesítésére ösztönzi. A magyarságot ugyanaz a kö­telességérzet hatja át, amely az olasz közvéleményt is áthatja. Bárdossy László magyar miniszterelnök a kormánypárt péntek esti érte­kezletén világosan és határozottan szólt azokról a kérdésekről, ame­lyek a közeljövőben bennünket, magyarokat is nagy elhatározások elé állítanak. A szovjet­ veszede­lemmel szemben — mondotta a miniszterelnök — minden európai népnek sorompóba kell állnia s a német nemzet mellett, amely ennek a küzdelemnek oroszlánré­szét vállalja, miránk magyarokra is komoly feladat vár. Nemze­tünkre most — mondotta beszéde végén a miniszterelnök — a cse­lekvési időszak következik. A keleti veszedelemmel szem­ben való védelmi harcunk, szeren­csére,­­ országunk határaitól távol folyik s újabb sikerek remélhető­leg fel fognak szabadítani ben­nünket attól a nehéz feladattól, amely történelmünk folyamán új­ra meg újra megismétlődött, hogy állandó határszolgálatra voltunk kárhoztatva. Itt állítottuk meg a török és a tatár hullámokat, de hogy az mennyi áldozatba, vér­ontásba s nyomorúságba került, jóformán magunk sem tudjuk már. Európa pedig nagyon sok­szor magunkra hagyott bennün­ket s nem igen segített talpra­­állásunkban. Ha pedig most egész Európával egy táborban harcolva véglegesen visszaszorítjuk a bol­sevista hadakat és az európai ha­tárokat a Kárpátokról visszatol­juk messze keletre, akkor jövőn­ket és megerősödésünket szolgál­hatjuk, anélkül, hogy állandóan fejünk felett lebegjen a keleti ve­szedelem. Ennek a keleti fenyegetésnek megtestesítője, a bolsevista ura­lom két évtizeden át szinte elkép­zelhetetlen ínségben és rabszol­gaságban tartotta az orosz népet csak azért, hogy minden erejével előkészüljön arra a támadó had­járatra, amelyet most folytat Európa ellen. A kezdeményezés előnyét azonban a Németbirodal és mivel a történelem szeszélye úgy akarta, hogy váratlanul ha­talomhoz jutott, habozás nélkül elégtételt szerzett megbántott szépérzékének. Művészek közt mindig akadhat ilyen Courbet, aki dühbe jön, ha a kávéház ablakából egy a kémények fölé ágaskodó Vendome-oszlopot lát és ha hatalmat adnak a kezébe, akkor hamarosan megakad a forgalom a ledöntött oszlopok miatt. Nekünk az a nézetünk, hogy a művészetet egyáltalában nem való politikai színezetű ál-auto­nómiákba bekényszeríteni, mert tapasztalás szerint ez a nemzeti kultúra jóhírének és színvona­lának gyászos lejáratásához sem ébersége elvette a Szovjet ve­zetőitől. Hogy a harc most is mé­lyen benn, orosz területen folyik, a szovjet hadsereg példátlan vesz­teségével, ez magában véve si­kert jelent. A németek és szövet­ségeseik harci frontját még a tél kegyetlen hidegében sem tudták megrendíteni. A nagyobbszabású hadműveletek téli szünete alkal­mat adott a bolsevistáknak arra, hogy veszteségeiket némileg pó­tolják és külföldről is kaptak se­gítséget. Ez azonban nem változ­tathat a helyzeten, mert Német­ország és szövetségesei hasonló­képpen felhasználták a téli kény­szerű szünetet s a hadjárat új szakaszában megújult erővel foly­tatják harcukat saját országaik és Európa jobb jövendőjéért. Peru ás Ecuador viszálya A délamerikai latin országok sokszor emlegetett egysége már csak azért sem valósítható meg, mert az egymás között felmerült vitás kérdéseket is nehezen tud­ják rendezni. Éveken keresztül dúlt a háború Bolívia és Paraguay között a Chaco nevezetű vitás te­rület miatt. Semmiféle közbenjá­rás nem használt, sem az Egye­sült Államok, sem pedig a Nép­­szövetség közbenjárása. A r­ode­­janeirói konferencia alkalmával éles ellentétek támadtak Ecuador és Peru között, szintén határkér­dés miatt. A közvetítő államok­nak nem csekély erőfeszítésükbe került az új veszedelmessé vál­ható viszály elsimítása. Január 28-án Rio de Janeiróban végre aláírták a szerződést, amely vég­legesen meghatározza Peru és Ecuador között a Capones folyó csendesóceáni torkolatától Gueipe és Putuyo összefolyásáig terjedő határát. A határegyezmény töb­bek között ezeket foglalja magá­ban: A perui kormány az egyezmény aláírásától számított tizenöt napon belül visszavonja csapatait arról a vidékről, amelyet azok­­m­eg­­szálltak. A közvetítő államok: Ar­gentína, Brazília, Chile és az Egyesült Államok katonai meg­figyelőket küldenek ki és ellen­őrzik a Del Oro vidékén levő csa­patok visszavonását. A végleges határok meghúzásáig a csapatok megmaradnak új állásaikban. A közvetítő államok ellenőrzésük alatt tartják ezt a vidéket, amíg a végleges határvonalat meg nem állapítják. Ha valamilyen nehéz­ség merülne fel az egyezmény vég­vezet. Ami pedig nem lehet szándéka semmiféle kormány­nak. Ha magasabbrendű okok­ból mégis szükségesnek látszik, hogy az államhatalom beleszól­jon a művészek személyi dol­gaiba, akkor a mennyköveit ne bízza művészre, adja inkább külső ember kezébe. „Laikus­nál“ nagyobb a valószínűség, hogy mentes a személyi rokon­­­szenvtől és ellenszenvtől, na­gyobb a valószínűség, hogy tá­vol áll a művésztársadalom ér­dek- és klikk-rendszerétől és hogy egyformán elfogadja és tiszteli az összes művészi egyé­niségeket és irányokat. Ezért inkább számíthat a művészek­ bizalmára. Megkezdődött a harc Szingapúrért Kurszktól északkeletre a német csapatok visszavetettek egy több hadosz­tályból és páncélos kötelékből álló ellenséges erőcsoportot . A Führer és a Duce táviratváltása a német hatalomátvétel kilencedik évfordulóján Bárdossy miniszterelnök a MÉP-ben Magyarország védelmi háborújáról beszélt

Next