Pesti Hírlap, 1943. augusztus (65. évfolyam, 172-196. szám)

1943-08-01 / 172. szám

li a helyzet Szicíliában? Német katonai körök a szicíliai­­helyzetből arra következtet­­, hogy az angolszász hadvere­­­g mielőtt újabb nagyobb tárná­ra kezdene, további csapatál­­iztosításokat hajt végre. Ezek­­párhuzamosan azonban tovább­á az angol-amerikai támadás igély haderő védelmi háromszö­gen. A főnyomás továbbra is bb a középső és északi sza­­k nehezedik, míg délen, Ca­­inál, Montgomery csapatai mindig a tüzérségi előkészítést adják és gyalogságuk egyelőre .. harcol. középső és északi szakaszon az aikai haderő német katonai kö­­véleménye szerint nyilvánva­­l el akarja kerülni az úttalan­­yi terepen való veszteségteljes rcokat és ezért erőfeszítését el­­sorban arra irányítja, hogy az útvonalakat vegye birtokába. A középső arcvonalszakasz e hadműveleteivel egyidőben az amerikai seregek az északi, tenger­parti szakaszon Cefalutól keletre újabb erőfeszítéseket tettek, hogy San Stefano felé teret nyerjenek. Berlini jelentés szerint az ameri­kaiaknak e támadó hadműveletei semmiféle nagyobb eredményt nem értek el, úgyhogy a tengerparti szakaszon az ellenség még mindig a kiinduló állásaiban van. Hasonló a helyzet némileg a ca­­taniai arcvonalon is, ahol a 8. brit hadsereg még mindig nem mozdult el állásaiból. Itt a harci tevékeny­ség különösen heves tüzérségi tűzre korlátozódik, amelyet a német és az angolszász repülőgépek harca egé­szít ki. A keleti arcvonalon a nagy nyári offenzíva három hete tart, anélkül, hogy a szovjet hadvezetőség döntő sikert ért volna el. Nagyjelentőségű eredmény lett volna Orel városá­nak, az egész arcvonal ez egyik leg­fontosabb kulcsállásának elfoglalá­sa. A Szovjetnek nyilvánavalóan ez volt a célja, de Orel védői tartják állásaikat.­­ Berlini vélemény szerint a szov­jet hadvezetőség a döntés kikény­szerítésére rövidesen még nagyobb erőket használ fel. Ezt máris iga­zolni látszik az a német jelentés, hogy a harci tevékenység az egész arcvonalon, a kubáni hídfőtől kezd­ve a Miusz-szakaszon keresztül a Donec középső folyása mentéig, va­lamint Bjelgorod vidékéig ismét megélénkült. A Szovjet a nagy ro­hamok során megviselt csapatait kivonta és azokat újakkal pótolta. Mint német katonai helyről közült, a keleti nyári csata kö­zéppontjában továbbra is as­zta h­an, és a Szovjet részéről az utánpótlás növekedése többé-kevésbbé az egész arcvonalon megfigyelhető, a déli kubáni hídfőállástól egészen a le­­ningrádi szakaszig. Őreinél a Szovjet újabb heves támadást kezdett, amelyet­­ a már felfrissített páncélos és gyalogos csapatok hajtottak végre. A nyo­más különösen a déli szárny ellen volt erős. Nem csupán az oroszok vetnek újabb egységeket a küzde­lembe, hanem a németek is előre vonták páncélos hadseregüket. Va­lamennyi hadi jelentés megegyezik abban, hogy a rendkívül heves küz­delem tetőfokát még mindig nem érte el. Légi támadások Hamburgot rövid időközökben egymásután hét ízben támadták az angolszász bombázók és a városban — mint a Transcontinem Press ír­ja — „borzalmas rombolásokat“ okoztak. Stockholmi jelentés szerint Londonban a Hamburg elleni légi hadjáratról azt mondják, hogy ez­olyan kísérletéről van szó, amely egy hatalmas hadiközpontot állan­dó nappali és éjjeli támadásokkal meg akar semmisíteni. Hamburg mellett károkat szenve­dett Kassel is, amelyet amerikai bombázó kötelékek támadtak meg. A légvédelem a város fölött, német jelentés szerint, húsz négymotoros­­bombázót lőtt le. Európa nyugati arcvonalán tehát tovább folyik a nagy légi offenziva s a németek ez­zel egyidőben Anglia fölött hajta­nak végre újabb légi hadművelete­ket. A „negyedik" francia köztársaság Valamennyi francia, De Gaulle vagy Giraud hívei, Pétain és Laval követői egyetértenek abban, hogy a harmadik köztársaságkorabeli ál­lapotok Franciaországban nem tér­hetnek vissza. Pétain többször hangsúlyozta nyilatkozataiban, hogy szükség van Franciaország és a francia nemzet teljes erkölcsi megújulására. Hogy milyen mé- 1—e­ggfikmmek, a Wheksam * har­madik köztársaság iránti ellen­szenv, legjobban az mutatja, hogy Algírban a disszidens franciák kö­rében is lábrakapott a „negyedik köztársaság“­­ jelszava. De Gaulle úgy nyilatkozott ebben a kérdés­ben, hogy meg kell tartani a de­mokratikus és parlamentáris ál­lamformát, de alapos reformnak kell alávetni. Mindebből az következik, hogy a francia nép nem szándékozik többé visszatérni a régi rend­szerhez. A harmadik francia köztársaság hetvenedik életévébe lépett, ami­kor a rettentő nemzeti katasztrófa ledöntötte. A franciák kiváló gon­dolkodói sokat elmélkedtek azon a kérdésen, miért működött a demo­krácia egészen jól Amerikában és Angolországban és miért funkcio­nált olyan rosszul Franciaország­ban. Franciaország politikai élete a harmadik köztársaság alatt válsá­goknak a hosszú sora volt. Hetven esztendő alatt több mint száz kor­ Mán­t mcrow v­l a harmadik köztársaság. Többen rámutattak Franciaország nagy belső ellen­­mondására. Az ország kormányza­ta parlamentáris és demokratikus 1870 óta, de megmaradt továbbra is a régi központosított közigazga­tás. A szakadatlanul változó kor­mányok mellett ez az állandó s láthatatlan hatalmasság tartotta valósággal össze az országot. Vi­szont azonban ez a közigazgatási rendszer megakadályozta azt, hogy a kapcsolat elmélyüljön az állam és a nép között, ami pedig az egészséges demokráciának elen­gedhetetlen feltétele. A harmadik köztársaság azzal a bürokráciával kormányzott, melyet Richelieu ala­pozott meg a XVII. században, amelyet a forradalom jakobinusai nem tudtak megsemmisíteni. Ugyanezzel a bürokráciával kor­mányzott Franciaországban mind a két Napóleon. Emellett a kétség­kívül igen erős és hatalmas köz­­igazgatási szervezet mellett maga a társadalom széthulló — atomiz­tált — maradt * ennek a empor* A keleti harcok Hamburg bombázása során egy svéd hajó elsüllyedt, egy másik __megrongálódott Lady Astort, a brit alsóház tagját, pénz­­büntetésre ítélték, mert Amerikából akart magának ruhát hozatni Az olasz kormány képviselőjének jelen­létében­­eloszlatták a párisi fasiszta szerve­_____e­zetet^_____ Laval, hír szerint, át akarja alakítani kor­mányát Hitler Nietzsche ösz­­szes műveit küldötte Mussolininek 6­0-i­k születésnapjára sze­mélyes ajándékul Német bombázók Portugáliától észak­nyugatra egy brit ha­jókaravánból 6 hajót süllyesztettek el 50.000 tonna tartalommal Gibraltárban meg­­gyorsították a légiki­kötők kibővítésének munkálatait. A Föld­közi-tengeri partvidé­ket is tovább erősí­tették A német-olasz vasúti forgalomban, illeté­kes közlés szerint, semmiféle fennaka­_____dás nincsen _ Az olasz vasutak a posta-, a táviró-, táv­beszélő és rádió sze­mélyzetét hadiálla­potba helyezték Ciano vatikán­i nagykövet lemondott Az a­me­rkai és kanadai csapatok Szicíliában újabb általános támadást kezdtek . A Vatikánvárosban rendkívü­l nagy diplomáciai tevékenység uralkodik Keleten növekedett A német véderő főparancsnoksága közli. A keleti arcvonal fő harci szaka­szán pénteken erejében növekedett a harci tevékenység. Az Orel-kanyarban az ellenség gya­logos és páncélos erőkkel újabb sú­lyos támadást indított állásaink ellen. Ezek váltakozó harcokban súlyos el­lenséges veszteségek mellett össze­omlottak. A kubáni hídfőnél és a­­ Ladoga­­tónál az ellenség ismét nagy erőkkel támadott. Krimszkájától nyugatra több szovjet hadosztály támadása om­lott össze vonalaink előtt. A hadoga­tótól délre az erős tüzér­séggel és harci repülőgépekkel támo­gatott támadó szovjet csapatokat visszavertük és azokat az ellenséges erőket, amelyek arcvonalunkba be­nyomultak, megsemmisítettük. A két utolsó napon csapataink a keleti arcvonalon 148 páncélost rom­boltak szét. a harci tevékenység A Fekete-tengeren egyik tenger­alattjárónk elsüllyesztett egy 3 000 tonnás tartályhajót. A szicíliai harcok Szicíliában pénteken az arcvonal középső szakaszán csapataink heves harcokban teljes elhárító sikert értek el. Az összes ellenséges, részben friss erőkkel vezetett áttörési kísérleteket súlyos veszteségek mellett hiúsítottuk meg. A földközitengeri térségben 16 ellenséges repülőgépet lelőttünk. Az ellenség szicíliai utánpótlása el­len folytatott harcban súlyosan meg­rongált a légi haderő egy nagyobb szállítóhajót és bombatalálatokat ért el partraszállító hajókon, üzemanyag­­raktárakban és Avola kikötőberende­zéseiben a sziget délkeleti partján. Légi támadások Kassel és Remscheid ellen Ellenséges légi kötelékek támadták­ pénteken Kassel városát és a meg­szállt nyugati területek néhány hely­ségét. A szombatra virradó éjjel Rem­scheid városát bombázták. A meg­támadott városok lakosságának vesz­teségei voltak. Mindenekelőtt Rem­scheid területén keletkeztek súlyos ■pusztulások és tűzkárok. A légelhárító erők az eddig beérkezett jelentések szerint megsemmisítettek összesen 60 repülőgépet, nagyobbrészt négy-Leningrádnál a szov­jet csapatok páncélo­sokkal és csatarepü­lőgépekkel támadták a német állásrendszert Az ozeli arcvonalsza­kaszon a bolsevisták szakadatlanul támad­ják a német védelmi vonal déli szárnyát A kubáni hídfend­, valamint az Azovi­­tenger és Bj­lgorod között a németek ellentámadásokkal igyekeztek megjaví­tani állásaikat Bulgáriában elbocsá­tották a külkereske­delmi hivatal vezető­jét és ú­j cenzúrafő­­nököt neveztek ki Buszosukban elfogtak egy terrorista csopor­tot, amely merényle­tet követett el Simo­­nov rendőrigazgató ellen Bulgáriában a városi lakosság részére ezen­túl csak egy kipi­szt, fatalpu cipőt gyár­tanak Inönü török köztár­sasági elnök és Fran­co tábornok között a spanyol nemzeti ün­nep alkalmából táv­­iratváltás történt Katonai szolgálatra behívták az összes volt fasiszta párttit­károkat, helyettes párttitkárokat és gyá­ri megbízottakat A Pesti Hírlap beszélő térképe. A háború eseményei Európában. Ara 20 fillér 1 Ha 9KGfiBfl£EBB^H9l^flE]mN99K]H^9&&£í93S2fl&f£* ■ -ä n ■ f * * I M fln«r hétkösnap §§R&_HB Km BHSk, 'pl N­P ISES Mg WwvSBL. 8jH Effia LXV. év. 172 (21.087) a pályaudvarokon nBk j§3®S SsjgaM atStggStflKKa Ssrered'Sm SggK MSj SM!» fBjjf! HKjH Kiadja: Pesti Htm­­). Előfizetést ára Hg?“® «g|­gjffi§pl l?»0j ThSSB IsaE IheI gig! gngft ggB’aEMv lap r.-t. Előállítja: hóra 3.40 P. iá Sfja *trja( pS|s Safs­j» StaiSBaKBy Légrády Testv. r.-t. •ro 9.10 P. Meg- BSwga 6»kfl^0j má Ulli i.tfpl toO! Sáli Wm« ®i|jHPl§5B Sftgjr®*^ nyomdája. Szerk. fenik hétfő kivé- BM fSjKift&sS 8flSg fflBa gHfigj és fők.: V., Vilmos lével minden nap HM MHHM WírF Hf tfáSí MmHH Rf fH H cs.­ut 78. T. 112-295 Magyarországon kizárólagos motoros bombázókat. Német tengeralattjárók sikerei Német tengeralattjárók az Atlanti­­óceánon elsüllyesztettek három hajót, 15.000 tonna tartalommal és a Jeges­­tengeren egy őrhajót. Ellenséges légi támadások elhárítása közben lelőnek az Atlanti-óceánon egy északamerikai léghajót és egy repülőgépet.­ ml. Friss csapatokkal, hatalmas légi támogatással támadnak az angolszászok Szicíliában Az olasz főhadiszállás közleménye: Szicíliában az ellenség friss csapa­tok harcbavetésével és hatalmas légi támogatás mellett tovább folytatta támadásait állásaink ellen. Az olasz és a német csapatok ádáz küzdelem­ben feltartóztatták az ellenséget. Az előző napok heves harcaiban különösen kitüntette magát a Goffredo Ricci ezredes parancsnoksága alatt álló páncélos csoport. A tengely vadászrepülői és a lon­védelmi ütegek 16 angol-amerikai re­pülőgépet lőttek le. Ezek közül tíz Szardínia szigetén, kettő Szicíliában, kettő az Égei-tengeren és kettő Gö­rögországban pusztult el. Vadászrepülőink pénteken harcba szálltak egy ellenséges légi alakulat­tal; a harcban négy négymotoros és két kétmotoros repülőgépet lőttek le, anélkül, hogy saját maguknak vesz­teségük lett volna. Aláírás: Ambrosio tábornok.

Next