Pesti Hírlap, 1942. március (64. évfolyam, 49-73. szám)

1942-03-18 / 63. szám

1942 MARC. 18 Előfizetési éra 1 hónao- ra 2 P 50 ÍUlér. Két h6- naDra 6 P Negyedévre 7 P 30 fillér. Félévre 1« P 60 fillér. Egy évre 19 P 20 fillér. Egyet érám ára hétköznaD 10 fillér, vasárnap 16 fillér te pályaudvarokon la) • £ E R D A LXIV. évfolyam. 63. (20.683) szám. Kiadja a Pesti Hírlap r.-t. Előál­lítja a Légrády Testvé­rek r-t. nyomdája. Szer­kesztőség és főkiadók.- Budapest. V., Vilmos cs.- ut 78. T. 112-295 és Ete zsébet-körut 1. T. 225-611 MacArthur tábornok, a Fülöp-szigetek védője, átvette Ausztráliában a szövetséges erők főparancsnokságát Hatalmas japán tengeri haderő cirkál Ausztrália nyugati partjai mentén — Az ausztráliai légi erő harcban áll a japán hajórajjal - Ismeretlen repülőgépek bombázták Kis-Azsiában Miiasz török várost A keresi félszigeten összeomlottak az ellenség megismételt támadásai Azok a kemény szavak, melyek­kel Hitler a riomi per vezetését és szellemét bírálta, erős visszhangot keltettek világszerte, elsősorban természetesen a megszállott és a meg nem szállott Franciaország­ban. A francia közvélemény a rio­mi per első napjától érezte, hogy ez a különös politikai demonstráció nem tisztázhatja -a peranyag igazi értelmét: a háborús felelősség kér­dését. A vádlottak és a védők vi­selkedése már első héten elárulta, hogy a perbefogottak éppen ezt a kérdést akarják minden módon el­hárítani, s helyette felvetik a fran­cia katonai készültség és a vezetés elégtelenségének részletkérdéseit. Vichy időszerűnek látta — így vé­lekednek Berlinben —, hogy elin­dítson Riómban egy politikai pert, melynek értelme nem a háborús felelősség kérdésének tisztázása, hanem az a katonai és politikai kérdés, miért nem sikerült megver­ni ebben a háborúban a németeket? Különösen Daladier egyes kijelen­tései keltettek kínos visszatetszést Berlinben, nevezetesen azok a meg­állapításai, melyek szerint a né­met tankokat „már a Lengyelor­szág ellen viselt háborúban átlyug- gatták a puskagolyók...“ Ez a megállapítás a történelmi tények ismeretében kevéssé valószínűnek tetszik, mert e „puskagolyók által átlyuggatott“ német tankokkal a németek végül is néhány hét alatt szétverték a vitézül verekedő len­gyel hadsereget, s ugyancsak né­hány hét alatt végeztek nyugati el­lenfeleikkel. A riomi per abban a vonatkozásában, ahogyan azt Vichyből elindították, nemcsak zátonyra futott, hanem alkalmas arra is, hogy komolyan megrontsa Németország és Franciaország vi­szonyát. Hitler félreérthetetlenül megmondotta, hogy a per vezetésé­vel elégedetlen, a szellemet, mely a tárgyalásból sugárzik, károsnak és veszélyesnek tartja. A Neue Zürcher Zeituna most francia hi­vatalos helyről a következő meg­jegyzéseket hallotta a perrel és Hitler kijelentéseivel kapcsolatban: Francia részről soha nem tervezték azt, hogy Riómban politikai pert tárgyaljanak. Már a vizsgálat sem irányult erre: kizárólag a háborús előkészület módját és mértékét óhajtották tisztázni, s az előkészü­letekért felelős személyeknek azt vetik szemükre, hogy nem teljesí­tették hivatalos kötelességüket. Vi­chy felfogása szerint a háborús fe­lelősség tisztázására irányuló bírói eljárás csak sokkal később, ennek az első eljárásnak következménye­képpen lesz megindítható. Ehhez be kell várni bizonyos megfelelő atmoszférát, hogy a tárgyalás anya­gi és erkölcsi feltételei is megva- .lósuljanak. A lap berlini értesülése szerint az a körülmény, hogy magasabb német helyről szemrehányást tesz­nek Vichynek a per vezetése miatt jelentős mozzanat, annál is inkább, mert a német lapok felfogása sze­rint „Vichy bűnrészesnek tekinthető“ a per vezetésében, ha nem változ­tatja meg a riomi helyzet visszássá­gait. „Rióm“ — mondották a lap tudósítójának Berlinben —, „olyan látvány volt, hogy az ember azt hi­szi, az őrültek házába tévedt.“ A francia lapok továbbra is éles bírálatban részesítik a riomi per tárgyalási módját. A Paris Midi ve­zércikke jellemzően a következőket írja: „A vádlók — úgy látszik — valósággal mentegetőznek azért, hogy vádat kell emelniök. A vád­lottak viszont vádlóként viselked­nek és olyan beszédeket tartanak a törvényszék előtt, mint régebben a népgyüléseken. De Gaulle hívei és a kommunisták elragadtatva szemlélik, milyen reklámot csap­nak Riómban a tegnap emberei­nek.“ A távolkeleti hadszíntér esemé­nyei szinte viharos gyorsasággal fejlődnek.. Angol forrásból érke­zett hírek szerint a japánok invázlós flottája megjelent Ausztrália nyugati part­vidékén. Mint már közöltük, ugyan­akkor amerikai csapatok is több helyen megérkeztek Ausztráliába. A Londonból és Washingtonból érkezett hírek egyáltalában nem titkolják, hogy a Washingtonban megtartott szövetséges haditanács úgy döntött, hogy Ausztrália védel­me érdekében mindent megtesz­nek, mert Ausztrália és Uj-Zéland nélkül lehetetlen volna a Japán ha­talmába jutott területek ellen eré­lyes ellentámadást indítani. Lon­donban úgy tudják, hogy az újon­nan megszervezett csendesóceáni haditanács, amely Jáva elfoglalása után megszüntette működését, ezen­túl Washingtonban fogja tartani ta­nácskozásait és onnan fogja irányí­tani azt az egységes haditervet, amelyet két kiinduló pontról, Ausztráliából és Indiából kiindulva óhajtanak megvalósítani. A csendesóceáni, illetőleg auszt­ráliai térségben most teljesen u] hadihelyzet alakult ki Japán legjobban előretolt támasz­pontjai Uj-Guinea szigetén, vala­mint a Bismarck-szigeteken és a Salamon-szigeteken vannak, mig Amerika elsősorban a délausztráliai városokat, Sydneyi és Melbournet, valamint Uj-Zélandot használhatja felvonulása középpontjául. Tokió­ban érthetően nagy érdeklődéssel foglalkozik a közvélemény az auszt­ráliai térségben kialakulóban lévő eseményekkel. A sajtó azt hangoz­tatja, hogy Ausztrália maga döntött sorsa felől, mert nem volt hajlan­dó megfogadni Tozso miniszterel­nök jóindulatú szavait és Amerika segítségével fegyveres erővel for­dult Japán ellen. A japán katonai szakértők nem tartják valószínűnek, hogy Japán egész Ausztráliát meg akarná szállni. Szerintük Japán akkor is elérné az eddig meghódított területek védel­mének biztonságát, ha megeléged­nék Port Darwin és az északauszt­ráliai partvidék hadászatilag fontos pontjainak elfoglalásával, mert ezek után az amerikai és ausztrália had­erők átlagosan 3—4000 kilométer távolságból volnának kénytelenek támadásaikat elindítani, az pedig a mai hadi eszközök és lehetőségek mellett nem jelenthetne Japán szá­mára komoly fenyegetést. Dél- Ausztráliában és Uj-Zélandon ter­vezett amerikai támaszpontok be­rendezése — állapítja meg a Nicsi Nicsi Sinbun tokiói lap — olyan nagy előkészületeket és olyan hosz- szu időt vesz igénybe, hogy azalatt Japán kényelmesen kiépítheti a maga támaszpontjait a már eddig elfoglalt és a még elfoglalandó csen­desóceáni szigeteken és Észak- Ausztráliában, ahonnan eredménye­sen ütasithat vissza minden ameri­kai támadást. Japán uj háborús céljairól ir a tokiói Ashahi Sinbun cimü lap a japán hadsereg győzelmi ünnep­sége alkalmából. Azt fejtegeti, hogy a japán hadsereg száznapos hadjá­ratával már véglegesen lefektette Japán jövendő állami alapjait. En­nek a területnek biztosítása érde­kében még azt kell elérni, hogy sem nyugat, sem kelet felől ne ér­hesse Japánt és az uj területeket meglepetésszerü támadás. Ezt nyu­gati irányból Burma egész terüle­tének elfoglalása biztosítja, mert ez a fegyvertény egyúttal meg fogja végre oldani a régóta vajúdó kínai kérdést Kelet felől Uj-Guinea és a Bismarck-szigetek birtoklása jelenti a biztosítékot az Ausztráliát támaszpontnak kiépítő angolszász hatalmak támadásai ellen. Amerika már nem használhatja a múlt év­ben nagy költséggel megszervezett csendesóceáni felvonulási utat, mert Wake és Guam szigetek elvesztésé­vel egyszerre 8—10.000 kilométer távolságra kerültek a Japánhoz leg­közelebb eső amerikai hadászati jelentőségű támaszpontok. A leg­közelebbi támadási lehetőség, amely Alaszkán és az Aleuti szigeteken át vezetne, a rendszerint kedvezőt­len időjárás miatt aligha vezethet komoly és hatásos sikerre. Mind­ezekből azt a megállapítást vonja le az Ashahi Sinbun katonai szak­írója, hogy Japán ma a távolkeleti térségben csaknem megtá ma óha­tatlan helyzetben van, Japán maga pedig szabadon dönthet, merre és hol akarja kiterjeszteni védelmi övezetét. „Ilyen körülmények kö­zött — mondja a cikkíró, — sem Szuez, sem a Panama-csatorna, sem az Egyesült Államok nyugati part­vidéke nem lehet biztonságban a japán haderők támadásaival szem­ben, nem is beszélve Ausztráliáról és Indiáról; ezek csupán a legkö­zelebbi lépést jelentik Japán szá­mára.“ A távolkeleti helyzet alakulására igen érdekes fényt vet Wavell tábornagy nyilatkozata amelyet Delhiben egy sajtóértekez­leten tett. A tábornagy többek kö­zött igy jellemezte a távolkeleti hadihelyzetet: „Már akkor tudtam, amikor Holland-Indiába mentem, hogy tulajdonkép egy hatalmas versenyfutásban kell résztvennem, sikerül-e idejekorán megszervez­nem a távolkeleti légi és száraz­földi erőket úgy, hogy legalább is feltartóztathassuk a japán támadás lendületét. Ezt a versenyfutást azonban — sajnálattal kell meg­állapítanom — 4—5 heti hátrány­nyal kezdtük meg. Azt is meg kell állapitanom — folytatta .Wavell —, az összes illetékes tényezők tehet­ségük javát adták, hogy segítségül legyenek, de a vereségeket már nem lehetett elkerülni. Röviden úgy foglalható össze az egész távol­keleti helyzet, hogy a szövetsége­sek nem voltaic felkészülve a hábo­rúra.“ — „Távol-Keleten — folytatta Wavell — csak abban az esetben készülhettünk volna fel kellőkép­pen, ha más, sokkal jobban fenye­getett területekről, például a Kö­zel-Keletről, vagy a Földközi-ten­ger mellől vonjuk el a haderőket és eszközöket, vagy beszüntetjük a Szovjetnek adott segítséget, amely­re pedig annak az elszenvedett veszteségeik pótlására múlhatatla­nul szüksége van. Ellenfelünk ez­zel szemben tökéletesebben fel volt készülve és teljesen ki tudta hasz­nálni kezdeti ikeréit.“ Litvinov és Halifax a Szovjet és Anglia washingtoni nagykövetei együtt voltak egy ban­ketten és közvetlenül egymás után pohárköszöntőket mondtak. A mai hadihelyzettel foglalkoztak. A hall­gatók sorában élénk feltűnést kel­tett, hogy a két államférfi teljesen ellenkező értelemben Ítélte meg az időszerű kérdések legfontosabbját: a közeljövő teendőit. Halifax egye­nesen „műkedvelő stratégáknak“ nevezte mindazokat, akik meggon­dolatlan támadásra akarják ráven­ni a szövetségesek hadvezetöit Őszintén kijelentette, hogy a szö­vetségesek nem akarnak lemonda­ni a kezdeményezésről, de pilla­natnyilag nem nyílik lehetőségük arra, hogy támadó hadjáratot ve­zessenek. Halifax úgy jellemezte az általános hadihelyzetet, hogy „szá­mos ok van az aggodalomra“ és 1942 tavasza és nyara bizonyára megkövetel majd olyan erőpróbá­kat, amire csak 1918 legsúlyosabb napjaiban volt példa. Litvinov viszont határozottan azt követelte, hogy a szövetségesek azonnal létesítsenek egy második arcvonalat. Nagyon kétélű fegy­vernek minősítette az időtényezőt, mert — mondotta — hiába ülünk nyugodtan, várva, hogy a szövet­ségesek ereje megnövekedjék, mert az ellenség nem vállal kötelezett­séget arra, hogy ez alatt az idő alatt szintén nyugodtan üljön. Illetékes német helyen rámutat­nak arra, hogy Litvinov meglehe­tősen éles hangon ismételte meg egy uj arcvonal alkotására vonat­kozó követelését. Német politikai körök felfogása szerint ezekből a beszédekből és egész sor más kö­rülményből is arra lehet következ­tetni, hogy az ellenséges táborban meglehetősen vegyes hangulat ural­kodik és a hadászati helyzet is meg­lehetősen zűrzavaros. Sir Stafford Cripps főpecsétőr repülőgépe már úton van London­ból India felé. A sürgős megoldás­ra váró Indiai Kérdés időközben tovább érlelődik Indiá­ban is, ahol a figyelem e napokban Wardha felé irányul. Wardha Ma­hatma Gandhi székhelye, a hindu szabadságmozgaloipnak ez a rej­télyes, nagy befc’yásu, hol megin­gathatatlanul makacs, hol pedig a Britbirodalommal szemben meg­lepő megértésre hajlamos vezére innen irányítja nem is annyira po­litikai, mint inkább Szellemi és esz­mei síkon népének harcát a füg­getlenség kivívásáért. A pánindiai kongresszus több vezetője, így Abul Kalam Azad elnök, valamint Pandit Nehru Wardhaba érkezett, hogy tárgyaljanak Gandhival. A tanácskozás tárgya minden bizony­nyal a legszorosabb összefüggésben áll Cripps látogatásával. Az indiai politikai vezetőknek értekezlete megelőzi a pánindiai kongresszus munkabizottságának ülését. A munkabizottságra hárul majd végeredményében is a fel­adat és a felelősség, hogy állást foglaljon Churchillnek Indiával kapcsolatos nyilatkozatával és Cripps indiai útjával szemben, Gandhi tulajdonképpen nem tarto­zik a kongresszus vezetőségéhez és annak tetteiért, elhatározásaiért nem is felelős. Ennek ellenére sem­mi sem történhetik anélkül, hogy tanácsát az illetékes indiai politi­kai vezetők ne kérnék. Tehát ezút­tal is arról van szó: Gandhi bevo­násával alakul ki az indiai népve­zéreknek történelmi fontosságú ál­lásfoglalása a követendő magatar­tásukról. Bizonyosra vehető, hogy amit ez a legfelsőbb triumvirátus elhatá­roz, a kongresszus munkabizottsá­gának helyeslésével is találkozik s így meglesz az egyöntetű állásfog­lalás. A helyzetet azonban bonyolítja az, hogy indiai részről is van egy áramlat, amely nem akar kölcsönös engedményekről hallani, hanem kemény következetességgel harcol India teljes függetlenségéért. En­nek a felfogásnak szóvivője Bőse, az ismert nacionalista népvezér, aki az utóbbi időben egymásután bo­csátotta ki rendkívül éleshangu fel­hívásait, követelvén, hogy a nép rázza le magáról „az angol elnyo­más jármát“. Bőse legutóbb is a rá­dión keresztül szólt az indusokhoz és további könyörtelen harcra buz­dította őket, egyben hangsúlyozta, hogy Londonnak Indiával szemben mutatkozó, legutóbbi magatartása csak látszólagos engedékenység, amelynek igazi célja az időnyerés. Ugyancsak külön probléma ax Indiában élő mohamedán lakosság, amelynek vezére Jimnah. Muzul­mán részről bizonyos aggodalom­mal figyelik az indusoknak szabad­ságuk és függetlenségük kivívásá­ra folyó harcát. Allah Indiában élő hívei már eddig is egyre sérelmez­ték, hogy a többségben levő indus nép elnyomás alatt tartja őket anélkül, hogy a brit kormány e méltánytalan helyzeten változtatni akarna. A muzulmánok most attól tartanak, hogy India függetlehsé- ge, illetve ezzel kapcsolatban a hin­du nép teljes önkormányzata még jobban súlyosbítaná helyzetüket a hindukkal szemben. Csangkaisek kínai marsall indiai tartózkodása idejében Jimnah mu­zulmán vezérrel is érintkezésbe lé­pett, hogy megkísérelje a közvetí­tést E vállalkozása azonban ku­darcot vallott, mert eredménye az lett, hogy Jimnah a muzulmán nép nevében meglepően erélyes, 'őt fe-

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék