Pesti Hírlap, 1942. március (64. évfolyam, 49-73. szám)
1942-03-18 / 63. szám
1942 MARC. 18 Előfizetési éra 1 hónapra 2 P 50 filér. Két hónapra 6 P Negyedévre 7 P 30 fillér. Félévre 19 P 60 fillér. Egy évre 19 P 20 fillér. Egyet érám ára hétköznap 10 fillér, vasárnap 16 fillér te pályaudvarokon la) •ZERD A LXIV. évfolyam. 63. (20.683) szám. Kiadja a Pesti Hírlap r.-t. Előállítja a Légrády Testvérek r t. nyomdája. Szerkesztőség és főkiadók.Budapest, V., Vilmos cs.ut 78. T. 112-295 és Erezsébet körút 1. T. 225-611 MacArthur tábornok, a Fülöp-szigetek védője, átvette Ausztráliában a szövetséges erők főparancsnokságát Hatalmas japán tengeri haderő cirkál Ausztrália nyugati partjai mentén . Az ausztráliai légierő harcban áll a japán hajórajjal Ismeretlen repülőgépek bombázták Kis-Ázsiában Mirasz török várost A keresi félszigeten összeomlottak az ellenség megismételt támadásai Azok a kemény szavak, melyekkel Hitler a komi per vezetését és szellemét bírálta, erős visszhangot keltettek világszerte, elsősorban természetesen a megszállott és a meg nem szállott Franciaországban. A francia közvélemény a romi per első napjától érezte, hogy ez a különös politikai demonstráció nem tisztázhatjaa peranyag igazi értelmét, a háborús felelősség kérdését. A vádlottak és a védők viselkedése már első héten elárulta, hogy a perbefogottak éppen ezt a kérdést akarják minden módon elhárítani, s helyette felvetik a francia katonai készültség és a vezetés elégtelenségének részletkérdéseit. Vichy időszerűnek látta — így vélekednek Berlinben —, hogy elindítson Riemban egy politikai pert, melynek értelme nem a háborús felelősség kérdésének tisztázása, hanem az a katonai és politikai kérdés, miért nem sikerült megverni ebben a háborúban a németeket? Különösen Daladier egyes kijelentései keltettek kínos visszatetszést Berlinben, nevezetesen azok a megállapításai, melyek szerint a német tankokat „már a Lengyelország ellen viselt háborúban átlyuggatták a puskagolyók...“ Ez a megállapítás a történelmi tények ismeretében kevéssé valószínűnek tetszik, mert e „puskagolyók által átlyuggatott“ német tankokkal a németek végül is néhány hét alatt szétverték a vitézül verekedő lengyel hadsereget, s ugyancsak néhány hét alatt végeztek nyugati ellenfeleikkel. A komi per abban a vonatkozásában, ahogyan azt Vichyből elindították, nemcsak zátonyra futott, hanem alkalmas arra is, hogy komolyan megrontsa Németország és Franciaország viszonyát. Hitler félreérthetetlenül megmondotta, hogy a per vezetésével elégedetlen, a szellemet, mely a tárgyalásból sugárzik, károsnak és veszélyesnek tartja. A Neue Zürcher Zeitung most francia hivatalos helyről a következő megjegyzéseket hallotta a perrel és Hitler kijelentéseivel kapcsolatban. Francia részről soha nem tervezték azt, hogy Riemban politikai pert tárgyaljanak. Már a vizsgálat sem irányult erre: kizárólag a háborús előkészület módját és mértékét óhajtották tisztázni, s az előkészületekért felelős személyeknek azt vetik szemükre, hogy nem teljesítették hivatalos kötelességüket. Vichy felfogása szerint a háborús felelősség tisztázására irányuló bírói eljárás csak sokkal később, ennek az első eljárásnak következményeképpen lesz megindítható. Ehhez be kell várni bizonyos megfelelő atmoszférát, hogy a tárgyalás anyagi és erkölcsi feltételei is megvalósuljanak. A lap berlini értesülése szerint az a körülmény, hogy magasabb német helyről szemrehányást tesznek Vichynek a per vezetése miatt jelentős mozzanat, annál is inkább, mert a német lapok felfogása szerint „Vichy bűnrészesnek tekinthető“ a per vezetésében, ha nem változtatja meg a riomi helyzet visszásságait. „Riem“ — mondották a lap tudósítójának Berlinben —, „olyan látvány volt, hogy az ember azt hiszi, az őrültek házába tévedt.“ A francia lapok továbbra is éles bírálatban részesítik a komi per tárgyalási módját. A Paris Midi vezércikke jellemzően a következőket írja: „A vádlók — úgy látszik — valósággal mentegetőznek azért, hogy vádat kell emelniök. A vádlottak viszont vádlóként viselkednek és olyan beszédeket tartanak a törvényszék előtt, mint régebben a népgyűléseken. De Gaulle hívei és a kommunisták elragadtatva szemlélik, milyen reklámot csapnak Riómban a tegnap embereinek.“ A távolkeleti hadszíntér eseményei szinte viharos gyorsasággal fejlődnek.. Angol forrásból érkezett hírek szerint a japánok inváziós flottája megjelent Ausztrália nyugati partvidékén. Mint már közöltük, ugyanakkor amerikai csapatok is több helyen megérkeztek Ausztráliába. A Londonból és Washingtonból érkezett hírek egyáltalában nem titkolják, hogy a Washingtonban megtartott szövetséges haditanács úgy döntött, hogy Ausztrália védelme érdekében mindent megtesznek, mert Ausztrália és Új-Zéland nélkül lehetetlen volna a Japán hatalmába jutott területek ellen erélyes ellentámadást indítani. Londonban úgy tudják, hogy az újonnan megszervezett csendesóceáni haditanács, amely Jáva elfoglalása után megszüntette működését, ezentúl Washingtonban fogja tartani tanácskozásait és onnan fogja irányítani azt az egységes haditervet, amelyet két kiinduló pontról, Ausztráliából és Indiából kiindulva óhajtanak megvalósítani. A csendesóceáni, illetőleg ausztráliai térségben most teljesen új hadihelyzet alakult ki Japán legjobban előretolt támaszpontjai Új-Guinea szigetén, valamint a Bismarck-szigeteken és a Salamon-szigeteken vannak, míg Amerika elsősorban a délausztráliai városokat, Sydneyt és Melbournet, valamint Új-Zélandot használhatja felvonulása középpontjául. Tokióban érthetően nagy érdeklődéssel foglalkozik a közvélemény az ausztráliai térségben kialakulóban lévő eseményekkel. A sajtó azt hangoztatja, hogy Ausztrália maga döntött sorsa felől, mert nem volt hajlandó megfogadni Tozso miniszterelnök jóindulatú szavait és Amerika segítségével fegyveres erővel fordult Japán ellen. A japán katonai szakértők nem tartják valószínűnek, hogy Japán egész Ausztráliát meg akarná szállni. Szerintük Japán akkor is elérné az eddig meghódított területek védelmének biztonságát, ha megelégednék Port Darwin és az északausztráliai partvidék hadászatilag fontos pontjainak elfoglalásával, mert ezek után az amerikai és ausztrália haderők átlagosan 3—4000 kilométer távolságból volnának kénytelenek támadásaikat elindítani, az pedig a mai hadi eszközök és lehetőségek mellett nem jelenthetne Japán számára komoly fenyegetést. Dél- Ausztráliában és Új-Zélandon tervezett amerikai támaszpontok berendezése — állapítja meg a Nicsi Nicsi Sinbun tokiói lap — olyan nagy előkészületeket és olyan hoszszú időt vesz igénybe, hogy azalatt Japán kényelmesen kiépítheti a maga támaszpontjait a már eddig elfoglalt és a még elfoglalandó csendesóceáni szigeteken és Észak- Ausztráliában, ahonnan eredményesen utasíthat vissza minden amerikai támadást. Japán új háborús céljairól ír a tokiói Ashahi Sinbun című lap a japán hadsereg győzelmi ünnepsége alkalmából. Azt fejtegeti, hogy a japán hadsereg száznapos hadjáratával már véglegesen lefektette Japán jövendő állami alapjait. Ennek a területnek biztosítása érdekében még azt kell elérni, hogy sem nyugat, sem kelet felől ne érhesse Japánt és az új területeket meglepetésszerű támadás. Ezt nyugati irányból Burma egész területének elfoglalása biztosítja, mert ez a fegyvertény egyúttal meg fogja végre oldani a régóta vajúdó kínai kérdést Kelet felől Új-Guinea és a Bismarck-szigetek birtoklása jelenti a biztosítékot az Ausztráliát támaszpontnak kiépítő angolszász hatalmak támadásai ellen. Amerika már nem használhatja a múlt évben nagy költséggel megszervezett csendesóceáni felvonulási utat, mert Wake és Guam szigetek elvesztésével egyszerre 8—10.000 kilométer távolságra kerültek a Japánhoz legközelebb eső amerikai hadászati jelentőségű támaszpontok. A legközelebbi támadási lehetőség, amely Alaszkán és az Aleuti szigeteken át vezetne, a rendszerint kedvezőtlen időjárás miatt aligha vezethet komoly és hatásos sikerre. Mindezekből azt a megállapítást vonja le az Ashahi Sinbun katonai szakírója, hogy Japán ma a távolkeleti térségben csaknem megtámadhatatlan helyzetben van, Japán maga pedig szabadon dönthet, merre és hol akarja kiterjeszteni védelmi övezetét. „Ilyen körülmények között — mondja a cikkíró, — sem Szuez, sem a Panama-csatorna, sem az Egyesült Államok nyugati partvidéke nem lehet biztonságban a japán haderők támadásaival szemben, nem is beszélve Ausztráliáról és Indiáról; ezek csupán a legközelebbi lépést jelentik Japán számára.“ A távolkeleti helyzet alakulására igen érdekes fényt vet Wavell tábornagy nyilatkozata amelyet Delhiben egy sajtóértekezleten tett. A tábornagy többek között így jellemezte a távolkeleti hadihelyzetet. „Már akkor tudtam, amikor Holland-Indiába mentem, hogy tulajdonkép egy hatalmas versenyfutásban kell résztvennem, sikerül-e idejekorán megszerveznem a távolkeleti légi és szárazföldi erőket úgy, hogy legalább is feltartóztathassuk a japán támadás lendületét. Ezt a versenyfutást azonban — sajnálattal kell megállapítanom — 4—5 heti hátránynyal kezdtük meg. Azt is meg kell állapítanom — folytattaWavell —, az összes illetékes tényezők tehetségük javát adták, hogy segítségül legyenek, de a vereségeket már nem lehetett elkerülni. Röviden úgy foglalható össze az egész távolkeleti helyzet, hogy a szövetségesek nem voltak felkészülve a háborúra.“ — „Távol-Keleten — folytatta Wavell — csak abban az esetben készülhettünk volna fel kellőképpen, ha más, sokkal jobban fenyegetett területekről, például a Közel-Keletről, vagy a Földközi-tenger mellől vonjuk el a haderőket és eszközöket, vagy beszüntetjük a Szovjetnek adott segítséget, amelyre pedig annak az elszenvedett veszteségeik pótlására múlhatatlanul szüksége van. Ellenfelünk ezzel szemben tökéletesebben fel volt készülve és teljesen ki tudta használni kezdeti ikereit.“ Litvinov és Halifax a Szovjet és Anglia washingtoni nagykövetei együtt voltak egy banketten és közvetlenül egymás után pohárköszöntőket mondtak. A mai hadihelyzettel foglalkoztak. A hallgatók sorában élénk feltűnést keltett, hogy a két államférfi teljesen ellenkező értelemben ítélte meg az időszerű kérdések legfontosabbját, a közeljövő teendőit. Halifax egyenesen „műkedvelő stratégáknak“ nevezte mindazokat, akik meggondolatlan támadásra akarják rávenni a szövetségesek hadvezetőit Őszintén kijelentette, hogy a szövetségesek nem akarnak lemondani a kezdeményezésről, de pillanatnyilag nem nyílik lehetőségük arra, hogy támadó hadjáratot vezessenek. Halifax úgy jellemezte az általános hadihelyzetet, hogy „számos ok van az aggodalomra“ és 1942 tavasza és nyara bizonyára megkövetel majd olyan erőpróbákat, amire csak 1918 legsúlyosabb napjaiban volt példa. Litvinov viszont határozottan azt követelte, hogy a szövetségesek azonnal létesítsenek egy második arcvonalat. Nagyon kétélű fegyvernek minősítette az időtényezőt, mert — mondotta — hiába ülünk nyugodtan, várva, hogy a szövetségesek ereje megnövekedjék, mert az ellenség nem vállal kötelezettséget arra, hogy ez alatt az idő alatt szintén nyugodtan üljön. Illetékes német helyen rámutatnak arra, hogy Litvinov meglehetősen éles hangon ismételte meg egy új arcvonal alkotására vonatkozó követelését. Német politikai körök felfogása szerint ezekből a beszédekből és egész sor más körülményből is arra lehet következtetni, hogy az ellenséges táborban meglehetősen vegyes hangulat uralkodik és a hadászati helyzet is meglehetősen zűrzavaros. Sir Stafford Cripps főpecsétőr repülőgépe már úton van Londonból India felé. A sürgős megoldásra váró Indiai kérdés időközben tovább érlelődik Indiában is, ahol a figyelem e napokban Wardha felé irányul. Wardha Mahatma Gandhi székhelye, a hindu szabadságmozgalonak ez a rejtélyes, nagy befolyása, hol megingathatatlanul makacs, hol pedig a Brit birodalommal szemben meglepő megértésre hajlamos vezére innen irányítja nem is annyira politikai, mint inkább Szellemi és eszmei síkon népének harcát a függetlenség kivívásáért. A pánindiai kongresszus több vezetője, így Abul Kalam Azad elnök, valamint Pandit Nehru Wardhaba érkezett, hogy tárgyaljanak Gandhival. A tanácskozás tárgya minden bizonynyal a legszorosabb összefüggésben áll Cripps látogatásával. Az indiai politikai vezetőknek értekezlete megelőzi a pánindiai kongresszus munkabizottságának ülését. A munkabizottságra hárul majd végeredményében is a feladat és a felelősség, hogy állást foglaljon Churchillnek Indiával kapcsolatos nyilatkozatával és Cripps indiai útjával szemben, Gandhi tulajdonképpen nem tartozik a kongresszus vezetőségéhez és annak tetteiért, elhatározásaiért nem is felelős. Ennek ellenére semmi sem történhetik anélkül, hogy tanácsát az illetékes indiai politikai vezetők ne kérnék. Tehát ezúttal is arról van szó: Gandhi bevonásával alakul ki az indiai népvezéreknek történelmi fontosságú állásfoglalása a követendő magatartásukról. Bizonyosra vehető, hogy amit ez a legfelsőbb triumvirátus elhatároz, a kongresszus munkabizottságának helyeslésével is találkozik s így meglesz az egyöntetű állásfoglalás. A helyzetet azonban bonyolítja az, hogy indiai részről is van egy áramlat, amely nem akar kölcsönös engedményekről hallani, hanem kemény következetességgel harcol India teljes függetlenségéért. Ennek a felfogásnak szóvivője Bőse, az ismert nacionalista népvezér, aki az utóbbi időben egymásután bocsátotta ki rendkívül éleshangú felhívásait, követelvén, hogy a nép rázza le magáról „az angol elnyomás jármát“. Bőse legutóbb is a rádión keresztül szólt az indulokhoz és további könyörtelen harcra buzdította őket, egyben hangsúlyozta, hogy Londonnak Indiával szemben mutatkozó, legutóbbi magatartása csak látszólagos engedékenység, amelynek igazi célja az időnyerés. Ugyancsak külön probléma az Indiában élő mohamedán lakosság, amelynek vezére Jimnah. Muzulmán részről bizonyos aggodalommal figyelik az indusoknak szabadságuk és függetlenségük kivívására folyó harcát. Allah Indiában élő hívei már eddig is egyre sérelmezték, hogy a többségben levő indus nép elnyomás alatt tartja őket anélkül, hogy a brit kormány e méltánytalan helyzeten változtatni akarna. A muzulmánok most attól tartanak, hogy India függetlensége, illetve ezzel kapcsolatban a hindu nép teljes önkormányzata még jobban súlyosbítaná helyzetüket a hindukkal szemben. Csangkaisek kínai marsall indiai tartózkodása idejében Jimnah muzulmán vezérrel is érintkezésbe lépett, hogy megkísérelje a közvetítést , vállalkozása azonban kudarcot vallott, mert eredménye az lett, hogy Jimnak a muzulmán nép nevében meglepően erélyes, sőt se-