Pesti Hírlap, 1943. augusztus (65. évfolyam, 172-196. szám)

1943-08-01 / 172. szám

Az Etna IC 8279 méter magas Etna Európa legnagyobb tűzhányója. Hóval borí­tott, széles koronája és enyhe lejtésű hegyoldala mégis barátságos benyo­mást kelt a szemlélőben, aki Messi­­nából, Taorminából vagy Cataniából nézi a szicíliai ég örök kékségében mindig füstölgő hegyóriást. A hegy egész tömege évezredek vagy talán százezredek lávalerakodásaiból hal­mozódott fel, ezért nem olyan vad, mint a svájci hegyek vagy a Kárpá­tok izgatottan szakadozott vonalú hegységei. Az Etna enyhe dombo­rulatát a szicíliaiak a női kebelhez hasonlítják A tűzhányó pusztításai Pedig ez a szelíd képű hegy időn­ként kegyetlenül borzalmassá tud válni. Legutóbb 1908-ban mutatta meg titokzatos erejének szörnyű ha­talmát. A hegy belsejében lezajló forrongás okozta földrengés ekkor Messina városát pusztította el és 80 000 embert ölt meg. 1693-ban vi­szont az Etnából kibuggyanó lávafo­lyam Cataniát öntötte el. A kővé dermedő láva ekkor temette el Ca­tania minden ókori emlékét. Nem a kráteren át tört ki a borzalmas tűz­­folyam, hanem a hegy keleti oldala hasadt fel váratlanul, majd köz­vetlen ezután az északkeleti lejtő is megnyílt és az egyre nagyobbodó nyíláson át hömpölygő láva falakat és városokat temetett maga alá. Negyven falut és várost tett tönkre.­­ Nyolcvan napig háborgott akkor az Etna és 770 hektár (1350 hold) termő­földe tett használhatatlanná. A történetírás az Etna 135 kitöré­séről számol be. A Krisztus előtti 476-ban történt kitörését Pindar­os írta le. Borzalmas erejű kitörések voltak 396-ban, 126-ban és 122-ben Krisztus előtt és 1162-ben, 1329-ben és 1537-ben Krisztus után Az Etna robbanásai tehát kiszámít­hatatlanok. A legszörnyűbb pusztí­tást 1669-ben és 1693-ban végezte -ez a szelíd éveiben oly kedves szicíliai óriásvulkán. A múlt században tizen­kilencszer tört ki. Az 1812-es hábor­gása hat hónapon át tartott, 1819-ben pedig két hónapig okádta a tüzet. A mi századunkban az 1908-as nagy katasztrófa után 1910-ben, 1911-ben, 1917-ben, 1923-ban és 1928-ban is kitört. A vulkán a modern időkben a leg­gondosabb tudományos megfigyelés alatt áll. Világhírű tudósok vezetik az Etna megfigyelőintézetét. A láva­­folyamok útját idejében végrehaj­tott robbantásokkal igyekeznek sza­bályozni s így akarják elkerülni a tűzfolyók kiszámíthatatlan pusztítá­sait. Bármennyi szerencsétlenségnek volt okozója, a szicíliaiak mégis ragasz­kodtak az Etna csodálatosan termő földjéhez. A kitörések pusztításai után mindig visszaköltöztek földjük­re, városaikat és falvaikat újra fel­építették és a termékeny föld, mint­ha kárpótolni akarná a népet, csodá­latos gazdagsággal hozta meg a föld­művelő munka gyümölcsét. A tűzhányó termőföldje Az Etna lejtőjét három övezetre szokás osztani, az egyes övezetekben megtermő jellegzetes növényzet alap­ján. „Régióne coltivata“-nak nevezik az olaszok a legalsó kört, melyben örökzöld délszaki növények tenyész­nek s megterem a narancs és a cit­rom. Óriás olajfaerdők mandulalige­tekkel váltakoznak ezen az övezeten, mely tele van a vulkanikus talajban nagyszerűen termő szőlőkkel is. 1209 méterig terjed ez a „termő része“ af Euna lejtőjének. A második öv 2100 méter magas­ságig nyúlik fel. Tölgyek és nyírfák mellett az örökzöld fenyő­­tenyészik itt. Gyümölcsfák már 300 méter ma­gasságban pompásan megélnek és egész az 1500 méteres magasságig mindenütt megtalálhatók. A harmadik övezet, a „Régione de serra“ 2100 méternél kezdődik. Ezen a puszta vidéken csak a növényi élet csökevényei láthatók. Itt tenyészik a boróka, a borbolya és a Viola gra­cilis. Az Etna-vidék legrégibb növénye az olajfa. Az ógörög idők előtt kerül­hetett Szicíliába. Ez a növény szereti a tengert és­­a mészhegyeket. Az olajfa ezer évet is megél. A legöre­gebb olajfákat a szicíliai nép „Olivi saraceni“-nek, azaz szaracén­ fáknak nevezi. Az olajat a legrégibb száza­dokban még nem főzésre használták, hanem kozmetikai célokra: a bőr és a haj olajozására. A lovak sörényét és a halottakat is olajjal kenték be. Az ellenség, mely pusztítani akart Szicíliában, elsősorban az olajfákat igyekezett kipusztítani, mert ezek a fák nőttek újra leglassabban. Az olajfa egyébként Pallas Athene szent fája volt és az olimpiai bajnokok dísze. A narancs, a citrom és a mandarin csak a csatornázott részeken terem meg. A citromot az arabok telepítet­ték be Szicíliába. E savanyú, sárga gyümölcs Indiából származik és Per­zsián keresztül került Európába. A narancs viszont kínai eredetű, a por­tugálok hozták be Az ugyancsak kí­nai eredetű mandarin csak a XVIII században honosodott meg. Szicília csodálatos termőföldje be­fogadta a Távol-Kelet exotikus gyü­mölcseit és a nagyszerű,­­délszaki ve­getáció valóságos kertté varázsolta a „világok határán“ álló sziget egyes részeit. Az Etna kiszámíthatatlan nyugtalanságának lávafolyamai se riasztják el a Szicíliáikat az olajfák és narancsligetek vidékéről. Ha időn­ként pusztító vadsággal tör is rá az emberek földjére az Etna hasadékai­­nak forró leve, a szicíliai mégis sze­retettel emlegeti az országának gaz­dagságát tápláló tüzes bércet, a föld óriás kebelét. (szp) Sámson írta Bókay János A klubjában mindenki Sámson­nak hívta rengeteg haja miatt. A tömött, sötét haj úgy lepte el ko­ponyáját, mint valami vastag gyapjúsapka. Neve szállóige lett és népszerűvé tette, bizonyos tekin­télyt biztosított neki, kiemelte a tagok szürke hadából. Amint meg­jelent a klubban, feléje fordultak, mosolyogva üdvözölték: „Szervusz, Sámson! Hogy vagy, Sámson?“ Mindenki ismerte. Olyanok is vol­tak, akik nem is tudták kicsoda, nem ismerték a rendes nevét, csak azt tudták róla, hogy Sámson. A klubhoz tartozott, a klub életéhez, a különlegessége, szinte büszke­sége lett a klubnak. Szürke emberke lett volna kü­lönben, apró pénzekért futkosó kis ügyvéd, észre sem vette volna sen­ki. De így volt valaki, kiemelke­dett a sorból, olyan volt, mint va­lami költő vagy színész, akire uj­jal mutogatnak. Sámsoni A tele­fonos fiú is azt mondta: „Sámson urat kérik a telefonhoz“, s sejtel­me sem volt róla, hogy Sámsont polgári nevén dr. Farkas Ferenc­­ek hívták.­­ Ő nem örült ennek a népszerű­ségnek. Bosszantotta a gúnyneve, ugratásnak érezte, unta a szemek felderülő mosolyát, amint megpil­lantották. Kispolgári önérzete til­takozott ellene, hogy tréfás figurát csináljanak belőle. Üldözöttnek érezte magát. Ha az utcán ment, ha aludt, ha tárgyaláson volt, mind­untalan felriadt benne a gyaláza­tos szó: Sámson. De a haragja alatt mégis ott settenkedett valami kis büszkeség, valami kövéredő dölyf, a járásában, a fellépésében is volt valami önérzetes,­­ nem úgy járt, mint Farkas Ferenc, hanem úgy, mint Sámson. Mégis mérgelődött, gyűjtötte az epét, mintegy felírt magának min­den egyes bosszantást, hogy majd megfizessen érte valamikor. És egyszer júliusban, a kániku­lák idején, megjelent a klubjában , simára borotvált fejjel. Ahogy belépett a nagyterembe, diadalma­san vigyorgott. A hatás teljes volt A klubtagok felugráltak a kártya­­asztalok mellől, nevettek, kiabál­tak, ujjongtak, mint a gyerekek, és harsányan megéljenezték Sám­sont Sámson pedig boldog volt: úgy érezte, megtréfálta, inzultálta klubtársait, akik évtizedek óta gú­nyolták a haja miatt. Igen, Sám­son úgy érezte, hogy fordulópont­hoz érkezett: új életet kezd, vado­natúj életet, tekintélyes polgár lesz ezentúl ő is, olyan, mint a többi. Ebben igaza volt. Megszokták a kopasz fejét, napirendre tértek a változás fölött, egyre ritkábban mondták a gúnynevét. Sőt az is megtörtént már egyszer, hogy amikor belépett a terembe, valaki ránézett és azt mondta unottan: „Jó estét, Farkas úr.“ Kicsit meg­zavarodott. Megdöbbent. Nem ta­lálta a helyét. De ami m­ég ennél is rosszabb, már észre sem vették: senki sem vigyorgott rá, senki sem tréfált vele, szürke kis klubtag lett, kávézó és újságot olvasó han­gya­polgár, akin nincs az égvilá­gon semmi rendkívüli. Néhányan még megszokásból kiejtették a gúnynevét, egyre kevesebben és kevesebben, s néhány hónap múl­va már senki sem mondta neki: Sámson. Ott ült az egyik sarokban, ösz­­szegubbaszkodva, keserűn, mint egy hajdani híresség, akin átro­hant az idol. Sóvárogva, szenvedve gondolt azokra a hősi időkre, ami­kor még Sámsonnak szólították,­ gúnyolódva, ingerkedve, igaz, de mégis csak azért, mert kivált a többi közül, mert volt rajta valami szokatlan és érdekes. Elkezdte növeszteni a haját. Tü­relmetlenül, sürgetőn, ijedt szem­mel vizsgálva, hogy a régi lesz-e megint. Kicsit megnyugodott, sű­rűn nőtt a haja, gyapjasan, tömöt­ten, vastag pamutsapkaként, — az lesz megint, aki volt, Sámson, az ünnepelt. Volt ereje várni. Addig nem ment el a klubba, amíg söré­nye nem volt teljesen a régi. úgy lépett be most is, mint an­nak idején: önérzetesen, peckesen, híressége tudatában, mint valami császár. De a klubtagok rá sem néztek, ha ránéztek is, meg sem látták, tovább olvastak vagy kár­tyáztak, nem érdekelte őket. Oda­ült az egyik asztalhoz és beszélget­ni kezdett, hogy magára vonja a figyelmet. Tüstént leintették: „Ne zavarjon, Farkas úr, látja, hogy játszunk.“ Halálos döfés volt, Far­kas úr maradt, az marad már min­dig, a régi haja ellenére. Sámson meghalt, vége van. Másnap kilépett a klubból. Béreljen pianinót ..rttlY ***** HÍRNEVES zongoraterme VILMOS CSÁSZÁR-ÚT 66 QaiódoÁ úohaAmé/áeui Román kiilturfolény Irta. őziiUti Géza A román kormány félhivatalos lapjában, a „Curentul“-ban, egy bukaresti egyetemi tanár nemrég cikket írt arról, hogy: „a magyar kultúráról azért nem lehet beszélni, mert magyar kultúra nincs“. Olyan apróság ez, amely hasonlít a légy­piszokhoz. Ám a légy talán nem tudja, hogy piszkit, a professzor azonban nem légy és tudja. Ha a milói Vénusz márványszobrára mil­lió légy minden nap rászáll, biz az elcsúful, ezért le kell törölni. A professzor úr ítélkezését is le kell törölni. A csehszlovák propaganda kitűnő volt, ott tanultam, hogy szó nélkül nem szabad hagyni semmit, s mert „aliquid semper haeret“, va­­l­­ami mindig ragad a rágalomból. Azonban egy jól alkalmazott frics­kából is ragad valami. A román professzor úr nekünk nem szövetségesünk, de egy vi­szonylatban most társunk, ezt szám­ba vehette volna a román félhiva­talos lap is. A kultúra annyi, mint: nyuga­lom. Annyi is, mint: tapintat. Mást bírálni és magát nem ismerve ítél­kezni: önhittség. Civilizációval — képekben beszélve — megkapáljuk a földet, ezen azután kivirul a kul­túra. Az egyiken bazsalikom, a mási­kon tök. Nem kell ezért haragudni. A virág, virág. Ahogy egy bank­vezér — már néhai — mondotta: „Mindegyik egyforma, az egyik ilyen, a másik olyan“. „Aki harag­szik, annak nincs igaza“, így szól a közmondás. Tökéletesen így is van. A harag képtelenné tesz he­lyes és hideg ítélkezésre; a logika­nélküliség mindig téves, ám a pro­fesszor még nem logika, de mind a kettő latin szó,­ami még jelenti „a románok latinitását“. Régi emlékeim között keresgélek egy pár román képecskét. Ezek a képek illusztrálják azt, hogy milyen a román kultúra. Párisban tartottuk az interparla­mentáris konferenciát. A nagy antant hatalma zenitjén volt. Az ismeretlen katona sír­ja az Arc de Triomphe alatt jelképe volt a győ­zelemnek. Ehhez ugyan semmi kö­ze nem volt Romániának, mert az első világháborúban cserbenhagyta régi szövetségesét, később pedig megadta magát Mackensennek, és mégis, a román delegáció hívta meg az egész konferenciát, hogy ünne­pélyesen koszorúzzuk meg az isme­retlen katona sírját. A konferencia tagjainak feltűnt, hogy miért épp a román delegáció hív meg min­ket. „Nyilván azért, mert a romá­nok a legnagyobb szakértők az „is­meretlen katonában“ — magyaráz­­gatták. A Népszövetség őszi ülésszakán nagy melegek voltak Genfben. On­totta aranysugarát a Mont Blanc felől a nap. A különböző delegá­ciók együtt ültek a Hotel des Ber­­gues terraszán, s az egyik román delegátus, aki illatozott a Coty parfümjétől, legyezgetve magát, hangosan mondta: „Ebben a ször­nyű melegben négyszer is át kell öltözködnöm és inget váltanom“ — „Én naponként csak egyszer öl­tözöm át és váltok inget — de azt gyerekkorom óta“ — válaszolt jó­­indulatúlag egy hollandus gróf. Brüsszelben sokszor gyülésezett a népszövetségi ligák uniója. A Silver Grillben ebédeltünk és a főúr ajánlotta „az ürügerincet őz­módra elkészítve“. Milyen az?“ — kérdezte az egyik delegátus. — „Mint a román kultúra“ — ma­gyarázta egy angol attasé. Ilyen kultúránk nekünk magya­roknak — tényleg nincs! Ilyenből nem kérünk, ennek a hiánya nem minket bánt. A bumeráng azonban visszatér! . Az Actio Catholica Róma bombázásáról Az Actio Catholica Országos Elnök­sége a következő hivatalos közleményt bocsátotta le: A magyar Actio Catholica Országos Elnöksége legutolsó ülésén mélységes fájdalommal emlékezett meg a keresz­tény világ középpontjának. Krisztus földi helytartója püspöki székhelyé­nek, az örök városnak megrendítő bombázásáról, valamint a hét főbazili­ka egyikének, az ősrégi San Lorenzo- templomnak súlyos megrongálásáról. Mikor az örök várost és lakóit ért megpróbáltatást, amely Szentséges Atyánk szerető szivét mérhetetlen szomorúsággal töltötte el, a magyar Actio Catholica országos szervezetébe tartozó összes katolikus testvéreink nevében mélységesen fájlaljuk: gyer­meki ragaszkodással imádkozunk a ke­reszténység közös Atyjáért és testvéri szeretettel könyörgünk Istenhez meg­próbáltatok katolikus testvéreinkért. A húsjegyeket csak annál a hentesnél lehet beváltani, aki azokat lebélyegezte Az utóbbi időben több panasz hang­zott el, hogy a közönség egy része nem azoktól a húsiparosoktól követeli a friss hús kiszolgáltatását, akiknél a jegyeit lebélyegeztette. Félreértés kö­vetkeztében hatósági személyek is közbeléptek és kötelezték a hentes­iparosokat, hogy kiadjanak húsz olyan ■jegyekae, amelyek más iparosokhoz szólnak, holott ezeknél történt a lebé­lyegzés és az illető fogyasztók részére ezek kapják meg a kiutalást. Illetékes helyen erre vonatkozóan most hangsúlyozottan kijelentették, hogy húsjegyeit mindenki csak annál a hentesnél válthatja be, akinél az új jegyek kibocsátásakor a jegyeket le­bélyegeztette. A hentesiparos csak ilyen fogyasztónak köteles kiadni a húst, más fogyasztó kiszolgálását meg­tagadhatja. Ez a megkötöttség nem vonatkozik a felvágottfélékre. Malátakávét kapnak az A-tejjegyesek A főváros közélelmezési ügyosztá­lya közli, hogy Budapesten és kör­nyékén az A-tejjeggyel ellátott fo­gyasztók részére közellátási szelvény­ivók A-szelvényére a tejelosztó fió­kok augusztus 15-ig fél kilogramm malátakávét kötelesek kiszolgáltatni. A maláta hatósági ára kilónként 1,63 pengő, a félkilóért tehát 84 fillér szá­mítható. Az árusok a szelvényekkel aug. 31-ig kötelesek elszámolni. Pesti Hirlap 1943 ang.T. y »sa*-s tat| 3 IDEÁLIS VEDÖUVEG j&jí&c&a a t&vptésxefes KAPHATÓ JATSZlRÉSZEKNEK fién­kniettáltak U ablakrámákat fekete vászonból |3 B vagy tartós fekete papírból, meg­ n 9 rendelésre készitek. Becskei Ferenc || 9 kárpitos- és díszítőmester. Budapest 9 ^37^. Jl ELEGÁNS OTTHON MŰVÉSZE, PAPP mucii UHBEifflEJC 3 SJ SS k MS Szilágyi Dezső­ tér 1. w c.»­m re . Telefon 167—540. Főkeresztény, fiatal, gyakorlattal bíró, gépírásban jártas számlálókat keresünk azonnali belépésre. Ajánlatokat fizetési igény megje­lölésével „Édesipar 642" jeligére Blockner J. hirdetőjébe, Városház­­utca 10. szám.­­ Iparvállalat keres francia, német, ma­gyar gyors­gépirást tudó lisztviselőieit. Ajánlatok Textilgyár, Budapest 112., postafiók 7. címre küldendők. Játékosztályukra fiatal, őskeresztény elárusítónőt azonnali belépésre keresünk. Sa­­játkezűleg írt ajánlatokat „Gya­korlott 56" jeligére kérjük Magyar Hirdető Irodához, VII­., Sándor­ u. 7­1 Budapesti Vállalat könyvelésben jártas­sággal rendelkező tisztviselőt és tisztviselőket keres. Ajánlatokat „Tejüzem 5447“ jel. fők. Hadiüzem keres élelemtára ré­szére őskeresztény kereskedősegédet és tisztviselőt, akik ilyennemű munkakörben jára­tosak.­­ Ajánlatokat „Iparvállalat" jeligére Rudolf Mosse r.-t. hirdető­­vállalathoz, VII., Erzsébet-körút 23. Vaskertiét 200 és 300 literesét, újat vagy garantáltan jó állapotban lévőt nagyobb tételben ven­nénk. Telefon: 133-231 vagy 342-099. Olaj-, szappanszakmáb­a­­ anyagbeszerzési és üzemi gyak­­­ korlattal vegyész s elhelyezkedne. „Komoly mun­­katérő 5469“ jeligére­­okiadéba.­­| Vidéki állami vasgyár vegyi laboratóriuma k­orláttal bíró EDZŐKET (felsőipariskolát, ipari középiskolát végzett vagy betanított laboránst) keres mielőbbi belépésre. Saját kézirású pályázat részletes személyi adatokkal, bizonyítványokkal, fizetési igény megadásával ,,iskeresztény 5317“ jeligére a főkiadóba küldendő. Irodai gyakorlattal rendelkező őskeresztény német-magyar gyors- és gépírónő valamint jól számoló­­ magyar gyors- és gépírónő fizetési igény és referencia megjelölé­sével — lehetőleg azonnali belépésre — adja be írásbeli ajánlatát: Vas és Acél Bt., Budapest, VI., Andrássy­ út­­.

Next