Pesti Hírlap, 1943. július (65. évfolyam, 145-171. szám)

1943-07-11 / 154. szám

„SCQ-i hiányzónkban ma fenntartás nélkül összpontosül a nemzet minden bizalma" A Budapesti Mérnöki Kamarában ünnepélyesen leleplezték a Kormányzó Ur arcképét A Budapesti Mérnööki Kamara ün­nepi választmányi ülés keretében hó­dolt a Kormányzó Urnak, hetvenötö­­dik születésenapja alkalmából. Az ün­nepségen leleplezték a Kormányzó Ur életnagyságú arcképét, amelyet Me­rész Gyula festőművész festett meg. Dr. Vér Tibor, a kamara elnöke ün­nepi beszédében többek között a kö­vetkezőket mondotta: —* A Mindenható kegye a Kor­mányzó Ur személyében ,a magyar nemzetet fenntartó őserő kristálytisz­taságát, a magyar fajta legnemesebb­ vonásait, a nemes egyszerűségben élő magyar úr igazi megtestesítőjét, a magyar harci és építőszellem kifeje­zőjét, a sorscsapásoknak férfias tűrni­­tudását olyan egységben nyújtotta számunkra, hogy benne egyszerre az egész magyart láthatjuk. — Ténykedéseiben alkotó, cselekvő, építő és gyarapító. Nemzeti hadsere­get szervez, leveri a kommunizmust, vállalja az ország kormányzását, négyszázéves függőségünk után a függetem­ Nagy-Magyarország megte­remtésének hitével és fanatizmusával egyelőre az önálló Csonka-Magyar­­országo­t szervezte meg, stabilizálja az állami életet, megindítja a termelő munkát, lerázza Trianon bilincseit, honvéd hadsereget teremt, amellyel bevonul a visszatért felvidéki, erdélyi és délvidéki részekre. És ha napjaink­ban a magyarságot európai hivatása a keresztény nyugati kultúra védel­mében újra abba a helyzetbe kény­szerítette is, hogy a mai gigantikus méretű világégésben erejét sokszor meghaladóan hozza meg a legnagyobb vér- és anyagi áldozatot és ha ebben a küzdelemben még ma nem is lát­hatjuk tisztán jövőnk kialakulását, mégis rendíthetetlen hittel tudunk a jövőbe nézni, mert a világ viharzó tengerén haladó nemzetünk hajójá­nak Kormányánál kormányzónk áll, akiben ma fenntartás nélkül összpon­tosul a nemzet minden bizalma, aki­nek hite a nemzet hitévé is vált és akinek akaratereje a nemzetet még a legnehezebb akadályokon is képes át­segíteni. Hosszasan méltatta ezután az elnök Kormányzó Urunk érdemeit, majd leleplezte életnagyságú arcképét. — Irányítását akarjuk érezni — folytatta — mindazokban a súlyos küzdelmekben is, amelyeket a mér­nöki szellem érvényesüléséért min­denkor csak azért folytatunk, hogy mindnyájunk akarata, vágya és álma, a teljes egészében új életre kelő Magyarország, kormányzónk ország­­lása alatt következzék b­e. A választmányi ülésen megjelentek hosszasan éltették, ünnepelték a kor­mányzót. Szicilia, a legendák szigete A hatalmas olasz csizmának, amely az Adriai-, Tirreni- és Ioni-tenger vizében gázol, Calabria az orra. Szi­cíliát, amelynek déli oldalát már a Földközi-tenger öblögeti, Gilly, egy francia író football-labdához hasonlí­totta, amelyet sportkedvelő istenség rakott a csizma orra elé. Csakhogy ezt a labdát nem lenne könnyű odarúgni a spanyol partok­hoz. Furcsa labda. Háromszögű lab­da. A szigetnek ezt a jellegzetes há­romszögű alakját már az ókorban is észrevették, ezért is keresztelték el Homéros korában „Trinakria‘'-nak, „Háromszögü“-nek. És ezért is lett a háromszög a sziget jelképe. Szcilla és Kharibdisz Csak rövid idő óta „önálló“. A geológusok mértékével mérve „nem régen“ szakadt el az Appennini-fél­­­­szigettől. A csizma nélküle is hibát­lan egész. De hibátlan egész a le­szakadt darab is. Akármennyi kö­zük van is egymáshoz földtanilag, Szicília külön kis világ, külön múlt­tal és külön történelemmel. A Messinai-szoros, a Stretto di Messina, amely a csizmától elvá­lasztja, keskeny és sekély vízszalag, 3—18 kilométer a szélessége és egyetlen pontján se mélyebb 102 méternél. Az erős tengerjárási áram­latok hatalmas örvényeket teremtet­tek a szorosban, ,Italia Bosporusá­­­ban, de a legenda Szcillája és Kha­­ribdisze ma már nem sok gondot okoz a hajósoknak. Szicília a Földközi-tenger legna­gyobb és legnépesebb, leggazdagabb és legfestői­bb szigete. A hozzátartozó a­­próbb szigetek 276 négyzetkilométe­rét is beleszámítva, 25.738 négyzet­­kilométer a területe. Lakosainak száma több mint 4 millió. Az Etna lejtőjén néhol 1200 lélek is él, egy négyzetkilomé­teren. Szicília két medencére osztja a Földközi-tengert, de nem igazságos bíró, nem mér egyenlő­ mértékkel. Tunisztól, Afrika hídfőjétől mind­össze 140 kilométer a távolsága. Ez a kényes földrajzi helyzete különle­ges stratégiai fontosságot adott neki a múltban, ez a fontossága a jelen­legi háborúban még csak növekedett. Ahogyan a Tirreni-tenger kékjéből kiemelkedik, még Nápoly után is csodának hat, olyan csodának, ami­nőt csak az álom, vagy a délibáb rajzol a horizontra. Már mérföldekre a szicüiai partok­tól orrodba száll a „zagara“, a na­rancsvirág erős, részegítő illata, amely „fehér csillagokat hímez a fák sötét lombjaira“. Másutt még téli álmát alussza a természet, de a szicí­liai partokon már javában működik a narancs- és citromligetek millió és millió kis illatszórója. Varázsló ez a sziget. De varázslata kellemes varázslat, nem olyan, mint Kirkéé, aki a bolygó Odisszeust és társait disznókká változtatta. Bármi­lyen közömbösen lépsz a földjére, fölesküdt híve leszel, rajongója és szerelmese. Nem, valóban nem tudod, mit cso­dálj meg előbb, a sziget régi főváro­sát, Siracusát-e, Archimedes szülővá­rosát, amelynek minden köve a régi pompát és dicsőséget idézi, vagy az­­ újat, Palermót, amelyet „citta felice“­­nek mondanak, pedig nem is a város boldog, hanem azok, akik ilyen város­ban élhetnek. Agrigentit,­ a „templom­­várost“-t, vagy a kis Monrealét, amelynek csak egy temploma van, de ez valóságos márványba és mozaikba öltöztetett csoda. Az Erixi Vénusz ma­gános csúcsra épített templomát­ em­dók mindarról, amire sóvárogva vá­gyom: henyélésről, gondtalanságról, pihenésről, örömről. Miért? .. .Eszembe jut egy történet, évek­kel ezelőtt hallottam Párisban. A balpart egyik szűk kis utcájá­ban, a rue de Babyloneban, két ap­ró pincebolt volt egymással szem­ben. Gyümölcsöt és főzeléket árult mind a kettő. Az egyik bolt tulajdo­nosa monsieur Pigeon, a másiké monsieur Mignon. Persze Pigeon és Mignon úr, mint a világ minden konkurrense, szörnyen gyűlölték egymást. Ugyanazt csinálták reg­geltől estig: az asszony bennmaradt az üzletben, ők pedig a balparti Pá­­ris régi hagyományai szerint elin­dultak a zeg-zugos utcákon a hatal­mas talyigával, benne mázsástyi gyümölcs és főzelék, s hangos szó­val kínálták portékájukat, felkiált­va az ablakokba a háziasszonyok­nak. Különbség csak egy volt köz­tük: Mignon ur maga húzta a ször­nyűséges talyigát, míg Piggon ur, a ravasz, kinevelt egy farkaskutyát és azt használta vontatónak maga helyett. Auguste-nak hívták. Okos állat volt, okos és szorgalmas, is­merte az utcákat, ismerte a vevőket, ha kételye volt, hátrafordult Pi­­geonhoz felhegyezett füllel,­­ az egész üzlet az ő bőrén nyugodott. Persze sovány volt szegény és zöld szemében is volt valami tompa szo­morúság, de sose mondott csődöt, sose ellenkezett, sőt: már reggel öt­kor ott feküdt a talyiga két hegyes Auguste Irla Bókay János Nyaralóm erkélye alatt zsibong a part. Gyerekek visítanak, labdák repülnek a magasba, felszabadult férfikarok verik habosra a tó tükrét, barnabőrű asszonyok nyújtják ki a fövenyen macskalustasággal karcsú, hosszú lábukat, habzsolják a sza­badságot, friss erőt gyűjtenek, fü­­rödnek a tóban és fürödnek az élet­ben. És én itt ülök a verandámon, előttem papír, kezemben ceruza, szájamban cigaretta, s mint valami megátalkodott, mint valami sors­üldözött, dolgozom, ahogy mondani szokás, írok: színdarabot, novellát, regényt, vagy más efféle semmi­séget. írok, dolgozom, minden meg­győződésem, minden filozófiám ellenére. Dolgozom és írok, noha tu­dom jól, évtizedek óta, mondhat­nám megszületésem óta tudom, hogy élni kell, nem pedig írni, hogy az élet egyetlen pillanata gazdagabb, színesebb minden író minden írá­sánál. Tudom, fel kellene szöknöm, el kellene hajítanom a ceruzát, le kellene rohannom a partra, hogy ússzak, labdázzak, udvaroljak, gyö­nyörködjek, hogy magamba szív­jam a szabadság, a henyélés kölykös illúzióját. És nem teszem. Szomo­rúan,­ megadással, kis melankóliával a szememben itt maradok elzárva a világtól, folytatom azt, amit évek óta végzek pihenés nélkül, lemon­dilazzo közelében van a kis folyó, amelynek partjain „Helios ökrei ter­geltek“. És ott van a barlang, Mile sötét és komor barlangja, amelyben Odisszeusz Polifemoszt megvakította. Amerre csak jársz, mindenütt a hitrege emlékei kísértenek. Demeter istenasszonynak, Cronos és Rhea fiá­nak, Zeus testvérének kedvelt tartóz­kodó helye volt az illatos, virágos Szicília, ahol tavasszal és ősszel az ünnepségek egész sorát rendezték a tiszteletére. Vagy nem Catania szom­szédságában történt-e, hogy Demeter megtanította az embert a szántásra, vetésre, aratásra? De ez régen volt. A mai kor nem Demeteré. A mai kor Marsé. Enna az elrabolt Perszefone míto­szát idézi. Itt, Enne alatos rétjén sze­dett virágot leánypajtásaival Deme­ter leánya, amikor a négyesfogatán érkezett Hades hirtelen felkapta a kocsijára és Zeus engedelmével le­vitte magával az alvilágba, így lett Perszefone az alvilág istenasszonya. Demeter teljes kilenc napon keresztül száza között, figyelmeztetőn vak­­kantott, hogy Pigeon urat felverje nyárspolgári álmából. Amint Pi­geon ur megjelent, talpraszökött, pontosan odaállt rabszolgahelyére, hogy megszíjazzák, befogják. Aztán ügetve elindult, nem kellett nógatni. Pigeon ur szerette Auguste-et. Szerette, elismerte, megbecsülte, tudta, hogy egyedül neki köszön­heti, hogy többet keres Mignonnál. Többet keres és kényelmesebben él. Már megvette a nyavalyás kis há­zat, amelyben évek óta lakott, s ti­tokban arról ábrándozott, hogy üreg korára pénzes kispolgárként élvezi életét a Montmartre nyugalmas bisztróiban. Sőt Augustere is gon­dolt, mert üzletember létére szíve is volt Pigeon úrnak. Augustenek is nyugodalmas életet szánt a jól teljesített munka után. Majd kifog­ja a talyigából, beengedi a lakásba, nagy kosarat vesz neki, a fülét va­karja, tejet is ad neki, amit sose kapott, hadd legyen Auguste is po­cakos nyárspolgár a nyugalmas Pá­risban. • Ha hosszabb alku adódott az ut­cán, Auguste hátranézett Pigeonra, engedélyt kért tőle okos szemével, aztán leheveredett a forró aszfalt­ra, lihegett és zihált, horpadt hasa úgy mozgott, mint egy agyongyö­tört fújtató, csak éppen rápislogott a­ mellette elfutó virgonc kutyákra, sóhajtott egyet és tovább lihegett. Ilyenkor Pigeon úr szívében meg­mozdult valami, odament Auguste­­hez, szólt neki egy-két elismerő szót, de az üzlet sürgetett, vissza­ amelynek oszlopai alól tiszta időben a csatorna túlsó partjáig, a legendás Bon-fokig is ellátsz, vagy az Etna lábánál pompázó Taorminát, a szicí­liai városok szépségversenyének ve­retlen győztesét, amelyről Goethe ezt írta: „Hála Istennek, hogy arról, amit itt láttunk, már eleget írtak!“ A költészet köre A költők és írók legszebb jelzőikkel díszítik fel a háromszögű szigetet. Amit Pindaros és Homeros, Theokri­­tos és Vergilius kezdtek, Goethe és Dumas, Musset és mások folytattak. De Szicília legbuzgóbb propaganda­főnöke kétségkívül Giovanni Verga, akinek csaknem valamennyi írása a szigeten­ játszódik le. Pedig Verga nem volt terméketlen író. Annak az útnak, amelyet szülővárosától Acitól Cata­­niaig, ahol meghalt, befutott, a regé­nyek, novellák, színdarabok hosszú sora a megállóhelyei. Mascagni zené­jével aláfestett „Cavalleria Rusti­­caná“-ja a világ legtávolabbi zugába is elvitte a szicíliai néplélek sajátos­ságainak hírét. Pirandello is szicíliai, Agrigentiben született, ő is eleget foglalkozik a szigettel, példa rá az „I Vecchi e i Giovani“ (öregek és fiatalok) című regénye, de ő mégse mondható jelleg­zetesen szicíliai írónak. De nemcsak a költők, nemcsak az írók, a tudósok se takarékoskodtak a tintával, amikor „a szigetek király­nője“-t adták fel maguknak leckének. Edward A. Freeman, egy angol tudós igazi angol alapossággal látott hozzá, hogy a szicíliai földet és a szicíliai lelket, megmagyarázza. A kétezredik oldalnál tartott, amikor meghalt és ezen a kétezer oldalon mindössze Krisztus után 400-ig jutott el. Szóval a munkát — hogy is mondjuk csak? — éppen, hogy megkezdte. Giuseppe Pitrének, a híres olasz folkloristának Szicíliáról szóló műve szintén nem vékonyka notesz. Az „Usi e Costumi“, amelyet írója „a mindig megrágalma­zott és soha meg nem értett Szicíliá­nak“ ajánl, 18 kötetben írja le a sziget szokásait és erkölcseit. Csoda-e, ha ennyi tollforgatót ihle­tett meg? Nem csoda. A Palid kráte­rének szomszédságában van egy sze­rény kis falu, Mienónak hívják. Eb­ben a faluban van egy csodálatos kő, „a költészet köve“. Aki lehajlik a kőre és megcsókolja, költővé lesz tőle. Persze, hogy legenda. De szép le­genda. Perszefone, Galatea, Polifemosz kereste elrabolt leányát, akinek jó a füle talán még hallja is jajveszékelé­sét, keserves sírását, végre a tizedik napon a mindent látó Heliostól meg­tudja a szomorú valóságot, amint ezt Homeros negyedik himnusza el­mondja. De kívüle is hányan írták meg Perszefonénak és gyászba borult anyjának a történetét: Lanus és Pin­daros, Archilochus és Bacchilides! És Praxitele­stől és Nichomachustól Wal­ter Craneig hányan festették meg, hányan öntötték bronzba, faragták márványba! Az Etna környéke különben is csu­pa legenda. Erre menekült Galatea, Nereusnak Doristól született leánya a ciclops Polifemos szenvedélyes sze­relme és haragos féltékenysége elől. És egy másik menekülésnek, Encela­­dos, a legyőzött gigász menekülésének is az Etna a szintere. Encelados He­rakles elől menekült és az Etna alján temették­ el élve. Neki­­tulaj­donít­ják a föld görcsös vonaglását és a hegy kráterén kitörő tüzes gőzöket is az ő számlájára írják. Hefaisztos, vagy másként Vulcanus kovácsműhelyéről csak annyit tudunk, hogy az Etna alján volt valahol.. Második vecsernye? Az elsőt 661 esztendővel ezelőtt tartották. 1282 március 31-én tör­tént, húsvét ünnepének másodnap­ján, hogy Palermo népe megelégelte az igát, amelyet az Anjou-házból származó I. Károly rakott­ rá és föl­lázadt a zsarnokság ellen. Palermo példáját csakhamar Szicília többi városai is követték és , április végére az egész sziget szabad volt. A „ve­­csernye“ — azért hívták így, mert a fölkelés a vecsernye óráiban robbant ki — egyedül Palermoban több mint 2000 francia életébe került! Néhány nappal ezelőtt a vecsernye rendezőinek utódai nagy ünnepséggel ülték meg az emlékezetes húsvét hétfő évfordulóját Az egyik szónok, Francesco Ercole, az olasz akadémia tagja a fasiszta kulturintézetben tar­tott beszédében lelkes szavakkal mél­tatta a szicíliai vecsernye jelentőségét és rámutatott arra, hogy egy máso­dik vecsernye lehetősége is fönnáll és ennek nem csupán a szicíliaiak, hanem az összes olaszok tudatában vannak. „De most — mondotta Ercole —, hogyha szükség lesz rá, a szicíliai nép mellett az egész olasz nép síkra­­száll!“ „Most amikor az ellenség Szicília tuniszi védőfalát ostromolja, a szi­get földközitengeri partvidéke maga is arcvonallá és lövészárokká vált“ — írta Pavolini volt olasz miniszter a „Messaggero“-ban közölt ünnepi ve­zércikkében. A­ sors talán úgy akarja, hogy annyi történelem után Szicília ismét történelmet csináljon. Hogy nagy­szerű görög színházain kívül, ame­lyek színpadáról valamikor Szofokles és Aischilos verssorai hangzottak el, most az egész sziget színpaddá vál­jék, a háború színpadává, olyan tö­megjelenetekkel, aminekhöz hason­lókkal eddig a­­legvakmerőbb szín­házi és filmrendező se próbálkozott Valamelyik régi beszédében Musso­lini „az impérium " központjáénak nevezte Szicíliát. A Duce jelzője soha nem volt találóbb és aktuálisabb, mint ma. Szicília népe hidegen, nyugodtan és mindenre elszántan néz át a 140 kilométeres csatornán. A „történelmi feladat“ most nem közhely és nem puszta vezércikkszólam. Szicília le­dobja a régi díszt; Szicília ma nem a legendák szigete, hanem a valóságé! Pajzs Elemér­ fordult a madameokhoz és fürge mérlegén kimérte az öreg burgo­nyát és a fiatal cseresznyét. Pigeon úr számításai hosszú évek után valóra váltak: eladta üzletét, eladta a talyigát, nagy kerek óra­láncot vásárolt magának, s elköltö­zött más vidékre, s senki meg ne sejtse, hogy ő valamikor káposztát és zellert is árult. Mindent eladott, ami a múltjára emlékeztette, csak Augusteót tartotta meg. Pigeon úr boldog volt. Főleg azért volt boldog, mert vetélytársa, Mi­gnon úr, szegényember maradt, megelégedéssel gondolt arra, hogy szegény balga Mignon még mindig vonszolja mázsás talyigáját. Éppen csomagolt, hogy senki meg ne lássa, a hajnali órákban, már le­­,hordott mindent az utcán álló tár­szekérre, amikor eszébe jutott Auguste. Füttyentett, hívta,­­ a kutya nem volt sehol. Legyintett egyet, dörmögött magában és elha­tározta, hogy elindul, bánja fene, Auguste-t, mert ha jó ember volt is Pigeon úr, mégis csak üzletem­ber volt. De mielőtt elindult volna, még kinézett az ablakon, hogy lás­sa Mignon urat, amint felrakja , a talyigára a sok szagos árut. Azt, hit­te, nem lát jól: a talyiga, a Mignon úr talyigája előtt ott állt Auguste, ott állt feszesen, mereven és okos szemével követelőn nézte Mignon urat, szinte biztatta, mondta neki, tessék őt befogni. ... Én megértem Auguste-t. Gye­rünk, írjunk tovább. • Pesti Hirlap 1943 Jul. 11, vasárnap 3 *Jimerke4(és ttorty az Auer Neophan­­nal. Tökéletes szín­­hatás, telt, tiszta színárnyalatok. A szemet a legcseké­lyebb elfáradástól is megóvja, védi a nap káros sugaraitól, e mellett kellemes él­vezetet nyújt az ideális védő üveg KAPHATÓ LÁTSZERÉSZEKNÉl fiVáRVÁLLALAT KERES telefonközpont kezelésében jártas, intelligens, őskeresztény nőt. „Osztatlan munkaidő 4909“' jeligére a főkiadóba’ Belvárosi üzletem vezetésére keresek üveg és por­cerlán szakmá­ban képzett őskeresztény hölgyet vagy urat Életkor­ fizetési igény és eddigi gyakorlat feltüntetésével ajánlato­kat „Szép üzlet 4860“ jeligére a főkiadóba. Kéz-, alumínium- és horgany-félgyártmá­nyok szakmájában teljesen jártas, lehető­leg önálló, keresztény tisztviselőt (not) keresünk. Ajánlatokat ,,Osztatlan munka­idő 4831“ jeligére a főkiadóba kérünk. HEGESZTŐ! berendezésemmel villannyal és auto­génnel jól bevezetett üzembe társu­lok. „Kér. szakember 4908“ jeligére az Erzsébet-körúti főkiadóba. ANRORANYULSZIRT az újonnan életbe léptetett legmaga­sabb árakon, bármely kis vagy nagy mennyiségben készpénzért vásárol, kí­vánságra tiszta vagy kevert angora­­fonásra átcserél gépi üzemű angorafonóda, az „AMGORATEX" Angorafonó és Kikészítő Kft., Buda­pest, IX., Pápay István­ utca 12. szám. Adóügyekben jártas, rendeleteket tökéle­tesen ismerő őskeresztény mérlegképes főkönyvelőt azonnal*­ alkalmaz előkelő textilvállalat. Ajánlatokat életleirással és fizetési igény megjelöléssel ,„Perfekt könyvelő 4987“ jel­igére az Erzsébet-körúti főkiadóba. MOSÓPOR­, VEGYI GYÁR, árja, tőkeerős, nagyforgalmú, előkelő árja TÁRSÁT KERES. Ajánlatokat „Anyagbe­szerző 4883“ alatt a Vilmos csász.-uti fők.-ba CSAPÓ LŐ16FARÁZAK IX., VIOLA­ UTCA 7. TELEFON. Szeszfinomító berendezést napi 1000 liter szesztartalmú folyadék lepárlására (dephlegmétor, rektifiká­­tor) megvételre keresünk. Ajánlatokat „Lepárlás 9221“ jeligére Brockner J. hirdetőjébe, Városház­ utca 10. 4917 38 éves őskorú, tökélete­sen németül beszélő gyárvezető főmérnök személyi okokból állást változtatna. „Gyárvezető 4938" jeligére főkiadóba. Tiszántúli centrumban ipartelep céljaira és bérháztelek-parcellá­­zásra kiválóan alkalmas telek­ömis iparvágánnyal, épületekkel, (lakások, raktárak, tárházak, irodák) eladó. Sebeők-iroda, 116—250. 4904 Budapesti fémárugyár felvesz önállóan dolgozó szerszám-takarosokat szerszámmunkában teljesen jártas vas- és fémesztergályosokat. Ajánlatokat „Előmenetel 4903“ jel­igére a főkiadóba.

Next