Pesti Hírlap, 1942. október (64. évfolyam, 223-247. szám)
1942-10-31 / 247. szám
NAPI HÍREK A „Pesti Hírlap" legközelebbi szánta fő közbeeső két ünnepnap miatt kedden jelenik meg. Töksziret Vásárcsarnoki jelentés számol bearról, hogy a sütőtök a legnépszerűbb főzelékáru, ezért népélelmezési cikknek nevezték ki. Pesti ember nem igen olvassa el ezt a száraz jelentést, mégis tudja, hogy a sütőtök egyik legkedveltebb őszi csemegéje a városnak. A hazai gesztenye nem vált be, de a zsíros alföldi rét olyan bőséges menyiségű sütőtököt termett, hogy a falvak népe teljes jogot formálhat a hivatalos tökszüretre. Tökszüret eddig is volt minden őszözel, amikor már csipett a dér és reggelenként befűtötték a kemencét. Nemcsak a szegények kenyérpótló eledele volt a háromszögű, sárga tökszelet, hanem úgynevezett „jógazda" helyeken is ott gőzölt a kosárban a krumpli mellett, de még a tejfeles pogácsa, tojásos pite, olajos görbe és lepcsák, no meg a túrósbéles is elvállalta a tökszomszédságot. Persze a töknek csak olyan tizedrendű szerep jutott a falusi étrendben. Hert a tökszüretet eddig nem vette észre és nem becsülte meg sem falu, sem város. Most mind a kettő felörvendezett,é — annál is inkább, mert orvosi körök bediktálják a köztudatba, hogy ebben is vitamin van, tehát korszerű táplálék, sőt nélkülözhetetlen kenyérpótló anyag. Ez így is van, mert a tök is a föld méhéből szívja a táperőt és napsugár halmozza fel benne a sejteket. Ha minden eszköz, életforma és divat észrevétlenül beleolvad a kor szellemébe, akkor a sütőtök is olyan hírnévre számíthat, amiből legenda indul a tanyától a palotáig. Selyemruhás szalonhölgyek és szmokingos urak fognak kultuszt teremteni a tökkrémmel töltött tortának, ami csak első pillanatra kelt meglepetést, mint az a portás, aki floszforos díszruhában világít egy mulató előtt a légvédelmi éjszakában. Semmi sem új , és nincs elavult dolog. A portás csupán a világító óralap praktikusságát reklámozta magára. A sült tökből készült krémes bélés vagy torta pedig valamelyik konyhaművészkedő vidéki úriasszony, felfelbukkanó, vissza-visszatérő ötlete. Ma különösen korszerű jelenség, örüljünk neki. Gáli Ferenc: — Kállay miniszterelnök és a Duce táviratváltása. A MTI jelenti: A Marcia su Roma 20. évfordulója alkalmából Kállay Miklós minisz- terelnök és külügyminiszter üdvözlőtáviratot intézett Benito Mussolinihez, az olasz kormány fejéhez. Az üdvözlő szavakért a Duce meleghangú táviratban mondott köszönetet. — Madarász püspök a sebesült katonák között. Dr. Madarász István megyéspüspök meglátogatta a kassai hadikórházat Felkereste a sebesült honvédeket és áldásban részesítette őket, majd szentképeket osztott ki közöttük. A hadikórház korszerű berendezéséért a legnagyobb elismerését fejezte ki." November 2-án éjjel 8 órakor 2 órára kell visszaigazítani az órákat illetékes helyről ismételten felhívják a közönség figyelmét arra, hogy a nyári időszámítás november 2-án, hétfőn, hajnali három órakor megszűnik és ismét a rendes középeurópai időszámítás lép életbe. Ezek szerint november 2-án hajnali három órakor az órákat hajnali két órára kell visszaigazítani. A Halottak napján ügyeletes szolgálatot tartanak a főváros hivatalai. November 2-án, hétfőn, Halottak napján a főváros összes hivatalai, kerületi elöljáróságai, pénztárai, adóhivatalai stb. csak ügyeletes szolgálatot tartanak. A november 2-ára kitűzött tárgyalásokat azonban a főváros hivatalaiban természetesen megtartják. — Mi van a hivatalos lapban? A Budapesti Közlöny pénteki száma közli a kormány rendeletét a biztosítási ügynök jogállásáról szóló rendelet módosításáról, valamint a belügyminiszter rendeletét az állami gyermekmenhelyi kötelékbe tartozó és nevelőszülők gondozásába kiadott gyermekek tartásdíjának újabb megállapításáról. Karády Katalin sejtelmes, izgalmas filmje: HALÁLOS CSÓK Nagy István, Parányi, Greguss, Somlay, Rajnay, Pataky, Pethes ÓRIÁSI SIKER! 3-ik hétre prolongálva! SCALA * KASZINÓ — Vitéz Horthy István sírjának megkoszorúzása. Az Országos Protestáns Napok keretében évenként a vigadói cserkész-nagygyűlésről az ifjúság kiküldöttei pálmaágat visznek a protestáns kiválóságok budapesti emlékműveire. Szombaton a cserkészek öttagú küldöttsége elindul a kenderesi sírbolthoz és megkoszorúzza a hősi halált halt vitéz Horthy István kormányzóhelyettes úr sírját. Ungvárból is küldöttség megy Kenderesre és elhelyezi a város és a vármegye koszorúját. Országszerte megindult a nők önkéntes honvédelmi munkája. A központi irodák többszázezer leány és asszony adatait jegyezték be, de a vidéki városokban és még a legeldugottabb faluban is egyre nő a jelentkezők száma. Most érkezett be a budapesti központhoz a kassai szervezet munkájáról szóló összefoglalás. A kassai hadtest területén, ahol húsz esztendőn keresztül idegen szellem uralkodott, ma már a tízezret meghaladja a jelentkezők száma. Sátoraljaújhelyen mindjárt az első felhívás után hatszáz magyar önkéntes jelentkező nő tette le az esküt A kassai VIII. ker. női önkéntes honvédelmi munkaszervezet október 20-án az első híradós csoportot munkába állította. A munka megindult és lázas tempóban folyik országszerte. — Dr. Chao-Tung-Lang előadása a kínai orvostudományról. A Magyar Keleti Társaság fennállásának tizedik évfordulójára előadássorozatot rendezett Előadást tartott egy fiatal kiríni orvos, dr. Chao-Tung-Lung is a Távol-Kelet és Nyugat orvostudományának összefüggéseiről. Dr. Chao kiemelte, hogy a majdnem 7000 éves kínai orvostudomány már jóval Krisztus születése előtt ismerte azokat a gyógyító módszereket, amelyeket a nyugati orvostudomány csak a legújabb időkben alkalmazott A tifusz és a vérmérgezés összefüggése, a vérbaj gyógyítása, a vakbéloperáció, az orvosi szerszámok fertőtlenítése már 3000 esztendő előtt is ismert volt Kínában. Majd e fejlődő orvostudomány hanyatlására mutatott rá az előadó.. Elmondta, hogyan lett a legjelentősebb a felfedezésből is olyan dogma, mely megmerevítette a további fejlődést és miképpen alakult át például az egész kínai sebészet az úgynevezett „tűrendszerré“. Kínában ugyanis hosszú századokon keresztül csak kisebb-nagyobb, vékonyabb-vastagabb tűkkel kezelték a sebesülteket, igaz, hogy rendkívüli ügyességgel. Dr. Chao előadása végén megemlítette, hogy a Nyugat is sokat vett át a régi kínai orvostudomány felfedezéseiből, egy Csen nevű orvos vesekőt eltávolító módszerét például most kezdik Európában alkalmazni. Szombaton megkezdődnek a Protestáns Napok. Szombaton, a reformáció emléknapján, megkezdődnek az idei „Országos Protestáns Napok". Délután Vi6-kor a Pesti Vigadóban zajlik le a reformációs főünnep. Tasnádi Nagy András mint a Bethlen Gábor Szövetség elnöke megnyitót, Ravasz László református püspök ünnepi beszédet, Kemény Lajos evangélikus esperes zárószót mond, majd az ünnepi műsor következik. Vasárnap délelőtt11-kor alakuló közgyűlést tart a Magyar Bibliatársulat a kelenföldireformátus templomban. Délután %6-kor a sütő utcai evangélikus leánygimnáziumban a protestáns nők konferenciáját tartják,meg, Keresztes- Fischer Ferencné előadásával. Ugyancsak %6-kor kezdődik a háromnapos evangélizáció a Kálvin-téri templomban. . • — Bécsben kivégeztek két női postaalkalmazottat. Két bécsi postahivatalban, a Südbahnhof csomagfelvevő osztályán és a Westbahnhof csomag-, felvevő osztályán ülésezett legutóbb a bécsi különbíróság, hogy ítélkezzék a 22 éves Hermine Neuwirth postai alkalmazott és a 36 éves Josefa Tilscher postaalkalmazott bűnperében. Hermine Neuwirth megdézsmálta a tábori postacsomagokat, hogy a kelengyéjét megvásárolhassa. Josefa Tilscher ugyancsak tábori postacsomagokat dézsmált meg. A bíróság mindkét tisztviselőnőt halálra ítélte és 1200 postás jelenlétében s az ítéletet nyomban végrehajtották. — Fejbelőtte magát egy magántisztviselő. Monory-Kovács Tibor 34 éves magántisztviselő a Tárogató-ut 2 . sz. villában revolverrel fejbelőtte magát. Állapota súlyos. — Házasság: Bischof Mária (Mosonmagyaróvár) és Haringáts Károly székesfővárosi szv. tanácsos Budapesten házasságot kötöttek. Horvay Margit és Nagy Ákos okt. 22-én házasságot kötöttek Budapesten. Cser Irén és dr. vitéz Szirtes Arisztid házasságot kötöttek. (Minden külön, értesítés helyett.) Kerek Ilona és Dénes Lajos gyógyszerész okt. 31-én házasságot kötnek. Nagykászonyi Székely Mária és Papp- Szabó Lóránd m. kir. huszárhadnagy okt. 30-án tartották eljegyzésüket (Minden , külön értesítés helyett) Lifener László magántisztviselő eljegyezte Illés Márta Székesfővárosi Községi Takarékpénztári tisztviselőnőt Olasz Ibolya (Hódmezővásárhely) és Gueth Árpád fridgy. (Máramarossziget) jegyesek. (Minden külön értesítés helyett.) — Palugyai szűcs, Voldi-u. II., kölcsön is ad szőrmebelepét, bolerót alkalmakra. .. — Nagy-Budapest kérdése a főváros közgyűlésén. A főváros törvényhatósági bizottsága csütörtökön folytatta az 1943. évi költségvetés tárgyalását A felszólalások során Harrer Ferenc, mint ennek a kérdésnek egyik legalaposabb ismerője, Nagy-Budapest problémájával foglalkozott. Sorra vette az összes tisztázni való kérdéseket és megállapította, hogy Nagy-Budapest már megvan, tehát nem lehet az egyesítés elől elzárkózni, viszont olyan megoldást kell találni, amely kielégítő úgy a fővárosra, mint Pest vármegyére nézve. Fejtegetései során hangsúlyozta, hogy Budapest nem versenytársa a vidéki városoknak, amit bizonyít az is, hogy Szendy Károly polgármester áll az élén a városok szervezetének. Szerinte Budapest környékét nyolc megyei városban kellene összevonni és ezeket törvényhatóságilag Budapesthez csatolni. Nagy Budapesten belül ezek a vidéki városok megtarthattnák egyéniségüket és súlyuk a törvényhatóságban semmivel sem csökkenne. Kérte a polgármestert, intézzen kérdést a kormányhoz, hajlandó-e hatalmi szóval megvalósítani Nagy-Budapestet s ha igen, akkor annak előfeltételeit minél előbb meg kell teremteni. Harrer Ferenc felszólalása után a közgyűlés a költségvetést általánosságban elfogadta. — Meggyilkolták az utolsó drávai bánt. Laibachból érkezett jelentés szerint szlovén kommunisták dr. Nadacsek Márkot, a drávai bánság utolsó, bánját meggyilkolták. Dr. Nadacsek Márk az olasz imperium után is helyén maradt és tovább végezie munkáját. A HAZAÉRT Dr. PALÁGYI ELEK ceg■ lédi kir. járásbiró, tart. homvédhadnagy, a Felvidéki, Erdélyi és Délvidéki emlékérem tulajdonosa szeptember 15-ikén, 34 éves korában a Don-menti harcok- ban hősi halált halt. Szeptember 1I-ikán temették el Moszjuginó orosz község templomának kertjében. Dr. NYITRAI GYULA hdp. Őrm. Mezőkövesd. 1942 okt. hó 4-én az orosz harctéren hősi halált halt. Forrón szeretett drága gyermekünk és testvérünk, ( ifj. CSEREKLYE SÁNDOR i I hdp. őrm., szfév. tanítónő)42 . szept. 16-án ifjú életének 23. évében, az orosz harctéren hősi halált halt. — Porzsolt Kálmán síremlékének felavatása. Vasárnap, Mindenszenteknapján délelőtt tizenegy órakor avatják fel családtagjai és szerkesztőségi kollégái Porzsolt Kálmánnak, a Pesti Hírlap felejthetetlen főmunkatársának síremlékét a Kerepesi temetőben. Bizonyos azonban, hogy az „Esti levelek" népszerű Zsoltjának végső pihenőhelyénél, a síremlékfelavatás csöndes és egyszerű ünnepségén, igen sokan megjelennek olyanok is, akik Porzsolt Kálmánt csak írásai révén ismerték. Amíg élt és irt, amíg tollával a közügyet szolgálta, annyi olvasója, híve és tisztelője volt, hogy ezek közül az ismeretlen ismerősei közül új síremlékére Mindenszentek napján bizonyára igen sokan elhozzák majd kegyeletük és megemlékezésük virágait Porzsolt Kálmán sírja a Kerepesi temető 1/41. parcellájának első sorában az 50. számú sírhely. — Ünnepi fogadás a török követségen. A török köztársaság alapításának 19. évfordulója alkalmából csütörtökön ünnepi fogadás volt a török követségen, melyen megjelent a török kolónia tagjain kívül a magyar közélet számos kiválósága is. — Szegő Béla temetése. Szegő Bélát a Pesti Hírlap volt belső munkatársét, pénteken temették el nagy részvét mellett a rákoskeresztúri új köztemetőben. A sírnál, a szerkesztőség nevében belényesi Várady József mondott búcsúszavakat. — Ajánljuk Palugyai szűcsöt, Vécs u.15. — Minden szemüvegért Írásos jótállás. Refractio, Ferenciek tere 1. Vízállás A Duna: Bezdánig apad, lejjebb árad. Paksié alacsony. Bajától lefelé közepes vízállásu. Schärding 376, Hofkirchen 365, Passau 437, Aschach 303, Linz 316, Struden 310, Krems 379, Bécs 274, Pozsony 112, Komárom 275, Esztergom 261, Budapest 268 (holnap 210), Paks 155, Baja 270, Mohács 304, Bezdán 345, Gombos 350, Falánka 310, Újvidék 294. A Rába: Szentgotthárd —54. A Drdna: Varasd 148, Barcs —100, Drávaszabolcs 4, Eszék 82. A Tisza: Tiszafüredig apad, lejjebb árad. Igen alacsony vízállásu. Máramarossziget 21, Tekeháza —64, Tiszaújlak —118, Vásárosna LEGÚJABB A véderő főparancsnokságának külön jelentése Berlin, okt. 30. A Führer főhadiszállásáról jelentik a Német TI-nak. A véderő főparancsnoksága közli: A német tengeralattjárók egy csoportja az Atlanti-óceán északi részében a legkedvezőtlenebb időjárás mellett megtámadott egy Angliába igyekvő áruval megrakott hajókaravánt és az erős védekezés ellenére, makacs és többször megismételt nappali és éjszakai támadásokban kilenc hajót elsüllyesztett 68.500 tonna tartalommal. Több hajót, a torpedótalálatok megrongáltak. A német tengeralattjárók ezen kívül az Angliába és Amerikába vezető útvonalakon még hat hajót süllyesztettek el, összesen 32.425 tonna tartalommal. Ezzel az ellenség ellátását biztosító hajózás ismét 15 hajót vesztett el, 100.925 tonna tartalommal. További hajókaraván elleni támadások folyamatban vannak. Berlini hír a Szovjet készülődéseiről Zürich, okt. 30. (Bud. Tud.) A „Neue Zürcher Zeitung" berlini jelentése szerint német részről közük, hogy egyre szaporodnak azok a jelek, amelyek arra mutatnak, hogy a Szovjet út téli támadást készít elő. Toropez körül és a Rzsevtől északra elterülő térségben erősebb rohamcsapatok összevonása folyik. Német vélemény szerint a Szovjet téli támadásának terve nyilván arra irányul, hogy az egyik hadsereg motorizált csapatok bevetésével és támogatásával Velikije Luki irányába törjön előre és azután délről előnyomulva Vitebszknél elérje a Dunát A másik rohamcsapat feladata volna, hogy Rzsev térségéből kiindulva a vjazsmai vasútvonal mentén dél felé nyomuljon előre és azután Szmolenszket próbálja elérni délnyugati irányból. Vitebszk és Szmolenszk között azután csak egy viszonylag kis rész maradna nyitva. Mind Rzsevnél, mind pedig Toropeztől, délre szovjet légi erők összevonását is megfigyelték. A német légierő ezeket a készülődéseket és csapatösszevonásokat napok óta erősen bombázza. A jövő heti burgonyadagok. A főváros közélelmezési ügyosztálya közli, hogya november 2-ától 8-áig terjedő hétre a budapesti közellátási szelvényiv 7 sz. szelvényére változatlanul az eddigi 2 kg. burgonyát kell kiszolgáltatni. A burgonyavásárlási igazolványok november 1-től 7-ig érvényes „E" betűs szelvényére ugyancsak változatlanul: a zöld szinü „I“ burgonyavásárlási igazolványra 200 kg., a piros szinü „II.“ burgonyavásárlási igazolványra 150 kg., a sárga szinű „III“ 85 kg., a kék szinű „IV“-re pedig 30 kg. burgonyát kell kiszolgáltatni. A közélelmezési ügyosztály nyomatékosan felhívja az összes burgonyakereskedők és elárusítók figyelmét arra, hogy az október végéig általuk beváltott közellátási szelvényekkel és burgonyavásárlási igazolványokkal saját érdekükben legkésőbb november 5-ig, csütörtökig számoljanak el az Élelmiszerjegy Központban, mert november 9-től, hétfőtől kezdődően újabb burgonya vásárlására jogosító utalványokat már csakis elszámolásaik alapján és arányában fognak kapni. — Rákóczi-ermlékünnep Kassán. II. Rákóczi Ferenc és bujdosó társainak hamvai hazatérésének 36-ik évfordulója alkalmából csütörtökön reggel a kassai Dómban Tost Barna prelátus plébános ünnepi gyászmisét mondott, majd vitéz Lakatos Géza altábornagy a honvédség, dr. Pohl Sándor polgármester a város közönsége nevében köszörűt helyezett a fejedelem sírjára. — Rendőrbirói ítéletek. A VI. ker. kapitányság 5000 pengő pénzbüntetésre ítélte özv. Sváb Sándorné báró Herczog Irén földbirtokosnőt, aki drogériákban és patikákban kb. 50 liter tiszta benzint vásárolt össze. Ezt lakásán nem robbanásmentesen tárolta és a tiszta benzint az erre vonatkozó rendelet megszegésével, gépkocsijában felhasználta. Ugyanez a kapitányság Rozsnai Sándorné felelős vezetőt háromezer pengő pénzbüntetésre ítélte, mert az Arizona-mulatóban szeptember 1-én félórával túllépte a megállapított zárórát. Az egyes kapitányságok a záróra túllépéséért a következő ítéleteket hozták: a II. ker. kapitányság Schcrettner István vendéglőst 45 napi elzárásra; a VIII. ker. kapitányság Urbán János vendéglőst három hónapi elzárásra és 2000 pengő pénzbüntetésre; az újpesti rendőrkapitányság Bogyó István rákospalotai vendéglőst 500 pengő; Nemesi Kornélné rákospalotai vendéglőst 30 pengő pénzbüntetésre; a pestszenterzsébeti kapitányság Bodonczy Miklós kávéháztulajd. 1000 P, Kornfeld Károly vendéglőst 1000 P, Schuster György vendéglőst, Steiner János, Vajda Ferenc, Sebestyén Zsigmond kocsmárosokat, özv. Tamássy Miklósné vendéglőst 1000—1000 pengő pénzbüntetésre, Schmidt Mátyásnét, Purczeld Ádámnét 500 pengő pénzbüntetésre, Weipert Jánosné kocsmárost 200 pengő pénzbüntetésre és Tercsik János üzletvezetőt 200 pengő pénzbüntetésre ítélte. A rendőrség a jövőben a visszaeső záróra túllépő vendéglősök ellen minden esetben javaslatot tesz ialmérési engedélyük megvonására. Pesti Hírlap 1942 okt. 31. szombat MARHITZ tangóharmonika, S3*'''. szórakoztat József-körút 37. szám. Ellenőrzésnez kereskedelmi adminisztrációban perfekt, ókeresztény tisztviselőnőket és tisztviselőket keres nyugdíjas vállalat. Frettszági, német nyelv előny, de nem feltétel. Ajánlatokat ,,Jó fizetés“ jeligére Hausertstein és Vogler r. t. hirdetőirodába, V., Dorottya-utca 8. ELBEO harisnya HEYÉK Petőfi Sándor-utca 17 Vasipari nagyvállalat Keres azonnali belépésre győri Üzeme részére már gyakorlattal rendelkező őskeresztény, felsőipariskolai vagy szakiskolai végrzettségű műszaki tisztviselőket Válaszlevelek fizetési igény megjelölésével „Iparvállalat 8213“ Jeligére a 18 ' kiadóba küldendők. BÉRHÁZAT VESZEK életjáradékért. „Visszavásárlási, jog, biztosítva 8128“ jeligére földadóba. Perfekt német-magyar, őskeresztény (német gép- és gyorsírás) azonnal felvétetik. Német nyelvű, kézzel írott ajánlatokat fizetésmegjelöléssel „önálló munkaerő 17557“ jeligére Blockner hirdetőjébe, Városháza u. 10. Igazoltan tiszta keresztény származású, n éve bejegyzett ügyvéd, irodahelyiséggel is járó ügyészséget, állandó helyettességet, regie-közösséget vagy más hasonló elhelyezkedést keres Megkereséseket „Vitéz" jeligére Arató hirdetőirodája, Erzsébet-körút 14. továbbit. Nagy Iparvállalat berlini Irodája részére keres műszaki képesítéssel bird, Őskeresztény, németül 161 beszélő, gépírásban jártas, gyakorlattal bíró műszaki tisztviselőket azonnali belépésre Többéves gyakorlattal bíró gép- és anyagbeszerző urak műszaki képesítés nélkül is alkalmazásba kerülhetnek. Ajánlatokat „Berlini" jeligére Balogh hirdetőbe. Szent István-körút 8. Gyógyszervegyészeti gyár Keres keresztény származásútablettázómestert valamint gyógyárunagy kereskedelmi gyakorlattal bíró drogistát (nőt) mielőbbi belépésre, sajátkezűleg írott ajánlkozó sokat fizetési igény és referencia megjelöléssel „Osztatlan munkaidő 7349" jeligére Blockner 3. hirdetőjébe, Városház utca 10, 8526 mény —ISS: Tokaj —54, Tiszafüred —69, Szolnok —80, Csongrád —178, Szeged —70, Zenta —3, Titel 214. A Szamos, Dés —58, Szatmárnémeti —102. A Bodrog: Bodrogszerdahely 62. A Sajó: Bánréve 20. A Ssemdd: Hidasnémeti —4. A Körösök: Csúcsa 40, Nagyvárad —131, Békés —72, Gyoma 8. A Maros: Marosvásárhely —72, Makó —6. A Balaton: Siófok 47. A Velenceitó: Agárd 99. 41 Szombaton Budapesten a Nap kel 7 óra 25 perckor, nyugszik 17 óra 29 perckor, a Hold kel 23 óra 10 perckor, nyugszik 13 óra 30 perckor. AZ ELSÖTÉTÍTÉS időpontja az ország egész területén este 8-19 óra. Az elsötétítés reggel 5 óráig tart.