Pesti Hírlap, 1943. június (65. évfolyam, 123-144. szám)

1943-06-19 / 137. szám

12 FILLÉR HÉTKÖZNAP SZOMBAT 30 fillér vasárnap (a pályaudvarokon la). Előfizetési ára 1 hóra 3.30 P. hó évre 9.50 P. Meg­jelenik hétfő kivé­telével minden nap 1943 JUNIUS 19 I.XV. évf. 137 (21.052) Kiadja: Pesti Hír­lap r.-t. Előállítja: I­égrády Testv. r.-t. nyomdája. Szer­t. és fők.: V., Vilmos CS.-Ut 78. T. 112-295 • • Horthy Miklós Horthy Miklós hetvenötödik szü­­letésenapját a magyar nemzet lel­kesedéssel és a mély hála érzetével ünnepelte. A nemzetnek legna­gyobb szerencséje, ha vezetőjével lelkileg összeforrhat. Olyan vezető, mint Magyarország kormányzója, a Gondviselés ígérete arra, hogy népét megtartja és felvirágoztatja. Az állam igazi vezetője az, aki ösztönszerűen megőrzi nemzetének hivatását és küldetését. A magyar­ság nagy vezetőinek nemcsak a’ történelem, hanem a nép szive is erők emléket állitott. Horthy Mik­lós neve be van vésve nemzetének szivébe Szent István, IV. Béla és Mátyás király neve mellé. Horthy Miklós választásánál a nemzet szerencsés ihlete működött, kor­mányzásának ideje alatt pedig kor­mányzói elődeinek fénye ragyog. A kormányzóság, mint történel­münk tanusítja, mindig dicsőséges korszakot készített elő. A kormány­zóság mindig tanúságtétel volt a nemzet bölcsesége mellett, amely­­lyel nehéz időkben is meg tudta találni az igazi államférfiút. A sokat emlegetett magyar visszavonás el­lenére is láthatjuk, milyen egységes tud lenni a magyarság, ha nagy dolgokról van szó. Mint a Hunya­diaknak, Kossuthnak és Deák Fe­rencnek, Horthy Miklósnak is ép­pen úgy mérlegelnie kellett, milyen a helyzete Magyarországnak Euró­pában. Horthy Miklósnak megadatott, hogy nemcsak területében gyarapít­­hatta az országot, hanem megerő­sítette azoknak az elveknek a vál­lalásában is, amelyek a magyarság­nak igazi értékét adják. Horthy Miklós kormányzása alatt a nemzet ismételten tanúságot tett arról, hogy a kereszténységet és kultúráját szívvel-lélekkel vállalja. Ezeknek az alapelveknek a meg-­valósítása az országló államférfii­­nak legnagyobb érdeme. Ezért ért­hető, hogy Horthy Miklós egyéni­ségét nemcsak tulajdon nemzete, hanem a külföld is méltányolja. Horthy Miklós magyar egyéniségé­nek méltósága biztosítéka a magyar függetlenségnek is. Horthy Miklós személye jelképe az önálló magyar­ságnak. Nem csoda, hogy a külföld a szokásos megemlékezésen túl, a legnagyobb elismeréssel emlékezik meg Horthy Miklósról hetvenötödik születésenapján. Horthy Miklós sze­mélyének minden sikere rávetődik a magyar nemzetre. Magyarország­ területében és népessége számában gyarapodott alatta. Ennél is na­gyobb érdeme azonban, hogy kor­mányzásának ideje alatt­ a magyar­ság önérzetét és hivatását az egész világ megértette. Éppen ezért remélhetjük, hogy a sorsnak bármely viharában nem feledkezhetnek meg arról, mit je­lent a magyarság Európa és a ke­reszténység kultúrájában s hogy miképpen teljesítette feladatát a múltban és miképpen vállalta ezt Horthy kormányzása alatt és vál­lalja a jövőben is. Ez a feladat pedig volt és marad, amint azt a magyarság ezer év óta gyakorolta s amint azt Horthy Mik­lós bölcsen és szilárdan fölismerte, a keresztény kultúra vállalása és védelmezése. Ez elv felismerése, alkalmazása, fenntartása Horthy Miklósnak tör­ténelmi érdeme, melyet nemcsak a magyarság, hanem a világ törté­nelmének évkönyvei is följegyez­­t­ek. Kállay Miklós miniszterelnök pénteken este a Rádióban köszön­tötte Magyarország Kormányzóját. A miniszterelnök Haeffler István miniszteri oszálytanácsos és Kállay Kristóf miniszteri titkár kíséreté­ben a Nemzeti Színház díszelőadá­sáról érkezett a Rádió Sándor­ utcai palotája elé. Az épület bejáratánál vitéz Náray Antal ny. vezérőrnagy, elnök fogadta. A Rádió épületének előcsarnokában dr. Koncz Sándor igazgató és K. Halász Gyula cég­vezető fogadták a miniszterelnököt és kíséretét­­ a III. számú stúdióba vez­ették. Pontban hét órakor Gecső Sán­­dorné műsorközlőnő bejelentette, hogy a Főméltóságú Kormányzó Urat 75. születésenapján Kállay Miklós miniszterelnök üdvözli. A következő pillanatban már a mi­niszterelnök szólt: Főméltóságu Kormányzó Ur! Az ország és minden hit magyar hódolatát és szeretetét tolmácsolom ma 75. születésenapján. Főméltóságu Urunk megtiltotta az ünneplést, az üdvözlést, a szere­tetnek, a tiszteletnek minden külső megnyilatkozását. De nem tilthat­ta meg a magyar lelkek ünnepét, így van ma az egész országban, ennek tolmácsolása szerény sza­vam! Szavam pedig ha Főméltóságod­hoz szól, ha örömet és megértést keres és akar adni, nem szólhat másról mint magunkról, az egész nemzetről — mert tudom csak ezt akarja hallani, értékét ennek látja. Amikor a mai napon minden ma­gyar gondolata Főméltóságodhoz száll, mert szereti, mert szivébe zárta, mert minden bizalma re­mény­sége, — ez nemcsak az össze­omlott magyar világ újjáteremtő­­jének, a közel 25 éves bölcs állam­főnek, magyar milliók visszahozó­­jának szól, — de annak is, hogy ez az, egész nemzet, sokfelé tagozódó, sokféleképpen gondolkodó, minden, de minden magyar egységét Kor­mányzó Urában találta és találja meg. Mert fajtájában a legmagyarabb, mert lelkében a legtisztább és szi­vébe zár mindent, ami jó és előkelő, szegény és rászoruló, ha tiszta és magyar! Aki őt megérti, az a magyart is megérti. A magyar egyéni és büsz­ke — a barátnak mindent fel­ajánl, életét, kincsét, szivét — még az ellenféllel is nemes és lovagias, de soha-soha senkinek szolgája nem lesz! Itt, ezen a földön meg­tört Keletnek minden inváziója, mióta mi állunk itt őrt. Vitézül harcoltak velünk együtt más né­pek is, de csak mi nem adtuk meg magunkat soha. Irthattak, de szol­gák nem lettünk. Ezt tudja meg mindenki, aki a mi földünkre veti szemét, mert ami nem sikerült Trianonban az nem fog soha meg­történni! , 1918 nekünk Horthy Miklóst adott és a nemzet úgy rázta le ma­gáról az összeomlást, az árulást, az elbukást, az ellenségek harapófo­góját — hogy alig is emlékeztünk reájuk. Hol van már mindez — de él a nemzet, maga ura a magyar és él, élen áll, rendíthetetlen, vál­tozatlan testi és lelki fiatalságában a Vezér, a 75 éves Horthy Miklós, a Kormányzó! Nézzétek, amikor köztetek jár, magyarok, tekintsetek a szemébe, hallgassátok meg a sza­vát — milyen fiatal, milyen hatá­rozott, milyen bölcs! Nincsenek fiatal nemzetek és öreg nemzetek — csak örök nem­zetek vannak vagy eltűnő tisza­virág életűek. Az örökéletű magyarság fiatal erejének, lelkének megtestesülése, megszemélyesítője Horthy Miklós — amikor őt ünnepeljük, magun­kat becsüljük, — amikor őt kö­szöntjük, magunk mellett teszünk hitvallást. Hitvallást tenni magunk mellett ma a legnagyobb kötelesség. Hogy itt, ahol állunk, mi vagyunk az ezeréves vezetők, — a mi népünk, a fajtánk a legdolgosabb, a legbe­csületesebb, hogy mi kaptunk leg­többet a Nyugat szelleméből, de adtunk is legtöbbet — ezt tudni, hinni és hirdetni a magyar hit­vallás. Főméltóságú Uram! A legkü­­lönbnek közülünk a büszke ma­gyarok hódolatát hozom. Segítse meg az Isten, mert ha megsegíti, bennünket is megsegített. Életét, egészségét tartsa meg, mert ezt ne­künk tartja — ennek a nemzetnek. A MTI jelenti: A Kormányzó Ur­­ Főméltósága 75. születésenapja al­kalmából a Kapisztráni vártemplom­ban pénteken délelőtt 9 órakor ünnepi szentmisét tartottak. ’ A szentmisén, amelyet vitéz Haász István tábori püspök celebrált nagy papi segédlet­tel, megjelent Kállay Miklós minisz­terelnök, Krúdy Ferenc, a képviselő­ház alelnöke, vitéz Keresztes-Fischer Ferenc belügyminiszter, Radocsay László igazságügyminiszter, Szinyei- Merse Jenő vallás- és közoktatásügyi miniszter, Antal István nemzetvé­­delmi­ propagandaminiszter, Bornem­isza Géza iparügyi miniszter, vitéz Szombathelyi Ferenc vezérezredes, a honvédvezérkar főnöke, Rakovszky Iván, a közigazgatási bíróság elnöke, bárcziházi Bárczy István, vitéz Ger­gely­ff­y András, Szilágyi Ernő és Jur­­csek Béla államtitkárok, Szentmiklósy Andor rendkívüli követ és meghatal­mazott miniszter. Részt vett a szent­misén a tábornoki kar tagjai közül vitéz Náday István vezérezredes, vitéz Máthé Kálmán altábornagy, vitéz Fa­raghó Gábor altábornagy, Németh Jó­zsef altábornagy, nemes Rákosi Béla altábornagy, vitéz Grassy József ve­zérőrnagy, vitéz Vándorfy Kálmán vezérőrnagy, vitéz Rátvay Imre nyu­galmazott őrnagy, továbbá igen sokan a honvédség magasállású tisztjei kö­zül. Az ünnepi szentbeszédet vitéz Haász István­ tábori püspök mondotta. Hálaadó Istentiszteletek Magyarország protestáns templo­maiban az egész országban hálaadá­sokat tartottak a Kormányzó születé­sének hetvenötödik évfordulóján. A Kálvin-téri református templomban az ünnepi beszédet Ravasz László püspök mondotta. Köszöntötte a Kor­mányzó Urát, a bölcsszívű Vezért, aki annyi megpróbáltatáson át vezet­te és vezeti Magyarországot a­ szebb jövő felé. — Ha az igazi magyar embert meg­lágyítjuk — mondotta többek között amelynek visszatért részein most megkondulnak a harangok, hogy szavaimat befejezzék és szónál job­ban szálljon a hangjuk «mindenüvé, ahol magyar él és vigyék a hírét, hogy ma ünnep van nálunk, a magyarság, a becsület, az igazsá­gosság, az erő, a jövő ünnepe, mert 75 éves Horthy Miklós és éppen olyan hittel és megingathatatlan elszántsággal halad ma a nemzet élén,­­ mint ahogy 25 évvel ez­előtt tett fogadalmat, hogy ez a nemzet újra nagy lesz, mindig ma­gyar lesz. Megtartotta — most is így lesz! Az Isten áldja meg! A miniszterelnök rádióköszöntője után a Himnusz és a Rákóczi-in­­duló hangjai csendültek fel, majd megkondultak Magyarország kü­lönböző városainak harangjai. A harangok köszöntő szavát vitéz So­­mogyvári Gyula tolmácsolta, — és a mai nehéz időben nemzetünk élére elképzeljük, mint pásztorunkat, viharban járó hajónk kapitányát, a világ legdrágább nyájának számadó­ját, elképzeljük azt a magyar embert, aki az országban az első munkás, az első polgár, az első katona, az első Budapest törvényhatósági bizottsá­ga pénteken délelőtt az Újvárosháza közgyűlési termében rendkívüli dísz­közgyűlést tartott. Dr. Homonnay Tivadar főpolgár­mester mondott elnöki megnyitó be­szédet. — Ünnepelni jöttünk össze — mon­dotta többek között a főpolgármes­ter. — Budapest székesfőváros tör­vényhatósága ünnepli vitéz nagybá­nyai Horthy Miklós . Főméltóságát, Magyarország kormányzóját, születé­sének évfordulóján. — Az elmúlt negyedszázad tálán a legsúlyosabb idő volt a magyarság életében. Ezért hát,atert szívvel for­dulunk a Mindenhatóhoz, hogy vitéz nagybányai Horthy Miklós kormány­zó urunk személyében olyan vezért adott országunknak, ak­i ezekben a hallatlanul nehéz időkben nemcsak biztos kézzel vezeti népét, megvédve mindenkor a minduntalan leselkedő, sokszor a nemzet létét és életét fe­nyegető veszélyektől, hanem csodála­tos államfői bölcseségével az ősi ma­gyar föld jelentős részét is visszacsa­tolta a magyar Szentkoronához. — Minden magyar előtt példakép­pen áll országgyarapító kormányzó­jának áldozatos élete, mint az örök magyar eszménykép megtestesítője. A nemzet nagy Atyjának méltó fia, aki az országlás nehéz munkájában he­lyettese is volt, vitéz nagybányai Horthy István, a létünkért folyó har­cokban, az izzó magyarságnak és a hősi életszemléletnek legszebb példá­jaként életét áldozta hazájáért és családfő és az első tisztviselő, el­őt­­tünk áll Magyarország kormányzójá­nak, atyánknak és testvérünknek, Horthy Miklósnak képe. Egyénisége viharvert kőszirt az idők óceánjában, lelke sugárzó fény, útmutatás, éber­ség és kötelezés. Ravasz püspök végül imádkozott a kormányzóért. A Deák­ téri evangélikus templom­ban a gyengélkedő Raffay Sándor­ püspök felkérésére Kemény Lajos es­peres mondott beszédet: — Ha csak emberi értelemmel gon­dolkozunk mindarról — mondotta töb­bek között —, ami az utolsó negyed­században történt a magyar néppel, az emberi hála, mély tisztelet és hó­doló ragaszkodás érzései szólalnak meg mindenki szívében országunk kormányzója iránt. Tiszteljük őt nem­csak szavainkkal, hanem egész szí­vünkkel, bízzunk benne lankadatlanul és félretéve a magyar testvérek kö­zötti egyenetlenkedést, engedelmes­kedjünk rólunk való atyai gondolatai­nak. A budai Szilágyi Dezső-téri temp­lomban Haypál Béla lelkész prédikált. Rámutatott arra, az Isten különös ke­gyelme nyilatkozik meg abban, hogy kormányzónk annyi esztendőn ke­resztül szolgálhatta az ország és népe érdekeit. — Boldogan tekintünk fel szemé­lyére — mondotta — és tudjuk, nemcsak kiváló hadvezér, bölcs állam­­férfiú, de legelsősorban Isten hű és alázatosszivü szolgája, Istenfélő ember a mai kor sok istentelen gondolkodója és államférfia között. Tudjuk, hogy"'» sok megpróbáltatásnak kitett nemzet Horthy Miklós vezetése alatt jutott el a békés fejlődés magaslataira. A református, evangélikus és uni­tárius katonák a magyarországi refor­mátusok Szabó József­ utcai szék­házának zsinati termében tartották meg hálaadó és könyörgő istentiszte­letüket, amelyen, megjelentek Remé­nyi Schneller Lajos, báró Bánffy Dá­niel, Szász Lajos, Zsindely Ferenc, vitéz Lukács Béla, Csatay Lajos mi­niszterek, vitéz Bajnóczy József ve­zérezredes, a honvédvezérkar főnöké­nek helyettese, Fáy István, Tomcsá­­nyi Kálmán, Vladár Gábor titkos ta­nácsosok, vitéz Bonczos Miklós, Szent­­györgyi Lajos államtitkárok, Soltész Elemér protestáns tábori püspök és még sokan mások. Az istentiszteleten Balikó Lajos ev. tábori főesperes tar­totta a szentbeszédet, "­s ezzel kitörölhetetlenül beírta nevét a következő magyar évezred történel­mének lapjaira, hazánk legnagyobb­jai mellé, hogy dicsőséges útmutatást adjon a magyar hazaszeretetről sok­sok kései nemzedéknek. A főpolgármester megnyitó beszé­de után a megjelentek szűnni alig akaró lelkesedése közben bejelentet­te, hogy a főváros törvényhatósága nevében hódoló feliratot intézett a Kormányzó Úrhoz. Szendy polgármester ünnepi beszéde Szendy Károly polgármester mon­dott ünnepi beszédet. — Ünnepi ülésre gyűltünk össze —, mondotta a polgármester. — Ez a nap a maga fényével besugározza a múl­tat, a jelent és a jövőt. Több mint huszonhárom éve vezeti népét a mi Kormányzó Urunk, nehéz idők meg­próbáltatásai között. Hogy milyen kö­rülmények és nehézségek között, azt a legkisebb magyar is tudhatja és láthatja. Istennek különös hivatásra választott embere ő, aki az ezeréves magyar történet legválságosabb ide­jében vette kezébe a magyar sors kérdését.­­ A magyar­ balsors vészes napjai­ban állott a nemzet élére és századok óta az egyik legnehezebb feladatot kapta történelmi nagyjaink között. Kormányzó Urunk dicsőségesen ol­dotta meg a ráváró történelmi fel­adatot. Szellemi, erkölcsi erejében megújult, öntudatos nemzet és terv- Horthy Miklós kormányzót hetvenötödüs születése napján az egész nemzet hódolattal ünnepelte Kállay Miklós: „Az örök életű magyarság fiatal erejének, lelkének megtestesülése Horthy Miklós1* A nemzet hódolata A MTI jelenti: Kállay Miklós m. kir. miniszterelnök pénteken a következő üdvözlő táviratot , küldötte a Főméltóságu Kormányzó Urnák születésenapja alkalmából: Főméltóságu Kormányzó Urunk m­ai hetvenötödik születése­napján hazánk minden hűséges fia hódolatteljes szeretettel gondol Főméltóságodra, akinek legmagasabb személyében látja az egész nemzet az elmúlt évtizedek küzdelmekben oly gazdag történelmének megtestesítőjét és a valamennyiünk által óhajtott jobb jövendőt. Mint magyar királyi miniszterelnököt engem ért a felemelő feladat, hogy nemzetünk mély hódolatát, ragaszkodó hűségét és odaadó szeretetét Főméltóságod előtt tolmácsoljam. Főméltóságú Kormányzó Ur­ egész munkás életét szentelte a hazának. Mi ezt csak legmélyebb bensőséges hálával tudjuk viszo­nozni Amikor ezeket a valamennyiünkben élő­­ érzéseket a magyar királyi kormány hódolatt teljes jókívánságával együtt Főméltóságod elé terjesztem, fohászkodom és velem együtt fohászkodik a Minden­ható Istenhez minden magyar, hogy az ő védő és vezérlő keze legyen továbbra is Főméltóságod Útmutatója és támasza azon a történelmi uton, melyen az önmagában és jövőjében rendíthetetlenül bízó nemzet imádsága és szeretete kiséri.­­ Kállay Miklós m. kir. miniszterelnök: Ünnepi szentmise a Vártemplomban Homonnay főpolgármester és Szendy polgármester a kor­mányzó történelmi szerepéről beszéltek a főváros rendkívüli diszközgyű­lésén

Next