Pesti Hírlap, 1942. április (64. évfolyam, 74-97. szám)

1942-04-29 / 96. szám

1942 Apr. 29 Kiüiletés­ ára 1 hónap­ra 2­ P 50 fillér. Két hó­napra 5 P. Negyedévre 7 p 30 fillér. Félévre 14 P 60 fillér. Egy évre 29 P 20 fillér. Egyes szám ára :hétköznap 10 fillér, vasárnap 16 fillér (a pályaudvarokon is) S­ZERDA l/ixiv. évfolyam, »«.­ szám. Kiadja a­­ Pesti Hírlap r.-t. Előél­­, a Légrády Testvé­ré­rek r.-t. nyomdája. Szer­­kesztőség és földadók: Budapest, V., Vilmos cs.­­út 78. T. 112—295 és Er­­zsébet­ körút l.T. 225-685. A németek légi támadása Norwich ellen; brit repülők Kölnt bombázták Kölnben igen sok lakóház, templom és jótékonysági intézmény pusztult el — Berlinben kijelentették, hogy a német műemlékek elpusztítása miatt angliai műemlékeket semmisítenek meg — A németek a keleti arcvonal egyes szakaszain erős ellenséges támadásokat vertek vissza A Wilhelmstrasse szócsövei meg­állapítják, hogy a nyugati légi há­ború olyan fordulatot vett, amely­re Németország kénytelen lesz megfelelő választ adni. Lübeck, majd legutóbb Rostock bombázása olyan európai kultúrértékek pusz­tulásával járt, melyek pótolhatat­lanok és jóvátehetetlenek, s a né­met légi­erő rövidesen megadja a választ ezekre a pusztításokra. Hit­ler vasárnapi beszédében bejelen­tette, hogy a jövőben „csapásra csapással felel“, s az angolok tud­ják, hogy ezt a bejelentést szó sze­­rint kell­ értelmezni. A világ fel­készülhet reá, hogy a légi fegyve­rek irtózatos pörölycsapásai alatt rombahullanak a jövőben olyan műemlékek, melyek az emberi szel­lem egyszeri, páratlan és pótolha­tatlan alkotásai. Német illetékes helyen a műemlékek pusztulása a következő megjegyzéseket váltot­ta ki: Az angol repülők Rostock­ban, s néhány héttel ezelőtt Lü­­beckben a történelmi épületekben okozott súlyos rombolásai — mint a NST jelenti — a német nép min­den rétegét mélyen felháborították. Illetékes helyen ezzel kapcsolatban kiemelik, hogy e városok belső ne­gyedeinek régi építési módja a tűz­vészek elterjedését megkönnyíti és ezáltal kedvez az angolok pusztító munkájának. Kétségtelen — mond­ja a német félhivatalos hely —, hogy az angolok mind Lübeck, mind pedig Rostock ellen intézett támadásaiknál nagyon jól tudták, hogy nem hadigazdálkodási, vagy pedig katonai célpontokat támad­nak, hanem lakónegyedeket és mu­zeális értékű városrészeket rombol­nak. Sok esetben az angol repülők fedélzeti fegyvereikkel tüzeltek az építészeti emlékművek megmenté­sére kivezényelt tűzoltókra, úgy­hogy azok az oltási munkálatokat kénytelenek voltak abbahagyni. A Wilhelmstrassen most kijelentet­ték, hogy a német kulturjavak e brutális pusztítása az angliai szov­jet befolyás következménye és eb­ben a tényben már a bolseviki rom­bolódóh első hulláma jelentkezik. A német légi­erő mindenütt, ahol csak lehetséges volt, a leggondo­sabban védelmezte az építészeti emlékműveket — írja tovább a NST — mint­ ez például a roueni székesegyház esetében történt, me­lyet az egész világ ismer. Az an­goloknak azonban nem kellene a német alaposságot lebecsülni, — mondották a német külügyminisz­tériumban. — Ha Anglia a kul­­túrértékek lerombolásának hábo­rúját akarja, meg is fogja kapni. Németországban is jól tudják, hol található a canterbury-i székesegy­ház és a régi Tudor-kastélyok, ha arról van szó, hogy ezt a megsem­misítő háborút folytatni kell. A né­met nép bensőségesen szereti kul­turális értékeit és annál inkább meg fogja érteni, ha ezeknek az ér­tékeknek esztelen rombolására meg­adják a megfelelő választ. Német katonai szakértők ezzel kapcsolat­ban ismét kiemelik, hogy a német légi­erő sokkal kedvezőbb kiinduló pontokkal rendelkezik az angol szi­get elleni támadásokhoz, s a rövi­­debb út, a repülőgépek nagyobb száma, valamint a repülőszemély­zet jobb kiképzése fogalmat adhat az angoloknak, mi fenyegeti őket, ha a lübecki és rostocki támadá­sokhoz hasonló további támadások­kal kivívják a megtorlást így hangzik a német félhivatalos válasza, s e kijelentéseket össze­vetve Hitler legutóbbi ígéretével, minden európai kultúrember meg­rendüléssel kénytelen arra gondol­ni, hogy az új fegyver, a repülő­gép, a háborúnak ebben az új sza­kaszában olyan értékeket semmi­síthet meg, melyeket az emberiség nem tud többé pótolni. Mert nem lehet egyszerűen „kultursznobnak“ csúfolni azt, aki a katedrálisok, a múzeumok, a sokszáz év előtt re­mekbe épült európai városnegye­dek felülmúlhatatlan becsű érté­keit félti a háború új szakaszának pusztításaitól. Nem kultursznob, hanem felelősségérzettől áthatott európai ember, aki most, mikor a háború már nemcsak hadigazdál­kodási célpontokat semmisít meg, hanem az európai kulturmunka legszebb emlékeit, mély megrendü­léssel gondol arra, mi marad e kincsekből,, ha a háború kérlelhe­tetlen vastörvénye, a pusztító szán­dék ezekre a javakra is reá­veti fé­lelmes árnyékát? „A német nép bensőségesen szereti kulturális ér­tékeit“ — állapítja meg a német félhivatalos jelentés, s hozzátehet­jük e megállapításhoz, hogy Euró­pa műkincsei, beleértve az angol sziget­­ történelmi épületeit is, e meghasonlott, nagy és tragikus em­beri családnak, Európa népeinek közös eszmei tulajdonát alkotják. Nürnberg gyönyörű házai, Lübeck belső városa, Rostock templomai, vagy a Tudor-kastélyok, Oxford, ez a középkori remekmű, mindez ugyanannak a szellemnek terméke volt, mindez együtt jelentette az európai műveltséget. Ha a háború könyörtelen vaskeze lesújt most e csodálatos alkotásokra , s mind­két oldalon megvan a módja annak, hogy az éjszaka leple alatt bomba­vető gépek nagy magasságból meg­közelítsenek gyanútlanul szuny­­nyadó, remekművekkel megtömött kis városokat, szétromboljanak ka­­tedrálisokat és régi városnegyede­ket — Európa a felismerhetetlen­­ségig megváltozhat ebben a hábo­rúban. Mind valljuk és hisszük, hogy a legnagyobb érték az emberi élet, s nincs az a műkincs, mely becsesebb lenne, mint a hazájukért harcoló hősök kiömlő vére. De az ember maga alkotja és vállalja sor­sát, mikor harcba indul hazája vé­delmére. A műkincsek ellen indí­tott háborúra nincs magyarázat: semmi nem könnyebb, mint egyet­len bombával elpusztítani azt a dómot, melyet emberfő közösségek évszázadok , munkájával és áhíta­tával építettek. A lübecki, rostocki bombázások megtorlásaként beje­lentett német ellenrendszabályok új és újabb légi rohamok kezdetét je­lenthetik mindkét harcoló fél részé­ről, s a rohamokban elpusztulhat minden, ami az európai szellem al­kotóerejének legmagasztosabb jel­képe volt. A légi háború körülbelül egyesztendei viszonyla­gos szünet után egyszerre hatalmas, minden eddigit felülmúló mérete­ket ölt a nyugati arcvonalon. A bombavető repülőgépek nagyará­nyú tevékenysége 1940-ben szer­ves része volt a hadviselésnek és leghatalmasabb fegyvere lett Né­metországnak az Anglia elleni küz­delemben. 1940 elején indult meg Anglia és Németország között az a nagyszabású légi háború, amelynek során első ízben brit bombázók je­lentek meg Nyugat-Németország fölött és fájdalmas rombolásokat vittek végbe polgári lakónegye­dekben is. Az ilyen előzményekre következett akkor is Hitler vezér és kancellár emlékezetes beszéde, amelyben bejelentette, hogy meg­kezdi a megtorlást és ezután min­den bombára sokszoros feleletet ad, így indult meg az a német légi tevékenység, amelynek célpontja nem csupán az angol partvidék, de a belső országrészek hadiipari és hadigazdálkodási szempontból je­lentős területe is lett. Még élénken emlékezünk Coventry angol ipar­város olyan méretű pusztulására, hogy azóta fogalom lett a megsem­misítést jelentő „coventrizálás“ szó. Ugyancsak állandó, hónapokon ke­resztül napról-napra ismétlődő, sőt naponként több hullámban ér­kező légi ostromot szenvedett át maga a főváros, London is, éppen úgy, mint a főbb angol ipari köz­pontok és kikötők. Angol részről — bár sokkal kisebb , arányokban — ugyancsak állandóan igyekeztek nyugtalanítani bombázással Nyu­­gat-Németországot, a Rajna- és a Ruhrvidéket, valamint Berlint. Ezek a kölcsönös támadások, amelyek során a német légi haderő hatalmas fölényben volt, egészen 1940 teléig tartottak. A bekövetke­ző kedvezőtlen időjárás miatt ak­kor téli szünet következett, 1941 fo­lyamán­ a németek figyelme nyu­gatról egyre inkább kelet felé for­dult, sor került a balkáni hadjárat­ra, majd megindult a szovjetorosz háború. A német haderő legfőbb erejét a keleti végeken összponto­sította, úgyhogy az 1941-es eszten­dő a nyugati arcvonalon viszony­lagosan csendben telt el. Az ango­lok is csak szórványosan és kisebb erőkkel támadtak egyes német vá­rosokat, főleg Brémát, Hamburgot, Kielt és a rajnai ipari központo­kat, de berepülésük soha nem érte el az úgynevezett „teljes erejű tá­madás“ mértékét. Berlin csak ki­vételesen élt át légi riadót, úgy­hogy ez az év aránylag nyugalom­ban telt el. A németek sem ismé­telték meg azokat a bombázásokat, amelyeket például Coventrynél vit­tek véghez. Londont pedig szinte már elkerülték. Egy évig tartott ez a szünet, most azután ismét úgy látszik, újra megkezdődött a nyu­gati arcvonal légi hadjárata, a je­lek szerint sokkal nagyobb mére­tekben, mint ahogy 1940-ben volt. A nyugatról érkező harctéri hírek annyit jelentenek, a nyugati hadjá­rat az 1941. évi szélcsend u­tán is­mét felélénkült, mert a mai viszo­nyok között „nyugati hadjárat“ és „légi háború“, egyelőre még azonos fogalmak. A németek — amenyi­­ben e kölcsönös támadások egyre nagyobb ígéreteket öltenek — két­ségtelenül helyzeti előnyben van­nak az angolokkal szemben. Külö­nösen hangzik, de az igazság még­is az: Anglia sokkal közelebb van Németországhoz, mint Németor­szág Angliához. A német bombave­­tők a francia és a belga repülőte­reken állomásoznak, légi után alig egynegyed óra távolságban vannak a legközelebbi angol partsávtól és vadászgépek számára is elérhető messzeségben Londontól, meg a leg­több ipari központtól. Az angolok­nak ezzel szemben, ha német terü­let fölé akarnak jutni, előbb igen nagy, többórás légi utat kell meg­tenniük, bombavetőiket nem kísér­hetik a vadászgépek rajai, ennél fogva védtelenebbek, mint az ellen­ség bombázó gépei. A németek bár­mikor aránylag könnyen hajthat­nak végre nappali támadást is, az angolok számára az ilyesmi éppen a nagy­, német felügyelet alatt álló tá­volság következtében úgyszólván lehetetlen. De ha mégis megkísér­lik ezt, akkor szükségszerűen olyan súlyos veszteségeket szenvednek, mint legutóbb, amikor Augsburg fölé repültek és mindössze pár gé­pük tudott visszatérni. Légi tevékenység az elmúlt idő­szakban is volt Európa felett, így a Földközi-tengeren főleg Málta központtal. Ez azonban szerves ré­sze volt az afrikai háborúnak. Ugyancsak rendszeresen támadtak német repülők az Anglia körüli vi­zeken hajózó ellenséges szállítmá­nyokat. Ez az úgynevezett „atlanti csatának“ folytatása volt. Ami most­ történik, az a nyugati arcvonal háborúja Anglia és Németország közvetlen párviadala közös határoknál, a Csa­tornánál, nagyvonalú tevékenység. Éppen ezért olyan veszélyes. Hitler legutóbb elhangzott beszéde óta im­már semmi kétség sem lehet a­felől, hogy ez a nyugati háború minden eddigit felülmúló arányokban bon­­­takozik ki. Az 1941-ik esztendős vi­szonylagos nyugalomban mindkét fél további erőket gyűjtött, még újabb, még veszélyesebb, még ha­tásosabb és az eddigieknél még sok­kal rombolóbb harci eszközöket épí­tett, úgyhogy túlzás nélkül mond­hatjuk: az igazi légi háború még csak most kezdődik. Krause alezredes összefoglaló heti jelentése rámutat, hogy a szovjet csapatok a középső és északi szakaszon hiába intéztek támadásokat, a védelem súlyos veszteségeket okozott soraik­ban és visszaűzte őket. Egyedül Karéliában a hét elején több mint száz támadást intéztek a finnek arcvonala ellen. E szakaszon sok foglyon kívül 14.000 halott veszte­ségük van. A Lapp-földön is meg­hiúsultak a kísérleteik a német hegyi csapatok ellenálló erején. Ez­zel szemben sok német támadás a legnagyobb sikerrel járt. Több he­lyen, a középső és az északi sza­kaszon, elkeseredetten védekező ellenséges erőket zártak katlanok­ba és megsemmisítették őket. Né­met kötelékek a déli szakaszon is merész támadással behatoltak az ellenség állásaiba. A légi haderő mindenütt hathatósan támogatta a hadsereg földi harcát. A legutóbbi hetekben az elsüllyesztett ellensé­ges hajótér — különösen az At­lanti-óceánon — jelentősen meg­nagyobbodott. A Jeges-tengeren, a Földközi-tengeren, az Atlanti-óceá­non komoly vereségek érték az an­gol flottát. Német tengeralattjárók az elmúlt héten Amerika keleti partja közelében és a Karaib-ten­­geren 24 kereskedelmi hajót sül­lyesztettek el, sőt nyílt támadásba mentek és fedélzet-lövegeikkel lőt­ték Curacao olajtartálytót. A német légi haderő Itálta ten­geri területén egy hét alatt 36 an­gol repülőgépet, Murmanszknál 18, a La Manche-csatorna és a meg­szállott területek partjai fölött 27 repülőgépet pusztított el. A német­­birodalmi területre berepült gépek közül 19 bombázót lőttek le. Az angolok vesztesége április 11-től 20-ig 171 repülőgép volt, szemben a németek 25 elveszített gépével. A szovjetorosz arcvonalon április 11 és 24 között az ellenség 312 re­pülőgépet vesztett, míg a németek csak 36-ot. Hitler beszédének visszhangja az egész világsajtóban feltűnő nagy. A német lapok rámutatnak a né­met katona teljesítményeire és a német nép kitartására. A cikkek Hitler szavainak programmot adó értelmezésével is foglalkoznak, mert hangsúlyozzák, hogy a Füh­rer nem csupán a német hadsereg, hanem az egész fiatal Európa ve­zére. Az olasz lapok közül a La­ Sheffield • Birmingham Cardiff ^ Norwich' Wight------, ^s-ZZZT--ITM AN CH E~------.C^Calals ~1' Cherbourg 1 Brest sLe Havre F®4NCIA0Rsi^ A La Manche-csatorna és az Északi-tenger partvidéke. Az ívek a német, illetve az angol festülőterek távolsági sugarait tüntetik fel.

Next