Pesti Hírlap, 1943. április (65. évfolyam, 73-96. szám)

1943-04-01 / 73. szám

Pesti Hírlap telével minden nap m3 WW KM «M «B» cs.­ut 78. T. 112-29« „A kis nemzetek hérül felelősek a háborúért és joguk van a szabad élethez“ - írja egy finn lap Újabb súlyos harcok Tuniszban — Nyugalom a keleti arcvonal déli és középső szakaszán Fokozódó harcok Tuniszban Rómából érkező jelentések arról számolnak be, hogy a tuniszi arc­vonal minden szakaszán fokozódó erővel tovább tombol a csata. A déli arcvonal a tengely hadvezető­sége a számbeli és anyagfölényben levő ellenséggel szemben a már ed­dig is többizben jól bevált mozgó­hadvezetést alkalmazta. Ennek cél­ja a tuniszi hadszíntér egységesíté­se és — amint Berlinben mond­ják — konszolidálása. Német kato­nai körök kijelentik, hogy a tuniszi tengelycsapatok új ellenállási mód­szereket terveznek, amelyekkel kapcsolatban az ellenfél területi si­kerei elveszítik jelentőségüket. Rommel tábornagy Dél-Tunisz­ban nagyobb arányú elszakadá­si hadmozdulatot hajtott végre. Berlinből jelentik, hogy az arcvo­nal jelentős megrövidítésére irá­nyuló tengelyhadmozdulatok követ­keztében Rommel kiürítette el Hamma és a tengerparti Gabesz helységeket, anélkül, hogy az ango­loknak sikerült volna a tengely csapatait körülzárni. Montgomery terve ugyanis az volt, hogy a Ma­­reth-vonal hátában nagy átkaroló mozdulattal Gabesznél a tengerpar­tig törjön előre és ilyen módon be­kerítse a Mareth-vonal vidékén har­coló tengelyerőket. Rommel kellő időben felismerte ezt a veszélyt, amely elől gyorsan és óvatosan ki­siklott hogy észak felé vonuljon vissza. A csata tehát már túlhaladta a Mareth-vonalat, miután a német­olasz afrikai hadsereg e védelmi övezettől északra foglalt el új állá­sokat. Német részről hangsúlyozzák, hogy ez az erődrendszer nem volt nagy hadászati jelentőségű. „A Ma­reth-vonal teljesítette feladatát, ebben összegezik berlini katonai kö­rök ezt az újabb fordulatot. Az angolszász szövetségesek tá­madása nem korlátozódik erre a déli szakaszra, hanem Közép- és Észak-Tuniszban is növekvő erővel folyik. Közép-Tuniszban Kairouan irányában az amerikaiak támadnak, láthatóan szintén azzal a céllal, hogy a tengerparthoz kijussanak. Ugyancsak amerikaiak állanak harcban Maknassi vidékén. Az ame­rikaiak Fonduknál is kelet felé irá­nyuló támadásokat folytatnak. A német véderő főparancsnoksága közli. A keleti arcvonal déli és középső szakaszán a nap általában nyugodtan telt el. A Kuban-hídfőnél és Vjazmától délnyugatra indított ellenséges előre­nyomulásokat tüzérségünk hatásos tüze és zuhanóharci repülőgépkötelé­keink lendületes támadásai meghiúsí­tották. Német támadóvállalkozások az Ilmen-tótól délre Az Ilmen-tótól délre az arcvonal megrövidítésére irányuló támadó vál­lalkozásunk a nagy terepnehézségek ellenére is elérte kitűzött céljait. A Ladoga-tótól délre elterülő harci területen a kemény, de eredményes védekező harcok tovább tartottak. Két Az északtuniszi parton az 1. brit hadsereg további erősítések össz­pontosítása és újabb ütegek beve­tése után­­folytatja azokat a kísér­leteket, amelyeknek cél­ja a német­olasz harccsoport szélső jobbszár­nyának megkerülése. A britek Ta­­mera felé törnek. Egyidejűleg innen délre a Bejanál lévő ugyancsak az 1. brit hadsereghez tartozó brit csa­patok is támadásban vannak. Med­­jez el Babh környéke is az 1. brit hadsereg operációs területéhez, tar­tozik. Az angolok itteni tevékeny­sége egyelőre még csak élénk fel­derítésre szorítkozik, de a tengely had­vezetősége számol azzal, hogy ebből az irányból is nagy számbeli fölénnyel offenzíva bontakozik ki. Angolszász forrásból érkező jelen­tések az 1. brit hadsereg Amim hadereje ellen folyamatban levő hadműveleteiről csak annyit állapí­tanak meg, hogy Tameránál és Be­­jánál nagy fejlemények várhatók. Az angolszász források álta­lában tartózkodóan nyilatkoznak. Algírból jelentik: Eisenhower fő­hadiszállásán kijelentették, téves volna azt hinni, hogy Rommel Afrika-ban testét be­zárták és a visszavonulási út­ját elreteszelték. Rommel ezúttal is kicsúszott a be-ellenséges zászlóaljat bekerítettünk és megsemmisítettünk, sok páncélost ki­lőttünk. A tuniszi helyzet A tuniszi elhárító csata tart. Néhány szakaszon az ellenséges támadótevé­­kenység a német-olasz csapatok ered­ményes ellenállásának hatása alatt alábbhagyott. Más arcvonalszakaszo­kon az ellenség folytatta súlyos táma­dásait. Csapataink szilárd elhárításán kedden is összeomlottak az összes támadások. A légi­erő éjjel-nappal újra és újra beavatkozott repülőkötelékeivel a földi harcokba.­­ A Földközi-tengeren egy német harci repülőgép elsüllyesztett egy angol tengeralattjárót. " A légi­erő a keddi napon meglepő támadást intézett Anglia déli part­kerítő gyűrűiről és most a csatlako­zást keresi Arnim csapataihoz. Va­lószínű, hogy a német-olasz Afrika­­hadtest a Sousse körüli szakasz ked­vező terepviszonyait igyekszik majd védelemre felhasználni. E szaka­szon máris nagy megerősítési mun­kálatok folynak. Szicília a háborús fejlemények középpontjában Az északafrikai hadiesemények az olasz közvélemény figyelmét fo­kozottan Szicíliára irányítják. A Messaggero című lapban Pavolini volt olasz miniszter vezércikket írt, hangsúlyozván, hogy Szicília a ha­diesemények következtében a há­borús fejlemények középpontjába került. A szövetséges hatalmak az Európa elleni támadást — írja Pa­volini — Afrika felől kezdték meg. Olaszország Afrikában először egye­dül, majd pedig a német csapatok­kal együtt fontos feltartóztató har­cot vívott. Amióta az ellenség Tu­niszhoz érkezett, Szicília arcvonallá és lövészárokká változott. Pavolini szerint az angolszászok a jelenlegi csatában kettős célt tűz­tek maguk elé. Az első az afrikai part biztosítása az Európa elleni tá­madás céljaira, a másik pedig a Földközi-tenger megnyitása a szö­vetséges hajózás számára. Jóslások­ba és találgatásokba még nem vidéken katonai célok ellen.­­A táma­dás eredményes volt. Különjelentés 103.500 tonna elsüllyesztéséről . Tengeralattjáróink a különböző után­pótlási útvonalakon ismét súlyos csa­pást mértek az ellenségre. Az Atlanti­óceán északi részén — sokszor viharos időjárás közepette —, az Atlanti-óceán Az olasz főhadiszállás közleménye: Az ellenség kedden is erős nyomást fejtett ki a tuniszi arcvonalon és újabb heves támadásokat­ indított, amelyek­kel szemben a tengely­csapatok a légi erővel szoros együttműködésben szí­vós ellenállást tanúsítottak. Egy olasz vadászkötelék a római Giorgio Tunioli kapitány parancsnok­ lehet bocsátkozni, — folytatja Pa­volini —, de annyit meg lehet ál­lapítani, hogy a szicíliai csatornát nem az afrikai, hanem csak az olaszországi partokról lehet elzárni. Szicília most, a hadiesemények kö­vetkeztében, Olaszországnak és az európai­­kontinensnek előretolt bás­tyája lett A keleti hadszíntér A keleti arcvonalon a kedvezőt­len terepviszonyok, a feneketlen­­sártenger ellenére sem állt be tel­jes harci szünet. A szovjet hadve­zetőség az úgynevezett Timosenkó­­offenzívát a középső szakaszon is­mét mozgásba akarta hozni és e célból Vjazmától délre és délnyu­gatra Demenszkoje irányában szé­les arcvonalon nagyobb gyalogsági és páncélos erőket vetett harcba. Berlinből jelentik, hogy a támadás­nak csak egyik ponton sikerült he­lyi betörést elérnie, de a németek ezt a betörési helyet is elreteszel­ték. A szovjet cs­apatok az északi szakaszon L­eningrád térségé­ben és a La Joga-tótól északra jelentékeny­­ erővel folytatják támadásaikat.­­A német hadijelentés e szakaszról „kemény, de eredményes védekező harcokat“ említ. középső részén és a Földközi-tenge­ren legnagyobbrészt hajókaravánokból tizenhét súlyosan megterhelt, össze­sen 103.500 tonna űrtartalom ellensé­ges kereskedelmi hajót sülyegetettek el A Biscaya-öbölben ellenséges bom­bázók támadást intéztek német tenger­­geralattjárók ellen. A tengeralattjárók légvédelmi fegyvereikkel öt nehéz­bombázót lőttek le. Mága alatt erős ellenséges vadász­repülőgépcsoporttal szállt szembe és négy gépet lelőtt. További hat ellen­séges repülőgépet a légvédelmi ütegek és egyéb olasz-német vadászgépek pusztítottak el. Amerikai repülőgépek néhány bom­bát dobtak le és géppuskával tüzeltek egy községre. Az áldozatok száma egy halott és öt sebesült. A keleti arcvonal déli és középső szakaszán — ahol az olvadás a leg­nagyobb méreteket ölti — aránylag nyugalom van. Már csak Orel tér­ségén voltak helyi jellegű harcok, a szovjet hadvezetőség Őreitől dél­nyugatra egy szovjet lövészhadosz­­tályt vetett ütközetbe, anélkül, hogy eredményt ért volna el. Kurszk térségében és a Donce arc­vonalon nem voltak említésre meltó harci cselekmények. A kubáni híd­főnél azonban többnapos előkészü­let és nagyarányú tüzérségi előké­szítés után ismét szovjet támadás indult a német hídfő északi oldala ellen. A német hadijelentés szerint ezt a támadást is sikerült meg­akasztani. India Az angol alsóház ülésén vitát ren­deztek India politikai helyzetéről. Indiában ma viszonylagos nyuga­lom van: Gandhi böjtnapjai véget értek és azok a forrongások, ame­lyek az elmúlt év nyarán és őszén néha már aggasztó méreteket öltöt­tek, mintha lecsillapodtak volna. A vitának nincs közvetlen politikai jelentősége, de ébrente­tja annak tudatát, hogy Indiával baj van, s az indiai kérdés rendezetlen. A kormány nevében Amery in­diai miniszter beszélt s nyilatkozott az indiai kormány politikájáról. Morrison brit bel­ügyminiszter bejelen­tette, hogy Anglia partvidékén újjáren­­dezték a tiltott öve­zetek beosztását Német repülőgépek hatásosan bombáz­ták a délkeleti angol tengerpart katonai ____célpontjait Szikorszki emigráns lengyel miniszterel­nök tiltakozott a len­gyel nemzet szuvere­­nitását sértő tervek ellen A francia rendőrség Nantesban többmillió frank értékű titkos áruraktárt fedezett fel_______ A brit alsóházban egy képviselő Gandhit India „nagy szeren­csétlenségének“ ne­vezte Az olasz főhadiszállás erős ellenséges nyomást jelent Tuniszban A svéd Nemzeti Párt tiltakozott a kormány intézkedése ellen, amely ismét megen­gedi a kommunista sajtó terjesztését A tuniszi hadszíntér, Alexander tenger­nagy­­ szerint a brit tengeralattjáró vesz­teségek „elszomorító­­an súlyosak“ Madrid bevételének negyedik évforduló­ján Franco tábornok közkegyelmi rende­letet írt alá Francia munkások kiutazása fejében újabb 6000 hadifogoly tért vissza Francia­­­­országba_____ A keleti arcvonal kö­zépső szakaszán meg­hiúsult a bolsevisták frissen odavitt és fo­gyatékosan kiképzett erőkkel megindított nagy támadása, je­lenti a Nemzetközi TI Berlinből A kubáni hídfőnél gyengébb erőkkel tá­madták a szovjet csa­patok a német vona­lakat A cseh-morva véd­nökségben a rendőr­ség elfogott egy kom­munista terrorban­­dát A szerb parasztu­­tak második csoportja el­indult Németország­ba mezőgazdasági ki­képzésre Horvátországban tex­tilárut csak hulladék beszolgáltatása elle­nében adnak . A svájci nemzeti ta­­­­nács nem engedte meg a kommunista­­ Nicole pártjának mű­ködését Kairouan irányában is rendkívül heves angolszász támadást jelentenek Berlinből A tengelycsapatok tervszerűen kiürítet­ték el Hamma és Ga­besz helységeket Schuster milánói bí­­borosérsek pásztorle­velet adott ki az Is­tentagadó bolseviz­­mus ellen Olaszországban ápri­lis 1-től ismét korlá­tozzák . a gépkocsi forgalmat Pavolini volt olasz miniszter azt írja a Messaggeroban, hogy Szicília a háborús fej­lemények központ­­____jába került A Pesti Hírlap beszélő térképe. Az európai és északafrikai háború. Magyarországon kizárólagos joggal.

Next