Pesti Hírlap, 1942. március (64. évfolyam, 49-73. szám)

1942-03-18 / 63. szám

A Hírlap 1942 mire, 18, szerda nyögető jellegű nyilatkozatot bo­csátott ki. Kijelentette, hogy abban az esetben, ha a tervezett új indiai alkotmány megszilárdítaná a hin­du néptöbbségnek a mohamedáno­kon való uralmát, akkor kitűzi a felkelés zászlóját. Cripps milyen tervezetet visz magával Hogyan gondolják Londonban az egész indiai kérdés végleges ren­dezését és milyen intézkedésekre hajlandók addig is, már most a há­ború folyamán? Churchill legutób­bi nyilatkozata csak nagy általá­nosságban foglalkozott a kérdéssel. E tartózkodást Indiában eltérően ítélik meg. Nehru lapja, a National Herald bizalmatlan és gyanakvó hangot üt meg és helyteleníti, hogy London ezúttal sem hajlandó fel­fedni kártyáit és nem szól a dolgok lényegéről. Ezzel ellentétben a töb­bi indiai lap tapintatosságnak tart­ja, hogy Anglia mindaddig nem lép nyílt színre terveivel, amíg ezekről előzőleg nem folytatott indiai kö­rökkel tanácskozást Crippsen ke­resztül Churchill kormánya előre­láthatóan csak akkor kezti a nagy nyilvánossággal terveit és szándé­kát, ha Cripps már érintkezésbe lépett az indiai nacionalista pártok vezetőivel Nehru mindezideig, ha nem is mereven elutasító, de erősen tar­tózkodó magatartást tanúsít, úgy­hogy Crippsre hárul majd a fel­adat, hogy utat egyengessen ez egyik legnagyobb súlyú indus poli­tikus és a brit kormány között. Feladatát esetleg megkönnyítheti az a személyes barátság, amely őt már hosszabb idő óta Nehruhoz fűzi Mind Cripps, mind pedig Nehru intellektuális alapon álló radikális szocialisták, úgyhogy a személyes kapcsolatokon túl e kö­zös elvi és eszmei alap is közelebb hozza őket egymáshoz. Habár az angol kormány még nem nyilatkozott indiai terveiről, a londoni sajtó — valószínűleg sugal­mazott forrásból —, máris behatóan foglalkozik a várható ajánlatokkal. A Sunday Times azt írja, hogy a brit kormány pontosan körvonalaz­ta azt a határt, ameddig Cripps Indiában az engedmények tekinte­tében elmehet. A Crippsnek adott utasítások — a lap szerint — azt jelentik, hogy India „lényegében dominiumi alkotmányt“ kap anél­kül, hogy erre a háború végéig kel­lene várnia, ha további lojális ma­gatartását biztosítva látják. Rendkívül érdekes ezzel kapcso­latban a Neue Zürcher Zeitung londoni tudósítójának jelentése, amely ugyancsak az Indiának fel­ajánlandó angol engedményekkel foglalkozik. Eszerint London teljes önkormányzatot és önrendelkezési jogot biztosít Indiának, de csak bi­zonyos határidő elmúltával, amely határidőt a háború végétől kell szá­mítani. Indiát teljes jogú domíniumnak ismerik el , ez annyit jelent, hogy szabadke­zet kap arra vonatkozóan is, hogy óhaja szerint akár ki is váljon a Brit birodalom kötelékéből. A ki­sebbségek jogait alkotmányos for­mák között kívánják biztosítani, így a túlnyomó többségben mohamedá­nok lakta tartományoknak meg kell adni a mohamedán önkormányza­tot. Cripps — folytatja a lap — elő­reláthatóan mindent el fog követ­ni, hogy a­ mohamedánokat és In­dia egyéb kisebbségeit észszerű és gyakorlati irányba terelje és előké­szítse zavartalan együttműködésü­ket a többségi indus néppel A brit tervek őszinteségének bizonyítékául és biztosítására nyomban átalakíta­nák India központi kormányát, amely ezután tisztára indusokból állna és amelyben valamennyi párt részt venne. Az egyetlen korláto­zás az lenne, hogy az indiai alkí­­rálynak jogában állana közbelépni, „ha ez a kísérlet India számára ve­szélyes kibontakozást eredményez­ne". A Neue Zürcher Zeitung londoni tudósítója szerint az angol közvéle­mény már leszámolt azzal a gondo­lattal, hogy: Indiának meg kell adni a teljes szabadságot Ebbe nem csupán beletörődtek, hanem már azt is tisztán látják, hogy ez az egyetlen út, ha tovább­ra is meg akarják tartani India barátságát. A távolkeleti háború veszélyes fejleményeire volt szük­ség, hogy ezt az igazságot még az olyan régi, imperialista szellemben nevelkedett politikusok is, mint amilyen Churchill is, megérthes­sék. Londonban úgy látják, hogy India sorsa és jövője most már sa­ját kezében van, s tisztán a hindu néptől függ, hogy éljen az alkalom­mal és megépítse a szabad hindu ál­lamot a demokrácia alapján, Angliának nem igen volt oka meg­bánni, ha gyarmataival szemben en­gedékeny és nagylelkű volt.Ezt bizo­nyítja Canada, Ausztrália és Dél-Af­­rika példája, amelyek dominiumi rangban híven kitartottak a Brit­­birodalom mellett. London most In­diával szemben érkezett el válasz­aira, sőt ha Indiát, mint barátot és segítőtársat továbbra is meg akar­ja tartani, nyugodtan mondhatjuk, hogy már nem is lehet más válasz­tása. Churchill a jövő héten beszédet mond London, márc. 17. (NST) Churchill miniszterelnök a jövő héten felszólal a konzervatív egyesületek brit szövet­ségének évi választmányi értekezle­tén. Jól értesült londoni körök szerint Churchill mint a konzervatív párt vezére beszél és bizonyára beszámol a háborús helyzetről s nem hagyja szó nélkül a kormánya ellen hangoz­tatott bírálatot sem. Rövid hírek Esterházy János, a szlovákiai Ma­gyar Párt elnöke, kinevezte a szlová­kiai helyi magyar pártszervezetek ve­zetőségét Besztercebányán az elnök Muliczky István nyergesmester, Zó­lyomban dr. Groó Géza ügyvéd,­­Dob­­sinán Haák Béla asztalosmester, Eper­jesen dr. Kissóczy József ügyvéd, Bártfán dr. Uhlig Leó ügyvéd, Kis­­szebenben dr. Gergelyi Béla ügyvéd, Gölnicbányán dr. Zsedényi László ügyvéd, Iglón dr. Marschalkó Elemér ügyvéd, Késmárkon Takács József villanytelepi igazgató, Korompán Hra­­bovszky Zoltán bányamérnök, Lőcsén Polnisch Artur bankigazgató, Poprá­­don Kovács Gyula vállalkozó, Kör­möcbányán Jeszenszky József ny. vár­megyei számvevő, Selmecbányán Kába Károly vállalkozó, Nagymihályon Ottó Lajos rk. pápai kamarás, Homonnán Bélafi Bálint rk. pápai kamarás, Tőke­­terebesen Schmidt Rezső rk. plébános és Nagyszombaton Schönbeck Károly gyári tisztviselő. A Papén nagykövet elleni merénylet ügyében a nyomozás befejeződött Az ügyet a per megindítása céljából a tö­rök igazságügyi hatóságoknak ad­ják ét Roosevelt elnök felesége cikket irt és abban az USA valamennyi férfi és női lakosa általános sorozásának szük­ségét hangoztatta.­ Alessandro Pavolini olasz népneve­lésügyi miniszter Göbbels birodalmi miniszter meghívására Münchenbe ér­kezett A legmagasabb svéd kitüntetést nyújtja át Gusztáv Adolf svéd kir. herceg Mannerheim tábornagynak, a Kard-rend elsőosztályú nagykereszt­jét Ezt a kitüntetést csak igen ritkán adományozzák. Legutoljára 1861-ben kapta III. Napóleon. A kenyér-fejadagot Spanyolország­­ban ismét leszállították. A különböző fejadagok 80, 100 és ISO grammosak. Amerikai munkaadó- és munka­vállaló-küldöttség érkezik Angliába és utána a Szovjet­ Unióba is elláto­gat. Angliában azt remélik, hogy egy nemzetközi szakszervezeti szövetséget létesíthetnek, amely igen kedvező ha­tással volna a szövetségesek haditer­melésére. Thráciába utazott Daszkalov bolgár hadügyminiszter Popov külügyminisz­ter társaságában. A két miniszter Serez városában megbeszélést folyta­tott a tartományi kormányzóval és munkatársaival fontos közigazgatási kérdésekről. A portugál püspökök legújabb pász­­torlevelükben rámutatnak a „vértanú Oroszországra“ és a kommunizmust a „pokol fajzatjának“ bélyegzik. Roosevelt elnök az indiai kormány­hoz Louis Johnsont személyi képvise­lőjévé nevezte ki. A húsadagolás csökkentését jelen­tette be Wooltan angol közélelmezési miniszter és felhívta beszédében a la­kosságot, hogy térjen át a vegetáriá­nus életmódra. Angliában egyébként három hétre eltiltották a szén kiszol­gáltatását Kétszázhúszmilió dollár hitelt sza­vazott meg Brazíliának nemzetvédelmi célokra és gumitermelése fokozására az Egyesült Államok kormánya. A „Montevideo" nevű 5785 tonnás uruguayi hajó, amely angol-amerikai szolgálatban állott a Haiti-szigetek magasságában elsüllyedt Az európai hatalmak háborúja Német hivatalos jelentés A német véderő főparancsnoksága közli: A keresi félszigeten a­­német-román állások előtt összeomlottak az ellenség megismételt támadásai. További 33 el­lenséges páncélost sikerült megsem­misítenünk. Egyes helyeken elkesere­dett közelharcokra került sor. A ke­leti arcvonal többi szakaszán az ellen­ség eredménytelen támadásai meg­ismétlése során súlyos véres veszte­ségeket szenvedett. Hatásosan vettük tűz alá az ellenség készenléti állásait és csapatmozdulatait. Messzehordó ütegeink eredményesen tüzeltek Le­ningrad hadifontosságú célpontjaira. A lappföldi arcvonalon hegyi vadá­szaink sikeres rohamcsapatvállalkozá­­sokat hajtottak végre. Erős német harci és vadászgépkötelékek egymást követő hullámokban támadásra ké­szülő és támadó ellenséges csapatokat ugrasztottak szét, katonasággal meg­rakott helységeket gyújtottak fel és ellenséges utánpótlási vonalakat sza­kítottak meg. A német gépek légi harcokban és a földön hetven ellen­séges repülőgépet semmisítettek meg. Négy német gép nem tért vissza. Észak-Afrikában német és olasz fel­derítő kötelékek ellenséges erőket ve­tettek vissza, sok foglyot ejtettek és zsákmányoltak, illetve megsemmisítet­tek tizenegy löveget. Március 14-én Gauger altiszt, aki egy légvédelmi tüzérezredben teljesít szolgálatot, közvetlen közelből meg­semmisített kilenc támadó szovjet páncélost. Légi riadó Londonban Hétfőn hajnalban — jelenti Stockholmból a Stefani Iroda — hosszabb ideig tartó légi riadó volt Londonban. Berlinben megfelelő mértékben fi­gyelembe veszik és érdemleges megjegyzéseket fűznek hozzá. A szovjet csapatok előnyomulása a török határ mentén Beavatott helyről közli a Német T­­L, hogy a szovjet csapatok az Urmia-tóhoz tartó előrenyomulá­suk során délnyugati irányban a török határ mentén haladtak előre és már megérkeztek Moszul vidé­kére. Ugyanebből a forrásból köz­ült, hogy a Szovjet meg akarja szállni Irán egész nyugati részét. A T. P. Bagdadból érkezett je­lentése szerint megkérdezték Lon­dont, hogy milyen magatartást ta­núsítsanak a Szovjet túlkapásaival szemben. A kérdésre Londonból azt a választ kapták: engedni­ük kell a Szovjetnek. A „Daily Express" — mondja tovább a je­lentés — beszámol arról a nagy védelmi vonalról, amelyet az ango­lok a szíriai-iraki határon építet­tek ki Törökország ellen és ame­lyet a IX. és a X. brit hadsereg védelmezne. A lap megállapítja, hogy ezek a csapatok nem marad­nak defenzívában és nem lesz megmerevedett front ama hadmű­veletek során, amelyeket majd esetleg Észak-Irakban hajtanak végre. A jelentés hangsúlyozza, hogy nagyon szoros az együttmű­ködés az északperzsiai szovjet had­sereg hadosztályai és a brit had­sereg között A jelentésből kitűnik az is, hogy Irán lakossága nem nagy lelkesedéssel tekint az ország bolsevizálása elé. A jelentés szerint ugyanis Irán „rendkívül kitűnő terület a szovjet hadsereg fiatal tisztjeinek kiképzése számára“. Ismerőben repülőgépek egy kisázsiai török várost bombáztak Több jelentés közli, hogy vasár­nap éjfél után idegen repülőgépek egy kisázsiai török várost bombáz­tak. A Német T. 1. ankarai jelen­tése szerint hivatalosan közlli, hogy Szmirnától 150 kilométernyi­re délre az Égei-tenger partján fekvő Mitasz környékére három idegen repülőgép 15 bombát dobott le. Két ember meghalt, többen megsebesültek. A bombatalálatok következtében néhány ház beom­lott. A török kormány megindította a vizsgálatot s ha a repülőgépek nemzetiségét megállapították, meg­teszi a diplomáciai lépéseket. A francia OFI hírügynökség ar­ról számol be, hogy az ismeretlen repülőgépek előbb nyomjelző löve­dékeket lőttek ki és úgy világítot­ták meg a környéket, mielőtt bom­báikat részint Mirasz városára, ré­szint környékére ledobták. Egyide­jűleg gépfegyverrel is lőtték az alattuk lévő területet. Az olasz Stefani Iroda jelentése szerint angol repülőgépek bombázták Kis­­ázsia néhány helységét. A NST ankarai jelentése is azt közti, hogy a légi támadást minden bizonnyal angol repülőgépek hajthatták vég­re, amelyek Cyprus szigetéről in­dultak támadásra és azt hitték, hogy Rhodos vagy az olasz Dode­­kanezosz valamelyik másik szige­tére dobják le bombáikat. Egy később kiadott jelentésben illetékes német helyről közült: Berlini politikai körökben azzal a hivatalos török jelentéssel kapcso­latban, mely szerint ismeretlen re­pülőgépek bombákat dobtak le egy török városra, megjegyzik, nem kételkednek abban, hogy a bom­bák angol eredetűek. Az angol légi haderőnek ezt a legújabb eljárását Megkezdték a tanúvallomásokat Riómban Rióm, márc. 17. (OFI) Kedden foly­tatták Riómban a nagy per tárgyalá­sát. A vádlottak kihallgatása után most azokat a tábornokokat hallgat­ják ki, akik a hadműveletek folyamán hadseregparancsnokok voltak. Az első tanú Besson tábornok, a harmadik hadseregcsoport parancsnoka. A tá­v­bornok részletesen ismertette az Ar­­dennek, az Alpok és a Jura-vidék hadseregeinek szervezési viszonyait. Besson szerint a legfelsőbb hadita­nács nagyon ritkán tartott ülést s ő 1937 és 1939 között csak egyetlen egy ízben vett részt ilyen ülésen. Han­goztatta ezután, hogy sajnálatra méltó nézeteltérés volt Gamelin hadsereg­főparancsnok és Georges tábornok, az északkeleti parancsnok között Besson ezután a francia haderő számbeli gyengeségéről beszélt Az angol és lengyel hadosztályokkal együtt 102 hadosztályra lehetett szá­mítani az északkeleti arcvonalon. Bes­son ezután annak a nézetének adott kifejezést hogy a szövetségesek had­erőinek nem lett volna szabad beha­­tolniuk Belgiumba, annál is inkább, mivel nem volt elegendő hadianyaguk. A Földközi-tenger­ keleti medencéje. A Festi Hírlap beszélő térképe. Olasz hivatalos Jelentés Az olasz főhadiszállás közleménye: Mekellitől délkeletre olasz és német gépesített páncélos erők rajtaütéssel súlyosan megvertek ellenséges oszta­gokat, négy ágyút zsákmányoltak a megfelelő lőszerrel, továbbá vontató­­gépkocsikat, több tucat foglyot ejtet­tek és két üteget, valamint két pán­­célgépkocsit elpusztítottak. Német légi kötelékek megtámadták az Ain-el- Gazala környékén előrehaladó ellen­séges hadoszlopokat, valamint Tobruk kikötőberendezéseit; a légi harcok során három Curtiss-repülőgép találat következtében lezuhant. Bengázi ellen intézett ellenséges légi támadás folyamán a légvédelmi ütegek egy bombavetőgépet lelőttek. Angol repülőgépek bombákat dob­tak le a szirakuzai Augusta vidékén. Térkép „Európa jövő határairól“ Berlin, márc. 17. (TP) A „Click" c. amerikai folyóirat térképet közöl, amely feltünteti azokat a határokat, amelyeket a bolsevisták vagy az an­golok esetleges győzelme után vonnál­nak meg. A térkép szerint Kelet-Po­­roszországot és Danzigot Lengyelor­szághoz csatolnák, ama területek kár­pótlásaként, amelyeket Lengyelország bocsátana át Fehér-Oroszországnak és Ukrajnának. A Baltikum, Besszará­­bia és a Duna torkolati vidéke ter­mészetesen ugyancsak a Szovjet fenn­hatósága alá kerülne. Románia terü­letének egyötödére zsugorodna össze, miután területeinek nagy része az új­ból felállítandó jugoszláv államszövet­séghez kerülne. Természetesen, a tér­képen ott találjuk Ausztriát és Cseh­ országot is. Irán részben Angliához részben pedig a bolsevistákhoz kerül­ne. A térkép tervezője és a cikk írója brit és amerikai diplomatákkal foly­tatott beszélgetéseire hivatkozik, sőt munkatársai közé tartozik Litvinov­­a. Helyesebb lenne, ha az Íróasztal mel­letti stratégák fantáziáját inkább az sj kérdés foglalkoztatná, mily módon le­hetne el nem veszteni a háborút, nem pedig az, hogy mitévők legyenek az esetleges győzelem után.

Next