Pesti Hírlap, 1942. május (64. évfolyam, 98-122. szám)

1942-05-07 / 103. szám

Illés Jósáét negyven éve tanít a budapesti egyetemen Ritka jubileumi ünnep színhelye lesz csütörtökön délben a Pázmány Péter Tudományegyetem. Dr. Illés Jó­zsefet, a jogtörténet tudós professzo­rát ünnepük barátai, tisztelői és ta­nítványai abból az alkalomból, hogy negyven éve tanít a budapesti egye­temen. A kivételes évfordulón meg akarnak emlékezni Illés József ered­ményekben gazdag négy évtizedes ta­nári működéséről. Illés professzor, akinek évtizedeken át jelentős szerepe­­volt a politikai életben is és akinek­­tudvalévően igen fontos feladat jutott a korábbi esztendőkben az állás nélküli ifjúság elhelyezésére irányuló tevé­­kenység élén, hosszú tanári pályáján nemzedékeket nevelt fel és tanítvá­nyai közül nem egy férfiú jutott ki­váló közéleti szerepléshez is. A jubileumi ünnepet csütörtökön délben 12 órakor a Pázmány Péter Tudományegyetem jogi kari épületé­nek tantermében tartják. Az ünne­pélyen átnyújtják Illés Józsefnek a jubileumra készült emlékkönyvet, amelynek munkatársai, a magyar jo­gásztársadalom igen sok kiválósága.­­ A kormány kölcsönökkel bizto­sítja a munkáslakások építését. A hi­vatalos lap május 7-iki, csütörtöki száma közli azokat a szociálpolitikai szempontból nagyjelentőségű rende­leteket, amelyeket a kormány a munkáslakásépítkezés előmozdítása érdekében kibocsátott. A kormány elsősorban a vállalatok vagya azok el­ismert nyugdíjpénztárainak folyósí­tott kölcsönökkel biztosítja a mun­káslakások állandó termelését. — öngyilkosság. Bilkei Garzó Nán­dor néhai földbirtokos 56 éves özve­gye, Madarász Etelka, Rákospalotán, az Erzsébet­ utca 45/a sz. házban lévő lakásán bal karján és csuklóban fel­vágta az ereket és mire rátaláltak, meghalt. Az életunt­ek­asszony hosz­­szú idő óta szervi szívbajban szenve­dett, valószínűleg ezért követte el az öngyilkosságot . Jelentsék be címeiket a szolgá­­latonkívüli tisztek. Felhívják az ösz­­szes hivatásos állományból származó szolgálatonkívüli tiszteket, hogy má­jus 20-ig jelentsék be jelenlegi lak­címeiket a budapesti városparancs­nokságnál: Mária Terézia laktanya, Üllői­ út 47. sz. — Sárkány Gyula műteremkiállítása. Sárkány Gyula, az érdemes arckép­festő Sziget­ utca 38. sz. alatti műter­mében kiállítást rendezett egy sorozat olyan művéből, amelyek áttekinthe­tővé teszik hosszú művészpályáját. Művészete a reneszánsz nagymeste­reinek tiszteletéből fakad, így Krisz­tus sírbatétele című, nemes felfogású festménye méltó darabja lehetne bár­mely nagyigényű képtárnak. Láttunk még kitűnő arcképeket, főként a Te­leki grófi család tagjait és néhány hangulatos tájképet. A kiállítás még néhány napig megtekinthető. — Szombaton kezdődnek a kolozsvári Művészeti Hetek. Az Országos Irodalmi és Művészeti Tanács május 9-től június 6- ig Kolozsvárott művészeti heteket ren­dez. A Művészeti Hetek keretében ren­dezendő VI. Nemzeti Képzőművészeti Kiállítást, Építőművészeti Kiállítást, Fényképművészeti Kiállítást, Színház- és Zeneművészeti Kiállítást és az Erdé­lyi Szépműves Céh könyvkiállítását má­jus 10-én délelőtt 11 órakor nyitják meg ünnepélyesen az Erdélyi Nemzeti Mú­zeumban. — Megölte a felrobbant gránát. A nagybaráti hegyekben Szalontai István gazdálkodó 13 éves fiával a tavaszi mun­kálatokat végezte. Hazafelé menet a fiu gombát szedett, miközben egy világhá­borús gránátra lépett. A gránát felrob­bant és szétszaggatta a gyermeket.­­ A fodrász­iparban alkalmazottak munkaideje. A hivatalos lap szerdai szá­ma közli a kereskedelemügyi miniszter rendeletét a fodrásziparban alkalmazot­tak munkaidejéről. A rendelet szerint az az általános irányelv, hogy ezeknek az alkalmazottaknak a munkaideje Buda­pesten 24 óránkint nem lehet több 10 óránál, hetenkint pedig 60 óránál. Ez a munkaidő a munkaközi szünetek beszá­mítása nélkül értendő. Vidéken az al­kalmazottak­ naponta 11, hetenkint pedig 66 óránál nem lehet több. — Agyonlőtte magát egy ismeretlen férfi. Kassáról jelentik: Hernádtihany közelében 26 év körüli férfi holttestére akadtak. A vizsgálat megállapította, hogy az ismeretlen öngyilkosságot követett el, szájába lőtt és azonnal meghalt. A fegy­ver mellette hevert. Igazolóirást nem ta­láltak nála. Valószínűnek látszik, hogy a határon át érkezett magyar területre. A nyomozás folyik.­­ További hajóállomásokat nyitnak meg. A MFTR igazgatósága közli, hogy május 7- től a Budapest és Esztergom között köz­lekedő személyhajók Horthy Miklós-telep állomást, a Budapest és Nagymaros között a váci Dunaágban közlekedő személyha­jók pedig Izabellatelep—Horányi-csárda állomást érinteni fogják. — Házasság: Reichart József ny. m. kir. szv. főigazgató és Walter Ilona leá­nya, Ilus és dr. Kövessi Ferenc egy. ny. r. tanár és néhai bodrogi Koch Jozefin fia, Ferenc, május 9-én este 7 órakor tartják esküvőjüket a Szilágyi Dezső­­téri református templomban. Gróf Zay Eszter és Kubányi Iván ápri­lis 29-én házasságot kötöttek. Felez Máriát eljegyezte Csongor Géza m. kir. hadnagy Pécsett. Járdek Éva és dr. Thiermayer János tart. tüzérzászlós május 9-én, szombaton este 7 órakor tartják esküvőjüket a ke­­gyestanítórend piarista utcai kápolná­jában. László Ilus és dr. Kahán Ágost orvos házasságot kötöttek. (Minden külön ér- Mettéa Mist) -i* w--' '■■■■- ■jmpap FER­ENC JÓZSEF KESERŰVÍZ — Balogh Jenő beszéde az Egyete­mes Konvent ülésén. A magyar refor­mátusok legfőbb igazgatási testülete, az Egyetemes Konvent szerdán nyi­totta meg rendes évi ülését. Ravasz László püspök a bibliából olvasott fel, majd dr. Balogh Jenő főgondnok mondott megnyitóbeszédet. „Több mint négyszáz esztendő óta — úgy­mond — nem először történik, hogy a magyar reformátusok, felismerve a súlyos kötelezettségeket, amelyek ítéletes időkben reájuk is várnak, egyúttal teljes tudatában történelmi felelősségüknek, komoly és mindenre elszánt határozással vállalják nemzeti és egyházi feladataik végzését. Az el­ső világháború alatt hadseregünk és ennek sorában a hős magyar kato­nák milliói az ezeréves határok meg­maradásáért küzdöttek. Napjainkban az erre hivatottaknak kötelességük hirdetni és a tájékozatlanok vagy félrevezetettek előtt hangoztatni is azt, hogy most a magyar nemzet nagy baráti szövetségeseivel együtt a vi­lágrészekre kiterjedő óriási védelmi háborúban még nagyobb értékekért kénytelen küzdeni. Harcolnia kell azért is, hogy mint önálló és függet­len nemzet fennmaradhasson, legfon­tosabb életjavaink a megsemmisítő támadás ellen védve maradhassanak, de egyúttal kénytelen a magyar nem­zet ezt a védelmi háborút megvívni minden földi dolognál becsesebb er­kölcsi javakért is, vallásunkért, hi­tünkért, annak tudatában, hogy a küzdelemnek sikeres befejezésétől egyházunknak további fejlődése, za­­vartani fennmaradása is függ. Balogh főgondnok megköszönte Ravasz püs­pöknek azt a nyílt levelet, amelyet a hadrakelt magyar honvédekhez int­­ett. A megnyitóbeszéd után az ülés letárgyalta a napirendet. — Faddi Förstner Dénes kiállítása. Faddi Förstner Dénes, a választékos stílusú festőművész, a Fészek kiállítá­si termében újabb munkáinak gyűjte­ményét mutatja be. Ha pár évvel ez­előtt még mint finom természetmeg­­figyelésű naturalistát ismertük, akinek jellegzetessége az ezüstszürke víztük­rök napfényszikrázása volt, ma már inkább a Ferenczy-körhöz tartozó mai festők (Bernáth, Berény) elvon­atko­­zottabb látása felé közeledik. Régebbi törekvéseiből megőrizte a természet áhítatos szemléletét, de róla szóló mondanivalói elmélyültek, színben érettebbek, kifejezésben változatosab­bak. A szép szürkék mellett dús, tar­talmas zöldek is kikerülnek palettájá­ról, finom akkordokba fogott színek, amelyek mögött költői nyugalommal él és lélegzik a tájak lelke. Különösen Kertben című képének rózsafelhős szürkületi hangulata. Őszi reggelének halk egyszerűsége és zebegényi erdő­részletének nyári fény-árnyjátéka ra­gadja meg figyelmünket a kiállításon. (f-i.) — Szlovák napilap Magyarországon, Pozsonyból jelentik. A Gárdista érte­sülése szerint a Slovenska Jednota, a magyarországi szlovákok lapja május 15-től kezdődőleg az eddigi heti meg­jelenésről napi megjelenésre tér át. A Gárdista ehhez a hírhez hozzáfűzi, hogy a magyarországi szlovákok lap­jának kérdését tehát kedvezően sike­rült elintézni. — Rendeletek az árvízkárosultak tá­mogatására. A Budapesti Közlöny csü­törtöki száma közli a kormány rendele­tét az árvíz és belvíz által megrongált épületek helyreállítására nyújtott állami kölcsönökről.­­ A kormánynak egy má­sik rendelete a román agrárreform so­rán kisajátított Ingatlanból juttatott in­gatlanokra egyes építési kölcsönök biz­tosítása végett jelzálogjog bejegyzésé­nek megengedéséről szól. Ez a rendelet ugyancsak az árvíz és belvíz által meg­rongált épületek helyreállításának köl­csönnel való biztosítását teszi lehetővé. — Vakok felvétele. A vakok szombat­helyi áll.­s. ipariskolája az 1942—43. tan­évre 14 éves kortól 35 éves korig olyan vak ifjakat vesz fel, akik ezideig vakin­tézeti nevelésben és oktatásban nem ré­szesültek. A kiképzés 4 évig tart és a növendékek az elméleti oktatással párhu­zamosan ipari kiképzésben is részesülnek. A felvételi kérvényeket a „Vakokat Gyá­­molító Dunántúli Egyesület, Szombat­hely", elnökségéhez kell intézni augusztus elsejéig. — A Duna ismeretlen halottja. A Kvas­­say-zsilip közelében egy 30 évesnek lát­szó, 180 cm. magas, fekete pullóveres férfi holttestét vetette partra a víz. A holttestet a tetemnézőbe szállították. Aki felvilágosítást tud adni felőle, értesítse a főkapitányságot. — A MAKI 1942. évi nyári gyógyüdülte­­téséről — melynek keretében az Intézet részint termálfürdőkbe, részint hegyvi­dékre utalja be a rászoruló biztosította­kat — részletes tájékozót közöl a „MAKI Tudósító" májusi száma. Harkány, Hévíz és Hajdúszoboszló, valamint Parád és Csíz fürdőhelyek gyógytényezőit hasznosítja az Intézet a rászoruló tagok érdekében. A gyógyfürdői beutalások módjáról, a vita­­minkérdésről, a gümőkór elleni védeke­zésről értékes tudnivalókat közöl a havon­ként megjelenő egészségvédelmi folyóirat, melyet a biztosítottak díjtalanul igényel­hetnek a kiadóhivataltól. Bpest, VII., Pé­­terfy Sándor­ u. 12. — Halálozás, özv. nagyladányi Ladá­nyi Józsefné szül. komlóskeresztesi Fe­­jérváry Margit hosszas szenvedés után meghalt. Dr. Ladányi Dezső miniszteri osztály­­ánok édesanyját, dr. Dezse­ffy Aurél államtitkár anyósát gyászolja a nagyasszonyban. Temetése csütörtökön délután fél öt órakor lesz a Kerepesi-te­­metőben. Bolyos Alajos ny. lippai járási főszol­gabíró május 6-án Budapesten elhunyt. Temetése május 8-án d. u. 4 órakor lesz a Farkasréti-temetőben. Légrádi és szigligeti Terray Béláné szül. nemes Nagy Eszter elhunyt. Teme­tése május 8-án d. u. fél 4 órakor lesz a Rákoskeresztúri­ köztemetőben. Nagypalugyai és turócdivéki Platthy Árpád nyug. uradalmi főintéző május 4-én, 78 éves korában meghalt. Temetése 8-án délután volt Miskolcon. Színes Sí írek.­ ­ A japán üzleti szokások fokoza­tosan elterjednek a meghódított terü­­leteken is. Ezek közé tartozik a japá­nok szellemes hirdetési módja: a tu­lajdonos üzlete vagy áruja valamilyen kiválóságát egy-egy talpraesett ha­sonlattal vagy költői képpel fejezi ki. Egy ecetgyár például így hirdeti ké­szítményeit: „Ecetünk erősebb a leg­pergőbb anyósnyelvnél is.“ — Újságpapirosból épített kéteme­letes házat az Iowa­ állambeli St. Dodge-ben egy amerikai építész. Kö­zönséges ujságpapirost különleges el­járással tűzállóvá tett, nagy nyomás alatt szilárd téglákká sajtolt s ezek­ből rakta össze furcsa házának falait A „papirosház“ szerinte könnyebb, ol­csóbb, de mindenekelőtt tartósabb a kőháznál, azonkívül jobb hőszige­telő is.­­ A rizsről közöl érdekes számada­tokat egy német folyóirat. A leg­­újabb statisztikai megállapítások sze­rint a világ évi rizstermelése 125 millió tonna. Ha teherkocsikat tölte­­nének meg ezzel a mennyiséggel, a belőlük összeállított tehervonat két és félszer olyan hosszú lenne, mint az Egyenlítő, összehasonlításképpen em­lítést érdemel, hogy az egész világon évente átlag 130 millió tonna búzát és 120 millió tonna tengerit termelnek. A 125 millió tonna rizsből 53 millió jut Indiára, 33 millió Kínára, 12 mil­lió Japánra.­­ A kínaiak és a japánok szeretik a virágos lakomákat, de a virágokat nem asztali dísznek használják, ha­nem különbözőképpen elkészítve­­ elfogyasztják. Kínában például a liliomot burgonyaszerűen főzik meg és friss vajjal tálalják. A japánok sze­retik a tejben és vajban főtt krizan­témleveleket. Kína északi részében a fehér rózsaszirmokat a legfinomabb salátának tartják.­­ Láthatatlan ibolyántúli fényben vizsgálja a befutó árucsomagokat az ,L. M. S.“, a legnagyobb angol vasút­­vállalatok egyike pályaudvarain, az éjszakai elsötétítés alatt. Minthogy ilyenkor a legkisebb fényforrás fel­­gy­ujtása is tilos, ibolyántúli fényt su­gárzó lámpákat szereltek fel az áru­kezelő helyiségekben; a csomagokat, ládákat, hordókat pedig különleges festékkel vonják be, melyek a suga­raktól élénken foszforeszkálnak s igy sötétben is akadálytalanul kezelhetők.­­ Tizenkilencmillió szót irt le eddig pályafutása során Gertrude Atherton francia írónő s ezzel „szóbőség“ dol­gában mindjárt Dumas Sándor, a leg­több szót leiró francia ízó után kö­vetkezik. Mme. Atherton egyébként Franciaország legidősebb írónője, a minap töltötte be életének 84. esz­tendejét.­­ A londoni állatkertet a légi tá­madások ellenére sem ürítették ki, csak a mérges hüllőket távolították el belőle. Megszaporították az állatorvo­sok számát, hogy a veszedelembe ju­tott állatoknak gyors „első­segélyt" tudjanak nyújtani. Azonkívül tudo­mányos bizottság alakult, hogy tanul­mányozza az állatok viselkedését légi támadás idején. Vízállás Összeütközött két vitorlázó repülőgép­­hegyen Hármasba zart Szerdán délután a Hármashatár - hegyen a debreceni MAVERO nö­vendékei számára rendezett oktató tanfolyam résztvevői gyakorlatoztak és felszállott Juhász András 21 éves géplakatos is, a Vöcsök­ nevű gépen. Juhász egy növendéktársával együtt egy óra hosszat volt már a levegő­ben, amikor az egyik fordulóban a Vöcsök összeütközött egy másik gép­pel. A két gép mintegy ötven méter magasságból lezuhant és a 21 éves Juhász András súlyosan megsérült A mentők az Új Szent János-kórház­­ba vitték, ahol műtétet hajtottak vég­re rajta. A másik gép vezetője külö­nösképpen nem sebesült meg. A két gép megrongálódott. Törvénykezés Háromévi fegyházra ítélték a tolvaj bandát szervező tanítót Emlékezetes, hogy Rausch József nyugalmazott tanító — akit mint al­koholistát egy időben gyógyintézetben kezeltek — Sashalmon lopásokat kö­vetett el, utóbb terveibe beleavatta családtagjait, sőt leányainak udvar­lóit is és 1939 elejétől kezdve huzamo­sabb időn át ékszert, ingóságot és pénzt lopott bűntársaival együtt. A tolvajlások legnagyobb részét egyedül követte el, de többizben segítségére voltak leányainak udvarlói is. A pest­vidéki törvényszék előtt Rausch alko­holizmusával védekezett. Bűntársai közül némelyik beismerte a terhére rótt bűncselekmény elkövetését, de akadtak olyanok is, akik tagadták a lopásban való közreműködést A törvényszék Rausch Józsefet üz­letszerűen elkövetett többrendbeli lo­pás bűntettéért 3 évi fegyházra ítélte Boér Jenő magánhivatalnok. Manich Béla üvegtechnikus és Vécsei Tibor magántisztviselő fejenként 7 hónapi börtönbüntetést kaptak, Stein Edvint 10 hónapi börtönre, Kitti Vilmost 8 hónapi börtönre és Rausch Annát 6 hónapi börtönre ítélték. Rausch Ibolya 10 pengő pénzbüntetését 3 évi próba­időre felfüggesztették. A tábla elrendelte a tanító elmebeli állapotának megvizsgálását, de mivel az orvosok büntetőjogilag beszámítha­­tónak nyilvánították, helybenhagyta a törvényszék ítéletét. Most a Kúria Gergics-tanácsa a védelem semmiségi panaszait elutasítva, jogerőre emelte az alsó bíróságok ítéletét.­­ Engedély nélküli iratterjesztésért pénzbüntetésre ítélték Gruber Lajos volt képviselőt. Az ügyészség sajtó­rendészeti vétség címén vádiratot adott ki Gruber Lajos oki gépészmér­nök, volt nyilaskeresztes párti képvi­selő ellen, mert a vád szerint a párt propaganda-osztályán írógépen körül­belül 30 példányban sokszorosítottak egy iratot „Testvér, Codreanu vissza­lő“ címmel. Gruber ezt aláír­ta és az­tán az ügyészség engedélye nélkül szétküldötték a­ párt tagjainak. Gru­ber Lajos a törvényszék dr. Lukács Tibor tanácsa előtt tagadta bűnössé­gét. Elmondotta, hogy az irat Hubay Kálmánnak egy évvel előbb írt és a Magyarságban megjelent cikke volt. Ezt sokszorosították és ő, mint a párt „soros országgyűlési képviselője“ írta alá, hogy aztán borítékban, postán pártszervezeti vezetőknek megküldjék. Mivel ez szerinte nem sajtótermék, nem gondolhatott arra, hogy ügyészi engedélyt kérjen. A törvényszék meg­állapította a vádlott bűnösségét és ISO pengő pénzbüntetésre, valamit egy évi hivatalvesztésre és politikai jogainak ugyanilyen időtartamra való felfüg­gesztésére ítélte. A vádlott és a védő a hivatalvesztés és politikai jogvesztés kimondása miatt fellebbezett. — Villanyáramlopásért egyévi börtön. Az ügyészség közveszélyű rongálás és lopás bűntette miatt vádat emelt Har­­math István csepeli gépész ellen, mert a Budapestvidéki Villamossági Rt.-nak a gépész padlásán keresztül futó fővezeté­kébe csatlakozó vezetéket kapcsolt és ezen át huzamosabb ideig használta a villamos áramot. A pestvidéki törvény­szék Molnár-tanácsa a vádlottat nem jogerősen egyévi börtönre ítélte. - Felmondási ok-e, ha a lakó gyerme­ke nyelvet ölt a házfelügyelőre? Egy magdolnavárosi ház tulajdonosa felmon­dási pert indított egyik lakója ellen, mert a többi lakó levele szerint az ille­tőnek felesége és gyermeke magatartá­sával zavarja a lakók nyugalmát és sér­tegeti a házfelügyelőt. A központi járás­bíróság a levélben foglalt panaszokat sú­lyosaknak találta és a lakásfelmondás érvényességének kimondásáért indított keresetnek helyt adva, a lakót a lakás záros határidőn belül való kiürítésére kö­telezte. Az ügy fellebbezés folytán a tör­vényszék dr. Gémessy István elnöklése alatt álló lakásügyi bírósága elé került és a lakásbíróság a háztulajdonos kere­setét elutasította. Az ítélet Indokolása szerint a tanuk vallomása és a lakók le­vele alapján ugyanis a sérelmezett ma­gatartást nem tartotta olyan súlyosnak és tűrhetetlennek, ami a felmondást a mai nehéz lakásviszonyok közepette kel­lőképen megokolná. A kiskorú gyermek nyelvöltögetése még nem felmondási ok. A háztulajdonos egyébként — mint ki­jelentette — a felmondással tulajdonké­pen csak azért élt, mert a lakbérleti szabályrendelet ezt kötelességévé teszi akkor, amikor a lakók erre felhívják. — Rendőrbírói Ítéletek. A budapesti rendőrkapitányságok a zsidó törvény megszegése miatt ismét több pénzbünte­tést szabtak ki. Súlyosabb büntetést rót­tak Müller Károly r­­t. igazgatóra, akit 69 napi elzárásra és 10.000 pengő pénz­­büntetésre ítéltek. Dr. Györki Béla rt. igazgatót 4009, A Miskorczi Ferenc vállalati vezetőt 4000, Schoer Ernő rt. vezetőt 2000 A Duna Gy­apad, lejjebb Gönyüig alacsony, Komárom—Baja kö­zött közepes, Mo­hácstól lefelé magas vízállású. A Duna vízállásai: Schär­ding 250, Passau 410, Aschach 195, Stru­­den 302, Krems 282, Bécs 278 (holnap 275), Pozsony 164, Komárom 332, Bu­dapest 308 (holnap 290), Paks 229, Baja 382, Mohács 420, Bezdán 480, Gombos 558, Palánka 526, Új­vidék 355. A Rába Szentgotthárdnál 32. A Dráva Varosánál 178, Barcsnál 51, Drávaszabolcsnál 220, Eszéknél 366. A Tisza Tiszafüredig apad, lejjebb árad, Tiszauj­lakig ala­csony, vásárosna­­mény—Tokaj között közepes, Tiszafü­redtől lefelé magas vízállású. A Tisza vízállásai: Márama­­rossziget 52, Visk 58, Tekeháza 35, Tisza­új­lak 80, Vásárosna­­mény 315, Tokaj 468, Tiszafüred 499, Szolnok 588, Csong­­rád 609, Szeged 686 (holnap 690), Zenta 688, Titel 835. A Sza­mos Désnél 109, Szatmárnémetinél 150. A Bodrog Bod­rogszerdahelynél 356. A Sajó Bánré­vénél 74. A Hernád Hidasnémetinél 56. A Berettyó Margit­­tánál 78. A Körösök Csúcsánál 66, Nagy­váradnál 454, Bé­késnél 464, Gyomé­nál 554. A Maros Marosvásárhelynél 66, Makónál 410. A Balaton Siófoknál 114. A Velencei-tó Agárdnál 180. • Csütörtökön Bu­dapesten a nap kel 5 ó. 19 perckor, nyugszik 20 ó. 3 perckor, a hold kel 1 6. 41 perckor, nyugszik 11 ó. 48 perckor. — Meghalt Rupprecht Olivér. Sopron­ból jelentik: Virtsologi Rupprecht Ol­vér nagybirtokos, felsőházi tag hosszas betegség után 84 éves korában sajtoskáli birtokán elhunyt. A vármegye közéleté­ben előkelő szerepet vitt. 1883 óta tagja volt Sopron megye törvényhatóságának A felsőháznak 15 év óta tagja. Előzőleg nemzetgyűlési, majd országgyűlési kép­viselő volt. Igen sokat tett a szövetke­zeti mozgalom népszerűsítésére és álta­lában minden közügyből kivette részét. Temetése csütörtökön, május 7-én lesz. — Rendőri hírek. Rákospalotán, az 109 számú vasúti őrház közelében egy hatal­mas farkaskutya ráugrott Sebestyén Miklósné 32 éves asszonyra és súlyos se­beket ejtett rajta. Állapota súlyos.­­ A Lenke-téri téglagyári tóból egyhetes leánycsecsemő holttestét fogták ki. Tíz napja lehetett a vízben. A kis halott kö­­zét-lábát levágták és külön rongyokba csomagolva, egy téglára kötve dobták a tóba. A rendőrség megviltotta a nyomo­zást. Pesti Hirlap 1942 máj. 7, csfit. 7 , a napffKíw mayabiik wes szfpműf’ázdi ntnntatfw á mgkapu aldáfi­ámaf‘ kázffa HÁBORÚRÓL. H.LAWÖL TUDOMÁNYOS,MŰSZAKI a­itu/ul'/ifdt­i'Mttímékamekrat Mgaam/m­­átuszbztár mait tarktintaz sziwáftkite nymúAin 06mmtluOffhykeffxf. mOttO*ROM nmtf/MAB­ és Kastner Gyula cégvezetőt 2000 pengő pénzbüntetésre ítélték. A budapesti fő­kapitány Brück Jenő vállalati vezetőt másodfokon 2500 pengő pénzbüntetésre, Gömör és Kishont vármegye alispánja Geschert Béla és Izidor fakereskedőket ugyancsak másodfokon 2000—2000 pengő pénzbüntetésre ítélte. Egyesületek és előadások A Júniusi Bajtársak Egyesülete kegyele­­tes ünnepség keretében megkoszorúzta a néhai Horváth Viktor és néhai Horváth Kálmán ellenforradalmi tevékenységét megörökítő emléktáblát a József­ utca 6. számú ház falán. A Magyar Meteorológiai Társaság köz­gyűlése. A Magyar Meteorológiai Társaság kedden este tartotta évi közgyűlését, amelyen részt vett Heinrich von Fieker, a bécsi egyetem meteorológiai intézetének igazgatója is. Fieker a ma élő legnevesebb meteorológusok egyike, aki mint a Ma­g­yar Meteorológiai Társaság tiszteleti tag­­a vett részt a közgyűlésen és azon ,,Tur­­kesztán éghajlata és Ázsia belső területei­nek kiszáradása" címmel székfoglaló elő­adást tartott. A közgyűlés báró Bánffy Dániel földmívelésügyi minisztert a me­teorológia fejlesztése terén szerzett érde­mei elismeréséül díszelnökévé, Azzi római és Em­ke frankfurti egyetemi tanárokat a társaság tiszteleti tagjaivá választotta. Pági­ Anna­, Coll Bea, Szilassy László, Tőkés Anna, Ajttay Andor, M­ak­áry Zoltán, M­á­d­y G­e­r­ő RENDEZŐ: KALMÁR LÁSZLÓ A ZENÉT FRÁTER LORÁND legszebb műveiből összeállította SÁNDOR JENŐ ÍRTA : ASZTALOS MIKLÓS PACSÉRY* LÁSZLÓ PREMIER MA: URÁNIA­I CORVIN M ÁTRIUM

Next